Címke: #baleset

  • Ittasan, bedrogozva, jogsi nélkül borult az autóval – Senki nem volt bekötve, egy gyermek meghalt

    Ittasan, bedrogozva, jogsi nélkül borult az autóval – Senki nem volt bekötve, egy gyermek meghalt

    Ittasan, bedrogozva vezette édesanyja autóját egy kiskőrösi férfi még 2018. június 20-án késő este Akasztón. Az autóval balesetet szenvedett, egy 3 éves kisgyermek életét vesztette.

    Az esettel ezúttal is a Biztonsági öv és gyerekülés fontosságára szeretnénk felhívni mindenki figyelmét!

    Az autóban a sofőr mellett ült a párja, mögöttük két kiskorú (három-, illetve ötéves) gyermekük utazott, de senki nem használta a biztonsági övet. A gyermekek sem biztonsági gyermekülésben utaztak, ahogy a jog szerint utazniuk kellett volna.

    Volt gyerekülés, de azt a rendőrök a baleset után az autó csomagtartójában találták meg.

    A sofőr, egy 29 éves férfi, aki a baleset után lefolytatott büntetőeljárás szerint ittas volt és amfetamint is fogyasztott mielőtt a volánhoz ült volna. Egy balkanyart nem sikerült bevennie.

    A személygépkocsi a kanyarban lesodródott a jobboldali útpadkára, és az árok falának rohant, majd felborult. Előbb a tetőlemeze csapódott nagy erővel a földnek, majd egy újabb fél fordulatot követően a kerekein állt meg az útpadkán.

    A hátul utazó gyermek közül a hároméves apróság az ütközéskor kirepült az autóból. Hason fekve találtak rá az utca baleset zajára összesereglett lakói.

    Ők próbáltak meg elsőként segíteni rajta, amíg a mentők három kocsija a helyszínre nem ér, de a csöppség olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy másnap a kórházban elhunyt.

    A baleset idején a gyermek nem biztonsági gyermekülésben ült. Azt a helyszínelő rendőrök a BMW csomagtartójában találták meg. Megvették, de aznap valamiért mégsem használták. Állítólag valamiért gyorsan kellett elindulniuk.

    A balesetben a sofőr nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket, köztük csigolyatörést szenvedett. A mellette utazó nő és a másik gyermekkorú utas csak könnyebben sérültek meg.

    Szakértők szerint az autó többi utasához hasonlóan 3 hároméves csöppség is túlélhette volna az ütközést és az autó átfordulását, ha nem zuhan ki az autóból, amit egy szabályosan használt biztonsági gyermekülés biztos megakadályozott volna.

    Hirdetés

    Az ügyben indított büntetőeljárás megállapítása szerint a baleset azért következett be, mert a sofőr ittasan és a vezetés előtt elfogyasztott amfetamin miatt bódult állapotban volt, s emiatt a megengedett sebességet (megközelítőleg 20 százalékkal) túllépve, nem az út és látási viszonyoknak, valamint az út vonalvezetésének megfelelően vezette a járművét.

    A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleménye szerint a balesetet okozó sofőr ellen kábítószer birtoklása miatt külön eljárás is indult.


    KAPCSOLÓDÓ:

    Az anya ölében utazott a gyermek, amikor egy tiloson áthajtó autó beléjük rohant – A gyerek életét vesztette – Bp-i Autósok Közössége


    A Kecskeméti Járási Ügyészség az Akasztón történtekért halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt emelt vádat a sofőr ellen, aki – a főügyészség közleménye szerint – büntetett előéletű.

    Többször elítélték már ittas vezetésért. Ezért a baleset idején érvényes jogosítványa sem volt.

    dr. Schmidt Gábort, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, hogy az ügyészség vizsgálta a nő felelősségét, azonban az utasok övhasználatáért (s azért is, hogy a gyermek megfelelő méretű gyermekülésben utazzon) a sofőr a felelős.

    A halált okozó ittas járművezetéssel vádolt férfi szabadlábon védekezhet.

    Az elmúlt napokban sajnos több olyan esetről is hírt adtunk, melyben a gyermeket nem ültették a számukra megfelelő biztonsági ülésbe.

    Az egyik eset sajnos tragédiával végződött. Szeretnénk mindenki figyelmét felhívni arra, hogy mennyire fontos, hogy mindig mindenki kösse be magát ha útnak indul és a gyermekek MINDIG a számukra megfelelő biztonsági ülésben/magasítón üljenek.

    Forrás: kozlekedesbiztonsag.kti.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Fél óráig sem élvezhette új autóját – Hátulról rongyolt bele a mobilját nézegető Fiatos

    VIDEÓ: Fél óráig sem élvezhette új autóját – Hátulról rongyolt bele a mobilját nézegető Fiatos

    Nagy torlódást okozott Szombathely határában egy ráfutásos baleset. Az okozó elárulta, mit tett az ütközés előtt és nagyon sajnálja a történteket. A vétlen mérgét pedig talán sokan átérzik – írja a 112press.

    Mint írják:

    Vasúti fénysorompó piros jelzésénél álltak meg a járművek Szombathely határában, a 87-es főúton, kedden délután. Így tett a Metro áruház felé tartó BMW vezetője is. A mögötte érkező Fiat áruszállító vezetője viszont Későn vette észre a megálló járművet és akkora lendülettel hajtott a hátuljába, hogy később le kellett vontatni a Fiatot a BMW-ről.

    A vétlen autóvezető járművében utazó gyermeket a mentők kivizsgálásra kórházba szállították

    Nagyon dühös vagyok. A gyermekem kórházban, az autót meg fél órája vettem, ez az első utam vele.Álltam a kocsisor végén, semmit nem tudtam csinálni. És ahogy nézem, totálkáros lett az autóm. Illetve még nincs is átíratva, csak a szerződés van meg- mondta feldúltan a BMW-t vezető férfi.

    Csörgött a telefonom és lefelé néztem, hogy megtudjam, ki keres. Nagyon buta hibát vétettem, elmondhatatlanul sajnálom – nyilatkozta a Fiat sofőrje

    Az egész 2-3 másodperc lehetett. Mire visszanéztem az útra már nem tudtam megállni. Próbáltam félrekormányozni az árok felé, de ütköztünk. Ez az én hibám – mondta a férfi, aki akkor még nem tudta, hogy a BMW-ben utazó gyermek megsérült-e.

    Ennek komoly jelentősége volt, hiszen ha a Fiat vezetője sérüléses balesetet okoz, akkor a vezetői engedélyét is bevonták volna. A BMW-ben utazók azonban használták a biztonsági öveiket és a gyermek nem sérült meg. Így az okozó pénzbírságot és büntetőpontokat kapott.

    Hirdetés

    Forrás: 112press


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Életét vesztette tegnap az M1-en egy sofőr – A baleset miatt ráborult a teherautója rakománya

    FOTÓK: Életét vesztette tegnap az M1-en egy sofőr – A baleset miatt ráborult a teherautója rakománya

    Az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán hétfő koradélután a 82-es kilométerénél halálos baleset történt – írja a police.hu.

    Egy, a leállósávon veszteglő kamionba a 82-es kilométernél hátulról belerohant egy búzát szállító kamion – tudatta a Komárom-Esztergom megyei katasztrófavédelem sajtószóvivője. A baleset során az egyik jármű az árokba csúszott, aminek fülkéjébe nagy mennyiségű gabona beömlött.

    A jármű 30 éves vezetőjét maga alá temette  fülkébe beszóródott áru, ő a helyszínen életét vesztette. A másik tehergépjármű a műszaki sávon állt meg.

    Hirdetés

    Forrás: police.hu
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Nem állt meg a STOP! táblánál az autós- Két teherautóval ütközött, a motor egyből kiszakadt

    VIDEÓ: Nem állt meg a STOP! táblánál az autós- Két teherautóval ütközött, a motor egyből kiszakadt

    Brutális balesetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája Lengyelországban néhány napja.

    Egy autós a STOP tábla ellenére nem állt meg és lassítás nélkül hajtott be a kereszteződésbe, amihez épp akkor ért oda mindkét irányból egy-egy teherautó is. Azt nem tudni, hogy az autós figyelmetlen volt vagy esetleg rosszul lett, de az ütközés hatalmas volt.

    Akkora, hogy az autó motorja azonnal kiszakadt és métereket repült.

    A személyautóban egyedül a sofőr utazott, őt az ütközés után súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

    Hirdetés

     
    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Félreállt az autópályán, de elfelejtette rögzíteni az autót – Másodperceken múlt a baleset

    VIDEÓ: Félreállt az autópályán, de elfelejtette rögzíteni az autót – Másodperceken múlt a baleset

    Hatalmas hibát vétett az Opel sofőrje a Lengyel autópályán – szúrta ki a felvételt a vezess.

    A leírások szerint az autós és a kamionos feltételezhetően összekoccant, ezért húzódtak félre, ám az opel sofőrje elkövetett egy hatalmas hibát, melyből csak a szerencsének köszönhetően nem lett hatalmas baleset.

    A sofőr ugyanis elfelejtette rögzíteni autóját, mielőtt kiszállt. Míg sétált a kamion felé az autó elkezdett gurulni, a leállóból a külső, majd a belső sáv felé vette az irányt.

    A kamerás autó sofőrje dudaszóval próbálta felhívni a feledékeny sofőr figyelmét a hibára, akinek így még épp az utolsó pillanatban sikerült bepattannia autójába.

    Hirdetés

     


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Többen fogtak le egy nőt, egy tegnapi M5 bevezetőn történt balesetnél

    VIDEÓ: Többen fogtak le egy nőt, egy tegnapi M5 bevezetőn történt balesetnél

    Olvasónktól kaptunk egy videót egy tegnapi baleset kapcsán.

    „Mi az M5-ön haladtunk befelé, 4-5 autó volt összetörve és két férfi kergette a nőt azzal a felhívással hogy maradjon ott, ő okozta a balesetet, vállalja.

    A nő szaladt át a két sávon előttünk, elkapták akkor földredobta magát és visított, ez már a vége volt a jelenetnek mikor kihúzták a füves részre.” – írja olvasónk.

    Az eset tegnap délután történt. A Balesetinfo nevű Facebook csoportba egy fotót is posztolt egy csoporttag.

    Fotó: Ferencz Márk‎ / Balesetinfo
    Fotó: Ferencz Márk‎ / Balesetinfo
    Hirdetés

    Az ügyben megkerestük a BRFK-t, hogy pontosan mi történt. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.


    MEGOSZTOM:

  • Motorosként ne feledd! Nincs olyan rövid távolság, amikor ne lenne szükséged védőruházatra

    Motorosként ne feledd! Nincs olyan rövid távolság, amikor ne lenne szükséged védőruházatra

    Pár napja mutattunk nektek egy külföldi motoros lányt, aki védőruha nélkül zakózott hatalmasat.

    A lány csodával határos módon megúszta a balesetet, de testének szinte minden részére hatalmas, fájdalmas horzsolásokat szerzett. A fenti képen látható férfi szintén mindenféle védőöltözet nélkül indult útnak motorjával. Sokan tesznek így, ha csak rövid távot terveznek megtenni.


    KAPCSOLÓDÓ:

    VIDEÓ: 190 km/h sebességnél beszitált a kormány – Hatalmasat zúgott a motoros lány – Bp-i Autósok Közössége


    Azonban a baj bármikor bekövetkezhet, egy esésnél pedig védőruha nélkül semmi nem védi meg a motoros testét.

    A fent látható kép és a múltkori eset is szolgáljon tanulságul azoknak, akik szerint a védőöltözet nem fontos. Ne feledd, nincs olyan rövid távolság, amikor ne lenne szükséged motoros védőruházatra!

    Forrás: Baleset-megelőzés


    MEGOSZTOM:

  • Az anya ölében utazott a gyermek, amikor egy tiloson áthajtó autó beléjük rohant – A gyerek életét vesztette

    Az anya ölében utazott a gyermek, amikor egy tiloson áthajtó autó beléjük rohant – A gyerek életét vesztette

    Piros jelzésen hajtott át a balesetet okozót gépjármű vezetője. A balesetben egy 1 éves kisfiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt – írta meg a 112press.

    Eddig tisztázatlan körülmények között 2020. május 24-én délután összeütközött két autó a 22. kerületi Kolozsvári utca 23. előtt. Az egyik autóban egy család utazott, az édesapa vezette a gépjárművet, az anya pedig hátul ült és ölében fogta az 1 éves kisfiút.

    Az ütközés következtében a szülők súlyos sérüléseket szenvedtek, őket a mentők kórházba vitték. Az 1 éves kisfiúhoz mentőhelikopter is érkezett, azonban olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

    Hirdetés

    A másik autót egy nő vezette aki – az eddigi vizsgálatok alapján a piros jelzésen hajtott át – könnyű sérüléseket szenvedett.

    A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.

    Borzasztóan fontos, hogy mindig használjátok a biztonsági övet és erre figyelmeztessétek utasaitokat is. Ha gyermek utazik a járműben, őt mindig a korához illő gyerekülésben/magasítóban helyezzétek el, illetve kössétek be, még akkor is, ha csak rövid távot mennétek!

    Forrás: 112press


    MEGOSZTOM:

  • Rendőröket hergelt, majd hatalmas balesetet szenvedett a motoros

    Rendőröket hergelt, majd hatalmas balesetet szenvedett a motoros

    A rendőrökkel nem éri meg szórakozni – ezt az alábbi motoros a saját bőrén tanulta meg, igaz, nem a rendőrök, hanem a sors miatt… – szúrta ki a videót az automotor.hu

    A Redditre felkerülő felvételen először csak az látható, amint a motoros megpróbálja hergelni egy kicsit az előtte haladó rendőröket, és húz egy erőset a gázkaron, mikor a rendőrautó mellé ér…

    Ezután pedig – talán érthető módon – az volt a legfontosabb, hogy a lehető leggyorsabban eltűnjön a közelből.

    Igen ám, csak közben a forgalomra nem figyelt annyira a száguldó motoros, így azt sem vette észre, hogy a távolban egy autó elkezdett kanyarodni előtte.

    Mire észrevette az autóst, addigra viszont a sebessége miatt már esélye sem volt korrigálni…

    Hirdetés

    Biker Taunts Cops

    Forrás: automotor.hu


    MEGOSZTOM:

  • 55 méteren át vitte a motorháztetőn a vétlen sofőrt, mert az vissza akarta tartani

    55 méteren át vitte a motorháztetőn a vétlen sofőrt, mert az vissza akarta tartani

    Közlekedési baleset történt 2020. május 19-én 18 óra 30 perckor Budapesten a XX. kerület Vágóhíd utca és Szepesség utca kereszteződésében, mert

    egy 68 éves férfi Mercédeszével nem adta meg az elsőbbséget egy Nissannak, melyet egy nő vezetett. Az ütközés következtében a Nissan áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol szemből, egy szabályosan közlekedő autó érkezett. A szemből érkező autó sofőrje, az ütközés elkerülése érdekében a kormányt jobb oldalra rántotta és az útpadkának ütközött. – írja a police.hu

    Fotó: police.hu

    A padkának ütközött autó vezetője kiszállt és a balesetet okozó Mercedes sofőrjéhez ment, aki ekkora már kiszállt az autóból.

    Hirdetés

    A vétkes sofőr felvette az úttestről a Mercedes rendszámtábláját, majd beszállt az autójába és az előtte álló férfit elütve próbálta a helyszínt elhagyni. A vétlen férfi ettől a motorháztetőre esett, akit a menekülő sofőr 55 méteren át vitt magával a motorháztetőn.

    Fotó: police.hu
    Hirdetés

    Az elütött férfi – aki könnyű sérüléseket szenvedett – mindvégig erősen kapaszkodott a Mercedes motorháztetőjébe és csak lélekjelenlétének köszönhette, hogy nem történt tragédia.

    Fotó: police.hu

    A balesethez riasztott rendőrök az erősen ittas 68 éves férfit a helyszínen elfogták, előállították és közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.

    A férfi vezetői engedélyét a rendőrség elvette.

    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Nagyot buliztak az autóban a fiatalok, aztán sikerült lájv videóban totálkárosra törni a Mercit

    VIDEÓ: Nagyot buliztak az autóban a fiatalok, aztán sikerült lájv videóban totálkárosra törni a Mercit

    Lájv videóban törtek rommá egy Mercedest a bulizó fiatalok Oroszországban – szúrta ki a felvételt az origo.

    A fiatalok láthatóan nagyon jól érezték magukat, amivel önmagában nem lenne túl nagy gond, de a sofőr is picit jobb és vagányabb sofőrnek hitte magát, mint amilyen. A parti mellé elengedhetetlen volt a vadulás az autóval. A sofőr néhányszor kitolta a Merga popóját jobbra, majd picit balra, aztán eléjük ugrott az oszlop.

    A „jóhangulatú” videót egy kis sötétség töri meg, majd a felvétel készítője megmutatja kívülről is mit sikerült összehozni.

    Az autót egy 26 éves férfi vezette, a Mercedes 19 éves tulajdonosa az anyósülésen ült, neki ugyanis még nincs jogosítványa.

    Hirdetés

     

    Forrás: origo

     
    MEGOSZTOM:

  • Egy elbaltázott kézifékes fordulással ölte meg utasát a részeg sofőr

    Egy elbaltázott kézifékes fordulással ölte meg utasát a részeg sofőr

    A Pécsi Járási Ügyészség halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki ittas állapotban vezette gépkocsiját, melynek során halálos balesetet okozott.

    A vádlott 2019 augusztusában egy ismerősénél kerti összejövetelen volt, ahol ittas állapotba került, majd a társaság egyik hölgy tagjával kocsikázni indult. Az autót az ittas férfi vezette. A terhelt az udvarból kihajtott, majd az utca végén a kereszteződésben kézifékes fordulást akart végrehajtani, melynek során a jármű kézifékét berántotta.

    Ekkor azonban a gépkocsival kisodródott és az útmenti vízelvezető árokba csapódott, majd a gépkocsi fejtetőre állt.

    A baleset során a vádlott mellett helyet foglaló sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott.

    A terhelt cselekményét halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettének a megállapítására alkalmasnak találta az ügyészség.

    Forrás: bama.hu


    MEGOSZTOM:

  • Videón, ahogy összetöri magát egy autós a 18. kerületi, Méta utcai körforgalomban

    Videón, ahogy összetöri magát egy autós a 18. kerületi, Méta utcai körforgalomban

    Olvasónk küldte a videót a látogatói oldalunkra.

    Az látszik a felvételen, hogy a Cziffra György utca irányából egy Volkswagen Bora típusú autó túl nagy sebeséggel hajt be, a Shell kút utáni, Méta utcai körforgalomba, amiben kisodródik.

    Kép: Google Maps
    Hirdetés

    Konkrétan a harmadik kihajtóig sem tudja az autót megfogni, a harmadik kihajtónál egy villanyoszlopot is majdnem elkap. ( Nem egyértelmű a felvételen, hogy azt súrolta-e ).

    A majdnem teljes fordulat befejezése előtt már teljesen irányíthatatlanná válik az autó és egy oszlopnak hajt.

    A balesetet egyértelműen a túl nagy sebesség válthatta ki. Arról, hogy miért hajtott be a sofőr ekkora sebeséggel egy körforgalomba, nincs információnk,

    ám az biztos, hogy óriási csoda, hogy nem ütközött össze másik autóval, mert aki ismeri a helyszínt, az tudja, hogy ez a 18. kerület egyik legforgalmasabb körforgalma.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Büntetőfékezett és balesetet okozott. A 67 éves férfi jogosítványát bevonták

    VIDEÓ: Büntetőfékezett és balesetet okozott. A 67 éves férfi jogosítványát bevonták

    Bevágott az előtte lassabban haladó autó elé, majd fékezett, így akarta “okítani” a másik sofőrt, aki nem tudta elkerülni az ütközést. – írja a police.hu

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetés bűntette miatt indított büntetőeljárást a budapesti K. László ellen, mivel 2020. május 13-án 5 óra körül a Rákóczi hídon Pestről Buda irányába bevágott a belső sávban haladó autó elé,

    majd indokolatlanul befékezett előtte, emiatt a két autó összeütközött.

    A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály nyomozói a balesetet okozó 67 éves férfi jogosítványát bevonták és közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mert veszélyeztette a belső sávban haladó autós testi épségét.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Lezúzták autóját Szentendrén és nem álltak meg. Gábor örült, hogy volt kamerája

    VIDEÓ: Lezúzták autóját Szentendrén és nem álltak meg. Gábor örült, hogy volt kamerája

    Az eset, ami olvasónkkal, Gáborral történt Szentendrén, a belső sávban egy típukusan olyan helyzet, amiből fedélzeti kamera nélkül nehéz jól kijönni.

    Konkrétan a dühöngésen kívül semmit nem tudna tenni, hiszen ilyen esetben minden egy pillanat alatt zajlik le és rendkívül kicsi az esély arra, hogy esetleg egy szemtanú látta és meg is jegyezte a rendszámot.

    Ha esetleg szerencséd van és így is történik, akkor még mindig ott a bizonyítási kérdéskör.

    Gábor szépen félre állt, rendőrt hívott, a felvételt átadta a hatóságnak a feljelentés kíséretében.

    Azt, hogy mi lelte a szemből jovő Toyota Yaris sofőrjét, hogy elszabta a záróvonalat, ami miatt ennél jóval komolyabb baleset is történhetett volna, talán sosem tudjuk meg…

    Hirdetés


    MEGOSZTOM: