Több nap keresés után őrizetbe vették Párizsban azt a két nőt, akik a gyanú szerint június 14-én éjjel e-rollerrel közlekedve elütöttek, majd magára hagytak egy gyalogost. A gyalogos később belehalt sérüléseibe – szúrta ki a a párizsi ügyészség közleményét a 444.hu.
A tragikus baleset június 14-én éjszaka történt. A két fiatal nő e-rollerrel hajtott a Szajna-parti gyalogos sétányon, majd ott egy nagyjából ötven fős csoportba hajtottak. Ekkor gázolták el a 32 éves olasz nőt.
A rolleren közlekedő két nő, segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. Az áldozat egy 31 olasz nő volt, aki szívrohamot kapott, amikor az ütközés következtében elesett és beverte a fejét a járdába.
Hirdetés
A nőt folyami rendőrök látták el, majd a mentősök újraélesztették, de kómában szállították kórházba, ahol szerdán meghalt.
A párizsi rendőrség néhány napos keresés után megtalálta a tetteseket, akiket közúti baleset során gondatlanságból elkövetett, nem szándékos emberölés vádjával őrizetbe vette mindkettőjüket.
Kecel belterületén 2021. június 16-án 11 óra 10 perckor halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt – adta hírül a police.hu
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2021. június 16-án 11 óra 10 perckor Kecel belterületén, a Vasút utcában egy jármű összeütközött egy elektromos rokkantkocsival. A balesetben a rokkantkocsit vezető 73 éves asszony olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.
A baleseti helyszínelés teljes útlezárás mellett folyt. A rendőrség tájékoztatása alapján a helyszínelést 14:40.kor befejezték, az útzárat feloldották.
Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásáért indult eljárás a román kamionos ellen, aki június 4-én összeütközött egy kisbusszal. A balesetben többen súlyosan sérültek, hárman pedig életüket vesztették.
A vizsgálat jelen állása szerint a közvetlenül a baleset után napvilágot látott feltételezésekkel ellentétben nem úthiba okozhatta a június 4-i három halálos áldozatot követelő közlekedési balesetet a 4-es számú főúton. A rendőrség szerint a tragédiát annak a román kamionnak a 25 éves sofőrje okozta, amely egy vasúti felüljáróról lehajtva áttért az út menetirány szerinti bal oldalára és belerohant egy munkásokat szállító kisbuszba.
Az azóta elvégzett vizsgálatok eddigi megállapításai szerint a kamion nagyjából a sofőrülésnél csapódott a kisbuszba. Bár a sofőr erősen fékezett, amikor áttért a menetirány szerinti bal oldalra, esélye sem volt elkerülni a karambolt az akkor már féktávolságon belül lévő kisbusszal.
Az ütközés ereje akkora volt, hogy az utasokkal teli kisbuszt pillanatok alatt felborította és a felismerhetetlenségig összeroncsolta. Ablakai kitörtek, utasai közül ketten azért lelték halálukat, mert a kitört ablakon keresztül kizuhantak a járműből.
Hirdetés
Ugyanakkor még az ütközéskor fellépő jelentős erőhatások sem tudták megállítani a kamiont. A műanyagot szállító jármű még az után is balra tartott, hogy összepréselte a kisbusz.
Átszakította a szalagkorlátot és másfélszer átfordulva a tengely körül az út menti mély árokba zuhant.
A balesetben a kisbusz vezetője és két utasa a helyszínen életét vesztette. A busz hat utasa és a kamion vezetője nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, a kisbusz utasai közül öten és a kamionban a sofőrrel együtt utazó hölgy könnyű sérüléseket szenvedett.
Az első híradások arról szóltak, hogy a kamion vezetője úthiba miatt ránthatta félre a kormányt és veszíthette el az uralmát a járműve felett.
A nyomozás eddigi adatai szerint azonban nem úthiba miatt történt a baleset.
A rendőrség halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indított eljárást a román sofőr ellen és kezdeményezte, hogy az ügyészség indítványozza a letartóztatását. Bár a sofőr a kihallgatásán tagadta, hogy ő lenne a felelős a történtekért, a hatóságok kitartanak álláspontjuk mellett.
Szerintük a tragédiát az okozta, hogy
a kamionos a baleset helyszínétől nem messze lévő vasúti felüljáróról az útviszonyokhoz képest eltúlzott sebességgel hajtott le, ezért tért át a szembejövők sávjába, majd a kisbusz észlelése utáni intenzív fékezés miatt veszítette el uralmát a járműszerelvénye felett.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az ügyészség indítványozta a sofőr letartóztatását, amit egyebek között azzal indokoltak, hogy a nemzetközi szállítmányozással foglalkozó román állampolgárságú gyanúsított szabadlábon hagyása esetén könnyen elszökhetnek, elrejtőzhetne a magyar hatóságok elől (gyakorlatilag ellenőrzés nélkül elhagyhatná az országot) és ezzel kivonhatná magát az eljárás alól.
Azonban a Szolnoki Járásbíróság a Szolnoki Járási Ügyészség indítványával szemben csupán a sofőr bűnügyi felügyeletét rendelte el.
Még nem végleges a döntés, az ügyészség ugyanis azonnal megfellebbezte a járásbíróság döntését, így az nem jogerős. Másodfokon – a letartóztatásokkal összefüggésben kialakult bírói gyakorlat szerint – két héten belül várható döntés. Addig a sofőr a rendőrség őrizetében marad.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, borzalmas baleset történt péntek délután a 4-es számú főúton.
A főút 92-es kilométerénél egy kamion és egy kisbusz ütközött össze. A baleset következtében két fő életveszélyes, egy fő súlyos, tíz fő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Helyszíni ellátást követően kórházba szállították őket. További három fő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életüket sajnos nem lehetett megmenteni.
Az eset feltehetően azét történt,
mert a nyerges vontató belehajtott egy hatalmas kátyúba, ami megdobta a szerelvényt, mely irányíthatatlanná vált és így átsodródott a szemközti sávba, ahol összeütközött a kisbusszal
– tudta meg a Tenyek. hu stábja.
A kisbusz az ütközés után felborult, utasai közül többen kirepültek a járműből. A nyerges vontató közel 20 métert zuhant az út széli árokba. Az eset óta többen is jelezték, hogy a főút ezen szakasza rettentően veszélyes, hatalmas kátyúkkal van tele.
Hárman haltak meg és többen megsérültek az első információk szerint abban a balesetben, amely péntek délután történt a 4-es főúton Szolnoknál – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
A főút 92-es kilométerénél egy kamion és egy kisbusz ütközött össze. A rendőrség adatai szerint a Budapest felől Debrecen irányába tartó kamion vezetője a járművel eddig ismeretlen okból áttért a másik sávba és oldalról nekiütközött a kisbusznak, amelyből ennek következtében többen kizuhantak.
A helyszínről több embert vittek súlyos és könnyebb sérülésekkel a környék egészségügyi intézményeibe, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
Tíz mentőegységet, köztük két mentőhelikoptert riasztottak összesen a helyszínre – tájékoztatta a 24.hu-t Prisznyák-Gyuró Sára, a mentők kommunikációs szervezője.
Hirdetés
„A baleset következtében két fő életveszélyes, egy fő súlyos, tíz fő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Helyszíni ellátást követően kórházba szállítottuk őket. Az eset következtében három fő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életüket sajnos nem lehetett megmenteni.”– mondta
A Tatabányai Járási Ügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki 2021. május 23-án hajnalban Tarján és Gyermely között ittassága okán a járművet nem az út vonalvezetésének megfelelően vezette, ezért lehajtott az úttest jobb szélén lévő füves partoldalra és a gépkocsival egy fának ütközött, ezt követően az utasa a baleset következtében elhalálozott.
A vétkes 2021. május 23-án hajnal 2 óra körül Tarján és Gyermely között vezette autóját ittas állapotban, utasa pedigig mellette ült, majd Tarján települést elhagyva egy jobbra ívelő kanyarban ittasága okán a járművet nem az út vonalvezetésének megfelelően vezette, ezért lehajtott az úttest jobb szélén lévő füves partoldalra és a gépkocsival egy fának ütközött.
A gyanúsított ezt követően újraindította a gépjárművet és továbbhajtott Gyermely irányába, útközben utasa rosszul lett, emiatt a gyanúsított félreállt a gépjárművel, értesítette a mentőket.
Az ittas sofőr megpróbálta újraéleszteni a sértettet, aki azonban olyan súlyos, életveszélyes koponyasérülést szenvedett el, hogy hajnal 3 óra körüli időben életét vesztette.
Hirdetés
A Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának nyomozói halált okozó ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntettének elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként az elkövetőt.
Az ügyészség indítványával egyezően a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását 2021. május 25-én egy hónap időtartamra elrendelte, tekintettel arra, hogy vele szemben fennáll annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné.
A baleset során egy ember életét vesztette, négy személy pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
Egy személygépkocsi haladt 2021. május 20-án az M5 autópályán Budapest felé, amikor 7 óra 50 perc körül Újhartyán térségében – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött egy ott zajló munkálatok miatti terelést előjelző, álló járműnek.
Az ütközés következtében a személyautó jobb első ülésén utazó férfi a helyszínen életét vesztette, a sofőr és további két utas, valamint a terelő járműben tartózkodó munkás súlyosan megsérült.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábban azt közölte, hogy a tűzoltók feszítővágóval két utas kiszabadítását feszítővágó berendezés segítségével végezték és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Szolgálatteljesítés közben, Csörnyeföld térségében 2021. május 5-én közúti közlekedési baleset következtében életét vesztette Hegedűs Tamás rendőr főtörzsőrmester, a Készenléti Rendőrség járőrparancsnoka – olvasható a rendőrség közleményében.
Az M70-es autópálya 15. kilométerszelvényében, Csörnyeföld közelében lévő pihenőhelyen 2021. május 5-én 3 óra 50 perc körül egy gépkocsi nekihajtott egy út mellett álló mikrobusznak. A balesetben egy személyt elgázolt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A kisbusz vezetőjét a mentők súlyos sérüléssel szállították körházba.
A baleset áldozata, Hegedűs Tamás rendőr főtörzsőrmester, a Készenléti Rendőrség járőrparancsnoka volt, akit szolgálatteljesítés közben ért a tragédia.
Hegedűs Tamás 2008. július 1-jén, rendészeti szakközépiskolai tanulmányainak sikeres befejezését követően nevezték ki próbaidőre a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Székesfehérvári Rendőrkapitányság Enyingi Rendőrőrs állományába járőr beosztásba. Kérelmére 2009. október 1-jén helyezték át a Készenléti Rendőrség állományába, ahol – szorgalma és hivatástudata eredményeképpen – egyre magasabb beosztásokban, legutóbb járőrparancsnokként szolgálta hazáját.
Kerítésnek ütközött egy személyautó Piliscsabán, a sofőr nem törődve utasával, a baleset után kiszállt az autóból és segítség nyújtás nélkül elsétált. Alkoholszondája pozitív volt.
Piliscsabán haladt egy személygépkocsi 2021. április 25-én 19 óra 30 perc körül, amikor egy Fő úti ház kerítésének ütközött. A 48 éves vaszari illetőségű sofőr kiszállt az autóból, majd gyalog elindulva, segítségnyújtás nélkül elhagyta volna a helyszínt. Járókelők tartották vissza a rendőrök kiérkezéséig.
A baleset következtében az autóban utasként tartózkodó 44 éves férfi a helyszínen meghalt, a jármű vezetőjével szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott.
Hirdetés
A baleseti helyszínelés és a műszaki mentés még éjfélkor is tartott. Az eset körülményeinek vizsgálatát a Budaörsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya végzi.
Borítókép: K. Petra /10-es út faceboook csoport / Forrás: police.hu
Minden bizonnyal önvezető módban volt az a Tesla, melyben két férfi vesztette életét az egyesült államokbeli Houston északi részén, vasárnap éjjel – közölte az Reuters
A 2019-es Tesla Model S minden bizonnyal robotpilóta üzemmódban haladt, amikor nagy sebességgel kisodródott egy kanyarban, nekiütközött egy fának, majd kigyulladt. Az áldozatok feleségei szerint a két férfi az Autopilot üzemmód képességeiről beszélgetett, mielőtt útnak indultak.
A lángok eloltása után a hatóságok nem találtak senkit a vezetőoldali ülésben.
Az egyik férfi az utasoldali – míg társa az autó hátsó ülésén ült – közölte a Texas állam Harris megyei rendőrőrsének őrmestere
A Tesla és a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal nem reagált azonnal a sajtó megkeresésére. A hatóságok több órán keresztül vizsgálták, hogy a vezetőoldali légzsák kinyílt-e, és hogy az autó vezetéstámogató rendszerei be voltak-e kapcsolva a baleset idején – derült ki a jelentésből.
Hirdetés
Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.Forrás:
A biztonsági öv megmenthette volna az utas életét, de nem volt becsatolva, ezért kizuhant a balesetező autóból. A sofőr ellen vádat emeltek.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki a vád szerint 2020 októberében Szécsényfelfalu és Endrefalva között gyorshajtása miatt tragikus balesetet okozott – olvasható a közleményben
A vád szerint a nő 2020. október 11-én több alkalommal is vezette személygépkocsiját a Szécsényfelfalu és Endrefalva közti útszakaszon, amit előző nap annak tudatában vásárolt meg, hogy a hátsó lengéscsillapítók hibásak. 16:50 óra körül Endrefalva irányába haladt négy utasával a mindössze 4,1 méter széles, rossz minőségű, töredezett, kátyús, az esőzéstől egybefüggően nedves, vizes, helyenként sárfelhordással szennyezett úttesten.
A megengedett jelentősen meghaladó, egyben az útviszonyokhoz, az út vonalvezetéséhez és az útburkolat állapotához képest egyaránt jelentősen eltúlzott, mintegy 120 km/h sebességgel ment be egy enyhén balra ívelő útkanyarulatba.
Ott erősen fékezett, ettől a jármű megcsúszott, majd a jobb oldalon lecsúszott az úttestről. A vízelvezető árokfalának ütközve a levegőbe emelkedett, a hossztengelye körül többször átfordult és a lesodródás helyétől mintegy 70 méterre, az út szélétől pedig mintegy 10 méterre, tetejével a szántóföldre csapódva állt meg.
A gépjármű pördülése során a bal hátsó ülésben utazó, becsatolt biztonsági övet nem viselő utas az ablaküvegen keresztül kiesett a járműből, majd a gépkocsi ráborult, így a fiatalkorú sértett a helyszínen elhunyt.
Fotó: police.hu
A további utasok közül egy személy súlyos, két másik, valamint a vádlott könnyebb sérüléseket szenvedett.
A baleset oka az volt, hogy a vádlott a járművel jelentősen túllépte a számára megengedett legnagyobb haladási sebességet, ha ugyanis 90 km/h sebességgel haladt volna, úgy fékezés nélkül követni tudta volna az út vonalvezetését.
Ha a bal hátul ülő utas becsatolt biztonsági övvel rögzítette volna magát, a gépkocsi borulása során nem zuhant volna ki az utastérből, így valószínűleg a további utasokhoz hasonló sérülései jöttek volna létre, de nem halt volna meg.
Hirdetés
A Balassagyarmati Járási Ügyészség a vádiratban az elkövetővel szemben végrehajtandó fogházbüntetés kiszabását, valamint a közúti járművezetéstől eltiltását indítványozta.
Az ügyészség ún. „mértékes indítványt” is terjesztett elő, miszerint ha a vádlott a tárgyalás megkezdése előtt, az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmények elkövetését, őt a Balassagyarmati Járásbíróság halmazati büntetésként ítélje egy év fogházra, továbbá tiltsa el a járművezetéstől öt évre, valamint kötelezze a 357.460,- Forint bűnügyi költség megfizetésére.
Ezen eljárást gyorsító intézmény lényege, hogy ha a vádlott a bíróság előtt az ügyészség indítványának ismeretében beismerő nyilatkozatot tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróságnak csak azt kell eldöntenie, hogy a beismerést elfogadja-e – ha igen, már az előkészítő ülésen ítéletet hozhat.
A helyszínen életét vesztette egy motoros, miután összeütközött egy mentőautóval a 7. kerületi Rottenbiller utcában – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a police.hu oldalon.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. március 23-án 14 óra 16 perc körül Budapest 7. kerületében, a Rottenbiller utcában egy mentőautó és egy motoros ütközött. A motor első kereke kiszakadt, darabjai több méteren szétszóródtak.
A baleset következtében a motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az azonnal megkezdett újraélesztési kísérlet ellenére életét vesztette.
A rendőrök a helyszínelés idejére lezárták a balesettel érintett útszakaszt, a forgalmat a Wesselényi utca valamint az István utca irányába terelik.
A Balesetet a BMW sofőrje okozta, aki nem is rendelkezett jogosítvánnyal, hiszen 2019-ben halálos balesetet okozott, ezért el volt tiltva a vezetéstől.
Március 7-én délután Pomázon, az 1111-es úton egy Opel és egy BMW személygépkocsi ütközött. A baleset azért következett be, mert a BMW sofőrje túl gyorsan hajtott, lesodródott az útról, egy másik kocsinak ütközött, majd egy fának csapódott személygépkocsi az oldalára dőlve, az út menti fának csapódott.
A gépkocsiban három fő utazott. Az Opel gépkocsiban utazók kiszálltak, a BMW-ben utazó két személyt több feszítő-vágó segítségével, közel 40 perces megfeszített munkával tudták kiszabadítani a pomázi és a fővárosi tűzoltók.
A helyszínről 2 súlyos és 4 könnyű sérültet szállítottak kórházba.
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Az RTL szerint a férfinak azért nem volt jogosítványa, mert már volt korábban egy súlyos balesete. 2019 végén Csömörnél ütközött össze egy másik autóval, aminek a sofőrje, egy 41 éves nő, a balesetben életét vesztette.
Abban az ügyben halált okozó ittas járművezetés miatt nemrég emeltek vádat ellene.
A baleset szombat késő délután történt Rábapatonán. Egy autó eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, az útszéli árokba hajtott és ott egy betonpillérnek csapódott.
Az ütközés előtt az autó több mint harminc métert csúszott az árokban. Az autó hatalmas robajjal csapódott be, amire az ott lakók is felfigyeltek és azonnal a sofőr segítségére siettek. A férfi még élt, amikor a szomszédok a roncshoz értek, erről beszélt egyikük az RTL híradónak.
A helyszínre rövid időn belül megérkeztek a helyi önkéntes tűzoltók és a mentősök is, ám a gyors segítség ellenére a sofőr szíve leállt és már nem tudták megmenteni.
A férfi segítségére sietők jól ismerték az áldozatot, mindnyájan sokkot kaptak.
5 év fogházbüntetésre és 5 év közúti járművezetéstől való eltiltásra ítélte első fokon a bíróság azt a 25 éves kamionost, aki még 2019 májusában halálos balesetet okozott a 4-es főúton, Székely határában.
A tragikus baleset még 2019 tavaszán történt. A vád szerint a balesetért felelős sofőr kialvatlansága miatt későn vette észre, hogy egy mikrobusz megállt előtte. Belehajtott, majd miattuk két másik autó is összeütközött.
Hárman szörnyethaltak a balesetben, másik három személy pedig maradandó sérüléseket szenvedett.
A vádlott sajnálja, ami történt, de fellebbez a döntés ellen, így az ügy másodfokon folytatódik.
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.