Címke: #biztosító

  • VIDEÓ: Bumm, felelősség elismerése, majd döbbenet

    VIDEÓ: Bumm, felelősség elismerése, majd döbbenet

    Egy olvasónk küldte el szerkesztőségünknek a fedélzeti kamerája által rögzített felvételt, mivel igen kellemetlen helyzetbe került.

    Történt ugyanis, hogy a Pest vármegyei Kisnémediben beléjük tolatott egy Honda, 2023.05.10-én.

    „Az úriember elfelejtett időben bekanyarodni a kisbolthoz, majd hosszas tolatásba kezdve – nem nézve a tükörbe – a már állóra fékezett autónkba tolatott bele.”

    – írta meg olvasónk, aki hozzátette, hogy a Honda sofőrje korrektül el is ismerte felelősségét a helyszínen, kitöltötték a kitölteni valókat, majd mindenki ment is a dolgára.

    A döbbenet akkor történt, amikor megkapták a Hondás biztosítójának levelét, melyben a következő állt:

    „Kárbejelentést követően műszaki szakértőnk a keletkezett sérüléseket jegyzőkönyvezte és fotókkal dokumentáltan rögzítette. A kárügy rendezése során szükségessé vált további információk beszerzése, melynek keretében részletes okozói nyilatkozatot kértünk be.

    A jelenleg rendelkezésünkre álló nyilatkozatok és a jármű szemléje alapján – álláspontunk szerint – mindkét járművezető felelős a baleset bekövetkezéséért.

    A polgárjogi kártérítés szabályai alapján – veszélyes üzemek találkozásánál – a járművezetők magatartását kell minősíteni. Az elvégzett vizsgálatok és a beszerzett információk birtokában a balesetben résztvevő felek vétkességének aránya 50%-50%-os megosztásban állapítható meg.

    Fentiek alapján a(z) ………………. forgalmi rendszámú gépjárműben keletkezett kár 50%-át áll módunkban téríteni az ……………… forgalmi rendszámú gépjármű felelősségbiztosítása terhére.

    A kár rendezéséhez kérjük, juttasson el részünkre egy javítási árajánlatot.

    Együttműködését köszönjük.”

    – zárta levelét a biztosító.

    Na ez lenne talán az ügy lezárása a kamerafelvétel nélkül!

    Azt elnézve ugyanis látszik, hogy az osztott felelősség kérdése talán akkor merülhetne fel – bár nevetséges a komplett szituációt elnézve -, ha és amennyiben a kamerás autó nem állt volna meg időben. De megállt! Ez jól látszik a felvételen. Sőt, még a dudára is volt ideje ráfeküdni ebben a pillanatban szerencsétlen sofőrnek, aki vélhetőleg köpni-nyelni nem tudott a szituációtól lefagyva.

    A jelenlegi állapot szerint a felvétel létét a biztosító tudtára adni kívánja a kamerás kocsi sofőrje. Szívből remélik, hogy a felvétel megváltoztatja a biztosító hozzáállását az ügyhöz és teljes mértékben megtérül a kár. Mi is reméljük… Friss híreink itt.

    Hirdetés

  • A hazai biztosítók átvállalják az ukrán határbiztosítási díj túlnyomó részét

    A hazai biztosítók átvállalják az ukrán határbiztosítási díj túlnyomó részét

    Az ukrajnai háború a magyar biztosítási piacra is kihat. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) összegyűjtötte a meglévő szerződésekben eddig jelentkező kihatásokat. A hazai biztosítási szövetség egyidejűleg gesztus értékű kezdeményezést tett a gépkocsival érkező ukrajnai menekültek felé.

    A Magyarországra érkező ukrán honosságú gépjárműveknek rendelkezniük kellene a biztosítójuk által kibocsátott, s a kötelező gépjármű biztosítási fedezet meglétét igazoló zöldkártyával. Ennek hiányában a hazánkba érkezőknek a határon kell határbiztosítást kötniük, amelynek normál tarifája személygépkocsik esetében egy hónapra kilencvenezer forint lenne.

    Tekintettel a háború nyomán kialakult kaotikus helyzetre és a menekültek körülményeire, a biztosítók átvállalják a díj túlnyomó részét, és jelképes összegért, havi ezer forintért biztosítanak fedezetet a jelenlegi rendkívüli állapotok fennmaradásáig a személygépkocsival érkezőknek.

    A kedvezményes díjú határbiztosítási fedezet jelenleg az Allianz Hungária Zrt. alábbi irodáiban vásárolható meg:

    • 4600 Kisvárda, Szent László u. 32. Telefon: +36 30 415 6457
    • 4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 6. Telefon: +36 30 427 3665
    • 4900 Fehérgyarmat, Petőfi u. 2-4. Telefon: +36 30 229 8775
    • 1133 Budapest, Kárpát u. 40. Telefon: +36-20-926-4349 Fax: (36-1) 332-7378
    Hirdetés

    Az Oroszországgal szemben eddig életbe léptetett pénzügyi szankciók érinthetik a hazai biztosítók egyes ügyfeleit is. A MABISZ tagjai ezzel kapcsolatban a lehető legrugalmasabban próbálnak eljárni. Így például a kárkifizetéseket oda küldik a biztosítók, ahová az ügyfél kéri – adott esetben, ha valaki nehezen hozzáférhető számlaszámmal rendelkezik, lehetőség van akár készpénzes kifizetésre is.

    Forrás: MABISZ
  • Sokan gondolják, hogy kellően ismerik a KRESZ-t ahhoz, hogy szabadon eldönthessék, mikor kell azt betartani

    Sokan gondolják, hogy kellően ismerik a KRESZ-t ahhoz, hogy szabadon eldönthessék, mikor kell azt betartani

    Ez derül ki az az Allianz Hungária, a magyar autós társadalom közlekedési szokásait vizsgáló novemberi, nem reprezentatív kutatásából.

    A felmérésben résztvevők több mint felével (55 százalék) történt már közúti baleset. Ez nem meglepő, hiszen a kérdőívet kitöltők 69 százaléka alkalomszerűen (59 százalék), rendszeresen (5 százalék), vagy élete egy korábbi szakaszában többször (5 százalék) szegte már meg a KRESZ-t – olvasható a mabisz.hu oldalán. Az Allianz Hungária a magyar autós társadalom közlekedési szokásait vizsgáló novemberi, nem reprezentatív kutatása szerint mindössze a válaszadók 31 százaléka állítja, hogy soha nem sértett közlekedési szabályt. A válaszadók 50 százaléka pedig az élet más területein is szabadabban kezeli a hivatalos előírásokat.

    A megkérdezett autóvezetők 64 százaléka azért sérti meg alkalmanként, rendszeresen, illetve sértette meg korábban a közlekedés szabályait, mert ezeket nem mindig érzi egyértelműnek vagy életszerűnek.

    13 százalékuk véli úgy, hogy bizonyos előírások csak azért vannak, hogy büntetéseket, bírságokat szabhassanak ki azokra hivatkozva, szerintük nincs biztonsághoz kötődő funkciójuk. 8 százalékuk érzi úgy, hogy ők annyira odafigyelnek vezetés közben, hogy nem kell betartaniuk bizonyos szabályokat.

    7 százalékuk szerint kellően ismerik a KRESZ-t ahhoz, hogy szabadon eldönthessék, mikor kell betartaniuk, vagy megszegniük az előírásokat vezetés közben. 4 százalékuk lesz, ami lesz alapon gondolkodik.

    3 százalékuk megfelelően tapasztalt és rutinos sofőrnek tartja magát ahhoz, hogy ne kelljen minden előírást figyelembe vennie. 1 százalékuk pedig úgy érzi, hogy autója az átlagosnál biztonságosabb, ezért nem kell betartania a szabályokat.

    Az Ipsos 11 európai országban végzett, a volán mögött ülő európaiak viselkedéséről és gondolkozásáról szóló reprezentatív kutatása szintén ugyanezt a 3 fő okot – nem egyértelmű vagy életszerű a KRESZ, csak bírságoltatás miatt létezik, nem a biztonságunkat szolgálja – azonosította a közlekedési szabályok megszegésének elsődleges okaként. Tehát, Európa-szerte az autóvezetők hasonló indokok mentén szegik meg a KRESZ-t. 50 százalékuk az élet más területein is eltér a szabályoktól, 47 százalékuk esetileg, 9 százalék pedig alapvetően szívesebben megy a saját feje után.

    Hirdetés

    A felmérés egy másik részéből kiderül, hogy a túlnyomó többség szereti maga kezelni a baleseti helyzeteket:

    A válaszadók 59 százaléka karambolozott már önhibáján kívül. 22 százalékuk okozott már balesetet saját bevallása szerint, 7 százalékuk közös hibaként ismerte el az esetet a másik féllel, 12 százalékuk viszont vállalt már baleseti felelősséget úgy, hogy valójában nem érezte, hogy ő lett volna a hibás. Márpedig valóban érdemes mindig alaposan, több perspektívából körüljárni az adott helyzetet, és higgadtan egyezségre jutni a baleseti felelősség kérdésében.

    Ennek hiányában ugyanis a rendőrség bevonása elengedhetetlenné válik, amelynek következménye minimálisan helyszíni bírság megfizetése, vagy rosszabb esetben szabálysértési eljárás, illetve vezetéstől való eltiltás is lehet.

    A felelősség kérdésének a tisztázásakor tegyük félre a szubjektivitást és vállaljuk a következményeket, ha valóban hibáztunk, így elkerülhetjük a szabálysértési jogkövetkezményeket” – vélekedik dr. Bezzegh Edina az Allianz külső jogi szakértője. „

    A D.A.S. 24 órán keresztül elérhető baleseti jogsegélyvonala segítséget nyújthat ilyen esetekben a felelősség kérdésének megítélésében, hiszen az érintett sofőrnek lehetősége van egy objektív, a jogszabályi előírásokat, bírósági gyakorlatot ismerő jogásszal átbeszélni a baleset körülményeit” – teszi hozzá a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító szakértője.

    A felmérésben vizsgált esetek 47 százalékában mindazonáltal a felek semmilyen külső segítséget nem vettek igénybe közlekedési balesetük orvoslása során. 48 százalékban rendőri segítséggel történt a helyzet tisztázása, 3 százalékban mentő, 13 százalékban mindkét segítségnyújtó szervezet beavatkozása szükséges volt. A válaszadók 2 százaléka pedig még egy ismerősét, családtagját is bevonta a folyamatba. A felmérésben résztvevők kevesebb mint 1 százaléka kért mindössze telefonos jogorvoslatot.

    Ilyen stresszhelyzetben pedig nehéz objektívnek és higgadtnak maradni, még akkor is, ha nem történt személyi sérülés, ezért fontos lehet egy külső, objektív fél bevonása.

    „Az a tapasztalatunk, hogy a hozzánk jogi segítségért forduló telefonálók nem biztos, hogy összeszedetten és elfogulatlanul tudják összefoglalni a történteket. Éppen ezért mi, jogászok szoktuk vezetni a beszélgetést. A lényeges körülmények és a komplett baleseti szituáció feltérképezése érdekében célzott kérdéseket teszünk fel. Minden esetben végigvezetjük az érdeklődőket a bejelentési és kárrendezési folyamaton is” – mondja a jogdoktor.

    Hirdetés

    Az Allianz kutatása alapján szerencsére egyre ritkábban, az eseteknek mindössze 37 százalékában merül fel, hogy saját zsebből akarunk fizetni a károkért, megúszva ezzel a megnövekedett biztosítási díjat, A közúti balesetet szenvedők 63 százaléka hivatalos úton jelenti az esetet. .

    „Nem tanácsos és kockázatos is kihagyni a biztosítót, még akkor is, ha erre mindkét fél nyitott lenne. Az is megeshet, hogy a helyszínen elfogadott, és előre megbecsült összeg nem fedezi az autó helyreállítási költségeit, így nem térül meg az okozott kár. Összességében nézve, mindig a hivatalos út a legbiztosabb megoldás” – hangsúlyozza dr. Bezzegh Edina az Allianz Hungária Zrt. külső jogi szakértője.

    „Ha nincs adatlap, és nem tudunk más autóstól kérni, akkor sem kell kétségbe esni, a lényeg, hogy akár egy fehér lapon rögzítsük a történéseket, fotózzuk le az autók sérüléseit, egymás iratait és egy későbbi időpontban rögzítsük mindezt egy baleseti bejelentő formájában” – teszi hozzá a jogász.

    Az esetek többségében ma már telefonon (38 százalék), vagy online (22 százalék) történik a bejelentés. Egyelőre még elenyésző mennyiségben (3 százalék) használunk erre applikációt.

    Viszonylag tájékozottak vagyunk a kárigény lehetőségeinkkel

    Járműsérüléssel járó közlekedési balesetek kapcsán számos kárigénnyel élhetünk. A kutatásban felsorolt kilenc általános példa közül a legtöbben egyfélét (29 százalék) ismernek, de sokan vannak olyanok is, akik hat lehetőségnek is (12 százalék), vagy az összesnek (12 százalék) a tudatában vannak. Ezek az igények ismertségük szerint rangsorolva a következők lehetnek:

    Álló (parkoló) autóban történt kár esetén feljelentést tehetünk ismeretlen tettes ellen. 57 százalékunk tudja ezt.
    Ugyanennyien tisztában vagyunk vele, hogy kátyúba hajtás esetén a közútkezelővel szemben kártérítési igényt támaszthatunk, amennyiben az úthiba nem volt megfelelően jelezve, és a KRESZ szabályainak megfelelően haladtunk.

    50 százalékunk előtt ismert, hogy kártérítést igényelhetünk a jármű értékcsökkenése miatt, egy nem több mint 4-5 éves, a baleset előtt sérülésmentes autó esetén.
    Személyi sérüléssel járó baleset esetén a táppénz és a munkabér közötti különbözet érvényesíthető. Ezt 48 százalékunk tudja.

    47 százalékunk tisztában van vele, hogy vad, vagy kóbor állat gázolása esetén bizonyos esetekben a vadásztársasággal vagy a háziállat tulajdonosával szemben érvényesíthetünk kárigényt. 46 százalékunk előtt ismert, hogy társasházról az autónkra hullott törmelék esetén a társasházzal szemben lehet kárigényünk. Szinten 46 százalékunk tudatában van, hogy kérhetjük a károkozó biztosítóját a bérgépkocsi költségének megtérítésére.
    Kérhetjük a baleset során az egyéb ingóságokban esett károk megtérítését, például: összetört óra, telefon, tönkrement motoros ruha miatt. 42 százalékunk tudja ezt.

    A legkevesebben azzal vagyunk tisztában (32 százalék), hogy egy családtagunk közlekedési balesetben történő elhalálozásakor a közeli családtagok egyidejűleg igényelhetnek sérelemdíjat az okozó fél biztosítójától.

    Vannak viszont szkeptikusok (12 százalék) is, akik szerint a legtöbb esetben többe kerül a jogi folyamat, mint a megítélt kártérítés, ezért nem érdemes belebonyolódni. A tájékozódást minden esetben javasolják a szakértők. Az adott helyzetben elérhető lehetőségek megismerése után is mérlegelhetjük, hogy melyek azok, amikkel élni is szeretnénk.

    Borítóképünk illusztráció! Forrás: mabiusz.hu
  • GÉMOSZ: szabadon választhatnak alkatrészkereskedőt az autósok és ezért nem érheti őket hátrány a biztosítónál

    GÉMOSZ: szabadon választhatnak alkatrészkereskedőt az autósok és ezért nem érheti őket hátrány a biztosítónál

    Szabadon választhatnak alkatrészkereskedőt az autósok a javításoknál és ezért nem érheti őket hátrány a biztosítónál – közölte a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) szerdán az MTI-vel.

    A közlemény szerint több száz baleset összegyűjtött adatai alapján a szövetség megbízásából peres eljárás indult az Uniqa Biztosítóval szemben, mert kárrendezéskor a biztosító a javításnál felhasznált alkatrészek árát csak 10 százalékkal csökkentett értéken térítette meg a vétlen károsultak és a javítók részére, amennyiben azok nem az általa kijelölt alkatrészkereskedőnél vásároltak.

    A biztosító felülvizsgálati kérelemmel a Kúriához fordult, miután nem fogadta el, hogy a Fővárosi Törvényszék megerősítette az első fokú bíróság döntését, amelyben az helyt adott az autósok keresetének, míg a biztosító által benyújtott fellebbezést alaptalannak találta.

    A GÉMOSZ közleménye szerint a Kúria most kézbesítette további jogorvoslati kérelemmel már nem támadható határozatát, amellyel fenntartotta a szövetség keresetének helyt adó jogerős ítéletét.
    A Kúria az Uniqa felülvizsgálati kérelmével szemben egyebek között megerősítette, illetve megállapította, hogy nem tartozik a kárt szenvedett autósok kárenyhítési kötelezettségének körébe, hogy a biztosító által önkényesen előírt alkatrészszállítóval szerződjenek és nem lehet felróni ellenük, hogy a kiírt piaci áron rendelik meg a javítási munkát.

    Hirdetés

    A Kúria döntése értelmében nem lehet a károsultaktól megkövetelni, hogy olyan márkaszervízben javíttassák a balesetben sérült gépkocsit, amely az alperes biztosító által kijelölt alkatrészkereskedőktől szerzi be az alkatrészeket, ez olyan többlet kötelezettséggel és teherrel járna, amelynek viselése nem várható el a károsultaktól.

    A Kúria döntésében arra is rámutatott, hogy az Uniqa Biztosító által kialakított, majd később megszüntetett kárrendezési gyakorlat nem szolgálja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás intézményének célját és rendeltetését.

    A Kúria döntésére tekintettel remélhető, hogy a jövőben nem fog megjelenni hasonló, a károsult autósok jog védte érdekeit mellőző visszaélés, nemcsak a perben érintett, hanem az összes többi gépjármű biztosító terveiben sem – olvasható a GÉMOSZ közleményében.

     Borítóképünk illusztráció /pexels/Forrás: MTI


    MEGOSZTOM:

  • 618 ezres csekket kapott a szinte semmit nem érő autójára a behajtó cégtől

    618 ezres csekket kapott a szinte semmit nem érő autójára a behajtó cégtől

    Döbbenet, hát ez így hogy…. Létezik olyan, hogy az ember elfelejt valamit, hiszen ezerfelé vagyunk mindannyian,  de ezen az összegen teljesen megdöbbentem” – meséli történetét a Vezessnek Andrea.

    Az öregecske Opelje után – állítólagosan elmaradt kgfb-díj miatt – küldött neki zsíros csekket  egy behajtó cég, 618 ezer forint fedezetlenségi díj és egyebek befizetését követelve tőle.

    Andrea azt mondta a portálnak, hogy mindig fizette autóján a kötelező biztosítást, majd egyszer mégis kapott egy csekket a hatalmas összegről.

    Éppen azért, hogy véletlenül se maradjon el a biztosítási díj kiegyenlítése, minden év elején egy összegben, csekken, előre befizettem a házra, autóra” – mondja tovább az óvónő.

    Most év elején azonban kivételesen bement a biztosítója helyi ügyfélszolgálatára, mert a lakásbiztosításukkal kapcsolatban szeretett volna feltenni pár kérdést.

    Amikor fizetni akarta szeretett Astrája kgfb-jét, az ügyintéző összehúzott szemöldökkel meredt a monitorra, aztán nagy meglepetésére közölte: nincs semmiféle élő szerződés az autó és közöttük. „Ráadásul azt sem tudta megmondani mikor szűnt meg, és miért.

    Aztán kiderült, hogy még 2017-ben szűnt meg az előző biztosítás az Opeljére, valamint az is, hogy ilyen hosszú ideje húzódó fedezetlenségről az államnak is tudnia kell. Ezt egy másik biztosítóban súgták meg neki, így hát elment a helyi okmányirodába.

    Hirdetés

    Andrea tehát nem tudott róla, hogy három éve nincs élő biztosítása, az okmányiroda sem tudott róla, így egyre kíváncsibb lett.

    Ezután a biztosító bemutatott, egy még 2017-ben írt e-mailt, amelyet a Andreának küldtek. Az állt benne, hogy a felmondják a szerződést az Astrájára, mert egy részletet már bizonyos ideje nem fizetett be.

    Viszont ezt az emailt egy „Andrea által nem használt”  e-mail-címre küldték

    Már 2017-ben, és korábban is egy egészen másik e-mail-címen kommunikáltam a biztosítóval, jó pár levél jött tőlük arra a címre, ezt bizonyítani tudom. Nem értem, miért nem arra küldték a felmondó levelet is, amit használtam, amin mi egymással kommunikáltunk.

    Itt talán véget is érhetett volna az ügy, hiszen új biztosítást kötött, azonban ezt követően csöngetett a postás egy olyan csekkel, ami alig fért el a táskájában. A biztosítója megbízásából egy követeléskezelő cég küldte, ezen az szerepelt, hogy fizessen be 618 109 forintot.

    Hirdetés

    Andrea a portál cikke szerint jogászhoz fordult, ahol a következőket mondták neki:

    Mivel mindig befizette a biztosítási díjat, valamint életszerűtlen, hogy a biztosító évekig nem észleli, ha nincs rendben valami a szerződéssel, sőt nonszensz, hogy évekig nem küldtek bizonyítottan értesítést az autó tulajdonosának – erre magyarázatot is kért a D.A.S. jogásza, mert egy nem létező e-mail-címre 2017-ben küldött levél ugyanis szerintük nem bizonyíték – ezért a jogász szerint nem volt kérdés, hogy itt Andreának van igaza.

    Azt is tényként közölte a jogtanácsos a követeléskezelővel, hogy a biztosító „nem tájékoztatta a gépjármű-nyilvántartási hatóságot a díjelmaradásról, a szerződő lakóhelye szerinti önkormányzat soha nem kereste meg a szerződőt a gépjármű forgalomból való kivonása érdekében.”

    „Álláspontunk szerint azért, mert a szerződés díjrendezett volt. Kérjük szíves magyarázatukat, hogy díjrendezetlenség esetén vajon miért nem került sor a gépjármű forgalomból való kivonásának kezdeményezésére?” – írta meg a jogász.

    Andreának végül nem kellett kifizetnie a 618 ezret, sőt 200 ezerért közben el is adta az autót.

    Happy End 🙂


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Rommá tört egy balesetben, de újra teljes fényében ragyoghat ez a Lada

    VIDEÓ: Rommá tört egy balesetben, de újra teljes fényében ragyoghat ez a Lada

    Még januárban történt Szombathelyen egy  ráfutásos baleset, amelyben a vétlen 90 éves sofőr egy 35 éves, gyönyörű állapotú Ladában ült, abba hajtott bele hátulról egy személyautó. Szerencsére senki sem sérült meg, de sokan gondolták úgy, hogy ez volt a Lada utolsó útja.

    A 112press beszámolójából kiderül, az idős férfi nem törődött bele abba, hogy szeretett járműve egy ilyen szerencsétlenség miatt bontóban végezze, ezért levelet írt a Uniqa biztosítónak. Kifejtette többek között, hogy 35 évig vigyázott az autóra és életkora miatt már nem tudna megszokni egy másik járművet. Arra is hivatkozott, hogy ha valaki kárt okoz, akkor azt a kárt meg kell téríteni.

    Talán ő maga is meglepődött, amikor megérkezett a válasz:  Küldjenek be egy részletes árajánlatot a javításról. Beküldték, a biztosító pedig rábólintott.

    Hirdetés

    Mint írják:

    Az árajánlatot adó dozmati O&S Autójavító Bt. huszonöt éve javít és újít fel oldtimereket, veteránokat. A Ladán végzett munkálatokat részletesen dokumentálták és májusban el is készült az autó. A Ladával megcélozzák az oldtimer minősítést, mivel minden gyári, eredeti rajta, így a ma már nagyon ritka A-s rendszámot OT-s válthatja.

    Azaz egészen pontosan nem minden gyári a Ladán, hiszen van rajta tetőablak. Ezt a Shellnél vásárolta a tulajdonosa, majd beépíttette.  Ahogyan a 80-as években ezt sokan mások is megtették.

    Az elmúlt hónapokban több minden történt és a Lada 91 éves tulajdonosa önszántából úgy döntött, hogy leteszi a slusszkulcsot és nem vezet többé. Döntését a családja is támogatta. Fia azonban elárulta, hogy nem szeretnék, ha az utolsó vezetési emlék egy baleset lenne, ezért családi kirándulást terveznek egy hozzátartozó sírjához.

    A várost elhagyva a fiú átadja édesapjának a kormányt, aki utoljára még a gázra léphet szeretett autójában, ami a családban marad.

    Az idős úr egyébként mindig rendkívüli figyelmet fordított szeretett autójára. Minden egyes nap tisztán állt vele be a garázsba, sőt ha esett az eső előfordult, hogy inkább kerékpárral ment munkába, így bátran kijelenthetjük, hogy az idős úr maximálisan megérdemli, hogy ismét eredeti fényében csilloghat féltve őrzött kedvence.

     

    Forrás: 112press


    MEGOSZTOM:

  • RIPORT: Autóbaleset esetén is érdemes odafigyelni a koronavírus miatti távolságtartásra

    RIPORT: Autóbaleset esetén is érdemes odafigyelni a koronavírus miatti távolságtartásra

    Autóbaleset esetén érdemes elektronikus kárbejelntőt használni – írja az atv.hu

    Gál Tamást, a bpiautosok.hu társalapítóját kérdezte a csatorna a témában, a vírushelyzet miatt ezúttal Skypeon.

    Autóbaleset esetén is érdemes odafigyelni a koronavírus miatti távolságtartásra. Ezt segíti elő az az elektronikus kárbejelentő alkalmazás, amely bármelyik okostelefonra letölthető.

    A riport:


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Nem figyelt, benézte! Mibe kerül ez egy taxisnak, vagy bárkinek?

    VIDEÓ: Nem figyelt, benézte! Mibe kerül ez egy taxisnak, vagy bárkinek?

    Még nem tudjuk!
    A végére majd kiderül és azt is közzétesszük, 

    de ezzek a cikkel szeretnénk sok nyitott kérdésre, kételyekre rámutatni, amik ebben az esetben érintik a károsultat. Jelen esetben egy taxis olvasónkat, Imrét.

    2019.10.25-én, azaz tegnap reggel 8 előtt 3 perccel autózott Imre, a 14. kerületi Thököly úton, a többek között neki, így utasainak fenntartott buszsávban szabályosan, a sebességhatárokat betartva.

    A fedélzeti kamerája szerint pontban 7:57 után 40 másodperccel egy szabálytalanul sávot váltó autós elévágott, átlökte őt a szembejövő sávba, ahol autó, vagy busz szerencsére éppen nem jött, hiszen vélhetőleg akkor már nem tudta volna nekünk elküldeni a felvételt és a történetet.

    Jött viszont ott egy harmadik, nagyon kis híján érintett ember, egy kerékpáron. Talán, ha valaki szerencsésnek mondható ebben az esetben, az ő, hiszen

    neki elég lett volna a reggeli kávéját többet, vagy éppen kevesebbet kevergetnie ahhoz, hogy adott esetben meghaljon aznap.

    Ne drámázzunk, de azért érdemes megemlíteni ezt is. Mert valaki „nem figyelt”. „Benézte…”… 🙁

    Visszatérve Imréhez:

    „Ez nekem nem áll meg abban, hogy az autóm összetört. Azt a biztosító kifizeti a javító cégnek. De, ha nem GTK-s (gazdasági totálkár) az autóm, akkor kb. 4 hét bevétel kiesés.

    Ha GTK-s, akkor sehogy sem jövök ki belőle jól és vehetek egy új munkaeszközt. Aztán küzdhetek a biztosítóval, hogy a járulékos többletköltségekből mit és mennyit fizet ki.

    Szóval azon kellene elgondolkodni az embereknek, hogy a közlekedés közbeni figyelmetlenségükkel mekkora egyéb kárt okoznak a másik félnek!

    Első ránézésre nem, de sajnos sérült a futómű is, a zárhíd, a doblemez, a váznyúlvány, deformálódott a géptető, stb.

    2011-es és 2015 óta használom taxiként ezt az autót. 305.000 km. van benne, viszont műszakilag kifogástalan, mert folyamatosan és sokat költöttem rá. A piaci értéke kb 1.3 millió Ft. Nem tudom még, hogy mennyi a TAX értéke. Elképzelhető, hogy a biztosító GTK-ra ítéli majd.

    Ha vennem kell egy új munkaeszközt, akkor mit és mennyit fizet abból a biztosító, hogy azt be kell taxiznom, üzembe kell helyeznem? (fóliázás, stb.) Ez nagyon nem hiányzott most év vége előtt!

    Meglepődnék, ha ezt sikerülne ügyvéd nélkül lezongoráznom a biztosítóval.
    Pedig semmi mást nem szeretnék vétlenként, csak annyit, hogy ne legyek/maradjak károsult. 

    Jelenleg a szervizben áll az autóm, ferdén áll a kerék, a kormány nyilván félrehúz.

    Hónapokig tarthat a procedura, ami senkit nem érdekel, csak engem, aki nem tudok dolgozni más hibája miatt.” – írja Imre.

    A többi sérülés a géptető felnyitása után volt látható.

    Azt gondoljuk, hogy sok dolog nem természetes és nem alapvető a kötelező biztosítások „kártérítése” terén. Van min gondolkodni, van mit számolgatni és biztatjuk olvasóinkat, akik hasonló helyzetben vannak, hogy kérjék ilyen esetekben jogászok véleményét, segítségét, mert akár százezreket, milliókat bukhat valaki, aki beletörődik a sorsába.

    Az eset végkifejletjéről be fogunk számolni!

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • 20%-kal nőhet a kötelező díja

    20%-kal nőhet a kötelező díja

    20%-kal, átlagosan 30-34 ezer forintra drágulhat a kötelező biztosítás éves díja az autósok tömegénél az alkuszok szövetsége számolt be az RTL Híradója.

    A biztosítók alig több mint egy hét múlva hirdetnek új tarifákat 700 ezer személyautó tulajdonos számára, akiknek még január elsejével évfordulós a szerződésük.

    Várhatóan mélyebbre kell nyúlniuk a zsebükben a javíttatási költségek emelkedése miatt.

    Hirdetés

    Forrás: RTL Híradó
  • Autósok, figyelem – így bukhat rengeteg pénzt

    Autósok, figyelem – így bukhat rengeteg pénzt

    Azok az év végén biztosítót váltó autósok, akik nem fizették be az első negyedéves kötelező gépjármű felelősségi biztosítás díját, március 1-jéig ezt még szankciómentesen pótolhatják, mert a törvény 60 napos díjfizetési haladékot tesz lehetővé – derül ki a független biztosítási alkuszok közleményéből.

    A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint másfélmillió gépjármű-tulajdonos évfordulója esik még egybe a naptári évvel.

    Aki közülük nem fizette be a biztosítási díjat és balesetet okoz, helyette március 1-ig térít a biztosító, azt követően azonban már nem. A közlemény idézi Papp Lajost, az FBAMSZ gépjárműszekciójának elnökét, aki jelezte: ha az ügyfél a fedezetlenség időszakában esetleg kárt okoz, akkor neki kell állnia a személyi sérülés esetén akár több tízmilliós kártérítést is. Hozzátette: ha egy biztosító a türelmi idő lejártáig nem kapja meg az esedékes díjösszeget, a hatályos jogszabály komoly lépésre kötelezi a biztosítócéget, mert már másnap törölnie kell az adott szerződést.

    A nem fizető autóst szigorúan büntetik a jogszabályok. Felmondják a szerződését, és visszamenőleg, a nem fizetett időszakra – idén naponta 340-760 forint – fedezetlenségi díjat kell fizetniük, továbbá a teljes éves díjat le kell róniuk azonnal egyösszegben, mindehhez hozzáadva a 30 százalékos baleseti adót is. Így kötnek vele új szerződést, másik biztosítóhoz nem mehet át.

    A 60 napos türelmi idő szabálya vonatkozik minden kötelező biztosítást váltó autósra, függetlenül attól, hogy mikor van a biztosítási évfordulója.

    Az FBAMSZ közleménye szerint, mivel március 1-je az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik, postai csekken keddtől már senki ne próbálja rendezni az összeget. Csütörtök délelőttig az átutalás, azután zárásig az adott biztosító ügyfélszolgálati irodájában a személyes befizetés a biztonságos megoldás – figyelmeztet az FBAMSZ.

    Forrás: https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/autosok_figyelem_igy_bukhat_rengeteg_penzt.657504.html

    MEGOSZTOM:

  • Lebukott a kötelezővel ügyeskedő biztosító

    Lebukott a kötelezővel ügyeskedő biztosító

    A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forintra bírságolta az Allianz Hungária Biztosítót, és arra kötelezte, hogy változtassa meg a január elejétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáját, mert a biztosító szabálytalanul kedvezett egyes ügyfeleinek írja a vezess.hu

    Az MNB közleménye szerint a biztosítónál a tarifákat úgy számolták ki, hogy egyes, újonnan szerződő ügyfelek díja kedvezőbb lehet, mint a már meglévő biztosítottaké, noha ezt a törvény tiltja.

    A jegybank a biztosító díjtarifájában a kármentes vezetők kedvezményét meghatározó korrekciós kedvezményt kifogásolta. Ennek egyik eleme szerint kedvezménynek számít a díjtarifa számításánál, ha egy szerződő az elmúlt két évben nem volt üzemben tartó az adott gépjárműtípusnál, például, mert személygépjárművet most először vásárolva újonnan köt kgfb-szerződést. Márpedig a társaság meglévő ügyfelei e feltételnek értelemszerűen nem tudnak eleget tenni.

  • Meddig vadásznak még autóinkra a csatornafedelek?

    Meddig vadásznak még autóinkra a csatornafedelek?

    Miért vannak tele az útjaink csatorna-fedelekkel? Miért éppen a nyomvonalba rakják a legtöbbet? Miért nincsenek egy szintben az aszfalttal? – a vezess.hu utánajárt a csatornázási művek, az útépítő, az útfenntartó, és a biztosító pedig válaszolt az autóinkat kínzó örök problémával kapcsolatos kérdésekre.

    400 ezer forintos kár keletkezett a fenti képen látható autóban. Az első kerekével ráhajtott egy csatornafedélre, amely felcsapódott a jármű aljára: összetört az ütköző, megsérült a bölcső, akkorát csapott a vaslap az autóra, hogy az egyik oldallégzsák is kinyílt. Az Aegon ügyfele rendőrt hívott, majd némi vizsgálódás után az útkezelő elismerte felelősségét.

    A felcsapódó vaslap szélsőséges esete a minden autós által évtizedek óta elszenvedett csatornafedél-problémának, amely a hivatalos számok szerint sem tűnik el. Sőt, Budapesten növekszik a bejelentések száma: 2015-ben 214 alkalommal, 2016-ban 235-ször, 2017 első 11 hónapjában pedig 228-szor jelezték autósok a Fővárosi Csatornázási Műveknek (FCSM), hogy gond van valahol – tudta meg a Vezess.

    Talán nem túlzás állítani, ezek a számok csak morzsáját jelzik a milliónyi felni- és futóműütődésnek, amit országszerte átélnek az autósok minden egyes nap.

    MIÉRT PONT AZ UTAK ALATT VEZETIK A CSATORNÁKAT?

    Csak a fővárosban 6000 kilométernyi csatornahálózat húzódik, szinte kizárólag közterületek, közutak alatt, ami – tessék a kormányba kapaszkodni – 160 ezer aknafedlapot jelent. Ehhez jön még az utakra hulló csapadékvíz elvezetését segítő 86 ezer víznyelőrács, de jellemzően nem ezek okozzák a problémát, hiszen többnyire az út szélén vannak-írja a vezess.hu

    „Teljesen általános és megszokott gyakorlat, hogy a csatornák az utak alatt futnak. Ennek fő oka az, hogy a csatornarendszer folyamatos és gondos üzemeltetést, továbbá üzemzavar esetén azonnali beavatkozást igényel a szennyvízelöntések, vagy más komolyabb veszélyhelyzet elkerülése érdekében. A csatornarendszer üzemeltethetősége érdekében elengedhetetlen, hogy a csatornák a közutakról elérhetők, üzemeltethetők, tisztíthatók, vizsgálhatók legyenek” – mondja Bátori Marianna FCSM-szóvivő. Szerinte így működik ez máshol is a világban, ráadásul Budapesten „lehetetlen lenne az utak mellett elhelyezni a csatornákat, erre egyáltalán nem áll rendelkezésre hely”.

    Lehel Zoltán főmérnök árnyalja a képet a pénz behozatalával. „A csatorna-tulajdonos (azaz a megrendelő) érdeke, hogy minél kisebb ’ellenállás’ mellett készülhessen a munka a rendelkezésre álló forrás miatt” – válaszolta kérdésünkre az utóbbi években számos komoly útépítést végző Duna Aszfalt Zrt. szóvivőjeként.

     

    Belvárosi, egyirányú, nehéz kamionok által nem használt útról készült ez a fotó. Mégis katasztrófa a fedlap környéke

    OKÉ, DE MIÉRT A NYOMVONALBAN VANNAK NAGYRÉSZT?

    Lehel szerint az útburkolat alá fektetett csatornák gyakorlatilag éppen a járműközlekedés folytonosságának biztosítása miatt nem kerülhetnek az út közepére. Az építés során ugyanis a forgalmat legalább az egyik sáv szabadon hagyásával fent kell tartani.

    Ettől még lehetnének éppen a sávok közepén is, erre a főmérnök számokkal magyarázza el, hogy a gyakorlatban miért látjuk többnyire mégis másként. Szerinte a csatornák általában az 5,5 méter széles, négy számjegyű összekötő utak alatt futnak, ahol ugye 2,75 méter egy sáv szélessége. Ha ezek közepén bontanának, annyira közel lenne a padka (kb. 65 centire), hogy „elég kicsi” megtámasztást adna.

    Ezért az út közepe felé ‘tolják el’ a csatorna/közmű nyomvonalát, és akkor a keréknyomban vagyunk. A normál 7,5 méteres burkolatszélesség, azaz 3,75 méteres sávszélesség esetén megoldható lenne a sávközép, de ilyen szélességben csak az egy számjegyű, és jó esetben a két számjegyű utak épülnek, márpedig ilyen utakon kevesebb az utólagos csatorna-építés” – állítja a Duna Aszfalt Zrt. szóvivője.

    Akad ellenpélda is, a Keresztúri úton több száz méteren át a sávokat elválasztó vonalakon futnak a fedelek. Ahogy látszik, így is süllyednek, de amíg nincs javítás, az autósok számára ez a biztonságos megoldás

    RENDBEN, ÉRTJÜK, DE MIÉRT NINCSENEK SZINTBEN AZ ASZFALTTAL?

    Útépítéseknél az aknafedlapok szintbehelyezése az útépítést végző kivitelező feladata, dobja tovább egyből a labdát Bátori Marianna FCSM-szóvivő.

    Útépítőként Lehel Zoltán főmérnök több okot sorol, ezek közül az elsőn az előbb leírtak miatt nem lepődünk meg: mivel nagyrészt a nyomvonalban fekszenek, a rajtuk milliószor áthajtó járművek okozta terhelés miatt elmozdulnak, majd a résekbe befolyó víz miatt elázik az alap, meggyengül az alátámasztás, megsüllyednek a fedlapok.

    A 31 ezer kilométernyi vidéki úthálózatot fenntartó Magyar Közút Zrt. szerint eleve ha minden tökéletes az építésnél, akkor sincs meg a szintbeli azonosság. „A kivitelezéskor a kopó aszfaltréteget úgy kell teríteni az Útügyi Műszaki Előírás szerint, hogy annak szintje a műtárgy szintjénél 5-10 milliméterrel magasabban legyen” – állítja Pécsi Sándor Norbert szóvivő. Sőt, „sok csatornafedlap kialakítása is olyan, hogy a keret és a tányér közt szintbeli különbség van, azaz a tányér gyárilag alacsonyabban található”.

    GYATRA MUNKAVÉGZÉS, ESETLEG?

    A fővállalkozóként jelenleg is több, fontos hazai utat építő Duna Aszfalt főmérnöke erre is mond két konkrét példát. Az első szerint a burkolatot csak a csatorna nyomvonalában állítják helyre, márpedig a javításnak teljes hosszban és az út teljes szélességében kellene történnie. Ekkor a burkolat felülete együtt dolgozik, és nem „külön életet él”, mint amikor csak a nyomban állítják helyre. Az álmegoldás magyarázata, hogy a jó javítás több pénzbe kerülne.

    Ez itt nem csatornafedél, de tökéletesen illusztrálja Lehel szavait a belvárosi fotó. Ennek így semmi értelme nem volt, újra meg kell csinálni. Pontosabban kellene

    Másik magyarázata szerint az építéskor a földművet nem 10-20 centiméteres rétegenként külön tömörítve töltik vissza. „Nem várják meg a földmű konszolidációját, hanem rögtön ráépítik a burkolatot, ami aztán a földmű mozgása miatt megsüllyed. A konszolidációs időszak után pedig nem mennek vissza javítani, mert a szerződés lejárt, a garanciális időszakra pedig már az építő cég eltűnik, felszámolják. Nincs rá idő, mert a források elköltése éven belüli, a konszolidációs időszak pedig minimum egy tél, de inkább egy év!”

    A Magyar Közút Zrt. minden szinten lát problémákat. „Jellemzően az épített beton műtárgy alapozásának elégtelensége vezet a süllyedéshez. Továbbá a keret szakszerűtlen alátámasztása is lehet jellemző ok. Útfelújításkor, a közműhálózat állapotának nem megfelelő felméréséből adódó hiányosságok is okozhatják a problémát, az előkészítés, a tervezés, vagy a költségvetés elkészítése során” – állítja Pécsi Sándor Norbert.

    Hasonló tapasztalatai vannak a Fővárosi Csatornázási Műveknek is, amely szintén sorolja saját rossz tapasztalatait: hanyag kivitelezés, a szint rossz beállítása, nem az évszaknak megfelelő anyag alkalmazása, szintbeállító “papucsok” rossz beállítása vagy kihagyása, idő előtt forgalomráengedés a frissen javított fedlapra.

    2004 óta használja az FCSM a Dura Level nevű szabadalmaztatott módszert, amely szigorú elvárásoknak megfelelő anyagok beépítésével elvileg biztosítja a beépítéskor a szintazonosságot, később pedig akadályozza a süllyedést. A módszert ingyen átadták szinte mindenkinek, mégsem szűnt meg a probléma

    MIT MOND A BIZTOSÍTÓ?

    Főleg futómű-, de ritkábban motor- és karosszériasérüléseket is szereznek csatornafedelektől az Aegon ügyfeleinek autói. A biztosító ajánlja, hogy a tulajdonosok mindig fotózzanak, sőt érdemi járműkárnál hívják ki a rendőrséget helyszínelni. „Akár több százezres károk is előfordulnak. Minden esetben megnézzük az utat, hiszen ha felelőssé tehető a baleset okozója, akkor visszaköveteljük a kifizetett összeget és az ügyfél önrészét is” – mondja a Vezessnek Barsi Miklós, az Aegon gépjármű-kárrendezési vezetője.

    TÖRTÉNIK VALAMI A HELYZET JAVÍTÁSA ÉRDEKÉBEN, VAGY ÍGY MARAD ÖRÖKRE?

    Az útkezelőknek törvényi kötelezettsége a közutak, így a csatornafedelek állapotának ellenőrzése. Ennek megfelelően a Budapest Közút revizorai napi rendszerességgel jelentenek az FCSM-nek, amely maga is ellenőriz évente ezer kilométernyi csatornát a hatezerből. Ahol javítani kellene, oda alvállalkozót küldenek. Évente 1000-1500 aknalefedést (fedlap vagy víznyelőrács) cserélnek, vagy szintbe állítanak.

    Vidéken a Magyar Közút útellenőrei jelentenek hasonló módon a szolgáltató felé, a helyzet ott is ugyanez: ha javítani kell, külsős kivitelezőt küldenek. Nekik nincs nyilvántartásuk az évente elvégzett javítások számáról.

    MÁR CSAK EGYETLEN KÉRDÉSÜNK VAN

    Ha a csatornázási művek, az útépítő vállalat, és az ország úthálózatát fenntartó állami cég (vagyis a történet összes szereplője) mind-mind látja, tudja, javítja, sőt elmondja a sok-sok hibát, akkor ki a felelős?

    Fotók: vezess.hu

    Forrás: https://www.vezess.hu/magazin/2017/12/11/veszelyes-csatornafedelek-auto-serules-javitas/

    MEGOSZTOM: