Címke: #baleset

  • Videó – A szükség mentette meg az életét! Döbbenetes részletek az M3-ason történt, két halálos áldozatot követelő balesetről

    Videó – A szükség mentette meg az életét! Döbbenetes részletek az M3-ason történt, két halálos áldozatot követelő balesetről

    Kedd reggel Belerohant egy teherautó az M3-ason egy lerobbant autóba, amit éppen akkor szerelt két férfi. A kamion csaknem száz méteren keresztül tolta maga előtt a kocsit. Az autót javító két férfi azonnal meghalt.

     Egy harmadik társuk is volt, neki az volt a szerencséje, hogy pár perccel a teherautó becsapódása előtt az autópálya melletti bokros területre ment, hogy könnyítsen magán – számolt be a szörnyű balesetről a Tények.

    Úgy tudják, a társaság autója először erőtlen lett, majd teljesen megállt. Hárman mentek dolgozni a kocsival, ketten a szélső sávban kezdték el szerelni, amikor a tragédia történt-írja a Blikk.hu

    A harmadik férfinak viszont óriási szerencséje volt. A Tények szerint az illetőnek könnyítenie kellett magán, ezért átmászott a szalagkorláton, le az autópálya mellé a töltésen, a baleset pedig éppen akkor történt, amikor a dolgát végezte. Attól kétszáz méterre, ahol az autó megállt, van egy segélytelefon parkolási lehetőséggel, de a kocsiban már annyi erő sem volt, hogy odáig el tudjanak menni.

    Két mentőautót és egy mentőhelikoptert is küldtek a balesethez, de a két férfi sérülései olyan súlyosak voltak, hogy esélyük sem volt a túlélésre. A kombi autó hátulját a teherautó egészen a hátsó üléssorig gyűrte. 

    Forrás: http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/megmentette-az-eletet-m3-as-autopalya-baleset-halalos-aldozat-pisiles/wt9hzjh

    MEGOSZTOM:

  • Óriási a dugó: 3 autó ütközött a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, a KÖKI terminál környékén

    Óriási a dugó: 3 autó ütközött a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, a KÖKI terminál környékén

    A balesetben egy ember megsérült, őt mentők ápolják.

    A forgalmi korlátozás a tömegközlekedést is érinti.

    Mindkét irányban áll  a forgalom, nagy a káosz a környéken.

    Kép: Google Maps

    MEGOSZTOM:

  • Baleset a 17. kerületben

    Baleset a 17. kerületben

    Olvasónk tájékoztatása alapján két személyautó ütközött szerda reggel kicsivel 8 óra előtt a 17. kerületben a Melczer utca- Baross utca kereszteződésében.

    Információink alapján személyi sérülés nem történt, de az autók egy sávot elfoglalnak az útból.

     

    MEGOSZTOM:

  • Fotók – Szörnyű tragédia történt az M3-as autópályán – Ketten az életüket vesztették

    Fotók – Szörnyű tragédia történt az M3-as autópályán – Ketten az életüket vesztették

    Halálos baleset történt az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán kedd reggel, ketten vesztették életüket – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.

    A fém alkatrészeket szállító kamion belerohant egy álló személygépkocsiba a 32-es kilométernél.

    MTI/Mihádák Zoltán
    MTI/Mihádák Zoltán

    MEGOSZTOM:

  • Növekedett idén a súlyos kerékpáros balesetek száma Budapesten

    Növekedett idén a súlyos kerékpáros balesetek száma Budapesten

    A 13. kerületben volt a legtöbb bringásbaleset – írja az index.hu

    Huszonhárom százalékkal növekedett idén a súlyos kerékpáros balesetek száma Budapesten a legfrissebb statisztikai adatok szerint. Térképen böngészheti, hol volt a legtöbb.

    Míg tavaly első félévben 275 kerékpáros baleset történt Budapesten, idén ugyanebben az időszakban 309 volt, ami 12 százalékos emelkedés.

    A súlyos balesetek száma meredekebben emelkedett, 23 százalékkal több volt belőlük idén a KSH adatai szerint. Halálos baleset ugyanúgy egy volt, mint tavaly az első hat hónapban.

    A baleseteket nagyjából azonos arányban okozták a kerékpárosok és autóvezetők: a tavalyi és idei félév összesített adatai alapján a 781 balesetből 384-ben volt okozó a bringás, míg 309-ben ö volt az elszenvedő fél.

    A 13. kerületben kell a legóvatosabban kerékpározni, itt ugyanis kiemelkedően magas volt az ütközések száma. Zuglóban és Óbudán, valamint a XI. kerületben volt még sok baleset a többi városrészhez képest.

    A Károly körúton, a Gogol utcában, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Thököly úton és az óbudai Árpád fejedelem úton beszélhetünk a balesetek nagyobb sűrűsödéséről.  Nézze meg térképünkön, hogy alakult az elmúlt másfél év.

    Forrás: https://index.hu/kerekagy/2018/11/05/a_13._keruletben_volt_a_legtobb_bringasbaleset/?fbclid=IwAR3bUMlrP3maoALYYmKW-0T_odUGP2q6ugx3jj46vL7OJ1Xk8D1dhUA6Vi8

    MEGOSZTOM:

  • Elképesztő VIDEÓ: Menet közben verekedett a sofőr és az utas. legalább 13 halott

    Elképesztő VIDEÓ: Menet közben verekedett a sofőr és az utas. legalább 13 halott

    Kínából kerület elő a felvétel.

    A hídról zuhant le, utasokkal a fedélzetén a busz, mert a sofőrnek „elterelték” a figyelmét. Legalább 13-an meghaltak.

    MEGOSZTOM:

  • Videó: A 4-es út, Üllő elkerülőn, az M0-nál történt balesetben kiégő jármű

    Videó: A 4-es út, Üllő elkerülőn, az M0-nál történt balesetben kiégő jármű

    Nem megerősített forrásaink szerint délután 3 körül baleset történt a 4-es úton, 

    aminek következtében kiégett egy jármű.

    Egyelőre további információink nincsenek. Olvasónk szerint a segítség már úton volt…

    Amint többet tudunk frissítjük cikkünket.

    MEGOSZTOM:

  • Egy 35 éves férfi vesztette életét a reggel történt tatabányai balesetben

    Egy 35 éves férfi vesztette életét a reggel történt tatabányai balesetben

    Elképesztő fotókat közölt a police.hu a balesetről, amin a felismerhetetlenségig összeroncsolódott autó látható.

    Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Tatabányán 2018. november 1-jén 4 óra 17 perckor a Jedlik Ányos úton egy személygépkocsival közlekedő férfi lesodródott az útról és az úttest mellett lévő fűtéscsövek alá szorult. A gépkocsit vezető 35 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu

    MEGOSZTOM:

  • Brutális fotók: Gondold meg kétszer, mielőtt figyelmen kívül hagyod a kísérő felvezető autót

    Brutális fotók: Gondold meg kétszer, mielőtt figyelmen kívül hagyod a kísérő felvezető autót

    Szeretnénk itt, a közösségünkben felhívni erre a figyelmet.

    Az elmúlt héten két szörnyű baleset volt a különleges szállítmányokkal. – posztolta Sándor a Facebookon néhány napja.

    Írja:

    „1 ember meghalt 1 súlyosan megsérült.

    Oka van annak, hogy egy vicces autó megy előtted vagy szembe veled mindenféle sárga villogó fényekkel. Nem azért vagyunk ,hogy téged zavarjunk, hanem azért hogy tájékoztassunk hogy valami veszélyes jön!

    De a legfontosabb a TE biztonságod érdekében vagyunk, hogy oda érj a munka helyedre vagy ahova mész. Mindenkit haza várnak!

    Ha villogó sárga fényeket látsz kérlek mindig lassíts!!!

    Kövesd a kísérő kocsi utasításait , és adj teret, légy türelemmel míg újra folytathatod az utad!”

    Kérünk titeket, hogy fogadjátok meg Sándor tanácsait és szolgáljanak a fotók elrettentésképpen.

    Fotó: Facebook

    Fontos infók:

    Az ilyen szállítmányok a Magyar közút engedélyével és az általa előírt útvonalakon közlekedik.

    A kísérő járműnek joga van a szembejövő forgalom leállítására amennyiben a járművek egymás melletti elhaladásakor a szükséges oldaltávolság nem biztosítható. Valamint a kísérő köteles az útvonalengedély köteles jármű megelőzését megakadályozni, amennyiben a járművek egymás melletti elhaladásakor a szükséges oldaltávolság nem biztosítható.

    Továbbá minden irányú forgalom leállítása kötelező, amennyiben a csomópont(ok)on való áthaladáskor valamennyi csomóponti ág lezárása szükséges és a kanyarodásokat biztosítaniuk kell.

    Fotó: Facebook
    Fotó: Facebook

    MEGOSZTOM:

  • Ittasan gázolt kerékpárost a tilos jelzésnél áthajtó Mercedes vezetője

    Ittasan gázolt kerékpárost a tilos jelzésnél áthajtó Mercedes vezetője

    A piros jelzésnél kanyarodó Mercedes elgázolt egy 24 éves kerékpáros nőt, majd miután az ittas férfi kiszállt autójából a Mercedes rágurult a sérült hozzátartozója segítségére siető kerékpáros biciklijére. – írja a 112press.hu

    Fotó: 112press.hu

    Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Győrben a Vass Gereben utcában, 2018. október 30-án az esti órákban. Egy 54 éves győri férfi közlekedett személygépkocsival a Vas Gereben utcán a 14-es számú főút felé. A két út kereszteződésében lévő forgalomirányító-jelzőlámpa tilos jelzése ellenére jobbra kanyarodott a Széchenyi híd irányába, melynek során a főútvonallal párhuzamosan kialakított kerékpárúton, a híd felől szabályosan érkező kerékpárnak ütközött. A biciklis az ütközés következtében az autó motorház tetejére, majd onnan az aszfaltra esett és megsérült.

     

    A mögötte kerekező hozzátartozója kerékpárját az úttestre fektetve a sérült segítségére sietett. Az autó vezetője a járműből szintén kiszállt, azonban a gépkocsit nem megfelelően rögzítette, így az az úttesten fekvő másik biciklire gurult. A baleset következtében megsérült 24 éves nőt a mentők kórházba vitték. A helyszínen intézkedő rendőrök a járművek vezetőivel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely az autó sofőrjének esetében pozitív értéket mutatott, ezért a férfit további mintavételre előállították.

    Fotó: 112press.hu

    A baleset bekövetkezésének körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

    Forrás: http://112press.hu/hirek/reszletek/ittasan_gazolta_el_a_kerekparost_gyorben_a_mercedes_vezetoje/

     

    MEGOSZTOM:

  • Szabályosan kettészakadt egy Audi az Alpokban

    Szabályosan kettészakadt egy Audi az Alpokban

    Első ránézésre csoda, hogy ezt a balesetet túlélték, de az R8 éppen ezért zseniális – írja az autonavigator.hu.

    Szörnyű fotók készültek az olasz Alpokban történt balesetről, melyben egy R8 teljesen kettészakadt. így viszont látszik az, amitől igazán zseniális az R8 felépítése.

    Két darabban végezte egy Audi R8 az olasz Alpokban, az R8 felépítésének köszönhetően a sofőr apróbb sérüléseket szerzett csak

    Balesetet szenvedett egy Audi R8 sofőre az olasz Alpokban, közel az osztrák határhoz. A heves esőzésben elvesztette uralmát a sportkocsi felett és belecsapódott a szemből érkező Volkswagen Transporterbe. A végeredmény borzalmas látvány, legalábbis elsőre, a fotókat ugyanis érdemes alaposabban átnézni. A balesetet mindkét fél karcolásokkal megúszta, de kórházba szállították őket a biztonság kedvéért, ám az, hogy az R8 sofőre túlélte, csak nagyon kis részben a csoda műve, nagyrészt az Audi mérnökeinek köszönheti.

    A karbonszálas elemeket is nagy részben tartalmazó utaskabin szinte teljesen sértetlen maradt, az ajtót sem kellett fölfeszíteni

    Épp a bal hátsó kerék előtt találkozott a Transporter orrával, amitől az R8 teljes hátulja az 5,2 literes V10-es motorral együtt leszakadt. Ez csak elsőre borzalmas, ám az R8 felépítéséből adódóan ez szinte természetes. A második generációs R8-nál már több karbonszálas elemet használtak az utasfülke megépítéséhez, ami előtt az orr, mögötte pedig a far egy teljesen különálló egység. Épp azért lehetséges, hogy a fülke szinte teljesen érintetlen maradt, az ajtót sem kellett fölfeszíteni, nyitható maradt, még el sem csavarodott a szörnyű balesetben. Nyílt az összes légzsák, amik a csapódások közepette megvédték a sofőrt, ám ő elsősorban mégiscsak a modern gyűrődési zónáknak és a különleges felépítésnek köszönheti az életét.

    Pont a bal hátsó keréknél kapta telibe a világoszöld Transporter, ami így letépte az R8 teljes hátulját, ám ezt így is tervezték, ez a különlegessége a hasonló felépítésű szupersportautóknak

    Forrás: https://www.autonavigator.hu/cikkek/szabalyosan-ketteszakadt-egy-audi-az-alpokban/

    MEGOSZTOM:

  • Kisbusz ütközött villamossal az Örs Vezér terén

    Kisbusz ütközött villamossal az Örs Vezér terén

    Olvasónk küldte a fotót.

    Alakul a dugó mind a 4 irányban, mivel a tér közepén történt a baleset.

    Aki teheti kerülje az Örsöt…

    MEGOSZTOM:

  • Ráfutásos baleset miatt torlódás a Petőfi híd, budai hídfő magasságában

    Ráfutásos baleset miatt torlódás a Petőfi híd, budai hídfő magasságában

    Olvasónk tájékoztatása alapján, két személyautó ütközött 14:30 perc körül a 11. kerületben az Irinyi József u. – Bogdánfy u. kereszteződésében, a Bogdánfy utca felé tartó úton.

    Az autók a belső, kanyarodó sávot foglalják el, a helyszínen torlódás alakult ki.

    Borítókép: Olvasói fotó P. Dorina

    MEGOSZTOM:

  • Baleset történt az Üllői úton az Ecseri út – Határ út közti szakaszon

    Baleset történt az Üllői úton az Ecseri út – Határ út közti szakaszon

    Kerüljétek. Komoly torlódás alakult ki mindkét irányban. 3 autót érint a baleset.

    Személyi sérülésről nem tudunk.

    Olvasónk fotója
    Olvasónk fotója

    MEGOSZTOM:

  • Milán rajongott az autókért és szerette a ralit, ezért édesapja különlegesen szeretne elbúcsúzni a fiától

    Milán rajongott az autókért és szerette a ralit, ezért édesapja különlegesen szeretne elbúcsúzni a fiától

    Csütörtök este vonat sodort el egy autót Orosházánál, az autóban ülő négy ember a helyszínen meghalt, köztük két 18 éves fiú, akik gyerekkoruk óta barátok voltak. Egy ikerpárba voltak szerelmesek, akiknek a szülei vezették az autót – írja a Bors.

    „Nagyon szeretnék sok ladás barátot, ismerőst összehívni, akik felvonulnak a temetésén. Milán rajongott a Ladákért”– mondta az apa.

    Szemtanúk szerint az autó sofőrje, Sz. Sándor a tilos jelzés ellenére át akart hajtani a sorompón, majd a kocsit elgázolta a száguldó vonat.S. Sándor, a mellette ülő felesége és a hátul ülő két 18 éves fiú a helyszínen meghalt. A két fiú, Milán és Richárd régóta udvarolt a házaspár ikerlányainak – írja a Bors.

    Nincsenek szavak, nem tudom, hogy ezt hogyan vészelem át. Ma megyek be a patológiára, hogy egy utolsó puszit adjak a fiamnak. Minden percben a fülembe cseng, amit egyszer mondott nekem, hogy apa, a szívem érted dobog. Próbáltam mindentől megvédeni, de nem sikerült– mondta zokogva a Borsnak Gy. Richárd, Milán apja.

    Forrásrészletek: origo.hu
    Borítókép: MTI/DONKA FERENC

    MEGOSZTOM: