Csepelre be és onnan ki, bizony továbbra is variálják a sávkiosztást napszaknak megfelelően a Kvassay (Csepeli)-hídon. A jelenség nem új, jó ideje van már ez így a munkálatok miatt, a forgalmi viszonyokra tekintettel.
Ezen a szakaszon hétköznaponként délelőtt a Soroksári út felé kettő, Csepel irányában egy sávon haladhat a forgalom, míg délutánonként fordítva – Csepel felé kettő, az ellenkező irányban csak egy sávon lehet közlekedni.
Olvasónk sajnos minden probléma nélkül tudott – mindkét napszakban – olyan videót rögzíteni, amin forgalommal szemben hajtó sofőrökbe botlott.
Január 12-én koradélután ráadásul két autó nézte be egyszerre a sávkiosztást, vélhetőleg mert a hátsó követte az előtte haladót. A táblákat egyikük sem figyelte, pedig vannak!
„Napközben, a forgalomnak megfelelően, folyamatosan cserélgetik, hogy a három sávból melyik kettő menjen egyik, vagy másik irányba… Sajnos ez nagyon bonyolult… Vagy ha nem is az, azért akadnak sokan, akik életveszélyes helyzeteket okoznak, nap, mint nap…”
– írta meg olvasónk, akinek fedélzeti kamerája az eseteket rögzítette.
Olvasónktól kaptuk a fedélzeti kamerája által rögzített felvételt.
A helyszín Csepel, II. Rákóczi Ferenc út.
A forgalmi szitu röviden összefoglalva: Dugó.
Nos, a Skoda sofőrjének nem állt módjában kivárni azt, hogy sorban előrébb jusson, ezért pofátlan cselhez folyamodott, feltételezhetően a dugóban állok nagy elismerésére.
Konkrétan a kerékpársávon hajtott végig, hogy a videó végén látható módon jóval előbbre jusson a sorban.
Ilyen esetekben mindig felmerül a kérdés társadalmilag – azon túl, hogy ezzel másokat veszélyeztethet -, hogy vajon egy élelmiszer áruház kasszájánál állva is mindenkit lesz@rv@ beáll a sor elejére?
Hirdetés
Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Az eset tegnap délután történt egy csepeli körforgalomban.
” A fedélzeti kameránk rögzítette, amikor Csepelen, a 151-es busz végállomásnál egy Toyota Yaris nem adta meg az elsőbbséget a busznak a körforgalomban, ami el is találta a Yaris elejét elég szépen.
A körforgalom szabályai alapvetően nem túl bonyolultak. Mindig annak van elsőbbsége, aki már benne van abban. (Legalábbis Magyarországon és azért mert ott van az elsőbbségadás kötelező tábla. Alapvetően anélkül igenis jobbkéz szabály lenne, mint hogy több külföldi országban így is van.)
Na persze, aki sokat vezet Budapesten, az nyilván tudja, hogy ezt a gyakorlat sokszor átírja, a következőképpen:
„Annak van elsőbbsége a körforgalomban, aki gyorsabban hajt be abba”.
Hát…, ezen a felvételen nem ez történt. A busz már réges-régen benne volt a körforgalomban.
A Toyota Yaris sofőrje valami oknál fogva teljes mértékben figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadási kötelezettségét, amiért az élettől azonnal megkapta büntetését. 🙁
Az eset ma reggel történ a Weisz Manfréd úton, Csepel felé, a felújításnál.
„A délelőtti órákban át terelik a Csepelről érkező forgalmat a szembe sávba de délután vissza adják rendesen. Ki van rakva behajtani tilos. Ő jött szembe a forgalommal…” – írja olvasónk.
A videót legfőképpen figyelemfelhívásnak szánjuk. Okuljatok belőle, ha mostanság arra közlekedtek!
Teljes terjedelmében égett egy körülbelül kétszáz négyzetméteres épület és benne hét személyautó vasárnap este a Budapest 21. kerületében a II. Rákóczi Ferenc úton.
A tűzhöz nagy erőkkel érkeztek ki a főváros hivatásos tűzoltói, akik három habosított vízsugárral megfékezték a lángokat. Személyi sérülés nem történt.
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elütöttek Csepelen a II. Rákóczi Ferenc úton.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2017. október 9-én 12 óra 40 perc körül Budapest XXI. kerületében, a II. Rákóczi Ferenc út 1. számnál eddig tisztázatlan körülmények között egy kamion elütött egy gyalogost. A férfi súlyosan megsérült, őt a mentők kórházba szállították.
A rendőrök a helyszínelés időtartamára lezárták a II. Rákóczi Ferenc utat a Betű utca és a Posztógyár utca között, a forgalmat a Betű utcára terelik.
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.