Címke: #baleset

  • VIDEÓ: A sztrádán kapott infarktust a sofőr, az utasa sem tudott reagálni. Hatalmas ütközéssorozat lett a vége

    VIDEÓ: A sztrádán kapott infarktust a sofőr, az utasa sem tudott reagálni. Hatalmas ütközéssorozat lett a vége

    Sokkoló jelenetet rögzített egy autó fedélzeti kamerája Lengyelországban.

    A kamerás autó előtt haladó kocsi váratlanul kacsázni kezdett az úton, aminek a vége súlyos ütközéssorozat lett.

    Mint kiderült, a 66 éves sofőr vezetés közben a szívéhez kapott, azonnal elájult, az autó innentől csak sodródott.

    Noha az utasülésen ott volt a sofőr felesége, soha nem volt jogosítványa, így reagálni sem tudott a helyzetre.

    A sofőr életét nem lehetett megmenteni, rajta kívül más nem sérült meg a balesetben. – szúrta ki a videót az Origo.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Nem emeltek vádat: Kanyarodó kocsi hátsó üléséről esett ki egy hároméves kisfiú Salgótarjánban

    Nem emeltek vádat: Kanyarodó kocsi hátsó üléséről esett ki egy hároméves kisfiú Salgótarjánban

    Megrovásban részesítette a Balassagyarmati Járási Ügyészség azt a 24 éves nógrádi férfit, akinek a hároméves kisfia kizuhant az autóból kanyarodás közben Salgótarjánban. – írja a 24.hu

    A férfi a családját fuvarozta a kocsival március 5-én délelőtt, mellette az anyósa, mögötte az élettársa és a kisfiuk, valamint a másfél éves kislányuk ült. Egyik gyermek sem volt gyermeküléseben elhelyezve, és a kocsi hátsó ajtajának gyermekzárjai sem voltak bekapcsolva.

    A férfi jobbra kanyarodott a Csokonai út és a Nagymező út kereszteződésében, miközben a kisfiú kinyitotta a jármű bal hátsó ajtaját, és az útra esett a kanyarodó autóból.

    A gyerek nyolc napon túl gyógyuló állcsont-, valamint orrcsonttörést, továbbá tüdőzúzódást szenvedett.

    A baleset oka az volt, hogy nem rögzíthető gyermekülésben szállították a kicsit.

    Hirdetés

    A férfi cselekménye közúti baleset gondatlan okozásának vétsége megállapítására volt alkalmas. Figyelemmel arra, hogy a balesetben a gyermeke sérült meg súlyosan, és a baleset más személyre nézve káros következményekkel nem járt,

    az ügyészség úgy ítélte meg, hogy a büntetlen előéletű, a cselekmény elkövetését elismerő és megbánó gyanúsított cselekménye olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy

    vele szemben a legenyhébb büntetés kiszabása, így a vádemelés is szükségtelen.

    Az ügyészség megrovásban részesítette a férfit, egyben felhívta a figyelmét arra, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől, ellenkező esetben az eljáró hatóságok bírósági felelősségre vonását fogják indítványozni.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Áthajtott a kamion a motoroson, aki egy előzés után csapódott annak frontálisan

    VIDEÓ: Áthajtott a kamion a motoroson, aki egy előzés után csapódott annak frontálisan

    A rendőrség tájékoztatása szerint augusztus 11-én 9 óra 40 perc körül a 4625-ös számú út 59-es kilométere körül egy tehergépjármű eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy motorkerékpárossal, aki a helyszínen életét vesztette.

    A hiros.hu tájékoztatása szerint Kiskunfélegyháza felé haladt a motoros, amikor egy kanyar előtt kamion előzésébe kezdett, és a szemből érkező teherautó oldalának csapódott.

    A motoros lerepült és az úttestre zuhant, a motorja még mintegy 80 métert csúszott tovább az aszfalton. A portál információi szerint a középkorú férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

    A teherautó vezetője nem sérült meg, de szemmel láthatóan sokkos állapotba került. A helyszínelés és a mentés idejére az utat több órára teljesen lezárták.

    Hirdetés

    A TV2 információi szerint áthajtott a kamion a motoroson, amelyik egy előzés után csapódott annak frontálisan.

    Szemtanúk szerint a motoros éppen egy kanyarban előzött és későn vette észre a szembe szabályosan közeledő nyergesvontatót, félrerántotta a kormányt.

    A motor az árokba csapódott, de a motoros a kamion alá sodródott.


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Elszabadult egy román turistabusz utánfutója és mindent letarolt, ami az útjába került

    FOTÓK: Elszabadult egy román turistabusz utánfutója és mindent letarolt, ami az útjába került

    Információink szerint egy Spanyolországból hazatérő, máramarosi rendszámú turistabusz utánfutója szabadult el a romániai Szatmárnémetiben.

    Az utánfutó konkrétan kettétörte a buszra rögzített vonóhorgot, majd az saját útját járva, csomagokkal telerakva egy fának csapódott, amit gyökerestül tépett ki, majd ezt követően felborult.

    Fotó: Dr. Keresztesi Csaba-Árpád

    A férfi, akinek a háza előtt történt az eset a következőket írta:

    „Ki merem jelenteni, hogy ha az utánfutó nem csapódik a házunk előtt lévő fának, az udvaromon landolt volna, letarolva mindent, kaput, garázst, autót, stb.”

    Szerencsére senki nem tartózkodott éppen az utca ezen részén, így személyi sérülés nem történt.

    Fotó: Dr. Keresztesi Csaba-Árpád

    A képeket végig nézve, meg lehet állapítani, hogy az utánfutót rögzítő acélhorog, mintha üvegből lett volna, egyszerűen eltörött. Kérdés: ki a felelős ezért a balesetért? Szerencsére áldozatok nincsenek!” Kérdezi a fotók készítője, Dr. Keresztesi Csaba-Árpád.

    Fotó: Dr. Keresztesi Csaba-Árpád
    Fotó: Dr. Keresztesi Csaba-Árpád
    Hirdetés

    Fotó: Dr. Keresztesi Csaba-Árpád
    Fotó: Dr. Keresztesi Csaba-Árpád
    Fotó: Dr. Keresztesi Csaba-Árpád
    Hirdetés

    Fotó: Dr. Keresztesi Csaba-Árpád
    Fotó: Dr. Keresztesi Csaba-Árpád
    Fotó: Dr. Keresztesi Csaba-Árpád

    Az, hogy a vonóhorog miért törött el, feltételezzük, hogy vizsgálják a helyi hatóságok, ám nem lepődnénk meg, ha túl lett volna esetleg terhelve az utánfutó.


    MEGOSZTOM:

  • Felborult egy kamion az M3-as autópályán

    Felborult egy kamion az M3-as autópályán

    Átszakította a szalagkorlátot, árokba borult, és a feje tetején állt meg egy kamion az M3-as autópályán, Kállósemjén térségében, a 242-es kilométer közelében. Forgalmi akadályt azonban nem képez.

    A nyírbátori hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. – írja a katasztrófavédelem.

    Hirdetés

    Olvasónk fotója


    MEGOSZTOM:

  • Az ittas sofőr és az utasa is letöltendő börtönbüntetést kapott egy baleset miatt

    Az ittas sofőr és az utasa is letöltendő börtönbüntetést kapott egy baleset miatt

    Viszont a balesetben érintett gyalogost is felelősnek hozta ki a bíróság.

    A vezess.hu cikke szerint az autóban ülő két ittas férfi közül a részegebbik ült a baleset éjjelén a volán mögé.

    Az erősen ittas sofőr az enyhén kanyarodó út közepén haladt kb. negyvennel.

    Sajnos elgázolt egy férfit és annak menyaszonnyát – aki egy kerékpárt tolt – is elsodort, fékezés nélkül.

    A kerékpár nem volt kivilágítva a sötét, szűk utcán csak a macskaszemek verték vissza a fényt, valamint a férfi jobbján fényvisszaverő volt.

    Tettüket súlyosbították azzal, hogy

    Megállás nélkül tovább hajtottak

    A gyorsan kiérkező orvos és segítője sajnos már nem tudták megmenteni a férfi életét. Párja könnyű sérüléseket szenvedett, ő megúszta pár zúzódással.

    A két gázoló nem állt meg segítséget nyújtani, ahogy jöttek, úgy tűntek el autójukkal az éjszakában. Szerencsére a rendőrség gyorsan beazonosította a járművet, hamar nyakon csípték mindkét fiatalt, akiknek a tettével kapcsolatban a szakértői vizsgálatok több fontos megállapítást tettek. – írja a vezess. Írját továbbá:

    Egyrészt kiderült, hogy a 40 kilométer/órás sebességhatárt engedő úton éppen a maximális tempóval, talán hajszállal felette haladtak az ütközés előtt (maximum 40-42-vel). Ekkor enyhén fékezett a Volvo sofőrje, de a gázolás is minimum 33-36 kilométer/órás sebességgel történhetett.

    A nyomozás lezárulta után mindkét fiatallal szemben vádat emelt az ügyészség. A Volvót vezető férfi védelmét a Vezess hozzá forduló olvasóinak jogi tanácsokat adó Janklovics Ádám, közlekedési ügyekre szakosodott ügyvéd látta el.

    A bíróság szerint hibázott a járművezető, hibázott az utasa, és hibázott a gyalogos áldozat

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Belső sávban baleset miatt kivilágítatlanul veszteglő autóba rohant egy másik az M86-os úton

    FOTÓK: Belső sávban baleset miatt kivilágítatlanul veszteglő autóba rohant egy másik az M86-os úton

    Szörnyű baleset történt a hajnali órákban Vép közelében az M86-os úton.

    Győr felé tartott egy magyar rendszámú Seat személyautó, amely feltehetőleg a sofőr fáradtsága miatt a jobb oldali padkára futott és szalagkorlátnak ütközött, majd a pályára visszatérve áttért a belső sávba, majd ismét szalagkorlátnak ütközött és megpördülve, a menetiránnyal szembe állt meg. – közölte a 112press.hu

    A Seatból kirepült az akkumulátor, lámpái kitörtek, így a jármű világítás és visszacsillanó felületek nélkül állt az éjszakai sötétben a belső sávban. Az autót vezető fiatal nő kikászálódott a totálkáros roncsból és karjaival a feje fölött integetve megpróbálta megállítani az érkező járműveket, de elmondása szerint 5-6 autó is elhajtott mellette.

    A nő telefonon sem tudott segítséget kérni, mert az ütközésekkor a készülék elrepült és a teljes sötétben nem találta meg. Végre egy autós lehúzódott és megállt az út jobb szélén, a nő pedig odasietett hozzá. Talán csak ennek köszönheti életét.

    Ekkor érkezett ugyanis egy szabályosan haladó Lexus, melynek sofőrje látta, hogy az út jobb szélén vesztegel egy autós, ezért a belső sávba húzódott.

    Az utolsó pillanatban látta meg, hogy ott vesztegel előtte a kivilágítatlan roncs. A férfi elrántotta a kormányt, a Seatból kifolyt olaj és a gyors kormánymozdulat miatt a Lexus előbb a jobb- majd a baloldali szalagkorlátnak csapódott, ezután a feje tetejére borulva állt meg.

    Az autóban a sofőrön kívül a felesége és két gyermeke utazott. Horvátországi nyaralásból tartottak hazafelé. A borulás után kiderült, hogy mindenki életben van, de a fia nagyon súlyosan megsérült.

    Hirdetés

    A vérző fejű férfi kimászott a roncsból, az ajtóból kikapta a fényvisszaverő mellényt és sérült családtagjait hátrahagyva rohanni kezdett Szombathely felé, hogy megállítsa a Lexus felé tartó járműveket.

    Ez sikerült is, így újabb súlyos és jó eséllyel már halálos kimenetelű balesetet előzött meg az édesapa.

    A balesetet szenvedettek közül mindenki használta a biztonsági övét. A Seat vezetője nem sérült meg. A Lexusban utazó egyik gyermek súlyos végtagsérülést szenvedett, édesanyja pedig 20 perccel a baleset után lett rosszul, őt csigolyasérülés gyanújával szállították kórházba a mentők.

    Forrás: 112press


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Kedden szerezte be a Közút, már mentett az energiaelnyelő berendezés

    VIDEÓ: Kedden szerezte be a Közút, már mentett az energiaelnyelő berendezés

    A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden jelentette be, hogy kilenc új ütközéscsillapító forgalomtechnikai utánfutót szerzett be, hogy a gyorsforgalmi utakon dolgozó munkatársait védje egy munkaterületen történő baleset során. Hogy ez mennyire létfontosságú beszerzés, arról egy pénteki baleset tett tanúbizonyságot. Újabb döbbenetes esetet rögzített ugyanis a társaság egyik kamerája.

    Három nap telt el azóta, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. bejelentette, milyen új eszközökkel kívánja megóvni munkatársait, illetve felhívta a közlekedők figyelmét, hogy a munkaterületek térségében kihelyezett figyelmeztető és korlátozó jelzéseket mindenképpen vegyék figyelembe.

    Ennyi idő után pedig már életeket mentett egy régebb óta alkalmazott ütközési energiaelnyelő modul.

    Az M0-s autóút Dunakeszi mérnökségének szakaszán, a Megyeri híd felé vezető oldalon lokális burkolatjavítási munkákat végeztek a szakemberek, ehhez kapcsolódóan az előírásoknak megfelelően számos előjelzést alkalmaztak, hogy felhívják a közlekedők figyelmét.

    Ugyanakkor a munkavégzést biztosító eszköznek egy furgon ütközött, miután nagyobb sebességgel haladt a belső sávon és már nem tudott kisorolni a külső sávba. Szerencsére személyi sérülés nem történt, az ütközési energiaelnyelő berendezés így ellátta funkcióját, viszont a becsapódás miatt használhatatlanná vált, és a furgonban is számottevő kár keletkezett.

    Itt érdemes megjegyezni, hogy ezek a berendezések a 60-80 km/órás sebességgel becsapódó járműveknél tudnak a leghatékonyabbak lenni, olyannyira, hogy nemcsak a járműben utazók, hanem a jármű is szinte sértetlenül megúszhat egy ilyen esetet. A mostanihoz hasonlót korábban szintén az M0-ás autóúton rögzítettek a Közút kamerái.

    Hirdetés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés,


    MEGOSZTOM:

  • Halálos baleset történt, amikor egy autó fának csapódott

    Halálos baleset történt, amikor egy autó fának csapódott

    A baleset 6-án, Lepsénynél történt. A sofőr a helyszínen belehalt sérüléseibe – tudta meg a deltahirek.hu

    A rendelkezésre álló adatok alapján 2020. augusztus 6-án 15 óra körül a 7-es számú főút 92-es kilométerszelvényében, egy Polgárdi irányából Lepsény felé közlekedő Opel típusú személygépkocsi 40 éves mezőszentgyörgyi sofőrje haladása során – eddig tisztázatlan körülmények között – az úttestről letérve egy fának ütközött.

    Fotó: deltahirek.hu

    A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset során a gépkocsit vezető férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

    Fotó: deltahirek.hu
    Borítókép: deltahirek.hu
  • Kamera rögzítette, ahogy a lámpát kidöntve majdnem elgázol két embert az Audis, a MOM Parknál

    Kamera rögzítette, ahogy a lámpát kidöntve majdnem elgázol két embert az Audis, a MOM Parknál

    Ez a vége a kapkodásnak! Soha ne döntsetek hirtelen, ha eltévesztetek egy kihajtót, mert könnyen emberi életekbe kerülhet!

    „Érthetetlen mit akart az Audis, azon kívül, hogy későn akart felkanyarodni a Csörsz utcába.

    A gyalogosnak és bicajosnak nagy szerencséje volt. Amúgy ezen a járdaszigeten általában 5-10 ember áll, és megy az irodaházba, vagy a Mom-ba.

    Csodával határos módon nem sérült meg senki.” – írja olvasónk.

    Az eset még július 29-én, délelőtt történt, az Alkotás úton.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ebből van az a fajta baleset amit nem értesz, hogy hogyan lehet összehozni

    VIDEÓ: Ebből van az a fajta baleset amit nem értesz, hogy hogyan lehet összehozni

    Leszögezhetjük az elején: A minis egy igazi idióta.

    Egy pillanat alatt majdnem elég kemény balesetet okozott azzal, hogy az egyik legalapvetőbb szabályt áthágta és

    a kamion takarásából, a forgalomtól elzárt területen át hirtelen kisorolt úgy, hogy arra aztán senki nem számíthatott

    Csupán annak köszönhető, hogy nem történt baleset, hogy olvasónk, a kamerás autóban 80 km/h-ról egy satufékkel 30-ra fékezte autóját.

    Persze lehet okoskodni a felvétel alapján, hogy előbb is elkezdhetett volna fékezni,

    de elfelejtitek, hogy más úgy reagálni egy ilyen szitura, hogy élesben, hirtelen felbukkan egy ilyen idióta akkor, amikor a legkevésbé számítanál rá, nem pedig a felvételt háromszor visszanézve kielemezni azt, hogy mikor kezd bólintani végre az autó, amin a fékbe taposnak.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ez az amire nem számítasz, ha állsz a pirosnál

    VIDEÓ: Ez az amire nem számítasz, ha állsz a pirosnál

    Szabályosan várakozott, amikor belecsapódott hátulról egy Nissan.

    Hatalmas balesetet rögzített egy fedélzeti kamera az Egyesült Államokban. Egy Tesla Model X-be csapódott bele hátulról-oldalról egy Nissan Sentra, amely már két keréken, oldalra dőlve, irányíthatatlanul érkezett, mivel megdobta egy padka. – szúrta ki a videót az Origo.

    Mivel a Tesla közel egy tonnával nehezebb a Nissannál, szinte lepattant róla a japán autó, amelynek az ütközés erejétől szinte eltűnt az eleje. A Tesla alig pár métert pattogott arrébb, de az anyagi kár benne is jelentős, az ütközéstől kinyíló szárnyas ajtaja is tönkrement.

    A sofőrök könnyebb sérülésekkel megúszták, utasok nem voltak.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Elkötött egy csuklós buszt egy 19 éves férfi, majd az árokban kötött ki a járművel

    FOTÓK: Elkötött egy csuklós buszt egy 19 éves férfi, majd az árokban kötött ki a járművel

    2020. augusztus 4-én 5 óra 14  perckor bejelentés érkezett a rendőrségre, amely szerint Rácalmás és Kulcs településeket összekötő mellékúton, a menetirány szerinti bal oldali árokban, oldalára borulva láttak egy autóbuszt- adta hírül a 112press.

    A járműben és annak közelében nem tartózkodott senki. Úgy tudni hogy a járművet korábban a Kulcs – Dunaújváros járaton közlekedő sofőr Kulcson leparkolta, annak indítókulcsát a járműben hagyta, a busz ajtajait pedig kívülről bezárta.

    Az elkövető a busszal elindulva elsőként Kulcson egy villanyoszlopnak hajtott, majd a települést elhagyva az árokba borult.

    Hirdetés

    A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói a bejelentést követően haladéktalanul széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, melynek eredményeként azonosították és még aznap kora délután elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves kulcsi lakost, akit a rendőrkapitányságra előállítottak. A férfi elszámoltatása folyamatban van.

    Forrás: 112press

     
    MEGOSZTOM:

  • Tanulságos videó egy rolleres balesetről, amiből mindkét fél tanulhat és a nézők is

    Tanulságos videó egy rolleres balesetről, amiből mindkét fél tanulhat és a nézők is

    Az egy dolog, hogy a rollerezés jogi szabályozása hazánkban abszolút hadi lábon áll még.

    Az is egy dolog, hogy az utas, vagy sofőr, mielőtt ajtót nyit minden esetben győződjön meg róla, hogy nem akarja-e valaki éppen kikerülni.

    Viszont attól függetlenül, hogy a felvételen majd kit ítéltek hibásnak, szerintünk mindkét félnek érdemes elgondolkodnia és tanulnia a történtekből.

    Egyébként mindenféle sporteszköz megjelent az utóbbi években a közutakon, ami nem kevés baleseti kockázatot hordoz magával, amin nem az autósok sebességhatár csökkentése, hanem a megfelelő törvényi szabályozás segítene.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Sokkoló videót tett közzé egy 11 éves kislány balesetéről a brit rendőrség

    VIDEÓ: Sokkoló videót tett közzé egy 11 éves kislány balesetéről a brit rendőrség

    A helyi térfigyelő kamrák felvételén az látszik, hogy a gyerek megpróbál átrohanni egy forgalmas úton mindenféle körültekintés nélkül, egy arra haladó autó sajnos már nem tud megállni és elgázolja.

    A kislány több métert repült a levegőben, de csodával határos módon csak kisebb sérüléseket szenvedett. A rendőrök azt remélik, hogy a videóval sikerül felhívniuk a szülők figyelmét arra, mennyire fontos, hogy megtanítsák a gyerekeiknek, hogyan kell biztonságosan közlekedni. Egy ilyen baleset könnyen tragédiával végződhet, akár kis sebességnél is.

    A járművezetőnek ilyen esetben szinte esélye sincs megállni. Még tökéletes reakcióidővel a sebességhatárokat betartva is nagy mázli kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen szituációt kitudjon védeni.

    Hirdetés

     

    Forrás: RTL híradó


    MEGOSZTOM: