Kategória: Közlekedési kultúra fejlesztés

  • VIDEÓ: 150-nel előzte meg a rendőrautót a BMW, majd Audival ütközött

    VIDEÓ: 150-nel előzte meg a rendőrautót a BMW, majd Audival ütközött

    A BMW vezetője 150 km/órás sebességgel előzte meg a civil rendőrautót a 84-es főúton, majd 190-ig gyorsítva eltűnt a rendőrök szeme elől. Egyházashetyén azonban utolérték. – írja a 112press.hu

    A civil rendőrautó mindennapi résztvevője a 84-es út forgalmának,mivel ez az út sok embert csábít száguldásra és több halálos baleset is történt a vasi szakaszon. Ezúttal Jánosháza felől tartott Sárvár irányába, amikor egy BMW 150 km/órás sebességgel megelőzte, majd 190 km/órás sebességig gyorsítva elhúzott.

    Fotó: 112press.hu

    A rendőrök a borgátai elágazónál vesztették nyomát a száguldónak, de tovább haladtak Boba irányába. Egyházashetyén több helyen is megkérdezték a közlekedésiek, hogy láttak-e az utcán állók egy sötét színű BMW-t? Nem sokkal később azonban maguk is belefutottak.

    Fotó: 112press.hu

    A BMW vezetője egy kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett és egy Audinak ütközött, majd árokba csapódott.

    A száguldó sofőr 200 ezer forintos büntetést és 8 büntetőpontot kapott, plusz a közúti baleset okozása miatt szabálysértési eljárás indult ellene.

    Hirdetés

    Forrás: 112press.hu


    MEGOSZTOM:

  • Rendőröket hergelt, majd hatalmas balesetet szenvedett a motoros

    Rendőröket hergelt, majd hatalmas balesetet szenvedett a motoros

    A rendőrökkel nem éri meg szórakozni – ezt az alábbi motoros a saját bőrén tanulta meg, igaz, nem a rendőrök, hanem a sors miatt… – szúrta ki a videót az automotor.hu

    A Redditre felkerülő felvételen először csak az látható, amint a motoros megpróbálja hergelni egy kicsit az előtte haladó rendőröket, és húz egy erőset a gázkaron, mikor a rendőrautó mellé ér…

    Ezután pedig – talán érthető módon – az volt a legfontosabb, hogy a lehető leggyorsabban eltűnjön a közelből.

    Igen ám, csak közben a forgalomra nem figyelt annyira a száguldó motoros, így azt sem vette észre, hogy a távolban egy autó elkezdett kanyarodni előtte.

    Mire észrevette az autóst, addigra viszont a sebessége miatt már esélye sem volt korrigálni…

    Hirdetés

    Biker Taunts Cops

    Forrás: automotor.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Instant karma a 4-esen. Keményen odaléptek a rendőrök

    VIDEÓ: Instant karma a 4-esen. Keményen odaléptek a rendőrök

    3-4 másodperce volt piros a 4-es főúton az a lámpa, amin a két autós egyszerre áthajtott.

    A mögöttük érkező, pirosnál szabályosan megálló autós kamerája rögzítette, ahogy a rendőrök nem kis tempóval utánuk eredtek. A „dícséret” vélhetőleg nem maradt el…


    KAPCSOLÓDÓ:

    VIDEÓ: Büntetett a karma a körúton. Teli piroson suhant át. Megfogták. – Bp-i Autósok Közössége


    Sajnos sok piroson átmenő esetből történik Budapesten is súlyos baleset.

    „A videót, 2020.05.21-én készítettem. Az eset a 4-es főúton, a surjányi lámpánál történt…” – írja olvasónk.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: 190 km/h sebességnél beszitált a kormány – Hatalmasat zúgott a motoros lány

    VIDEÓ: 190 km/h sebességnél beszitált a kormány – Hatalmasat zúgott a motoros lány

    A sisakra szerelt kamera rögzítette, ahogy 190 km/h sebességnél hatalmasat esik egy fiatal motoros lány.

    A húszas éveinek elején járó Angelina a száguldás szerelmese. Esése előtti pillanatokban is épp egy fehér autóssal versenyzett egy Szocsihoz közeli autópályán, számolt be róla a The Sun. A felvételen jól látható, ahogy száguldás közben a motor hirtelen beszitál és a lány elveszti az uralmát a gép fölött.

    Hatalmasat esik, ráadásul sisakján kívül nem volt rajta semmiféle védőfelszerelés, utcai ruhában indult útnak.

    Hirdetés

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Bad Boyz MCC Moscow (@badboyzmotorcycleclubmoscow) által megosztott bejegyzés,

    „Feküdj, ne mozdulj. Túl fogod élni! Nyugodj meg, ne vegyél le semmit, a sisak is maradjon. Ne mozogj, feküdj, ahogy vagy” – próbálták nyugtatni Angelinát a mentő kiérkezéséig.

    A csinos lány csodával határos módon nem csak, hogy túlélte a durva balesetet, de semmije nem tört el. Csupán hatalmas horzsolások keletkeztek a testén.

    Ezt meg is mutatta gyorsan egy friss insta posztban, ahol viccesen megjegyezte követőinek, hogy bár sok a horzsolása, a feneke még mindig a toppon van.

    Angelina esete sajnos tökéletesen mutatja, hogy motoron elég egy apró hiba és hatalmas baj lehet belőle (főként ha az ember csűri neki, mint a fiatal lány).

    Kapcsolódó videónk: A napokban a kőröshegyi szerpentinen vesztette életét egy magyar motoros.

     


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Emlékeztek a Taxi című film sietős utasára? Most talán épp Csepelről ment a reptérre…

    VIDEÓ: Emlékeztek a Taxi című film sietős utasára? Most talán épp Csepelről ment a reptérre…

    „Egyre több olyan sofőrt látok az utakon, akik ész nélkül vezetnek.

    Például a videón látott Úriember utassal a fedélzeten több KRESZ szabályt is megszegett, és mindannyiszor veszélyeztette a saját, az utasának, és másoknak az életét.

    Egy perc lefolyása alatt többek között gyorshajtással előzött, mindezt záróvonalon és emiatt majdnem beleszaladt az előttem lévő, fékező, balra kanyarodó gépjárműnek, össze-vissza kacsázott, megelőzte a piros lámpánál várakozó sofőrtársát (megjegyzem, egy olyan kereszteződésről beszélünk, ahol egy sáv van, véletlenül sincs külön kanyarodósáv, csak a busz könnyebb befordulását biztosítandó többlethely), majd balra kanyarodás után kis híján elütötte a gyalogátkelőn szabályosan, zöldre induló gyalogosokat.

    Arról már nem is beszélve, hogy hivatalos céges szolgálati autóról van szó, aminek nem égett a jobb hátsó féklámpa. Ezúttal nem lett katasztrófa a vége, de azért mindenki vigyázzon magára az utakon!” – írja olvasónk.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Az igazi lúzer, aki megelőzte gyalogátkelőn a pofátlan(tan)ítót

    VIDEÓ: Az igazi lúzer, aki megelőzte gyalogátkelőn a pofátlan(tan)ítót

    A 10. rész volt a legutóbbi epizódja, a pofátlan(tan)ító civil rendőrségi videóknak.

    Nagyon várjuk a folytatást!

    Ám most egy konkrét felvételt posztolt a Baleset-megelőzés.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • 55 méteren át vitte a motorháztetőn a vétlen sofőrt, mert az vissza akarta tartani

    55 méteren át vitte a motorháztetőn a vétlen sofőrt, mert az vissza akarta tartani

    Közlekedési baleset történt 2020. május 19-én 18 óra 30 perckor Budapesten a XX. kerület Vágóhíd utca és Szepesség utca kereszteződésében, mert

    egy 68 éves férfi Mercédeszével nem adta meg az elsőbbséget egy Nissannak, melyet egy nő vezetett. Az ütközés következtében a Nissan áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol szemből, egy szabályosan közlekedő autó érkezett. A szemből érkező autó sofőrje, az ütközés elkerülése érdekében a kormányt jobb oldalra rántotta és az útpadkának ütközött. – írja a police.hu

    Fotó: police.hu

    A padkának ütközött autó vezetője kiszállt és a balesetet okozó Mercedes sofőrjéhez ment, aki ekkora már kiszállt az autóból.

    Hirdetés

    A vétkes sofőr felvette az úttestről a Mercedes rendszámtábláját, majd beszállt az autójába és az előtte álló férfit elütve próbálta a helyszínt elhagyni. A vétlen férfi ettől a motorháztetőre esett, akit a menekülő sofőr 55 méteren át vitt magával a motorháztetőn.

    Fotó: police.hu
    Hirdetés

    Az elütött férfi – aki könnyű sérüléseket szenvedett – mindvégig erősen kapaszkodott a Mercedes motorháztetőjébe és csak lélekjelenlétének köszönhette, hogy nem történt tragédia.

    Fotó: police.hu

    A balesethez riasztott rendőrök az erősen ittas 68 éves férfit a helyszínen elfogták, előállították és közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.

    A férfi vezetői engedélyét a rendőrség elvette.

    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ezt üzeni a buszsofőr egy tegnap büntetőfékező piros Ignis sofőrnek

    VIDEÓ: Ezt üzeni a buszsofőr egy tegnap büntetőfékező piros Ignis sofőrnek

    „A tegnapi napon (2020.05.21-én) kaptam egy kedves járművezetőtől büntetőfékezést a XVIII. ker. Nemes u. – Tiszavirág u. kereszteződésénél.

    Az úriember problémája az volt, hogy az autóbuszommal miután az utascserét befejeztem és visszacsatlakoztam a forgalomba derogált neki megvárni, amíg elérem az 50km/h sebességet, ezért az előzés mellett döntött.

    Ezen manőver befejezésének azonban akadálya volt, mégpedig az előttünk balra lekanyarodni szándékozó, a szembejövő forgalom elhaladását kiváró szgk., amely miatt én is mérsékelni kényszerültem a sebességem.

    Ezután az úriember bevágott az autóbusz elé, majd következett a fentebb említett büntetőfék.

    Tekintettel az autóbuszon utazó 2 ülő utasra úgy ítéltem meg a helyzetet, hogy a fékezés nem okoz nagyobb kockázatot mint az ütközés, így az előbbi mellett döntöttem.

    Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy a történet teljesen máshogyan alakult volna, amennyiben álló utasok is tartózkodnak a járművön, vagy egyéb ok miatt nem lett volna végrehajtható biztonsággal a vészfékezés.

    Ezt azonban a büntetőfékező jármű vezetője nem tudhatja, hacsak a manővere után nem áll meg és győződik meg arról, hogy történt-e személyi sérülés. Ezt a jármű vezetője természetesen elmulasztotta.

    Szerencsére ezúttal nem történt baj, de ez abszolút nem rajta és nem is rajtam múlt, hanem a puszta szerencsén.”

    írja buszvezető olvasónk.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: A rendőrök is nehezen hihették el, amit az M5-ösön láttak

    FOTÓK: A rendőrök is nehezen hihették el, amit az M5-ösön láttak

    Az M5-ös autópályán – Lajosmizse térségében – szélvédők nélküli autóval közlekedő férfi ellen több szabálysértés elkövetése miatt indult eljárás. – írja a police.hu

    Egy telefonáló jelezte, hogy az M5-ös autópályán, Lajosmizse térségében

    egy olyan kocsit látott, amelynek hiányzik az összes szélvédője és a rendszáma.

    A sztrádán szolgálatot teljesítő járőrök a megadott helyre mentek, és a leállósávon találtak is egy meglehetősen rossz műszaki állapotban lévő Mazda 323-ast, amelynek azonban senki nem volt a közelében.

    Fotó: police.hu
    Hirdetés

    Röviddel később kiderült, hogy tulajdonosa hagyta sorsára a kocsit, mert kifogyott belőle a benzin. Az egyébként Örkényben lakó sofőr gyalogosan indult el a legközelebbi üzemanyagtöltő állomásra, és eközben igazoltatták a rendőrök. A 34 éves férfi sem a személyi igazolványát, sem a vezetői engedélyét nem tudta átadni. A forgalmi engedély ugyan előkerült, ám az érvénytelen volt.

    A járművet a közlekedési hatóság még 2019. júliusában kivonta a forgalomból, így a jobb sorsot is megélt négykerekű sem érvényes műszaki vizsgával, sem pedig kötelező felelősségbiztosítással nem rendelkezett.

    A férfi az intézkedés végén a járőröknek elmondta, hogy az autóból az egyik biztonsági övet kivágta, ugyanis a kocsit annak segítségével, saját maga akarja a legközelebbi kihajtón keresztül Lajosmizse irányába elvontatni. A rendőrök felhívták a sofőr figyelmét arra, hogy a vontatásnak ez a módja nem megengedett.

    Az autó vezetője ellen a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának munkatársai több szabálysértés elkövetése miatt feljelentést tettek. – írja a portál.

    Fotó: police.hu

    A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét arra, hogy a KRESZ rendelkezései szerint a közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, amelynek jogszabályban meghatározott érvényes hatósági engedélye van, illetve amelyre meghatározott számú, típusú és elhelyezésű hatósági jelzés van elhelyezve. A jármű az utat és tartozékait nem rongálhatja, szennyezheti.

    Az autónak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással kell rendelkeznie, illetve – mindenki biztonsága érdekében – meg kell felelnie a külön jogszabályban meghatározott műszaki-, biztonsági és környezetvédelmi követelményeknek.


    MEGOSZTOM:

  • 21 km/órás sebességtúllépéstől jogsi hello?? Németországban igen!

    21 km/órás sebességtúllépéstől jogsi hello?? Németországban igen!

    A külföldi utakat még érdemes későbbre halasztani, de nem árt tudni, hogy Németországban április végétől változtak és szigorodtak a közúti közlekedés szabályai. – írja a player.hu

    Most még valószínűleg nem utazol Németországba, de jó lesz fejben tartanod, hogy április 28-tól változott a Straßenverkehrsordnung, a német KRSZ. Szigorúbban büntetik az olyan szabálysértéseket, mint a járdán és a kerékpársávon történő parkolás, vagy a mentősáv használata, de többe kerül a gyorshajtás, amiért el is vehetik a jogosítványt.

    A gyorshajtást a sebességtúllépés mértéke szerint ítélik meg, különválasztva a lakott területen belüli és kívüli utakat. A bírság összege 20 eurónál kezdődik, és jelentős gyorshajtás esetén 680 euró is lehet, de ami fontosabb, hogy már nem olyan nagy sebességtúllépésnél is eltiltanak a járművezetéstől, például

    de az objektív felelősség bevezetése óta még a 300 ezer forintos gyorshajtásért sem veszik el a jogosítványt, ha nem állítanak meg.

    A német utakon 70 km/óra feletti túllépés esetén legalább 660 euró a bírság és három hónap az eltiltás.

    -írja a portál

    Hirdetés

    Gyorshajtásért kiszabott bírságok Németországban 2020. április 28-tól

    Sebességtúllépés mértéke lakott területen kívül

    • 10 km/óráig: 20 euró
    • 11-15 km/óra közt: 40 euró
    • 16-20 km/óra közt: 60 euró
    • 21-25 km/óra közt: 70 euró, 1 pont
    • 26-30 km/óra közt: 80 euró, 1 pont, 1 hónap eltiltás
    • 31-40 km/óra közt: 120 euró, 1 pont, 1 hónap eltiltás
    • 41-50 km/óra közt: 160 euró, 2 pont, 1 hónap eltiltás
    • 51-60 km/óra közt: 240 euró, 2 pont, 1 hónap eltiltás
    • 61-70 km/óra közt: 440 euró, 2 pont, 2 hónap eltiltás
    • 70 km/óra felett: 600 euró, 2 pont, 3 hónap eltiltás

    Sebességtúllépés mértéke lakott területen belül

    • 10 km/óráig: 30 euró
    • 11-15 km/óra közt: 50 euró
    • 16-20 km/óra közt: 70 euró
    • 21-25 km/óra közt: 80 euró, 1 pont, 1 hónap eltiltás
    • 26-30 km/óra közt: 100 euró, 1 pont, 1 hónap eltiltás
    • 31-40 km/óra közt: 160 euró, 2 pont, 1 hónap eltiltás
    • 41-50 km/óra közt: 200 euró, 2 pont, 1 hónap eltiltás
    • 51-60 km/óra közt: 280 euró, 2 pont, 2 hónap eltiltás
    • 61-70 km/óra közt: 480 euró, 2 pont, 3 hónap eltiltás
    • 70 km/óra felett: 680 euró, 2 pont, 3 hónap eltiltás

    Más szabálysértések is többe kerülnek, például a várakozó autók mellett második sorban, vagy kerékpársávon parkolást 55 euróra büntetik, az összeg 70 euróra nő, ha magára is hagyják az autót. A német rendőrök még szigorúbban veszik elő azt, aki a mentősávban, a mentőautó mögött próbál előbbre jutni, ezt 240 euróval és egy havi eltiltással díjazzák.

    Az új szabályok még csak három hete léptek életbe, de bizonyos részeit máris felül kell vizsgálnia a szövetségi közlekedési minisztériumnak.

    A német autóklub, az ADAC szerint a gyorshajtásért kiszabott eltiltás aránytalanul szigorú, míg mások ennek ellenkezőjét állítják, és üdvözlik a keményebb bírságokat.

    (Képek: Getty Images) Forrás: player.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Mindkét villamosvezetőt meglephette ez a kamikaze Mercis az Orczy téren

    VIDEÓ: Mindkét villamosvezetőt meglephette ez a kamikaze Mercis az Orczy téren

    Mennyire kell valahová sietni, hogy egy ilyen manővert valaki bevállaljon?

    Buszvezető olvasónk, László sokat látott pilóta. Sok furcsa videót küldött már nekünk, de ez a mai minden visz.

    Egyértelműen jobbra szeretett volna menni a Mercedesz sofőrje, ám a szemből és vele egyirányba közlekedő villamos éppen keresztezte útját, amit természetesen a piros lámpa is jelzett neki.

    Őt a lámpa nem érdekelete, de a soktonnás villamosok sem, simán befurakodott a két kötöttpályás jármű közé és elhúzott…

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • „Hiába refiztem rá és kürtölgettem, még Ő magyarázott Nekem, hogy mi bajom van?!…”

    „Hiába refiztem rá és kürtölgettem, még Ő magyarázott Nekem, hogy mi bajom van?!…”

    Olvasónk a Budaörsi út, Gazdagréti kereszteződés előtt rögzítette a szürreális jelenetet.

    Hozzátette, hogy hiába dudált és villogot rá, még ő mutogatott, magyarázott, hogy mi a baj?!

    Sajnos sűrűn előrurdul, hogy a legnagyobb magabiztossággal, meggyőződéssel hajt valaki szembe a forgalommal.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Budapest után Szegeden is lecsapott a rendőrség a tuningautósokra

    Budapest után Szegeden is lecsapott a rendőrség a tuningautósokra

    Budapesten már több alakalommal volt, a tákolt autókat ellenőrző razzia.

    Ezúttal Szegeden tartottak a rendőrök a közlekedési hatóság munkatársaival közösen közlekedésrendészeti ellenőrzést. – írja a police.hu

    A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei a Közlekedési Felügyelet munkatársaival együttműködve a hétvégén fokozott ellenőrzést hajtottak végre a Tisza-parti városban.

    Az akció részeként a Kereskedő közben is megjelentek az egyenruhások.

    A vizsgálat kiterjedt a gépjárművek műszaki állapotára és azok engedély nélküli átalakítására, ezenkívül sebességmérést is végeztek a rendőrök, valamint megnézték, hogy a járművek szerepelnek-e a körözési rendszerben.

    A járőrök öt alkalommal éltek figyelmeztetéssel, 14 esetben helyszíni, míg kétszer közigazgatási bírságot szabtak ki, továbbá két autós ellen szabálysértési feljelentést tettek.

    Ezenkívül 13 jármű forgalmi engedélyét vonták be, illetve 18 gépkocsit köteleztek műszaki vizsgára.

    Hirdetés

    Fotó: police.hu
    Hirdetés

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Jaj lett volna neked, ha éppen akkor a belső sávot használod

    VIDEÓ: Jaj lett volna neked, ha éppen akkor a belső sávot használod

    A felvételt olvasónk autója rögzítette a 2-es főúton.

    Túl sok kommentárt nem lehet hozzáfűzni a történtekhez.

    A szemből, Rétság irányából, nagy sebességgel, kanyarban érkező BMW egész egyszerűen nem a neki felfestett sávot használta, hanem a szemből jövőkét.

    Teljesen érthetetlen a közveszélyes idióta. Szerencsére nem történt tragédia, de egy ilyen sofőr jelenléte az utakon ismételten kétségbeejtő.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Szerintünk ő az „önkéntes rendőr”

    VIDEÓ: Szerintünk ő az „önkéntes rendőr”

    Na, ő egy önkéntes rendőr!

    Nem, nem te vagy az, ha az ilyen esetet jelented a kamerafelvétellel a kezedben!


    KAPCSOLÓDÓ:

    Sokan félreértitek: Nem arról van szó, hogy feljelentsék az emberek egy indexelés hiánya miatt egymást – Bp-i Autósok Közössége


    Igen, valóban nem tartott jobbra olvasónk.

    DE!

    Ezt a magatartást (jobbra tartás hiánya) ilyen módon büntetni, móresre tanítani az az önkéntes rendőrködés, melynek ez esetben büntetőjogi következménye kell, hogy legyen!

    Ugyanis ez elég konkrét közúti veszélyeztetésnek néz ki…

    „Egy hónapja, április 17-én pénteken reggel én is részese voltam a minősíthetetlen vezetési stílusú emberek hóbortjának, a büntető fékezésnek (brake check). Reggel 6.10 körül, az M7 autópálya Pest megyei szakaszán, Budapest felé, az érdi emelkedő tetején, még a csomópont előtt egy platós kisteher jobbról bevágott elém és hirtelen fékezésre kényszerített, melynek köszönhetően közel 105 km/h sebességről 83 km/h sebességre lassultam vissza. Mielőtt elkanyarodott volna az M0-ra, akkor sem bírt a sávjában maradni. Szomorú, hogy valaki nem gondol bele abba, hogy ezzel emberek életével játszik, pláne 100+ km/h sebességnél.” – írja olvasónk

    Hirdetés


    MEGOSZTOM: