Címke: #baleset

  • VIDEÓ: Fel a járdára, majd vissza és bumm!

    VIDEÓ: Fel a járdára, majd vissza és bumm!

    Érthetetlen felvétel következik. Szokás szerint egy olvasónk fedélzeti kamerája által rögzített esetet mutatunk be Nektek.

    „Sajnos ismét egy felvétellel lettem gazdagabb… Hirtelen nekem jött egy kerékpáros, figyelmetlenségből.”

    – írta meg olvasónk, aki hozzátette, hogy szerencsére a srác nem sérült meg, valamint az autóban sem keletkezett jelentős anyagi kár.

    Mást nem tudunk elképzelni, mint azt, hogy a kerékpáros azt játszotta, hogy le-fel hajt a járdára és annyira belemerült ebbe, hogy nem figyelte, hogy érkezik-e jármű az úttesten, ezért az autó elé hajtott.

    Reméljük, hogy az fiatalabb generáció tanul az esetből, valamint a felvételen látható srácnak ez egy olyan lecke volt, amit egész életére megjegyez és nem közlekedik többé felelőtlenül.

    Hirdetés

  • FOTÓK: Átszakította az Audi a szalagkorlátot, mert a sofőr elvesztette uralmát a gépjármű felett

    FOTÓK: Átszakította az Audi a szalagkorlátot, mert a sofőr elvesztette uralmát a gépjármű felett

    A baleset hajnalban történt.

    Az autómentést végző cég fotókat is közölt a balesetről. Információik szerint

    négy személy utazott a gépkocsiban ebből két utast a mentők kórházba szállítottak.

    A most gyakran előforduló nagy ködök miatt vezessetek óvatosabban. Sok baleset történ a köd miatt az éjjel.

    abac24.com
    abac24.com
    Hirdetés

    abac24.com
    abac24.com
    Hirdetés

    abac24.com
  • VIDEÓ: Nem kapta meg az elsőbbséget a Peugeot sofőrje Veresegyházon

    VIDEÓ: Nem kapta meg az elsőbbséget a Peugeot sofőrje Veresegyházon

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az alábbi sajnálatos esetet Veresegyházán.

    „A videón látható balesetet az okozta, hogy a szemből jövő autó figyelmen kívül hagyta az elsőbbség adás kötelező táblát, ami ugyan kissé el van fordulva, de így is látható volt számára.

    Ha esetleg emiatt nem látta volna megfelelően,

    akkor is elsőbbséget kellett volna adnia a neki jobbról érkező autónak!

    Ezzel szemben a hölgy annyira nem volt képben, hogy először még Ő kérte számon a másik autóst, hogy mit csinált.

    Szerencsére senki sem sérült meg, és

    a Peugeot sofőrje is elég nyugodtan vette tudomásul a történteket.”

    – írta meg olvasónk.

    A tábla, amit figyelmen kívül hagyott a Citroen sofőrje
    Hirdetés

  • FOTÓK: Pánikszerűen ugrottak ki az emberek az autókból, amikor álló kocsisorba hajtott egy kamion Ebesnél

    FOTÓK: Pánikszerűen ugrottak ki az emberek az autókból, amikor álló kocsisorba hajtott egy kamion Ebesnél

    Súlyos baleset történt a 4-es főúton szerda reggel – írja a Police.hu.

    A 4-es főút 210-es kilométerénél, reggel 7 óra körül álló kocsisorba hajtott egy kamion Ebesnél. A balesetben többen megsérültek.

    A szemle és a műszaki mentés idejére Teljes útzár volt érvényben, a forgalmat Hajdúszovát irányába terelik a rendőrök.

    A haon.hu információi szerint az Országos Mentőszolgálat azt közölte, hogy a helyszínre több mentőegységet is riasztottak, ahol a baleset következtében négy fő sérültet találtak.

    Fotó: Tóth Imre / haon.hu

    Egy középkorú férfi súlyos, egy gyermek és két férfi könnyebb sérüléseket szenvedett.

    Az ellátásukat követően stabil állapotban szállítottak mindenkit a kórházba.

    A portál azt írta, hogy volt autó, amiből menet közben pánikszerűen ugrottak ki az emberek, mert látták, hogy a kamion össze fogja tolni az ott közlekedőket.

    Egy másik, sor elején lévő gépjárműből hatalmas fénycsóvát észleltek, majd egy nagy ütődést éreztek.

    A katasztrófavédelem arról számolt be, hogy három embert kellett kórházba szállítani.

    Fotó: Tóth Imre / haon.hu
    Hirdetés

    Fotó: Tóth Imre / haon.hu
    Borítókép: Fotó: Tóth Imre / haon.hu
  • Videón a 6 autó ütközése, egy banális hiba miatt

    Videón a 6 autó ütközése, egy banális hiba miatt

    Olvasónktól kaptuk a felvételt, amit fedélzeti kamerája rögzített az M1-M7 kivezető szakaszán, kedden délután, 17 óra után.

    „A dashcamnek nem volt még átállítva az órája, ezért mutat egy órával többet” – tette hozzá olvasónk.

    A felvételen aránylag jól látható, hogy mi vezetett a tömegkarambolhoz. Elég volt egy apró figyelmetlenség és némi kapkodás.

    A piros kisautónak úgy látni, hogy nekiment egy másik autós, aki sávot szeretett volna váltani, ezáltal a piros autó a belső sávba átment.

    A belső sávban érkező autós érthető okokból a fékbe taposott, ami miatt a mögötte érkező autós nekiment, valamint az őt követő másik két autó is dominószerűen csattant egymásba.

    Nyilván a kellő követési távolság sokat segíthetett volna a károk csökkentésében, de az egész dominóeffektus kiváltója a figyelmetlen sávváltás volt, legalábbis a kamerafelvétel alapján mi ezt látjuk. Emiatt összesen 6 autó tört össze. 🙁

    Vezessetek figyelmesen, óvatosan most, hogy beköszöntenek a zordabb időjárási viszonyok. Mindenkinek balesetmentes közlekedést kívánunk!

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Így NE AKARJ SOHA megfordulni…

    VIDEÓ: Így NE AKARJ SOHA megfordulni…

    A Györben Közlekedünk YouTube csatorna publikálta az alábbi videót, amit megdöbbenve néztünk végig.

    A helyszín az Enese és Rábacsécsény közötti útszakasz.

    „Mi volt a terv?

    Természetesen megálltam segélyt nyújtani.

    Kiszállt, nem volt baja, nem kellett neki segítség.

    Elmondása szerint meg akart fordulni.”

    – tette hozzá a videó készítője.

    A sebességet egy megforduláshoz jócskán elszámolta főhősünk.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Belerohant a furgonba, majd elkezdték gyepálni a 4-esen

    VIDEÓ: Belerohant a furgonba, majd elkezdték gyepálni a 4-esen

    A helyszín Jász-Nagykun-Szolnok megye, Fegyvernek és Surjány között a 4-esen, tegnapelőtt, délután, Fegyvernek felé. A felvételt olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette.

    „Már messziről látszik, hogy vészvillogóval áll a sor, de a fehér Opelos még mindig nyomja a gázt.

    Az utolsó pillanatban fékez, szünet (nem is értettem miért hagyja abba) majd újra fékez, aztán nem kicsit csattan a sárga furgonba.

    A furgon sofőrje kiszállt és elkezdte gyepálni az Opel sofőrjét.

    Látszólag személyi sérülés nem történt, legalábbis nem nagy. Előttük megállt egy fehér személyszállító furgon is, nem láttam hogy kapott volna az egészből, bár amekkora lendület-megmaradás volt, elképzelhető…”

    – fűzte olvasónk a felvételhez.

    Az Opel sofőrje szinte biztos, hogy nem azzal foglalkozott, amivel kellett volna. „Betétlap van-e?” kérdés helyett azonnal ütni kezdte a furgon egyik utasa az Opel sofőrjét.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • A vétlen sofőr kislánya hívott segítséget a mélykúti halálos balesethez

    A vétlen sofőr kislánya hívott segítséget a mélykúti halálos balesethez

    Családi programról indult haza két gyerekével és egyikük barátnőjével az a 44 éves nő, aki Mélykút és Kisszállás között szörnyethalt egy frontális balesetben. A nő lánya, a mindössze 12 éves Anna szedte ki az autóból az öccsét és a barátnőjét, és még arra is volt ereje, hogy telefonáljon a nagymamájának.

    A menyem Mélykúton dolgozott, az édesanyja vitte el a gyerekeket Bácsalmásra aznap lovagolni a fiához, aki fogathajtó. A nagymama utána visszavitte őket, Bernadett pedig elindult velük együtt haza Kiskunhalasra.
    A hátsó ülésen ült a két unokám, az óvodás, 6 éves Péter, a 12 esztendős Anna és vele egykorú barátnője, Boglárka. A gyerekek most kórházban fekszenek megfigyelés alatt, a fiam ott van mellettük folyamatosan.
    Természetesen próbálja magát tartani már csak miattuk is, de teljesen sokkos állapotba kerültünk mindannyian

    – mesélte a Blikknek az áldozat anyósa.

    A 44 éves édesanya Mélykút és Kisszállás között szenvedett halálos balesetet, amikor egy felelőtlen sofőr meg akart előzni egy traktort, ezért kirántotta a kormányt. A lap úgy tudja, a másik autót egy 68 éves pécsi nyugdíjas vezette, aki szintén szörnyethalt a balesetben.

    Fotó: MTI Donka Ferenc

    A baleset után szinte azonnal, tíz perc múlva már tudtuk is, hogy mi történt. Az unokám, Anna ki tudott mászni az autóból, kiszedte az öccsét és a barátnőjét, sőt, még arra is volt ereje, hogy telefonáljon a másik nagymamájának, aztán pedig az apukájának. A fiam értesített engem is azonnal. A rendőrök tudtommal ekkor még ott sem voltak
    – magyarázta lapnak a gyászoló asszony.

    Hirdetés

    A balesetben súlyosabban megsérült Boglárka is, neki be van kötve a keze, nagyon fájlalja a medencéjét, valamint nyakmerevítőt is viselnie kell. Ráadásul ő kétszer el is ájult, valamint agyrázkódást kapott.

    Az édesanyja a kiskunhalasi kórházban dolgozik, ahova a többiekkel együtt bekerült.

    Forrás: Origo
    Fotók: MTI/Donka Ferenc
  • A Rákos-patakba hajtott egy Suzuki, miután ütközött egy másik autóval

    A Rákos-patakba hajtott egy Suzuki, miután ütközött egy másik autóval

    Tűzoltók emelték ki a Rákos-patakból azt a Suzukit, ami egy ütközést követően hajtott a patakba

    A baleset a Füredi utca és a Gvadányi utca kereszteződésében történt. A balesetben ketten megsérültek.

    A fővárosi hivatásos tűzoltók végezték a műszaki mentést a balesetnél, amelyben két másik gépkocsi is érintett. A helyszínre kiérkeztek a mentők is – olvasható a Katasztrófavédelem oldalán.

    Hirdetés

    MTI/Mihádák Zoltán
  • VIDEÓ: Csúnyán elgázolták a gyalogátkelőn az idős nőt, aki folytatta útját a templomba, mintha mi sem történt volna

    VIDEÓ: Csúnyán elgázolták a gyalogátkelőn az idős nőt, aki folytatta útját a templomba, mintha mi sem történt volna

    Dudálással próbálták figyelmeztetni az idő nőt, hogy nézzen jobbra, de sajnos megtörtént a baleset.

    Szerencsére a járdán álló férfinek szerencséje volt.

    A lengyel videó leírása szerint az események érdekes fordulatot vettek a balesetet követően:

    Az idős nő ugyanis a helyzethez és korához képest fitten felpattant, majd tovább ment a templom felé, ahova eredetileg indult.

    Állítólag  nem akarta megvárni a mentőket és a templomból sem jött ki a helyszínelés idejére, sőt, a rendőrök később meg sem találták. Nyomtalanul eltűnt.

    Hirdetés

  • Állítólag volt vita, de a kamera mindent rögzített. Egyikük sem adta meg magát, így lett kész a baj

    Állítólag volt vita, de a kamera mindent rögzített. Egyikük sem adta meg magát, így lett kész a baj

    Olvasónktól kaptuk a felvételt, amit még 24-én rögzített fedélzeti kamerája.

    Az élet úgy hozta, hogy a két jármű pont egyszerre ért a nagykörút ezen szakaszára és ennek meglett az eredménye. 🙁

    A Volkswagen sofőrje látszólag jobbra szeretett volna kanyarodni, miután a mellette – jobbra – lévő buszsáv megszűnt. Ám a buszsávban egy autóbusz haladt, aminek sofőrje nem igazán kapkodta el a megszűnő buszsávból történő átsorolást.

    Szent István körút, Jászai felé. Sokáig vitatkoztak, majd végül a buszvezető elismerte a felelősséget.

    – fűzte a felvételhez olvasónk.

    Némi odafigyeléssel és toleranciával a kínos és kellemetlen eset elkerülhető lett volna, de a figyelmetlenség és az a fránya ego mindent felülírt.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • A Madách színház színésze elé hajtott egy taxis a Terézvárosban

    A Madách színház színésze elé hajtott egy taxis a Terézvárosban

    A taxi felborult, a balesetet okozó taxis pedig könnyebben megsérült. – írta meg a baleset-info.hu

    A portál azt írja, hogy

    Borbély Richárd, a Madách Színház színésze sértetlenül megúszta az ütközést.

    A beleset Terézvárosban, a Dessewffy utca – Jókai utca kereszteződésében történt, ahol a portál értesülései szerint a taxis nem adta meg az elsőbbséget a színésznek.

    Fotó: baleset-info.hu
    Hirdetés

    Borbély Richárd, a Madách Színház színésze
    Fotók: baleset-info.hu
    Borítókép: baleset-info.hu
  • Videón, ahogy fékezés nélkül belerohan a kocsisorba, mert mobilozott

    Videón, ahogy fékezés nélkül belerohan a kocsisorba, mert mobilozott

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a balesetet, aminek óriási tanulságértéke van. Az eset a 17. kerületi Pesti úton történt.

    Ami ezen a felvételen látszik, az gyakoribb, mint gondolnánk, csak nem kerül róla elő olyan dolog, ami élesben megmutatná, hogy mi miatt is történik az adott baleset.

    „Ezt a felvételt a buszom fedélzeti kamerája rögzítette a mai napon a Pesti úton Rákorkeresztúr városközpont irányába.

    Jól látszik, hogy a Clio vezetője az ütközés előtt a mobilját fogdossa. Már megint a mobilozás miatt történt baleset…”

    – írta meg olvasónk és valóban…

    Tökéletesen látszik, hogy a sofőr mennyire nem a vezetésre koncentrált a csattanás előtti 1-2 másodpercben.

    Emiatt történt, hogy konkrétan fékezés nélkül rohan bele az álló kocsisorba. Részvétünket küldjük az autó miatt a sor végén álló autósnak, valamint az előtte állónak is, mert a Clio sofőrje a sajátján kívül két másik autót vágott gallyra a fontos(?) üzenet miatt… 🙁

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • Így ért véget egy baleset Vargabokornál

    Így ért véget egy baleset Vargabokornál

    A 36-os főútvonalon, Vargabokornál egy járművezető sodródott le az útról, egy jelzőoszlopot kiütött, majd egy villanyoszlopnak ütközött.

    Az autó a villanyoszlopnak támaszkodva állt meg. A helyszínen a mentésben a tűzoltók segítettek, az E.ON szakemberei pedig a közvilágítás helyreállításán dolgoztak.

    Fotó: nyiregyhaza.hu
  • Megszólalt az audis, aki az utolsó pillanatban rántotta el a kormányt egy ámokfutó elől az M1-esen

    Megszólalt az audis, aki az utolsó pillanatban rántotta el a kormányt egy ámokfutó elől az M1-esen

    Elmesélte az élményeit annak az Audinak a vezetője, aki az utolsó pillanatban tért ki egy fékezés nélkül érkező autós elől az M1-esen.

    Az egyik reggeli rádióműsorban megszólaltatták annak az Audinak a vezetőjét, aki egy torlódásnál az utolsó pillanatban tért ki egy fékezés nélkül érkező autós elől az M1-esen. A balesetről a Magyar Közút tett közzé videót.

    – szúrta ki az Origo.hu

    Az Audi vezetője az élő adásban azt mondta, hogy mivel már 5 kilométerrel korábban ki volt írva a tájékoztató táblákon, hogy torlódás van, előre készült arra a pillanatra, amikor meg kell állni.

    A sofőr saját bevallása szerint épp arról beszélt az autóban ülő, Szeged és Budapest között gyakran közlekedő húszéves lányának, hogy ilyen helyzetekben mindig nézze a tükröt, és nagy követési távolságot tartva próbálja visszalassítani a forgalmat.

    Hirdetés

    A fékezés nélkül érkező kombit is észlelte a tükörben az Audi vezetője, a második pillantásnál már olyan közel volt, hogy szinte csak a hűtőrácsát látta. Ösztönösen próbálta az út széle felé kormányozni az autót, figyelve a mellette érkező autót is.

    A család ezután a mentésben is segédkezett, sőt mivel az Audi vezetője beszél románul, ő tolmácsolt a helyszínen.

    A balesetet okozó sofőr azt állította, hogy nem emlékszik semmire.

    Az ütközés utáni első pillanatokra visszaemlékezve az Audi vezetője elérzékenyült az adásban, mert elég szörnyű látványt nyújtott a felborult autó, amelynek ablakán egy kar lógott ki.

    Forrás: Origo