Címke: #elektromosautó

  • A villanyautó rossz üzlet

    A villanyautó rossz üzlet

    Sergio Marchionne, a Fiat birodalom vezérigazgatója híres arról, hogy meredek dolgokat nyilatkozik, és most is ezt tette. Azt mondja, egyelőre nem lehet nyereséges üzletet építeni az elektromos autók gyártására.

    „Most még nincs olyan üzleti modellünk, amely alapján nyereségesen szállíthatnánk elektromos autókat.” – mondta. Természetesen a Tesláról is beszélt ennek kapcsán: „Amennyire szeretem Elon Muskot, aki jó barát, és fantasztikus munkát végzett a Tesla népszerűsítésében, annyira bizonytalannak látom, hogy amit csinál, az valaha is megtérülhet.” Marchionne azt persze nem vonja kétségbe, hogy a villanyautó tűnik a jövő ígéretének, de azt mondja, a jelenlegi alkatrészárak mellett az autógyártók számára a hibrid hajtás jelenti a megoldást rövid távon. „Minden azon múlik, hogy hogyan csökkennek az alkatrészek árai, és teszik lehetővé, hogy eladható termékeket állítsunk elő… Úgy kell lavíroznunk ebben a folyamatban a belső égésű motorok és a villamosítás között, hogy legalább egy kevés gazdasági megtérülés mindvégig megmaradjon, és biztosítsa a túlélésünket.” A mondandóját meglehetősen határozottan zárta le: „Nem tennénk mindent arra, hogy már a következő évtizedben minden autó tisztán elektromos lesz. Ez egyszerűen nem történhet meg.”

    Az alkatrészek, amelyeknek az árára Marchionne utalt, természetesen a Li-ion akkumulátorok. Egy elektromos autó sokkal egyszerűbb és olcsóbb, mint belső égésű motorral hajtott megfelelője, hiszen sokkal kevesebb alkatrészből áll a komplikált mechanikus hajtás hiányában. A használható méretű akkumulátorok azonban még mindig a villanyautók árának felét-háromnegyedét teszik ki. Ez pillanatnyilag azt jelenti, hogy legfeljebb a prémium-kategóriában tudnak a gyártók versenyképes árakat alkalmazni. Az ezen a téren kivételesen sikeres Tesla is veszteséggel működött eddig, és egyelőre valóban nem tudni, hogy új alapmodelljükkel, a Model 3-mal képesek lesznek-e nyereségessé válni.

    A múlt havi Frankfurti Autószalonon elhangzott ígéretek alapján a többi nagy gyártó is óvatosan kezeli a kérdést: mindenki megígérte, hogy jönnek a villanyautók, egyes gyártók akár 40-50 féle villanyautó bemutatását is beharangozták 2025-ig, de egyértelmű, hogy a tervek szerint ezek nem leváltják, csak kiegészítik a benzines modellválasztékot a következő évtizedben. Ilyen értelmű nyilatkozatokat hallhattunk a BMW, a Mercedes, a Renault és a Volkswagen csoport vezetőitől is.

    Forrás: http://totalcar.hu/magazin/hirek/2017/10/11/villanyauto_rossz_uzlet/

    MEGOSZTOM:

  • Európa egyik legnépszerűbb elektromos autóját kapták meg a terézvárosi rendőrök

    Európa egyik legnépszerűbb elektromos autóját kapták meg a terézvárosi rendőrök

    Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere elektromos autót adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága részére.

    Hétfőn adta át Hassay Zsófia Terézváros polgármestere azt az elektromos autót, melyet a Terézvárosi Önkormányzat 10 millió forint értékben vásárolt a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága részére.

    A környezetkímélő autó átadásával egy időben Budapest rendőrfőkapitánya átadta az általa alapított „Zöld rendőrkapitányság” elismerő oklevelet is, amelyet első alkalommal a terézvárosi rendőrkapitányság képviseletében dr. Kecskés Tamás r. alezredes, kapitányságvezető vett át.

    © police.hu
    © police.hu
    © police.hu

    Az elektromos autó átadásával a Terézvárosi Önkormányzat és a Budapesti Rendőr-főkapitányság is bizonyította a környezetvédelem iránti elkötelezettségét, amellyel együttesen járulnak hozzá a környezettudatos kerület kialakításához, a költséghatékony rendőri szolgálatellátáshoz.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171010_elektromos_auto_nissan_leaf_terezvaros_rendorseg_rendorauto

    MEGOSZTOM:

  • Putyin szerint a villanyautó még nem a jelen

    Putyin szerint a villanyautó még nem a jelen

    Nemcsak az Egyesült Államokról és Észak-Koreáról, hanem az alternatív hajtású járművekről is beszélt a moszkvai energiahéten Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök elmondta: valóban a villanyautók jelentik a jövőt, de jelenleg a belsőégésű motorok még jobban kímélik a környezetet.

    Putyin kiemelte a földgázt, mint környezetbarát üzemanyagot. Hozzátette, napjainkban egyre jobban fejlődik a kőolaj, a földgáz és a szén felhasználása. Elismerte, hogy egyértelműen nagyon fontos, hogy nyissunk a megújuló energiaforrások felé, de szerinte még nagyjából harminc évig nem lesz döntő fordulat.

    Amikor arról kérdezték, el tudná-e képzelni magát egy Tesla volánja mögött, Putyin azt felelte, nyitott az újdonságokra. Majd visszakérdezett: „úgy gondolják, még mindig lovas kocsival és tankokkal járunk? Nem, már nem tesszük.” Végül pedig kritikusainak is odaszúrt azzal, hogy amennyiben villanyautót vesz, azt biztosan feltünteti vagyonnyilatkozatában is.

    Forrás: http://totalcar.hu/magazin/hirek/2017/10/08/putyin_szerint_a_villanyauto_meg_nem_a_jelen/

    MEGOSZTOM:

  • Megnéztük élőben az új Nissan Leafet – íme, amit tudni lehet róla

    Megnéztük élőben az új Nissan Leafet – íme, amit tudni lehet róla

    Először mutatták meg Európában is az újdonságot.

    Norvégiában, Oslóban tartott a Nissan egy rendezvényt, amelyen a japán márka az elektromos autózást, illetve az otthoni, okos villamosenergia-rendszereit érintő fejlesztéseit mutatta be.

    Az esemény számunkra legfontosabb konkrétuma, hogy tokiói premierjét követően elsőként itt volt látható az új Nissan Leaf. Az európai bevezetést egy limitált kiadással kezdik Leaf 2.Zero néven. Összeszedtünk lehetőség szerint minden lényeges információt az újdonságról:

    Kezdjük a lényeggel: az új 40 Kwh-s akksival hivatalosan 11, 465 millió forint az ára, ami a 2.Zero limitált kiadásra értendő. A bevezetés után, a normál időszakra várhatóan a jelenlegi Leaf árán, vagyis 9,9 millióért lesz elérhető a belépő szint. Ebben még nincs benne a Nissan által adott kedvezmény és az állami támogatás sem. A vége, akár olyan 7,5 millió forint körül lehet ideális esetben.
    © D.P.
    Formára nagy a változás. Úgymond normális külsejű lett a Leaf, a méretek maradtak, mivel az elődmodell padlólemezére épül ez is: 4448 mm/1790mm/1540mm, a tengelytávja 2700mm.
    © D.P.
    Az egyik leglényegesebb változás, hogy a Type 2-es töltőt/csatlakozót is engedi, ezzel elvileg 2 órára lehet csökkenteni a töltési időt, a megfelelő 22 Kw-os gyorstöltőkkel. A Nissan által most bevezetésre kerülő új 7 kW-os töltődobozzal 5,5 óra lesz a töltés, a normál háztartási árammal 16 óra, 6,6 kW-os fedélzeti töltővel. A fent is említett Type 2-es doboz kialakításának ára itthon a Nissan csomagjában 390 ezer forint.
    © D.P.
    A motortér – a turbót itt ne keressék. Egyébiránt, jelentősen nőtt a nyomatékleadás 320 Nm-re, a teljesítmény pedig 150 LE-re. A végsebessége 144 km/h.
    © D.P.
    A modell első magyarországi bemutatója most október 26-29-én lesz a Millenárison a HVG Budapest Autoshow-n.
    © D.P.
    Halogén fényszórók és LED-lámpás nappali menetfények szériában.
    © D.P.
    A csomagtér kellően mély valóban. Viszont nincs pótkerék, még úgynevezett mankó kerék sincs.
    © D.P.
    A műszercsoport 7”-os TFT képernyő, valamint analóg visszajelzés a sofőr előtt.
    © D.P.
    © D.P.
    Az importőr a forgalmazás első évére, konzervatív becslés szerint is 500 darab Nissan Leaf eladásával számol itthon.
    © D.P.
    Csomagtér: 435 liter
    © D.P.
    A radar/szenzor/kamera-rendszert összefogó ProPilot vezetési asszisztenscsomag, amely sebességtartót, közúti jelzésfelismerőt, sávtartót, vészfékasszisztenst, keresztirányú forgalomfigyelőt és holttér-figyelőt egyesít magában.
    © D.P.
    A névleges hatótáv: 378 km.
    © D.P.
    Minden modellben ott lesz az E-pedal opció, amely az úgynevezett egypedálos autózást támogatja. A gyorsító pedálról lelépve erőteljesen lassulni kezd a jármű. A féklámpák is felgyulladnak 0,3 g-s lassulás felett.
    © D.P.
    A kocsi első menetpróbája decemberben lesz az újságíróknak. Rendelni 2018 elejétől lehet és valamikor tavasszal már megjelenhetnek az első példányok az utakon.
    © D.P.
    A Leaf képes visszatáplálni energiát az otthoni lokális hálózatba egy Nissan/EATON xStorage nevű mobil tárolóegység révén. A napelemes töltőkkel megtámogatott tárolót 4.2-7.5 kWh-s kapacitással lehet majd megvenni. Sajnos egyelőre nálunk nem.
    © D.P.
    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171004_Nissan_Leaf_bemutato

    MEGOSZTOM:

  • Alakul ez: már a Suzuki is elektromos autókat gyártana

    Alakul ez: már a Suzuki is elektromos autókat gyártana

    A Suzuki ügyeit jól ismerő forrás szerint a japán cég a Toyota és a Mazda mellé társulna be a fejlesztésekkel.

    Az elmúlt hét egyik legizgalmasabb autóipiari híre volt, hogy a két nagy japán autógyártó cég, a Toyota és a Mazda (a Densóval egyetemben) szövetségre lépett, hogy közösen fejlesszenek elektromos autókat. Úgy tűnik, az üzlet még egy félnek, a Suzukinak is megtetszett.

    Paultan a Kyodo News beszámolójára hivatkozva azt írja, a Suzuki belső ügyeit jól ismerő forrás szerint a cég komolyan gondolkodik azon, hogy csatlakozzon a nemrég megalakult szövetséghez. Nem vétlenül: a Suzuki elsősorban a kis autók gyártásában erős, ráadásul egyre nő az indiai piacból való részesedése. A jövő technológiáinak fejlesztésében azonban nem áll túl jól, így szüksége lehet egy erős partneri támogatásra – ezt jelentené a Toyota, a Mazda és a Denso.

    A Toyota és a Suzuki egyébként már elkezdték kerülgetni egymást: februárban már elkezdtek tárgyalni egy gazdasági együttműködésről, amely a biztonsági és információs technológiát, valamint a környezetvédelmet érintette. Könnyen lehet, hogy ez egy jövőbeni megállapodás előfutára volt.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171002_suzuki_elektromos_auto

    MEGOSZTOM:

  • Jön a Dacia elektromos autója, ami szintén olcsó lesz

    Jön a Dacia elektromos autója, ami szintén olcsó lesz

    A cég európai főnöke, Jean Christophe Kugler szerint minden technológia a rendelkezésükre áll ahhoz, hogy elektromos autóval lépjenek a piacra.

    Alig néhány hete, a Frankfurti Autószalonon mutatkozott be a Dacia Duster második generációs változata, ami idén a közép-kelet-európai térség egyik legjobban várt modellje. Ennél azonban egy sokkal fontosabb dologról is beszélt Jean Christophe Kugler, a cég európai vezetője.

    Az Auto Express beszámolója szerint a Dacia a Renault-Nissan EV-technológiáját használhatja fel, hogy saját elektromos autót építsen. Egész pontosan a Renault Zoe alapját használná fel, hogy olcsó, tisztán elektromos meghajtású modellt építsen.

    Renault Zoe
    © Renault

    Jean Christophe Kugler szerint a cég nem akar változtatni az árpolitikáján, így az általuk készített elektromos autókra is az alacsony árfekvés lesz a jellemző. A cég a Renault-Nissan szövetség előnyeit kihasználva fejlesztené saját elektromos autóját. A Renault-Nissanhoz nemrég a Mitsubishi is csatlakozott, a csoport pedig a tervek szerint 12 új, tisztán elektromos meghajtású autót dobna piacra 2022-ben. A szakember szeirnt az elektromos autók fejlesztéséhez szükséges technológia már jelenleg is a rendelkezésükre áll, de a vásárlói igények döntenek majd a további fejlesztésekről.

    Hogy pontosan mikor lépnének elő az elektromos Daciával, egyelőre nem tudni, Kugler szerint azonban legfeljebb 3-4 év különbség van a szövetség és a Dacia technológiája között.

    Ha valóban a Renault Zoe alapjait használja majd a Dacia, akkor nagyjából az is sejthető, milyen autóval rukkolnak majd elő. A Zoe nemrég kapott frissítést, így jelenleg a nagyobb teljesítményű, 41 kWh-s akkumulátor 288 km-re elegendő elektromos áramot tud tárolni. A kisebb és olcsóbb 21 kWh-s változat viszont „csak” 160 km megtételéhez elegendő.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170928_dacia_elektromos_auto

    MEGOSZTOM:

  • Az OMV-kutakat is megszórják villámtöltőkkel

    Az OMV-kutakat is megszórják villámtöltőkkel

    Alakul a közép-kelet-európai gerinchálózat.

    Közelebb kerülünk ahhoz a célhoz, hogy a közép-kelet-európai régió tisztán elektromos autókkal is átjárhatóvá váljon. A Verbund AG és az OMV Hungária Ásványolaj Kft. uniós támogatással 13 OMV kútnál épít ki villámtöltőket – írja a Napi.hu cikke.

    A töltőállomások összes beruházási költsége nettó 2 milliárd 226 millió forint. Ebből az uniós támogatás 445 millió, míg a saját erő 1 milliárd 781 millió forint.

    Az indoklás szerint a projekt célja, hogy a Verbund AG vezette konzorcium egy 118 töltőállomásból álló elektromos villámtöltő-hálózatot alakítson ki a transzeurópai korridorok közép-kelet-európai autópálya-szakaszai mentén elhelyezkedő, az OMV-csoporthoz tartozó töltőállomási gerinchálózaton. Így a közép-kelet-európai régió tisztán elektromos autókkal is átjárhatóvá válik.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170924_Az_OMVkutakat_is_megszorjak_elektromos_toltokkel

    MEGOSZTOM:

  • Hol vannak az állam által két éve beígért gyorstöltők?

    Hol vannak az állam által két éve beígért gyorstöltők?

    150 gyorstöltő állomást ígér a villanyautósoknak már vagy két éve a kormányzat. Ezekből még alig épült meg valami.

    Két éve ígéri a kormányzat a Jedlik Ányos program részeként, hogy 150 gyorstöltő állomást hoznak létre az országban, segítve az elektromos autózás terjedését. Az ígéret szerint 80 kilométerenként lenne egy töltő, de eddig ebből lényegében semmi nem valósult meg.

    Ezt megunva kérdezte Varga Mihályt írásban Szabó Tímea független képviselő, miért maradt el a beígért 150 gyorstöltő létesítése és mikorra várhatóak?

    Kétségtelen, hogy nemzetközi összehasonlításban sehol sem vagyunk, legalábbis töltőpontban. Mert, míg Szlovákiában és Csehországban közel 400 van már belőlük, addig náluk fele annyi. De Belgiumban már 1800 – írta a témával foglalkozó korábbi cikkében a fuhu.hu.

    Most megérkezett a válasz, amelyben az írja Tállai András államtitkár, aki az illetékes tárca nevében válaszolt, hogy egy interaktív modellező szoftver elkészítésére került sor a telepítendő töltőpontjainak optimális földrajzi pontjainak kijelöléséhez.

    Hozzátette azt is, hogy eddig 75 önkormányzat 540 milliós támogatást nyert töltőpontok telepítésére. Igaz, a mai napig nem hirdették ki hivatalosan, melyek ezek a települések. Mindenesetre a válaszban az szerepel, hogy a töltőberendezések telepítése megkezdődött.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170912_Hol_vannak_az_allam_altal_ket_eve_beigert_gyorstoltok
  • Vége az elektromos autók ingyen töltésének, de miért is jó ez?

    Vége az elektromos autók ingyen töltésének, de miért is jó ez?

    Megjött az szolgáltatók kedve is, hogy elektromos töltőállomásokat létesítsenek. Mindez egy öngerjesztő folyamat, minél könnyebb egy elektromos autót fenntartani, annál könnyebb lesz eladni is.

    Hétfőig 24 engedélyt adott elektromos járműtöltő állomások működtetésére a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), s ezeknek a száma a közeljövőben rohamosan növekedhet – írja mai cikkében a Világgazdaság. A piaci érdeklődést serkentheti, hogy a kormány tervei szerint 80 kilométerenként épülnének egyenáramú gyorstöltők, amelyek telepítéséhez az önkormányzatok százszázalékos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak.

    A 24, kiadott engedélyből 20 az Elműé, amely első lépésben 19 fővárosi és egy miskolci berendezéssel lépne a piacra. A gazdasági lap értesülése szerint a társaság arra számít, hogy megkeresik majd együttműködési szándékkal önkormányzatok és kiskereskedelmi láncok, amelyeket a törvény bizonyos ütemezésben áramtöltők kialakítására kötelez.

    Az E.ON egyelőre csak egy győri fizetős e-töltőre kért engedélyt, ahogyan egy engedélyt szerzett a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. is, míg a Főtaxi két berendezéssel próbál szerencsét. A taxisok egyébként állami segítséget is kaphatnak: Lepsényi István, az NGM gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára a napokban ismertette, hogy az állam támogatni fogja az elektromos taxik vásárlását és üzemeltetését, valamint az elektromos autók megosztásának (carsharing) további terjedését.

    Jelenleg a hatályos kormányrendelet szerint az elektromobilitás szolgáltatás nem engedélyköteles, vagyis a szolgáltatás jelenleg is lehetséges a vonatkozó egyéb jogszabályok, előírások betartásával. E szolgáltatók szabadon alakíthatnak ki tarifákat lakossági és üzleti felhasználóknak, nincs törvényi megkötés, ami ezt korlátozná – válaszolt a Világgazdaságnak a MEKH. (A hivatal engedélyére tehát csak töltő működtetéséhez van szükség.)

    Már csak az kérdés, melyik töltési elszámolás válik majd általánossá?

    Az óra- vagy percalapú számlázás első hallásra jó ötlet lehet, hiszen meglehetősen könnyen kiszámolhatónak tűnik a végösszeg. A szakember szerint azonban ez nem teljesen igazságos. Ha ugyanis egy 6,6 kWh-s kapacitású töltővel csatlakozik valaki, akkor kétszer annyi energiát tud felvenni, mint akinek 3,3 kWh-s kapacitású töltője van, fizetni viszont mindketten egyformán fognak. Ráadásul külföldön látni olyat is, hogy még akkor is pörög a számláló, ha már teljesen fel van töltve a kocsi.

    © MTI/Czeglédi Zsolt

    kWh-s elszámolás egy fokkal jobb ötletnek hangzik, pláne úgy, hogy ehhez már a villanyszámla kapcsán hozzászokhattunk. Ebben az esetben azonban a töltőoszlopnál is meg kellene, hogy jelenjen a különbség aközött, hogy csúcsidőszakban vagy éjszaka töltjük az autónkat.

    Az alkalmankénti töltés sem egy rossz ötlet, ám itt hasonló a probléma, mint a percalapú fizetéssel: mindegy, hogy 80 százalékon vagy épp 10 százalékon áll az akkumulátor, ugyanannyit kell fizetnünk a töltésért, hiszen alkalmat fizetünk, nem energiát. Ilyen elszámolás esetén kedvezményt járhat abban az esetben, ha a fogyasztó egy bizonyos tagsági vagy időszakos átalánydíjat fizet a töltőhálózat részére.

    Erről a témáról már egy korábbi cikkben is olvashatott.

     

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170905_Vege_az_ingyen_elektromos_autotoltesnek_de_miert_is_jo_ez
  • Hatalmas értékvesztés sújtja a villanyautókat – jó hír a használt autókra vadászóknak

    Hatalmas értékvesztés sújtja a villanyautókat – jó hír a használt autókra vadászóknak

    A tisztán elektromos autók fenntartási költségei alacsonyak, azonban a villanyautózás még így is drága lehet.

    Az AAA friss tanulmányából kiderül, hogy egy tisztán elektromos meghajtású új autó éves birtoklási költsége átlagosan 8 439 dollárra tehető, vagyis egy ilyen jármű tulajdonlása évente körülbelül 2,2 millió forintba kerül. Az ilyen autókat ugyan rendkívül olcsón lehet üzemeltetni, hiszen az árammal töltés olcsóbb, mint a benzinnel tankolás, ezenkívül pedig a szervizelés is sokkal jobb áron megúszható, azonban ezeknek a magas újkori árú autóknak az átlagnál nagyobb az értékvesztésük.

    A tanulmány szerint a villanyautók éves értékvesztése mintegy 6 000 dollár (1,5 millió forint), ami az új kocsik vásárlóinak rossz hír, viszont a használt autók vásárlóinak nagyon is jó. Hazánkban például egy 30-50 ezer kilométert futott 4-5 éves Nissan Leafet akár már 3,5 millió forint magasságában meg lehet vásárolni, és ez ugyebár egy teljes értékű ötszemélyes autó – igaz körülbelül csak 150-160 kilométeres reális hatótávolsággal.

    Összehasonlításképp, egy zöld rendszámos új Nissan Leaf a 1,5 millió forintos állami támogatást levonva jelenleg kereken 7 millió forintba kerül.

    Az AAA szerint az autópiac átlagos éves birtoklási költsége mintegy 8 469 dollárra (2,2 millió forint) tehető. A kisautók és az egyre divatosabb kisméretű crossoverek esetében ez a költség 6 354, illetve 7 606 dollár (1,6-2 millió forint).
     

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170901_hatalmas_ertekvesztes_sujtja_a_villanyautokat__jo_hir_a_hasznalt_autokra_vadaszoknak
  • Egy öreg Citroën kacsa is kaphat zöld rendszámot

    Egy öreg Citroën kacsa is kaphat zöld rendszámot

    Itt a bizonyíték arra, hogy nemcsak a legújabb szupermodern autók bánhatnak kesztyűs kézzel a környezettel.

    A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint Magyarországon négyféle jármű kaphat zöld rendszámot. Ilyenek a tisztán elektromos meghajtású gépkocsik (5E), illetve a nulla emissziós, a környezetet lokálisan a legkisebb mértékben sem szennyező járművek (5Z). Továbbá a külső töltésű, plug-in hibridek (5P) is megkaphatják a zöld rendszámot: az elektromos-benzines vagy elektromos-dízel meghajtású modelleknek tisztán elektromos üzemben minimum 25 kilométert meg kell tudniuk tenni. A hatótávnövelős plug-in hibridek (5N) is zöld rendszámozhatók, amennyiben tisztán elektromos módban legalább 50 kilométert maguk mögött tudnak hagyni.

    Az 1948 és 1990 között az összes variánsát tekintve mintegy 9 millió példányban gyártott Citroën 2CV alaphelyzetben könnyen kikövetkeztethető módon a fenti négy közül egyik kategóriába sem sorolható be, így hazánkban hivatalosan nem kaphat zöld rendszámot. Ezen a Baja városában készült felvételen azonban egy olyan Citroën 2CV látható, mely büszkén viseli a számos kedvezménnyel járó rendszámot:

    © Ocskó Dániel
    Hirdetnél itt??? Katt ide!

    Hirdetés

    Ebben a konkrét francia járgányban ugyanis nem egy léghűtéses kéthengeres benzinmotor rejtőzik, hanem egy villanymotor és némi akkumulátorkapacitás, amit utólag szereltek a 75-80 km/h végsebességű kocsiba.

    A kacsa becenevű járgányhoz komplett elektromos átalakító szett vásárolható, ami nem olcsó mulatság, hiszen 1,3 millió forinttól indul a legegyszerűbb, 30-60 kilométeres hatótávot biztosító kiszerelés. Ha 100 kilométernél nagyobb hatótávra vágyunk, akkor a lítium-ionos komolyabb átalakítás akár 2-3 millió forintba is kerülhet.
     

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170902_a_nap_fotoja_nem_kacsa_egy_oreg_citroen_kacsa_is_kaphat_zold_rendszamot
  • Váltana elektromos autóra, ha egy 10 milliós autó árából hárommilliót engednek?

    Váltana elektromos autóra, ha egy 10 milliós autó árából hárommilliót engednek?

    Mostantól 10 ezer fontot enged minden elektromos, e-Golfból a Volkswagen Angliában.

    Az engedmény akkor él, ha valaki 2010 előtti dízelautóját cseréli le december 31-ig, és a jármű legalább fél évig az eladó tulajdonában volt – írja az angol The Sun.

    Konkrétabban, egy Volkswagen e-Golf a jelenlegi listaára Angliában 32 ezer font, amelyre a 10 ezres kedvezménnyel – amely több mint 3 millió forint – már elég jó ajánlatnak tűnik. (Ez a kedvezmény egész pontosan 5500 font a VW-részéről, a többi a kormányzat további 4500 fontos támogatása.)

    A Volkswagen márka más módokon is pörgetné az eladásokat a dízelek cseréjére, több más modellre is komoly diszkontot ajánlanak. Hasonló lépésekre készül a Volkswagen-konszern többi márkája is az Audi, a Seat, illetve a Skoda.

    Az ügyes árpolitikával a dízelbotrányban megtépázott VW-márka komoly piacot szerezhet az elektromos autóival is, kiváltképpen, hogy London is bejelentette már, hogy extra behajtási adóval sújtja az angol főváros belső területein a gázolajos autókat.

    Természetesen a konkurencia sem tétlenkedik, a Toyota éppen péntektől kínál hasonló programot 4000 fontos céges diszkonttal.

    A hasonló lépések nagyon felgyorsíthatják az elektromos és hibrid autókra való átállást, azt pedig mi tennénk hozzá, hogy az előrehozott és mesterségesen is megpörgetett autócserékkel pedig végeredményben megint a gyártók járhatnak igencsak jól.

     

     

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170901_Harommilliot_engednek_az_elektromos_autokbol

     

     

  • Vége lehet az elektromos autók ingyen töltésének – de hogyan kell fizetni utána?

    Vége lehet az elektromos autók ingyen töltésének – de hogyan kell fizetni utána?

    Magyarországon az elektromos autók közterületen való töltése jellemzően ingyenes, a rendszer azonban nem tartható fenn sokáig. A tankolás költségét viszont többféle módon is ki lehet számolni.

    Hazánkban a közterületeken lévő, az önkormányzatok és a szolgáltatók által üzemeltetett elektromos töltőoszlopokon egyelőre jellemzően ingyenesen lehet „megtankolni” az elektromos autókat, a szakemberek szerint azonban ez nem marad így sokáig. Minél több lesz az elektromos autó, annál nagyobb érdekük lesz az áramszolgáltatóknak abban, hogy valamilyen módon profitáljanak az ott eladott áramból. Ez persze érthető is, hiszen odahaza sem ingyen használjuk az áramot. A kérdés csak az, miként kell majd fizetnünk érte.

    © Mini

    DLA Piper szakértője szerint a benzinkutakon megszokott és gyorsan átlátható liter/forint árképzéssel ellentétben az elektromos töltőpontok más és más elszámolási módot alkalmaznak. Ezek alapján van,

    – ahol óra- vagy percalapú elszámolást alkalmaznak nem törődve azzal, mennyi villamosenergiát vesz fel az autó egységnyi idő alatt.

    – ahol kWh-alapú elszámolást alkalmazzák.

    – ahol töltésenkénti díjat számítanak fel (‘per session fee’).

    – ahol havi- vagy éves előfizetési díjat fizettetnek a felhasználókkal, melyet követően korlátlan mennyiségű villamos energia tölthető a gépjárműbe (‘all-you-can-eat model’).

    – ahol a töltőhely elfoglalásáért külön díjat kérnek.

    – ahol ingyenesen használható a töltőállomás, amelyek használatához gyakran egy kötelezően alkalmazandó mobilapplikáció kapcsolódik.

    De melyik változat mit takar?

    Az óra- vagy percalapú számlázás első hallásra jó ötlet lehet, hiszen meglehetősen könnyen kiszámolhatónak tűnik a végösszeg. A szakember szerint azonban ez nem teljesen igazságos. Ha ugyanis egy 6,6 kWh-s kapacitású töltővel csatlakozik valaki, akkor kétszer annyi energiát tud felvenni, mint akinek 3,3 kWh-s kapacitású töltője van, fizetni viszont mindketten egyformán fognak. Ráadásul külföldön látni olyat is, hogy még akkor is pörög a számláló, ha már teljesen fel van töltve a kocsi.

    kWh-s elszámolás egy fokkal jobb ötletnek hangzik, pláne úgy, hogy ehhez már a villanyszámla kapcsán hozzászokhattunk. Ebben az esetben azonban a töltőoszlopnál is meg kellene, hogy jelenjen a különbség aközött, hogy csúcsidőszakban vagy éjszaka töltjük az autónkat.

    © MTI / EPA / Franck Robichon

    Az alkalmankénti töltés sem egy rossz ötlet, ám itt hasonló a probléma, mint a percalapú fizetéssel: mindegy, hogy 80 százalékon vagy épp 10 százalékon áll az akkumulátor, ugyanannyit kell fizetnünk a töltésért, hiszen alkalmat fizetünk, nem energiát. „Ilyen elszámolás esetén kedvezményt járhat abban az esetben, ha a fogyasztó egy bizonyos tagsági vagy időszakos átalánydíjat fizet a töltőhálózat részére” – írja a DLA Piper szakértője. Ugyanez a helyzet a havi-/éves előfizetés vagy a töltőhely elfoglalásának díja esetén is.

    Marad persze még opció: ha otthon töltjük az autónkat. A szakember szerint ez a verzió jó eséllyel mindig olcsóbb lesz, mint ha egy töltőoszlopnál vennénk fel elektromos áramot, ugyanis nincs pluszköltség azzal, hogy egy töltőoszlopot üzemeltessen valaki.

     

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170830_elektromos_auto_toltese_mennyibe_kerul
  • 400+ ezer km-t futott egy Tesla Model S, ilyen állapotban van most

    400+ ezer km-t futott egy Tesla Model S, ilyen állapotban van most

    Egy 400 ezer km-t futott autót nem szívesen venne meg az ember, annyi baja lehet. Úgy tűnik, az elektromos autók esetében más a helyzet.

    Az elektromos autók kapcsán gyakran hallható ellenérv, hogy ezek a járművek túlságosan keveset futottak még ahhoz, hogy kijöjjenek azok a hibák, amik egy hagyományos autó esetében már ismertek. A legfőbb félelem az akkumulátor kapcsán merül fel: a kritikus hangok szerint a kapacitása a túl sok feltöltés hatására egy idő után épp úgy csökken majd, mind a mobiltelefonoké, ezért hosszú távon nem is lehet használni ezeket a járműveket. Egy finn taxis azonban most alaposan megcáfolta a kételkedőket.

    Hirdetnél itt??? Katt ide!

    Hirdetés

    A finn Helsingin Sanomatra hivatkozva a Carscoops azt írja, a taxisofőrként dolgozó Ari Nyyssösestä egy 2014-es Tesla Model S-sel ért el olyan eredményt, ami még egy belső égésű motorral szerelt autó számára is megsüvegelendő teljesítmény. A férfi ugyanis több mint 400 ezer kilométert, egész pontosan 403 438 km-t hajtott bele az elektromos autójába. A kocsival pedig semmilyen jelentősebb probléma nem volt.

    © Helsingin Sanomat

    A legnagyobb javítani való tételt az akkumulátor jelentette, amit meghibásodás miatt kellett javítani. Az akku egyébként három év alatt 7,5 százalékot veszített kapacitásából, ami még így is 370 km-es hatótávot jelent. A kocsit egyébként többnyire éjjelente, a saját házában töltötte.

    Juha Pyrhöne elektromérnök-professzor szerint nem meglepő, hogy a minőségi villanymotorok ilyen hosszú ideig képesek megbízhatóan üzemelni. A szakember szerint az elektromotor 100 ezer munkaórát is képes kibírni, ez idő alatt viszont az autó nagyjából 10 millió(!) km-t lenne képes megtenni.

    © Tesla

    A Tesla Model S egyébként már nem először bizonyította a strapabíróságát. 2016 októberében egy amerikai taxis cég jelentette, hogy már több mint 300 ezer km-t futott az általuk használt Tesla, és valójában kutya baja sincs.

    Úgy tűnik tehát, hogy az elektromos autók (legalábbis a Model S) állóképességben bőven felveszik a versenyt a belső égésű motorral szerelt autókkal. Ez pedig azt is jelenti, hogy valóban érdemes lehet az elektromos autót akár használtan is megvenni.
     

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170829_tesla_model_s_finn_taxi_400_ezer_km_hiba
  • Helyileg nulla, de a távolban mennyi a villanyautók környezetszennyezése?

    Helyileg nulla, de a távolban mennyi a villanyautók környezetszennyezése?

    Nyílt titok, hogy a tisztán elektromos meghajtású autók is szennyezik a környezetet, csak éppen áttételes módon, valahol messze egy távoli erőműben. A kérdés inkább az, hogy mennyire?

    Egy most megjelent tanulmány szerint az elektromos autók napjainkban körülbelül kétszer zöldebbek, mint öt évvel ezelőtt. No, persze nem a fényezésük színéről, hanem a működésük környezetbarát mivoltáról van szó.

    Az Imperial College London által készített tanulmány szerint ez nem maguknak a négykerekűeknek köszönhető, hanem sokkal inkább annak, hogy az Egyesült Királyságban egyre nagyobb teret nyernek maguknak a megújuló energiaforrások. Tehát egyre több a napelem és a szélerőmű, miközben a szénenergia szépen lassan visszavonulóban van.

    Míg egy Tesla Model S öt évvel ezelőtt áttételes módon mintegy 124 gramm széndioxiddal szennyezte a környezetet, addig ez az érték ma már csak 74 gramm. Ráadásul ezek az értékek a napsütéses órákban szegényebb téli időszakra vonatkoznak: nyáron egy ilyen amerikai villanyautó kilométerenként csak 41 gramm CO2-vel terheli a környezetet.

    Összehasonlításképp, a legtisztább, nem teljesen elektromos meghajtású személyautó, a Toyota Prius kilométerenként 70 gramm széndioxodot bocsát ki a levegőbe. A Nissan Leafhez és a BMW i3-hoz hasonló kisebb villanyautók körülbelül fele annyi CO2-vel szennyezik a környezetet, mint a legtisztább hibridek – derül ki a tanulmányból. Az persze más kérdés, hogy egy akkumulátorokkal alaposan megpakolt villanyautó gyártása sokkal jobban terheli a környezetet, mint egy benzinmotorosé.

    Az Egyesült Királyságban jelenleg már több mint 100 ezer elektromos autó van használatban, a villanyautók és hibridek eladásai pedig négy év alatt harmincszorosára nőttek. A szigetországban az új autó eladásoknak jelenleg mintegy 1,8 százalékát teszik ki ezek a zöldnek mondott járművek.

      

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170823_helyileg_nulla_de_a_tavolban_mennyi_a_villanyautok_kornyezetszennyezese