Címke: #gázolás

  • Térfigyelő rögzítette a kiskorú elgázolását. A gyalogátkelőn ment volna át, tolva a kerékpárt

    Térfigyelő rögzítette a kiskorú elgázolását. A gyalogátkelőn ment volna át, tolva a kerékpárt

    Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a nővel szemben, aki a zebrán átkelő gyalogost ütötte el, mert az átkelőhelyhez közeledve sem lassított a gépkocsival.

    A vádirat szerint a szlovák állampolgárságú nő 2021. november 4-én 44-50 km/óra közötti sebességgel vezette a személygépkocsit Esztergom lakott területén a kijelölt gyalogos-átkelőhely irányába.

    Ezen az útszakaszon a megengedett legnagyobb sebesség 40 km/óra. Ezzel egy időben a zebrán átkelésre várakozott kiskorú sértett.

    A sofőr nem lassított a zebrához közeledésekor, ezért nem észlelte időben az elsőbbséggel rendelkező, azonban az úttestre váratlanul lelépő sértettet, aki kerékpárját maga mellett tolva kívánt átkelni. 

    A sofőr akkor vette észre a sértettet, amikor a gyalogos az úttestre lépett, ekkor már késedelem nélkül fékezett, eközben elütötte őt. Az ütközés miatt a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett, ennek tényleges gyógytartama 3 hónap.

    Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a nővel szemben pénzbüntetést szabjon ki, valamint tiltsa el a közúti járművezetéstől.

    A videón az elütést megelőző pillanatok láthatók, ahogy az okozó gépkocsi a zebrához érkezett.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Az M0-ás középső sávjában gyalogolt. Elütötték, nem sikerült kihallgatni

    VIDEÓ: Az M0-ás középső sávjában gyalogolt. Elütötték, nem sikerült kihallgatni

    Zavart férfit gázolt el egy autós reggel az M0-áson.

    Az autók között sétált, amikor elsodorta egy szabályosan haladó kocsi. A gyalogos megsérült, de a többi autós ki tudta kerülni, így túlélte a balesetet és kórházba került.

    A RTL Híradó információi szerint zavartan viselkedett, a rendőrök ki sem tudták hallgatni.

    Így azt sem lehet tudni, hogy mit keresett az M0-ás középső sávjában gyalog.

    Hirdetés

  • Így döntött a bíróság az Árpád hídi gázoló ügyében

    Így döntött a bíróság az Árpád hídi gázoló ügyében

    Vasárnap letartóztatták az Árpád hídi gázolóként ismert férfit.

    Összetörve sírta végig a tárgyalást az Árpád hídi baleset okozója

    Egy hónapig letartóztatásban marad a tuningolt Mercedes vezetője, amivel július 1-jén a késő esti órákban halálra gázolt az Árpád hídon egy szabályosan haladó biciklist.

    – tudta meg az Index a Fővárosi Törvényszék szóvivőjétől.

    A védelem és az ügyészség is fellebbezett az elsőfokú vasárnapi döntéssel szemben, ám a bíróság másodfokon is a letartóztatás mellett döntött.

    Hirdetés

    A törvényszék korábbi közleménye alapján a megalapozott gyanú szerinti bűncselekmény körülményeiből és a terhelt szabálysértési előéletéből arra lehet következtetni, hogy a férfi öntörvényű, magát a kötelező normák fölé helyezi, ezért azt nem lehet alappal feltételezni, hogy a bűnügyi felügyelet magatartási szabályait be is tudná tartani, azaz az ehhez szükséges mértékű önkéntes jogkövetési hajlandósággal rendelkezne. Friss híreink itt.

    A Mercedes sofőrje egy autókereskedéssel és egy másik nagy teljesítményű autóval is rendelkezik, ezért a törvényszék szerint tartani lehet attól, hogy ismét volán mögé ülne.

    A balesetet rögzítő felvételeket a rendőrség közzétette:

  • Elgázolták, miközben kacsákat terelt át az úton egy férfi Kaliforniában

    Egy férfit halálra gázoltak Kaliforniában, amikor éppen segített át egy kacsacsaládot az úton – írja az NBC News. A baleset Rocklin városában történt, Sacramentótól 40 kilométerre, egy tizenéves sofőr vezette autóval.

    A helyi rendőrség közleménye szerint a férfi egy kereszteződésben állt az úttesten, a Stanford Ranch Boulevardon, amikor a 17 éves sofőr elgázolta. Sajnos a férfi belehalt az ütközésbe. A rocklini rendőrség jelenleg még vizsgálja az eset körülményeit, de nem valószínű, hogy a 17 éves lányt büntetőjogilag felelősségre vonnák.

    „További bizonyítékokat kell áttekintenünk, de első ránézésre nem úgy tűnik, hogy bűncselekményi gondatlanság lenne” – mondta a helyi rendőrkapitány az NBC Newsnak.

    Az elhunyt férfi, Casey Rivara, a rokonai által létrehozott adománygyűjtő oldal szerint éppen úszóedzésről vitte haza gyermekeit, amikor észrevették, hogy egy kacsamama szeretne átmenni a kiskacsáival a forgalmas kereszteződésen. Rivera kilépett autójából, hogy átsegítse őket. „Ó, annyira aranyos volt. Nagyon kedves dolog volt tőle. És aztán hirtelen elütötte egy autó” – mondta egy szemtanú. Friss híreink itt.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Autók tucatjai hajtottak át az elgázolt 92 éves férfin az M0-áson

    VIDEÓ: Autók tucatjai hajtottak át az elgázolt 92 éves férfin az M0-áson

    Mint arról tegnap beszámoltunk, az M0 autóút 6-os kilométerszelvényében, az M5 autópálya irányába közlekedett gépkocsijával 2023. április 30-án 21 óra 20 perc körül az egyelőre ismeretlen sofőr, amikor elütött egy, az autóúton szabálytalanul tartózkodó 92 éves gyalogost.

    A baleset következtében a férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.

    A feltehetően külföldi honosságú, szürke Mercedes Sprinter vezetője adatai hátra hagyása és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrök megtették a szükséges intézkedéseket a sofőr azonosítása, felkutatása és elfogása érdekében.

    Az RTL híradó beszámolt az esetről. Ezt írták:

    A baleset után a forgalmat még húsz percig senki sem állította le, így a földön fekvő emberen több tucat kocsi hajtott át. A rendőrök a gázolón kívül ezeket az autósokat is keresik.

    Hirdetés

    .

    FRISSÍTÉS:

    Megtalálták a járművet, amivel elgázolták a 92 éves férfit az M0-áson

    Borítókép: RTL híradó
  • Az M0-son gázolt el egy embert, majd elhajtott. Keresik!

    Az M0-son gázolt el egy embert, majd elhajtott. Keresik!

    Törökbálint térségében történt a tragédia.

    Az M0 autóút 6-os kilométerszelvényében, az M5 autópálya irányába közlekedett gépkocsijával 2023. április 30-án 21 óra 20 perc körül az egyelőre ismeretlen sofőr, amikor elütött egy, az autóúton szabálytalanul tartózkodó 92 éves gyalogost.

    Hirdetés

    A baleset következtében a férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.

    A feltehetően külföldi honosságú, szürke Mercedes Sprinter vezetője adatai hátra hagyása és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrök megtették a szükséges intézkedéseket a sofőr azonosítása, felkutatása és elfogása érdekében.

    A baleset körülményeinek vizsgálatát az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya megkezdte, egyben nyomozást indított segítségnyújtás elmulasztása bűntettének gyanúja miatt.

    Borítókép: illusztráció
  • VIDEÓ: Figyelmeztették a rendőrök, majd elgázolta egy kisteherautó

    VIDEÓ: Figyelmeztették a rendőrök, majd elgázolta egy kisteherautó

    Halálra gázoltak egy férfit kedd hajnalban Berente közelében.

    A tragédia előtt percekkel a rendőrök igazoltatták a férfit, sőt rá is szóltak, hogy ne sétáljon az út szélén. A férfit végül egy kisteherautó elütötte hátulról.

    A mentők sokáig küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni. – közölte a Tények.

    Kiderült, hogy a rendőrök a férfit még el is vitték a legközelebbi településre és figyelmeztették, hogy ne szabálytalankodjon, mégis tovább sétált, nem élte túl.

    Hirdetés

  • Halálra gázoltak egy gyalogost a Bajcsy-Zsilinszky úton

    Halálra gázoltak egy gyalogost a Bajcsy-Zsilinszky úton

    A Budapest VI. kerület, Bajcsy-Zsilinszky út és a Zichy Jenő utca kereszteződésében 2023. január 29-én 21 óra 45 perc körül egy gépkocsi eddig ismeretlen körülmények között elütött egy férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

    Az érintett útszakaszt helyszínelés idejére lezárták, a gépjárműforgalom a Bajcsy-Zsilinszky úton a Nyugati tér irányából a Deák tér irányába tartó oldalra terelik.

    A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

    A budapestkornyeke.hu fotót is közölt az esetről.

    Hirdetés

    Fotó: BudaPestkörnyeke.hu/GK

    Azt írják, hogy egy idős, budapesti férfi a Bajcsy-Zsilinszky út páros oldaláról

    szabálytalanul akart átkelni a páratlan oldalra, annak dacára, hogy nagyjából 100 méterre található egy jelzőlámpás gyalogátkelőhely

    Hozzátették, hogy az idős férfi teste a motorháztetőre, utána a szélvédőnek csapódott, amely be is tört, majd a levegőbe repült, végül az úttestre zuhant, a Ford elé. Az egyterű még egyszer elütötte a gyalogost, aki ezután az autó eleje alá szorult.

    ÚJ VIDEÓ: Önkéntes rendőr akcióban – M5

    A helyszínre riasztott fővárosi hivatásos tűzoltók emelőpárna segítségével szabadították ki a férfit, majd a mentőknek átadták, akik megállapították, hogy sajnos életét vesztette. Az S-Max vezetője nem sérült meg a balesetben, utasa pedig nem volt.

    Hirdetés

    Fotó: BudaPestkörnyeke.hu/GK

    Sajnos egy másik gázolás is történt vasárnap:

    Szintén gyalogost gázolt egy személyautó vasárnap este az M3-as autópálya 17-es kilométerénél, Fót térségében, a főváros felé vezető oldalon. A balesethez a gödöllői hivatásos tűzoltókat riasztották műszaki mentés céljából.

    Egyelőre nem tudni, hogy miért tartózkodott az autópályán a 29 éves gyalogos, akit egy személyautó ütött el. A helyszínre mentők is érkeztek, de már nem tudtak segíteni, a balesetben a férfi a helyszínen életét vesztette.

  • Maga a gázoló kezdte el az újraélesztést Kecskeméten, de így sem sikerült az életmentés

    Maga a gázoló kezdte el az újraélesztést Kecskeméten, de így sem sikerült az életmentés

    Egy 35 év körüli nőt gázoltak halálra Kecskeméten, vasárnap hajnalban – közölte az RTL Klub.

    A nő egy zebrán ment át, de nem működött a közvilágítás, valószínűleg ezért nem vette észre a jobbról jövő autós.

    Az RTL információi szerint a sofőr maga hívta a rendőröket és a mentőket, és utóbbiak iránymutatása szerint megkezdte az újraélesztést.

    A kiérkező mentősök átvették a feladatot, komplexebb beavatkozásokat is végrehajtottak, de így sem tudták megmenteni a nő életét.

    A nő olyan súlyos mellkasi sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

    A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, többek között azt is, hogy mennyivel érkezett az autós a gyalogátkelőhöz.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Miskolcon a kis kutya is tudja, hogy kell szabályosan átmenni a gyalogátkelőhelyen

    VIDEÓ: Miskolcon a kis kutya is tudja, hogy kell szabályosan átmenni a gyalogátkelőhelyen

    Miskolcon a kis kutya is tudja, hogy kell szabályosan átmenni a gyalogátkelőhelyen. A Miskolci Rendőrkapitányság közlekedési baleseteket érintő adatai alapján az első háromnegyed év adatai biztatók, de a folyamatos figyelem életbevágó, annál is inkább, mert a napokban egy férfit elütöttek a zebrán.

    Könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett 2022. november 18-án az a 66 éves miskolci férfi, akit a Malomszög utcai kereszteződésnél lévő gyalogátkelőhelyen sodort el egy autós.

    A gyalogos már, mintegy öt métert haladt előre a zebrán, amikor a szintén zöld jelzésen kanyarodó jármű vezetője elsodorta a férfit. A Miskolci Rendőrkapitányság vizsgálja a közúti közlekedési baleset körülményeit.

    Az adatok tekintetében a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén az első háromnegyed évben kedvezően alakultak a közúti közlekedési balesetekkel összefüggő statisztikai mutatók. A gyalogosokat érintő számok is biztatók, hiszen nem nőtt az őket is érintő balesetek száma az elmúlt évhez képest. A figyelemnek azonban négy évszakosnak kell lennie! A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy az őszi, téli időszakban megnövekedhet a gyalogosokat érintő balesetveszélyes szituációk száma.

    Rövidülnek a nappalok, a szürkület, a rosszabb látási viszonyok, csúszós, nedves útfelületek mind-mind kockázati tényezőt jelentenek a közlekedőkre.

    A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei folyamatos ellenőrzésekkel arra törekszenek, hogy a közlekedés biztonságát megőrizzék, annak érdekében, hogy mindenki hazaérjen.

    Hirdetés

    Forrás: police.hu
  • Megrázó videó, métereket repült egy gyalogos, akit egy balesetező autós sodort el Salgótarjánban

    Megrázó videó, métereket repült egy gyalogos, akit egy balesetező autós sodort el Salgótarjánban

    Sokkoló felvételt készített egy salgótarjáni térfigyelő kamera. A felvételen látható, ahogy két autó összeütközik egy kereszteződésben, majd ennek következtében az egyik jármű irányíthatatlanná válik és a járda felé sodródik, ahol egy gyalogátkelőnél épp egy gyalogos várakozik.

    Az autó nagy sebességgel csapta el a zebránál várakozó 55 éves asszonyt, aki ennek következtében métereket repült. A jármű ezután még egy villanyoszlopot is kidöntött.

    A balesetben a két sofőr és az elgázolt nő is megsérült, őket helyszíni ellátás után kórházba szállították.

    Hirdetés

    Forrás: tenyek.hu
  • VIDEÓ: Nagy sebességgel elgázolt egy gyermeket, majd továbbhajtott a vezetéstől eltiltott autós

    VIDEÓ: Nagy sebességgel elgázolt egy gyermeket, majd továbbhajtott a vezetéstől eltiltott autós

    Súlyos sérüléseket szenvedett az a 12 éves gyermek, akit egy autós hatalmas sebességgel elgázolt és magára hagyott Baktalórántházán. A gyermek súlyos combsérüléseket szenvedett, jelenleg is kórházban van. A család azt mondta, ismerik a gázolót, szerintük drogos állapotban vezetett.

    A férfiről kiderült az is, hogy sosem volt jogosítványa és már háromszor eltiltották a vezetéstől.

    A gyanusított tagadja tettét, azt mondta nem ő vezette az autót. Egyelőre szabadlábon védekezhet.

    Hirdetés

    Forrás: tenyek.hu

  • VIDEÓ: Azonnal szörnyethalt a férfi, akit az M30-as leállósávjában gázolt el egy kamionos

    VIDEÓ: Azonnal szörnyethalt a férfi, akit az M30-as leállósávjában gázolt el egy kamionos

    Borzalmas baleset történt szerdán az M30-as autópályán, Miskolc közelében szerda este. Egy dobozos autó a leállósávba húzódott, mert az autó tetejére rögzített létra meglazult. A sofőr az autóban maradt, míg utasa kiszállt, hogy rögzítse a tetőre szerelt létrát.

    Ekkor egy kamion túl közel ment hozzá, nekiütközött a várakozó autónak és a mellette álló férfit is magával sodorta.

    Az ütközéskor a kamion teljesen letarolta a furgon oldalát, áldozatát pedig csaknem 20 méteren keresztül sodorta magával, így a férfinak sajnos esélye sem volt túlélni a balesetet.

    A gázoló jogosítványát azonnal, határozatlan időre bevonták. A tények stábjának a sofőr azt nyilatkozta, nagyon megviselték a történtek és soha többé nem fog teherautó volánja mögé ülni.

    Hirdetés

    Forrás: tenyek.hu
  • VIDEÓ: Fékezés nélkül ütött el két gyalogost egy parkolóban az autós

    VIDEÓ: Fékezés nélkül ütött el két gyalogost egy parkolóban az autós

    A Tatabányai Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki egy oroszlányi telephely parkolójából történő kikanyarodás közben elütött két gyalogost. A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott 2020. január 27-én 22 órakor, sötétben és hóesésben autóval kanyarodott ki a munkáltatója oroszlányi telephelyének parkolójából.

    A telephelyről ugyanekkor sétált el két nő, akiket a vádlott a kanyarodást követően nem észlelt, és fékezés nélkül hátulról nekik ütközött.

    A baleset következtében az egyik nő nyolc napon belül gyógyuló sérülést, míg a másik nő maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyuló sérülést szenvedett.

    Az ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a férfival szemben és a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki vele szemben.

    Az esetet rögzítette a telephely biztonsági kamerája:

    Forrás: ugyeszseg.hu
  • Videón, ahogy elütnek egy zebrán átkelő rollerest

    Videón, ahogy elütnek egy zebrán átkelő rollerest

    Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy egy fiatal a rollerjével kel át a gyalogátkelőn, ám ott elüti őt egy személyautó. Azt ugye tudjuk, hogy a gyalogos-átkelőhelyen a járművezetőknek elsőbbséget kell adniuk a gyalogosoknak és itt persze be is jöhet a képbe, hogy a rolleres tolhatta volna az eszközét. Ám nem lehet elsiklani a látottak felett, hiszen az ezüst színű autó nyilvánvalóan nem tett eleget a KRESZ azon pontjának, miszerint…

    …”A jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel, amennyiben szükséges, a gyalogos-átkelőhely előtt meg is tudjon állni.”

    Bár a KRESZ egyértelműen meghatározza a szabályokat, a valóságban sajnos elmondhatjuk, hogy annak van elsőbbsége, akinek meg is adják és a gyalogos-jármű találkozásból minden bizonnyal a gyalogos fogja a rövidebbet húzni.

    Éppen ezért mindig légy körültekintő akár járművel, akár gyalog közlekedsz. A zebrán is nézz körbe gyalogosként, óvatosan kellj át, bizonyosodj meg róla, hogy megkaptad az elsőbbséget, hiszen bármikor érkezhet egy szabálytalan vagy figyelmetlen közlekedő.

    Hirdetés

    Forrás: PoliceHungary