Címke: #autóbusz

  • VIDEÓ: Csattant a furgon, mert a busz elé hajtott / Megmentette a saját életét a rolleres

    VIDEÓ: Csattant a furgon, mert a busz elé hajtott / Megmentette a saját életét a rolleres

    Ismét egy videóban két esetet mutatunk meg nektek. Mindkét felvételt egy-egy olvasónktól kaptunk és roppant tanulságosak.

    „Nem jó ötlet állóra fékezni egy busz elött… Nem büntetőfékezés volt, csak figyelmetlenség és az ész hiánya.”

    – írta meg észrevételét az első felvételhez olvasónk, ami 10. kerületben, a Vajda Péter úton készült, 2021.11.16-án.


    A videó második részében szintén a 10. kerületben járunk, a Vaspálya utca – Gyömrői út kereszteződésben, ami isten igazából egy igencsak elátkozott hely forgalomtechnikailag, de ehhez az esetnek ennek speciel nem sok köze van.

    Itt csak a legalapvetőbb KRESZ szabályokat kellett volna betartani és akkor nem csap el majdnem egy gyalogost a Volvo felelőtlen sofőrje.

    „A videón egy Volvo V40 látható, ami elsuhant mellettem, amikor megálltam a Bp. X. kerület Vaspálya utca – Gyömrői út találkozásánál lévő gyalogátkelőhelynél. Az autó kis híján elgázolta az éppen áthaladó gyalogost.”

    Megjegyeznénk, hogy

    A GYALOGOS SZABÁLYOSAN TOLTA ÁT ÁTKELÉSKOR A ROLLERT.

    Talán ez volt az, ami megmentette az életét.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: “Leszorította az autót, az befékezett, én pedig belecsúsztam az autóba”

    VIDEÓ: “Leszorította az autót, az befékezett, én pedig belecsúsztam az autóba”

    Éppen motorral közlekedő olvasónktól kaptunk egy felvételt, amit fejkamerája rögzített Budán.

    A eset a Bécsi út, Szent Margit kórház közelében történt október 30-án, 12 óra körül.

    A buszos leszorította az autót, az befékezett én pedig belecsúsztam az autóba. Korán rakja ki az indexet a buszos, de amikor elkezd átjönni a sávunkba, akkor ketten is mellette vagyunk. Ezután a buszos segítségnyújtás nélkül távozott…” – fűzte olvasónk az esethez.

    Kérdésünkre, hogy a rendőrség lett-e értesítve az esetről, olvasónk azt írta:

    Nem értesítettük őket. Az autós is csak annyit mondott, hogy örül, hogy nem lett belőle nagyobb baj.

    Végigkarmolta a motorom a kocsiját egy olyan 10centin, nekem leugrott az egyik indexem. Egyik csuklóm meg az egyik sípcsontom kapott ütést.

    Kis kerettörténet, hogy a buszos amúgy azért jön be ott a belső sávba, mert a Szent Margit kórház előtti parkolóban fordul meg és megy vissza a Váradi utca felé.

    Amíg mi beszéltük, hogy mindenki jól van-e, addig a buszos megfordult és csendben nézte, hogy mi történik.

    Ott az autóssal szóvá tettük neki, hogy nem volt elegáns leszorítania a kocsit. Ezt ő tagadta. Mondtam, hogy van felvétel, széttárta a karját és elhajtott.

    Az autós korrekt volt, a buszost az se érdekelte, hogy fekszik a motor az úton és hogy balesetet okozott.

    – írta meg olvasónk, az esethez hozzáfűzve.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • Állítólag volt vita, de a kamera mindent rögzített. Egyikük sem adta meg magát, így lett kész a baj

    Állítólag volt vita, de a kamera mindent rögzített. Egyikük sem adta meg magát, így lett kész a baj

    Olvasónktól kaptuk a felvételt, amit még 24-én rögzített fedélzeti kamerája.

    Az élet úgy hozta, hogy a két jármű pont egyszerre ért a nagykörút ezen szakaszára és ennek meglett az eredménye. 🙁

    A Volkswagen sofőrje látszólag jobbra szeretett volna kanyarodni, miután a mellette – jobbra – lévő buszsáv megszűnt. Ám a buszsávban egy autóbusz haladt, aminek sofőrje nem igazán kapkodta el a megszűnő buszsávból történő átsorolást.

    Szent István körút, Jászai felé. Sokáig vitatkoztak, majd végül a buszvezető elismerte a felelősséget.

    – fűzte a felvételhez olvasónk.

    Némi odafigyeléssel és toleranciával a kínos és kellemetlen eset elkerülhető lett volna, de a figyelmetlenség és az a fránya ego mindent felülírt.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • Ismét egy hetes rendőrségi razzia indul, ezúttal a teherautók és autóbuszok lesznek a fő célpontok

    Ismét egy hetes rendőrségi razzia indul, ezúttal a teherautók és autóbuszok lesznek a fő célpontok

    Az egyhetes európai összehangolt közlekedésrendészeti akció elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki.

    A ROADPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) éves ellenőrzési terve alapján a rendőrség 2021. október 11. és 17. között Magyarország egész területén a nehéz tehergépkocsik és autóbuszok fokozott közúti ellenőrzését végzi. Az ellenőrzés kiterjed az illegális migráció, az embercsempészés, a kábítószerrel, valamint lőfegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére, megszakítására is.

    A ROADPOL Truck & Bus európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési- és pihenőidővel, a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását, valamint a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálják.

    Hirdetés

    Forrás: police.hu

     

  • Ketten meghaltak Csepelen, amikor egy menetrend szerint közlekedő busszal karamboloztak szombat éjjel

    Ketten meghaltak Csepelen, amikor egy menetrend szerint közlekedő busszal karamboloztak szombat éjjel

    A baleset a Szent István út – Keselyű u. kereszteződésében történt.

    A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. október 2-án 22 óra 45 perc körül Budapest XXI. kerületében, a Szent István úton, eddig tisztázatlan körülmények között egy személyautó és egy menetrend szerint közlekedő busz ütközött össze.

    A balesetben a gépkocsiban utazó mindkét férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életüket vesztették.

    Az elsődleges információk alapján  a busz utasai közül ketten könnyebben megsérültek.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

    police.hu

    A fővárosi tűzoltókat is riasztották az esethez, akiknek az autóba szorult utasok kiszabadítása volt az egyik fő feladatuk, valamint mentők is érkeztek a helyszínre. Az érintett útszakaszt a mentés idejére teljes szélességében lezárták.

    Hirdetés

    Mihádák Zoltán
    Mihádák Zoltán
  • Tacskót mentett a Katasztrófavédelem

    Tacskót mentett a Katasztrófavédelem

    „Mi sem értjük, miért gondolta úgy Kapitány, a bögötei drótszőrű tacskó, hogy bemászik a távolsági busz hátsó hídjához.” – írja a Katasztrófavédelem Facebook posztjában.

    Szerencséjére a buszsofőr indulás előtt hallotta a kutyus keserves nyüszítését a busz alól, így nem indult el. Kapitány megmentésére az önálló beavatkozásra jogosult hosszúperesztegi önkéntes tűzoltók vonultak.

    Átvizsgálták a jármű alját és a hátsó keréknél megtalálták Kapitányt. A busz alá mászva sérülés nélkül kiemelték a kutyust, és visszaadták gazdájának.

    Kiderült, hogy Kapitány elcsavargott, a gazdi egész nap kereste és nagyon boldog volt, hogy a kutyus épségben megúszta a kalandot.

    Hirdetés

    Borítókép: Németh Eszter

  • VIDEÓ: Nagyon elintézte a Tesla Model X ajtaját valaki Londonban

    VIDEÓ: Nagyon elintézte a Tesla Model X ajtaját valaki Londonban

    Annyira fájdalmas videó került fel a Netre, hogy kedvünk lenne sírni.

    A Londonban lezajlott esetről a Carscoops.com számolt be, de egy videó is felkerült róla az Internetre.

    A Tesla zászlóshajója, a Model X a történet főhőse. Ennek a modellnek felfelé nyílnak a hátsó ajtajai, amelyek kétségtelenük roppant high-tech benyomást keltenek.

    Viszont nyitott ajtókkal indult el a sofőr, ami nem volt jó ötlet. Ezt az élet hamar be is bizonyította. Hamar beleakadt az ajtó ugyanis egy buszba, ami konkrétan meghajtotta az ajtót. Az autó is és a busz is megsérült 🙁

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Ez van, ha kapkodsz és busz elé vágva fékezel :(

    VIDEÓ: Ez van, ha kapkodsz és busz elé vágva fékezel 🙁

    Olvasónktól – aki az M3 metrópótlást végezte – kaptuk a Nagyvárad téren készült felvételt.

    A mazdás a középső sávból a busz elé vágva szeretett volna a jobb szélső – kanyarodó – sávba kerülni, amikor a buszsávban, mögötte érkező busz megtolta.

    Arra a kérdésünkre, hogy a Mazda sofőrje elismerte-e a felelősségét, a következő választ kaptuk:

    „Nem volt kérdés mivel az autós a középső sávból akart jobbra fordulni két sávon keresztül. Ütközés után az autós elhajtott ekkor kihívtam a rendőröket és kb 5-10 perc után megjelent az autó vezetője hogy elment leparkolni.”

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • Egy defekt miatt történhetett a tragikus baleset

    Egy defekt miatt történhetett a tragikus baleset

    Mint arról mi is beszámoltunk tragikus baleset történt ma hajnalban az M7-es autópályán, Budapest felé.
    Nyolcan meghaltak, ketten súlyosan és negyvenhatan könnyebben megsérültek.

    KAPCSOLÓDÓ:

    Nyolcan meghaltak, ketten súlyosan és negyvenhatan könnyebben megsérültek az elsődleges információk szerint


    Teljes pályazár volt az M7-esen a busz roncsának kiemelése miatt

    A Blikk értesülései szerint defekt miatt történhetett a tragikus baleset.

    – Nem a sofőr volt a hibás. Durrdefektet kaptunk, és kivédhetetlen volt, ami történt – nyilatkozta a Blikknek Nóri, aki a nővérével, Krisztával utasként ült a buszon.

    Mint mondta, fel sem fogta, mi történt.

    Közben percek teltek el úgy, hogy egy autó sem állt meg.

    Teljes sötétség volt, a busz a jobb oldalán feküdt. A padlón folyt az üzemanyag.

    Az járt a lány fejében, hogy ez fel fog gyulladni, és mind meghalnak. Aztán az egyik lány kirúgta a busz hátsó ablakát, és aki tudott, menekülni próbált. – írta meg a portál.

    – Tíz percenként sírok, mert állandóan újraélem, ami történt – folytatta Nóri. – Végtag nélküli embereket láttam, keservesen síró utasokat. Láttam azokat, akik szörnyethaltak. Mások a fájdalomtól üvöltve húzták ki a roncsok közül a sérült társainkat. Az autósok eleinte nem álltak meg, hogy segítsenek, pedig látták, hogy bajban vagyunk.

    Hirdetés

    Nóri elmondása szerint miután az utasok lemásztak egymásról, a hátsó ablakon át botorkált ki a buszból.

    Közben látott egy idős házaspárt, akik jajgatva kértek segítséget, mert mindketten beszorultak az ülések közé, ahonnan nem lehetett kiszabadítani őket. Sajnos volt, aki rájuk lépett menekülés közben.

    A lány és testvérei mindketten otthon vannak, próbálják feldolgozni a történteket.

    Részvétét nyilvánította Orbán Viktor miniszterelnök is. A kormányfő Facebook-bejegyzésében azt írta: „Őszinte részvétem a buszbalesetben elhunyt áldozatok családjainak, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánok. Vigyázzunk egymásra az utakon.”

    Forrás: Blikk
  • VIDEÓ: Ilyen, ha a 1,5m csak néhány centi… | Leszállt a bringáról, mégis majdnem elgázolták

    VIDEÓ: Ilyen, ha a 1,5m csak néhány centi… | Leszállt a bringáról, mégis majdnem elgázolták

    Ismét dupla olvasói videó(ka)t mutatunk nektek – ez lett újabban a vesszőparipánk…

    Az első esetnél egy – éppen nem autóval közlekedő(!!!) – olvasónktól kaptunk egy hajmeresztő felvételt. Jól látszik, hogy egy csuklós busz a biciklist – egy mellette éppen elhaladó fehér furgon miatt – gyakorlatilag leszorítja az úrtól. Csodával határos, hogy nem történt személyi sérülés.

    Igaz, hogy nem működőképes mindig, mindenhol a 1,5m, de ezt azért nem kéne! ” – fűzte a felvételhez olvasónk…


    A másik eset pedig Nagymaroson történt egy gyalogátkelőnél, amihez sokat nem lehet hozzáfűzni, azon túl, hogy a felvételen látható kerékpáros a gyalogátkelőn GYALOGOSKÉNT kelt át, mivel szabályosan tolta a kerékpárt. 

    Az Opel sofőrje mindent megtett azért, hogy balesetveszélyt idézzen elő.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • VIDEÓ: Ordenáré módon üvöltöztek a BKK buszvezetőjével, aki nem szállt ki a buszból

    VIDEÓ: Ordenáré módon üvöltöztek a BKK buszvezetőjével, aki nem szállt ki a buszból

    Egy járókelő készített az esetről felvételt, ami a budafoki Városház téren történt.

    Az Index információi szerint megállásra kényszerítette a menetrend szerint közlekedő 133E buszt egy audis.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2021. június 22-én délelőtt intézkedtek Budafokon, a Városház tér közelében, a Kuruc közben, mert lakossági bejelentés szerint egy személyautó megállásra kényszerített egy menetrend szerint közlekedő autóbuszt.

    A busz nekikoccant az előtte hirtelen fékező autónak, amiből két férfi szállt ki, és fenyegetőzve vonták kérdőre a buszvezetőt.

    A rendőrök a személyautó vezetőjét – aki rá is ütött a buszra – garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt, utasát garázdaság szabályértés miatt hallgatták ki.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    FRISSÍTÉS:

    Előállították a buszt megállásra kényszerítő autóst és társát

  • Húszan sérültek meg és egy ember meghalt a tegnapi tömegszerencsétlenségben

    Húszan sérültek meg és egy ember meghalt a tegnapi tömegszerencsétlenségben

    Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2021. június 18-án a 81-es számú főút 63. kilométerszelvényében, Mezőörs térségében.

    Eddig tisztázatlan okok és körülmények között egy Volán autóbusz és egy kisteherautó ütközött frontálisan. Az ütközés következtében a kisteherautó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

    A buszon 30-an utaztak, közülük nyolcan sérültek meg az elsődleges adatok szerint, őket a mentők kórházba vitték.

    Fotó: police.hu

    A szemle adatai szerint egy 59 éves petőházi férfi közlekedett teherautójával Kisbér felől Győr irányába, amikor – eddig tisztázatlan okok miatt – elsőként érintőlegesen ütközött egy szemből érkező Renault típusú személyautóval, majd pedig frontálisan nekiütközött a Renault mögött haladó Volán autóbusznak.

    A balesetben az 59 éves sofőr a helyszínen életét vesztette. A buszon 30-an utaztak, közülük 20-an sérültek meg. A sérültek egy részét a mentők a helyszínen ellátták, többeket azonban kórházba vittek.

    Fotó: police.hu

    A Győri Rendőrkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárásban vizsgálja az ütközés körülményeit.

    Hirdetés

    Fotó: Police.hu
  • FOTÓK: Szippantókocsi hátuljába rohant bele a HÉV-pótló busz

    FOTÓK: Szippantókocsi hátuljába rohant bele a HÉV-pótló busz

    Szennyvízszállító teherautónak ütközött egy menetrend szerint közlekedő autóbusz a budapesti Közvágóhídnál.

    „Egy személykocsi vágott be elé, emiatt kényszerült hirtelen fékezésre a szippantós autó, amelyet a mögötte haladó Volánbusz-vezető már nem tudott kikerülni.

    A H7-es HÉV-et pótló járaton szerencsére senki nem sérült meg. A karambolt okozó autó nem maradt ott a helyszínen.” – írta meg a balesetinfo.hu

    Fotó: balesetinfo.hu
    Fotó: balesetinfo.hu
    Hirdetés

    Fotó: balesetinfo.hu
    Borítókép: balesetinfo.hu


    MEGOSZTOM:

  • Négy hónapos terelés jön a Derkovits Gyula utca felújítása miatt

    Négy hónapos terelés jön a Derkovits Gyula utca felújítása miatt

    Március 16-án, kedden megkezdődik a Derkovics utca felújítása. A kivitelezés 3 ütemben készül, ütemenként teljes lezárással. A beruházás július 15-ére fejeződik be. – írja az ittlakunk.hu

    • Ez idő alatt a 182-es, a 182A és a 184-es busz terelve közlekedik, nem érinti a Wesselényi utca, a Bocskai utca, a Csillag utca, a Hőerőmű és a Tinódi utca megállót.
    • A 182-es, a 182A és a 184-es busz a külső végállomás felé a Vak Bottyán utca–Szabó Ervin utca–Üllői út–Lakatos út–Nefelejcs utca útvonalon közlekedik.
    • Kőbánya-Kispest felé pedig a Nefelejcs utca–Lakatos út–Üllői út–Simonyi Zsigmond utca–Vak Bottyán utca útvonalon jár.
    • Megáll a Szabó Ervin utcában/Simonyi Zsigmond utcában a Bartók Béla utcai megállóban, az Üllői úton az Árpád utcánál, a Villanytelepnél és a Tinódi utcánál, a Lakatos úton a Lakatos úti megállóban és a Lakatos úti lakótelepnél.
    • A Derkovits Gyula utca lezárt szakasza az ideiglenes megállóktól gyalogosan közelíthető meg.

    A BKK alternatív lehetőségként a 93-as és a 136E busz, illetve az 50-es villamos igénybevételét is ajánlja.

  • Riport: A sofőr elismerte a felelősségét. A rendőrség szabálysértési bírságot szabott ki

    Riport: A sofőr elismerte a felelősségét. A rendőrség szabálysértési bírságot szabott ki

    Busz elé vágódott az autós, majd felrepült a járdára. Mindezt fedélzeti kamera rögzítette – tettük közzé kedden a felvételt, amit egy gépjármű szakoktató olvasónk küldött el nekünk.

    Időközben a TV2 hírműsorából kiderült, a BKK tájékoztatása szerint utasok nem sérültek meg, a buszban kisebb anyagi kár keletkezett, valamint a Fiatot vezető sofőr elismerte a felelősségét.

    A rendőrség ettől függetlenül eljárást indított, az autót azonosították és szabálysértési bírságot szabtak ki

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    Ismét a közösségi médiában közzétett videó alapján indítottak eljárást a budapesti rendőrök

    „Hajszálon múlt, hogy nem történt tragédia, amikor 2021. február 16-án délután egy autós Budapesten úgy döntött, megelőz egy buszt. Nem jól mérte fel azonban a távolságot, épp hogy be tudott vágni a busz elé, majd a járdára hajtott.

    Az esetről egy közösségi oldalon tettek közzé felvételt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ez alapján indított vizsgálatot. Azonosították is a járművet, az ügyben szabálysértési eljárás indult. A rendelkezésre álló adatok szerint az eset során senki sem sérült meg.”

    – írja a police.hu


    MEGOSZTOM: