Vascsöveket szállító kamion szakította át a szalagkorlátot az M2-es autóút 19-es kilométerszelvényében, majd a szemközti sáv melletti árokba borult. Eközben egy autót is elsodort – közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem.
A baleset miatt több kilométeres torlódás volt az út főváros felé vezető oldalán Budapest és Fót között.
A nagy mennyiségben úttestre került törmelék miatt a közútkezelő szakembereit kérték a helyszínre. Az Útinform szerint egy kisteherautó és egy kamion ütközött össze, utóbbi ezután borult az árokba. Nem megerősített információ alapján, a sofőr túlélte a balesetet.
Az elméletileg Ukrajnában – a dátumbélyegző szerint – néhány napja történt balesetet egy közlekedési kamera rögzítette.
Az látható, hogy a kombi autó elindul, majd azonnal besorol, egy felé nagy sebességgel haladó autó elé.
Amennyire ebből a szögből ezt meg lehet ítélni, ezt a hátulról érkező autó viszonylag hamar észlelhette, hiszen már 5-6 másodperce villogni kezdett, kifejezve ezzel a nemtetszését.
Az 5-6 másodpercnyi idő alatt az autó láthatóan nem veszített túl sokat a sebességéből. Ezt észlelve a kombi autó el is kezdett lehúzódni,
viszont a hátsó autó sofőrje elveszítette uralmát a kocsi felett, ami áttért a szembejövő sávba, ahol egy hatalmas sebességgel érkező kamion, a megpördülő autó oldalának csapódott.
Hirdetés
– Drámai felvétel –
Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
A kocsi eddig tisztázatlan körülmények között lehaladt az útról, majd a tetejére borulva állt meg. Úgy tudni a kocsiban ketten utaztak. A sofőr nem sérült meg, azonban az utasát a mentők kórházba szállították.
A kocsinak lejárt a műszaki vizsgája és kötelező biztosítással sem rendelkezett- közölte a lappal Nagy Judit rendőrségi szóvivőtől.
Fotók: Ács Krisztián
Hirdetés
Fotók: Ács Krisztián
A balesethez a pétfürdői tűzoltók érkeztek, akik drótkötél segítségével kerekeire állították az autót, majd áramtalanították és félrevontatták.
A műszaki mentés alatt két másik autó is összekoccant,
az egyik autó vezetőjének azonban nem volt jogosítványa – derült ki a helyszínen.
Kedd reggel halálos kimenetű baleset történt a 84-es főúton Gérce és Káld között. Nem sokkal később ugyanott feltehetően a halálos baleset helyszínén kiszórt zúzalékon csúszott meg autójával egy férfi – adta hírül a 112press.
Sárvár irányából érkezett a Citroent vezető vétlen sofőr, amikor észlelte, hogy felé sodródik a szembe sávból egy Opel, aki feltehetően az útra szórt zúzalékon csúszhatott meg, melyet pár órával korábban szórtak ki egy halálos kimenetelű baleset után.
Az útszakaszon sebességkorlátozó és veszélyre figyelmeztető táblákat helyezett ki a Magyar Közút még az út megnyitása előtt, a halálos baleset után.
A zúzalékon megcsúszott férfi, nem tartotta be a sebességhatárt, elmondása alapján kicsit gyorsabban haladt a kelleténél.
A vétlen autó sofőrje próbálta elkerülni az ütközést, ezért mivel látta, hogy más jármű nem érkezik szemből, autóját félrekormányozta, ám így is összeütközött a felé sodródó Opel hátuljával, ami ezután az árokba csapódott.
A vétkes sofőr mögött két gyermek is utazott. A sofőr a szondát nem volt hajlandó megfújni, ezért vérvételre előállították.
Elmondása alapján reggel alkoholt fogyasztott.
A 112press felvételén a vétlen autó sofőrje meséli el a történteket:
Egy autószállító tréler balesetet szenvedett az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 109-es kilométernél, Győr térségében. – írja a kisalfold.hu
A helyszínre a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik egy embert kiemeltek a járműből és átadták a mentőknek.
A Jánosháza felé tartó hűtőkamion egy homlokrakodót előzött egy kanyar előtt a 84-es főúton. A szemből érkező személyautó ütközött a kamionnal. – számolt be róla a 112press.hu
Fotó: 112press.hu
Egy jobbra ívelő kanyar után a Ford sofőrje szembe találta magát egy előzésből éppen sávjába visszatérő DAF kamionnal.
A Ford nekiütközött a kamion bal elejének és árokba csapódott.
A portál információi szerint az autót vezető férfi a helyszínen életét vesztette. Utasa súlyosan megsérült, őt mentőhelikopter szállította kórházba.
Fotó: 112press.hu
A 84-es főút érintett szakaszán több órán keresztül volt teljes útlezárás.
A sérült és a holttest kiszabadítását sárvári tűzoltók végezték. A Magyar Közút munkatársai megkezdték az úttest feltakarítását és a padka helyreállítását.
Az eset következtében a hölgy leejtette a földre a mobiltelefont, amibe pillanatokkal ezelőtt még bele volt meredve.
Ekkor a kijózanító jelenetet követően a telefont és önmagát összeszedve szerencsére ő is és az autós is tovább folytathatta útját.
Nem kérdés természetesen, hogy az autós volt a hibás,
DE NE SOHA NE KELJETEK ÁT, MÉG LÁMPÁVAL BIZTOSÍTOTT GYALOGÁTKELŐN SEM ÚGY, HOGY MÁS KÖTI LE A FIGYELMETEKET.
Az autós hibás, ugyanakkor a te sérüléseidet nagyban minimalizálhatja az, ha észreveszed időben a figyelmetlen, hibázó sofőr által vezetett járművet és tudod magadat menteni.
Hirdetés
Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Az eset ma délután, fél ötkor történt a Veszprém elkerülőn.
Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy a mellette lévő sávban – ahol sok másik autó várakozott arra, hogy tovább haladhasson – egy Opel Vectra belecsapódik az álló kocsisorba.
Ekkora tempónál elképzelhető, hogy a vétlen autóst rálökte az előtte álló kocsira is, bár ennek a hangját nem hallani a videón.
A kamera GPS egysége ugyanis a sebességet is rögzítette.
Ez alapján az Opel kb. 50 km/h sebességgel csapódhatott az álló kocsisor leghátsó autójába.
Hirdetés
Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Az egyik esetről a Közút térfigyelője által rögzített videót közzé is tették és roppant tanulságos a baleset.
Jól látszik, ahogy a furgon mögötti autóst meglepte az úton folyó karbantartási munka, mert kitakarta az előtte lévő teret a furgon dobozos jellege.
A hiba a megfelelő követési távolság meg nem tartása.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. elsősorban a gyorsforgalmi hálózaton alkalmaz úgynevezett ütközési energiaelnyelő berendezéseket, melyek segítségével a munkaterületen dolgozók és az ott esetlegesen balesetet szenvedők védelmét is szolgálják ezek a modulok.
Az elmúlt napokban két ilyen eszköznek is nekihajtottak autósok az M1-es és az M7-es autópályán, utóbbi esetet a Közút egyik kamerája rögzítette.
Az M1-es autópálya bicskei szakaszán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon múlt szerda délelőtt a védőkorlátot javították az 55-ös kilométerszelvény környezetében a belső sáv zárása mellett a Magyar Közút Nonprofit Zrt bicskei mérnökségének szakemberei.
Egy jármű ugyanakkor az előjelzések ellenére nekicsapódott a munkaterületen dolgozókat védő eszközbe. Személyi sérülés szerencsére nem történt.
Néhány napja, szombat reggel az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a 83-as kilométerszelvénynél szintén a belső sávban, mozgó munkavégzést biztosított a társaság balatonvilágosi mérnökséghez tartozó egyik teherautója a rá szerelt ütközési energiaelnyelő berendezéssel, amikor egy személygépkocsi nekiütközött. Személyi sérülés szerencsére itt sem történt. A Magyar Közút egyik gyorsforgalmi utakon található kamerája ezt az esetet rögzítette, így jól látható, hogy mi vezetett a balesethez.
A korlátozás a belső sávban volt, ugyanakkor több jármű is nagy sebességgel haladt ott, az egyik kishaszonjármű a munkaterület előtt éppen be tudott vágni egy kamion elé, hogy elkerülje a becsapódást.
A mögötte haladó három személyautóból az első nem tudott ilyen manővert végrehajtani, így az energiaelnyelőnek ütközött, míg több autó úgy tudott a középső sávba sorolni, hogy a teherautóknak is egy sávval arrébb kellett húzódniuk, ezzel tudták elkerülni, hogy tömeges baleset történjen.
Mindkét esetben elmondható, hogy több lépcsőben vezettek be sebességkorlátozást a munkaterületek előtt, előjelző autók figyelmeztettek a belső sávot érintő munkavégzésre és az autópályák felett található digitális kijelzőkön is előre felhívták a közlekedők figyelmét minderre.
Hirdetés
Általánosságban elmondható, hogy nagyon sok baleset azért alakul ki ilyen helyszíneken, mert a járművezetők nem figyelik az időszakos jelzéseket, figyelmeztetéseket és sokan az utolsó pillanatra hagyják a besorolást az elfogyó sávból és sok esetben ilyenkor már nincs lehetőségük sávot váltani és becsapódnak az ütközési energiaelnyelő berendezésekbe vagy nekiütköznek a mellettük haladó járműbe.
Természetesen ezen eszközöknek az a feladata, hogy megvédjék a munkaterületen dolgozókat és a beléjük csapódó járműveket, így azok mindkét esetben ellátták feladatukat. Ugyanakkor 1-1 ilyen berendezés mondhatni egyszer használatos, ha a legkisebb sérülés éri őket, akkor is totálkárosnak minősülnek.
Ezek az eszközök pedig típustól függően 3-5 millió forintba kerülhetnek és havonta átlagosan legalább 1 darabot összetörnek az autósok. A videófelvétel közzétételével az a Magyar Közút célja, hogy az autósok jobban figyeljék a munkaterületek előjelzéseit, azokat vegyék komolyan, illetve megfelelő időben és módon soroljanak be az elfogyó sávból. – írja a Magyar Közút a YouTube csatornáján.
A budapestkornyeke.hu információi szerint egy biciklis okozhatta azt a balesetet hétfő késő délután, amelyben négy autó törött össze Budán a Tölgyfa utcában.
A baleset hétfő délután 17 óra körül történt a 2. kerületben a Margít híd felé egyirányú Tölgyfa utcában az OMV kút közelében.
A portál tudósítójának a helyszínen azt mondták, hogy egy biciklis okozta a balesetet, ezt első bemondásra nem hitték el a rendőrök, de végül megindították a nyomozást.
Fotó: Gombkötő Krisztián / budapestkornyeke.hu
„Az ütközés úgy történt, hogy a teherautó a külső sávban haladt, majd hirtelen bevágott elé egy bringás. Úgy tudjuk a sofőr évtizedek óta vezet de még nem volt balesete. A sofőr a bringás miatt elrántotta a kormányt és nekicsapódott egy parkoló autónak, az egy másiknak, az pedig egy harmadiknak.” – írják.
Személyi sérülés szerencsére nem történt.
Hirdetés
Fotó: Gombkötő Krisztián / budapestkornyeke.hu
Dominóként tolta egymásnak a teherautó a parkoló személyautókat az utcán, sérülés szerencsére nem történt.
A kerékpáros eltekert a helyszínről, őt a kamerafelvételek alapján próbálják beazonosítani. Jó esélye van arra a biciklisnek, hogy cserbenhagyás miatt indítanak vele szemben eljárást.
Mint arról beszámoltunk súlyos baleset történt vasárnap este a Szentendrei úton. Egy autós csapódott oszlopnak, majd beszorult a roncsba, a tűzoltóknak kellett őt kivágni.
Az esettel kapcsolatban keresett meg minket olvasónk – a roncsba szorult sofőr testvére – aki szeretné kifejezni háláját a balesetnél elsőként megállt civil autósoknak.
A helyszínen ugyanis a hivatásosak kiérkezéséig két hölgy segétkezett, valamint egy úr, Ő oltotta el poroltójával az autóból felcsapó lángokat.
Nélkülük talán nem élte volna túl a testvérem:
„Kedves budapesti autósok közössége! Kérlek tegyetek fel egy posztot a nevem nélkül. Tegnap öcsém balesetet szenvedett a Szentendrei úton. A lámpaoszlopnak csapódott és a kocsi ki is gyulladt. Egy autós – aki nem látta a balesetet – eloltotta, a használt tűzoltó készüléket otthagyta. A tűzoltók félórás munkával szabadították ki az öcsémet, tehát az illető nagy valószínűséggel az életét mentette meg. Szeretném neki kifizetni hálám egy vadiúj tűzoltó készülék árával és egy üveg finom piával. ” – írja olvasónk
A történet jól bizonyítja, hogy mennyire fontos, hogy egy baleset láttán megálljunk és eleget téve kötelességünknek segítséget nyújtsunk, míg megérkeznek a profik.
Az ő gyors segítségnyújtásuk hatalmas segítség volt, nélkülük talán még komolyabb lett volna a baj.
Köszönet mindannyiuknak, igazi hétköznapi hősök.
Hirdetés
A sofőr szerencsére túlélte a balesetet, miután a tűzoltók kivágták a roncsból, a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Több csontja is eltört, agyrázkódást kapott és légmell is kialakult nála.
Sajnos nem az első eset, hogy azt látjuk, valakinek méregdrága, igencsak erős autója van, ám a vezetéséhez már nincs túl sok ügyessége. Nincs ez másképp az alábbi kisvideón szereplő sofőrrel sem.
A sofőr büszkén gurul haza egy nagyjából 50 millió forint körül mozgó Porsche Taycan-nal, ám az egyszerűnek tűnő parkolás pillanatok alatt rémálommá vált.
A Taycan nem éppen egy lomha autó, ha az ember kicsit is beletapos a gázba, bizony egész szépen meg tud lódulni, ez sajnos látszik a felvételen is.
A szerencsétlen manőver során nem csak saját több tíz milliós autóját, de a ház körül parkoló másik két autót is sikerült lezúznia a vezetőnek, így az anyagi kár igencsak jelentősre sikeredett.
Súlyos balesetet szenvedett és oszlopnak ütközött egy személygépkocsi Budapest 3. kerületében, a Szentendrei út és a Záhony utca kereszteződésénél, vasárnap este.
Az esethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik feszítővágó segítségével egy férfit kiszabadítottak a járműből, majd átadták a mentőknek.
A sofőr szerencsére túlélte az ütközést, a mentésről pedig videófelvétel is készült.
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.