Kategória: Közlekedési kultúra fejlesztés

  • VIDEÓ: Kézifékes rajoskodás a piroson át, valamint a körforgalomban előző mercis

    VIDEÓ: Kézifékes rajoskodás a piroson át, valamint a körforgalomban előző mercis

    Ha azt hiszitek, hogy nem tudunk újat mutatni nektek az olvasói felvételek közül, akkor nagyon tévedtek 🙁

    A videón ismét két külön eset látható. Ami közös bennük, hogy ugyanattól az olvasónktól kaptuk és hogy nem Budapesten, hanem Baján történtek, valamint az időbélyegző nélküli felvételek nem maiak már, hanem 2019-esek.

    Az első felvételhez az alábbi sorokat kaptuk:

    „Egy agresszív Passat-os nem bírta elviselni, hogy a piros lámpánál megálltam, és az utánam álló autókat csikorgó gumikkal kikerülve behajtott a pirosba, és elvesztette az uralmát az autója felett, majdnem kipördült. Hely: Baja, Deák F. utca – Szant Antal u. kereszteződése.”

    A tempó valóban nagy volt, ám a felvételt jobban kielemezve nekünk úgy tűnik, hogy ez egy direkt kézifékes „mutatvány” volt az adrenalin kedvéért, amit feltétlen közúton, egy teli piroson áthaladás közben érzett fontosnak levezetni.


    A második videón pedig egy Mercedes-es a körforgalom közepén átvág, ezzel kielőzve egy másik autóst a bajai, Deák F. utca – Czirfusz F. utca – Rókus utca körforgalomban.

    Hát, neki is jár a keksz. Óriási sikerélménnyel tölthette el őt is az alábbi esemény.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ha érdekelnek a megbüntetett autósok magyarázatai, akkor ezt nézd meg

    VIDEÓ: Ha érdekelnek a megbüntetett autósok magyarázatai, akkor ezt nézd meg

    A Szecso néven futó vloggertől már néhány hónapja posztoltunk nektek egy videót és nagy sikere volt.

    Most egy újabb videó készült, ahol pofátlan(tan)ítók mellé ült be és a városban járkálva bizony szép számmal fogtak ismét szabálysértő járműveket.


    KAPCSOLÓDÓ

    VIDEÓ: Indulás után szinte azonnal egy Lamborghinit fogtak az M3 bevezetőn a pofátlanítók


    Ennek a videónak az érdekessége, hogy a renitens közlekedők magyarázatai is publikálva vannak, amit több esetben érdekes meghallgatni a dolog pszichológiáját tekintve.

    Elképesztő magyarázatok, ráadásul olyanoktól, akiknek már amúgy is volt saruk bőven.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Az Audis és az instant karma Budakeszin

    VIDEÓ: Az Audis és az instant karma Budakeszin

    Olvasónk elől-hátul rögzítő fedélzeti kamerája vette fel, a Budakeszin történt esetet, egy lámpás kereszteződésben.

    A „megfogott” Audi előtt haladó Peugeot még a sárgán haladt át. Ott könnyen ráfogható még, hogy nem volt biztonságos a megállás, a hátulról érkezők miatt.

    Viszont az Audis már egyértelműen a piroson hajtott át, nem volt szándékában megállni a sárga jelzésnél.


    KAPCSOLÓDÓ

    VIDEÓ: Ezt a balesetet így látta a fedélzeti kamera a Flórián térnél


    Ezt a kamerás autó mögött sorban álló rendőrök ki is szúrták és azonnal a szabálytalankodó autós nyomába eredtek, akit bizonyára meglepett a semmiből feltűnő rendőrautó.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Így hajt fel valaki szembe a forgalommal az M1-es autópályára

    VIDEÓ: Így hajt fel valaki szembe a forgalommal az M1-es autópályára

    Sajnos ismét elkeserítő felvételeket kaptunk olvasóinktól.

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy egy autó sofőrje, a 81-es főúton, Budapest felé haladási szándékkal, a szembe haladó felhajtóra kanyarodik rá, a behajtani tilos tábla ellenére.

    Az eset, a fedélzeti kamera dátumbélyegzője szerint még november 5-én, csütörtökön történt.

    Bár a kamerafelvételen is jól látszik, de megmutatjuk a helyszínt a Google Street View segítségével:

    Nem könnyű elrontani / Kép: Google

    Jól látható a sofőr figyelmetlensége, ami sajnos alkalmas tömegbalesetet előidézni, amennyiben ténylegesen kihajt az autópályára, szembe a forgalommal.

    Hála a jó égnek, már a felhajtón jöttek vele szembe, aminek hatására kivillant a féklámpája, úgyhogy reméljük észbe kapott időben és megfordult.


    A videó második felében pedig már Csepelen járunk.

    Olvasónk ezt fűzte hozzá: „A héten (11.05) autóba ültem és ez jött velem szembe. Fontos infó, hogy ahol ez történt, ott délelőtt befelé van két sáv, délután kifelé. Bár a kedves sofőr pont ott jött, ahol soha nincs forgalom abból az irányból.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Úgy vágódott ki az alárendelt útról a Mazdás, hogy még a szemből kanyarodósávra is szüksége volt

    VIDEÓ: Úgy vágódott ki az alárendelt útról a Mazdás, hogy még a szemből kanyarodósávra is szüksége volt

    Te kivédted volna?

    A felvétel alapján könnyű okosnak lenni, hiszen a piros karika miatt előre tudod, hogy lesz a szituban egy gyenge láncszem, akire figyelned kell.

    Élőben, a bizalmi elv alapján sokszor más ám a helyzet.

    „Csütörtök este, a 10-es elkerülőn jöttem a város felé, a Kocsis Sándor útról nagy sebességgel közeledett egy Mazda. A tempója miatt szerencsére elvettem a gázról a lábam, majd amikor láttam, hogy esze ágában sincs megállni és megadni az elsőbbséget, beletapostam a fékbe. Látszik a videón, mekkora sebességgel vágódott ki, ha szemből jött volna autó, őt is veszélyeztette volna.” – írja olvasónk

    Hirdetés

  • Videón, ahogy a 151-es busz, Csepelen telibever egy Yarist, akinek sofőrje szabálytalanul hajt be a körforgalomba

    Videón, ahogy a 151-es busz, Csepelen telibever egy Yarist, akinek sofőrje szabálytalanul hajt be a körforgalomba

    Az eset tegnap délután történt egy csepeli körforgalomban.

    ” A fedélzeti kameránk rögzítette, amikor Csepelen, a 151-es busz végállomásnál egy Toyota Yaris nem adta meg az elsőbbséget a busznak a körforgalomban, ami el is találta a Yaris elejét elég szépen.

    Személyi sérülés szerencsére nem történt”

    – írta olvasónk a felvételt kommentálva.


    KAPCSOLÓDÓ, februári eset:

    VIDEÓ egy 20. kerületi buszbalesetről, ami autósként kivédhetetelen volt


    A körforgalom szabályai alapvetően nem túl bonyolultak. Mindig annak van elsőbbsége, aki már benne van abban. (Legalábbis Magyarországon és azért mert ott van az elsőbbségadás kötelező tábla. Alapvetően anélkül igenis jobbkéz szabály lenne, mint hogy több külföldi országban így is van.) 

    Na persze, aki sokat vezet Budapesten, az nyilván tudja, hogy ezt a gyakorlat sokszor átírja, a következőképpen:

    „Annak van elsőbbsége a körforgalomban, aki gyorsabban hajt be abba”.

    Hát…, ezen a felvételen nem ez történt. A busz már réges-régen benne volt a körforgalomban.

    A Toyota Yaris sofőrje valami oknál fogva teljes mértékben figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadási kötelezettségét, amiért az élettől azonnal megkapta büntetését. 🙁

    Sokkal figyelmesebben közlekedjetek!

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Felvételen, ahogy a zebrán ütnek el egy gyalogost Tiszaújvárosban

    Felvételen, ahogy a zebrán ütnek el egy gyalogost Tiszaújvárosban

    A rendőrség publikált egy felvételt a Facebook oldalán arról, hogy Tiszaújvárosban egy gyalogátkelőn elütnek egy gyalogost.

    „Figyelmetlenség vezetett odáig, hogy egy zebrán áthaladó gyalogost sodortak el Tiszaújvárosban.” írja a police.hu.

    A felvétel alapján mi egy kicsit keményebbnek látjuk a helyzetet annál, minthogy csupán elsodorták volna a gyalogátkelőn áthaladó nőt.

    Szerencsére a hölgy csupán könnyű sérülésekkel megúszta az esetet.

    „Az eljárás eddig beszerzett adatai szerint 2020. november 3-án 7 óra 47 perckor Tiszaújvárosban, a Szederkényi úti kijelölt gyalogátkelőhelyen egy sofőr autójával elsodort egy nőt. A gyalogos könnyű sérülést szenvedett.

    A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset pontos körülményeit.” – tette hozzá a rendőrség.

    Hirdetés

  • Magazinműsor-riport: Büntetőfékezés és egy ítélet volt a téma a Kékfényben – VIDEÓ

    Magazinműsor-riport: Büntetőfékezés és egy ítélet volt a téma a Kékfényben – VIDEÓ

    A büntetőfékezéssel – ami sajnos mindenki által ismert fogalommá vált hazánkban – foglalkozott a Duna TV Kékfény című műsora.

    Mi számít annak és mit gondolunk erről az ítéletről?

    Jogi szakemberek is megszólalnak a témában.

  • VIDEÓ: A 98-as busz előtt büntetőzött, megállásra kényszerítette, majd kiszállt emberkedni

    VIDEÓ: A 98-as busz előtt büntetőzött, megállásra kényszerítette, majd kiszállt emberkedni

    Olvasónk, a 98-as buszjárat vezetője küldte be nekünk ma reggel a tegnap készült felvételt.

    A buszon lévő fedélzeti kamera kora este rögzítette azt az autóst, aki egy szabálytalan előzés után megállásra kényszerítette a 98-as járatot.


    NEMRÉG, EGY HASONLÓ ESET MIATT EGY FÉRFI JOGOSÍTVÁNYÁT BEVONTÁK.
    KAPCSOLÓDÓ:


    Az eset a 17. kerületben, a Ferihegyi úton, a Bulyovszky utcai megállónál történt.

    Az előzményeket mindig gyakran emlegetitek, ezért most a teljes videót láthatjátok.

    A buszsofőr olvasónk a dudát gyakorlatilag végig nem engedte el az atrocitás közben, ezért az autós, látszólag kioktató, kissé fenyegető magyarázkodásából gyakorlatilag semmit nem hallani. Ahol emberi hang volt, ott pedig torzítottuk a hangsávot.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: A rendőrök előtt, a záróvonalon akarta a sort előzni. Hát… visszatolatott

    VIDEÓ: A rendőrök előtt, a záróvonalon akarta a sort előzni. Hát… visszatolatott

    A szolgálati gépkocsik fedélzeti kamerái 2020. október végén is több jogsértést rögzítettek.

    Pápa belterületén, illetve Veszprémben, a Budapesti úton és a Füredi út csomópontjánál három autó is átlépte a záróvonalat. A rendőrök valamennyi járművezetőt megállították, és intézkedtek velük szemben.

    A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a továbbiakban is folytatja az ehhez hasonló jellegű ellenőrzéseket.

    A rendőrök kaptak el türelmetlen BMW-st és egy pofátlanul, a sort előzni kezdő opelest is.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Nem sikerült driftelve végigtolni a teljes körforgalmat Vácon

    VIDEÓ: Nem sikerült driftelve végigtolni a teljes körforgalmat Vácon

    Tegnap este kaptuk olvasónktól a Vácon készült friss felvételt.

    Fedélzeti kamerája – nem túl jó minőségben – , de a Tesconál lévő körforgalomban rögzítette, ahogy egy személygépjármű bevágódik a körforgalomba, majd megpróbál azon végig driftelve áthaladni, sikertelenül.


    NEMRÉG EGY GYŐRI KÖRFORGALOMBAN DRIFTELT VALAKI. AKKOR, ANNAK
    CSÚNYA VÉGE LETT:


    Vagy a nem elengendő autósport rutin miatt, vagy a kamion körforgalomhoz érése miatti ijedtség végett,

    de nem sikerült neki a teljes manőver, ezért kénytelen volt, kissé megszégyenülve tolatni egyet és így elhagyni a körforgalmat.

    „A fedélzeti kamera órája helytelen dátumot mutat, a felvétel 2020.11.03. – kb. 20.15-kor készült” – írja olvasónk.

    A felvétel szörnyen rossz minősége miatt tippeket várunk az autó pontos típusára. A márka elég egyértelmű…

    Hirdetés


    FRISS:

    VIDEÓ: A 98-as busz előtt büntetőzött, megállásra kényszerítette, majd kiszállt emberkedni



    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Jobbra index, balra kanyarodás – Hopp, a piros Ford már zuhant is a mély árokba

    FOTÓK: Jobbra index, balra kanyarodás – Hopp, a piros Ford már zuhant is a mély árokba

    Szeretjük a 112press.hu objektív, szakmai – sajnos már megtörtént – balesetekkel foglalkozó cikkeit. Ez, az általuk publikált történet is roppant tanulságos,

    ugyanis tökéletesen bemutatja azt, hogy az egyik legnagyobb baleseti faktor a bizonytalanság.

    Az utánfutós pick-up sofőrje ugyanis jobbra indexelt, mert sürgősen meg kellett állnia, de közben észrevette, hogy a menetirány szerinti bal oldalon szerencsésebb lenne a rövid kitérő.

    „Az osztrák határ felől Szombathely irányába tartott a 89-es főúton egy osztrák rendszámú, utánfutós Ford pick-up. A sofőr Sé közelében szeretett volna egy fél percre megállni,

    ezért egy útöbölnél jobbra indexelt és lassított.

    Az autót vezető középkorú férfi ekkor észlelte, hogy a menetirány szerinti bal oldali leágazás szerencsésebb lenne a hosszú szerelvénnyel való megállásra.  Mivel szemből semmi nem érkezett, ezért balra kanyarodott.

    Fotó: 112press.hu

    Szemből ugyan semmi nem érkezett, de hátulról viszont igen.

    Az utánfutós, lassító járművet egy magyar rendszámú Ford személyautó előzte, ami már a megelőzött jármű elejénél járt.

    Hirdetés

    A sofőrnek már esélye sem volt elkerülni a balesetet. A személyautó mély árokba csapódott. Az érintett szakaszon 100 km/óra a megengedett sebesség.

    Fotó: 112press.hu

    A balesetben a személyautó vezetője az elsődleges adatok alapján könnyű sérülést szenvedett, a mentők kivizsgálásra kórházba szállították.

    A mentés és a műszaki mentés ideje alatt teljes útlezárás volt érvényben az érintett szakaszon. A forgalmat rendőrök irányították.” – írta meg a portál.

    Fotó: 112press.hu
    Hirdetés

    Fotó: 112press.hu
  • VIDEÓ: Így történt a Károly körúti baleset, amiben egy 17 éves fiú halt meg, aki jogosítvány nélkül vezette az autót

    VIDEÓ: Így történt a Károly körúti baleset, amiben egy 17 éves fiú halt meg, aki jogosítvány nélkül vezette az autót

    Mint azt mi is megírtuk, egy 17 éves fiú halt meg 2020. november 1-én, hajnalban a Károly körúton, mert autóval egy oszlopnak csapódott.


    KAPCSOLÓDÓ

    Egy 17 éves fiú halt meg hajnalban a Károly körúton, mert autóval egy oszlopnak csapódott


    Most a rendőrség nyilvánosságra hozott egy térfigyelő kamerás felvételt a balesetről.

    Mint írják, a halálos baleset vizsgálata szakértők bevonásával folytatódik. Az ütközéskor az autó összeroncsolódott, így azt, hogy az autót vezető fiú és utasa használta-e a biztonsági övet, orvosszakértő tudja megállapítani.

    A balesetben elhunyt fiatal jogosítvány nélkül vezetett.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya közúti baleset gondatlan okozása miatt folytatja a büntetőeljárást.

    Utasa, egy másik fiú még jelenleg is kórházban van.

    Az elhunyt fiatal fiú egyébként négy évvel ezelőtt a TV2 Kismenők című műsorában szerepelt. Az egész ország drukkolt a tehetséges énekesnek, aki Gáspár Laci egyik slágerével futott be. A fiú családjában több zenész is van, tehetségét tőlük örökölte.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Reggeli esetek: Szerencsés, bamba bringás, valamint a bárkin és bármin átgázoló sofőr

    Reggeli esetek: Szerencsés, bamba bringás, valamint a bárkin és bármin átgázoló sofőr

    Két videót kaptunk a ma reggeli munkába indulós időszakból.

    „Az órát nem állitottam át, a sztori lényege, hogy a kerékpáros hölgynek teli pirosa volt, nem mehetett volna át.
    Ahogy a felvételen is látszik, én szabályosan, indexelve, zöldön mentem át…

    Amúgy várt is a hölgy, akkor indult meg, amikor odaértem… Van, aki reggeli kávé helyett a reggeli gázolásra pályázik?! 

    – írja olvasónk az első videóhoz.

    A második eset kommentje pedig:

    „Ma reggel, munkába menet nem sokon múlt, hogy gyalogost gázoljanak a zebrán. Vácon történt az eset már pont lakott területen belül.”

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Videón, ahogy elgázolja a gyalogost, majd elhajt a helyszínről. Még aznap elkapták

    Videón, ahogy elgázolja a gyalogost, majd elhajt a helyszínről. Még aznap elkapták

    Gyalogosátkelőn gázolt, majd elhajtott – az autóst még aznap elfogták a budapesti rendőrök.

    Megállás nélkül hajtott tovább egy Volkswagen vezetője, miután egy gyalogosátkelőhelyen elütött egy idős nőt.

    A 79 éves sérült segítségére a balesetet okozó autós mögött haladók siettek, ők hívták a rendőröket is.

    A sérült gyalogost a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba, a rendőrök pedig még aznap azonosították és elfogták a segítségnyújtás nélkül elhajtó gázolót.

    – írja a BRFK a Facebook oldalán.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM: