A műszaki vizsgálat alapján a Népligetnél lévő felüljárót még érdemes felújítani, ám erre ideális esetben is csak 2025-ben kerülhet sor. Ha egyáltalán lesz miből. Addig marad a részleges lezárás. – közölte az Index.
A népligeti felüljáró műszaki problémája már 2012 óta ismert a főváros vezetése előtt, 2014-ben terv is készült a rekonstrukciójáról, a munkálatok azonban sosem indultak meg.
Idén tavasszal azonban megkezdődött az 1978-ban átadott műtárgy állapotának részletes vizsgálata, mivel addigra már olyan rossz állapotról számot be a Budapest Közút, hogy a városközpont felé tartó irány két sávjából a külsőt biztonsági okokból idén márciusban le is kellett zárni.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakemberei megvizsgálták az Üllői út – Hungária körút kereszteződését átívelő híd szerkezetéből kiemelt két hossztartó gerendát.
Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes az Indexnek azt mondta, most érkezett meg a vizsgálati eredmény, és e szerint a felüljáró szerkezete a vártnál jobb állapotban van, ezért a műtárgy megtartása indokolt. Ezt javasolják majd a Fővárosi Közgyűlés döntéshozóinak.
Hirdetés
Most a kiemelt gerendák újragyártása következik, illetve maga a tervezési munka (aminek a hozzávetőleges költsége 90 millió forint körül alakul). Ezt követi a közbeszerzés, az útpályák újraaszfaltozása és a dilatációs szerkezetek, károsodott betonszerkezetek kicserélése, valamint a szalagkorlát visszaépítése.
Ha mindez megvalósul, a bontás kérdése 2035-ig biztosan lekerül a napirendről
– fogalmazott a főpolgármester-helyettes, hozzátéve, hogy ideális esetben is csak 2025-ben kezdődhet meg a kivitelezés. A felüljáró rekonstrukciójával kapcsolatos legsúlyosabb probléma azonban az, hogy nem látni a finanszírozásának forrásait. A főváros adóbevételeiből ugyanis nem termelődik fedezet a budapesti infrastruktúra megfelelő fenntartására.
Az autósok 2024-ig még biztosan a jelenlegi rend szerint közlekedhetnek a népligeti felüljárón, változást jelent azonban, hogy keddtől a 100E reptéri busz újra keresztülhaladhat-e közúti hídon.
Mutatunk nektek egy bringát és egy autót. A közös bennük, hogy mindkettőt ott használták, ahol nagyon nem kellett volna.
Ha valahol életveszélyes közlekedni bringával Budapesten, az a Kacsóh Pongrác úti felüljáró. Veszedelmesen kanyargós – emiatt nem jól belátható – egy hely ez.
Amennyiben a nem éppen erősen kivilágított kerékpáros célja az életben maradás és A-ból B-be eljutás volt, akkor nem éppen a legjobb döntést hozta…
A felvétel második részében pedig már Miskolcon járunk, ahol egy Suzukinak a sofőrje gondolta úgy, hogy bizony az ő ideje drágább a többiekénél és a gyalogjárdán folytatta útját a célja felé.
Szokás szerint mindkét esetet olvasóink fedélzeti kamerái rögzítették.
Szakmai szinten felmerült a Népligeti felüljáró teljes elbontásának lehetősége – értesült a VG.
A kérdésben a VG.hu megkereste a Főpolgármesteri Hivatalt, akik konkrétan nem reagáltak egyelőre, de azt megerősítették, hogy Budapesten az Üllői út forgalmát a Könyves Kálmán körúton átvezető műtárgyról az állapota miatt részletes vizsgálat készül az idén, amelyet a Budapest Közút Zrt. végeztet.
Azt is jelezték, hogy a műszaki felmérés sokrétű, így kiterjed arra, hogy a felüljáró milyen mértékben terhelhető, hogy az esetleges felújítása során milyen beavatkozásokat kell elvégezni, illetve, hogy ezek elvégezhetők-e a jövőbeni fennmaradása érdekében.
Ebből a nyilatkozatból a portál szerint több esetleges forgatókönyv lehetősége is kiolvasható, például az is, hogy
korántsem biztos, hogy a januártól frissen bevezetett 12 tonnás súlykorlátozás lesz az utolsó az átkelőn. (Még 2019 tavaszán a Budapest Közút kitiltotta a 20 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárműveket a felüljáróról, igaz, az M3 metróval felújítására hivatkozva.)
Arra ugyanakkor nem érkezett válasz, hogy vajon a személyautósoknak kell-e számolniuk tilalommal, és ha igen, milyen időtávon belül. De mivel a Budapest Közút által összefogott vizsgálat határidejének a 2022-es évet jelölték meg, hacsak nem következik be drasztikus fordulat, ilyen szigorítás a közeljövőben nem valószínű.
Hirdetés
A főváros reakciójából viszont az is látszik, hogy a vizsgálat eredményének tükrében
valóban életbe léphet az az opció, hogy felújítás helyett megszüntetik az 1978 decemberében átadott Népligeti felüljárót.
Becslések szerint ha megvalósulna a projekt, az napi 8000 járművet szívna ki az Üllői útról.
Nem beszélve arról, hogy egyéb forgalomcsillapító megoldásokat is lehetővé tenne, mint a Pesti alsó rakpart lezárása, de a Rákóczi hidat is tehermentesítené. Ezek együttesen már előidézhetnének olyan helyzetet, hogy valóban szükségtelenné válik a Népligeti felüljáró megtartása. Egyelőre azonban az első feltétel, a Galvani körút kialakításában sincs egyetértés. – írta meg a portál.
Olvasónk az M31-esen tartott Pest felé, amikor szemtanúja volt egy tömegkarambolnak. Mindezt fedélzeti kamerája rögzítette és elküldte szerkesztőségünknek.
„Az M31-es felüljárón, Pest felé vezető oldalon a 6-7-es kilométer tábla között történt ma reggeli baleset szemtanúja voltam. Nem sokon múlott, hogy én is résztvevője legyek. Személyi sérülés nem történt (legalábbis amíg ott voltam).
A 0 fokban a felüljárón megmaradt a jég amin megcsúsztak az autók.
Ezért nagyon fontos az útviszonyokhoz igazítani a sebességünket. Az út hátralévő szakaszában már én is sokkal óvatosabb voltam.”
– írta meg olvasónk.
A videón látszik, ahogy egy Ford Focus bepörög a kamerás autó elé, aminek csoda, hogy nem ment neki. Az anyósülésről kipattant egy férfi. Elképesztően veszélyes helyzet ez, hiszen nem lehet tudni, hogy egy nagy sebességgel érkező jármű esetleg belecsapódik-e a sor végébe. A férfi jobbnak látta, ha gyorsan visszaül…
Legalább nyolcan megsérültek, miután átszakította egy felüljáró szalagkorlátját egy csuklós busz New Yorkban.
A Cross Bronx gyorsforgalmi út egyik felüljárójáról lógott a mélybe az utasokkal teli csuklós busz, miután áttörte a szalagkorlátot csütörtök éjjel. Úgy tudni legkevesebb 8 ember sérült meg a balesetben, köztük a busz sofőrje is, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.
A baleset után a csuklós busz egyik fele fejjel lefelé lógott a mélybe, míg másik része csodával határos módon fennmaradt a felüljárón.
Egyelőre nem tudni, pontosan miért történt a baleset.
Fotó: AP/Craig Ruttle
A közösségi médiafelületeken már több fotó és videó is megjelent a mélybe lógó járműről:
FDNY Acting Battalion Chief Steven Moore and Deputy Chief Paul Hopper discusses operations on scene of a tandem bus accident this morning in the Bronx. Read more: https://t.co/sCfNYIOtrspic.twitter.com/8eMb4dKAZO
FDNY Acting Battalion Chief Steven Moore and Deputy Chief Paul Hopper discusses operations on scene of a tandem bus accident this morning in the Bronx. Read more: https://t.co/sCfNYIOtrspic.twitter.com/8eMb4dKAZO
A budapesti közlekedés javításáért és az új Liget autómentesítéséért több beruházás előkészítése kezdődik meg – tájékoztatta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.
Fürjes Balázs elmondta: új pesti felüljáró előkészítését kezdi meg a Miniszterelnökség Budapest Fejlesztési Központja Rákosrendező pályaudvara fölött. A felüljáró közúti híd lesz, biztosítja a 3-as villamosgyűrű meghosszabbítását, lesz rajta kerékpárút és járda is, a régóta hiányzó, Szegedi út vonalában tervezett felüljáró oldja majd a vasút „elvágóhatását Angyalföld és Zugló között, összeköti a főváros 13. és 14. kerületét.
Az államtitkár rámutatott, a kerületek közötti forgalom számára nyíló új átjáróval tehermentesíthető a Hungária körút, ennek segítségével autómentesíthető a Városliget.
A kormány és a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában a főpolgármesterrel közösen elfogadott koncepció szerint a
Városliget főtengelye, a Kós Károly sétány és a Hősök tere autómentes lesz, a Mexikói úti Kisföldalatti-végállomásnál pedig 1500 P+R férőhely épül.
Hirdetés
Pénteken jelent meg az európai uniós, nyílt közbeszerzési felhívás az autómentes Városliget kialakításához szükséges közlekedési fejlesztések előkészítésére – mondta el az államtitkár.
Fürjes Balázs azt mondta, a Városligetet teljes egészében vissza kell adni a gyalogosoknak, pihenni vágyóknak, a park intézményeit látogatóknak, futóknak, sportolóknak és a kerékpárosoknak. A kormány és a városvezetés által a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában közösen elfogadott koncepció szerint autómentessé válik a Hősök tere és a Kós Károly sétány, csúcsidőn kívül pedig az Állatkerti körút is – tette hozzá.
Az Állatkerti körút egy rövid szakaszát kivéve – a Városliget teljes területén megszűnik, helyette új mélygarázs nyílt kormányzati beruházásban a Dózsa György út mentén, a korábbi 56-osok tere alatt-közölte Fürjes.
Továbbá hangsúlyozta:
A kormány célja világos, egy élhetőbb, jobb levegőjű Városligetet teremteni, egyúttal praktikus, kényelmes közlekedési megoldásokat találni az M3-as autópályán ingázóknak, vasútfejlesztéssel, P+R parkolók fejlesztésével és új kapcsolatokkal.
„A legjobb természetesen az, ha az ingázók már lakóhelyükről a közösségi közlekedést veszik igénybe, az M3-as autópálya által kiszolgált agglomerációs térség vasútvonalai közül a hatvani vonal fejlesztése több ütemben folyamatban van, dolgozunk a még hiányzó budapesti kapacitásbővítésen is, a kormány megbízásából a Budapest Fejlesztési Központ már elkezdte a veresegyházi vonal fejlesztésének tervezését is, autóparkolók, kerékpártárolók is létesülnek az állomásokon” – mondta el Fürjes Balázs.
Hirdetés
Fürjes szerint mégis a fővárosig autózók egy része a Városliget előtt, az M1-es Kisföldalatti Mexikói úti végállomása közelében épülő P+R parkolókkal válthat majd tömegközlekedésre.
Az államtitkár által ismertetett tervek szerint több parkolóház épül majd, együttesen legalább 1500 férőhellyel.
A tervek szerint az ingázók feltehetően elsősorban hétfőtől péntekig, napközben veszik majd igénybe a parkolóházakat, így este és hétvégén, ünnepnapokon a Városligetbe igyekvőknek oldhatják meg a parkolást. Az előzetes vizsgálatok szerint egyrészt a Mexikói úti busz- és trolimegállónál ma is P+R-ként használt területre építhető parkolóház, másrészt az M3-as bevezetője végcsomópontjának ágai közé emelhető ilyen épület.
A Kós Károly sétányról kitiltott, és a P+R kapacitással nem megfogott forgalom elsősorban a Hungária körúton haladhat majd.
Vitézy Dávid Facebook
Ahhoz, hogy a ma is zsúfolt útvonalat bizonyos mértékig tehermentesíteni lehessen, szükség van az Angyalföldet Zuglóval összekötő hídra a Rákosrendező állomás déli vége fölött – közölte az államtitkár.
Hozzátette, az érintett területek megóvásáért a hidat úgy kell kialakítani, hogy ne terelje a forgalmat az M3-as irányából Angyalföldre és Zuglóra, az ott élő emberek lakóterületeire. A vasúti sínek keresztezése mellett ezért lehajtó épül, amely a Dévényi utca és a Vágány utca felé vezeti el az autókat, illetve az új híd áttételesen hozzájárul a Városliget forgalomcsillapításához, a Hungária körút tehermentesítése révén.
Még áprilisban zárták le a Csömöri úti felüljárót, amelynek felújítása a munkálatok megkezdése után nem sokkal le is állt. Zugló egyik legfontosabb közlekedési útvonala azóta is zárva az autósforgalom előtt. Szeptember 30-án a Fővárosi Önkormányzat, illetve a felüljáró által érintett városrészek, Zugló és a XV. kerület vezetői tartottak sajtótájékoztatót a felújítás helyzetéről. írja a zuglo.hu
Ami a XV. kerületieknek Drégelyvár utcai, az nekünk, zuglóiaknak Csömöri úti felüljáró – mondta Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere. Amikor áprilisban elkezdődtek a munkálatok, abban reménykedtünk, hogy a COVID-19 egyetlen pozitív hozományaként közlekedési káosz nélkül sikerül felújítani a felüljárót.
Fotó: Subits-Tóth Gergő
A feltárás során azonban olyan problémákra is fény derült, amelyekről fogalmunk sem volt. A munkálatokat a balesetveszély elkerülése érdekében le kellett állítani, és már biztos, hogy a tervezett decemberi időpontig nem készül a beruházás.
Tüttő Kata főpolgármester-helyettes elmondta, a Budapesti Közlekedési Központ 2019. decemberében kötött szerződést egy kivitelezővel, hogy az előző városvezetés által elkészíttetett tervek alapján megkezdje a felújítást.
A munkálatok 2020. áprilisában kezdődtek meg, de a bontás során olyan mértékű károsodásra derült fény, amely miatt fel kellett függeszteni a kivitelezést.
A Budapesti Műszaki Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszékétől megrendelt szakvélemény alapján egy sokkal nagyobb mértékű beavatkozás szükséges ahhoz, hogy a felüljáró élettartamát legalább 10-15 évvel meg tudjuk hosszabbítani – mondta a főpolgármester-helyettes.
Hirdetés
Azt követően pedig vagy újjá kell építeni ezt a műtárgyat, vagy a közlekedést kell átszerveznünk úgy, hogy a híd helyett egy közös villamos és közúti aluljáró vezesse át a forgalmat a vasúti vágányok alatt.
Tüttő Kata hozzátette, a felüljáró körüli anomália nem egyedi eset, a főváros hídjai nagyon rossz állapotban vannak, erre ugyanis nagyon keveset költött a korábbi városvezetés.
A 43 éve épített Csömöri felüljárón 1989-ben volt az utolsó állagmegóvó beavatkozás, azóta viszont a híd szerkezete balesetveszélyessé vált.
A módosított tervek alapján a felújítás valószínűleg 2021 decemberében fejeződik be. A Főváros pedig létrehozott egy munkacsoportot, hogy a kezelésében levő hidak állapotáról jelentést és intézkedési terveket készítsen a döntéshozók számára.
Hídon, záróvonalnál előzés, és majdnem frontális ütközés.
Lassan haladó járművet kezdett el türelmetlenségében előzni a 16. kerületi, Csömöri úti felüljárón egy román rendszámú Ford sofőrje.
Egészen biztosak vagyunk benne, hogy a szemből jövő autóson és az előzött jármű sofőrjén múlott, hogy nem történt a felüljáró közepén baleset.
Nem véletlen, hogy a legtöbb felüljárón záróvonal van, hiszen nem lehet megfelelően látni azt, hogy jön-e szemből jármű. Ez akkor is igaz, ha valaki nem azzal a tempóval halad előtted, amit elvárnál – írjuk ezt a gyengébbek kedvéért…
„A XIV. kerületben a Miskolci út, Csömöri út kereszteződésénél lévő közlekedési lámpákat programozzák át arra az időre amig a csömöri úti felüljárót felújitják.
Jelen pillanatban a forgalom nagyon kis mértékben halad a felüljáró irányába, csak buszok. Viszont a miskolci úti lámpa jelentősen feltartja ezt az irányú forgalmat ami viszont nagyobb lett a felüljáró lezárása óta. Több másodpercig várunk és gyülekezünk a Miskolci úti lámpánál, és mindig csak elvétve halad át egy-egy autó keresztbe.
A többség forgalma alá van rendelve a kevesebbség autókázásának.
Emellett amúgy is furcsa, hogy ugyanabban az időben engedik a Miskolci út szembe forgalmát is, emiatt a balra kanyarodó autók mivel nem húzódnak a lámpánál a sáv baloldalára és nem húzódnak előre, a mögöttük lévők nem tudnak egyenesen tovahaladni, bent ragadnak a lámpa mögött.
EZT A MAGATARTÁS FORMÁT KÜLÖN TÁBLÁVAL kellene jelezni ha már az oktatók nem tanitották meg a delikvenseket.” – írja olvasónk.
Amennyiben ti is ezt tapasztaljátok, jelezzétek kommentben, mi pedig a posztot továbbítjuk az illetékesek felé.
Egy kínai férfi megmutatta, hogy a Jimny nem csak terepen, illetve közutakon állja meg a helyét, de gyalogos felüljárón is kiválóan lehet vele közlekedni. Már ha nem szakad le az autó súlya alatt – írta a Carscoops, szúrta ki a Totalcar.
Az egész azzal kezdődött, hogy a sofőr elvétette az autópályakihajtót. Normális emberek valószínűleg elmentek volna a következő kijáratig, de a Jimny tulajdonosa nem volt ilyen türelmes, sőt, egy szenzációs ötlete is volt; megfordul a gyalogos felüljárón. Nem sokat viccelt, tényleg felhajtott az átjáró egyik oldalán, majd áthajtott a másikra, és lejött a lépcsőn. Valószínűleg azért ez nem volt ilyen egyszerű, hiszen rendkívül szűk az átjáró, és egy rendőr is megzavarta, mindenesetre a Jimny és a sofőr is sikerrel vették az akadályt.
Így utólag jót lehet mosolyogni az egészen, de nem lett volna annyira vicces, ha az átjáró leszakad a Jimny súlya alatt. Ráadásul ez benne is volt a pakliban, mivel a híd teherbírása maximum 1 tonna, a Suzuki súlya pedig 985-1150 kiló között van. Szerencsére ez nem történt meg, de nem úszta meg teljesen a sofőr, az arra járó rendőr elcsípte a nem mindennapi műveletet és 200 jüanra (kb. 9 ezer forint) bűntette. – írja a portál.
Daruval emelték meg a tűzoltók azt a markolót, ami szerdán szorult egy felüljáró alá Budapesten. A 14 tonnás szerkezet csupán a gémjén támaszkodott, a kerekei a levegőben voltak. írja az origo
Egy teherautón szállított markoló szorult a vasúti felüljáró alá a X. kerületben, a Könyves Kálmán körút és a Hungária körút találkozásánál, szerdán délután.
Az esetről most egy videót is közzétettek a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-oldalán.
A markoló veszélyesen,csupán a gémjén támaszkodva, kerekeivel a levegőben szorult be a vasúti felüljáró alá.A tűzoltók egy autódaru segítségével stabilizálták, majd megemelték a tizennégy tonnás szerkezetet, amit ezután a BKV csörlős teherautója segítségével visszaengedtek az úttestre – írták a bejegyzésben.
A március végén kezdődő munkálatok alatt változni fog a forgalmi rend.
Fontos változásra kell felkészülniük az Újpalotáról a belváros felé autóval közlekedőknek, mert az év jelentős részében nem fogják tudni használni az egyik legforgalmasabb útvonalat.
Hirdetés
A XV. kerület Drégelyvár utca és a XIV. kerület Csömöri utat összekötő közúti felüljáró felújítása miatt forgalomkorlátozásra és elterelésre kell számítani március végétől.
A felüljárón a kivitelezési munkák ideje alatt félpályás útzár várható, csak a tömegközlekedés járművei haladhatnak majd át. Az autósoknak más alternatív útvonalat kell igénybe venniük.
A Fővárosi Önkormányzat tájékoztatása szerint: a munkálatok várható kezdése 2020. március vége. a felújítás tervezett befejezése: 2020. december vége.
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.