Címke: #baleset

  • Videón, ahogy frontálisan ütközik, egy feltehetőleg rosszul lett autós egy kamionnal Vecsésen

    Videón, ahogy frontálisan ütközik, egy feltehetőleg rosszul lett autós egy kamionnal Vecsésen

    19-én, este 6 óra után rögzítette olvasónk fedélzeti kamerája azt a balesetet, ahol feltehetően rosszul lett egy Vecsés felől haladó autó sofőrje,

    aminek következtében áttért a szembe sávba, ahol egy szemből – Vecsés irányába tartó – kamionnal frontálisan összeütközött.

    A felvételt látva szerencsére az esetet mindenki megúszhatta.

    A kamionos ki is szállt, a sofőr állapotáról és arról, hogy konkrétan miért történhetett a baleset, egyelőre nincs információnk.

    „Az előttem haladó teherautót is nagyon lelassította az autó. A szembejövő kamion mellett a külső sávban egy zöld rendőrautó is éppen elhalad, és a balesetet úgy tűnik, nem észlelte.

    A kamion mögött egy mentőautó jött, ami azonnal megállt és elkezdte a mentést.”

    – fűzte a felvételhez olvasónk.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • VIDEÓ: Mindkettő megszegte a KRESZ-t. Baleset lett belőle

    VIDEÓ: Mindkettő megszegte a KRESZ-t. Baleset lett belőle

    Az egyik a buszsávot használta jogtalanul, a másik pedig a záróvonal ellenére szeretett volna balra kanyarodni.

    Tegnapi baleset a 17. kerületben, a Kis utca közelében.

    Ebből tanulhatnának sokan, ugyanis az egyik buszsávozott, a kanyarodó pedig kanyarodni tilos táblánál hajtott be a kettő plusz egy buszsávon keresztül.

    – fűzte a szomorú videóhoz olvasónk.

    Jó lenne végre megérteni, hogy a KRESZ nem ellenetek, hanem értetek van.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • Sínekre hajtott Siófokon. Jött a vonat. A sofőr súlyosan megsérült

    Sínekre hajtott Siófokon. Jött a vonat. A sofőr súlyosan megsérült

    Egy Volkswagen személygépkocsi hajtott szombat délután Siófok Szabadifürdőn a vasúti sínekre, ahol összeütközött az érkező vonattal. – írja a sonline.hu

    Az autóban négyen ültek, ebből egy nő – a portál információi szerint – az autó vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy mentőhelikopterrel szállították kórházba.

    A helyszínelés jelenleg is tart, az arra közlekedők vezessenek óvatosan!

    Kérünk titeket, hogy a nyaralóövezetekben most megnövekedett forgalom miatt méginkább figyeljetek oda egymásra és magatokra a közlekedésben.

    Hirdetés

    Kép: VIBER Közösségünk

     

  • Öt embert elgázolt egy 19 éves nő tegnap este a 3. kerületben

    Öt embert elgázolt egy 19 éves nő tegnap este a 3. kerületben

    A rendőrségre 2021. július 13-án 22 óra 30 perckor bejelentés érkezett, hogy a III. kerületi Monostori úton több embert elütött egy autó.

    Az Opel Corsa típusú gépkocsi a Monostori úton a Nánási út irányából a Szentendrei út irányába közlekedett, amikor hátulról elütött öt, úttesten sétáló embert.

    A balesetben négyen megsérültek, őket a mentők kórházba vitték.

    A személygépkocsit egy 19 éves nő vezette.

    A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

    Hirdetés

    police.hu
    police.hu
    Hirdetés

    police.hu
  • Oldalára borult tegnap egy autó a 6. kerületi Bajza utcában

    Oldalára borult tegnap egy autó a 6. kerületi Bajza utcában

    Oldalára borult egy személyautó Budapest VI. kerületében, a Bajza utcában, a Városligeti fasor találkozásának közelében. A fővárosi hivatásos tűzoltók a kerekeire állították a járművet. – írta meg a hirpress.hu

    Arról, hogy történt-e személyi sérülés nincs információnk.

    Okosság:

    A baleset körülményéről nincs pontos információnk, de az esettől függetlenük, fontos a sebességhatárok betartása, főleg lakott területen. Jóval kevesebb eséllyel fogod tetőre, vagy oldalára rakni az autódat, ha betartod a KRESZ-t.

    Hirdetés

    Fotó: VIBER közösségünk

    Borítókép: VIBER közösségünk

  • VIDEÓ: 3 embert kellett kimenteni egy autóból, ami HÉV-vel karambolozott Csömörön

    VIDEÓ: 3 embert kellett kimenteni egy autóból, ami HÉV-vel karambolozott Csömörön

    Súlyos balesetet szenvedett egy autó, amikor a HÉV-vel karambolozott Csömörön, a Major utcában hétfőn délután.

    A HÉV maga előtt tolta az autót. Az autó súlyosan összeroncsolódott, három ember rekedt bent.

    A fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak a balesethez, ahol a Pest megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával a három embert az autóból kimentették feszítővágóval és speciális „board” hordággyal, majd a mentőknek átadták őket. Egy embert a mentőhelikopterhez kellett szállítani.

    A mentésről a Katasztrófavédelem videót tett közzé.

    Hirdetés

  • A motorháztetőre ugorva akarta megakadályozni a nő, hogy férje és annak anyja elvigye a gyereket

    A motorháztetőre ugorva akarta megakadályozni a nő, hogy férje és annak anyja elvigye a gyereket

    2021.07.08. 9:40 körül személyi sérüléses balesetről érkezett bejelentés a 112-es segélyhívó központba, miszerint egy nő egy személygépkocsiról földre esett és megsérült.
    Elsődleges információk alapján egy házaspár gyermekelhelyezési viták miatt veszett össze a Gulyás Lajos utcában.
    Az édesanya nehezményezte hogy férje elvigye a gyermeket tőle, a vita addig fajult míg a férj és annak anyja beültek személygépkocsijukba és elindultak.

    A feleség a járműre felkapaszkodva próbálta megállítani anyósát és férjét.

    A járművet vezető nő nem állt meg hanem több utcán át a járművön cipelve a másik nőt haladt, míg a Móra Ferenc utcában állt meg.

    Hirdetés

    A jármű motorháztetejére felkapaszkodó nő leesett és súlyosan sérült az eset során, ezért őt a győri Petz Aladár Megyei Oktató kórházba szállították fejsérüléssel. A járművet vezető nővel szemben közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a nyomozó hatóság.
    A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát megkerestük, válaszuk után frissítjük bejegyzésünket.
    Forrás: Móvár Press
  • VIDEÓ: Fedélzeti kamera rögzített egy tegnapi szörnyű balesetet Romániában

    VIDEÓ: Fedélzeti kamera rögzített egy tegnapi szörnyű balesetet Romániában

    A halálos áldozatot követelő baleset tegnap történt a Kolozs megyei Mihăiești városában, Romániában.

    Az egész balesetet egy fedélzeti kamera rögzítette, ami a piros Dacia – ami a baleset elszenvedte – mögött haladt.

    A felvételen látszik, hogy valami okból a Dacia letér az útról – a jobb oldali padka felé -, majd sofőrje ellenkormányoz, aminek következtében áthajt a szembejövő oldalra, ahol egy kamionnal ütközik frontálisan.

    A esetről monitorul.cj hírportál számolt be és tette közzé a fedélzeti kamerával rögzített videót.

    A portál azt írja, hogy az autó sofőrje, egy 41 éves férfi a baleset következtében azonnal meghalt, valamint felesége és lánya, egy 39 éves nő súlyosan, 4 éves gyermekük pedig könnyebben sérült meg. – közölte a Kolozs Megyei Rendőrség.

    A teherautó sofőrjét, egy 44 éves férfit alkoholszondával teszteltek a rendőrök. Az eredmény negatív lett.

    Hirdetés

  • Elkötötte a 17 éves srác a teherautót. Ez lett belőle…

    Elkötötte a 17 éves srác a teherautót. Ez lett belőle…

    A tulajdonos tudta és engedélye, valamint vezetői engedély nélkül közlekedett a gépkocsival az a 17 éves fiú, akit gyanúsítottként hallgattak ki a salgótarjáni rendőrök.

    A Salgótarjáni Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 17 éves nógrádmegyeri lakos ellen.

    A fiú 2021. július 6-án a kora reggeli órákban hozzátartozója Nógrádmegyerben parkoló, nyitott tehergépkocsijába beült, majd a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül azt indítókulcsával beindította, azért hogy azzal közlekedjen. A fiatalkorú ezt követően Karancsalja belterületén a járművel az út menti vízelvezető árokba sodródott, majd az egyik ingatlan kerítésének csapódott.

    A balesetben a gyanúsított sérült meg. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy 17 éves fiú vezetői engedéllyel nem rendelkezik.

    A rendőrkapitányság épületébe előállított fiatalkorút a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, valamint vele szemben engedély nélküli vezetés és közúti baleset okozása szabálysértés miatt eljárást kezdeményeztek és őrizetbe vették.

    Hirdetés

    police.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Elsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott segítségnyújtás nélkül

    VIDEÓ: Elsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott segítségnyújtás nélkül

    Súlyos sérülést szenvedett az a kerékpáros, akit egy tarcali fiatalember elsodort autójával, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. – közölte a police.hu

    A 3616-os számú úton, Tarcal felől Bodrogkeresztúr irányába haladt 2021. június 28-án 16 órakor egy fiatalember autójával. A sofőr egy vele azonos irányba haladó kerékpárost akart kikerülni, azonban nem tartott megfelelő oldaltávolságot és visszapillantó tükrével elsodorta a biciklist.

    A baleset során a kerékpáros férfinak súlyos sérülése keletkezett, az autó visszapillantó tükre pedig letört.

    A gépjármű vezetője a baleset helyszínén nem állt meg, hanem segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

    A hátramaradt autóalkatrészből a rendőrök rövid időn belül azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalembert. A férfi kihallgatása során előadta, hogy nem észlelte a balesetet, ezért nem állt meg.

    A Szerencsi Rendőrkapitányság az eset kapcsán segítségnyújtás elmulasztása bűntett, illetve közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

    Hirdetés

    police.hu
    police.hu
    Hirdetés

    police.hu
  • Nem tudtak segíteni azon a 44 éves motoroson, aki hétfőn délután személyautóval ütközött Balatonszárszón

    Nem tudtak segíteni azon a 44 éves motoroson, aki hétfőn délután személyautóval ütközött Balatonszárszón

    2021. július 5-én 15 óra 25 perc körül Balatonszárszó belterületén, a 7-es főút és a Csárda utca kereszteződésében egy motoros és egy személygépjármű ütközött össze. A baleset során a motort vezető 44 éves siófoki lakos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. – írja a police.hu. A balesetről a sonline.hu fotókat is közölt

    A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az útszakaszon 18 óra 03 percig sávkorlátozás volt érvényben, a forgalom jelenleg újra zavartalanul halad.

    sonline.hu
    Hirdetés

    sonline.hu
    Forrás és fotók: sonline.hu
  • A rendőrség szerint szándékosan hajthatott a busznak egy autós, aki életét vesztette

    A rendőrség szerint szándékosan hajthatott a busznak egy autós, aki életét vesztette

    A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés kísérlet bűntett elkövetése miatt nyomoz.

    Egy személygépkocsi és egy autóbusz ütközött a 4-es főút Törökszentmiklóst elkerülő szakaszán, 2021. június 29-én 19 óra után. Egy személy életét vesztette a baleset során.

    Az elsődleges adatok szerint egy személygépkocsi és egy autóbusz – eddig tisztázatlan körülmények között – összeütközött. A baleset következtében a személygépkocsi sofőrje életét vesztette, az autóbusz vezetője – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.

    – írta közleményében a police.hu 29-én este.

    Tegnap viszont azt közölték, hogy a „jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a személygépkocsi vezetője szándékosan hajtott neki az autóbusznak és a a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés kísérlet bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást.


    MEGOSZTOM:

  • Üldözte, majd meglökte kocsijával a másik autóst, így balesetet okozott. Ítélet született

    Üldözte, majd meglökte kocsijával a másik autóst, így balesetet okozott. Ítélet született

    Egy férfi autójával üldözte, majd filmekben látható akcióval meglökte haragosa kocsiját, aki elvesztve uralmát a jármű felett és így balesetet szenvedett. A vádlott férfi elhajtott a helyszínről: most másodfokon súlyosabb büntetésre számíthat. – írja a kreszvaltozas.hu

    A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye szerint az ügyészség indítványával egyezően a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével súlyosította annak a vádlottnak a büntetését, aki haragosát gépkocsival üldözőbe vette, majd annak autóját az útról leszorítva a sértett súlyos sérülésével járó balesetet okozott.

    A vád szerint a 32 éves férfi lakóhelyén – egy Pest megyei településen – 2017. szeptemberében két családtagja társaságában autózott, amikor megpillantotta a szintén gépkocsival közlekedő egyik rokonát, akivel haragos viszonyban állt.

    A vádlott a sértettet üldözni kezdte, majd miután utolérte, autójával a sértetti gépkocsi bal hátsó sarkának ütközött. Utóbbi az ütközés hatására megpördült, az út melletti árokba csapódott és felborult.

    A vádlott a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A baleset következtében a sértettet életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol életét a gyors műtéti beavatkozás mentette meg.

    Hirdetés

    Sérülései maradandó fogyatékossággal jártak.

    Az elsőfokú bíróság a vádlottat maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért 5 év szabadságvesztésre ítélte.

    A ítélet ellen, annak súlyosítása iránt az ügyész fellebbezést terjesztett elő, amelyet a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott. Az ügyben másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a vádlottat – a közúti veszélyeztetés bűntettével halmazatban – segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében is bűnösnek mondta ki,

    ezért az elsőfokon kiszabott büntetését 6 év szabadságvesztésre súlyosította.


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Ráfutásos balesetben halt meg egy robogós kedd délelőtt a 3. kerületben

    FOTÓK: Ráfutásos balesetben halt meg egy robogós kedd délelőtt a 3. kerületben

    Tragikus baleset történt kedd délelőtt a 3. kerületben. Életét vesztette eg robogós miután a mögötte érkező autós nekihajtott és szó szerint nekipréselte az előtte álló autónak- adta hírül a budapestkornyeke.hu

    Mint írják, járművek egy irányba, az Árpád híd felé haladtak, amikor nem sokkal a Szépvölgyi úti elágazás után a sor hirtelen fékezett, valószínűleg egy gyalogátkelőn áthaladni szándékozó gyalogos miatt. A robogós és az előtte haladó autósok is időben megtudtak állni, ám a sor végén haladó, autómegosztós jármű sofőrje nem figyelt és már nem tudott időben lefékezni.

    Úgy tudni a sofőr megpróbálta reflexből balra kikerülni a robogóst, de már nem sikerült és belerohant az álló sorba, a robogót beletolva az előtte álló autóba.

    A robogó sofőrjét percekig próbálták újraéleszteni, de sajnos annyi vért vesztett, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe.

    Az ütközés erejét jól mutatja, hogy a robogós előtt lévő Ford is nekiütközött az előtte álló Dacia hátujának. A személyautók vezetőinek nem esett bajuk a baleset során.

    Hirdetés

    Fotó: Gombkötő Krisztián/BPK
    Forrás: budapestkornyeke.hu 


    MEGOSZTOM:

  • Felvétel készült róla, ahogy elgázolnak egy gyalogost ma reggel, a Váci úton

    Felvétel készült róla, ahogy elgázolnak egy gyalogost ma reggel, a Váci úton

    Egy olvasónk éppen az autójával araszolt ma reggel a Váci úton, amikor fedélzeti kamerája felvette, hogy egy úttesten átkelő gyalogost elgázol egy autó.

    A felvétel szomorú. Azért tettük közzé, hogy tanuljatok belőle, minden oldalt megvizsgálva.

    Kiemelten kérjük, hogy próbáljatok kommentben ne ítélkezni, hanem az esetet látva abból tanulni.

    Ma reggeli baleset a Váci úton. Rendőrség mentők kijöttek, videó a balesetről átadásra került.” – fűzte hozzá olvasónk.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    Frissítés:

    Sokan érdeklődtetek. Megkaptuk a Mentőszolgálat válaszát:

    A balesethez riasztott mentők egy fiatal férfit találtak, aki fej, illetve végtagsérüléseket szenvedett. Helyszíni ellátást követően stabil állapotban kórházba szállítottuk.