Címke: #baleset

  • El volt tiltva a vezetéstől a taxis, aki részese volt a tegnapi gyorsforgalmin történt halálos balesetnek

    El volt tiltva a vezetéstől a taxis, aki részese volt a tegnapi gyorsforgalmin történt halálos balesetnek

    Már korábban bevonták a taxis jogosítványát – ez derült ki a rendőrség közleményéből a Ferihegyi úton történt halálos baleset ügyében – tudta meg a Blikk.

    Ahogy arról tegnap hírt adtunk, két autó ütközött a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton este 9 óra magasságában. A balesetben az egyik autó felborult, egy férfi életét vesztette. Később kiderült, hogy a baleset halálos áldozata egy korábbi magyar futballista, Halgas Tibor volt, aki korábban a Ferencváros, a Pápa, a Diósgyőr, a Soroksár, a BKV Előre, a Cegléd, a Kazincbarcika és az RKSK csapatában is játszott.

    Most újabb döbbenetes részletekre derült fény a baleset kapcsán: A lap a rendőrség beszámolója alapján megtudta, hogy a taxi sofőrje valójában nem is vezethetett volna autót.

    Hirdetés

    „Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt folytat nyomozást, mellyel összefüggésben a balesetben részes taxisofőr őrizetbe vételére került sor. A taxisofőrnél az ittas vezetés gyanúja nem merült fel, annak tisztázása érdekében, hogy a férfi fogyasztott-e kábítószert, mintavételre került sor.

    Tájékoztatjuk továbbá, hogy a taxisofőr járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezetett” – közölte Csécsi Soma, a BRFK szóvivője.

    Forrás: Blikk


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Két autó ütközött a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton – Az egyik autó felborult, egy férfi életét vesztette

    FOTÓK: Két autó ütközött a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton – Az egyik autó felborult, egy férfi életét vesztette

    Két autó ütközött össze 2020. február 4-én 20 óra 45 perckor Budapest 19. kerületében, a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton, az ütközés következtében az egyik részes kocsi felborult.

    A balesetben egy férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

    A rendőrök a helyszínelés idejére lezárták a Ferihegyi Repülőtérre vezető utat a Vak Bottyán utca és a Regina utca közötti szakaszon.

    Hirdetés

    Fotókat Viber Közösségünkbe küldték:

    Fotó: Bp-i Autósok Közössége
    Felborult autó a szalagkorlát mögött Fotó: Bp-i Autósok Közössége/M.Zoltán
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Sorra kapjuk a fotókat a pusztítóan erős szél okozott károkról

    Sorra kapjuk a fotókat a pusztítóan erős szél okozott károkról

    A legfrisebb: M7 Baracska magassága, kifelé a városból feloldották az útzárat, félpályán engedik a forgalmat. Befelé zavartalan.

    Továbbá egy felborult kisteher miatt az M1-es autópálya A 31-es km-nél csak a külső sáv autózható.

    M1-es autópálya Bicske
    M1-es autópálya Bicske

    A ma délelőtti esőt orkán erejű szél váltotta. Sajnos sorra kapjuk a fotókat a károkról, balesetekről.

    Újpest
    8. ker. Orczy út.
    Hirdetés

    3. ker. Aquincum Textilgyár u. Fotó: Farkas Tamás

    Vigyázzatok magatokra ‼


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ egy 20. kerületi buszbalesetről, ami autósként kivédhetetelen volt

    VIDEÓ egy 20. kerületi buszbalesetről, ami autósként kivédhetetelen volt

    Olvasónktól kaptuk a tavaly rögzített felvételt.

    A helyszín a 20. kerületi Nagysándor József utca és Török Flóris utca keresztezősése.

    Az Opel Corsa vezetőjének ennél egyértelműbb elsőbbsége nem lehetett volna.

    A buszvezető a rá vontakozó lámpa piros jelzését teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, aminek következtében nem kis sebeséggel haladt be a kereszteződésbe.

    Szerencsére sikerült némi fékúttal csökkentenie a busz sebességét, így vélhetőleg nem történt komolyabb személyi sérülés, csak anyagi kár.

    Sajnos ilyen erejű fékezésnél a busz utasainál is valószínűek a személyi sérülések. Ebben az esetben olvasónk beszámolója szerint nem voltak utasok a buszon szerencsére, mert nem menetrend szerinti járat volt.

    Hirdetés

    Cikkhez kapcsolódó jogi magyarázat itt:


    MEGOSZTOM:

  • Hátborzongató VIDEÓ került nyilvánosságra a mai M1-esen történt kamion balesetről

    Hátborzongató VIDEÓ került nyilvánosságra a mai M1-esen történt kamion balesetről

    Mint azt megírtuk, A Budapest felé vezető oldalon Bicske térségében teljes útlezárás volt ma érvényben, egy kamion balesete miatt.

    Nagyon tanulságos videó látott napvilágot a balesetről.

    Úgy tudni, a jármű szemes ömlesztett árut szállított, a rakomány a Győr felé vezető oldalra is átszóródott. Személyi sérülés szerencsére nem történt.

    Bicskei Szó megszerezte a felvételt, melyen jól látszik, hogy a kamion a lejtőn – feltehetően a rossz súlyelosztás miatt – elkezd „kígyózni”, amit a sofőr nem tud visszakorrigálni, így a jármű végül bebicskázik a forgalmas sztrádán. – írja a hirek.ma

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Nem volt bekapcsolva a biztonsági öv – 12 éves fiú vesztette életét tegnap egy balesetben

    FOTÓK: Nem volt bekapcsolva a biztonsági öv – 12 éves fiú vesztette életét tegnap egy balesetben

    Kórházba szállítását követően vesztette életét egy 12 éves kaposhomoki fiú, aki a helyszíni szemle adatai alapján nem volt bekötve.

    A rendelkezésre álló adatok alapján 2020. január 30-án Kaposvár külterületén, a Pécsi utcában közlekedett egy személygépkocsi, amelynek vezetője elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, letért az útról és egy fának ütközött.

    A baleset következtében a hátsó ülésen utazó 12 éves gyerek – akinek biztonsági öve a helyszíni szemle adatai alapján a hátsó ülés mögé volt tűrve – olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

    Hirdetés

    A baleset körülményeit a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Gyanúsan kacsázott az úton, majdnem összeütközött a szembejövővel, majd az árokban kötött ki az autós

    VIDEÓ: Gyanúsan kacsázott az úton, majdnem összeütközött a szembejövővel, majd az árokban kötött ki az autós

    Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy az előtte haladó autós igen furcsán közlekedik.

    A sofőr hosszú ideig középen a felezővonalon vezette az autót, kishíján összeütközve a szembesávban közlekedővel, majd gyanúsan kacsázni kezdett, letért az útról és htalmasat csattant a szemközti árokban.

    Arról nincsenek információink, hogy a furcsa esetet rosszullét okozhatta vagy esetleg valamilyen szer befolyásolása alatt volt a sofőr, azonban a felvételen látható jelenetet nagyon tanúlságosnak gondoljuk.

    Abban az esetbn, ha furcsán manőverező, cikázó autóra leszel figyelmes mihamarabb értesítsd a hatóságokat. Több olyan esetről is írtunk már korábban, ahol lakossági bejelentés alapján szedtek ki veszélyesen közlekedő autóst a sorból, majd kiderült, hogy orvosi ellátásra volt szükség, rosszullét vagy zavarodott tudat miatt.

    Hirdetés

    Cikkhez kapcsolódó jogi magyarázat itt:


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Autó ütközött frontálisan egy kamionnal a 86-os főúton – Az autó vezetője a helyszínen életét vesztette

    VIDEÓ: Autó ütközött frontálisan egy kamionnal a 86-os főúton – Az autó vezetője a helyszínen életét vesztette

    Egy nő vesztette életét hétfőn délelőtt a 86-os főúton, ahol egy Mazda személyautó és egy kamion ütközött frontálisan – adta hírül a 112press.

    A 86-os főúton hajtott egy kamion elejének egy személyautó, ami hirtelen tért át a nyílegyenes úton a szemközti sávba. A kamion sofőrjének már csak arra volt ideje, hogy jobbra kormányozza a szerelvényt, de a teherszállító így is ütközött a Mazdával.

    A személyautót vezető hölgy azonnal életét vesztette az ütközésnél. A Mazda motorja kiszakadt és az árokparton égett, azt a szombathelyi tűzoltók oltották el.

    Hirdetés

    A sofőr korábban öngyilkosságról beszélt az ismerőseinek:

    Arról nincs konkrét információ, hogy a sofőr búcsú üzenetet hagyott volna (tehát egyelőre nem konkrétum, csak feltételezés), viszont többen is jelezték a lapnak, hogy az elmúlt két hónapban többször beszélt az öngyilkosságról a fent említett Mazdát vezető hölgy. Emiatt ismerősei kérték, hogy forduljon orvoshoz.

    Olyan természetességgel mondta, hogy neki már nincs teendője ezen a földön, hogy először nem is vettem komolyan. Mindannyian beszélünk hülyeségeket néha. De aztán többször is előhozta néhány nap múlva. Akkor már mondtam, hogy ne csináld, mert megijesztesz – emlékezett vissza a lap egyik olvasója a decemberi esetre.

    Fotó: 112press

    Hasonló esetről számolt be egy másik olvasó is, akinek már idén januárban említette meg a ma elhunyt sofőr, hogy végez magával.

    Igazából zavarba jöttem, mert különösebb előzmény nélkül mondta, nem kapcsolódott semmihez. Meg is kérdeztem, hogy ez most mi? Nevetve mondta, hogy felejtsem el, csak mond ezt-azt. Amikor meghallottam délelőtt, hogy Mazda ütközött kamionnal, akkor rossz előérzetem volt. Beigazolódott..

    A kamion sofőrje valószínűleg soha nem fogja már elfelejteni a történteket és soha nem lesz már a régi az élete, ahogyan rengetek más sofőré sem, akik úgymond épp rosszkor voltak rossz helyen.

    Az eset utáni testi, lelki sérülések, rémálmok nagy valószínűséggel tönkreteszik az ártatlan sofőrök életét

    A nagyobb szerelvények, mint a kamion, mozdony, metró sofőrei sajnos rengetegszer kerülhetnek balesetveszélyes helyzetbe, amit igyekeznek megoldani és a legtöbbször sikerrel is járnak. Ám ha valaki szándékosan, elkerülhetetlenül hajt eléjük, vagy bele a járművükbe, azzal nem tudnak mit kezdeni.

    Fotó: 112press

    Mit tehetsz, ha neked vagy egy ismerősödnek segítségre lenne szükséged? Ha a legapróbb jelét is érzékeled a bajnak, ha valaki öngyilkosságról beszél vagy bármilyen veszélyeztető, figyelmeztető jeleket küld a környezet felé, akkor azonnali segítségre van szüksége.

    Minél előbb, annál jobb. Az ilyen helyzetek segítésére rengeteg segítő szervezet létesült,  valamint az ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszám is not-stop hívható.

    Forrás: 112press.


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Nem világította ki műszaki hibás autóbuszát a sofőr – Egy autós belerohant, utasa életét vesztette

    FOTÓK: Nem világította ki műszaki hibás autóbuszát a sofőr – Egy autós belerohant, utasa életét vesztette

    Meghalt a műszaki hibás busznak ütköző személygépkocsi utasa a vezetője pedig súlyos sérüléseket szenvedett Noszlop és Bakonygyepes között. Az eset még 2018. áprilisában történt, most vádat emeltek buszsofőr ellen – írja a 112press.

    A vádirat szerint az ötvenegy éves férfi 2018. április 28-án menetrend szerinti autóbuszt vezetett Veszprém megyében az esti órákban, amikor az autóbusz műszaki meghibásodása miatt lakott területen kívül meg kellett állnia.  A leállított autóbusz – amelyről az utasok leszálltak – elfoglalta a menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávot.

    Mialatt a műszaki mentésre vártak, besötétedett, a sofőr azonban a KRESZ előírásait megszegve az álló járművet semmilyen módon nem világította ki, nem kapcsolta be a vészvillogóját, holott az működőképes volt, illetve az elakadásjelző háromszöget sem helyezte ki.

    Hirdetés

    Fotó: 112press

    Mindeközben a sértett házaspár is ezen az útvonalon közlekedett személygépkocsijával, amelyet a férj vezetett, felesége pedig a jobb oldali ülésen foglalt helyet. A szürkületben szabályosan közlekedő férfi a kivilágítatlanul álló autóbuszt időben nem észlelhette, ezért vészfékezése ellenére 58-62 km/h sebességgel az autóbusz hátuljának csapódott.

    A baleset következtében a jobb oldali ülésben ülő nő a helyszínen életét vesztette, férje nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

    A balesetért felelős sofőrrel szemben az ügyészség végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását és a járművezetéstől történő eltiltását indítványozta a Veszprémi Járásbíróság felé. A vád, halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége.

    Forrás: 112press


    MEGOSZTOM:

  • A Dunába csúszott. Szükség volt a búvárokra

    A Dunába csúszott. Szükség volt a búvárokra

    Dunaharasztiban az Alsó-Duna soron egy személyautó csúszott a Dunába. Szerencsére nem ült benne senki. – írja a katasztrófavédelem.

    A helyszínre riasztották a szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltókat, illetve a főváros búvárszolgálatát, akik drótkötél segítségével a járművet a vízből partra vontatták.

    Hirdetés

    Fotó: Szigetszentmiklós HTP
    Fotó: Szigetszentmiklós HTP
    Fotók: Szigetszentmiklós HTP


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Példás összefogás-Járókelők emelték le az SUV-t egy elgázolt nőről

    VIDEÓ: Példás összefogás-Járókelők emelték le az SUV-t egy elgázolt nőről

    Járókelők álltak össze vasárnap délután New York-ban, hogy megmentsenek egy nőt, aki egy SUV alá szorult, miután a jármű vezetője elgázolta –Írta meg a 24.hu a helyi sajtóra hivatkozva. 

    A videón látni, ahogy tucatnyi ember rohan oda a Mercedeshez, és közös erővel megdöntik az autót, és egy percen belül ki is szabadítják az áldozatot. A New York-i rendőrség szóvivője az Insider című lapnak elmondta, hogy a 25 éves nő nem szenvedett súlyos sérüléseket, és zúzódások és vágások miatt vitték kórházba.

    Hogy milyen szerencsésen megúszta, azt jól mutatja az az abszurd fotó, amin az elgázolt nő a telefonját nézte, miközben a New York-i tűzoltóság mentősei épp ellátták sérüléseit a helyszínen.

    Hirdetés

    A rendőrség közlése szerint az SUV-t egy 65 éves nő vezette, aki kanyarodás közben nem adta meg a zebrán gyalogló áldozatnak az elsőbbséget, majd miután elütötte, még nekiütközött egy másik autónak, ami a lámpánál állt. A sofőr ellen eljárást indítottak.

    Forrás: 24.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Piroson hajtott át a GTR-es – Szó szerint kettészakított egy Tesla-t

    VIDEÓ: Piroson hajtott át a GTR-es – Szó szerint kettészakított egy Tesla-t

    Nagyjából 100 mérföld/h (kb: 160km/h) sebességgel ütközött egymásnak egy Nissan Gtr és egy Tesla Model X a Floridai Hallandale Beac- en.

    A balesetet a Nissan sofőrje idézte elő, mivel a piroson száguldott át. Ekkor kapta el a Tesla hátulját, ami gyakorlatilag kettészakadt. A szétrepülő törmelékek több autóban is kárt tettek.

    Szerencsére halálos áldozata nem volt az esetnek, ami a roncsokat elnézve Isteni csoda.

    Hirdetés

    Forrás: teslarati.com

    Cikkhez kapcsolódó jogi magyarázat itt:

  • VIDEÓ: Ittas sofőr ütközött egy busszal, ami emiatt egy másik autóval, melynek sofőrje épp egy baleset helyszínéről menekült

    VIDEÓ: Ittas sofőr ütközött egy busszal, ami emiatt egy másik autóval, melynek sofőrje épp egy baleset helyszínéről menekült

    Részegen hajtott busznak autójával egy férfi Gyöngyösön hajnalban. Utasa életveszélyes állapotban van, míg a sofőrnek csak karcolásai lettek.

    A busz az ütközéstől oszlopnak csapódott majd ezután egy másik kocsival is ütközött, öt utas sérült meg. Az autó sofőrjét, melynek a busz nekiütközött, még keresik, ugyanis elmenekült a helyszínről.

    Úgy tudni azért nem maradt ott, mert pár száz méterrel előbb ő is balesetet okozott, és onnan pedig segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

    Hirdetés

     

    Forrás: tenyek.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Olvasónk a tegnapi, saját belesetével hívja fel a figyelmet a csúszós utakra

    VIDEÓ: Olvasónk a tegnapi, saját belesetével hívja fel a figyelmet a csúszós utakra

    Hetek óta szajkózzuk, hogy a ködös, 0 fokhoz közeli és az alatti hömérséklet miatt elképesztően nyálkásak, csúszósak az utak és ennek megfelelően válasszátok meg a sebességet.

    Olvasónk most elküldte a videóját, amit tegnap este rögzített a fedélzeti kamerája.

    Írja:

    A Váci útra fordultam ki, szemben a Westend melletti felüljáró látható… Megcsúszott, az eleje jobbra húzott, kézifékkel próbáltam korrigálni, jobbra a segge, balra az eleje, úgy éreztem megvan, majd túl nagyot mozdítottam jobbra a kormányon és ez lett a vége…
    Vezessetek óvatosan, irgalmatlanul csúszik…

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Töröd, zúzod? Horror lett a köteleződ. Kilistázzák ugyanis a rossz sofőröket

    Töröd, zúzod? Horror lett a köteleződ. Kilistázzák ugyanis a rossz sofőröket

    Több százezer autós szembesülhet azzal, hogy a károkozói pótdíj miatt a normál tarifa másfél-kétszeresét, extrém esetben akár az ötszörösét számítják fel a biztosítók. A rossz sofőrök ajánlatát is kötelező befogadni a biztosítóknak, amelyek – érthetően – nem kapkodnak az ilyen ügyfelek után. – írja a napi.hu Írják továbbá:

    Hatalmas felháborodást váltott ki jó néhány autósból a biztosítók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál (kgfb) alkalmazott díjszabása. A biztosítók ugyanis néhány évvel ezelőtt bevezették az úgynevezett károkozói pótdíjat, ami azt jelenti, hogy bónusz-fokozattól függetlenül megemelik a díját annak az autósnak, akinek a kgfb-szerződésének a terhére az elmúlt 3-5 évben kárkifizetés történt. A pótdíj mértéke akár a bónusz-fokozatban ajánlott éves díj többszöröse lehet. Az Allianznál például az az autós, aki 2017. január 1-je óta háromszor is kárt okozott a saját hibájából, ötszörös szorzóval számolhat.

    Az Autóklub kiakadt

    A gyakorlatot nem csak az autósok, de a Magyar Autóklub is kifogásolta. A szervezet az alapvető jogok biztosához fordult, hogy indítson vizsgálatot a biztosítók eljárásával kapcsolatban. A vizsgálat, amelynek során az ombudsman a Magyar Biztosítók Szövetsége mellett a Pénzügyminisztériumot és a Magyar Nemzeti Bankot is megkereste, még mindig tart.

    A biztosítók pedig azt állítják, ez a gyakorlat helyes, mivel kockázatosabbak azok az ügyfelek, akik az elmúlt években kárt okoztak. A 15 fokozatú bonus-malus rendszer nem elég pontos ahhoz, hogy megfelelően árazzák a kgfb-t.

    Hirdetés

    Épp ezért jóformán mindegyik piaci szereplő alkalmazza a károkozói pótdíjat, amely alapján a saját hibájukból kárt okozó autósok díját durván megemelik.

    „A jelenlegi bonus-malus rendszer az okozott károk darabszámától függően határozza meg a következő biztosítási időszakra vonatkozó besorolást. Ezt a besorolást az okozott kár mértéke nem befolyásolja.

    Akár egy pár tízezer forintos dologi kárt okozó koccanásról, akár több millió forintos kárkifizetéssel járó személyi sérüléses balesetről van szó, a bónuszfokozat meghatározása ugyanúgy történik. Egy – a kifizetett kár nagyságától függő – differenciálás igazságosabbá tehetné a rendszert” – mondták lapunknak az Uniqa szakértői.

    Nem a jármű, a vezető számít

    A bónusz osztályokhoz tartozó díjak viszont nem arányosak a tényleges kockázattal – mondta Flamich Gábor, a Signal Iduna főosztályvezetője. „Nézzünk erre egy konkrét példát. Nem azonos a kockázat két B8-as kategóriában lévő ügyfél esetén, ha az egyikük B10-ből károkozás miatt esett vissza B8-ba, míg a másik A0-ból fokozatosan érdemelte ki a B8 kategóriát. Ezért vezették be a biztosítók a károkozói pótdíjat” – magyarázza a szakember.

    A biztosítóknak nagyon nehéz pontosan lekövetni a kockázattal arányos díjszükségletet. Sok próbálkozás van a piacon. Ezekből azt látni, hogy a fókusz egyre inkább eltolódik a jármű paraméterei felől a használók paraméterei felé. Megfigyelhető, hogy az üzembentartó/tulajdonos paraméterei mellett megjelentek a vezető személy paraméterei is a tarifákban – mondja Flamich.

    Az Uniqa és a Signal is alkalmazza a károkozói pótdíjat. Az Uniqánál egyetlen kötelezős káresemény az elmúlt három évben megduplázza a biztosítási díjat, aki pedig kettő vagy több kárt csinált, annak háromszoros díjat kell fizetnie. A Signalnál jelenleg 65 százalékkal nő a díj, ha három éven belül kárkifizetésre került sor.

    Lapátra kerülnek a dodzsemezők

    Vannak biztosítók, amelyeknél kisebb ez a szorzó, a K&H például csak 10-25 százalékkal növeli meg a hibázó autósok díját, ha az elmúlt évben kárt okoztak, ami szerény mérték ahhoz képest, hogy az Allianznál például egyetlen kár három éven belül 29 százalékos áremeléssel kár, két kár után pedig a háromszorosára, három vagy több kár után az ötszörösére ugrik a díj.

    A legtöbb biztosítónál e között a két érték között alakul a pótdíjazás. Az Aegonnál is három évet vesznek figyelembe, aki hibázott, annak a másfélszeresére nő a díja. Az Unionnál 35 százalék a pótdíj mértéke, és szintén 3 év számít. A Groupamánál a bónusz-fokozattól függ a károkozói szorzó, a legmagasabb bónuszfokozatban 24,9 százalék, a malusos ügyfeleknek (M1-M4) kétszeres díjat kell fizetniük, ha három éven belül okoztak kárt.

    Az díjszabások alapján egyértelműnek tűnik: az elmúlt években kárt okozó ügyfelek nem kellenek a biztosítóknak. Azokat az ügyfeleket, akik sok kárt okoztak az elmúlt években, egyébként is lapátra tehetik a cégek, felmondhatják a szerződésüket. A biztosítók saját bevallásuk szerint ritkán ugyan, de élnek ezzel a lehetőséggel, az Union például évente 10-20 ügyfelétől köszön el így, de a többi cégnél is van erre példa. Azok az ügyfelek, akik kétszer-háromszor is kárt okoztak néhány éven belül, új indexdíj helyett évfordulóra általában felmondó levelet kapnak.

    Muszáj befogadni a rossz ügyfelet

    Ez érthető is a jegybank statisztikái alapján, amelyek szerint az egy-egy káreseményre jutó kárérték egyre magasabb, 2018-ban már meghaladta az 509 ezer forintot, ami történelmi csúcs. Egy olyan ügyfélnél, aki az elmúlt két-három évben két-három kárt okozott, nagy a kockázat, hogy a következő években is karambolozik majd, így a biztosítása nagyon magas tarifa mellett is veszteséget eredményez.

    A biztosítójuktól elküldött autósok kénytelenek másik szolgáltatót keresni, az ajánlatukat pedig a kgfb-ről szóló törvény alapján el kell fogadnia az új biztosítónak.

    Kötelező biztosítás nélkül nem maradhat egyetlen gépjármű sem, akkor sem, ha a tulajdonosa vagy használója úgy közlekedik, mintha dodzsemet vezetne a vurstliban.

    A rossz ügyfélért pedig nem lelkesedik a konkurencia. Mivel direktben elküldeni nem lehet, indirekt módon próbálják elijeszteni, például azzal, hogy igyekeznek felsrófolni a díját jó magasra, hátha másik céget választ.

    A jegybank adatai alapján több százezer személyautós lehet most, aki a biztosítóknál károkozói pótdíjjal számolhat. 2018 végén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint több mint 5,26 millió járműnek volt kgfb-szerződése, ebből 3,6 millió volt a személyautó. Utóbbiaknál a kárgyakoriság 3,26 százalékos volt, ami nem számít magasnak. 2018-ban ez alapján körülbelül 117 ezer személyautós kgfb-s kár volt. 2017-ben szintén 117 ezer, 2016-ban 114 ezer volt a károk száma. Lehetnek persze ezek között olyan autósok is, akik többször is hibáztak, ez alapján, ez alapján 300-350 ezer autóst is érinthet a büntetőszorzó.

    Forrás: napi.hu
    Borítókép: illusztráció


    MEGOSZTOM: