Az út két szélén jól látható „Behajtani Tilos” táblák vannak, mégis sikerült benéznie a sofőrnek, amiből baleset is lett végül.
Három autó tört össze tegnap este az M5-ös autópálya egyik lehajtójánál – adta hírül az RTL Híradó. A balesetet az okozta, hogy az egyik autó sofőrje elnézte a felhajtót és az autópálya lehajtóján akart felmenni a pályára. Ez nem sikerült neki, ugyanis a kihajtón épp érkezett egy szabályosan közlekedő jármű, akivel karambolozott.
Ezután érkezett egy harmadik autós is, aki belerohant az összetört járművekbe. A balesetnek szerencsére csak egy könnyebb sérültje volt.
A kiérkező tűzoltók az autókat áramtalanították, a mentősök a sérültet kórházba szállították. A baleset miatt félpályás útzár volt érvényben az érintett szakaszon.
Buszos olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az alábbi incidenst, az M4-és egyik lehajtójában.
Nos, a helyzet nem volt éppen veszélytelen, még így sem, hogy a Volkswagen sofőrje szerencsére nem jutott el a gyorsforgalmi szakaszig, ahol az éjjeli látási viszonyoknak köszönhetően jó eséllyel óriási balesetet okozhatott volna.
Több 10 méteren keresztül szerencsére kitoltatott – bár manőver végén majdnem a szalagkorlátnak is nekiment.
Nem minden esetben ennyire belátóak egyébként a felelőtlen, figyelmetlen sofőrök.
Ennél az esetnél például makacsul kikerülte a szembe jövő autót egy nő és felhajtót a pályára, ahelyett, hogy visszatolatott volna:
(KAPCSOLÓDÓ)
Úgy tűnik a Magyar Közút által rögzített felvételen, hogy az autós már nem tudott időben kisorolni és lehajtani a pálya lehajtóján, a felhajtón viszont annál inkább.
Az M1-es autópálya komáromi szakaszán múlt szerda délután rögzítette az egyik forgalomfigyelő kamera az esetet. Ezen jól látszik, hogy a kombi autó sofőrje kcisit későn kapcsol, majd hezitál, hogy lehajtson-e a pályáról.
Végül kicsit továbbhajtott és elég veszélyes módon az autópályára felhajtó ágon, vagyis szemben a forgalommal hagyta el az M1-est.
Minden forgalomtechnikai jelzés (záróvonal, forgalom elől elzárt terület stb.) és maga a felhajtó ág vonalvezetése is úgy volt/van kialakítva itt is, hogy az autósok azt ne használják ilyen módon. Ez a manőver azért is veszélyes, mert aki a felhajtó ágon szabályosan közlekedik, az igyekszik minél hamarabb felvenni a tempót, hogy be tudjon sorolni a pályára.
Szerencsére baleset nem történt, de pont az ilyen esetek miatt kérjük az autósokat, hogy tartsák az irányt, ha eltévesztenek egy fel- vagy lehajtó ágat, ne pánikoljanak, nyugodtan hajtsanak tovább, rövid időn belül lesz lehetőségük szabályosan és biztonságosan elhagyni a pályát.
Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a tegnapi napon az esetet, délután 5 óra körül.
Éppen az M0-ra, az M1 felé szeretett volna szabályosan felhajtani a szigetszentmiklósi felhajtón, ami az M0-s felöl érkezve forgalom elöl elzárt területtel védett, de kis híján hatalmas baleset történt, mert egy kamionos a forgalom elöl elzárt területet figyelmen kívül hagyva keresztül hajtott azon.
A kamerás autó sofőrjének lélekjelenlétén múlott, hogy nem történt tragédia. Nagy valószínűséggel a kamion pótkocsija a szalagkorlátnak nyomta volna az autót, azt konkrétan „ledarálva”.
Óriási szerencse, hogy kivédhető volt az eset. A kamionos úgy tett, mintha semmi nem történt volna.
Hirdetés
Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Frissítés:
Igen, látjuk, kommentben többen jeleztétek, hogy van a YT-on egy hosszabb verzió, ahol valóban megsérti a KRESZ-t a kamerás is. Mi vágtuk meg, hiba volt, elnézést kérünk. Ebben az esetben sajnos az utolsó másodpercek jelentősége elveszett a kezdeti sokk miatt. Figyelmetlenek voltunk. Egyfelől itt az általunk publikált részen történik egy majdnem tragikus kimenetelű baleset. Másfelől ha az általatok emlegetett részhez hasonló felvételeket publikálnánk itt, akkor mennyire menne a “vamzerek vagytok” végtelenül szánalmas, unalmas rossz duma…?
Nem mindennapi felvételt hozott nyilvánosságra a Szlovák rendőrség. A D4-es autópálya egyik felhajtójánál rögzítette a térfigyelő kamera, ahogy egy kisbuszos úgy döntött, hogy megfordul – olvasható a Baleset-megelőzés oldalán. Ami ezután következett az pedig teljesen érthetetlen.
A sofőrnek segítője is akadt, ugyanis narancssárga láthatósági mellényt viselő utasa gyorsan kipattant a kisbuszból, egy forgalomirányító tárcsával a kezében kibaktatott az útra és megállította a forgalmat, míg társa megfordult az utánfutós furgonnal.
Ezután a furgonos, teljes nyugalommal elindult a forgalommal szemben, de ha azt hiszed ennyi, hát nagyot tévedsz, a cselekmény még csak ezután kezd igazán furcsa lenni.
A sofőr ugyanis bemegy a két sáv közötti forgalomtól terelőtáblákkal is elzárt munkaterületre, ahol ismét úgy dönt, hogy megfordul. Ebben utasa a jól megszokott módon segít, rövid időre megállítja a forgalmat, míg a furgonos újra sikeresen megfordul.
A sztori még itt sem ér véget, de tovább már nem is meséljük, mert ezt tényleg látni kell.
Az idő pénz szokták mondani, manapság pedig szinte mindenki siet, rohan valahova és a gyors célba érés érdekében néhány autós szinte mindenre képes.
Itt most nem a sor elejére bepofátlankodókról, meg a leállósávon száguldozókról lesz szó, néhány autósnak jóval veszélyesebb dolog jutott eszébe pár napja, amikor egy baleset miatt beállt az M3-as autópálya egyik szakasza. Egyes beszámolók szerint a kocsisor több kilométeres volt, pár autós pedig úgy gondolta, ő nem fog a dugóban állni.
A ripost egyik olvasója által készített felvételen jól látszik, hogy az autósok egyszerűen fogták magukat és a pálya felhajtósávján elkezdtek visszatolatni.
Találkoztunk már olyannal, hogy teljes útzár miatt a rendőrség lezárt egy felhajtót és ott visszaterelte a dugóba rekedt autósokat, de láthatóan itt nem erről van szó, hiszen a felhajtón folyamatosan jönnek az autósok.
Hirdetés
Azt nyilván nem szükséges itt leírnunk, hogy a manőver mennyire volt felelőtlen és balesetveszélyes. Csodálkozva néztük, hogy mennyire egyszerűen működik az egy bolond százat csinál elv.
Elképesztő manőversorozatot rögzített olvasónk az M51-es autóút Ócsai úti felhajtójánál.
A videón azt láthatjuk, ahogy egy autós, feltehetően eltévesztette az irányt, vagy meggondolta magát, ezért egész egyszerűen megáll, visszatolat, majd megfordul a felhajtón.
A manőver nyilvánvalóan szabálytalan és rettentően balesetveszélyes volt, mindezt fokozza, hogy a megfordulás sem sikerült elsőre, ráadásul az autós ezután szembe állt a forgalommal, míg újra ki nem tudott hajta az útra.
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.