Egy külföldi felvételösszeállítás egyik részletét szeretnénk most bemutatni nektek, melyre egyik olvasónk hívta fel figyelmünket.
A videó tökéletesen szemlélteti, hogy miért fontos betartani az előírt sebességhatárokat. A felvételen két szabálytalan autós találkozása látható, ami hatalmas csattanással végződik. A balesetben szerintünk mindkét fél hibás volt, az egyik nyilvánvalóan nem volt elég körültekintő, a másik pedig száguldása miatt már nem tudott megállni időben.
A fekete autó sofőrje pedig láthatóan már taposta a féket az ütközés előtt. Talán ha fele olyan gyorsan megy simán megáll, de legalábbis kisebb karambol lett volna az tuti.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Győrújfalun, a József Attila utcában, hétfő este.
Egy 41 éves győri férfi közlekedett személygépkocsival a Duna utcában, a Kossuth Lajos utca felől, a József Attila utca irányába. A kereszteződéséhez érve nagy sebességgel az úttestről lesodródott és belerohant egy ház garázsába, majd az ott parkoló két autónak ütközve az egyiket – a falat átszakítva – a lakótérbe tolta.
A baleset során az okozó járművet vezető férfi és utasa megsérült, őket a mentők kórházba vitték.
A rendőrök, a sofőrrel szemben alkoholtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért tőle egészségügyi ellátása során további mintavételre intézkedtek.
Hirdetés
A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.
A meteorológiai előrejelzések alapján a következő napokban újra téliesebb időjárás várható, tehát sokfelé lehet havazás, hószállingózás és ezzel egyidejűleg csúszós utakra is számítani lehet országszerte..
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. is téli üzemmódra vált vissza, hogy 12 órás váltott műszakokban, 0-24 órás szolgálat mellett végezze el a szükséges síkosságmentesítési és hóeltakarítási munkákat. A szakemberek ezúttal is arra kérik a közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek, utazás előtt pedig tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról a társaság Útinform szolgálatánál.
Az elmúlt hetekben igazi meleg, napsütéses idő volt a jellemző, ezen felbuzdulva sokan lecserélték a téli abroncsokat nyárira.
Még a száraz utakon is figyelni kell rá, hogy 7 celsius fok alatti hőmérsékleten a téli-, és a négyévszakos abroncsok általában jobb teljesítményt nyújtanak, mint a nyárigumik. A havazásban, esetleges hófúvással érintett területeken pedig egyáltalán nem javasolják az elindulást a szakemberek azoknak, akik már nyári szettre váltottak.
Bár tudjuk, hogy a vírusveszély miatt már sokan otthonról dolgoztok, mégis azt tapasztaljuk, hogy az autós forgalom nem csökkent jelentősen az ország területén, hiszen sokan nem tehetik meg, hogy otthon maradjanak.
Az ország több pontján is csúszóssá váltak az utak és emiatt már balesetek is történtek.
Hirdetés
A rendőrség közleménye szerint pedig:
Teljes szélességében lezárták reggel a 24-es főutat a 49-es kilométernél, mivel egy tehergépjármű megcsúszott és keresztbe fordult az úttesten.
Továbbá szintén lezárták az z M5-ös autópályát 71-es kilométerénél – a Budapest felé vezető oldalon, itt egy kamion csúszott meg, majd a szalagkorlátnak ütközött és teljes rakománya az útra borult. Személyi sérülés egyik balesetben sem történt.
Az eset körülményeiről sajnos semmilyen információval nem rendelkezünk, de az autó állapotából feltételezzük, hogy egy baleset miatt került a fiatos az árokba, de persze nem kizárt az sem, hogy csak lehajtott az útról.
Igazából szinte mindegy is, amit ezután csinált, arra viszont már nehezen találunk szavakat. Az autós ugyanis csőgázzal és kitekert kormánnyal próbálja a szerencsétlen autót kibénázni az árokból. A látottak alapján azt gondoljuk valami vaj lehetett a sofőr füle mögött és bekattant vagy épp menekülni próbált.
Ilyet ugyanis épeszű ember biztosan nem csinál az autójával…
Szinte azonnal meghalt az a 21 éves fiatal, aki kocsijával egy ház falának csapódott Nagykőrösön – írta meg a Bors.
Gyászol az autósközösség Nagykőrösön, miután egy horrorisztikus balesetben vesztette életét egy fiatal férfi. E. Miklós egyik barátjával indult útnak este, azonban nagy sebességgel először egy oszlopnak, majd egy ház falának ütközött. Az autó szinte bombaként robbant bele az épületbe, a kocsi pedig felismerhetetlenségig összetört.
Miklós azonnal életét vesztette, míg utastársa súlyos sérülésekkel, de megúszta a balesetet.
A becsapódás olyan erős volt, hogy még a szomszédos utcában is hallották. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
„Csak egy hatalmas csattanást hallottunk, azt hittük, ide rohant be valaki . Ötvenes sebességkorlát van, de biztos, hogy annál jóval többel ment. Ezen az útszakaszon amúgy is sokszor versenyeznek egymással az autósok, rendszeresen látunk éjjel errefelé száguldozókat”– mesélte egy helybéli férfi.
Hirdetés
Fotó: MTI/DONKA FERENC
Miklós maga is az autózás szerelmese volt, imádott autókkal és motorokkal pepecselni.
Az élet maga a bizonytalanság, és az egyetlen orvosság ez ellen a vakmerőség” – írta közösségi oldalán, melyen egy motoros fotóval szerepel. Ismerősei szerint azonban nem volt elővigyázatlan.
„Nagyon jól vezetett, mindene volt az autózás, a motorozás. De sosem veszélyeztette volna más életét és a magáét sem, amennyire lehetett, vigyázott magára. Képtelenek vagyunk felfogni, hogy elment, olyan fiatal volt, teli tervekkel és álmokkal, imádta a tündéri keresztgyerekét és a családját is, bele sem merünk gondolni, hogy most mit érezhetnek „– mesélte róla egy ismerőse a Borsnak.
Egy autó villanyoszlopnak csapódott a Kacsóh Pongrác úti felüljárón szombatról vasárnapra virradó éjjel – írja honlapján a rendőrség.
Eddig tisztázatlan körülmények között 2020. március 22-én 1 óra 43 perckor Budapest 14. kerületében, a Kacsóh Pongrác úti felüljárón egy autó villanyoszlopnak ütközött.
A balesetben az autót vezető 54 éves férfi – a helyszíni ellátás ellenére – életét vesztette.
A rendőrök a helyszínelést és a műszaki mentést a Hungária körút és a Hősök tere felé vezető útszakasz lezárása mellett végezték
Amit az alábbi felvételen látható autós elkerülhetetlenül átélt, azt biztosan nem szeretnéd megtapasztalni soha.
Egy komolyabb baleset után az emberben sok minden átértékelődik még akkor is, ha nem ő a vétkes, akkor meg talán végképp, ha ilyen elkerülhetetlen, szerencsétlen dolgot sikerül megúsznia ép bőrrel.
Az alábbi felvételt elnézve nem kizárt, hogy én jó ideig vagy talán soha nem ülnék újra volán mögé.
Egy biztos, a felvételen látható autós őrangyala ébren volt amikor kellett. Az egész esetet a szerencsétlen(vagyis inkább nagyon is szerencsés) Orosz autós fedélzeti kamerája rögzítette.
A felvételen azt látjuk, ahogy egy méretes vasdarab egészen a túloldalról repül autója felé, majd hatalmas erővel és robajjal csapódik be a szélvédőjén épp a vezetőoldalon.
Épületnek ütközött egy személyautó csütörtök este Pécsen, az Athinay utcában.
Mint később kiderült, a Megyeri téren lévő autósboltba hajtott egy gépjármű. Éppen abba az autósboltba rongyolt bele, ahova néhány éve már becsapódott egy másik autó is . A mostani baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok.
A balesethez pécsi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, ők áramtalanították a gépkocsit, melyben egy ember ült. Hozzá mentő érkezett, akik megfigyelésre kórházba szállították.
Halált okozó járművezetés ittas állapotban, segítségnyújtás elmulasztása és hamis vád miatt felelhet a 41 éves salgótarjáni férfi.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halált okozó járművezetés ittas állapotban, segítségnyújtás elmulasztása és hamis vád bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást Sz. Lajos 41 éves salgótarjáni lakos ellen.
A férfi a megalapozott gyanú szerint 2020. január 17-én az éjszakai órákban a megengedett sebességet túllépve közlekedett tehergépkocsival a megyeszékhely belterületén, amikor elütött egy, az úttesten gyalogosan áthaladni szándékozó nőt.
Sz. Lajos a járművel ezt követően megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A gyalogos a baleset következtében olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Hirdetés
A rendőrök a 41 éves salgótarjáni lakost a balesetet követően elfogták, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság épületébe előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki.
Vallomásában előadta, hogy a gépkocsit nem ő, hanem 34 éves férfi ismerőse vezette.
A nyomozók a tanúvallomások, a beszerzett térfigyelőkamerák felvételeinek elemzése eredményeképpen megállapították, hogy a járművet – vallomásával ellentétben – Sz. Lajos vezette. A hatóság tagjai a 41 éves férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, melyet az illetékes bíróság elrendelt.
A nyomozás során beszerzett szakértői vélemény alapján a rendőrök megállapították továbbá azt is, hogy a férfi ittasan vezette a járművet.
A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.
Olvasónktól kaptuk az információt, hogy két személyautó ütközött frontálisan a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2020. március 20-án 14 óra 40 perc körül Budapest 19. kerületében, a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton két autó ütközött össze. Az elsődleges adatok szerint a balesetben két ember sérült meg.
A balesetben érintett járművek akadályt képeznek ezért a helyszínelés és műszaki mentés idejére a rendőrök lezárták a Ferihegyi Repülőtérre vezető utat a Hangár utca és a Ferihegy 1-es terminál közötti szakaszon.
Egy szabályosan haladó autónak, majd egy oszlopot kidöntve és egy kisbolt falának csapódott egy autós Szombathelyen- írta meg a 112press.hu
A baleset után a vétkes autóval két nő szállt ki. Először hangosan káromkodtak és kiabáltak a segítségükre siető vétlen autóssal. Azt kiabálták hogy nincs szükség rendőrre.
Majd míg a vétlen sofőr visszament autójához és a rendőröket hívta a nők elmenekültek a helyszínről
A balesetben személyi sérülés nem történt, tart a rendőrök keresik az autóból elszaladt asszonyokat.
Tele a net olyan videóval, ahol a felvételen látottakhoz is hasonló, szellemileg nem túl fejlett lények, mások életét kockáztatva vagánykodnak és próbálnak egy kis adrenalinra és hírnévre szert tenni.
A dolog tök jó lenne, ha mondjuk egy autókkal teli út helyett egy beton elemekkel teli úton játszanák, amit játszanak. Ott lehetne cikázni és bizonygatni ki mit tud, aztán, ha a betonnak csattannak neki, az a kutyát se érdekli igazán. A vezess által kiszúrt, (szerencsére külföldi) videón két autós gondolta úgy, hogy versenyeznek egyet a tömött úton, amit egyikük utasa lájvban közvetített is. Nagy sebesség, autók között cikázás, aztán BUMM!
Úgy tűnik sofőrünk mégsem volt akkora király, mint amekkorának hitte magát (nahát, valahogy ez mindig így van). Kár, hogy ez megint úgy derült ki, hogy egy másik, ártatlan autós itta meg a levét.
A 112press.hu azt gondoljuk elég hiteles forrás, ha baleset a téma. Sok olvasója kéri ki véleményüket a biztonsági öv témában. Az álláspontjuk egyértelmű:
Aki autóba ül, kapcsolja be magát.Ezt nem a „biztonsági öv lobbi által lefizetve” írjuk (máig megmosolyogtató az a korábbi pengeváltás, amiben ezzel gyanúsított minket valaki), hanem több ezer baleseti helyszín tapasztalata alapján.
Tudjuk, hogy szinte mindenkinek van olyan ismerőse, akinek a szomszédja gyerekének unokatestvérének internetes ismerőse csak azért élt túl egy szörnyű balesetet, mert nem volt bekötve. De általában hiába kérjük a baleset konkrét helyét és idejét, ezek valamiért nem ismertek.
A városi legendákon túl természetesen van olyan baleset, ahol valóban az menthetett meg valakit, hogy nem volt bekötve és kirepült a járműből, de ezek száma elenyésző ahhoz képest, amikor segít az öv.
– írja a portál és tette közzé az alábbi hírt egy ellenőrzési akcióról.
Az esethez kapcsolódik, hogy a rendőrök egy civil Mercedesből, lesből figyelték és kamerázták az övet nem bekötő sofőröket. Akik nem használtak övet, vagy trükköztek vele, azok néhány perc múlva már a bírságot is megkapták.
Hirdetés
Fotó: 112press.hu
Mennyire bírságohatnak?
Sok járművezető akadt fent az ellenőrzésen, őket pár száz méterrel arrébb félreállították a rendőrök.
Érdekesség, hogy többen még a sárga mellényeket látva sem kapcsoltak, hogy vajon miért állítják meg őket a rendőrök, de
sokan voltak azok is, akik gyorsan bekötötték magukat, amikor észrevették a rendőröket. De arra már késő volt.
A Szombathelyen kiszűrt szabálytalankodók 10 ezer forintos bírságot kaptak és három előéleti pontot. Ugyanez városon kívül 15 ezer, míg autópályán 20 ezer forintos bírságot „ér”.
A biztonsági övet nem csak saját maga érdekében kell bekötni sofőrnek és utasnak egyaránt, hanem az érintettek családja és az adófizetők miatt is. Sok súlyos sérülés is elkerülhető lenne az öv bekapcsolásával, így kevesebb kórházban és rehabilitációval töltött idővel kellene számolni.
Azt pedig senkinek nem javasoljuk, hogy az „ősi” hazai bölcsességre támaszkodjon valaki, miszerint „b*a Isten, majd kitámasztom magam ütközés előtt!” A nyílt- és szilánkos törések gyógyulási folyamata nagyon hosszú.
Nem tudjuk, hogy pontosan hogyan történt ez, a fotókon látható csehországi baleset, de ha tippelnünk kéne, valószínűleg köze lehetett a gyorshajtáshoz…
Bízunk abban, hogy valamennyire elrettentőek lesznek ezek a fotók, hogy ne hajtsatok gyorsan és ésszel közlekedjetek!
Tragikus baleset történt csütörtök este Opava Vlaštovičky közelében.
Egy 63 éves férfi vesztette életét, miután a fának ütközött autójával.
A férfi beragadt az autó roncsjába. A kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni.
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.