Címke: #baleset

  • Fontos dologra hívja fel a figyelmet a kisteherautó múlt heti sérültje

    Fontos dologra hívja fel a figyelmet a kisteherautó múlt heti sérültje

    Elgondolkodtató Facebook poszt született, amit egy múltheti baleset elszenvedője írt, 2020.03.11-én

    „Kedves mindenki aki ezt a posztot olvassa.

    Szeretném elmesélni nagyvonalakban a mai napon történt esetem. Ma délelőtt 10 órakór eléggé súlyos balesetet szenvedtem , Bábolna környékén az M1-es autópályán, Győr felé.

    Jobban mondva lehetett volna ennél sokkal rosszabb is. Én egy térd zúzódással és fejfájással megúsztam, sajnos a kisteherautó amivel utaztam nem úszta meg ennyivel. Részletekbe nem mennék bele, hogy hogyan is történt, ki ,miért és hol volt a hibás mert teljesen lényegtelen.

    A lényege a dolognak, hogy amíg még az autó megmarad részében ültem és próbáltam felmérni a körülöttem lévő dolgokat, saját magam is, hogy egyben vagyok-e észre vettem, hogy a Román származású kamionos akivel a balesetem is volt, próbált segítséget kérni telefonon.

    Én e közben igyekeztem magam és a beszorult lábam kimenteni a roncsból, ami azért eltartott egy ideig. E közben a sofőr kiszállt és megkérdezte, hogy jól vagyok-e és hogy hívta a szervet mindjárt itt lesznek. Megköszöntem neki, mivel én nem tudtam kiszedni még a telefonomat sem. Eltelt már jó pár perc mire kimásztam a roncsból, váltottam a sofőrrel néhány mondatot, majd arrébb sétáltam.

    Bő 10 perc telt el mire a rendőrök odaértek .

    Az autósok és kamionosok mind kikerültek a leállósávon mint, ha csak egy fa dőlt volna az útra. És pont itt van a mondandóm lényege. Ezalatt a 10 perc alatt az ég megadta világon senki nem áll félre, hogy esetleg segítsen, még akkor sem amikor én az autóban ültem.

    Hirdetés

    Valószínűleg látni lehetett, hogy a lábam vonszolom magam után, de én csak azt láttam néhány elhaladó autóból, hogy a telefon a kézben és fényképeznek.

    Kérdezem én, ez vajon normális így?!

    Rendben, hogy a sofőr hívott segítséget, de ezt rajtunk kívül senki nem tudta.

    És senkinek nem volt ideje arra, hogy megálljon csak addig amíg a mentő vagy épp rendőr odaér, hogy /jól vagy ember? kell segítség?/ Tényleg ilyen világot élünk és ennyi az összefogás?

    Én még anno úgy tanultam, hogy baleset esetén kötelesség LENNE segíteni a másikon.

    
    Mit kockáztatsz? Cserbenhagyás, segítségnyújtás elmulasztása

    Kicsit elszörnyedtem, hogy ez van ma és ennyire nem lehet más emberekre számítani, ha valóban baj van. Engem is várnak itthon és gondolom mindenkit. Nekem szerencsém volt, hogy így megúsztam, de lehet , hogy ha egy picit is elhagy a szerencse pont annak köszönhettem volna az életem aki megáll nekem segíteni.

    Eléggé elgondolkodtató, hogy miben és hogyan is élünk. Remélem, ezt majd olyan ember is olvasni fogja, aki éppen mellettem haladt el és a telefonja a kezében volt, hogy egy gyors selfie-t nyomjon rólam és a szerencsétlenségemről.

    Vigyázzatok magatokra és ha esetleg ilyet láttok gondoljatok arra, hogy mindenkit hazavárnak!!! Köszönöm, hogy elolvastad!” írja a baleset sérültje, Gergő, a Facebook poszt szerzője.


    MEGOSZTOM:

  • Frissítve! Két autó ütközött össze reggel a Rákóczi híd Pest felé vezető oldalán

    Frissítve! Két autó ütközött össze reggel a Rákóczi híd Pest felé vezető oldalán

    Nem megerősített információk szerint egy sofőr szembe hajtott a forgalommal, ezért következett be a baleset.

    A borítóképünkön szereplő fotót a 11. kerületi AUTÓSOK – Balesetek, Infók csoportunkba küldött B. Zoltán. A baleset miatt a rendőrök lezárták a híd Pest felé vezető oldalát.Eddig tisztázatlan körülmények között két autó ütközött össze 2020. március 15-én 8 óra 15 perc körül Budapest IX. kerületében, a Rákóczi híd Pest felé vezető oldalán. A balesetben az elsődleges információk alapján három ember megsérült.

    A baleset miatt a rendőrök a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták a híd Pest felé vezető oldalát.

    Hirdetés

    Fotó: MTI/MIHÁDÁK ZOLTÁN
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Az Árpád hídon akart megfordulni. Hatalmas baleset lett belőle

    VIDEÓ: Az Árpád hídon akart megfordulni. Hatalmas baleset lett belőle

    A 2018-as felvételt most kaptuk olvasónktól és úgy döntöttünk, hogy kiposztlojuk, mert hordoz magában az eset tanulságot.

    Egy normális közlekedési kultúrával rendelkező országban nem szorulna magyarázatra ez a videó, mert egész egyszerűen meg sem történhetne ilyen eset.

    Viszont mivel sajnos szinte naponta tudunk olyan eseteket posztolni, ami egy normális világban nem kéne, hogy megtörténjen, ezért vetünk róla néhány sort.

    A szürke BMW előtt haladó fekete autós gondolta, hogy megfordul az Árpád hídon. Azon az Árpád hídon, ahol az autósok egyébként is komolyabb sebességet szokta diktálni.

    Gondolta, ha már megfordul, akkor legalább a villamosnak elsőbbséget ad, azt ugyanis láthatta, hogy érkezik, hiszen elhaladt mellette.

    Ahogy kell, meg is állt, ám szerencsétlen BMW sofőrje (tök jogosan) nem tudta elképzelni, hogy mi a fog történni és komoly sebességgel nekiütközött.

    Ennek következtében a fekete autó valósággal átrepült az Árpád híd túloldalára, ahol csodával határos módon nem ütközött egy másik, szemből érkező autóval.

    Hirdetés

    Jogi magyarázat:


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Úgy néz ki büntetőfékezésből lett baleset Pécelen. Forgott a kamera!

    VIDEÓ: Úgy néz ki büntetőfékezésből lett baleset Pécelen. Forgott a kamera!

    MIT ÉRDEMEL AZ, AKIRŐL A FELVÉTEL A KEZEMBEN VAN? – kérdi olvasónk

    Mi és hogyan történt Péter szerint, aki a látszólag büntetőfékező autóba szaladt bele múlt héten?

    ” A múlt hét közepén történt az eset, szerdai napon, este 8 óra magasságában, Pécel főútján, Pest felé haladva.

    A felvételen látható, hogy kb 55km/órás sebességgel haladtam egy kisebb – 6-8 autóból álló – kocsisor elején. Már a tükörben is feltűnt, hogy az Octavia RS ezt a sort előzte, láthatóan sokkal nagyobb sebességgel, majd éppen vissza tudott sorolni a szemből érkező forgalom előtt.

    Csak annyira bosszantott fel az egész esemény, hogy némi szitkozódás után, ráhúztam a reflektort.

    Mivel ekkor folyamatosan a féken volt a lába, ami arra is utalhatott volna, hogy akár megállásra készül, azonban a körülmények egyértelműen nem tartották indokoltnak azt, így nem is számítottam rá.

    De aztán mégis megtette, és állóra fékezett, majd felengedve a fékpedálról a lábát és újra fékezve, prognosztizálta az eset kimenetelét.

    Hirdetés

    Kétségtelen, hogy ezt a csatát akkor, ott, abban a pillanatban Ő nyerte.

    Nyilván abban a hitben él, hogy megállja a helyét az általam még nem ismert tanúvallomása, mely szerint ez egy sima ráfutásos baleset, és Ő nem hogy nem követett el szabálysértést, de egyenesen áldozat.

    Bár elsőre valóban ráfutásos balesetnek tűnik, a kiérkező helyszínelő rendőrtiszt, nem kételkedett az általam előadottakban, és közel másfél órás nagyon alapos helyszínelése és jegyzőkönyvezése, megnyugtatott arról, hogy az eset körülményei kétségeket kizáróan lettek rögzítve.

    Miután hazaértem, konstatáltam, hogy a fedélzeti kamera jól működött, és rögzítette az eseményt.

    Hirdetés

    Sakk-matt. Sokan ilyenkor azt mondanátok, hogy jól telibe kell verni az ilyet. Nos, ha nem is önszántamból, de megtettem.” – írja olvasónk.

    
    Büntetőfékezés miatt elvették egy budapesti férfi jogosítványát

     

    Nem tudjuk még, hogy mi lesz a rendőrségi eljárás kimentele, de Péter ígéretet tett nekünk, hogy beszámol a fejleményekről,

    amit okvetlen leközlünk, mert sokan szeretnénk tudni, hogy egy ilyen eset miként végződik.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Elképesztő baleset. Bepánikolt a 75 éves nő. A felvételek elárasztották az internetet

    VIDEÓ: Elképesztő baleset. Bepánikolt a 75 éves nő. A felvételek elárasztották az internetet

    Bepánikolt a 75 éves nő a balesettől, végül 11 ember sérült meg miatta! – szúrta ki az automotor.hu

    Bogotában, Kolumbia fővárosában történt egy egészen elképesztő baleset, amelyről a felvételek egy pillanat alatt elárasztották az internetet.

    A helyi Noticias Caracol beszámolója szerint az egész azzal kezdődött, hogy a BMW-t vezető, 75 éves nő nem tudott a fékre lépni egy kereszteződésnél, így pedig egymásba lökött két autót.

    Ez önmagában is egy nagyobb balesetnek számított, de itt még nem voltak komolyabb sérülések, és „csak” három kocsi tört össze.

    A probléma ezután jött, mikor a sofőr bepánikolt, és érthetetlen okokból hátramenetbe tette az autót, majd nyomott egy padlógázt. Ezzel ugyanis letarolt mindenkit maga mögött, és a mögötte jövő autókat is egymásba lökte.

    Hirdetés

    A végeredmény kilenc összetört autó, és tizenegy sérült, akiket kórházba kellett szállítani.

    Hogy miért taposott a gázra a baleset után, arra nem tudott válaszolni az idős nő, aki szintén kórházba került.

    Forrás: automotor.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Szürreális események sorozata váltotta ki ezt a balesetet

    VIDEÓ: Szürreális események sorozata váltotta ki ezt a balesetet

    A történet úgy indult, hogy gyorshajtót bírságoltak a rendőrök egy útöbölben, amikor az orruk előtt ütközött megálló Volkswagennel egy Renault Nemeskeresztúrnál. – írja a 112press.hu

    A baleset előtt nem sokkal a 84-es főút vasi szakaszának hírhedt rendőrségi Mercedese bemért egy gyorshajtót, aki autójával jelentősen túllépte a megengedett sebességet. (Ez azt jelenti, hogy gyorsabban haladt, mint a megengedett sebesség másfélszerese, azaz 135 km/óra feletti sebességgel közlekedett.)

    Fotó: 112press.hu

    A rendőrök egy útöbölnél állították meg az autót és már intézkedtek a sofőrrel szemben, amikor egy Sümeg felé tartó Volkswagen vezetője hirtelen fékezett a pirosra váltó fénysorompó miatt. Az autó a még nyitott állapotban lévő félsorompó alatt állt meg és a sofőr vissza akart tolatni a sorompó elé.

    Fotó: 112press.hu

    Ekkor érkezett a Volkswagennel egy irányba tartó Renault, amelynek vezetője ráfeledkezett a rendőri intézkedésre és csak az utolsó pillanatban nézett vissza az útra és annyira volt ideje, hogy balra elrántsa a kormányt. A Renault jobb eleje „kiütötte” a VW bal hátsó kerekét és előre lökte az autót a sínek felé.

    A Renault átszáguldott a vasúti átkelőn, nekihajtott egy alaposan lebetonozott jelzőtáblának, majd az árokban, a tetején állt meg.

    Hirdetés

    A félsorompó ekkor ereszkedett le, az egyik oldalon a személyautó tetejének ütközve. Emiatt azonnal hibajelzést küldött a rendszer, jelezve, hogy a sorompó nem képes végállásig lecsukódni. A rendőrök először a Volkswagenhez szaladtak, hogy ha kell kiszabadítsák a sofőrt a vonat érkezése előtt, de erre nem volt szükség, mert ki tudott szállni.

    A Volkswagen nem lógott rá arra a zónára, ahol a vonattal ütközhetett volna. (Nem úgy, mint egy Mercedes Vasvárnál, a múlt héten.) A tetőre borult Renault vezetőjét információnk szerint könnyű sérüléssel szállították a mentők a szombathelyi Markusovszky kórházba.

    Fotó: 112press.hu

    A személyszállító- és tehervonatok csökkentett sebességgel közelítették meg az átkelőt és hangjelzés után haladtak át. Az autómentő érkezése után a GYSEV helyszínen lévő szakemberei egyeztettek a vasúti forgalomirányítókkal a vonatok érkezéséről.

    Ezután megvártak egy tehervonatot, majd az autómentő elkezdhetett dolgozni a síneken, hogy a sérült Volkswagent elszállítsa. A művelet végén a vasúti szakemberek jelezték, hogy a sín felszabadult, majd egy teszt következett, hogy a félsorompó megfelelően működik-e? Működött, így a vasúti közlekedés zavartalanul haladhatott tovább. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

    Forrás és borítókép: 112press.hu


    MEGOSZTOM:

  • Két hazai, teljesen szürreális videót kaptunk ma. Próbáljuk feldolgozni…

    Két hazai, teljesen szürreális videót kaptunk ma. Próbáljuk feldolgozni…

    A felvételek látszólag nem maiak, de mindenképpen tanulságosak, sőt kifejezetten szürreálisak.

    A első felvételen egy Skoda sofőrje művel olyat figyelmetlenségből a Könyves Kálmán körúton, hogy majdnem egy teljesen röhejes baleset lett a dolog vége.

    A másik eset pedig abból a szempontból szerencsésnek mondható, hogy nem egy, a tréler mögött haladó autóra zuhant rá a szállított autó. Érthetetlen, hogy miért volt nehéz feladat megfelelően rögzíteni a szerencsétlen járművet…

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Amit ez a motoros átélt, attól lehet bekaksiztunk volna

    VIDEÓ: Amit ez a motoros átélt, attól lehet bekaksiztunk volna

    Azt gondolná az ember, hogy legalább egymásra figyelnek a motorosok, ha már annyira hangoztatják, hogy mi autósok nem figyelünk rájuk (persze tisztelet a kivételnek minden esetben).

    Amit a sisakkamera rögzített attól nem kicsit lett tele a gatyánk a videót nézve és szerintünk a motoros is hasonlóképp érezte magát. Nagy sebességgel haladt az úton, amikor vele szemben feltűnt két motoros, ugyanabban a sávban. A felvétel rögzítője épphogy elfért a vele szembe száguldók között.

    A videó vége sem túl vidám, úgy tűnik sajnos mégsem volt olyan zökkenőmentes a száguldozás

    Hirdetés

     

    Forrás: facebook


    MEGOSZTOM:

  • Dugó, ideges. Kapkod, hibázik. Baleset miatt állt, okozott egy másikat

    Dugó, ideges. Kapkod, hibázik. Baleset miatt állt, okozott egy másikat

    Tanulságos, külföldi videó.

    A pennsylvaniai East Berlinben – tényleg, van ilyen település – történt egy baleset, ami torlódást okozott, ahogyan ez a világban mindenhol szokásos ilyenkor. A dugóban várakozók közül néhányan inkább megfordultak a kettős záróvonal ellenére, ahogyan az esetet rögzítő kamion előtti fehér Chevrolet SUV is. Nem kellett volna. – szúrta ki a player.hu

    Baleset esetén a bámészkodás és a türelmetlenség miatti forgolódás szokott újabb baleseteket okozni, úgyhogy ajánljuk figyelmetekbe…

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Két teherautó közé szorult egy személyautós a 6-oson – A sofőr életét vesztette

    FOTÓK: Két teherautó közé szorult egy személyautós a 6-oson – A sofőr életét vesztette

    Meghalt az a sofőr, aki autójával két teherautó közé szorult a 6-os úton kedd délután Pécsváradnál – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

    Egy kamion, egy személyautó és egy teherautó ütközött össze Pécsvárad térségében, a 6-os főúton, a nagypalli elágazásnál délután. A pécsi hivatásos tűzoltók mellett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, valamint a társhatóságok is a helyszínre értek.

    A balesetben súlyosan megsérülő nőt a tűzoltók szabadították ki a járműből, a mentők kórházba vitték, de ott életét vesztette.

    Hirdetés

     

    Fotók:Baranya Megye Balesetek Bamosz Kft


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: FRISSÍTVE! Kamion hátuljába szaladt egy kisbusz az M0-áson

    VIDEÓ: FRISSÍTVE! Kamion hátuljába szaladt egy kisbusz az M0-áson

    Egyelőre nem rendelkezünk róla információval, hogy mennyire történt súlyos személyi sérülés a videón látható balesetben. Sajnos a képsorokat elnézve nagyon csúnya a roncs. Csak remélni tudjuk, hogy nem volt halálos kimenetelű a baleset.

    A belset olvasónk leírása szerint a Bilk lehajtó előtt történt.

    FRISSÍTÉS:

    A police.hu közlése szerint a baleset az M0-ás autóút 25.800-as méterszelvényénél, az M5-ös autópálya irányából az M1-es autópálya felé vezető szakaszon történt nagyjából 15 óra magasságában. Sajnos az ütközés olyan súlyos volt, hogy a kisteherautó vezetője a helyszínen meghalt.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Nem fékezett időben a teherautós – épp a sínen állt meg, ahol jött a vonat

    VIDEÓ: Nem fékezett időben a teherautós – épp a sínen állt meg, ahol jött a vonat

    A felvétel Törökországban készült, de rettentően tanulságosnak gondoljuk, ezért osztjuk meg veletek.

    Egy kisteherautó sofőrje nem észlelte időben a vasúti átjárónál a tilos jelzést és a leengedett sorompót. Amikor észrevette azonnal a fékbe taposott, ezzel azonban pont azt érte el, hogy a vasúti pálya kellős közepén állt meg. Próbált elindulni ismét, de nem jött össze.

    Akkor ért oda épp egy tehervonat is, mely ugyan észlelte az előtte megakadt járművet, ám sajnos az azonnali vészfékezés ellenére is bekövetkezett a csattanás, mivel egy ilyen tehervonat fékútja rettentően hosszú.

    A balesetben a teherautó vezetője megsérült, a mentők kórházba szállították.

    Az adott szituációban, ha a sofőr észleli, hogy a sorompó letörése nélkül már nem tud megállni, akkor azt javasoljuk, hogy adjon gázt és így robogjon át a síneken, a gyengített sorompórudat, vagy rudakat letörve, majd félreállva értesítse a történtekről a hatóságokat. Így nagyobb esélye van a túlélésre, mint ha a videón látottakhoz hasonlóan a sínen áll meg. – írja a 112press.hu

    A hazai és az európai sorompórudakat úgy tervezték, hogy a gyengített csavarok eltörjenek erőbehatás esetén. Így a sorompórúd nem okoz komoly kárt a járműben.

    Hirdetés

     

    Forrás: 112press


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Négy kamion ütközött reggel az M1-en – Egy ember életét vesztette

    FOTÓK: Négy kamion ütközött reggel az M1-en – Egy ember életét vesztette

    Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópálya 157. kilométerszelvényében, Mosonmagyaróvár térségében, 2020. március 9-én 6 óra 42 perckor. A rendelkezésre álló adatok szerint az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán – eddig tisztázatlan körülmények között – négy tehergépjármű ütközött.

    A baleset következtében egy ember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

    Az érintett útszakaszt a rendőrség a helyszínelés és műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárta. A forgalmat a 142. kilométerszelvénynél, Lébény térségében az 1-es számú főút felé terelik. A közlekedők az autópályára a 160. kilométerszelvényben térhetnek vissza.

    Hirdetés

    Forrás: police.hu

     


    MEGOSZTOM:

  • Emlékezetes este egy Toyota Yaris sofőrjének Egerben

    Emlékezetes este egy Toyota Yaris sofőrjének Egerben

    Történt ugyanis, hogy valaki – minden bizonnyal tévedésből – A Dobó utcából behajtott a Céhmesterek udvarába ott, ahol elvileg csak a gyalogosok közlekednek.

    Eddig még nem is lenne semmi különös a történetben, de ezt követően az ott álló, meredek lépcsősorra is ráhajtott a sofőr, és ez jelentette a végállomást.

    Egy éppen ara járó olvasónk este 10 óra környékén látta a lépcsőn ragadt autót. – írja az egriugyek.hu

    Hirdetés

    Hozzátették: „Azt azért szívből reméljük, hogy nem sérült meg senki, és hogy az autót is sikerül helyrehozni. ”


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Durva baleset lett az apró figyelmetlenségből

    VIDEÓ: Durva baleset lett az apró figyelmetlenségből

    Egy oroszországi autós fedélzeti kamerája rögzítette az esetet, ami csúnya karambollal végződött.

    A külső sávban várakozó fehér autós, úgy tűnik vissza szeretett volna fordulni. Az orosz KRESZ nem az erősségünk, de nem vagyunk benne biztosak, hogy ott abból a sávból kéne ezt megejteni, de mindegy is, hiszen a bajt nem ez okozza, mivel jóindulatú autóstársa megáll és beengedi sofőrünket. Ekkor következik a hatalmas csattanás.

    Fehér autósunk ugyanis nem volt eléggé körültekintő és kikanyarodott a másik sávban haladó kisteher elé.

    Az első és legfontosabb, hogy az ilyesféle manővereket mindig kellő körültekintéssel végezd, még akkor is nézz körbe, ha valaki beenged, hisz mint láthatjuk a másik sávban még jöhetnek. A másik fontos, hogy szerintünk a kisteher sofőrje is lehetett volna picit óvatosabb, ha már látta, hogy a másik sávban megáll egy autó, akkor érdemes lett volna picit legalább lassítania, még ha zöld is volt a lámpa jelzése, hiszen az eset egy gyalogátkelőnél történt.

    Hirdetés

     

    Forrás: ViralHog


    MEGOSZTOM: