Címke: #baleset

  • Balesetet szenvedett a Gáspár család

    Balesetet szenvedett a Gáspár család

    Gáspár Győző maga számolt be a Noolnak a balesetükről: Bea asszonnyal és Virággal a 21-es úton ütköztek össze egy szemből jövő kocsival. Írja továbbá a portál:

    A 21-es számú főúton, a tari elágazó közelében kedd este ütközött össze két autó. Gáspár Győzőtől tudtuk meg, hogy családjával ő ült az egyik személyautóban, a kocsit Bea vezette.

    – Éppen Budapestről tartottunk haza felé Beával és Virággal, amikor szembe jött velünk egy autó a 21-es főúton. A baleset után kórházba szállítottak minket. Szerencsére nagyobb bajunk nem lett, de mindenki megütötte magát – tudtuk meg Gáspár Győzőtől. Az énekest megdöbbentette az eset, hiszen a négysávos úton nincs szembejövő forgalom.

    Fotó: Gáspár Győző

    Szeles Péter, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatal vezetője elárulta, hogy a baleset helyszínére kiérkeztek a pásztói és bátonyterenyei hivatásos tűzoltók is, akik a másik autóból feszítővágó segítségével szabadították ki a sérültet.

    Hirdetés

    A portálnak Nágel Tamás, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a jelenlegi adatok alapján eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze a két személygépkocsi a négysávos főút Salgótarján felé vezető oldalán. Hozzátette: a balesetben az elsődleges adatok alapján három személy sérült meg, és a baleset helyszínelése, valamint a műszaki mentés idejére a rendőrök a főút Salgótarján felé vezető oldalát a tari elágazótól a mátraverebélyi elágazóig lezárták.

    A másik autót vezető 26 éves nőt feszítővágóval kellett kiszabadítani járművéből.

    Forrás: nool.hu
    Borítókép: Gáspár Győző


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Megpróbált a két kamion között elférni. Nem sikerült

    VIDEÓ: Megpróbált a két kamion között elférni. Nem sikerült

    Egy kaliforniai autópályán videózták a jelenetet.

    Egy autós, aki viselkedése miatt simán kiérdemli az ámokfutó jelzőt, annyira nagy sebességgel ér utol két kamiont, hogy esélye sincs megállni mögöttük.

    Igaz, nem is akar, inkább megpróbál a kettő között elférni. Nem sikerült. -szúrta ki a videót a Player.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓN, ahogy a kisteher telibevágja a Suzukit a Havannán

    VIDEÓN, ahogy a kisteher telibevágja a Suzukit a Havannán

    „Évek óta könyörgünk egy lámpás kereszteződésért, vagy körforgalomért de hiába…” – írja olvasónk, aki a felvételt küldte.

    Tény, ami tény, hogy amióta a metrópótlás zajlik, rendszeressé váltak itt a balesetek.

    A ma reggeli videó a 18. kerületi Baross utca – Barta Lajos utca kereszteződésében készült. Olvasónk éppenhogy nem résztvevője, „csak” szemtanúja volt a balesetnek.

    Kép: Google Maps

    Aki nem ismerné a helyszínt, a Baross utca a főút, a keresztutcának pedig a főút mivolta pontosan itt ér véget, amit a szép nagy mackósajtok jeleznek is, ahogy kell.

    Ennek ellenére a kisáruszállító látszólag annak tudatában vágódik be a kereszteződésbe, hogy neki van elsőbbsége. Jól látni a helyismeret teljes hiányát, illetve a táblák figyelmen kívül hagyását.

    A környéken egyébként az elmúlt években voltak fejlesztések. A közvetlen emeletti csomópont (Margó Tivadar u. – Baross u.) például nemrég kapott körforgalmat, ami remekül „működik”.

    Nagyon reméljük, hogy a felvétel eljut a kerületi illetékesekhez és folytatódnak a fejlesztések, amik érinteni fogják ezt a csomópontot is hamarosan.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Elmeséli hogy történt. Lezúzták a Mercijét, amit százezrek láttak és véleményeztek. Interjú

    Elmeséli hogy történt. Lezúzták a Mercijét, amit százezrek láttak és véleményeztek. Interjú

    Tamás Mercije egy különös baleset áldozatává vált a Blaha Lujza téren.

    A baleset a Népszínház utcából, az Erzsébet körútra történő kikanyarodáskor történt. A videót több százezren látták már, ezzel kapcsolatos Facebook bejegyzésünket pedig közel másfél millióan.

    Interjút kértünk tőle az ügyben, melyet vállalt, hogy tisztázza az eset körülményeit és azt a „happyendet” elmesélje, ami igen meglepő 2019-ben, Magyarországon.


    MEGOSZTOM:

  • Videó – Vígan húzott át az autós a zöld jelzésen, aztán jobbról jött az igazi meglepi

    Videó – Vígan húzott át az autós a zöld jelzésen, aztán jobbról jött az igazi meglepi

    Felvételen látható autósunk fejében sokminden megfordulhatott mielőtt aznap autóba ült, de ami történt vele, arra kétlem, hogy számított.

    Az országot nem írom, szerintem mindeki ki fogja találni. Autósunk vígan suhan a szélső sávban, még a zöld jelzést is elkapja, mígnem a kereszteződésből jobbról telibeveri egy harckocsi.

    A reflexek a helyén voltak, próbálta is elrántani a kormányt, de már minden hiába volt, az ütközést nem lehetett elkerülni.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Fotók –  Polski Fiat ütközött Opellal – A Fiat sofőrje súlyosan megsérült

    Fotók – Polski Fiat ütközött Opellal – A Fiat sofőrje súlyosan megsérült

    A 8429-es úton Celldömölk felől érkező Opel vezetője balra, Boba irányába akart kanyarodni Opeljével, azonban a szemből érkezők miatt lassítani kényszerült.

    A mögötte érkező Polski Fiat 80 éven felüli vezetője ezt későn észlelte és már hiába taposott a fékbe, ütközött az Opellel.

    Hirdetés

    Fotó: 112press

    Fotó: 112press

    A balesetben a Polski Fiat vezetője súlyos fejsérülést szenvedett, őt tűzoltók szabadították ki a roncsból. Az Opel vezetője nem sérült meg.

    Forrás: 112press
  • Videó – Egy rosszul rögzített létra csapódott egy autós szélvédőjének – Megsérült a sofőr

    Videó – Egy rosszul rögzített létra csapódott egy autós szélvédőjének – Megsérült a sofőr

    Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Tanakajd és Táplánszentkereszt között, a 87-es főúton szombaton – írja a 112press

    Egy Kám irányába tartó Nissan kisáruszállító tetejéről a nem megfelelő rögzítés miatt leesett egy alumínium létra, ami nekicsapódott a szemből érkező Fiat szélvédőjének és a vezető melletti ablakot is összetörte.

    A Fiatot vezető férfi megsérült a balesetben, a mentők a szombathelyi Markusovszky kórházba szállították. A lap a helyszínen tartózkodótól megtudta, hogy a férfi arcát beterítették az apró üvegszilánkok és valószínűleg a szeme is megsérült.

    Hirdetés

    A Nissan vezetője észlelte, hogy a létra leesett a tetőről és a tükörben azt is látta, hogy balesetet okozott. Azonnal megfordult a járművével és visszament a megrongálódott autóhoz segíteni.

    Forrás: 112press


    MEGOSZTOM:

  • A rendőrség horror tetris challenge-dzsel figyelmeztet

    A rendőrség horror tetris challenge-dzsel figyelmeztet

    “Hiábavalónak tűnik minden erőfeszítés. Nem telik el úgy nap, hogy valaki ne halna meg az utakon. Egy gyerek, egy anya, egy apa, egy barát. Olykor egy nap többen is” – írja a rendőrség, a közleményben.

    “Idén már több mint 500 horrortörténetet tudnánk elmesélni.

    Majdnem mind megelőzhető lett volna.

    A helyszínre érkező kollégáink nem csak a szétroncsolt testeket látják, hanem a megroppant életeket is.

    Mert mindig ők a rossz hír vivői. Nem kellett volna így lennie…! – mormolják magukban, amikor a rájuk meredő könnyes szemekbe néznek. És igen, lehetett volna másképp is.

    És lehet is, ha jól választod meg a sebességet. Ha bekötöd a biztonsági övet. Ha elsőbbséget adsz. Ha kivilágítod az autót. Ha megfelelő gumit veszel. Ha nem ülsz ittasan az autóba. Ha nem taszítod le az előtted lévőt a pályáról. Ha nem szelfizel. Ha nem menetközben élőzöl…”

    Hirdetés

    Kép: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Fotók – Súlyos baleset történt reggel Szentendrén – Többen megsérültek

    Fotók – Súlyos baleset történt reggel Szentendrén – Többen megsérültek

    Teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök a Dunakanyar körúton – közölte vasránap kora reggel a police.hu.

    Eddig tisztázatlan okból és körülmények között 2019. november 24-én 6 óra 32 perc körül Szentendrén a Dunakanyar körúton két személyautó összeütközött.

    A balesetben többen megsérültek. A helyszínelés és műszaki mentés teljes útlezárás mellett zajlott. 

    Az útzárat 9 óra magasságában feloldották.

    Hirdetés

    Fotó:Blikk.hu

    Fotó:Blikk.hu

    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Videó – Későn vette észre a buszos, hogy megállt előtte egy autó – Teljesen lezúzta az autó hátulját

    Videó – Későn vette észre a buszos, hogy megállt előtte egy autó – Teljesen lezúzta az autó hátulját

    Lentibe tartott egy autóbusz szombaton délelőtt a 86-os főúton. A busz vezetője későn vette észre az előtte forgalmi okból lassító Suzuki személyautót és már hiába fékezett, belehajtott a hátuljába – írja a 112press.

    A lap információi szerint az autó vezetője balra akart bekanyarodni, de a szemből érkezők miatt megállásra kényszerült, ekkor ütközött neki a busz hátulról.

    Hirdetés

    Fotó: 112press

    A Suzukiban csak a sofőr utazott, őt a mentők a szombathelyi Markusovszky kórhában szállították. Nagy szerencse, hogy a személyautó hátsó ülésein senki sem utazott, mivel minimum súlyos sérülést szenvedtek volna.

    Az autóbuszon a fékezéskor és az ütközéskor senki sem sérült meg. Az utasokért másik busz érkezett.

    Fotó: 112press

    Forrás: 112press
  • VIDEÓ: Mentették a Citroent. Csúnya vége lett, amin csak röhögni tudott a kamerázó

    VIDEÓ: Mentették a Citroent. Csúnya vége lett, amin csak röhögni tudott a kamerázó

    Nem sikerült a kisodródott Citroen mentése. A kötél elszakadt és az autó a mélybe gurult.

    Egyébként a felvétel előzményeit nem ismerjük, de egy ilyen kisodródásnál elég kis esély van rá, hogy egy ilyen meredek talajon képes megállni az autó, ha feltételezzük a lendületet.

    Minden esetre a kamerázó emberke reakciója elég megosztó lett a Neten.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Buszsávban előz a kisteher, majd lezúzza olvasónk autóját

    VIDEÓ: Buszsávban előz a kisteher, majd lezúzza olvasónk autóját

    Most kaptuk olvasontól az ugyan nem mai, de tanulságos felvételt.

    A helyszín a 11. kerületi Bocskai út, ami három párhuzamos sávval rendelkezik, melyből a jobb szélső sáv buszsáv.

    A bal szélső sávból kezdett átsorolni a középsőbe, de egy kisteherautó szabálytalanul előzött éppen a buszsávban és teljesen érthetetlen módon beljebb sorolt egy sávot,

    ami számunka azért fura, mert észlelnie kellett volna az autót, aminek nekiment.

    Bőven mehetett volna még a buszsávban tovább, mert semmi nem állta útját a KRESZ szabályon kívül, amit láthatóan telibesz@rt alapvetően.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Fotók: Súlyos baleset – Mentő az árokban, tréleres felborulva

    Fotók: Súlyos baleset – Mentő az árokban, tréleres felborulva

    Közúti közlekedési baleset történt a 42-es számú főút 25-ös kilométerszelvényében 2019. november 22-én 14 óra körül.

    A rendelkezésre álló adatok szerint eddig tisztázatlan körülmények között egy mentőautó az árokba hajtott, egy teherautó pedig az úttesten felborult Földes és Berettyóújfalu között.

    A közlekedési balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint egy fő súlyos sérülést szenvedett. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.

    Hirdetés

    Hirdetés

    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: A Merci lezúzása egy másik perspektívából

    VIDEÓ: A Merci lezúzása egy másik perspektívából

    Ezen pörög a Net 3 napja! Azt fejtegetitek ki volt a hibás.

    A fő kérdés, hogy itt van-e 2 párhuzamos sáv, vagy nincs.


    Az ezzel kapcsolatos első posztunk egyébként több, mint 1 millió embert ért el a heves viták miatt.


    A Google Maps ugyan nem friss állapota szerint nem utal rá semmi, hogy 2 párhuzamos sáv lenne az adott szakaszon.

    Kép: Google Maps
    Kép: Google Maps

    Ám tipikusan az az eset áll fenn a helyszínen, hogy az autósok a parkoló buszok „sávja” miatt két sávnak értelmezik a helyszínt és ennek megfelelően kanyarodnak.

    Ez egy elég érdekes szituáció és fontos, hogy figyeljetek oda itt mindig és ne kezeljétek alapvetően két sávosnak a Népszínház utca végét, amennyiben nagy méretű járművel van dolgotok.

    A Mercis kis ívben kanyarodott, a teherautós pedig elméletileg nagy ívben kanyarodott volna (az egy sáv ellenére), amit ráadásul szűken, kis ívben tett. Véleményünk szerint ezen dolgok összessége és az egyéb tényezők miatt lett a felelős a balesetért a pumpás teherautó sofőrje.

    A Mercédesz tulajdonosa kommentben megerősítette, hogy volt rendőri intézkedés is és végül a „pumpás” autó sofőrje elismerte a hibáját, aki állítólag egyébként jogosítvány nélkül vezetett, mert ittas vezetés miatt bevonták azt. (nem hivatalos, nem megerősített forrás)

    Annyian követtek minket, hogy az eredeti felvétel készítője előtt menő autós is látta a posztot,

    akinek az autójában szintén volt kamera és rögzítette az ominózus esetet az ő nézőpontjából is, ami egy sokkal tisztább helyzetet teremt.

    Gyönyörűen látszik, hogy milyen elképesztően kicsi ívben szeretett volna a pumpás teherautó jobbra fordulni és ezzel gyakorlailag felszántotta a Merci oldalát.

    Egy ekkora jármű sofőrjének még nagy ívben is nagyon észnél kell lennie és saját érdekükben a többieknek meg kell próbálni segíteni annak kanyarodását. Ugyanis attól, hogy nem téged hoznak ki hibásnak, még igen kellemetlen időszak vár rád. (is)

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Tragikus hír: Meghalt a 3 éves kislány, akivel mentőhelikopter szállt le az Üllői úton

    Tragikus hír: Meghalt a 3 éves kislány, akivel mentőhelikopter szállt le az Üllői úton

    Életét vesztette a Csobánkánál történt balesetben megsérült gyermek – írja a police.hu

    Ahogy arról mi is beszámoltunk, eddig tisztázatlan okból és körülmények között szerdán a 1109-es számú úton Csobánka külterületén két személyautó frontálisan összeütközött. A balesetben többen megsérültek.

    Hirdetés

    A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, majd az egyik autóban utazó kislánnyal az Üllői úton landolt.

     Sajnos a gyermek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően az esti órákban életét vesztette.

    A baleset körülményeit a Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM: