Címke: #baleset

  • Videó: Baleset a Szentendrei úton, a Raktár utcánál

    Videó: Baleset a Szentendrei úton, a Raktár utcánál

    Olvasónktól kaptuk a videót azzal az üzenettel, hogy 

    kb. a Kacsóh Pongrác úti felüljárótól áll minden

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • Tudnak a halálkanyarról, mégsem történik semmi

    Tudnak a halálkanyarról, mégsem történik semmi

    Van egy útszakasz Komárom-Esztergom megyében, Szomor és Bajna települések között, ahol sorozatosan balesetek történnek – olvasható az index.hu-n.

    Korábban már többször is voltak próbálkozások a helyzet megoldására, ígéretek is érkeztek a Fidesz megyei szervezetének elnökétől, egyben az Igazságügyi Minisztérium államtitkárától, Völner Páltól az aszfaltozásra, mégsem történt eddig semmi.


    FRISSÍTÉS:

    A Magyar Közút Nonprofi Zrt. Reagált az Index cikkére:

    „Társaságunk a kérdéses ívben még 2018-ban közúti biztonsági felülvizsgálatot végzett.

    Ennek eredményeképpen saját hatáskörben 60 km/órás sebességkorlátozó és kiemelt, fluoreszkáló hátterű veszélyt jelző táblákat helyeztünk ki tavaly. Továbbá a meglévő közúti jelzőtáblákat kicseréltük és a burkolati jeleket is felújítottuk. Az ívben széljelzők kerültek ki, amelyek rossz látási viszonyok esetén kihangsúlyozzák az út vonalvezetését. Illetve az ív mellől több fát is kivágtunk, amelyek pályaelhagyásos baleset esetén nagyobb sérülést okozhattak volna.

    Ezen jelzéseken felül a Komárom-Esztergom Megyei Balesetmegelőzési Bizottság az útszakasz két végénél közlekedésbiztonságra figyelmeztető táblákat helyezett ki tavaly ősszel.

    Mindezek alapján a kérdéses ív a kihelyezett jelzések és a megengedett 60 km/órás sebességkorlátozás betartása mellett, az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedve esős időben is biztonsággal használható. Hosszú távú megoldásként az útszakasz felújítása 2018 december végi kormányhatározatban bekerült a Magyar Falu Program projektjei közé.

    A munkálatokhoz kapcsolódóan a 1105-ös jelű út 4,1 kilométeres szakaszának kivitelezési terveit még idén év elején elkezdték készíteni a szakemberek.

    A nemrégiben elkészült tervek alapján nemcsak a kopóréteg cseréjére kerül sor, hanem a 4,1 kilométeres útszakasz átfogó felújítására és a kérdéses helyszín ívkorrekciójára is.

    A közbeszerzési eljárás elindítása is már előkészítés alatt van, a felújítás a Magyar Falu Program második ütemében fog megvalósulni, vagyis a projekt az előzetes tervek szerint halad (az első ütemben szereplő projektek július végén indultak el). Addig is a szükséges üzemeltetési és karbantartási munkákat folyamatosan elvégzik mérnökségi szakembereink. A felújítási munkálatok elindításáig a közlekedők türelmét és megértését kérjük.

    – Küldte szerkesztőségünknek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztálya –


    Múlt hét pénteken három autó is árokba csapódott az 1105-ös út veszélyes kanyarjában, tavaly tavasszal pedig ketten meghaltak egy súlyos balesetben.

    Az egyik független helyi önkormányzati képviselő, Ábrahám Zoltán körülbelül pont azóta számolja a baleseteket. Az Indexnek azt mondta,

    Hirdetés

    AZ ELMÚLT EGY ÉVBEN KÖRÜLBELÜL HARMINCSZOR CSÚSZOTT AUTÓ ÁROKBA A JUHHODÁLY MELLETTI KANYARBAN.

    A lap egyik olvasója szerint – aki naponta jár az érintett szakaszon –,  ha esik az eső, akkor biztos lesz autó az árokban, de még akkor is, ha nem. Ő maga például rendszeresen látja a kicsúszott autókat, családjában is volt valaki, aki totálkárosra törte a kocsiját.

    Maga a kanyar szöge is rossz, a dőlése is, de a legrosszabb, hogy fehér aszfalt van rajta, ami csúszósabb a simánál, főleg, ha nedves

    Ősszel a Dorogi Rendőrkapitányság figyelemfelhívó táblákat rakott ki a kanyarba, hogy azokkal figyelmeztesse az autósokat a veszélyes kanyarra. Egy helyi lap fotója szerint ezen a táblán egy ütközéstől összeroncsolódott autó fotója van, alatta a szöveg:

    „Veszélyes útszakasz. Lassíts!” De a rendőrség már akkor is azt nyilatkozta, tényleges megoldást csak az újraaszfaltozás jelenthet.

    Ezt támogatja Ábrahám Zoltán képviselő is, aki tavaly aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy a halálos baleset után biztonságosabbá tegyék azt a kanyart. Pár nap alatt körülbelül ezeregyszáz lakos írta alá. Ezt aztán a képviselő továbbküldte Völner Pálnak, a Fidesz megyei szervezeti elnökének és az Igazságügyi Minisztérium államtitkárának, valamint a Magyar Közút Nonprofit Kft.-nek.

    Az év elején még arról volt szó, hogy a petíció sikeresnek bizonyult, az utat felújítják, mert szerepelt a 2019-re tervezett beruházások között. A helyiek úgy tudták, idén tavasszal a fehér burkolatos út négy kilométeres szakasza új aszfaltot kap.

    AZTÁN AZÓTA SEM TÖRTÉNT SEMMI.

    Elmúlt a tavasz, lassan a nyárnak is vége, már lassan kopogtat a ködös ősz a még csúszósabb utakkal, de a kanyarban még mindig egymás után csúsznak az autók az árokba.

    Hirdetés

    A helyiek annyit tudnak tenni, hogy a falu közös csoportjában figyelmeztetik egymást arról, ha baleset történt.

    Ábrahám Zoltán az Indexnek azt mondta, az önkormányzat nem tud többet tenni az ügyben, mivel az 1105-ös út egy közút, nem pedig önkormányzati. Körülbelül egy hónapja egy eseményen találkozott Völner Pállal, aki állítása szerint azt mondta neki, a pénzt megszerezte a felújításra, innentől kezdve ez már nem az ő dolga, hanem a Magyar Közúté.

    Az ügyben a lap megkereste a Magyar Közutat, amelynek illetékesei annyit írtak kérdéseinkre, hogy

    a Magyar Falu Program második részében nemcsak az érintett kanyart újítják meg, hanem az út legalább négy kilométeres szakaszát. Ehhez nemrég készültek el a kivitelezési tervek, „a projekt előkészítése tervezetten halad”.

    Azt is írják, amíg nem újítanak, addig „a szükséges üzemeltetési és karbantartási munkákat folyamatosan elvégzik mérnökségi szakembereink”. Arra nem válaszoltak, hogy pontosan mikor várható ez a felújítás.

    Forrás: index.hu

    MEGOSZTOM:

  • Fotók: ALDI-t tarolt az idős sofőr Budakeszin

    Fotók: ALDI-t tarolt az idős sofőr Budakeszin

    Olvasónk, Csikós Gábor készítette a fotókat a helyszínen.
    Az eset hétfő délután történt Budakeszin

    Hirdetés

    Fotó: Csikós Gábor

    Üzenete szerint a következő történt:

    Egy idős autós keresztűl hajtott az üzlet parkolóján, derékba törte az épület egyik oszlopát, ami nem tartott terhet, így az előtető nem omlott le és szerencsére a gyalogosok is megúszták a gázolást.

    A városi facebook csoportban van aki elvenné a 70 év felettiek jogosítványát és van aki ezzel szemben szigorúbb orvosi vizsgálatot szeretne.

    Én egyébként spéci orvosi kontrollt találnék ki, fizikai és agyi reflexre kihegyezve. A figyelem koncentrálasa vagy éppen a többfelé figyelés vizsgálata fontos lehet. – írja Gábor.

    Egy szemtanú, aki közelről látta a balesetet, az alábbiakat írta egy Facebook csoportban:

    „Egy idős, mozgássérült férfi (ránézésre bőven 70+) „vezette” az autót.

    Le akart parkolni, de ehelyett átszáguldott a parkolókat elválasztó padkán és iszonyatos erővel az oszlopba csapódott.

    A bácsi alig bírt kiszállni a kocsiból, két bottal bírt csak járni.

    Megértem hogy neki is joga van a közlekedéshez, de ilyen fizikai állapot mellett nem való neki a vezetés. Remélem élete végéig elveszik a jogosítványát, a puszta véletlenen múlt, hogy ebből nem lett tragédia.

    A legdurvább az volt, hogy miután lepattant az oszlopról még vagy 30métert ment, mert addig nyomta a gázt. Ezek után tovább akart indulni, de egy szolgálaton kívüli rendőr utána rohant és megállította. Nem biztos hogy el akart menni, esetleg csak félreállni, de a hozzáállás is milyen: oda se ment megnézni hogy mit csinált…

    És most gondoljatok bele, ha ezt nem a parkolóban, hanem közúton csinálja 😓
    Vagy épp egy zebránál 😥
    Még jó hogy ebből nem lett súlyos baleset és „csak” az épület rongálódott…”

    Hirdetés

    Fotó: Csikós Gábor

    Véleményünk szerint persze nem kizárt, hogy történhetett rosszullét, vagy akár műszaki hiba is. Minden esetre orvosilag ellenőrizni kellene jobban, nemcsak betűtáblát nézetni.

    Tévéműsorban is hangsúlyoztuk:

    Nem időskori, hanem felelősségteljes vezetés fogalma van / kellene, hogy legyen. Felelősen meg kellene tudni ítélnie egy sofőrnek, hogy szellemileg, fizikailag biztonságosan részt tud-e venni a közlekedésben.

    Borítókép: Csikós Gábor

    Autóvezetés 65 év felett

     

    MEGOSZTOM:

  • Tömegkarambol, teljes útzár és hatalmas torlódások – Így indult a hétfő reggel az M3-as autópályán

    Tömegkarambol, teljes útzár és hatalmas torlódások – Így indult a hétfő reggel az M3-as autópályán

    Összeütközött három kisbusz és két személyautó az M3-as autópályán az 52-es kilométernél. Ugyanígy 5 jármű karambolozott Budapest előtt. 

    Az egyik eset a Budapest felé vezető oldalon, az 52-es kilométernél, Hatvan térségében történt hétfő reggel.

    A balesethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik áramtalanítják a járműveket. A helyszínre mentők is érkeztek.

    Hirdetés

    Szintén öt autó ütközött össze hétfő reggel Budapest 15. kerületében, az M3-as autópálya 11. kilométerszelvényénél, a bevezető szakaszán.

    Valamint baleset volt az

     M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalának 63-as kilométerében, Hortnál is.

    Itt 9 óra körül két személygépkocsi ütközött össze, melynek következtében egy személy megsérült.

    Forrás: police.hu

    MEGOSZTOM:

  • Fotók: Nyolc autó rohant egymásba az M1-esen

    Fotók: Nyolc autó rohant egymásba az M1-esen

    A helyszínelés és a mentés idejére félpályás útlezárás van az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Ács mellett. Három ember megsérült. – írja az origo.hu

    Hirdetés

    A baleset az autópálya főváros felé vezető oldalán, a 94-es kilométernél történt – írja a katasztrófavédelem. Gányai Balázs, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerint nyolc autó érintett a balesetben,
    három ember könnyebben megsérült.

    Az Útinform szerint 8 km-es a dugó, 20-25 perccel több a menetidő.

    Hirdetés

    Forrás: VIBER KÖZÖSSÉGÜNK
    Forrás: VIBER KÖZÖSSÉGÜNK

    MEGOSZTOM:

  • Fotók – Két teherautó összeütközött reggel az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán

    Fotók – Két teherautó összeütközött reggel az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán

    Az elsődleges adatok szerint 2019. augusztus 2-án 5 óra 25 perc körül az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalának 83-as kilométerszelvényénél két teherautó összeütközött.

    Az ütközés következtében egy személy megsérült. 

    Hirdetés

    A balesetről viber közösségünkbe kaptunk fotókat olvasóinktól.

    Fotó: Bp-i Autósok Közössége olvasó

     

    Fotó: Bp-i Autósok Közössége olvasó

     

    A rendőrök a helyszínelést és a műszaki mentést 7 óra 35 perckor befejezték, Füle térségében újra zavartalanul haladhat az autópálya forgalma.

    Forrás: police.hu

    MEGOSZTOM:

  • Videó – Mintha időkapun keresztül érkezett volna, úgy termett a semmiből a bringás az autós előtt

    Videó – Mintha időkapun keresztül érkezett volna, úgy termett a semmiből a bringás az autós előtt

    A vezess.hu által kiszúrt felvételen látható balesetnél tökéletesen megállja helyét az a bizonyos „A semmiből termett előttem” kifejezés.

     Mintha csak Marty McFly érkezett volna időkapun keresztül, úgy ugratott a bringás az autós elé.

    Hirdetés

    Biker gets owned by stallion

    (For licensing or usage, contact [email protected])

    Forrás: vezess.hu
    MEGOSZTOM:
  • Vecsés: Vasúti átjáróban toltak át egy autót, aminek nekihajtott a vonat

    Vecsés: Vasúti átjáróban toltak át egy autót, aminek nekihajtott a vonat

    Vecsésen, a Virág utcánál toltak át egy autót a vasúti átjáróban, amikor egy arra közlekedő vonat nekihajtott a gépkocsinak.

    Információink szerint nem történt személyi sérülés

    Hirdetés

    Kép: VIBER közösségünk

    MEGOSZTOM:

  • Fotók – Kísértett a horvátországi tragédia, drogos autós pusztított az M3-ason

    Fotók – Kísértett a horvátországi tragédia, drogos autós pusztított az M3-ason

    A mezőkövesdi rendőrkapitányság eljárást indított egy férfi ellen, aki az M3-as autópályán okozott balesetet – írja az origo.hu

    Július 27-én délután az M3-as autópálya 27. kilométerszelvényében, Miskolc felé haladt egy német rendszámú BMW, amelyet egy dunaharaszti férfi vezetett.

    Forrás: police.hu

    A sofőr ismeretlen okból a belső szalagkorlátot átszakítva áttért a bal pályatestre, ahol autójával oldalára borult. A baleset során személyi sérülés nem történt.

    A 44 éves dunaharaszti férfinél a helyszínen alkalmazott alkoholteszter negatív eredményt, míg a droggyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A sofőrt mintavételre a rendőrök előállították.

    L. Tamással szemben a mezőkövesdi rendőrkapitányság járművezetés bódult állapotban vétség elkövetése miatt folytat büntetőeljárást.

    Forrás: origo.hu

    MEGOSZTOM:

  • Tíz ember sérült meg reggel a 10. kerületi balesetben

    Tíz ember sérült meg reggel a 10. kerületi balesetben

    Mint arról reggel mi is beszámoltunk, eddig tisztázatlan körülmények között 2019. július 30-án 7 óra 12 perckor egy Mercedes Vito típusú kisbusz ütközött össze a 37-es villamossal Budapesten a 10. kerületi Maglódi úton.

    A balesetben tíz ember sérült meg, közülük ketten súlyosan, ketten pedig életveszélyesen.

    Hirdetés

    A helyszínelés és a műszaki mentés idején az érintett útszakaszon rendőrök irányították a forgalmat.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt indított eljárást a 34 éves sofőr ellen.

    Forrás: police.hu

    MEGOSZTOM:

  • Fotók: Forma 1 – A Renault kamionja csúszott az M1-esen az árokba

    Fotók: Forma 1 – A Renault kamionja csúszott az M1-esen az árokba

    Az M1-esen történt kamionos baleset elszenvedője a Renault Forma-1-es csapat Hungaroringre tartó egyik kamionja volt.

    „Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópálya 121. kilométerszelvényénél. Eddig tisztázatlan okok és körülmények között egy Budapest irányába haladó tehergépjármű a pályatesteket elválasztó szalagkorlátot átszakítva átsodródott a Hegyeshalom felé vezető oldalra, ahol a vízelvezető árokba borulva állt meg. A helyszínelés és a műszaki mentés idején a forgalom – rendőri irányítás mellett – a Hegyeshalom felé vezető oldalon, a belső sávban haladhat” – írja honlapján rendőrség.”

    Fotó: VIBER közösségünk

    A balesetben a kamion vezetője megsérült, ellátását megkezdték. Állapota nem súlyos, csupán rutinellenőrzésekre szállították kórházba.

    A csapat közleményt adott ki a Twitteren, ami szerint a sofőr betartotta a közlekedési szabályokat, így valószínűleg defekt okozhatta a balesetet.

    Fotó: VIBER közösségünk
    Hirdetés

    Fotó: VIBER közösségünk


    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • Videó – Csak 43 km/h-val ment a kamion mégis rommá törte az autót

    Videó – Csak 43 km/h-val ment a kamion mégis rommá törte az autót

    Látványos videót tett közzé közösségi oldalán egy szervizelésre és műszaki vizsgára szakosodott cég, a DEKRA.

    A videón azt szimulálták, hogy mekkora pusztító hatást képes gyakorolni egy személyautóra, ha a kamion sofőrje egyáltalán nem, vagy csak nagyon későn fékez.

    A kamion csak 43 km/h-val ment, de mégis úgy zúzta be szegény zöld Skodát, mintha az csak valami papírmasé lett volna.

    Hirdetés

    DEKRA Roadsafety Dez 18 Bremsvergleich from DEKRA on Vimeo.

    Forrás: DEKRA


    MEGOSZTOM:

  • Fotók – Előzésben lévő teherautót előzött volna az Audi, egy kombájn vágókésének rohant

    Fotók – Előzésben lévő teherautót előzött volna az Audi, egy kombájn vágókésének rohant

    Egy Kisunyom felé tartó teherautó kezdett lassú mezőgazdasági munkagép előzésébe,

    amikor a teherautó mellett a padkán elhajtott egy Audi, ami megpördült és a kombájn vágóasztalának csapódott – olvasható a 112press.hu oldalán.

     
    A csütörtök délutáni balesetben senki sem sérült meg, azonban a 86-os főút érintett szakaszán nagyobb torlódás alakult ki.
     
     
    A lap információi szerint az aratás végeztével a kombájn pár száz méterrel korábban hajtott fel a főútra, kísérőautó segítségével és nem sokkal később már el is hagyta volna a 86-ost.
     
     
    Hirdetés

     

    A járműszerelvény kb. 25 km/óra sebességgel haladt.

    A szlovák rendszámú teherautó magyar vezetője elmondta, hogy belenézett a tükörbe, kitette az irányjelzőjét és így kezdte meg az előzést.

    Az Audi ezután húzott el mellette a padkán, majd a személyautó sofőrje elvesztette az uralmát a járműve felett és ezután ütközött a munkagéppel.

    Hirdetés

    Az Audi a teherautóval nem ütközött.

    Forrás: 112press.hu

    MEGOSZTOM:

  • Tömegkarambol az M1-en Mosonmagyaróvár térségében

    Tömegkarambol az M1-en Mosonmagyaróvár térségében

    Öt autó ütközött az M1-es autópályán a 149-es kilométerszelvénynél, nagy a torlódás.

    Ráfutásos baleset történt a katasztrófavédelem szerint, a járművekből minden utas kiszállt. A baleset szombat reggel 9 órakor történt.

    Hirdetés

    rendőrség információi szerint az ütközés a belső sávban történt,

    a balesetnek egy sérültje van, őt a mentők kórházba vitték.

    A helyszínelés ideje alatt a forgalom a külső sávban, rendőri irányítás mellett halad.

    Borítóképünk illusztráció, Forrás: origo.hu

    MEGOSZTOM:

  • Bizonyíték, hogy a magyar autósok is tudják, hogyan kell ezt…

    Bizonyíték, hogy a magyar autósok is tudják, hogyan kell ezt…

    Nem hittek a szemüknek a helikopteren lévő mentősök, amikor lenéztek.

    Hirdetés

    Erről van szó „gyerekek”! Nagy-Nagy Gratula!!!

    „Mentőhelikopter is érkezett a súlyos sérülthöz, aki az M5-ös autópályán szorult gyors segítségre tegnap.

    A helikopter személyzete nem hitt a szemének amikor meglátta, hogy az autósok milyen tökéletes vonulási útvonalat biztosítottak az érkező mentőautók számára, ezért meg is örökítették a látványt.

    A földi egységek így szintén rövid idő alatt a helyszínre érhettek és hamar meg tudták kezdeni az ellátást.

    A fegyelmezett sofőrök több kilométer hosszan álltak türelmesen az út két oldalán, amíg zajlott az életmentés.
    Köszönjük!”

    Hirdetés

    Borítóképünk illusztráció.