A kivilágítatlan teherautóba hatalmas sebességgel rohant bele a kamerás autó ezen a felvételen.
Nem győzzük hangsúlyozni, különösen a 2012 óta gyártott autók esetében, hogy fokozottan fontos elinduláskor azonnal felkapcsolni a tompított fényszórót rossz látási viszonyok idején, mert ezeknél a járműveknél
a legtöbb esetben csak elől indul el automatikusan a menetfény, ráadásul a műszerfal is alapból világít.
Amennyiben nem kapcsolnak az ilyen autók tulajdonosai tompítottat, akkor hátulról gyakorlatilag észrevehetetlen marad a járművük a sötétben.
Közel hétmillió forint és több mint 400 előéleti pont – ez a hosszú hétvége közlekedésrendészeti akciójának mérlege. – írja a kreszvaltozas.hu
A rendőrök a leállósáv szabálytalan használatát ellenőrizték a hosszú hétvégén az M7-esen.
Az akcióról előzetesen hírt adtak, többek között nálunk is megjelent a beharangozó. Óberling József r. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője, sajtótájékoztatón tette nyilvánossá az akciót, tehát nem egy fedett ellenőrzésről beszélünk, a sajtóban, legyen az elektronikus vagy nyomtatott, körbejárt a hír.
Ebben szerepelt az is, hogy százezer forint a fix bírsága ennek a szabálytalanságnak.
Az ellenőrzések az M7-es autópálya budapesti, Pest, Fejér és Veszprém megyei szakaszán 2020. augusztus 19-étől 23-áig tartottak.
A civil jellegű gépkocsikkal az öt nap alatt összesen 67 járművezetőt szűrtek ki a forgalomból. A kiszabott közigazgatási bírság minden esetben 100 ezer forint és 6 előéleti pont volt.
Hirdetés
A szabályos autósok nem egy esetben tapssal jutalmazták az intézkedést, mert ki ne ismerné a felháborodás érzését, amikor az autópályán a nyári csúcsban beáll a forgalom, majd a leállósávban elhúz a várakozók mellett egy autó?
Nem csoda, ha a sorban veszteglőben ilyenkor felmegy a pumpa. Ez a jogsértés azonban nemcsak irritáló, de rendkívül balesetveszélyes is, ezért is lépett a hatóság a visszaszorítására.
Tényleg csak azt tudjuk elképzelni, hogy a rutintalan sofőr rossz lámpát nézett és ezért nyomott satuféket egy olyan helyzetben, amikor egyáltalán nem lehetett rá számítani.
Igen, tudjuk, ott az a bizonyos követési távolság, de maradjunk abban, hogy egy ilyen esetben és egy büntetőfékezési esetben HA VAN KAMERÁD és megtörténik a baj, akkor eszedbe ne jusson csípőből elismerni a felelősséget,
még akkor sem, ha a követési távolsággal próbálnak meg megetetni.
Hidd el, a felvétel birtokában az ügyben mérlegelni fogják azt, hogy mi miatt következett be az adott baleset.
„Egy nő indokolatlanul befékezett előttem a zöld lámpa ellenére. Csak a lélekjelenlétemnek köszönhettem, hogy nem szálltam bele. Szerintem kevés az az autós, aki a zöld lámpát és kanyarodó autókat látva arra számít, hogy valaki tövig nyomja előtte a féket indokolatlanul. Hiába nyomtam rá a dudát nem reagált.
A kereszteződésben két lámpa van egymás mellett, az egyik az egyenes haladó sávnak szól ami valóban piros volt.De a felvételen az is látszik, hogy a nő a kanyarodó sávban van és ez a lámpa szabad jelzést mutat.
Sőt a híddal egyszintben is van egy lámpa szintén a kanyarodó sávnak, hogy messziről jól látható legyen. Gyengébbek kedvéért kis nyilakkal jelezve is van rajta még a pirosnál is, hogy milyen irányba mutatja a pirosat.Nem sokon múlott csattanás a felvételen látszik is, hogy milyen hirtelen állok meg az autóval.” – írja olvasónk.
Az olvasónk fedélzeti kamerája által rögzített felvétel Üllő és Gyömrő között történt, Gyömrő felé haladva.
Egy munkagépet előzött a sor, amit még le tudott reagálni időben a kamerás autó sofőrje, ám arra már nem számíthatott, hogy lesz egy elmebeteg teherautósofőr, aki még belevág a munkagép előzésébe
úgy, hogy a manővert esélye nem lesz befejezni.
A kamerás autó sofőrje konkrétan arra kényszerült, hogy teljesen megálljon, ezzel elkerülve a frontális karambolt…
Egy ekkora járművet pláne nem lenne szabad ilyen hozzáállással és ennyire figyelmetlenül vezetni. Óriási szerencse, hogy nem történt tragédia…
Mi a fene történt ezzel a Suzukival a 10-es úton, Piliscsabáról kiérve, Budapest felé?
Köddé vált? Fénysebességre kapcsolt? Kikapcsolta a klímát, amivel aktiválta a Turbo Boostot?
Forrás: 10-es út Facebook csoport. (komment) :))
Sok felvetés is elhangzott szerkesztőségünkben, amikor először láttuk meg ezt, az olvasónktól kapott felvételt.
De viccet félre téve, olvasónktól az alábbi magyarázatot kaptuk a videó mellé:
” Ma reggeli történés (tegnap, 2020.08.24) Piliscsabát elhagyva, Budapest felé a 10-es úton.
A Transporter több, mint 50-nel érkezett a település vége táblához és az előtte közlekedő Suzukist, aki lehúzódott előle megelőzve ráhúzta a kormányt.
A Suzukis pedig már gyorsított de ekkor satuféket nyomott. Tömény égett gumi szagot lehetett érezni.
Pont az ilyen barmok miatt tettem kamerát édesanyám kocsijába. Ő vezetett…
Az „eltűnésre” is van magyarázat:
Mindenki az utat és az autókat nézi de a fákon látszik, hogy anyám a település vége tábláig kb 50-nel ment, majd nem nyomott gázt, mert a füsttől nem látott semmit. Illetve a sáv, amiben haladt egy kapaszkodósáv fel a hegyre.
Ezen a sávon szoktak télen elakadni a kamionok, ha jeges az út. Lassítva nézve a videót a Transporter bizony felgyorsított 90 körülre a település vége tábláig és ehhez képest a szabályos sebességgel haladó Suzuki gyorsan kapcsolt és lehúzódott, majd nyomhatta a gázt, de a Transporter még mielőtt a furgon vége elhaladt volna a Suzuki eleje előtt rárántja a kormányt, a Suzukis pedig miközben gyorsít hegynek felfelé, hirtelen tövig nyomhatja a féket, majd újra a gázt ezért füstölhetnek a gumijai. Szerintem a Transporter részéről simán közúti veszélyeztetés és büntetésnek szánhatta.”
– írja olvasónk.
Bevalljuk őszintén, hogy a hatalmas füsttől nem igazán sokat látunk abból, hogy valójában mi történt a Suzukival, úgyhogy rátok bízzuk ennek boncolgatását, a komment szekcióban…
Az olvasónk fedélzeti kamerája által rögzített eset az M3 bevezető szakaszán, az M0 csomópontnál készült.
A felvételt készítő olvasónk szerint a hibázó sofőr mobiltelefont nyomkodott, ezért volt figyelmetlen.
Azt megint nehezen tudjuk megérteni, hogy a BMW-s miért idézett majdnem elő egy balesetet – mert az tényleg centiken múlt – miután éppen megúszott egy másikat, ahol egyébként nem ő volt a hibás.
Szerencsére nem történt baleset, de nem sok kellett volna hozzá.
Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a hajmeresztő esetet, ami a Miskolc északi elkerülőn, a 306-os főúton történt, augusztus 17-én.
Kisebb hezitálás után kanyarban kezdte előzni a kisteher sofőrje a kamiont, ám azt nagyon benézte az egyébként nehezen, de belátható szakaszon, hogy szemből jönnek-e.
A videó alapján ránézésre egy Fiat Multipla éppen jött szemből, akinek sofőrjét elképesztően váratlanul érhette az, hogy az ő sávjában megjelenik a kamion takarásából egy, a kamiont előző jármű.
Emiatt és gyakorlatilag mert nem volt más választása a kicsit sem veszélytelen manőverrel, kanyarban, nagy tempónál lekormányozta az autót a padkáról és csodával határos módon vissza tudta nyerni az uralmát az autó felett.
A kisteherautó sofőrje is hirtelen kormánymozdulattal visszament a saját sávjába a kamion mögé, ám ez a manőver sem tűnt veszélytelennek.
Óriási szerencse, hogy nem történt tragédia.
Ismét egy intő példa arra, hogy a rohanás, türelmetlenség milyen elképesztő helyzeteket szülhet.
Olvasónk tegnap, augusztus 20-án, koradélután haladt az M3-ason.
Pont a fedélzeti kamerája előtt szeretett volna egy tréleres meglehetősen gyorsan, szabálytalanul előzni,
viszont valószínűleg a sofőr nem jártas a civil rendőrautós pofátlan(tan)ító akciókban, így nem ismerte fel a legendás MYL rendszámú fehér Audit.
KAPCSOLÓDÓ: Ha lemaradtál a legutóbbi pofátlan(tan)ító akcióról, ahol a leállósáv szabálytalan használata miatt szórták a civil járőrautókból a büntetéseket.
A felvételt olvasónktól kaptuk, amit fedélzeti kamerája a 17. kerületi Pesti úton rögzített, a Cinkotai úti lámpás kereszteződésnél.
A Cinkotai útról a Pesti útra ráhajtva elmulasztotta elsőbbségadási kötelezettségét a piros autó sofőrje és csak a szürke autós rutinján múlott az, hogy nem történt baleset.
Tehát sikeresen védte a helyzetet, amiért minden elismerésünk. Ezzel bizonyíthatta VOLNA a vezetési rutinját.
Ám végeredményben nem ez történt, mert nem bírta megállni azt, hogy ne kövessen el egy szándékos közúti veszélyeztetést és nyomott egy elég kemény büntetőféket egy olyan autósnak, aki láthatóan nem rendelkezik megfelelő közlekedési rutinnal, tehát képes volt halmozni a bajt, miután megúszta azt.
HATALMAS BAJ VAN A FEJBEN!
Mit gondol? Ettől érzi magát hősnek otthon? Nem attól, hogy zseniálisan kivédett egy nagyon kemény helyzetet?
Indulás a pszichológushoz!
A piros autó sofőrje pedig nézzen magába és ismételje át a KRESZ tudását!
Az eset még 10-én, a 62-es főút egyik vasúti átjárójában történt. A felvételt olvasónktól kaptuk.
Tény, hogy 3 db. 3 perces videóból vágtuk össze az alábbi videót, tehát legalább 10 percen át zárva volt az átjáró, ami egyébként nem feltétlen jelent hibás működést, bár tény, hogy bosszantó.
Azzal reméljük tisztában vagytok, hogy a fehéren villogó átjáró nem jelent kb. semmit. Ugyanúgy meg kell győződnötök a biztonságos áthaladásról, mintha nem lenne fényjelzővel, vagy félsorompóval ellátva az átjáró.
De mit tegyünk olyankor, ha esetleg a tilos jelzésen „ragad” a rendszer?
A 24.hu még egy korábbi cikkében megkérdezte a MÁV-ot, hogy mi a teendő:
Ha nincs fény, átkelhetünk
Saját biztonságunk legyen a legfontosabb és ne idegeskedjünk, ha régóta tilos az átkelés.
Ha van piros jelzés, az útátjárón nem szabad áthaladni.
Ha a piros jelzés valamilyen tartós hiba miatt 6-10 percnél tovább tart, a jelző önműködően sötétre kapcsol.
Hirdetés
Ebben az esetben a Kresz engedélyezi az átkelést, ha ideálisak a körülmények. Ilyenkor fokozottan figyelni kell a forgalomra, s nem árt, ha fülünket is nyitva tartjuk, hiszen a közelgő szerelvény hangjelzését vagy robaját is meghallhatjuk.
Ha továbbra is piros…
Ha nem vált sötétre a lámpa, annak általában valamilyen ritka vasúti esemény az oka. A vasutasok ilyenkor csak a jogszabályok, utasítások szerint intézkedhetnek.
Az átkelőt ilyenkor kézzel lezárják és csak akkor nyitják fel, ha a vonat megérkezett az állomásra. Erre azonban ritkán van szükség
Lassít a mozdonyvezető
A sorompóhibát a számítógép jelzi a vasutasoknak,
ilyenkor a mozdonyvezetőt figyelmeztetik, s ilyenkor a vonat mindössze 10-15 km/órával érkezik az átjáróba. Utóbbit jól szemlélteti egy videó is, mely egy nem működő fénysorompónál készült.
Sopronban, a Móricz Zsigmond utcában ellenőrizték a rendőrök egy osztrák rendszámú Audi A6 típusú gépkocsi vezetőjét 2020. augusztus 17-én 21 óra 30 perc körül.
A járművet vezető férfit a járőrök igazoltatták – ennek során a sofőr egy osztrák honosságú vezetői engedélyt adott át -, majd vele szemben alkoholtesztert is alkalmaztak,
ami pozitív értéket mutatott, ezért az egyenruhások őt további mintavételre elő akarták állítani a rendőrkapitányságra.
A járművezető azonban az intézkedés alól kivonta magát, és nagy sebességgel elhajtott a helyszínről. A rendőrök több autóval követték őt, amelynek során a férfi úgy próbált egérutat nyerni, hogy a szolgálati gépkocsiknak is nekiütközött. A forgalmi okból lassításra kényszerülő sofőrt végül a Csengery és Csatkai utcák kereszteződésében sikerült megállítani.
Az egyik rendőr kiszállt a szolgálati autóból, hogy intézkedjen a gépkocsi vezetőjével szemben, azonban a férfi először hátramenetbe kapcsolt, majd hirtelen elindulva, nagy sebességgel a vele szemből érkező egyenruhás felé indult, és elsodorta őt.
Hirdetés
Az intézkedő járőr megsérült, őt a mentők kórházba vitték. Az egyik rendőr a társát ért támadást észlelve, kollégája testi épsége védelmének érdekében, az autó kerekére célozva, egy lövést adott le.
Az osztrák hatóságok, a magyar rendőröktől kapott információk alapján 2020. augusztus 18-án 0 óra 55 perckor megtalálták a fenti cselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható járművezetőt, elfogták és a Schattendorfi Rendőrőrsre előállították őt. A férfival szemben a magyar hatóságok nemzetközi körözést adtak ki.
Az eset kapcsán hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, amit a Soproni Rendőrkapitányság – a nyomozás lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező – Győri Regionális Nyomozó Ügyészség felé továbbított. – írja a police.hu
Olvasónk, Gyula fedélzeti kamerája rögzítette az alábbi felvételt.
Az esemény helyszíne az M3 autópálya Gödöllő térsége, Hatvan irányából Budapest irányába.
A videón rögzített felvétel valós időpontja 2020.08.18. 10 óra 15 perc. A dátum és óra tehát nem valós. – tette hozzá Gyula.
Éppen a napokban adtunk róla hírt, hogy a rendőrség hála a jó égnek kiemelten kezeli a leállósávok szabálytalan használatát, amely szabályszegés tipikusan a pofátlan, direkt szabályszegő, tahó autósokra jellemző.
Ezen sorokat többnyire azoknak a nagyrészt („MINDENKINEK ALTERNATÍVA A KERÉKPÁROZÁS” mentalitású, biciklivel közlekedő) követőinknek szánjuk, akik folyamatosan azzal jönnek kommentben, hogy így a bringások, meg úgy a bringások, így uszítunk, meg úgy…
Sőt, már szinte minden autós tartalmú posztban megjelenik az irónikus: ” jogsit a bringásoknak ” komment, mintha az oldal másról sem szólna, minthogy a bringások ellen vagyunk.
Tény, ami tény, hogy a városi közlekedésben a kerékpározás térnyerése miatt lenne bőven tennivaló, de nagyon nem erről szól a portál.
Rendszeresen, oktató jelleggel kapjuk, hogy a közlekedésben a felelőtlenség, idiótaság, tahóság nem márka és nem eszköz függő.
Ezt pont nekünk címezve írjátok, amikor heti szinten sok-sok videót kapunk, amin elég jól látjuk, hogy hol tart a hazai közlekedési kultúra és hogy annak mennyi köze van az adott eszközhöz.
Hirdetés
Ezen anyagokat egyébként közlekedési eszköztől függetlenül mindig be is mutatjuk, sőt a bringás posztok aránya elég csekély.
Szóval akár bringásként, akár gördeszkával… A fejetekben tegyetek rendet! Sokkal több önkritika és önfegyelem, valamint tolerancia kellene ahhoz, hogy bármi változzon végre jó irányba.
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.