Címke: #forgalomból kivont

  • Eltiltás hatálya alatt, forgalomból kivont, biztosítás nélküli autóval rongyolt be egy ház kerítésén

    Eltiltás hatálya alatt, forgalomból kivont, biztosítás nélküli autóval rongyolt be egy ház kerítésén

    A rendelkezésre álló adatok szerint egy 24 éves dabronyi lakos 2022. november 15-én délután Békáson közlekedett személyautójával. Haladása során – egy balra ívelő útkanyarulatban – a járművel letért a menetirány szerinti jobb oldalra, átszakította az ott levő szalagkorlátot és az egyik ház kerítésének ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, de a gépjárműben, a szalagkorlátban és a kerítésben is anyagi kár keletkezett.

    A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a dabronyi sofőrt az Ajkai Rendőrkapitányság eltiltotta a járművezetéstől, továbbá a gépkocsijának lejárt a műszaki érvényessége és a forgalomból is kivonták azt, valamint az autó gépjármű-felelősségbiztosítással sem rendelkezett.

    Hirdetés

    A járőrök a balesetet okozó férfit elfogták, majd előállították, és a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. Az egyenruhások a baleset okozása, valamint a gépjármű okmányainak hiányossága miatt pedig a férfival szemben a közúti közlekedés rendjének megzavarása, továbbá érvénytelen hatósági engedéllyel vagy jelzéssel való közlekedés és a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt szabálysértési feljelentést tettek.

    Forrás: police.hu
  • Ismét fennakadt egy ellenőrzésen a kamionost, akinek járművét egy hete már kivonták a forgalomból

    Ismét fennakadt egy ellenőrzésen a kamionost, akinek járművét egy hete már kivonták a forgalomból

    Gyakorlatilag semmi nem volt rendben azzal a kamionossal, akit egy hete kaptak el a rendőrök az M7-esen. A járművet akkor kivonták a forgalomból a sofőr ellen pedig szabálysértési eljárás indult, de úgy tűnik ez kicsit sem hatotta meg a sofőrt.

    A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Hatóságának munkatársaival közösen tartottak közlekedésrendészeti ellenőrzést 2022. október 29-én éjszaka. A kitereléses ellenőrzés alkalmával, a jármű ellenőrzése során az egyenruhások megállapították, hogy egy pár nappal korábbi intézkedésből ismert sofőrről és az általa vezetett járműszerelvényről van szó.

    Az intézkedés során a járőröket meglepte, hogy a forgalomból kivont nyergesvontatóra, egy másik hasonló jármű rendszámát helyezték fel, a vontatott pótkocsi műszaki érvényessége lejárt, valamint a fedélzeti menetíró készülékbe ezúttal sem volt adatrögzítő lap behelyezve.

    Hirdetés

    Az átfogó vizsgálat során a közlekedési hatóság munkatársai ezúttal is megállapították, hogy a vontató első szélvédője be van törve, a jobb oldali ajtóból hiányzott az ablaküveg, a jármű kormánymű berendezését megbontották, valamint a vontató aláfutásgátló berendezését műanyag kötegelővel rögzítették, tehát a szerelvény pont olyan állapotban volt, mint a korábbi ellenőrzéskor.

    A járőrök a jármű hatósági jelzéseit a helyszínen elvették, a jármű továbbhaladását megtiltották. Az egyenruhások az elkövetett jogsértések miatt az 57 éves férfival szemben szabálysértési, közigazgatási és büntetőeljárást kezdeményeztek.


    KAPCSOLÓDÓ: (videó)

    FOTÓK: Az M7-esen csíptek nyakon egy kamionost, volt vele gond bőven


    Forrás: police.hu
  • Lekapcsolt fényszóróval, ittasan, jogsi nélkül vezette autóját, majd megpróbált elmenekülni a rendőrök elől

    Lekapcsolt fényszóróval, ittasan, jogsi nélkül vezette autóját, majd megpróbált elmenekülni a rendőrök elől

    A járőröző rendőrök vasárnap kevéssel este 8 óra után szúrtak ki Csíkcsicsó közelében a 12-es jelzésű községi úton egy gépjárművet, mely világítás nélkül haladt.

    A járőrök a fényhíd bekapcsolásával jelezték a vezetőnek, hogy ellenőrzésre álljon meg, a sofőr viszont inkább az úttestről gyorsan jobbra, a mező irányába tért le. A vakmerő sofőr autójával nem jutott azonban messze, ugyanis a mintegy félméteres szintkülönbség miatt a jármű erősen megrongálódott .

    Miután elkapták kiderült, hogy már bevonták a gépjármű vezetői engedélyét, az autóról hiányzik a rendszámtábla, ráadásul az autót már 2016 januárjában kivonták forgalomból.

    A lista itt még nem ért véget, ugyanis az alkoholszondás vizsgálat szerint a sofőr 0,76 mg/l légalkohol-koncentrációval ült kormánykerék mögé. Az illető ellen eljárás indult – számol be honlapján a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

    Forrás: szekelyhon.ro


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Forgalomból kivont ronccsal közlekedett ittasan – Az anyósülésen két gyermek ült egymás ölében

    FOTÓK: Forgalomból kivont ronccsal közlekedett ittasan – Az anyósülésen két gyermek ült egymás ölében

    Gyermekeit szabálytalanul szállítva, érvényes forgalmi engedély nélkül, forgalomból kivont gépkocsival, ittasan közlekedett egy szolnoki férfi, aki vezetői engedélyét sem tartotta magánál.

    A Szolnoki Rendőrkapitányság balesethelyszínelője 2020. június 20-án 16 óra 30 perc körül Szolnok belterületén egy rendszámtábla nélkül közlekedő, erősen rongált állapotú személygépkocsira lett figyelmes. A rendőr mikor megállította a gépkocsi vezetőjét, látta, hogy az autó jobb első ülésén egymás ölében ülve, a biztonsági övvel bekötve utazott a sofőr két gyermeke.

    Az ellenőrzés során megállapították, hogy az autót kivonták a forgalomból, érvényes forgalmi engedéllyel nem rendelkezett, továbbá a gépjárművezető nem tartotta magánál vezetői engedélyét. A 33 éves férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.

    A rendőrök előállították a jogsértőt biológiai mintavétel céljából. A férfi ellen közigazgatási, valamint szabálysértési eljárás indult a Szolnoki Rendőrkapitányságon.

    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM: