Címke: #baleset

  • VIDEÓ: Súlyos baleset történt késő délután Vecsésen

    VIDEÓ: Súlyos baleset történt késő délután Vecsésen

    Kedd este súlyos baleset történt Vecsésen a bevásárlóközpont közelében. A karambol következtében két autó kigyulladt és három ember megsérült. – írja a vecseshirek.hu

    Összeütközött három személyautó kedd este a 4-es főút vecsési szakaszán, a bevásárlóközpontoknál lévő kereszteződésben. A karambol következtében két gépkocsi kigyulladt.

    A helyszínre a főváros hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik két habosított vízsugárral oltották el a lángokat, majd megkezdték a műszaki mentési munkálatokat.

    Elsődleges információink szerint a balesetben három ember megsérült, ezért őket a mentők ellátják.
    A mentés és helyszínelés miatt torlódik a forgalom.

    Videó:

    Fékezés nélkül ment bele az álló autókba. A sor elején lévő kocsit körülbelül 15 méterrel tolta előrébb – mondta egy neve elhallgatását kérő szemtanú, akitől azt is megtudtuk, egyelőre nem tudni, ki vezette a harmadik, a balesetet okozó autót. A tüzet a főváros hivatásos tűzoltói fékezték meg két, habosított vízsugárral.

    Kérdésünkre a rendőrség megerősítette a történteket.

    – Egy ember elhagyta a baleset helyszínét. Vizsgáljuk, hogy neki milyen szerepe volt a balesetben: utasként vagy sofőrként volt-e a járműben – árulta el András Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. – írja a blikk.hu

    Borítókép: Facebook

    MEGOSZTOM:

  • Kemény videó felvétel a ma délutáni tömeg balesetről, ami az M0-M2 csomópontnál történt

    Kemény videó felvétel a ma délutáni tömeg balesetről, ami az M0-M2 csomópontnál történt

    Olvasónk küldte nekünk a borzasztó képsorokat, ahol látni, hogy 

    öt autó és egy kamion ütközött és roncsolódott szét, a felismerhetetlenségig. A videón már a mentőhelikopter is megérkezett.

    Csak erős idegzetűeknek:

    MEGOSZTOM:

  • Hatalmas a dugó az M0-son, 5 autó és egy járműszerelvény ütközött

    Hatalmas a dugó az M0-son, 5 autó és egy járműszerelvény ütközött

    Az M0-ás autóút jobb pályatest 71+000 kilométerszelvényében, Budapest 4. kerületének térségében 2018. október 19-én 13 óra 15 perc körül eddig tisztázatlan körülmények között öt személygépkocsi és egy járműszerelvény ütközött össze.

    A jelenlegi adatok szerint a baleset következtében több személy megsérült.

    Egy, a dugóban ülő olvasónk tájékoztatása szerint több mentőautó, tűzoltók és mentőhelikopter is igyekezett a helyszin felé.

    A forgalom a belső sávon rendőri irányítás mellett halad, az érintett útszakaszon körülbelül öt kilométeres torlódás alakult ki.

    Olvasói Fotó: Atyafi Dániel

    MEGOSZTOM:

  • Fotók – Megrázó fotókon az abonyi halálos baleset

    Fotók – Megrázó fotókon az abonyi halálos baleset

    Egy személygépkocsi és egy kamion karambolozott a 4-es főút 80-as és 81-es kilométere között, Abony térségében csütörtök dél körül.

     A gépkocsi motortere kigyulladt, amelyet a ceglédi tűzoltók kiérkezése előtt a helyszínen tartózkodók eloltottak, azonban az ütközés következtében a személyautó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

    Fotó: MTI/Donka Ferenc
    Fotó: MTI/Donka Ferenc

    MEGOSZTOM:

  • Sokkoló videó, amivel a holttér veszélyére szeretnénk felhívni a figyelmet

    Sokkoló videó, amivel a holttér veszélyére szeretnénk felhívni a figyelmet

    Elképesztő a videó, amin látni, hogy a cipőjét éppen bekötő kisfiún áthajt egy autós, aki egy sima kiállásnál nem veszi észre őt a holttér és az alacsony szögben való tartózkodás miatt.

    Ami megdöbbentő, hogy látszólag a kisfiú felkel és „kutyabaja”. Ám a videó további részében láthatók már komolyabb problémák.

    Nagyon figyeljetek mindig a holttérre és hogy ne tartózkodjatok huzamos ideig benne.

    Soha ne legyél tartósan holttérben

    MEGOSZTOM:

  • Egy Skoda Octavia RS és a sofőrszolgálat története. Tanulságos

    Egy Skoda Octavia RS és a sofőrszolgálat története. Tanulságos

    Az ABAC 0-24 Autómentés Autószállítás Facebook oldal posztolta az alábbi történetet, ami sajnos elkeserítő és egyben tanulságos.

    Hirdetés

    Írják:

    „Érdemes elolvasni nem mindennapi sztori !!!
    Egy szomorú ám de tanulságos történet!!!!
    Adott egy szombat éjszaka és a szórakozás, már mindenki rázza a fejét és rávágja hogy ittas vezető ,na de ez itt pont NEM az.

    Igen a tulaj fogyasztott alkoholt a barátaival együtt és felelős sofőrként nem ült autóba ittasan hisz annyit nem ér .
    Adott volt a helyezet,hogy hát valahogy haza kellene vinni a gyönyörű Skoda Octavia RS t és persze az utasokat is.
    Ekkor hívtak egy SOFŐRSZOLGÁLATOT !!!


    HANGSÚLYOZZUK, HOGY A STORYBAN NEM KIFEJEZETTEN NŐI SOFŐRSZOLGÁLATRÓL VAN SZÓ! Ami tény, hogy a sofőr egy fiatal hölgy volt. Többen kérdeztétek: Nem, nem a Vénusz volt!

    -Bpiautosok.hu szerkesztőség-


    Érkezett is egy fiatalka 20 évei elején járó HÖLGY !!!
    A magabiztos kisasszony akit a sofőrszolgálat küldött el is foglalta a vezető helyet és elindultak.

    A tulaj elmondása szerint eme hölgy rendkívül sportosan vezette a lóerőktől feszítő
    Skoda RS-t és rá is szólt a kisasszonyra hogy azért lehet nem ártana kicsit lassabban menni.

    Erre a fiatal lány megnyugtatta ,hogy autóversenyzőként is indult már úgy hogy nyugodjon meg tudja hogy mit csinál.

    Hát mit lehetett csinálni a tulaj az anyósülésen kissé alkoholosan izzadó tenyérrel.
    A kisasszony magabiztosnak tűnő mozdulatokkal irányítja az alacsonyan szálló Skoda RS-t ám ekkor jön egy járdasziget a kanyarnál ami egyben elválasztja a szembejövő sávot és olyan történik amire senki nem számított.

    a 30 KM/H táblánál a sofőrszolgálatos kisasszony 110 KM/H hajtva áttért a szembejövő sávba és balról próbálta megkerülni a járdaszigetet persze szabálytalanul az ordító tulajdonos kapaszkodik és reménykedik hogy túléli.

    Fotó: ABAC 0-24 Autómentés Autószállítás

    Légzsákok nyilnak futómű szakad, de az autó megvédi utasait az összes légzsákjával és karcolásokkal kiszálnak nem marad más
    CSAK A DÖBBENET.😐😐😐😐

    Most mi történt?
    Ki fogja a kárt megtéríteni ?
    Jó döntés volt e a sofőrszolgálat ?

    Az autó totálkáros nem kérdés hisz akkora volt az ütközés,hogy bár az autó jobb eleje kapta a legnagyobbat de a bal hátsó ajtó felett is megrogyott a teteje.

    Fotó: ABAC 0-24 Autómentés Autószállítás
    Hirdetés

    Egy biztos a kár milliós és tulajdonos szomorú velünk együtt ,mert látszott gondos gazdája volt autójának.

    Fotó: ABAC 0-24 Autómentés Autószállítás

    Persze volt Rendőrség stb……..
    de hogy ezután mi lesz passzzz……”

    Forrás: ABAC 0-24 Autómentés Autószállítás
    Fotók: ABAC 0-24 Autómentés Autószállítás
    Fotók: https://www.facebook.com/automentesnonstop24/

    MEGOSZTOM:

  • Segítsetek! Szemtanút keresnek egy tegnapi, cserbenhagyásos balesethez

    Segítsetek! Szemtanút keresnek egy tegnapi, cserbenhagyásos balesethez

    Az eset a KÖKI Termálnál történt.

    Írja a Facebookon a posztoló:

    „Sziasztok,

    Segítséget szeretnék kérni cserbenhagyásos balesethez:

    Budapest 19.ker Lehel u. – Vak Bottyán u. kereszteződésénél egy ezüst Audi A4-es (rendszám: IVN-…) tegnap (2018.10.14 12:45) CSERBENHAGYÁSOS BALESETET okozott, szemtanúkat keresünk.

     

    Fekete kombi MK1 Focussal utaztam feleségemmel és 5 éves lányommal.
    Segítségeteket előre is köszönöm akár egy megosztással is tudtok segíteni!”

    Eredeti Facebook poszt: https://www.facebook.com/groups/kispest/permalink/2298766990152872/

    Lássuk a közösség erejét. Osszátok meg minél többen.

    MEGOSZTOM:

  • Három autó ütközött a BAH-csomópont közelében

    Három autó ütközött a BAH-csomópont közelében

    Három autó ütközött össze a Budaörsi úton szombaton kora délután.

    A rendőrség a honlapján azt írta, a három autó kicsivel fél 2 előtt ütközött össze a Budaörsi út 64. szám magasságában a BAH csomópont előtt.

    A balesetben az elsődleges információk szerint nem sérült meg senki.

    A rendőrök a helyszínelést megkezdték, a baleset helyszínén torlódásra lehet számítani.

    Forrás: police.hu

    MEGOSZTOM:

  • Postásautó gázolta halálra a másfél éves kisfiút

    Postásautó gázolta halálra a másfél éves kisfiút

    Biztonsági kamera rögzítette, ahogy a postásautó halálra gázolta Kisberényben a másfél éves kisfiút – írja a blikk.hu

    A Somogy megyei Kisberényben történt csütörtökön. Egy postáskocsi elgázolt egy másfél éves kisfiút, aki a baleset során olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

    Most előkerült egy felvétel is, amit a kisfiú családjának házára szerelt biztonsági kamera rögzített. Az RTL Klub Híradójában bemutatott videón látszik, ahogy a postáskocsi megáll a ház előtt, az édesapa kimegy a sofőrhöz átvenni egy küldeményt, ezalatt pedig a kisfiú a nyitva hagyott ajtón kiszalad az utcára. Azt, hogy a gyermek az autó elé került, sem a sofőr, sem az apa nem látta.

    „Fölvettem, de akkor már láttam, hogy itt nincs mentség, mert minden csupa vér volt. Nagy a baj. Nagyon nagy a baj” – mondta sírva az RTL stábjának az édesapa. „Nem volt életjel semmi. Nem volt. Idegileg kivagyunk.”

    „Én vegyem a levelet el, mikor őneki kötelessége bedobni a postaládába” – folytatta könnyek közt a férfi, aki arra a kérdésre, haragszik-e a sofőrre, annyit mondott: „Nem haragszom. Csak a gyerekemet elvette. Nem tudok mit csinálni, a gyerekemet nem tudja visszaadni. Azért haragszok, mert felelőtlen.”

     

    Forrás: http://www.blikk.hu/aktualis/biztonsagi-kamera-baleset-kisfiu-postasauto-halalra-gazolta-kisbereny/nnr4840

    MEGOSZTOM:

  • Ismét a Facebookon közvetítették, halálos autó-balesetüket a romániai férfiak

    Ismét a Facebookon közvetítették, halálos autó-balesetüket a romániai férfiak

    Két romániai férfi élőben közvetítette a halálos autóbaleset előtti másodperceket, mely egy brit autópályán zajlott. – adta hírül az Ebihoreanul.ro alapján a Maszol.ro.

    A sofőr azonnal meghalt a helyszínen, az utasa pedig a kórházba szállítást követően.

    Még azt is hallani, ahogy kérleli az utas a sofőrt, hogy lassabban hajtson.

    Még a nyáron történt nálunk, Ceglédbercelnél hasonló baleset.

    Sajnos szaporodik az esetek száma 🙁

    Az azóta már letörölt felvételt megszerezte a Ebihoreanul.ro
    Itt tudod megnézni.

    MEGOSZTOM:

  • Sírok közé hajtott a Farkasréti temetőben az autós

    Sírok közé hajtott a Farkasréti temetőben az autós

    Egy meredek, lejtős úton csúszott le az autó,

    átszakította a temető kerítését és a sírok állították meg. A baleset a Denevér út-Ágnes útnál történt.

    Arról, hogy hány sír rongálódott meg, egyelőre nincs információ. 

    Olvasónk éppen arra járt, ő küldte nekünk a fotót.

    MEGOSZTOM:

  • Lezárták az Üllői út egy szakaszát Budapest XIX. kerületében

    Lezárták az Üllői út egy szakaszát Budapest XIX. kerületében

    Eddig tisztázatlan körülmények között két autó ütközött össze 2018. október 9-én 13 óra 25 perckor Budapest XIX. kerületében, az Üllői út és a Vécsey utca kereszteződésében.

    A balesetben az elsődleges információk szerint hárman megsérültek.

    Az Üllői utat a Vécsey utca és a Jáhn Ferenc utca között a rendőrség lezárta, a forgalmat a környező utcákba terelik.

    Forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/utinfo/baleseti-hirek/baleset-tortent-kispesten-0

    MEGOSZTOM:

  • A jövő! Ez a technológia szól, ha baleset történt előttünk vagy épp szirénázó jármű közeledik

    A jövő! Ez a technológia szól, ha baleset történt előttünk vagy épp szirénázó jármű közeledik

    Sőt nem csak szól, meg is mutatja merre húzódjunk félre, ezzel segítve a megkülönböztető jelzést használó haladását.

    A szakértők szerint a közlekedési balesetek áldozatainak túlélési esélye akár 40 százalékkal is nőhet, ha mindössze négy perccel hamarabb megfelelő ellátást kapnak.

    A Ford és Vodafone közösen tesztelik a kommunikáló autók egyik technológiáját, amely néhány pillanaton belül figyelmezteti az autósokat, ha baleset történt az előttük lévő útszakaszon. Ráadásul a rendszer már idejében jelzi, hogy egy megkülönböztető jelzést viselő jármű közeledik, sőt azt is megmutatja, hogy az autós az útnak melyik oldalára húzódjon le, hogy ne képezzen akadályt.

    A rendszer célja, hogy a megnyitott “vészhelyzeti folyosón” a tűzoltók, a mentők és rendőrök gyorsabban jussanak el a helyszínre. A technológia próbája a KoMoD (Kooperative Mobilität im digitalen Testfeld Düsseldorf) nevű, 15 millió euró költségvetésű projekt keretében zajlik, aminek feladata a kommunikáló autók új technológiájának és az önvezető járművek műszaki megoldásainak gyakorlati tesztelése.

    Németországban egy kutatás kimutatta, hogy az autósok közel fele nem is tudja, hogyan kell kialakítani egy “biztonsági folyosót”

    Forrás: Ford

    MEGOSZTOM:

  • Fotók – Öt autó és egy kerékpáros ütközött össze Óbudán a Slachta Margit rakparton

    Fotók – Öt autó és egy kerékpáros ütközött össze Óbudán a Slachta Margit rakparton

    Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze öt autó és egy kerékpáros 2018. szeptember 28-án 11 óra 46 perckor Budapest 3. kerületében, a Slachta Margit rakparton a Timár utca magasságában.

    Az elsődleges információk szerint a balesetben hárman megsérültek.

    Két idős embert a tűzoltók szabadítottak ki a roncsokból.

    MTI / Mihádák Zoltán

    MEGOSZTOM:

  • Fotók – Frontális karambol volt a 47-es főúton, vétlen autó sofőrje és utasa sérült meg a balesetben

    Fotók – Frontális karambol volt a 47-es főúton, vétlen autó sofőrje és utasa sérült meg a balesetben

    Egy 54 éves férfi 2018. július 17-én 16 óra magasságában az általa vezetett román forgalmi rendszámú kamionnal közlekedett a 47-es számú főúton, Derecske irányából Berettyóújfalu felé.

    A sofőr járművével a főút 23. kilométerszelvényében nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó és forgalmi, valamint időjárási ok miatt lassító gépkocsi mögött.Az ütközés elkerülése végett a román férfi járművét balra, a szemközti forgalmi sávba kormányozta, ahol frontálisan összeütközött egy Mercedes Sprinter típusú tehergépkocsival.

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu

    A baleset következtében a Mercedes 13 éves utasa súlyos, míg a járművezetője könnyű sérülést szenvedtek.

    Fotó: police.hu

    A rendőrök a külföldit közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

    Forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozlekedesrendeszet/a-vetlen-auto-soforje-es-utasa-serult#3

    MEGOSZTOM: