Címke: #csúszós

  • Nyomjad Józsi, nem csúszik az… Meglett a relatív gyorshajtás eredménye

    Nyomjad Józsi, nem csúszik az… Meglett a relatív gyorshajtás eredménye

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az alábbi – nem túl jó minőségű – videót az M3-as autópályán

    A videó elején látszik, ahogy egy autós – nagy bátran – megelőzi a kamerás járművet, pedig jól látszik, hogy az útviszonyok abszolút indokolják a sebességcsökkentést.

    Néhány száz méter múlva látszik, hogy hamar meg is lett a sietség eredménye.

    Pontosan nem látni a felvételen, hogy mi történt, de a felvétel elején látható autó vélhetőleg csúnyán megpördült a csúszós úton. Szerencsére – a felvételt végignézve – nem történt komoly baj, de több veszteglő jármű is állt az út szélén.

    Mi a relatív gyorshajtás?

    A relatív gyorshajtás azt jelenti, amikor a gépjárművezető nem az aktuális közlekedési viszonyoknak megfelelően választja meg a gépjármű haladási sebességét.

    A KRESZ előírja, hogy a járművel a forgalmi, az időjárási, a látási, valamint az útviszonyoknak megfelelően kell közlekedni. Mindezek mellett ügyelni kell az út vonalvezetésére, az útburkolat minőségére és állapotára, a jármű sajátosságaira, az utasokra és a rakományra is.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Kerékpárútra zuhant egy autó balesetben kiszakadt motorja

    VIDEÓ: Kerékpárútra zuhant egy autó balesetben kiszakadt motorja

    Sajnos rengeteg a baleset, sokan nem veszik figyelembe, hogy esik az eső, az utak csúsznak.

    Megpördült egy autó, majd egy másiknak ütközött Dunakömlőd közelében. Az ütközés olyan erejű volt, hogy az autó motorja kiszakadt helyéről és egy közeli kerékpárútra zuhant. A balesetet a zöld színű autó sofőrje okozta, aki szintén a vizes úton csúszott meg, majd megpördülve nekiütközött a szemből érkező fekete autónak, ami többször is a szalagkorlátnak csapódott.

    A fekete autót egy idős férfi vezette, aki a roncsok közé szorult, őt a tűzoltók szabadították ki. A zöld autót egy nő vezette, aki szintén súlyos sérüléseket szenvedett.

    Hirdetés

     

    Forrás: tenyek.hu
  • FOTÓK: Nyolc autó ütközött Szombathelyen, miután egy felüljáró szinte korcsolyapályává változott

    FOTÓK: Nyolc autó ütközött Szombathelyen, miután egy felüljáró szinte korcsolyapályává változott

    Nyolc személyautó balesetezett vasárnap egy szombathelyi felüljárón a csúszós útburkolat miatt, adta hírül a 112press.hu

    Mint írják, a Csaba utcai felüljáró szinte korcsolyapályává változott vasárnap este Szombathelyen. Az útburkolat annyira csúszós volt, hogy még talpon is alig lehetett megállni. A beszámoló szerint még a hatóság sem ment fel járművel a felüljáró tetejére.

    A balesetet észlelve egy közelben lakó férfi sietett a helyszínre, aki láthatósági mellényben próbált jelezni az arra haladó autósoknak, hogy ne hajtsanak fel.

    Fotó: 112press.hu

    KAPCSOLÓDÓ:

    FOTÓK: Volt baj ma a 8-as főúton. Több autó is összeütközött, árokba borult


    Az érintett útszakaszt a rendőrség lezárta, mivel a balesetezett járművek szinte az egész utat elfoglalták. Nem sokkal később megérkezett az útszóró autó is, aki fagymentesítette az utat, így már az autómentő is le tudott jutni, valamint a többi jármű is elhagyhatta a helyszínt.

    Fotó: 112press.hu
    Hirdetés

    Fotó: 112press.hu
    Forrás: 112press.hu
  • VIDEÓ: Olvasónk a tegnapi, saját belesetével hívja fel a figyelmet a csúszós utakra

    VIDEÓ: Olvasónk a tegnapi, saját belesetével hívja fel a figyelmet a csúszós utakra

    Hetek óta szajkózzuk, hogy a ködös, 0 fokhoz közeli és az alatti hömérséklet miatt elképesztően nyálkásak, csúszósak az utak és ennek megfelelően válasszátok meg a sebességet.

    Olvasónk most elküldte a videóját, amit tegnap este rögzített a fedélzeti kamerája.

    Írja:

    A Váci útra fordultam ki, szemben a Westend melletti felüljáró látható… Megcsúszott, az eleje jobbra húzott, kézifékkel próbáltam korrigálni, jobbra a segge, balra az eleje, úgy éreztem megvan, majd túl nagyot mozdítottam jobbra a kormányon és ez lett a vége…
    Vezessetek óvatosan, irgalmatlanul csúszik…

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Fotók: A 22. kerületi Lomnici utcában ez történt ma. Sokan nem az útviszonyoknak megfelelően vezetnek

    Fotók: A 22. kerületi Lomnici utcában ez történt ma. Sokan nem az útviszonyoknak megfelelően vezetnek

    Egyszerűen azt tapasztaljuk, hogy nagyon sokan nem az útviszonyoknak megfelelően vezetnek.

    Nem, valóban nem esik a hó, de a napok óta tartó 0 fok és kicsivel az alatti hőmérséklet elképesztően kedvez a változatos útviszonyoknak.

    Hirdetés

    A képeken látható esetben ma délelőtt a 22. kerületi Lomnici utcában az út alján lévő jégen csúszott meg úgy ez a Skoda, hogy majdnem métereket zuhant le.

    Úgy válaszd meg a sebességet, hogy fel legyél készülve a szakaszonként változó utviszonyokra.

    A mentés
    A mentés
    A mentés


    MEGOSZTOM:

  • El az utamból! Az én autómnak nem számítanak az útviszonyok

    El az utamból! Az én autómnak nem számítanak az útviszonyok

     

    „El az utamból! Az én autómnak nem számítanak az útviszonyok, csak nyomom a gázt és megyek, mert sietek.” Ismerjük ezt a fajta autóst igaz?

    Valószínűleg a videón szereplő sofőr is ezt gondolta, mikor viszonylag nagy sebességgel bevágott a kamerás autó és a teherautó közé.

    Természetesen  a kígyózó mozgás hamar az autó megcsúszását eredményezte és az X5 csak azért nem kötött ki az útszéli árokban, mert inkább a szabályosan közlekedő teherautóst lökte oda.

    No Title

    No Description

    Ahogyan az a videóból is kiderült a csúszós, havas út iszonyú veszélyes tud lenni. Legyen egyszerű- vagy luxusautónk, elég egy rossz manőver, vagy nem jól megválasztott sebesség és sokkal könnyebben megtörténik a baj, mint száraz időjárási körülmények között.

    Kérünk minden autóst, az útviszonyoknak megfelelően, fokozott óvatossággal vezessetek és mindig vegyétek figyelembe, hogy az úton mások is közlekednek!

    MEGOSZTOM:

  • Itt a tél, az autósok mégis száguldoznak az utakon

    Itt a tél, az autósok mégis száguldoznak az utakon

    A télies időjárás a mindennapos közúti közlekedés során is megváltozott feltételeket teremt: az utak csúszósabbak és a látási viszonyok a gyakrabban leszálló köd miatt rosszabbak.
    Korábban is sötétedik, ráadásul a közelgő karácsonyi láz miatt a közlekedés minden résztvevőjének kicsit sietősebb is a dolga. Az I-Cell telematikai vállalat által regisztrált járműadatokból azonban kiderül, hogy a rossz idő ellenére sem vezet mindenki feltétlenül körültekintőbben-olvasható a portfolio.hu oldalán

    Az i-Cell Kft. több mint 500, városi áruszállításban résztvevő, passzív közlekedésbiztonsági eszközzel felszerelt járművön végzett adatelemzésére támaszkodva hasonlította össze az autósok nyári és télre forduló vezetési szokásait, járműkezelési technikáját.

    A közlekedésbiztonsági eszköz az első ütközésveszély, az irányjelzés nélküli sávelhagyás, a követési távolság, a gyalogos/kerékpáros/motorkerékpáros veszélyhelyzetek, valamint a sebességkorlátozások túllépésének felismerésére képes. Az eszköz által rögzített adatok – majd az adatbázisból kinyert statisztikák – alapján pedig pontosabb képet kaphatunk a két évszak vezetési tendenciáiról és legjellemzőbb veszélytípusairól.

    A 2017 novembere során kinyert adatokból elsősorban a sebességtúllépésre, az első ütközésveszélyre és a követési távolság betartására vonatkozó riasztások eseményeinek növekvő gyakorisága mérhető.

    A beküldött adatok túlnyomórészt (57%-ban) sebességtúllépésekről tanúskodnak, ráadásul ezekben az esetben a vizsgált autósok a sebességkorlátot több mint 35 km/órával lépték túl.

    Az elemzés alapján fény derült arra, hogy hiába fordult hidegebbre az idő, a sofőrök még a nyáron (2017 júliusában) alkalmazott tempóhoz képest is vakmerőbbek, holott ebben az időszakban a szokottnál defenzívebb és kiegyensúlyozottabb vezetésre lenne szükség a balesetmentes közlekedéshez.

    „A közlekedésbiztonsági eszközök a nyáron mért adatokhoz képest novemberben 26%-kal több ütközésveszélyt észleltek, ami azt jelenti, hogy a sofőrök ez idő alatt, csak emiatt legalább 3000 alkalommal kerültek kisebb-nagyobb veszélyhelyzetbe. Azt is látjuk, hogy 47%-kal lett gyakoribb a gyalogosokat túl közel észlelő riasztások száma is. A havazások és a fagypontkörüli hőmérséklet miatt az eszközök által észlelt közlekedési konfliktusok száma becsléseink szerint, a tavalyi adatokból kiindulva, összességében akár 15%-kal is megnőhet majd” – hangsúlyozta Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója.

    Forrás: http://m.portfolio.hu/vallalatok/it/itt-a-tel-az-autosok-megis-szaguldoznak-az-utakon.269905.html

    MEGOSZTOM:

  • Patakban landolt egy autó Miskolc mellett – videó

    Patakban landolt egy autó Miskolc mellett – videó

    Miskolc és Bükkszentlászló között csúszott meg a havas úton a Daihatsu Cuore, a sofőr már nem tudta összeszedni az autót.

    A havazás beköszöntével érdemes még a szokásosnál is óvatosabban vezetni, különben könnyen baleset lehet az autózás vége. A Boon beszámolója szerint csütörtökön délelőtt Miskolc és Bükkszentlászló között történt közlekedési baleset, ami után a tűzoltóknak kellett talpára állítaniuk a kocsit.

    A hvg.hu információi szerint a Daihatsu Cuore a havas úton csúszhatott meg, majd lesodródott az útról és a patakban, a tetején állt meg a jármű. Személyi sérülés szerencsére nem történt, de az anyagi kár jelentős.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171130_mexikovolgy_csuszos_ut_baleset

    MEGOSZTOM: