Olvasónk balesetével kapcsolatban pár éve megírtuk, hogy a sofőr feltehetőleg elaludt a volán mögött, áttért a szemközti sávba és sérüléses balesetet okozott. Az okozó már újra vezet, de vezeklésül megírta, mi történt a baleset előtti percekben. Valójában ugyanis nem aludt el. – írja a 112press.hu
Ezt írta levelében a 112press.hu szerkesztőségének olvasójuk:
„Tisztelt Szerkesztőség!
Egy 201*-os baleset okozójaként írok most Önöknek és azért Önöknek, mert korrekten beszámoltak arról a zűrzavarról, amit okoztam. (…) Külön köszönöm, hogy a Facebookon leállították azokat, akik a halálomat kívánták. (…)
Az igazság az, hogy hazudtam a rendőröknek arról, ami történt a baleset előtt. (…) Nem, nem aludtam el, ahogy azt állítottam, sőt, nagyon éber voltam és jól szórakoztam. Az ütközés előtti másodpercben egészen pontosan hangosan nevettem. És majdnem sírba vittem egy másik embert és magamat. (…)
Unatkoztam vezetés közben és akkor jött a kósza ötlet, hogy a telefonomra régebben letöltöttem sok filmet. Kilőttem a Sygic navigációt, ami a szélvédőn középre erősített telefonomon ment és helyette elindítottam egy akciófilmet, a hang meg a bluetooth kihangosítóból jött
Életem legrosszabb döntése volt.
Azt hittem, hogy elég lesz, ha csak hallgatom és fél percenként rápillantsak a képernyőre, hogy nagyjából képben legyek. Valójában egyre gyakrabban néztem oda, mert úgy éreztem, hogy ura vagyok a helyzetnek, azok az odapillantások frissen tartanak és haladok is meg jól szórakozok közben. (…)
A film harmadánál tarthattam, amikor jött egy különösen pörgős és vicces jelenet. Egyenes volt az út senki nem volt előttem. Hangosan felnevettem a poénon és visszanéztem az útra. Még éppen láttam a szemből érkező jármű lámpáját, hallottam a dudát és csattantunk. Nem a másik autó jött velem szembe, hanem én mentem át az ő sávjába. Nem tudom, hány másodperc maradt ki az útból, amíg a filmet néztem. 5? 10? Mindegy. Túl sok.
(…)
Pánikba estem a vértől. Nem a sajátomtól, hanem a másik sofőr vérétől. Átfutott az agyamon, hogy börtönbe is mehetek. Akkor találtam ki, hogy elaludtam. (…)Bíztam benne, hogy a szembejövő nem látta, hogy hangosan nevetek, mielőtt ordítottam volna a félelemtől ütközés előtt. Tényleg nem látta. A kórházban bocsánatot kértem tőle. Megbocsátott.
(…)
Már újra van jogosítványom. A kormánykeréknél, menet közben nézett film több ezerszer (!!!) többe került összességében, mint ha moziban néztem volna. Igen, sok millió forintom bánta. Büntetés, autómentő, egyéb károk, amiket a biztosító nem térített, kiesés a munkából, vizsga, orvosi költségek, amiket magam fizettem, ha nem akartam heteket, hónapokat várni. És még így is örülhetek, hogy nem öltem meg senkit.
Látom, olvasom a 112Press-en, milyen sokszor elmondják, mennyit tesz meg egy autó pár másodperc alatt 90-es, vagy 110-es tempónál. Ez olyan unalmas adathalmaz addig, amíg nem velünk történik. De az a csattanás, az a fémes nyikorgás, a saját üvöltésem, a légzsák robbanása, a vér, a kétségbeesés, hogy mit okoztam, a bizonytalanság, mi lesz a másikkal, mi lesz velem… Kár, hogy ezeket nem lehet mellé tenni, hogy az is megértse, aki azt hiszi, ez vele nem fordulhat elő.
Miért írtam le mindezt? Újból vezetek, tanultam a hibámból, eszemben sincs újból elkövetni, de amikor éjszakánként megyek haza az autópályán, akkor látom, mennyi autó szélvédője mögött megy az aktuális focimeccs. Sofőr társaim! Tanuljatok az én bal###ságomból!
Hallgassátok rádión a közvetítést, de ne adjatok esélyt magatoknak, hogy rá-rápillantotok a kijelzőre! Az a pár másodperc tönkreteheti az életeteket, más életét és anyagilag is padlóra küldhet. Egy meccs sem ér ennyit. És egy film sem.
Örülnék, ha a 112Press leközölné az írásomat, vezeklésül. És szeretném üdvözölni a rendszeresen kommentelő K.Bernadettet is, akinek fekete humorát a balesetem óta értékelem.”
MEGOSZTOM:
