Kategória: Közlekedési kultúra fejlesztés

  • VIDEÓ: Hajmeresztő, amit ez a rohanó kamionos művelt a 8-as főúton

    VIDEÓ: Hajmeresztő, amit ez a rohanó kamionos művelt a 8-as főúton

    2020.10.30-án rögzítettem a 8-as főúton Tüskevár előtt.

    Nagyon előzni akart a kamionos végig, mindenkire ment rá, amennyire csak lehetett. Nem rajta múlott, hogy nem lett nagyobb baleset.

    – fűzte hozzá a ma készült videóhoz olvasónk.

    A kamionosnak látszólag annyira fontos volt, hogy előzzön, hogy a forgalomterelő sziget sem zavarta meg az előzésben.

    A szemből jövő Ford furgon sofőrje szerencsére jól reagálta le a szitut és a települést elhagyva még nem hajtott túl gyorsan.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Két ember halála és nem gyenge előzmények. Íme az első fokú ítélet

    Két ember halála és nem gyenge előzmények. Íme az első fokú ítélet

    A Győri Járási Ügyészség vádirata alapján első fokon öt év börtönbüntetésre és nyolc év járművezetéstől eltiltásra ítélte, és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a bíróság

    azt a férfit, aki 2019 februárjában amfetamint és metamfetamint is fogyasztott a vezetés előtt és utána okozott olyan súlyos balesetet, melyben utasai életüket vesztették.

    -számolt be róla az Ügyészség.

    A megállapított tényállás szerint az elkövetéskor 28 éves férfi a cselekmény napjának reggelén két utasával haladt az M1 autópályán Budapest felől Hegyeshalom irányába a sávokat elválasztó terelővonalon.

    A 110. kilométerszelvény közelében a 125-135 km/h sebességgel közlekedő autó utolért egy kisteherautót, ami 80-88 km/h sebességgel haladt. A vádlott azonban figyelmetlen volt, nem vett fel követési távolságot.

    Fotó: ugyeszseg.hu
    Hirdetés

    A vészhelyzetet észlelve változatlan sebességgel, balra kormányzással próbálta az ütközést elkerülni, ennek ellenére az autó jobb eleje közel párhuzamos helyzetben nekiütközött a kisteherautó bal hátsó részének.

    A kisteherautó az ütközéstől a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött, majd az oldalára borulva megállt. A vádlott által vezetett autó jobb oldali A és B oszlopai elnyíródtak, a tetőlemez hátrahajlott, miközben az autó többször nekiütközött a jobb oldali szalagkorlátnak, ahonnan a másik oldali szalagkorlátnak lökődött, majd a belső forgalmi sávban állt meg.

    A járműben utazó két utas a helyszínen életét vesztette. A kisteherautó vezetője és a vádlott is nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

    A közel két másodperces cselekvési késedelem és a követési távolság meg nem tartása mellett a vádlott terhére róható a kábítószer által befolyásolt és az engedély nélküli vezetés is.

    A terheltet ugyanis korábban halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt három év szabadságvesztésre ítélték és öt évre eltiltották a közúti járművek vezetésétől. Utánképzési kötelezettségének azonban nem tett eleget, mégis, eltiltás hatálya alatti vezetés és engedély nélküli vezetés szabálysértések miatt jelen cselekmény előtt is háromszor, és azt követően is két alkalommal is eljártak vele szemben.

    A Járásbíróság a vádlottat halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt, mint visszaesőt öt év börtönre, öt év közügyektől eltiltásra és nyolc év járművezetéstől eltiltásra ítélte.

    Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért, míg az ügyészség súlyosításért fellebbezett, valamint indítványozta az elkövető letartóztatását.

    Hirdetés

    Fotó: ugyeszseg.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ő is kikészült a dudálástól. Sietett pedig, de köpködni és magyarázni azért volt ideje

    VIDEÓ: Ő is kikészült a dudálástól. Sietett pedig, de köpködni és magyarázni azért volt ideje

    Nincs mese. Vannak ideggyengébb közlekedők, akiknek a 100 méter magas egójuk nehezen viseli, ha rájuk dudálnak.

    Ez általában akkor következik be, amikor a mindenkit – az útról – lesöprő vezetési stílusuk megijeszt másokat.

    Ezen a felvételen is ez történt, csakúgy, mint a tegnapelőtt posztolt hondás úriember esetében.


    KAPCSOLÓDÓ

    VIDEÓ: Újra lecsapott a Szentendrei úti “Hondás rém”. Vigyázzatok vele! Könnyen dühbe gurul


    Ezen esetek érdekessége egyébként az, hogy a látszólag rendkívül siető sofőr olyan elképesztő dolgokra ráér, amire egy hétköznapi ember biztosan nem fecsérelné az idejét.

    Itt például az ablakon kihajolva ordenárén magyarázni, valamint hátra köpni volt idő, még úgy is, hogy őnagysága előtt már régen megindult a lámpánál feltorlódott sor.

    „Bevágás, majd büntetőfékezés. Látszik, hogy még meg is áll, mutogat, majd kiköp az ajtón. Igazi „úriember”. – írja olvasónk, Erika.

    Hozzátennénk, hogy abban az esetben, ha ilyenkor dudálással próbáltok nevelni, azt sokan provokálásnak veszik, ami után nagy eséllyel jön a megtorlás. Inkább engedjétek el a dolgot, pláne, ha nem volt igazi vészhelyzet, bár ezt megítélni a széles-látószögű kamerák miatt a fotelből nem mindig lehet egyébként…

    Ráadásul fordított esetben, ha az ilyen habitusú autós elé vágnak be, azt aztán nehezen szokta viselni az ego és többnyire kielőzés után próbál másokat veszélyeztetve büntetgetni.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Orosz valóság – Lovaskocsi, Lada… és egészen elképesztő balesetek. Ide nem szeretnénk eljutni

    VIDEÓ: Orosz valóság – Lovaskocsi, Lada… és egészen elképesztő balesetek. Ide nem szeretnénk eljutni

    Tele van a YouTube orosz, fedélzeti kamerás felvételekkel, de ebbe, az aránylag friss válogatásba szerintünk sok-sok tanulságos eset be lett válogatva, ezért

    szeretnénk, ha sokan látnátok és észrevennétek azt, hogy a KRESZ értünk van!

    Valamint abszolút intő példa arra, hogy mi az a szint, ahová nem szeretnénk eljutni.

    0:32-től például van egy eset, ahol két „mindenresz@rok” típusú sofőr találkozik, aminek meg is lett az eredménye.

    0:49-nél pedig egy megbokrosodott ló okoz problémát.

    Viszont ami 1:30-nál történik, az a teljesen érthetetlen kategória.

    Hirdetés

  • A tegnapi átverős videóra egy újabb történet érkezett

    A tegnapi átverős videóra egy újabb történet érkezett

    Tegnap posztoltuk videós formában, hogy olvasónkat hogyan próbálták meg átverni kedden délután 13:30 körül, az M0 budafoki lehatójánál.

    A videó alatt a YouTubeon többen írták, hogy ismerős nekik a szitu, ők is találkoztak konkrétan ezzel, a történetben elmondott autóssal.

    Azt is írták sokan, hogy a történet nem újkeletű sajnos, talán egyes elemeit „újították” meg a csalók az évek során.

    Tegnap kaptunk egy másik olvasónktól egy levelet, amiben leírta, hogy őt hogyan próbálták meg átverni, sajnos sikeresen:


    ” Sziasztok!

    Most láttam a YouTube-on a trükkös átverős videót.

    Minket egy másik verzióval vertek át, leírom, hátha másnak hasznos lehet.

    Szóval mi Németországban élünk jelenleg, magyar rendszámos autónk van. Viszonylag gyakran járunk haza, értelemszerűen autópályán.

    Hirdetés

    Az egyik osztrák pihenőben történt, hogy amint megálltunk, a semmiből már az ajtóm mellett állt egy magyar nő. Ablak le, és meghallgattuk, ahogy előadja, hogy úgy jártak, hogy az autópályán elrepedt az üzemanyagcső, és pont be tudtak gurulni még a pihenőbe, és itt meg akkora szerencséjük volt, hogy az egyik kamionos már meg is csinálta nekik a dolgot, de kéne lóvé üzemanyagra, mert így nem érnek haza.

    Meg is támogattuk őket 50 euróval, de „rendes” volt, mert felírta az elérhetőségünket is, hogy amint hazaérnek, utalja is a pénzt. Azóta is küldi.

    Utána sokszor végig gondoltam, hogy hogyan lehettem ekkora balfék, de tényleg az van, amit a videóban is mondtok, hogy egyszerűen csak segíteni akar az ember, és külföldön talán ez hatványozottan igaz, amikor segíthetsz egy bajba jutott magyarnak.

    Akkor és ott nem veszed az ordító jeleket, hogy hello, például hol van a gázolaj csík, vagy ugyan hozd már ide te az irataid, én is felírom, vagy ilyenek. Gondoltam szólok, hogy ilyen módszer is van.

    Üdv, Laci. ”


    Borítókép: illusztráció


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Újra lecsapott a Szentendrei úti „Hondás rém”. Vigyázzatok vele! Könnyen dühbe gurul

    VIDEÓ: Újra lecsapott a Szentendrei úti „Hondás rém”. Vigyázzatok vele! Könnyen dühbe gurul

    A helyzet az, hogy tavaly karácsonykor posztoltunk egy fekete Hondáról egy esetet, ahol olvasónk jobbnak látta inkább  tolatva menekülni előle. Az az eset is a Szentendrei út elején történt, ám az konkrétan a Flórián térnél.


    UGYANAZ AZ AUTÓ TAVALY DECEMBERBEN

    VIDEÓ: Olvasónk jobbnak látta menekülni. Elgurult a gyógyszere a Pacsirtamező úton a hondásnak


    Viszont újabb anyagot kaptunk UGYANARRÓL a járműről, így tíz hónapra a múltkori esetre.

    Sajnos a stílus, a morál semmit nem javult nála. Pszichológiai értelemben nincs változás.
    A hangját eltorzítottuk, de az eredeti hang is igencsak agresszív, el kell hinnetek.

    És igen, az is biztos, hogy ugyanarról a járműről van szó!

    Ebben az esetben is sikerült kikelnie magából, ezúttal egy dudaszó miatt, mivel a kamerás autó sofőrje jelezte, hogy szerinte közeli volt a manőver.

    ” Még friss…sajnos az időbélyegző nem jó, mert nem állt át az órája a kamerának. Szentendrein kifeléjövet elém vágott egy hondás, dudáltam. Lehet, hogy nem kellett volna, de elég közelinek éreztem azt a „szabályos” sávváltást. Utána jött a büntifék és az ordítás…még „izomtibi” volt megsértődve…inkább elengedtem, mert szavakkal őt nem lehet meggyőzni, hogy nem volt túl szép, amit csinált… „

    – tette hozzá a mostani esethez olvasónk.

    A fekete Hondával tehát vigyázzatok! Különösen a Szentendrei út környékén lehet találkozni vele. Tavaly karácsonyi cikkünk után többen is írták kommentben, hogy volt szerencséjük az „úrhoz”

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Új, trükkös, autós átverésről számolt be nekünk olvasónk

    VIDEÓ: Új, trükkös, autós átverésről számolt be nekünk olvasónk

    ” Egy újfajta autós átveréssel találkoztam a minap és szeretném megosztani veletek, nehogy valakit megkárosítsanak, bár lehet valakik már belefutottak.

    Az eset kedden délután 13:30 körül történ az M0 budafoki lehatójánál.”

    – írta meg olvasónk nekünk üzenetben, tegnap este.

    Tekintettel arra, hogy kiemelten fontosnak és hasznosnak tartjuk azt, ha bárki ilyen, vagy ehhez hasonló „élményéről”, mások figyelmeztetésének céljából beszámol,

    ezért egy videós bejegyzésben mesélte el alapítónk, az olvasói történetet.

    A videó a YouTube-on megtekinthető:

  • VIDEÓ: Tehergépkocsikkal előzők pofátlan(tan)ítása zajlott az M7-esen

    VIDEÓ: Tehergépkocsikkal előzők pofátlan(tan)ítása zajlott az M7-esen

    A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai

    2020. október 28-án és 29-én közúti ellenőrzéseket hajtottak végre az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán.

    Az intézkedés elsősorban a nehéz tehergépkocsik előzési tilalmának ellenőrzésére irányult.

    Az ellenőrzés időszakában a rendőrök 28 esetben intézkedtek különböző közlekedési szabálysértések miatt, ebből 18 esetben szabálytalan előzés miatt szabtak ki helyszíni bírságot külföldi járművezetőkkel szemben.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Ismét elég kemény büntetős acsarkodást rögzített egy kamera az M3-ason

    Ismét elég kemény büntetős acsarkodást rögzített egy kamera az M3-ason

    Egy, a dátumbélyegző szerint 27-én rögzített, M3-ason készült videó kezdett keringeni a YouTube-on.

    Ezen a felvételen a betört hátsó szélvédőjű Audit vezető sofőr pszichológiai alkalmassága természetesen erősen megkérdőjelezhető.

    Viszont ebben a szituban a kamerás autó sofőrje sem semmi, ugyanis sajnos olyan szinten belement a „játékba”, ami véleményünk szerint majdnem ugyanolyan veszélyes volt, mint az audis magatartása.

    És sajnos nem csak egymásra, hanem az autópályán haladókra nézve sem volt veszélytelen ez a „játék”.

    Ne kezdjetek el ilyen esetben visszabüntetni, mert ugyanakkora – ha nem nagyobb – problémába keveredhettek akár fizikailag, akár jogilag, mint adott esetben a büntetőzést elkezdő sofőr.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Jobban teszed, ha bejelented, ha lezúzol egy szalagkorlátot, vagy bármilyen úttartozékot

    Jobban teszed, ha bejelented, ha lezúzol egy szalagkorlátot, vagy bármilyen úttartozékot

    Egy vasárnapi, általunk publikált, M4-esen történt eset kapcsán fordultunk a Magyar Közút kommunikációs részlegéhez, hogy tudnak-e a baleset következtében megrongálódott szalagkorlátról, kaptak-e bejelentést erről az esetről?

    És ami a legfontosabb, választ kaptunk rá, hogy mi egy ilyen esetben a teendő és az azt követő forgatókönyv.


    KAPCSOLÓDÓ, VASÁRNAPI ESET:

    Videón egy M4-en vasárnap történt baleset, ahol látszólag a szürke autóst nem hatották meg a történtek


    A Magyar Közút válasza:

    ” Erre a helyszínre vonatkozóan sem lakossági, sem rendőrségi bejelentés nem érkezett társaságunkhoz.

    Aznap az M4-es 22-es kilométerszelvényének közelében történt egy személyi sérüléses baleset, amiről akkor értesítést kaptunk. Útellenőri szolgálatunk természetesen később regisztrálta a szalagkorlát hibát, melynek javításáról gondoskodni fogunk.

    Általánosságban elmondható, hogy ha az egyes úttartozék károk (tábla, szalagkorlát stb.) okozója ismert, akkor az ő felelősségbiztosítóján keresztül igyekszünk megtéríttettni a javítási, pótlási munkákat.

    Ha nincs meg a károkozó, akkor rendőrségen teszünk feljelentést.

    Éppen ezért nagyon fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, ha hasonló eset történne az autósokkal országos közutakon, semmiképpen ne hagyják el azonnal a helyszínt és a rendőrségen vagy társaságunk diszpécsereinél tegyenek bejelentést.

    Ez nemcsak azért fontos, mert így a jármű felelősségbiztosítóján keresztül elintézhető a kárügyintézés, hanem azért is, mert így sokkal hamarabb szerezhetünk tudomást olyan fontos úttartozékok cseréjéről, mint a szalagkorlát és tábla, amelyek hiánya újabb balesetekhez vezethet.”

    Hirdetés

    Szóval a lényeg, hogy a közterületi és napjainkban már nagyon elterjedt fedélzeti kamerák miatt pláne ne próbáld meg megúszni a dolgot, mert a köteleződdel elméletileg fedezheted az általad okozott kárt. Viszont, ha lelépsz, akkor az ügyben könnyen történhet feljelentés.

    És képzeld el azt a szitut, hogy egy tábla hiánya miatt esetleg történik egy halálos baleset és megtalálnak téged is, mint felelőst…


    MEGOSZTOM:

  • Videón egy M4-en vasárnap történt baleset, ahol látszólag a szürke autóst nem hatották meg a történtek

    Videón egy M4-en vasárnap történt baleset, ahol látszólag a szürke autóst nem hatották meg a történtek

    Vasárnap az M4-es autóúton Budapest felé a reptér magasságában történt az alábbi eset.

    Én az előttem haladó dobozos autó sárga fényeire + elakadás jelzésére lettem figyelmes, ekkor elkezdtem lassítani, majd azon, ami a videón is látszik, nagyon meglepődtem.

    Első ránézésre úgy tűnt, hogy két autó, a szürke valamint a bal oldalon álló fekete merci szenvedett balesetet.

    Közelebb érve nagyon meglepett, hogy a szürke autó, ami látszólag is sérült a balesetben el akar indulni nem foglalkozva azzal, hogy mögöttem és mellettem is több autó is érkezik, majd elhajt.

    A szürke autóban 2-3 személy ült, elég fiatalnak tűntek. A balesetben ha minden igaz, csak az ő autójuk illetve elég nagy mértékben a szalagkorlát sérült.

    Egy taxi és a fekete merci segíteni álltak meg.

    Nem szeretnék összeesküvés elméleteket gyártani, de elég gyanús volt, ahogy a fiatalok sérült autóval, elég tempósan elhajtottak.

    lyen esetben érdemes rögtön vagy akár utólag értesíteni a rendőrséget? írja és teszi fel a kérdést olvasónk.

    Nos, azt, hogy a szürke autós, vagy valamelyik szemtanú értesítette-e vagy a rendőrséget, vagy a közút kezelőjét azt nem tudjuk, de feltesszük kérdésünket a Magyar Közútnak.

    Amennyiben az eset kapcsán bárki rendőrt hívott, akkor nem lett volna szabad elhagyni a helyszínt a rendőrök kiérkezéséig.

    Ami tény, hogy a rendőri intézkedés megkezdéséig egy ilyen helyszínen történt balesetnél borzasztó nagy esélye van egy újabb baleset megtörténtének.

    Ilyen esetben egyébként a rendőrség értesítené a közút kezelőjét, akinek feladata minél előbb visszaállítani a szalagkorlát eredeti állapotát.

    Viszont a közút kezelője fogja érvényesíteni a kárát bírósági úton vagy felszólítással.

    Ha egyedül okozunk kárt, akkor is kötelességünk bejelenteni a balesetet és megtéríteni a kárt. Bejelentési kötelezettségünk már csak azért is van, mert egy közlekedési tábla hiánya adott esetben súlyos balesetet okozhat, és ekkor már gondatlanságunkkal komoly bűncselekményt követünk el.

    A felvételen látható esetet bonyolítja, hogy a szalagkorlátnak ütközött autó rendszáma külföldi.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: A Transit kicsit odébtette a Partnert a gyorsabb szabálytalankodás érdekében

    VIDEÓ: A Transit kicsit odébtette a Partnert a gyorsabb szabálytalankodás érdekében

    Olvasónk csak ennyit írt a tárgyba:Ő nem vezet…., billiárdozik

    „A Transit odébb lökte kicsit az útban lévő Partnert, hogy aztán minden további eszmecsere nélkül szabálytalanul előtte forduljon jobbra, és persze a takarásban lévő gyalogosoknak sem adott elsőbbséget.”

    – fűzte hozzá…

    Igen, írtunk már róla, hogy a céges autó mindig a leggyorsabb. És, hogy miért? Hát, mert abban semmi sem drága, majd a cég intézi…!

    Ezen az alábbi felvételen is valami hasonló mentalitást láthattunk.

    Szerencsére az anyagi kár nem jelentős, ezért információink szerint a sérült autó céges tulajdonosa „elengedte” a problémát, de alapvetően ezt a fajta mentalitást és ami utána következett nehezen lehet „elengedni”…

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Mutatjuk mit eredményezhet a mobilozás, vezetés közben

    VIDEÓ: Mutatjuk mit eredményezhet a mobilozás, vezetés közben

    A felvételt olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette.

    Az eset Mogyoród és Szada között történt, néhány nappal ezelőtt.

    A szürke autó előtti kocsit és annak mozgását érdemes figyelmi.

    Jól látszik a mozgásából, hogy valami – szerintünk 99%, hogy a mobiltelefon – elvonja a figyelmét a vezetésről és elkezd a szemközti sávba átmenni,

    ahol szemből nagy sebességgel érkezik egy kamion, ami az igencsak szűk országúton nem igazán tudott volna hová menekülni.

    Tizedmásodperceken múlott az óriási frontális karambol, ami előreláthatólag az autósra nézve végzetes lett volna, de vélhetőleg az őt követő autósok sem könnyen úszták volna meg az esetet.

    Érdemes tehát elgondolkodni, hogy ér-e annyit az a bizonyos üzenet, amit ilyenkor kell elküldeni…

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Mindenki dudált neki, mégis tovább hajtott a forgalommal szembe

    VIDEÓ: Mindenki dudált neki, mégis tovább hajtott a forgalommal szembe

    ” Az eset ma történt az Árpád-híd pesti hídfőjénél.

    A hölgy teljes pánikban ment tovább ahelyett, hogy ha már butaságot csinált,

    megpróbált volna balra elkanyarodni és kimenni a Róbert Károly krt.-ra.

    Nem tudom mi történt utána, de a folyamatos dudálást még hallottam.


    KAPCSOLÓDÓ

    VIDEÓ: Lehajtott napellenzőkkel száguldott a Suzukis szembe a forgalommal az M6-oson ma délben


    Úgy gondolom, hogy egy ilyen autós ne nagyon üljön volán mögé, mert legközelebb ő fog felhajtani az autópályára szembe és megöl valakit.”

    – írja olvasónk, akinek fedélzeti kamerája ma koradélután vette fel a forgalommal szembe hajtó Suzuki Ignist.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Előzést gátolt, intenzívet fékezett – megállt. A leghátsó autó beleszállt a kamerásba. Ezek után elhajtott a Ford sofőrje

    VIDEÓ: Előzést gátolt, intenzívet fékezett – megállt. A leghátsó autó beleszállt a kamerásba. Ezek után elhajtott a Ford sofőrje

    ” Pátyról haladtam Biatorbágy felé a 81106-os úton. Sebességhatár 90 km/h, előzést nem tiltja tábla.

    Egy kényelmesen haladó autó mögött mentem, mely többször érintette a felezővonalat, bal oldali kerekeivel néha át is tért a szembejövő sávba.

    Gyermekekért siettem, az adott szakaszon biztonságosnak tartottam megkezdeni az előzést. 60-65 helyett 80 km/h sebességgel terveztem továbbhaladni, ismerem az útszakaszt.

    Indult az előzés, de hirtelen rámhúzta a kormányt a Ford sofőrje, miáltal hangjelzést adtam és fékeztem, mert veszélyesnek találtam a szituációt.

    Sikerült visszamennem mögé, mert jelentősen vesztettem a sebességemből és messzebb szemből is feltűntek.

    Talán a videón nem tűnik annyira hiretelennek – némi gyorsítás után, mellyel a dudálás hatására próbálta gátolni az előzésemet – intenzíven fékezett és megállt.

    ABS is rázott, de sikerült nekem is megállnom mögötte.

    Ekkor belém szaladt a mögöttem jövő személyautó. Jól látszik a felvételen a döccenés.

    Kiszállt a gépjárműből a Ford sofőrje, néhány keresetlen szóval illetett és jelezte, hogy véleménye szerint tilos volt az előzés az adott útszakaszon (ezzel nem értek egyet).


    KAPCSOLÓDÓ

    A rendőrök előállítottak egy gyanú szerint büntetőfékező vecsési férfit, aki elismerte, hogy az Audit az adott időpontban ő vezette az M1-M7 bevezetőn


    A mögöttem érkező gépjármű vezetője is kiszállt és

     kérte a „büntetőfékező” vezetőt, hogy ne hagyja el a helyszínt, mert balesetet okozott. Hősünk továbbhajtott.

    Pátyról nagyon gyorsan kiért a rendőr és kérte tőlem a felvételt, miáltal információim szerint a Budaörsi Rendőrkapitányságon büntetőeljárás indult a főszereplő ellen.”

    – foglalta össze az igen kellemetlen történetet olvasónk.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM: