Címke: #betegség

  • Alkoholt termelt egy férfi szervezete a megbolondult bélflórája miatt

    Alkoholt termelt egy férfi szervezete a megbolondult bélflórája miatt

    Egy 46 éves férfi bélflórájában annyira elszaporodott a sörélesztő, hogy gyakorlatilag képes sört főzni az emésztőrendszerében – írja a furcsa felfedezésről a New Scientist cikkjére hivatkozva az index.hu

    Az egyébként teljesen egészséges férfi zavartnak érezte magát, émelygett és gyakran a memóriája is kihagyott. Több orvoshoz is elment, de semmi rendellenességet nem találtak nála, viszont a tünetei miatt ott kellett hagynia a munkáját is.

    Később egy pszichiáter antidepresszánsokat írt fel neki, ami szintén nem javított a helyzetén.

    Hirdetés

    Néhány hónap múlva épp vezetett, amikor a rendőrök megállították, és kiderült, hogy az alkoholszintje olyan magas volt, mintha 20 egységnyi alkoholt fogyasztott volna. Hiába mondta, hogy nem ivott, a rendőrök nem hittek neki.

    Aztán egyik nap elesett, beverte a fejét, ami miatt kórházba került. Ott is azt javasolták, hogy talán kevesebbet kellene innia, hiába állította, hogy egyáltalán nem ivott. Viszont rájött, hogy tényleg valami gond lehet, ha annak ellenére kezdi mindenki azzal, hogy tegye le az alkoholos italokat, hogy tulajdonképpen nem is iszik.

    EZÉRT ELMENT EGY GASZTROENTEROLÓGUSHOZ, AKI NAGY MENNYISÉGŰ SACCHAROMYCES CEREVISIAE GOMBÁT MUTATOTT KI A FÉRFI SZÉKLETÉBEN, AMI KÖZNAPI NYELVÉN NEM MÁS, MINT A SÖRÉLESZTŐ.

    A tesztek kimutatták, hogy egy kézműves sörfőzdévé alakult az emésztőrendszere, és minden alkalommal, mikor szénhidrát jut a szervezetébe, a véralkoholszintje megemelkedik, azaz  tulajdonképpen az evéstől lesz részeg.

    A jelenségnek neve is van, ez az auto-sörgyár szindróma, és meglehetősen ritka betegség.

    Akkor alakulhat ki, ha a bélrendszer mikrobiomjának összetétele felborul, és olyan mikrobák szaporodnak el, amik a szénhidrátot alkohollá alakítják. A férfinál úgy tűnik, hogy  egy antibiotikum váltotta ki a bélrendszere mikrobiomjának megőrülését, legalábbis erre utal, hogy 2011-ben fedezte fel magán az első tüneteket, nem sokkal az után, hogy egy sérülése miatt antibiotikumos kezelést javasoltak neki az orvosai.

    Hirdetés

    A férfi egyébként nem annyira lelkesedett ezért az állapotért, ezért orvosai hatására probiotikumokat és gombaölő kezelést kapott, és szigorú alacsony szénhidrát tartalmú diétát kellett tartania, hogy csökkenjen a sörélesztő mennyisége a bélrendszerében. Most már két éve tünetmentes, azaz józan.

    Hihetetlenül boldog volt, ahogy elkezdtek múlni a tünetei. Előtte senki sem hitt neki. Se a nővérek, se a rendőrök, se a munkaadók, sőt még a saját családja is azt hitte, hogy zugivó. Most már nem kell antidepresszánsokat szednie, visszakapta a munkáját és az életét – mondta a férfi kezelőorvosa.

    Forrás: index.hu
  • Szombattól nehezebben kaphatnak jogosítványt a szívbetegek

    Szombattól nehezebben kaphatnak jogosítványt a szívbetegek

    A hivatásos jogosítvánnyal rendelkezők holnaptól nem kaphatnak jogosítványt, illetve az egészségügyi alkalmasságuk nem hosszabbítható meg, amennyiben beültetett defibrillátorral vagy szívműködést segítő eszközzel rendelkeznek. Az úrvezetőknél ez nem kizáró ok, feltéve, hogy a betegségüket eredményesen kezelték.

    A közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló, 1992-ben hozott rendeletet úgy módosította az emberi erőforrások minisztere, hogy lényegesen kibővítette a szóba jöhető szívbetegségek körét – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent Emmi-rendelet módosításából.

    Az egészségi alkalmasság minimum követelményeit és az egészségi alkalmasság elbírálásának szempontjait tartalmazó melléklet negyedik része foglalkozik a szív- és érrendszeri betegségekkel. Ez jelenleg nagyon szűkre szabott, de a módosítás szombati hatálybalépése után lényegesen kibővül.

    Jelenleg az 1. alkalmassági csoportra (ide tartoznak a motorkerékpár, a traktor és a nem hivatásos személyautó vezetők) vonatkozó előírások a következők: egészségi alkalmatlanságot kell megállapítani súlyos szívritmuszavarban szenvedők esetében vagy nyugalmi állapotban vagy érzelmi hatásra bekövetkező angina pectoris esetén. Az egészségi alkalmasság csak kardiológus szakorvos véleményének ismeretében állapítható meg szívritmus-szabályozó készülékkel élő vagy szívinfarktuson átesett kérelmező esetén – írja a napi.hu

    A hivatásos járművezetőknél (ők a 2. egészségügyi csoport) a vizsgálatot végzőnek mérlegelnie kell azokat az 1. alkalmassági csoport esetében felmerülőkön túli járulékos kockázatokat és veszélyeket, amelyek erre a csoportra vonatkozó meghatározás által érintett járművek vezetésével járnak.

    Új szabályok vonatkoznak az 1. csoportra. A  következő szív- és érrendszeri betegségek fennállása esetén az egészségi alkalmasságot csak szakorvosi vélemény ismeretében és akkor lehet megállapítani, ha a kérelmező betegségét eredményesen kezelték:

    • defibrillátor beültetése vagy cseréje, illetve megfelelő vagy nem megfelelő defibrillátor sokk;
    • szívkoszorúér-bypass műtét;
    • szívátültetés;
    • szívműködést segítő eszközök használata.

    A felsorolás azonban ennél jóval hosszabb, de az laikus számára értelmezhetetlen. Laikus számára is kérdés, hogy mit jelent az előbbi esetekben az „eredményes kezelés” megfogalmazás.

    Szintén az 1. csoportnál maradva: egészségi alkalmatlanságot kell megállapítani a szívelégtelenség NYHA IV. stádiumában és a szívbillentyűzavar aorta-visszaáramlásnál (de a felsorolás itt is hosszabb).

    A 2. alkalmassági csoportnál egészségi alkalmatlanságot kell megállapítani – egyebek mellett – a következő szív- és érrendszeri problémák (betegségek) fennállása esetén:

    • defibrillátor beültetése;
    • szívelégtelenség: NYHA III. és IV. stádiumában,
    • a szívműködést segítő eszközök esetén.

    A módosító rendeletben az idegrendszeri betegségek felsorolása is kiegészül újabbakkal.

    Forrás: https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/szombattol_nehezebben_kaphatnak_jogositvanyt_a_szivbetegek.654765.html

    MEGOSZTOM:

  • Vezetni akar? Új feltételekkel ülhet a volán mögé!

    Vezetni akar? Új feltételekkel ülhet a volán mögé!

    Az Európai Bizottság a közelmúltban fogadott el egy olyan módosítást, amely változtat a szív- és érrendszeri, illetve a cukorbetegségben szenvedőkre vonatkozó minimális egészségügyi követelményeken, hogy az ilyen betegségben szenvedők csak nagyon indokolt esetben veszítsék el a jogosítványukat.

    Az Európai Bizottság egy 2006-os irányelvet módosított most, amelyet azzal indokolt, hogy a legfrissebb orvostudományi ismereteket figyelembe véve próbálja megtalálni a lehető legjobb egyensúlyt a közúti biztonság és a mobilitás között -írja a napi.hu

    szív- és érrendszeri betegségeknél az új javaslat világosan megkülönbözteti azt a két állapotot, amikor a kérelmező még vezethet, és amikor az egészségi állapota már nem teszi lehetővé, hogy a forgalomban részt vegyen.

    A módosítás kimondja, hogy bizonyos szív- és érrendszeri problémák esetében a vezetői engedélyt csak akkor lehet a jogszabályban megjelölt csoportba tartozó kérelmezők, illetve járművezetők számára kiállítani vagy megújítani, ha az adott egészségügyi problémát eredményesen kezelték, rendelkezésre áll egy szakorvosi engedély, valamint – szükség esetén – rendszeres orvosi felülvizsgálatra kerül sor. A módosítás pontosan (23 pontban) határozza meg ezeket az eseteket, amelyeket itt talál.

    A módosítás emellett 9 olyan esetet határoz meg, amely esetén nem lehet már meghosszabbítani, illetve kiállítani jogosítványt. A vezetésből kizáró ok lehet például:

    • defibrillátor beültetése,
    • perifériás vaszkuláris megbetegedések,
    • szívelégtelenség,
    • szívműködést segítő eszközök,
    • szívbillentyű-zavar bizonyos esetei (ezeket a módosítás pontosan meghatározza),
    • strukturális és ingerületvezetési zavarral járó szívizombetegségek bizonyos esetei,
    • hosszú QT-szindróma okozta ájulás, torsade des pointes és 500 ms-t meghaladó QTc kíséretében,
    • Brugada-szindróma ájulással vagy túlélt hirtelen szívhalállal.

    Kivételes esetekben a vezetői engedély kiállítható vagy megújítható, amennyiben ezt orvosi szakvélemény kellően alátámasztja, valamint rendszeres orvosi vizsgálat biztosítja, hogy az érintett személy – figyelembe véve egészségi állapotának hatásait- alkalmas a biztonságos járművezetésre – olvasható a módosításban.

    Az irányelv kimondja, hogy a részletesen leírt szívizombetegségekben (arritmogén jobb kamrai szívizombetegség, spongiform kardiomiopátia, katekolaminerg polimorf kamrai tachycardia és rövid QT-szindróma) vagy a szívizombetegségek esetlegesen felfedezett új formáiban szenvedő kérelmezők, illetve járművezetők esetében értékelni kell a vezetési alkalmasságot befolyásoló hirtelen esemény bekövetkezésének kockázatát. Átfogó szakorvosi értékelés szükséges, az érintett szívizombetegség kórtüneteit pedig figyelembe kell venni.

    Más szív- és érrendszeri betegségekben szenvedő kérelmezők, illetve járművezetők esetében a tagállamok korlátozhatják a vezetői engedély kiállítását vagy megújítását – olvasható a direktíva módosításában.

    A cukorbetegekre vonatkozó feltételek így változnak:

    cukorbetegek esetében a módosítás könnyebbé teszi annak megállapítását, hogy az állampolgárnak továbbra is megengedi-e az egészségi állapota, hogy vezethessen.

    A módosítás kiküszöböli azt a korábbi eshetőséget, hogy megfelelő kezelés mellett a cukorbetegségben szenvedő kérelmező elveszítse a jogosítványát.

    Így a módosítások értelmében a hipoglikémia fellépésének kockázatával járó, gyógyszerrel kezelt cukorbeteg kérelmezők, illetve járművezetők kötelesek igazolni, hogy tisztában vannak a hipoglikémia kockázatával, és egészségi állapotukat megfelelően ellenőrzés alatt tartják. Az olyan kérelmezők, illetve járművezetők számára, akik nincsenek tisztában a hipoglikémiával járó kockázatokkal, nem lehet kiállítani vagy megújítani a vezetői engedélyt – áll a jogszabályban.

    A módosítás szerint a visszatérő súlyos hipoglikémiában szenvedő kérelmezők, illetve járművezetők számára nem állítható ki vagy újítható meg a járművezetői engedély, csak ha rendelkezésre áll orvosi szakvélemény, és rendszeres az orvosi felülvizsgálat.

    Az ébrenléti állapotban visszatérő, súlyos hipoglikémiában szenvedő kérelmezők, illetve gépjárművezetők számára járművezetői engedély csak a legutolsó epizódot követő három hónap elteltével állítható ki vagy újítható meg.

    A módosított jogszabály itt is lehetővé szerint, hogy kivételes esetekben kiállítható vagy megújítható legyen a vezetői engedély, amennyiben ezt orvosi szakvélemény kellően alátámasztja, valamint rendszeres orvosi vizsgálat biztosítja, hogy az érintett személy – figyelembe véve egészségi állapotának hatásait – alkalmas a biztonságos járművezetésre.

    Ezeket a rendelkezéseket a tagállamoknak 2018. január 1-jétől kell alkalmazniuk.

    Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/vezetni_akar_uj_feltetelekkel_ulhet_a_volan_moge.618564.html

    MEGOSZTOM: