Száguldva előzött a motoros az ütközés előtt, ezt mondta az RTL híradónak a 87-es főúton, Szombathelynél történt baleset egyik szemtanúja.
A motorost válságos állapotban vitték kórházba tegnap este, miután kikanyarodott elé egy autó, ő pedig belerohant és 40 méter repült. A kocsi vezetője megtörten nyilatkozott az RTL Híradónak.
Azt mondta megállt a kereszteződésnél, de nem látta a motort, ezért elindult.
A riportban az is elhangzik, hogy korábban is járt már ezen az útszakaszon a balesetet szenvedett motoros. Akkor fedélzeti kamera felvette, ahogy a balesettől nem messze záróvonalon, majd egykerekezve előz.
A 112press.hu olvasói felvételén látszott egyébként a korábbi eset.
A portál utólag sajnálta, hogy a rendőrség többszöri kérésére nem adta ki az eredeti felvételt, amin a rendszám beazonosítható volt.
Tahitótfalu felől Budapest felé tartott egy autós, amikor Leányfalun meg akarta előzni az előtte haladót. A manőver nem sikerült, mert elvesztette az irányítást a kocsija felett, így letarolta a fél környéket – szúrta ki a hvg.hu
A fotókon szereplő BMW sofőrje az elhibázott manővert követően autójával kidöntött egy jelzőtáblát, ami egy másik kocsinak csapódott, elsodort egy telefonfülkét, majd egy padon és egy hirdetőtáblán átgázolva, egy fát is kidöntve, oldalára borulva állt meg.
A rendőrség tájékoztatása szerint az alkoholszonda, valamint a kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott, utóbbi THC és amfetamin jeleit mutatta.
Hirdetés
Fotó: police.hu
A balesetet zúzódással és felületi hámsérülésekkel megúszó sofőrt a kocsijából kikászálódva, a romok között ülve találták az egyenruhások.
Eddig tisztázatlan körülmények között 2020. július 28-án 6 óra 35 perc körül két autó összeütközött az V. kerületben a Kossuth Lajos utca 5. szám előtt – police.hu
A balesetben érintett jármű akadályt képez, ezért a forgalom a helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt rendőri irányítás mellett a Kossuth Lajos utcában az Erzsébet híd irányából egy forgalmi sávon lassan halad, az ellenkező irányból zavartalan.
Az elsődleges információk szerint a balesetben négy ember megsérült.
A Debreceni Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 09020/1332/2020. bűnügyi számon eljárást folytat közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy férfi kisteherautójával közlekedett 2020. július 25-én 6 óra körül a 471-es számú főút 3-as kilométerszelvényében.
A sofőr Debrecen felől Hajdúsámson irányába haladt, amikor járműjével áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő menetrendszerinti autóbusszal. A balesetben többen is megsérültek.
Hirdetés
A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a balesetet látta, illetve annak bekövetkezésének körülményeiről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.
A bejelentő személyét a rendőrség mindig bizalmasan kezeli! – police.hu –
A baleset az M5-ös autópályán történt Szeged felé a 26-os km-nél. Az ütközés következtében egy személy beszorult a roncsba, őt a fővárosi tűzoltók feszítővágóval szabadították ki.
A helyszínen a mentés miatt a külső és a leállósávot lezárták, így torlódás alakult ki.
Hétfőn reggel negyed 5-kor baleset történt Pilisjászfalun, a 10-es úton a kőbánya bejárata előtt – írja a Pilisjászfalui Polgárőrség faceboook oldalán.
Egy személygépkocsi áttért a szemközti sávba és félfrontálisan nekiment egy teherautónak. A személyautó sofőrjét a kiérkező Piliscsabai Önkéntes Tűzoltók szabadították ki feszítővágó segítségével. A fiatal férfit a mentők kórházba szállították.
A műszaki mentés és a helyszínelés alatt, félpályás útzár mellett a pilisjászfalui és tinnyei polgárőrség irányította a forgalmat a rendőrséggel közösen. A forgalmi rend 07.45-kor állt helyre.
Vasárnap délután negyed ötkor, eddig tisztázatlan körülmények között egy autó oszlopnak ütközött a 10. kerületben a Hungária körúton.
A kocsiból kirepült egy két év körüli gyerek. A sofőrt bilincsben vitték el a helyszínről, az sem kizárt, hogy alkoholt fogyasztott. – írja a Blikk
A portál információi szerint a Hungária körúton egy nagy sebességgel haladó autó a magas padkának, majd egy villanyoszlopnak csapódott, onnan pedig a villamossínekre csúszott.
A kislány állapotáról egyelőre nincs megerősített információnk.
Két autó karambolozott a 23-as számú főúton Nemti közelében szombat délután. Az egyik kocsi valósággal kettészakadt az ütközéstől – olvasható a Concrete Media facebook oldalán.
Csodával határos módon túlélte a Lada vezetője azt az ütközést, mely során szó szerint kettészakadt az autója a 23-as főúton, miután összeütközött egy másik személyautóval. A balesethez a bátonyterenyei hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket és megkezdték a műszaki mentést.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a karambolban a két autó sofőrje sérült meg. A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok.
A mosonmagyaróvári rendőrök egy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset kapcsán kérik a lakosság segítségét.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság 08040/822/2020. bűnügyi számon halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indított büntetőeljárást egy 2020. július 21-én történt baleset kapcsán.
Ezen a napon 17 óra 40 perckor egy Porsche Cayenne S típusú személygépkocsi vezetője közlekedett Károlyháza külterületén, az M1-es autópálya 153. kilométerszelvényében, Mosonmagyaróvár irányából Lébény felé a belső forgalmi sávban.
Haladása során ismeretlen okból áttért a külső forgalmi sávba, majd onnét a leállósávba, ahol a járművével a leállósávban álló autómentő tehergépkocsi hátuljának ütközött,
majd a teherautója mellett álló, és autómentési munkálatait végző 28 éves mosonszolnoki férfit elütötte.
A baleset során a 28 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Hirdetés
A rendőrség kéri, hogy aki szemtanúja volt a közlekedési balesetnek, vagy azzal kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06/96/215-433 telefonszám 40-37-es mellékét, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.
Sorokpolány felől Meggyeskovácsi irányába tartott egy Mazda terepjáró a védett úton, amikor a Vasszécseny felől érkező, szalmabálát szállító traktor behajtott a kereszteződésbe. – számolt be róla a 112press.hu
A traktor vezetője éjfél után, még a helyszínen nyilatkozott a 112Press-nek.
A megtört férfi állítása szerint műszaki hiba miatt nem tudott megállni, ezt villogtatással jelezte az előtte haladó kísérőjárműnek is, aminek a vezetője megpróbálta figyelmeztetni a védett úton érkező jármű sofőrjét, de nem járt sikerrel.
A munkagép a bal hátuljánál ütközött a terepjárónak és kiszakította a hátsó ülésről a gyermekülést.
Ezt a traktor mellett találták meg:
Fotó: 112press.hu
A sikeres újraélesztés után a kislányt a szombathelyi Markusovszky kórházba szállították, az állapota válságos volt és sajnos a kórházba szállítás után elhunyt.
Fotó: 112press.hu
Hirdetés
Az ütközés után a traktor az oldalára borult.
Fotó: 112press.hu
Frissítés:
A 112press.hu megtudta, hogy a traktor bőgő motorral, pattogva érkezett a kereszteződésbe, ahol ütközött a védett úton haladó Mazdával, eltüntetve az autó bal hátulját.
Éjfél után a portál újságírója tudott beszélni a traktor vezetőjével, aki összetört, amikor megtudta, hogy a kislány elhunyt.
De váltott néhány szót az édesanyával is az elmúlt időszak talán legmegrázóbb Vas megyei balesetével kapcsolatban.
Az édesanya vezetett, a háta mögött 5 éves kislánya ült, az anyósülés mögött pedig még kisebb gyermeke. Mindkét gyermek be volt kötve, gyermekülésben utaztak. A Mazda haladt a védett útvonalon.
A traktort vezető férfi elmondása alapján amikor kimászott a traktorból hallotta, hogy az édesanya kiabálva keres valakit. Utána látta meg a gyermeket.
-A kereszteződésben a traktor az elsőbbségadás tábla ellenére fékezés nélkül hajtott belénk. Ketten karcolás nélkül megúsztuk, de az én kicsi babám az autóüléssel együtt az ütközéstől kiszakadt az autóból – írta meg a portálnak az édesanya, aki munkája során naponta szembesül emberi tragédiákkal. – Élettel összeegyeztethetetlen sérülést kapott. A roncsokat egyből leszedettem róla, kezdtem az újraélesztést. Sajnos azonnal, fájdalom nélkül repült el a kisangyalom a mennyországba
A traktor vezetője elmondta, hogy ismerte a kereszteződést, nagyon sokszor megtette az utat ezen keresztül. Mindig kísérőjárművel szállították a bálákat, ezúttal elöl egy terepjáró, hátul egy traktor haladt.
-Több mint 1500 bálát hordtam itt. Minden fordulónál megy előttem egy Nissan Navara terepjáró, vezetőautóként, hogy a szemből érkezők észleljék, hogy nagy jármű érkezik. 150 méterrel a kereszteződés előtt elvettem a gázt, de a traktor nem reagált.
A 18. sebességfokozatból kapcsoltam vissza az elektronikus váltót, közben letéptem a műanyag burkolatot, hátha valamilyen kábel rázódott szét – mondta el kérdésünkre a traktor vezetője. – Villogtatással jeleztem a vezetőautónak, hogy baj van.
Hirdetés
A kereszteződés előtt a hetedik sebességig tudtam visszaváltani. A Navara beállt a kereszteződésbe, hogy megállítsa a forgalmat, de ekkor már nagyon közel voltam. Balra kormányoztam a traktort, hogy elmenjek mellette, de ekkor a vezetőautó nagy gázzal kihajtott a kereszteződésből.
-Ez azért történhetett, mert a munkatársam látta, hogy az érkező autó vezetője valószínűleg nem észlelte őt. Az ütközés után felborult a traktor, azon voltam, hogy ne csússzak ki az oldalablakon, majd kimásztam és rohantam megnézni, mi történt. Nagyon megijedtem, sokkot kaptam, nem tudtam mit csináljak nagyon gyorsan történt minden, szinte semmire nem emlékszem – mondta a férfi, akit nagyon megviselt a kislány halálhíre.
-Két választási lehetőségem volt. Vagy berántom a traktort a kukoricásba és felborulok, vagy bízva a megállított forgalomban átmegyek a kereszteződésen és visszaváltással megállítom a traktort. A baleset időpontjában kb. 30 km/órás sebességgel haladtam, hetedik sebességfokozatban.
Nem tudom, hogyan tudom ezt feldolgozni. Nagyon sajnálom, én okoztam a balesetet, de műszaki hiba miatt.
A műszaki mentést felhőszakadás nehezítette. A traktor és az autó roncsát éjfél után szállították el a helyszínről, addig teljes útlezárás volt érvényben. A rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.
Kamion alá szorult egy motoros Esztergomnál, az ipari parknál péntek délelőtt. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett – közölte a katasztrófavédelem.
A baleset péntek délelőtt történt, Esztergomban, a Látóhegyi út és a Rubik Ernő utca kereszteződésénél. A baleset következtében a motoros a teherautó alá szorult, őt a műszaki mentést végző esztergomi hivatásos tűzoltók szabadítják ki.
A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, a motoros állapotáról egyelőre nincs információ.
Valósággal zúdulnak ránk a felvételek, ami a minket követő, már óriási tábornak köszönhető.
Hálásak vagyunk nektek, hogy külditek a tapasztalataitokat az utakról. Félelmetes, hogy mennyi „szemünk” van általatok az utakon.
Ebből kifolyólag egyre inkább kezdenek a felvételek eldurvulni, ami nem azért van, mert romlik a morál, hanem egyszerűen sok a követőnk és egyre több az autókban a fedélzeti kamera, ami jó dolog.
Ezúttal 3 balesetet fűztünk össze egy videóba.
Az elsőnél egy teljesen érthetetlen manőver kivitelezése pattant ki a balesetet okozó autós fejéből, aminek csúnya eredménye lett a Lehel téren.
A második videónál a türelmetlenség és az útviszonyoknak nem megfelelő vezetési stílus okozta azt, a BAH csomópont utáni szakaszon, hogy a BMW gyakorlatilag belevágódott az előtte menő autósba.
Érdemes egyébként megfigyelni azt, hogy a baleset utáni másodpercekben mennyire nem megfelelően kezelik a felek szituációt, ezzel kis híján másik balesetet okozva.
A harmadik videó pedig a Péteri lehajtónál készült. A Toyota sofőrje vélhetőleg balra szeretett volna kanyarodni, ám közben a fehér furgon előzni kezdte őt, így ledarálta a Toyota a furgon oldalát.
Mindhárom eset egyébként elkerülhető lett volna sokkal több figyelemmel és kevesebb rohanással. Hála a jó égnek, látszólag egyik esetben sem történt személyi sérülés.
Tegnap mutattunk nektek egy felvételt, ahol egy szabályosan közlekedő autós kényszerült letérni az útról, egy az 50-es főúton szabálytalanul, záróvonalon előző autós miatt.
Szerencsére az incidens épp egy rendőr előtt történt, aki azonnal a szabálytalan autós nyomába eredt. Az eset során személyi sérülés nem történt és az autóban sem keletkezett anyagi kár.
Sok komment érkezett azzal kapcsolatban, hogy az autós miért tért le az útról, ezért a sofőr jelentkezett és pár szóban elmesélte, hogy miért döntött így
Elmondása alapján:
Ő maga dabasi lakos és épp munkába tartva haladt az úton szabályosan, amikor a Dabas-Sári körforgalomból kiérve észlelte, hogy jön szemből a szabálytalanul előző autós. Azonnal elkezdett lassítani, de úgy ítélte meg, ez nem elég, így lehúzódott az útról. Az út széle apró kavicsos volt (ahogy az alábbi képen is látható) így lassítás közben az autó enyhén megcsúszott, ezért úgy érezte már nem tudott volna biztonságosan visszatérni az útra.
Hirdetés
Fotó: Bp-i Autósok közössége olvasó
Az biztos, hogy egy ilyen helyzetben nem könnyű a másodperc töredéke alatt felmérni, hogy mi is a helyes manőver, de talán még így is jobban döntött, hogy lekormányozta az autót az útról, mintha frontálisan ütköznek, hisz így lényegében minden és mindenki megúszta sérülések nélkül az incidenst.
Egy egyszerű sávváltás nem sikerült egyik esetnél sem és ebből kifolyólag történt meg az incidens.
Ezúttal egy lakókocsi vontatmányt vert telibe egy Infiniti, a felvételen látható módon.
„A ma délutáni M3 bevezetőn történt baleset pont előttem zajlott le. Az Infiniti, ami a lengyel lakókocsiba belement pár másodperccel korábban a videón mellettem megy el, és ott is 30-40 centit belóg a sávomba, és az előttem haladó mellett is.
Tulajdonképpen örülök, hogy nem engem ütött ki. Ahogy átnéztem a sofőr tekintete sem volt tiszta nem csak a sávtartása.” – írja olvasónk, akinek a fedélzeti kamerája rögzítette az esetet.
A baleset Egerben, a Kisasszony úton történt még vasárnap délután.
Lázár Levente rendőrségi sajtóreferens a Heol érdeklődésére úgy nyilatkozott, a helyszínen egy személyautó – eddig tisztázatlan körülmények között – felborult. A baleset következtében egy ember sérült meg, őt a mentők kórházba szállították.
Az Agria Tv információi szerint egy 68 éves egri férfi a belső sávból hirtelen akart lehajtani a 25-ös főútról.
A manőver azonban nem sikerült, a kocsi az elválasztó betonnak csapódott, majd többszöri ütközés után fejtetőre borult.
A férfi ellenőrzésekor a szonda alkohol jelenlétét mutatta, így őt a kisebb sérülései és az alkohol miatt kórházba szállították.
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.