Címke: #baleset

  • Hatalmas sebességgel repült le az útról a BMW. Ketten meghaltak

    Hatalmas sebességgel repült le az útról a BMW. Ketten meghaltak

    Az anyósülésen ülő 24 éves nő élte túl a balesetet, a 35 éves férfi sofőr és a hátul utazó 33 éves nő a helyszínen életét vesztette. Az autó kilométerórája 140 km/óra feletti sebességet mutat, ami önmagában semmit nem bizonyít, de a nyomokkal és a holttestekkel együtt már több, mint beszédes. – írja és tett közzé fotókat az esetről a 112press.hu

    Fotó: 112press.hu

    Egy kanyarban vesztette el uralmát a nagy sebességgel haladó BMW felett egy 35 éves férfi Zalaegerszegen, a Ságodi úton.

    Az autó áttért a szemközti sávba, a sofőr visszarántotta a kormányt, amitől a BMW padkának ütközött. Egy fa az autóra dőlt, azt zalaegerszegi tűzoltók távolították el, ahogyan a holttesteket is ők emelték ki a roncsból, majd sátrat húztak a testek fölé.

    Hirdetés

    Fotó: 112press.hu
    Fotó: 112press.hu
    Fotó: 112press.hu

    Az autóban ülő három emberből kettő a helyszínen életét vesztette, az anyósülésen utazó nőt a mentők a zalaegerszegi kórházba szállították súlyos sérülésekkel.

    Forrás, borítókép: 112press.hu


    MEGOSZTOM:

  • Videó – Megköszönte, hogy átengedték, majd halálra gázolták a zebrán

    Videó – Megköszönte, hogy átengedték, majd halálra gázolták a zebrán

    Mosolygott, és megköszönte, hogy átengedték – ezt mesélte az RTL Híradónak az egyik szemtanú a kedden Tatán halálra gázolt férfi utolsó perceiről.

    Az áldozat, egy helyi japán cég egyik vezetője a zebrán akart átmenni. A külső sávban haladók megálltak, hogy átengedjék, a belső sávban azonban egy autós elütötte. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy sajnos az életét már nem tudták megmenteni.

    Hirdetés

    Forrás: RTL Híradó


    MEGOSZTOM:

  • Fotókon egy ilyen szállítás sokkoló eredménye az M0-áson. Gratulálunk!

    Fotókon egy ilyen szállítás sokkoló eredménye az M0-áson. Gratulálunk!

    Olvasónk küldte a fotókat.

    Az első képen az látható, ahogy elindult az „autómentő”, egy így rögzített törött autóval az M0-áson, egy baleset után közvetlenül, a mai napon.

    Fotó: MotorAngel motormentés
    Hirdetés

    Néhány óra múlva történt egy másik baleset. Találjátok ki miért:

    Fotó: MotorAngel motormentés

    Nem tudjuk, hogy mi kellene ahhoz, hogy végre megértsék azok, akik ilyen felelőtlen módon, pénzt spórolva szállítanak, hogy akár az ő, vagy mások életébe kerülhet a rossz döntésük.

    Nem éri meg kockáztatni!


    MEGOSZTOM:

  • Ez így Karácsony környékén elég szívderítő

    Ez így Karácsony környékén elég szívderítő

    VIBER Közösségünkbe posztolta egy olvasónk a szívderítő fotót.

    Párja autójának mentek neki. Lehet így is intézni a dolgot…

    „Tisztelt Tulajdonos! Kiállás során véletlen nekimentem az autója jobb hátuljának. Én nem találtam rajta sérülést de kérem nézze meg autóját!
    Elérhetőségem…….
    Elnézését kérem.
    Üdvözlettel: …….
    U.i.: Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!”

    Hirdetés

    Vélhetőleg, a stílusból leszűrve egy idősebb, hagyományos értékrendű forma lehetett az elkövető. Jó érezni, hogy akadnak még ilyen autósok köztünk.

    „Párom autóján most találta. Van ilyen is” – írja Tamás a Viberen.

    „Az írásából az látszik hogy idősebb korosztály lehet, akik még annak idején rendes nevelést kaptak és tudják mi a tisztelet.” – írja pedrinyu a Viberen.


    MEGOSZTOM:

  • Távvezérelt autó okozott halálos balesetet New Yorkban

    Távvezérelt autó okozott halálos balesetet New Yorkban

    Egy new yorki férfi életét vesztette, miután egy véletlenül távolról beindított autó egy másikhoz préselte.

    A 21 éves Michael Kosanovich két leparkolt Lexus IS300s között állt még december 6-án, amikor az egyiket a tulajdonos távolról beindította, és ezzel nekinyomta őt a másik kocsinak. A szemtanúk megpróbálták eltolni a Lexust, ám az közben ismét elindult, és ismét nekiment a férfinak.

    Kosanovichot a törzsén és a lábain érték súlyos sérülések a New Yorki Rendőrkapitányság közleménye szerint, és december 7-én, a kórházban hunyt el.

    Hirdetés

    A rendőrök szerint az áldozat vásárlási szándékkal vizsgáta az egyik Lexust, amikor a sajnálatos eset történt, a Toyota észak-amerikai kirendeltségének szóvivője pedig részvétét fejezte ki a családnak, és támogatásukról biztosította a nyomozóhatóságot.

    A gyártó azt is elmondta, hogy az IS300-hoz nem tartozott távirányítás tartozékként, ez pedig azt jelentheti, hogy a rendszert később építhették be a halálesetet okozó Lexusba.

    A rendszer felhasználói kézikönyve figyelmeztet arra, hogy sose indítsák be a tulajdonosok az autót amennyiben nincsenek tisztában annak körülményeivel, mivel fenyegetést jelenthet a közelben tartózkodók testi épségére.

    Borítókép: nypost.com/Forrás:  hu.motor1.com,


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓK: Próbaúton pusztított az Audival. 15 autó sérült meg

    VIDEÓK: Próbaúton pusztított az Audival. 15 autó sérült meg

    Rosszul sikerült egy próbaút Szentpéterváron.

    Egy hölgy szemelt ki magának egy Audi A7-est Szentpéterváron, el is vitte próbaútra, amikor nagy tempónál elveszítette az uralmát az autó felett. Iszonyatos volt a pusztítás, összesen 15 autó sérült meg.

    Az Audi vezetője és utasa is megsérült. – írja és szúrta ki a videókat az origo.hu

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Fotók – Súlyos baleset történt Eger és Kerecsend között kora délután – több mentőhelikopter is érkezett a helyszínre

    Fotók – Súlyos baleset történt Eger és Kerecsend között kora délután – több mentőhelikopter is érkezett a helyszínre

    A megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint szombat kora délután baleset történt Eger és Kerecsend között. Három személyautó érintett a balesetben.

    A 25-ös főúton történt szerencsétlenséghez az egri hivatásos tűzoltóit riasztották, akik megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. A hatóságok jelenleg is dolgoznak a helyszínen, ahol az utat teljes szélességében lezárták.

    Hirdetés

    Fotók: Bp-i Autósok Közössége B. Patrik

    Fotók: Bp-i Autósok Közössége B. Patrik

    A rendőrség tájékoztatása szerint négy ember is megsérült a balesetben. Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre. A forgalmat elterelik.

    Fotók: Bp-i Autósok Közössége B. Patrik

    Fotók: Bp-i Autósok Közössége B. Patrik

    Fotók: Bp-i Autósok Közössége olvasó
  • VIDEÓ: Letöltendő börtönre ítélték a kamionost ezért az előzésért

    VIDEÓ: Letöltendő börtönre ítélték a kamionost ezért az előzésért

    Első fokon két év és három hónap letöltendő börtönbüntetést kapott egy veszélyesen előző cseh kamionsofőr. – írja az origo

    A sofőr még januárban, szabálytalanul előzött meg egy másik kamiont, miközben szemből egy iskolabusz érkezett. Hajszálon múlt a tragédia, de végül nem sérült meg senki.

    Az előzésről felvétel készült, ez alapján pedig a német rendőrség eljárást indított.

    Az ügy bíróság elé került, a sofőrt szándékos közúti veszélyeztetéssel vádolták. A bíró szerint a sofőr felelőtlen magatartása miatt több emberélet is veszélybe került, ezért két év és három hónap letöltendő börtönbüntetést szabott ki első fokon.

    Az ítélet nem jogerős, a sofőr ügyvédje felfüggesztett büntetést kérve fellebbezett.

    Hirdetés

    Forrás: origo.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Több tíz méteren át tolt magaelőtt egy autót a teherautó

    VIDEÓ: Több tíz méteren át tolt magaelőtt egy autót a teherautó

    Nehéz indokot találni arra, ami a tegnap Facebookra posztolt felvételen látszik.

    Több tíz méteren át tolja maga előtt a keresztbe állt autót a teherautó.

    A Facebook poszt szövege szerint a kamerás autós segített végül megértetni a teherautó sofőrjével, hogy meg kéne állni.

    Látszólag ugyanis nem tudta mit tesz…

    Kommentelők szerint a hölgy az eset után kórházba került, mert annyira megviselték a történtek. Fizikai sérülése nem lett.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Videón egy hatalmas baleset. A sebességtúllépés eredménye vontatmánnyal

    Videón egy hatalmas baleset. A sebességtúllépés eredménye vontatmánnyal

    A helyszín az ausztráliai Braidwood Rd.

    Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire veszélyes a sebességtúllépés, különösen vontatánnyal. Nem véletlen, hogy vontatás esetén a KRESZ még komolyabban korlátozza a maximális sebességet.

    A fevételen a hajót vontató utánfutó az előzés megkezdése után „beszitált” és óriási baleset történt.

    Ajánljuk figyelmetekbe a tanulságos felvételt.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • 5 villanyoszlop dőlt ki a Haraszti úton, Soroksáron

    5 villanyoszlop dőlt ki a Haraszti úton, Soroksáron

    Villanyoszlopnak hajtott egy gépkocsi, melynek következtében további oszlopok is kidőltek.

    A balesetben összesen 6 autó rongálódott meg, ebből 1 a vétkes autója volt.

    Tűzoltók a helyszínen már, aki tudja kerülje az útszakaszt.

    Hirdetés

    Fotó: Markus Gergely
    Borítókép: Markus Gergely


    MEGOSZTOM:

  • Ismét vétlen ember vesztette életét egy szörnyű balesetben az M1-esen

    Ismét vétlen ember vesztette életét egy szörnyű balesetben az M1-esen

    Baleset történt 2019. december 11-én 8 óra 44 perckor, az M1-es autópálya 144. kilométerszelvényében, a Hegyeshalom felé vezető oldalon.

    Egy kisteherautó hátulról egy személygépkocsinak ütközött és az autót az előtte haladó kamionnak tolta.

    A személygépkocsiban utazó nő a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

    A kisalfold.hu fotókat is közölt a balesetről.

    Fotó: kisalfold.hu
    Fotó: kisalfold.hu
    Hirdetés

    Fotó: kisalfold.hu
    Forrás: police.hu
    Borítókép: kisalfold.hu


    MEGOSZTOM:

  • Újabb sokkoló videó, ami a holttér veszélyeire figyelmeztet

    Újabb sokkoló videó, ami a holttér veszélyeire figyelmeztet

    A kamionos egyszerűen nem látta a gyalogost, aki közvetlenül előtte akart átmenni az úton.

    A hatalmas súly miatt a gyalogost nem is érzékelte maga előtt és szabályosan maga alá gyűrte a tehetetlen embert a kamion.

    Hirdetés

    Figyelem! Sokkoló felvétel:


    MEGOSZTOM:

  • Fotók: Több gépjármű ütközött, az egyik fel is borult Kőbányán

    Fotók: Több gépjármű ütközött, az egyik fel is borult Kőbányán

    Több autó – köztük egy kis teherszállító – ütközött össze a Maglódi úton a börtön közelében ma reggel 09:49 perckor. Személyi sérülésről nincs információnk. – írja a kobanya-kertvaros.hu

    kobanya-kertvaros.hu olvasói fotó
    Hirdetés

    kobanya-kertvaros.hu olvasói fotó


    MEGOSZTOM:

  • Videón a szombati, sokkoló milánói trolibusz baleset, melynek halálos áldozata is van

    Videón a szombati, sokkoló milánói trolibusz baleset, melynek halálos áldozata is van

    Kukásautó és menetrend szerinti trolibuszjárat ütközött össze még szombaton Milánóban.

    Elképesztő sebességgel csapódott a kukásautó oldalról a buszba, ami a szemközti pályára áttért, ahol szerencsére nem jött éppen jármű, valamint kidöntött egy lámpát is.

    A balesetben egy olasz hírportál szerint egy nő elhunyt, aki a baleset után közvetlenül kómába esett, valamint 11-en megsérültek a buszon.

    A portál szerint a trolibusz nem állt meg a piros jelzésnél és ez okozta a balesetet.

    A helyi rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, valamint a tömegközlekedési vállalat is belső vizsgálatot indított.
    Hirdetés


    MEGOSZTOM: