Címke: #biztosítás

  • Ezért drágulnak folyamatosan a biztosítások

    Ezért drágulnak folyamatosan a biztosítások

    Drágábban dolgoznak a szervizek, mert nőnek a bérköltségek, és az alkatrészek ára is emelkedik. Ennek köszönhető, hogy egy átlagos autós 50 ezer forint fölött talál csak kötelező biztosítást. – írja a napi.hu

    Hirdetés

    Az idén is tovább drágult a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb). A díj nem csak azért emelkedik, mert januártól beépült a tarifába a 30 százalékos biztosítási adó. Az új közteher a korábbi, szintén 30 százalékos baleseti adót váltotta fel, így az autósok által fizetendő tarifa pusztán emiatt nem is változott volna, csak most már a nettó – adó nélkül kalkulált – díjak helyett a bruttó, adókkal terhelt, valóban kifizetendő összeget teszik közzé a biztosítók.

    Nagy autó, drágább kötelező

    CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.-nél az idén átlagosan 50 328 forintos díjért kötöttek kötelezőt a személyautóval rendelkező ügyfelek. A Netrisknél is 50 ezer forint körül alakult az átlagtarifa. Utóbbi internetes alkuszcég a honlapján folyamatosan közzéteszi az úgynevezett kgfb-indexet, amely hétről hétre méri az ott kötött szerződések átlagdíját. Júliusban már 52 500 forint fölé ment ez az összeg.

    Az Unionnál is 50 ezer forint körül van az átlagdíj, de néhány biztosítónál ennél alacsonyabb, a Groupamánál például 48,8 ezer forint volt,a K&H-nál pedig nem érte el a 40 ezer forintot sem.

    A nagyobb autóknál természetesen magasabb a kgfb-díja, a 151 kilowattnál nagyobb teljesítményű személygépkocsiknál a Netrisk adatai alapján A0 fokozatban már 90 ezer forint fölött van az átlagdíj, igaz, B10-ben csupán 31401 forint. A közepes (76-150 kilowattos) járműveknél A0-ban 68 ezer, B10-ben 27,2 ezer forint egy átlagos kgfb éves díja, az ennél kisebb teljesítményű autóknál pedig 51,5 ezer, illetve 22,5 ezer forint körül alakulnak a díjak.

    A legnagyobb mértékben egyébként az elmúlt években a kisautók kötelezője drágult, B10 kategóriában 2016 eleje óta 76 százalékos volt az áremelkedés.

    Emelkednek az árak

    A biztosítók bármikor módosíthatnak a díjaikon. Vannak, amelyek évente ezt csak egyszer-kétszer teszik meg, ezek közé tartozik például az Aegon, a Genertel, a K&H, a Köbe és a Posta Biztosító, de olyan cégek is vannak, amelyek havonta igazítanak a díjakon (AllianzGeneraliWaberer), a többi biztosító évente háromszor-négyszer változtat évente. Az viszont közös az összes cégben, hogy a tarifamódosítások rendszerint áremeléssel is járnak.

    Ennek a mértéke az idén már nem lesz olyan nagy, mint a korábbi években, a Netrisk például csupán 2-3 százalékos drágulással kalkulál.

    Sebestyén László, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint elképzelhető, hogy egyes biztosítók ennél nagyobb mértékben is változtathattak a díjaikon, ám a piaci verseny, illetve az alkuszok által üzemeltetett platformokon elérhető díj-összehasonlítással az autósok jelentős része találhatott olyan tarifát, amellyel el tudta kerülni, hogy lényegesen magasabb díjon kelljen szerződnie a következő éves időszakra. Az Aegon szakértői mindenesetre úgy becsülik, 5-8 százalékos lehet az áremelkedés, a Generalinál pedig 3-5 százalékot várnak.

    Hirdetés

    Nagyobbak a károk

    A díjak emelkedésének elsődleges oka, hogy egyre nagyobbak a károk, pontosabban egyre többe kerül azok javítása. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) néhány hete tette közzé a 2018. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó adatait, ez alapján a növekvő gépjármű darabszám mellett a kárgyakoriság csökkent az elmúlt évekhez képest, az egy kárra jutó kárfelhasználás viszont több mint 12 százalékkal nőtt.

    A díjemelkedés mértéke is nagyjából ezt a változást követte. 2018-ban a kárhányad 68 százalékos volt, vagyis 2017-hez képest ugyan valamelyest csökkent, de a mértéke nem jelentős.

    A kereskedők és autójavítók elmondása alapján a javítási árak emelkedését elsősorban a szakképzett szakemberhiánnyal küzdő piacon történt béremelkedés okozzák. Drágulnak az alkatrészek is, gyorsabban, mint az infláció, ebben szerepet játszik a forint gyengülése is. A kgfb-díját emellett az is növeli, hogy a gazdasági konjunktúra miatt emelkedett az átlagos futásteljesítmény, és ez növeli a balesetek számát.

    Forrás: napi.hu
    Borítókép: illusztráció

    MEGOSZTOM:

  • Nagy-Britanniában már közvetlenül lekérheti a biztosító a fedélzeti kamera által rögzített videót

    Nagy-Britanniában már közvetlenül lekérheti a biztosító a fedélzeti kamera által rögzített videót

    A cél: kevesebb baleset, megnövekedett biztonság, gördülékenyebben zajló kártérítési folyamatok. – írja a player.hu

    Hirdetés

    Írják továbbá:

    A tajvani Mio és a brit Inzura digitális biztosítástechnológiai szolgáltató együttműködése új szintet jelent a kárrendezésben:

    a biztosítási szolgáltatók másodperceken belül, felhasználói beavatkozás nélkül hozzáférhetnek a fedélzeti kamerák baleseti videofájljaihoz.

    Nem kell tehát bajlódni a biztosítóval történő kapcsolatfelvétellel, és a baleset körülményeit sem kell emlékezetből visszaidézni, mert azonnal elérhető a bizonyíték.

    Az új technológia mellett egyébként a Mio fedélzeti kamerák Traceable Movements opcióval is rendelkeznek, magyarul észlelik az ütközést, és a felvételt írásvédett fájlba mentik.

    Forrás: player.hu

    MEGOSZTOM:

  • Csak minden ötödik robogón van kötelező biztosítás

    Csak minden ötödik robogón van kötelező biztosítás

    Napjainkban már mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden ötödikre fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.

    Az alkuszok szövetsége arra hívja fel a figyelmet, hogy a kategóriától és lakhelytől függően 3-5 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni – írja az index

    A szövetség közleménye szerint a tulajdonosok jelentős része jóhiszeműen mulaszt, feltételezve, hogy csak a rendszámmal ellátott járművek esetében kötelező kgfb-t kötni. 

    AZONBAN A KÖTELEZETTSÉG MINDEN OLYAN SEGÉDMOTOROS KERÉKPÁRRA IS KITERJED, AMELY RÉSZT VESZ A KÖZÚTI FORGALOMBAN.

    Ezekre rendszám híján alvázszámra kötnek kötelezőt a biztosítók, a biztosítás meglétét jól látható helyre kiragasztott matrica igazolja. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét.

    Idézik Cselovszki Zsoltot, az FBAMSZ elnökségi tagját, aki elmondta: „szerencsére a robogók esetében az elmulasztott kötelező későbbi megkötése nem jár visszamenőleges kötelezettségekkel, nem kell fedezetlenségi díjat sem fizetni, mint a gépkocsik vagy a motorok esetében. Igazoltatáskor a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással, ami azonban a megkötés előtt okozott károkra értelemszerűen nem nyújt fedezetet.

    A robogók által okozott károk átlagos összege gyorsan emelkedik. A jegybank legutóbb kiadott biztosítási statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában 424 ezer forint, míg a 13-35 kW közötti kategóriában 478 ezer forint volt a balesetek során kifizetett átlagos kártérítés.

    Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós összeget is, a biztosítás hiányában a károkozó mindezt saját zsebből téríti. A károsultaknak ilyenkor a Mabisz kártalanítási számlája térít, mielőtt az összeget behajtaná a károkozón.

    Borítókép: Kovács Tamás / MTI, Forrás: index.hu

    MEGOSZTOM:

  • 5 dolog, ami csökkentheti a baleseti kártérítés mértékét

    5 dolog, ami csökkentheti a baleseti kártérítés mértékét

    Egy esetleges közlekedési baleset vétlen résztvevőjeként jogosan merülhet fel az igény, hogy minél magasabb összegű kártérítést szeretne kapni a biztosítótól.

    Igen, a baleseti kártérítés nem fogja összeforrasztani az eltört csontokat, nem fogja visszahozni az elvesztett családtagokat, de a kapott összeg segíthet átvészelni a nehéz időket. Ezért összegyűjtöttünk 5 dolgot, amire érdemes odafigyelni kárrendezés során, nehogy a biztosítók visszaéljenek az információhiánnyal:

    1.) Nem megfelelő összegű sérelemdíj

    Köztudott tény, hogy amennyiben a vétlen felet egy balesetben anyagi kár éri, kártérítést követelhet a károkozó biztosítójától. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy nemcsak az autóban keletkezett kárért jár kártérítés, hanem a személyi sérülések esetében is, ez a sérelemdíj. Hozzávetőlegesen mekkora összegű sérelemdíjra számíthat? A Balesetem.hu kártérítés kalkulátora segítségével megtudhatja.

    Megsérült közlekedési balesetben önhibáján kívül? Akkor a Balesetem.hunál Ön a világ legmegbecsültebb embere. Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma, hogy kiharcolhassuk a lehető legmagasabb összegű kártérítést.

    2.) A gyorskár csapdája

    Ha közlekedési baleset vétlen résztvevője és megrongálódott autója, motorja – esetleg kerékpárja -, valószínűleg ismerős a gondolat, amely azonnal felmerül mindenkiben ilyenkor:

    Pénzhez jutni!

    Lehetőleg minél hamarabb! A biztosítók pedig ezt az igényt elégítik ki a gyorskárrendezés útján. Gyorskárrendezés vagy “hagyományos” kárrendezés? Melyik a jobb? Mindkét esetben alapfeltétel, hogy a káresemény egyértelműen beazonosítható, a felelősség kérdése pedig tisztázott legyen.

    Gyorskár = kb. 30 nap

    Lépései:

    1. kárbejelentés
    2. szemrevételezés és kárfelmérés
    3. ajánlattétel (15 napon belül)
    4. ajánlat elfogadása
    5. kártérítés kifizetése (további 15 napon belül)

    „Hagyományos” kárrendezés = akár több hónap

    Ezzel szemben a kárrendezés “hagyományos” útja, vagyis amikor a biztosító számlák alapján fizet, a következőképpen zajlik:

    1. kárbejelentés
    2. szemrevételezés
    3. javítás (kártól függően több nap, akár hét is lehet)
    4. szükség esetén pótszemlék, gépjármű újbóli megvizsgálása
    5. javításról kiadott számlák és egyéb dokumentáció hiánytalan benyújtása a biztosítóhoz
    6. 15 napos ügyintézési határidő kezdete
    7. kártérítés kifizetése

    Hogy melyik a jobb megoldás, arra mindenki egyénileg döntse el a választ az adott helyzetben. Könnyen lehet az is, hogy az adott helyzetben Önnek nagyobb szüksége van a pénzre, mint arra, hogy kivárja a később kézhez kapható, de magasabb kártérítési összeget.

    Még nincs vége…

    Köszönjük, hogy elolvasta a cikket. Ez azt bizonyítja, hogy valóban érdekli a téma. További 3 olyan dolgot szeretnénk megosztani Önnel, amik csökkenthetik egy esetleges kártérítés mértékét, ezért érdemes elkerülni őket, illetve védekezni ellenük. Ha érintett benne, mindenképp kattintson ide a folytatásért.

    Ha személyi sérüléses közlekedési balesetet szenvedett önhibáján kívül, és Budapesten vagy Pest megye bármely településén él, lépjen velünk kapcsolatba még ma. Segítünk a legmagasabb összegű kártérítés megszerzésében!

    (szponzorált tartalom)

    MEGOSZTOM:

  • 50 ezer forint fölé drágulhat a KGFB

    50 ezer forint fölé drágulhat a KGFB

    A kötelező biztosítás éves díja átlagosan 50 ezer forint fölé emelkedhet idén januárban az alkuszok szerint – derült ki az RTL Klub csütörtök esti híradójából.

    Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége szerint 4-5 százalékkal emelkednek a tarifák januárban, ezzel három év alatt eléri a 10 ezer forintot a kgfb-díjak átlagos emelkedése. – írja az index.hu

    Az RTL Híradó szerint a jelenség hátterében az áll, hogy több az autó, egyre nagyobb a munkaerőhiány és gyorsan nő a szerelők bére. Az áremelés folytatódhat, akinek a szerződése később évfordulós, az még rosszabbul járhat. Az alkuszok szerint a mostani mérsékeltnek mondott emelés után további áremelkedés jöhet még akár az idén.

    Forrás: index.hu
    Borítókép: illusztráció
    MEGOSZTOM:
  • Közel a határidő, Várhatóan 80 ezer kgfb-szerződést mondanak fel

    Közel a határidő, Várhatóan 80 ezer kgfb-szerződést mondanak fel

    A szombat éjféli határidőig várhatóan 80 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést mondanak fel, a vállalati flottaszerződéseket nem számítva – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.

    Az év végi évfordulós szerződések felmondásainak legkésőbb december 1-jén éjfélig igazoltan be is kell érkezniük a biztosítóhoz. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra figyelmeztet, hogy bár december 1-je idén munkanap, számos biztosító ügyfélszolgálata nem, vagy csak módosított nyitvatartással lesz elérhető.Emellett szombaton már az összehasonlító alkuszi portálok is csak korlátozásokkal fogadnak majd be ilyen megbízásokat – olvasható az origo.hu-n.

    A szövetség tájékoztatása szerint az az autós, akinek a jogszabályi feltételeknek megfelelő felmondása nem érkezik be a törvényi határidőn belül a biztosító céghez, a jelenlegi kötelező biztosítását viszi tovább a következő egy évre megállapított új díjon. Ha ennek ellenére másik szerződést köt, az a törvény értelmében érvénytelen lesz.

    Kitértek arra: a december 1-jei határidő a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, új szerződés megkötésére december 31-ig van lehetőség. Az új szerződés első díjrészletét legkésőbb március 1-jéig kell rendezni, ellenkező esetben azt a biztosítóknak a törvény szerint törölniük kell.

    A FBAMSZ közleménye szerint a teljes gépjármű-állomány mintegy 26 százaléka vesz részt az év végi kampányban.A kampány első három hetében az érintett autósok 5-6 százaléka mondta fel korábbi szerződését, ám a szerződésváltások 40 százaléka a tapasztalatok szerint az utolsó hétre várható.
    A jelentős díjkedvezmények miatt ma már tíz autósból 8-9 az egyösszegű éves díjfizetést választja. Egyre általánosabbak a korszerű, elektronikus díjfizetési formák, sárga csekket már csak a szerződők 20-25 százaléka használ a díj befizetésére – közölték.

    Borítóképünk illusztráció, Forrás: http://www.origo.hu/gazdasag/20181129-biztositasi-alkuszok-varhatoan-80-ezer-kgfb-szerzodest-mondanak-fel.html

    MEGOSZTOM:

  • A kék-sárga baleseti bejelentő helyett januártól elég lesz egy okostelefonos app

    A kék-sárga baleseti bejelentő helyett januártól elég lesz egy okostelefonos app

    Az applikációt most véglegesíti a Magyar Biztosítók Szövetsége. Jó ötlet, mert a kék-sárga formanyomtatvány macerás, igaz, a digitális app sem pofonegyszerű, de ha sokat karambolozik, biztosan rutinná válik. – írja az index.hu

    A kék-sárga balesetbejelentő nyomtatványt elég gyakran használjuk. Ötmillió kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) van az országban, és 160 ezer baleset történik egy évben. Vélhetően nincs autós, aki ne utálná ezt a papírt, elég kellemetlen pillanatokban kerül elő, bonyolult, nincs rajta elég hely, és az autósok jelentős része nem is tart magánál ilyet. Elvileg a biztosítóknál beszerezhető, de az online integrátoroldalak idejében ki az, aki bemegy egy biztosítóhoz.

    A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) éppen ezért indokoltan fejlesztette ki az új applikációját, amelyet Pandurics Anett elnök mutatott be a szervezet november 22-i konferenciáján. Az ötlet alapja, hogy Magyarországon az autós balesetek nagy többségében mindkét félnél van okos eszköz. Bár még mindig van hová fejlődni, de az országban már 80 százalékos az internet-penetráció és 65 százalékos az okostelefon-telítettség.

    Egyszerűbb, de így is bonyolult

    A digitális megoldás mindent tud, ami az ilyen regisztrációs ügyintézéseknél hasznos. Vagyis ha valaki egyszer már vette a fáradságot, hogy beüsse a gépkocsija, a biztosítója vagy a saját személyes adatait, a további felhasználások esetén ezek már automatikusan betöltődnek.

    A probléma természetesen az, hogy jó eséllyel ritka az a felhasználó, aki „esemény előtt”, vagyis már otthon a kényelmes karosszékben töltögetne, bár a kitöltött app biztos nagy segítség. Amúgy a felület okos, egyetlen gombbal elérhető a segélyhívó, a baleseti szituációkra mindenféle panel kiválasztható, lehet fotót, videót is küldeni a biztosítónknak, különböző színekkel vannak kijelölve a kötelező , az opcionális elemek, és pirosan villog a ki nem töltött, de kötelező elem.

    Egyéb haszna is lehetne

    Az e-kárbejelentő sikere természetesen attól függ, hogy mennyien használják majd. Ha nagyon sokan, akkor a szervezők álmaiban mindenféle pótlólagos haszon is lebeg, például az, hogy a közlekedésmérnökök információt kaphatnak a baleseti gócpontokról.

    Egyelőre azonban az is kihívás lesz, hogy egy-egy balesetnél mindkét fél elfogadja a lepapírozás helyett a kütyünyomogatást. Ha a szándék és a regisztráció megvan, akkor viszont már praktikus a megoldás, nem kell hozzá mindkét sofőrtől bejelentés, hanem a regisztrációs PIN-kódok integrálásával egy telefonról jelenthet be a két fél.

    A fogyasztói tesztek sikeresek voltak, így januártól már élesben működhet az app. Mellette természetesen megmarad a papíralapú verzió is.

    Forrás: index.hu

    MEGOSZTOM:

  • 15%-ot is emelkedhet a kötelező biztosítás

    15%-ot is emelkedhet a kötelező biztosítás

    A szakértők 10-15 százalékos díjemelésre és 150 ezer átszerződő ügyfélre számítanak a kgfb-kampányban

    A november elején kezdődő év végi kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási (kgfb) kampányban 10-15 százalékos díjemelkedés mellett 140-150 ezer szerződést váltó gépjármű-tulajdonosra számítanak a szakértők.

    Sebestyén László, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója elmondta: az év végi váltók lesznek az elsők, akiknek már nem kell külön figyelniük a 30 százalékos baleseti adóra, ezt biztosítási adóként beépítik az éves díjba.

    Hozzátette: a károk növekvő száma, valamint a helyreállítási költségek gyors emelkedése miatt mintegy 10-15 százalékos díjnövekedésre számíthatnak a gépjárművek üzembentartói. Így, mindent összevetve, a személyautóknál az átlagdíj 26-28 ezer forint lehet – mondta.

    Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) gépjárműszekciójának elnöke szerint az év végi kampány a Magyarországon regisztrált mintegy 5 milliós gépjármű-állományból még több mint 1,3 millió gépjárművet, köztük több mint 900 ezer személygépkocsit érint.

    A szakember arra számít, hogy a díjemelkedés hatására idén is jelentős számban végeznek díjkalkulációt az év végi kötelező biztosítással rendelkezők, ennek hatására összesen 140-150 ezer szerződésváltás történhet.
    Papp Lajos hozzáfűzte: a biztosítók idén is legkésőbb november 2-ig hirdethetik ki év végi tarifáikat. Az érintettek ezt követően tudják majd összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által ajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postán, illetve e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben. Az új díjaknak a jelenlegi tarifákkal való összevetésénél érdemes figyelni arra, hogy az idei díjat a baleseti adóval növelve vegyék figyelembe – mutatott rá Papp Lajos.

    Magyarországon 2010. január 1-je óta a kgfb-szerződéseknél már nem a naptári év kezdete, hanem a gépkocsi megvásárlásának a napja számít évfordulónak. Míg korábban minden autós egységesen január elsején tudott szerződést váltani, azóta csupán azoknál a járműveknél kell ezt a napot figyelni, amelyek 2010 óta nem váltottak tulajdonost. Ez napjainkban már csupán a forgalomban lévő járművek alig több mint negyedére igaz. – írja az MTI.

    MEGOSZTOM:

  • Kevés új autó gurul a magyar utakon

    Kevés új autó gurul a magyar utakon

    A magyar járműpark átlagéletkora egyre magasabb, miközben az emberek harmada azért nem vág bele az autóvásárlásba, mert nincs elegendő önrésze.

    A válság óta évről évre egyre több új autó kerül forgalomba Magyarországon, de ez sem javít a hazai gépjárműpark átlagéletkorán, amely a kutatás szerint jelenleg 13,6 év. A helyzetet jól tükrözi, hogy a 18 és 59 év közötti, autóval kapcsolatos döntésben résztvevőknek csak a harmada mondta azt, hogy tízéves vagy annál fiatalabb autója van – olvasható az elemzésben.

    Az Eurostat 2016-os adatai alapján Magyarországon az 1000 főre jutó autók száma 338, ehhez képest az EU-átlag 497 volt – írja az automotor.hu. Hazánkban a KSH adatai szerint legtöbben Budapesten (633 ezer) és Pest megyében, míg a legkevesebben Békés és Csongrád megyében (131 ezer) rendelkeznek személyautóval.

    A megkérdezettek 33 százaléka válaszolta, hogy nincsen elegendő önrésze, ezért nem engedheti meg magának a beruházást; 28 százalék a magas fenntartási költségek miatt ódzkodik a vásárlástól, 21 százalék pedig attól tart, hogy túl magas váratlan kiadásokkal járna az autó fenntartása.

    A kutatás szerint egyébként az autókkal kapcsolatos kiadások jelentős részét az előre nem tervezhető szervizelési és javítási költségek teszik ki (évi 65 ezer forint), az autóval kapcsolatos terhek éves szinten pedig elérik a 214 ezer forintot. Ez az összeg az új autót vásárlók esetében jelentősen magasabb: 260 ezer forint. Akinek tíz évnél idősebb autója van, annál ez valamelyest 200 ezer forint alatt marad.

    Casco biztosítása mindössze minden negyedik embernek van, ennek oka a felmérésben résztvevők beszámolói szerint leginkább az ár és az autó kora.
    Békés megyét a másodkézből vett autók piacának erősödése jellemzi, bár a sofőrök jellemzően öregebb autót cserélnek le fiatalabbra.

    – Nálunk valamivel több mint tíz százalékkal növekedett az autóértékesítés az előző évi adatokkal összehasonlítva. A vevőink főként a kis- és középkategóriás, minőségi járműveket keresik, és egyre népszerűbbek a fiatalabb autók. Természetesen adunk el egymillió forint alatti járműveket is, de többen a magasabb árfekvésű, néhány éves autókat vásárolják. Nálunk a hat évnél fiatalabb autókra nagyobb az igény, mint a 15 évesekre. Kereskedésünkre jellemző, hogy a vásárlók az esetek legnagyobb részében idősebb autót hoznak be, és ezt váltják fiatalabbra – árulta el Bernát Ferenc, a békéscsabai Autó Dual ügyvezetője.

    Forrás: http://www.automotor.hu/hirek/keves-uj-auto-gurul-a-magyar-utakon/

    MEGOSZTOM:

  • Tudtad? Ha az újszerű autódat megtörik, kérhetsz a biztosítótól értékcsökkenési kártérítést

    Tudtad? Ha az újszerű autódat megtörik, kérhetsz a biztosítótól értékcsökkenési kártérítést

    Fontos dolog ez és nagyon sokan nem tudják, ezért nem is kérik, pedig sok esetben nem kis összegekről van szó.

    Kizárólag kötelező felelősségbiztosítás terhére kérhető. Tehát ha kárt okoznak neked az autódban, akkor a károkozó biztosítója felé nyújtható be.

    Az értékcsökkenés megállapítása a károkozó biztosítójának a hatásköre és neked, mint károsultnak kell jelezned például „Értékcsökkenés iránti kárigény benyújtása címen.”

    A biztosítók erre külön nem hívják fel a figyelmet, többnyire nincs rá formanyomtatványuk sem.

    (lehetnek kivételek)

    Fontos, hogy ez az összeg nagyon sok tényezőtől függ és hogy tipikusan azokra az autókra adnak valószínűsíthetően, ahol kárelőzmény nincs, 3-4 éves kornál fiatalabb autó, a futásteljesítmény nem haladja meg az 50-60 ezer kilométert.

    Az értékcsökkenés mértékét a biztosító számítja ki egy igazságügyi szakértő által készített számítástechnikai program segítségével. A biztosító kárszakértője általában százalékos mértéket számol ki, és ezt összegszerűsíti a javítási költség bevonásával. Nincs azonban jogszabályban rögzített előírás ennek a mértéknek a meghatározására.

    Ellenőriztessük szakemberrel a mértéket!

    Sajnos a legtöbb esetben ez a számítás nincs arányban a valós, vagy vélt piaci értékvesztéssel, azaz azzal, hogy a balesetet követően mennyivel kevesebbért lehet majd a gépjárművet eladni.

    Mivel az értékcsökkenés megállapítása függ a javítástól, így a javítás összegét számlával, vagy javítási árkalkulációval, költségvetéssel kell (célszerű) igazolni. Amennyiben a biztosító helyt ad az értékcsökkenés iránti igénynek, vagy netán elutasítaná azt, akkor érdemes az értékcsökkenés jogosságát megvizsgáltatni, vagy a kifizetés mértékét ellenőrizni, mely szerviz, vagy gépjármű szakértő bevonásával történhet.  – olvasható a das.hu honlapján.

    MEGOSZTOM:

  • A hűséges ügyfeleket miért nem becsülik meg a biztosítók?

    A hűséges ügyfeleket miért nem becsülik meg a biztosítók?

    Észrevettétek, hogy a KGFB (kötelező gépjármű felelősségbiztosítás) szerződések esetén nagyon gyakori az, hogy a szerződési forduló lejártakor a biztosító olyan ajánlatot ad, ami miatt állandóan váltani kényszerültök?

    Ami persze jó az alkusz cégeknek, akik segítenek ennek a procedúrának a lebonyolításában, de akkor is érthetetlen…

    Nem akarjuk konkrét biztosítóra kihegyezni a dolgot, ezért kitakartuk a biztosító adatait is.

    Ha egyszer náluk vagyok, nem okoztam balesetet, emelik a bónuszom, akkor mi a jó istenért hajtanak, terelnek másfelé? Miféle etikai, üzleti érdek ez?

    A példa kedvéért olvasónk, Gábor elküldte nekünk a levelet, amit kapott a biztosítójától és kiválóan tükrözi az esetet, amin jól látszik, hogy a hűséget és a B05-ről – B06-ra ugrást potom 9.869 Ft díjemeléssel jutalmazzák neki:

    (Gábor alkuszcége jelenleg még pont nem engedi megnézni a lehetséges ajánlatokat, mert éppen holnaptól lenne csak a fordulónap előtt 60 nappal.)

    MEGOSZTOM:

  • Eltörli a kormány a baleseti adót

    Eltörli a kormány a baleseti adót

    Eltörli a kormány a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) 30%-os baleseti adóját, amelyet eddig közvetlenül az autósoknak kellett fizetniük. Nő azonban a biztosítók adóterhe, hiszen 15, illetve 20 százalékos biztosítási adót kell fizetniük kgfb-díjbevételeik után, amit ha tudnak, részben biztosan az autósokra fognak áthárítani. – írja a portfolio.hu

    2019. január 1-jétől a kormány az új adócsomag értelmében eltörölné, pontosabban integrálná a baleseti adót a biztosítók által fizetett biztosítási adóba, kulcsát a mostani 30%-ról 15%-ra csökkentve. Személygépkocsik és motorkerékpárok esetén ez 20% lesz.

    A javaslat továbbra is fenntartja a biztosítási adó 8 milliárd éves adóalapot el nem érő adóalapú biztosítókra vonatkozó kedvezőbb, sávos mértékét, az alapba a kgfb-díjbevételt továbbra sem kell beleszámítani. A 100 millió alatti díjbevételrészre csak 25%-ban, a 100-700 millió forint közötti rész után 50%-ban kell a biztosítónak megfizetnie, ha a biztosító összesített adóalapja nem éri el a 8 milliárd forintot.

    Egyébként éppen a kgfb manapság a biztosítási szektor motorja: a kötelező biztosítások (kgfb) díjbevétele 11,8%-kal, a cascóé pedig még nagyobb mértékben, 15,0%-kal növekedett például az első negyedévben.

    Forrás: https://www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/jo-hir-a-lakossagnak-eltorli-a-kormany-a-baleseti-adot-es-a-kisebb-atutalasok-illeteket.289400.html
    Borítókép: illusztráció

    MEGOSZTOM:

  • Nagyot bukott a biztosító – minden autóst érinthet

    Nagyot bukott a biztosító – minden autóst érinthet

    Akár a magyarországi biztosítási gyakorlat módosulását hozhatja a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése, amelyben tisztességtelen szerződési feltételnek nyilvánította és megsemmisítette az Allianz Hungária Zrt. casco-feltételeinek egy részét.

    Tisztességtelen szerződési kikötés miatt érvénytelen az Allianz szerződési feltételeiben szereplő rész, amely úgy szól, hogy a gépjármű valamely indítókártyájának vagy kulcsának hiánya esetén a biztosító a lopáskárt (minden további körülmény vizsgálata nélkül) nem köteles megtéríteni – olvasható a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésében.

    A döntés fontos állomása annak az örökös vitának – biztosítók és biztosítottak között -, hogy hol húzódik a kötelező gondosság határa.

    A gépkocsi távirányítója, kulcsa, indítókártyája olyan bizalmi tartozék, amelyekre a biztosítottaknak különösen oda kell figyelniük. Aki gondatlanul nem zárja le az autóját, lakását, azok érvényes biztosításuk ellenére sem kaptak kártérítést és ez a jövőben sem változik majd.

    Céges autót loptak el

    Kevesen tudják, hogy az új Polgári törvénykönyv széleskörű lehetőséget nyújt a biztosítóknak a korábbiakhoz képest jelentős szigorításra – legalábbis azon ügyfeleknél, akik nem minősülnek fogyasztónak, vagyis akár a családi vállalkozások esetében.

    A most született jogerős ítélet azonban egyértelművé tette, hogy a biztosítók még a gazdálkodó szervezetek biztosítási feltételeibe sem csempészhetnek be akármit, tehát nem alkalmazhatnak tisztességtelen kikötéseket. Valójában erről szól ez a most született bírósági határozat- írja a napi.hu

    Az Allianz – a mostani slusszkulcsos ügyben – gyakorlatilag kizárta ügyfelei számára az egyedi körülményekre hivatkozás, így gyakorlatilag az érdemi védekezés lehetőségét. A biztosítás viszont éppen az előre nem látható, fel nem ismerhető kockázatokra szól.

    Előfordulhatnak ugyanis olyan esetek, amikor a biztosított gondos eljárása esetén sem tudja leadni a pótkulcsot. Amikor például magával a kulccsal lopják el az autót egy olyan időpontban, amikor az autósnak a kulcs hiányáról még nem is kellett, hogy tudomása legyen.

    Megfigyelők szerint az Allianz Hungáriával szembeni mostani döntés nyomán azt is elképzelhető, hogy más biztosítók nem várják meg a perek tömegét, hanem automatikusan törlik a problémás részeket a szerződésekből.

    Forrás: https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/nagyot_bukott_a_biztosito_minden_autost_erint.659576.html

    MEGOSZTOM:

  • Sok a kátyú az utakon, még nem késő kátyúbiztosítást kötni – figyelmeztetnek a szakértők

    Sok a kátyú az utakon, még nem késő kátyúbiztosítást kötni – figyelmeztetnek a szakértők

    A közlemény idézi Papp Lajost, a szövetség gépjárműszekciójának elnökét, aki elmondta: az utak kezelői évek óta az úthibák okozta kárigényeknek csupán mintegy felét bírálják el pozitívan, a kártérítés esélyét növelni lehet a kár körültekintő dokumentációjával és megfelelő kátyúbiztosítás megkötésével.

    Az úthibákra figyelmeztető táblával jelzett útszakaszokon keletkezett kátyúkárokat az útkezelő nem köteles megtéríteni, azonban továbbra sem késő kátyúkár-biztosítást kötni – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-nek megküldött közleményében.

    Az elmúlt hetek alatt elsősorban az M1-es autópályán tapasztalt kátyúhelyzet és a kapcsolódó forgalmi korlátozások irányították rá a figyelmet a tél végére felszaporodó úthibákra. Az utak kezelői megkezdték ugyan a helyreállítási munkálatokat, ám a tapasztalatok szerint a télen keletkezett úthibák teljes körű helyreállításával csak májusban végeznek.

    Az alkuszok közleménye szerint a kátyúkár megfelelő dokumentálása érdekében célszerű a helyszínen azonnal a kátyúról, a helyszínről és a sérülésről jól beazonosító fényképeket készíteni, lehetőség szerint tanúkat szerezni, komolyabb kár esetén pedig hatósági jegyzőkönyvet is készíttetni.

    Jelezték: a kátyúkár-biztosítás már akár 2-3 ezer forint éves díj ellenében megköthető, jellemzően kötelező vagy casco-biztosítások mellé választják, de önállóan is elérhető egyes biztosítóknál. Papp Lajos kiemelte: egyes kátyúbiztosítások esetében az sem kizáró feltétel, hogy a kár táblával jelzett útszakaszon keletkezett. A kárt a baleset helyszínétől függetlenül mindig a biztosító felé kell jelenteni, a térítés pedig – a casco biztosítással ellentétben – az önrész levonása nélkül jár a kárt szenvedett autósnak.

    A szövetség közölte: annak a károsultnak, aki nem rendelkezik kátyúbiztosítással, kárigényével az adott útszakasz fenntartójához kell fordulnia. A települések közti útvonalak az autópályákkal együtt a Magyar Közút Zrt. kezelésében állnak, míg Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalaiért a Budapest Közút Zrt. a felelős. A lakott területen belüli egyéb útszakaszok az illetékes önkormányzatok hatáskörébe tartoznak.

    FBAMSZ 1991-ben jött létre, jelenleg közel 90 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik. Az alkuszszervezet az általa közvetített és kezelt állomány alapján jelenleg az ország második legnagyobb biztosítótársasága lenne.

    Borítókép: haon.hu Orosz Csaba

    MEGOSZTOM:

  • MI VAN??? KGFB: Baleset esetén a károkozónak elég csak biztosítóját megneveznie!

    MI VAN??? KGFB: Baleset esetén a károkozónak elég csak biztosítóját megneveznie!

    Történetünk sajnos valós élményeken alapul!

    Kollégánk ugyanis furcsa helyzetbe keveredett vétlen félként egy egyszerű, minimális koccanást követően.

    A történet rém egyszerű (lenne).

    Hátulról nekihajtanak a piros lámpánál, elismerik a károkozást. A baleseti bejelentő kitöltésénél viszont a vétkes fél  nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, hogy van élő, létező kötelező biztosítása, csupán megnevezi a biztosítótársaságot, te pedig hidd el, hogy van élő szerződése!

    A törvény ennyit ír elő számára: Elég csak a biztosítóját megneveznie! NONSZENSZ!!!
    Nem írja elő számára, hogy tartson magánál erről papírt, kötvényszámának tudatában legyen és azt hitelt érdemlően igazolja a vétlen félnek.

    Erre természetesen kollégánk úgy reagált, hogy ez esetben hívjunk rendőrt, amit meg is tett, ezt a vétkes fél feleslegesnek tartotta és nehezményezte!

    A szerveknek már lehetőségük és joguk van lekérni, hogy a vétkes fél állítása alapján valóban van-e a „bemondott” biztosítónál érvényes felelősségbiztosítás. DE EZ NONSZENSZ!

    Ilyen esetben a vétkes felet természetesen hivatalból meg is büntetik, a vétlen felet pedig tájékoztatják erről a nonszensz tényről, miszerint nem kötelező igazolást (kötvényszámmal) magánál tartani a vétkesnek!

    ILYEN ESETBEN A SAJÁT ÉRDEKEDBEN HÍVJ RENDŐRT!!!

    Magyarország, 2018!

    Borítóképünk illusztráció!

    MEGOSZTOM: