Kategória: Közlekedési kultúra fejlesztés

  • Meghalt a gyalogos, akit kétszer gázoltak el Szolnokon

    Meghalt a gyalogos, akit kétszer gázoltak el Szolnokon

    Közúti közlekedési baleset történt Szolnokon, a Tószegi úton 2020. november 29-én 19 óra körül. – írta meg a szoljon.hu

    A gyalogos a baleset következtében a szemközti forgalmi sávba esett, ahol egy szabályosan közlekedő személygépkocsi elsodorta. A gyalogos az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos sérülést szenvedett.

    Sajnos másnap a kórházban belehalt sérüléseibe a gyalogos.

     Borítókép: police.hu
  • VIDEÓ: Az ilyen esetek ellen zéró toleranciát! 5 perc eltérés, szerda –  Debrecen / Budapest

    VIDEÓ: Az ilyen esetek ellen zéró toleranciát! 5 perc eltérés, szerda – Debrecen / Budapest

    Mindkét eset 2-án, szerdán, kicsivel 3 óra után történt, mindössze néhány perces eltéréssel.

    Egyik olvasónk fedélzeti kamerája Debrecenben, míg egy másiké Budapesten rögzített egy-egy olyan manővert,

    ami ellen zéró toleranciát szükséges hirdetni és minden jogi eszközzel megfékezni az így közlekedő, direkt szabályszegő közlekedőtársakat.

    Ez alatt azt értjük, hogy a fedélzeti kamera felvételek alapján az ilyen esetekben meg kell tenni a szükséges lépéseket, Nektek, akiknek az eszközei digitális tanúk. A rendőrséggel folyamatosan együttműködve van értelme annak, amit csinálunk.

    Ezek az emberek ugyanis tudatosan veszélyeztetik nap mint nap a környezetüket, titeket, a családtagjaitokat. Ez náluk életforma. Kifejezetten ritka, hogy valaki egyszer-egyszer, vagy adott esetben valós vészhelyzet miatt vezet így.


    KAPCSOLÓDÓ:
    Társadalmi cél kell legyen a direkt szabályszegők kiszűrése.

    Sokan félreértitek: Nem arról van szó, hogy feljelentsék az emberek egy indexelés hiánya miatt egymást


    Az objektív felelősségvállalás értelmében a következő esetekben NEM SZÜKSÉGES a rendőrségnek kinyomozni azt, hogy ki vezette az autót.

    Ezekben az esetekben egyszerűen a rendszám alapján kapja az üzembentartó a csekket, ami alól csak két esetben lehet kibújni:

    • Ha járművét a szabályszegés időpontját megelőzően ellopták és ezt már jelezte a hatóságoknak.
    • Ha a gépjárművet az üzemben tartó a szabályszegést megelőzően másnak adta kölcsön, és erről mindkettőjük által aláírt, hivatalos dokumentum született, vagy a menetlevél igazolja. Tehát ha valaki arra hivatkozik a közigazgatási eljárás során, hogy a járművet nem ő vezette, akkor csak a fenti feltételek teljesülése esetén mentesül a bírság megfizetése alól. Ha nem, akkor bizony ki kell fizetnie a bírságot az üzemben tartónak/tulajdonosnak.

    A 2008-ban hatályba lépett törvény alapján a gépjármű üzemben tartója felel ugyanis azért, hogy:

    • a megengedett legnagyobb sebességre,
    • a vasúti átjárón való áthaladásra,
    • a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire,
    • a járművel történő megállásra és várakozásra,
    • az autópálya leállósávjának igénybevételére,
    • a behajtási tilalomra, a kötelező haladási irányra,
    • a természet védelmére vonatkozó előírásokat

    a járművel betartsák.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Forrás-részlet: vezess.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Kibérelte a belső sávot és a büntetőfékezés sem volt számára ismeretlen fogalom

    VIDEÓ: Kibérelte a belső sávot és a büntetőfékezés sem volt számára ismeretlen fogalom

    Sok esetben kaptuk meg mi is és olvasóink is – akik felvételt küldtek be -, hogy bizony elmaradt a jobbra tartás és biztos, hogy ez volt az oka annak, hogy agresszíven megelőzték őket és büntetőféket kaptak.

    Most mutatunk nektek egy olyan esetet, ahol a végletekig tesztelték a türelmét a kamerás járműben ülő sofőrnek az M3-ason.

    A Skodás úriember ugyanis tudatosan, direkt feltartja a mögötte jövő forgalmat.

    Na ez az a szitu, ahol jogosan záporozhatnak a „belső sáv bérlete van”, „kibérelte a belső sávot”, „belső sáv huszár”, stb.” jelzők.

    Itt aztán ember legyen a talpán, aki a követési távolságot meg tudta volna tartani.

    Fontos, hogy amennyiben egy ilyen figurával hoz össze a sors valakit, akkor is meg tudja őrizni a hidegvérét, mert ha létezik provokáció, akkor ez az volt…

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.


    MEGOSZTOM:

  • Már most rács mögé dugná M. Richárdot a Fővárosi Főügyészség

    Már most rács mögé dugná M. Richárdot a Fővárosi Főügyészség

    Nem csak az elsőfokú ítélet súlyosbítását, hanem a letartóztatását is kérte a Fővárosi Főügyészség a Fővárosi Törvényszékre a múlt hét végén benyújtott fellebbezésében – írja a főügyészség közleménye.

    M. Richárd 2017 májusában két halálos áldozatot követelő közlekedési balesetet okozott Budapesten a XIII. kerületi Dózsa György út és Kassai utca kereszteződésében. A megengedett sebesség közel háromszorosával hajtott, amikor a barátnőjének vásárolt luxus Mercedes-szel belerohant egy balra kanyarodó Citroenbe. Annak az autónak a két utasa vesztette életét a balesetben.

    Viszont azóta történt néhány dolog, amire fontos visszaemlékezni:

    Ami az ügyben jelenleg zajlik, azt már tényleg nem könnyű követni, de a kozlekedesbiztonsag.kti.hu cikke remekül összefoglalja:

    Az elsőfokú bíróság ítélete szerint a tragédiáért mindkét jármű vezetőjét felelősség terheli. M. Richárdot azért, mert a megengedett maximális sebességet jelentősen túllépte, a másik autó vezetőjét pedig azért, mert nem adta meg M. Richárdnak az elsőbbséget, és ráadásul szabálytalanul, kis ívben kanyarodott balra.

    Hirdetés

    M. Richárd vonatkozásában a vád és a védelem egyaránt fellebbezett. A vádhatóság jóval súlyosabb ítéletet kért rá, valamint annak megállapítását, hogy a futárral történt afférja valójában közúti veszélyeztetésnek minősült. Az ügyészség már az elsőfokú ítélet kihirdetésekor kezdeményezte M. letartóztatását is, ám az indítványt akkor a bíróság elutasította, sőt még az addig fennálló bűnügyi felügyeletét is megszüntette.

    Ilyenkor a fellebbezés a másodfokon eljárni jogosult ügyészségen (itt a Fővárosi Főügyészség az) keresztül jut el a másodfokú bíróságra, azaz ez esetben a Fővárosi Törvényszékre. A Fővárosi Főügyészség egyetértett az alapeljárásban a vádat képviselő Budapesti VI.-VII. kerületi ügyészség fellebbezésével. Indoklásukban felhívták a bíróság figyelmét arra, hogy M. Richárd ellen már az elsőfokú ítélet meghozatalakor nyomozott a Központi Nyomozó Főügyészség korrupció gyanújával.

    A meglehetősen zavaros ügy lényege, hogy M. Richárd egy közvetítőn keresztül több százezer forintot ajánlott valakinek azért, hogy fizesse le, akit kell, és szerezze vissza a jogosítványát.

    Időközben abban az ügyben is vádat emeltek M. Richárd ellen, noha számos jel utal arra, hogy a közvetítő és a közvetítő által felbujtott harmadik személy is, átverte őt. (Hogy pontosan mi történt, annak az ügynek a bírósági perében talán majd kiderül.)

    M. Richárdról azonban tudni kell, hogy már akkor is engedély nélkül vezetett, amikor a Dózsa György úton az ámokfutásának következtében két ember meghalt. Sőt, egy héttel az után, hogy abban az ügyben megszületett az elsőfokú ítélet, egy közúti ellenőrzésen újfent a volán mögött találta M. Richárdot egy rendőrjárőr. Még csak magyarázkodni sem magyarázkodott. Elismerte, hogy nincs jogosítványa, lezárta az autót és elment.

    A Fővárosi Főügyészség szerint a Dózsa György úti ügyben és a biciklis futár sérelmére elkövetett bűncselekmények ügyében hozott elsőfokú ítéletben

    Hirdetés

    a kiszabott halmazati büntetés nemcsak, hogy nem felel meg az egyéni megelőzésnek (azaz nem fogja visszatartani az évek óta jogosítvány nélkül  vezető M. Richárdot az újabb gyorshajtástól és más közlekedési kihágásoktól), de a társadalom felé sem képviseli kellőképpen azt az üzenetet, hogy tartózkodni kell a járművezetés szabályainak megszegésétől.

    Ezért pedig a büntetés jelentős súlyosítása indokolt – írta közleményében a Fővárosi Főügyészség.

    Arról, hogy M. Richárdnak végül hány évet kell ülnie a Dózsa György úton történtek és a biciklis futárral történt afférja miatt, és hogy meddig maradhat szabadlábon, a Fővárosi Törvényszék fog dönteni.

    Forrás: kozlekedesbiztonsag.kti.hu


    MEGOSZTOM:

  • BKK-BRFK szorosabb együttműködés: Keményen rámennek a büntetőfékezőkre és a buszsávot jogosulatlanul használókra

    BKK-BRFK szorosabb együttműködés: Keményen rámennek a büntetőfékezőkre és a buszsávot jogosulatlanul használókra

    Szorosabbra fűzi együttműködését a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) annak érdekében, hogy csökkentsék a baleseteket és a szabályszegéseket a főváros útjain. – tudtuk meg a kreszvaltozas.hu-ról.

    A BKK (Budapesti Közlekedési Központ) és a BRFK (Budapesti Rendőrfőkapitányság) arról határozott, hogy kibővített együttműködéssel javítják a közlekedésbiztonságot Budapesten.

    Megegyeztek abban, hogy a jogosulatlan buszsávhasználatot a továbbiakban is rendszeresen ellenőrzik, emellett pedig figyelemfelhívó kampányba kezdenek a gyalogosgázolások visszaszorításának az érdekében.


    KAPCSOLÓDÓ:

    A BKK sáv, ami létezik, de a KRESZ nem ismeri. Mégis 30 ezer forintra büntethetnek érte, ha ráhajtasz


    Megelőzési céllal jobban láthatóvá tennék az autósok számára a gyalogosátkelőket, de a járdák szélét is felfestenék, amely a gyalogosokat figyelmeztetné arra, hogy itt az ideje felnézni a telefonból. Közös gyártású kisfilmek is készülnek majd a témában.

    A BKK közleménye szerint a BRFK képviselői jelezték, hogy a későbbiekben még szigorúbban lépnek fel azon sofőrök ellen, akik a BKK járművei előtt “büntetőfékeznek”, főképp, ha az autóbuszon vagy trolin személyi sérülés is történik emiatt.

    Forrás: kreszvaltozas.hu
    Borítóképünk illusztráció


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Nem fért a bőrébe az M0-son a BMW-s tegnap este. Háromszor büntetett

    VIDEÓ: Nem fért a bőrébe az M0-son a BMW-s tegnap este. Háromszor büntetett

    A helyszín: M0 északi szektor (Ecser/Maglód környéke; M4 felé)

    ” Előttem haladt egy személyautó, kicsivel a megengedett sebesség alatti tempóval.

    Eközben kifejezetten nagy sebességgel utolért későbbi BMW-s hősünk. Jobbról megpróbált kielőzni és amint látta, hogy nem járt sikerrel, a szalagkorlát felé kezdett szorítani.

    Miután az előttem haladó lehúzódott, egy további lassan haladó járművet megelőztem – természetesen ekkor már a BMW-n található összes fényforrás kíséretében.

    Majd útjára engedtem (volna) újdonsült barátomat…

    Miután megelőzött, a BMW sofőrje az én sávomba áthúzódva igyekezett megbosszulni, hogy nem sikerült elteleportálnom korábban az útjából.

    Miután újra közelítettem hozzá, ismét következett egy indokolatlan és veszélyes fékezés. Kérem osszák meg ezt a videót, bízva benne, hogy idővel sikerül hazánkban is nyugodt és a szabályok betartására alapuló közlekedési morált kialakítani. Előre is köszönöm! „

    – fűzte a videóhoz olvasónk, akinek fedélzeti kamerája rögzítette az esetet.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Újabb energiaelnyelőket törtek össze az autópályákon a figyelmetlen autósok

    VIDEÓ: Újabb energiaelnyelőket törtek össze az autópályákon a figyelmetlen autósok

    Az egyik esetről a Közút térfigyelője által rögzített videót közzé is tették és roppant tanulságos a baleset.

    Jól látszik, ahogy a furgon mögötti autóst meglepte az úton folyó karbantartási munka, mert kitakarta az előtte lévő teret a furgon dobozos jellege.

    A hiba a megfelelő követési távolság meg nem tartása.

    A Magyar Közút Nonprofit Zrt. elsősorban a gyorsforgalmi hálózaton alkalmaz úgynevezett ütközési energiaelnyelő berendezéseket, melyek segítségével a munkaterületen dolgozók és az ott esetlegesen balesetet szenvedők védelmét is szolgálják ezek a modulok.

    Az elmúlt napokban két ilyen eszköznek is nekihajtottak autósok az M1-es és az M7-es autópályán, utóbbi esetet a Közút egyik kamerája rögzítette.

    Az M1-es autópálya bicskei szakaszán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon múlt szerda délelőtt a védőkorlátot javították az 55-ös kilométerszelvény környezetében a belső sáv zárása mellett a Magyar Közút Nonprofit Zrt bicskei mérnökségének szakemberei.

    Egy jármű ugyanakkor az előjelzések ellenére nekicsapódott a munkaterületen dolgozókat védő eszközbe. Személyi sérülés szerencsére nem történt.

    Néhány napja, szombat reggel az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a 83-as kilométerszelvénynél szintén a belső sávban, mozgó munkavégzést biztosított a társaság balatonvilágosi mérnökséghez tartozó egyik teherautója a rá szerelt ütközési energiaelnyelő berendezéssel, amikor egy személygépkocsi nekiütközött. Személyi sérülés szerencsére itt sem történt. A Magyar Közút egyik gyorsforgalmi utakon található kamerája ezt az esetet rögzítette, így jól látható, hogy mi vezetett a balesethez.

    A korlátozás a belső sávban volt, ugyanakkor több jármű is nagy sebességgel haladt ott, az egyik kishaszonjármű a munkaterület előtt éppen be tudott vágni egy kamion elé, hogy elkerülje a becsapódást.

    A mögötte haladó három személyautóból az első nem tudott ilyen manővert végrehajtani, így az energiaelnyelőnek ütközött, míg több autó úgy tudott a középső sávba sorolni, hogy a teherautóknak is egy sávval arrébb kellett húzódniuk, ezzel tudták elkerülni, hogy tömeges baleset történjen.

    Mindkét esetben elmondható, hogy több lépcsőben vezettek be sebességkorlátozást a munkaterületek előtt, előjelző autók figyelmeztettek a belső sávot érintő munkavégzésre és az autópályák felett található digitális kijelzőkön is előre felhívták a közlekedők figyelmét minderre.

    Hirdetés

    Általánosságban elmondható, hogy nagyon sok baleset azért alakul ki ilyen helyszíneken, mert a járművezetők nem figyelik az időszakos jelzéseket, figyelmeztetéseket és sokan az utolsó pillanatra hagyják a besorolást az elfogyó sávból és sok esetben ilyenkor már nincs lehetőségük sávot váltani és becsapódnak az ütközési energiaelnyelő berendezésekbe vagy nekiütköznek a mellettük haladó járműbe.

    Természetesen ezen eszközöknek az a feladata, hogy megvédjék a munkaterületen dolgozókat és a beléjük csapódó járműveket, így azok mindkét esetben ellátták feladatukat. Ugyanakkor 1-1 ilyen berendezés mondhatni egyszer használatos, ha a legkisebb sérülés éri őket, akkor is totálkárosnak minősülnek.

    Ezek az eszközök pedig típustól függően 3-5 millió forintba kerülhetnek és havonta átlagosan legalább 1 darabot összetörnek az autósok. A videófelvétel közzétételével az a Magyar Közút célja, hogy az autósok jobban figyeljék a munkaterületek előjelzéseit, azokat vegyék komolyan, illetve megfelelő időben és módon soroljanak be az elfogyó sávból. – írja a Magyar Közút a YouTube csatornáján.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Olyan „bünti satut” nyomott a BMW-s az M3-ason, hogy majdnem egy harmadik „szereplő” járt pórul

    VIDEÓ: Olyan „bünti satut” nyomott a BMW-s az M3-ason, hogy majdnem egy harmadik „szereplő” járt pórul

    Szerencsére ritka, hogy majdnem egy harmadik szívja meg azt a büntetést, amit egy pszichológiailag alkalmatlan sofőr egy közlekedőtársának szánna.

    Viszont a felvételen majdnem ez történik, de ne szaladjunk ennyire előre…


    Ugyanis olvasónk a kamerás autóban a következő leírást küldte el nekünk a videóhoz fűzve:

    ” M3-as autópálya, Füzesabony mellett. Teljes a nyugalom. Elengedtem magam mellett mindenkit, lassan utolérem az előttünk lévőt, besorolok én is.

    Ezt követően érkezik meg a videó sztárja:

    Jobbról rám előz a BMW, nagyon közel. Nem tetszésemet nyilvánítottam ki, tekintettel a manőverre, illetve az egyre csúszósabb útra.

    Amikor már kellően távol ért, szegénynél lement a redőny, és mindenképp móresre akart engem tanítani.

    Látható a féklámpáján is, illetve közelebb érve az álló kerekek füstjén is, hogy büntetőféket kaptam.

    A külső sávban a kolléga is majdnem beleállt, én se voltam tőle messze, egyáltalán nem voltak ideálisak a körülmények, a nedves útburkolat.

    A jobbról előzést még el is tudtam volna engedni, és tudtam, hogy nem fogok belemenni.

    Egy félelmem volt, hogy a mögöttem jövő is meg fog-e állni?… Majd látható, hogy kövér gázzal távozott… „

    – írja olvasónk.


    Mi csak annyit fűznénk hozzá még a végére: Látjátok? Egy szép, drága Mercivel is lehet normálisan közlekedni. A szürke Mercedes ugyanis kulturált tempóban, nagystílűen falta a kilométereket a felvételen, ami tekintélyes látvány volt.

    Tahónak lenni CIKI! Jusson már el az agyatokig kedves érintettek.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Tört-zúzott a részeg kamionos Újpesten szinte mindent, ami az útjába került tegnap este

    FOTÓK: Tört-zúzott a részeg kamionos Újpesten szinte mindent, ami az útjába került tegnap este

    A Pest megyei rendőrök a férfit elfogása után mintavételre orvoshoz vitték; a vizsgálatot végző orvos súlyos ittasságot állapított meg.

    A Pest megyei közlekedési járőrök 2020. november 27-én a kora esti órákban kaptak riasztást, hogy az M3-as autópályán egy kamion a belső sávban áll, sofőrje valószínűleg ittas.

    A járőrök kiérkezésekor két autóvezető már rávette a férfit, hogy húzódjon le a leállósávba, majd amikor kinyitották a fülke ajtaját, már érezték rajta az erős alkoholszagot.

    Az autósok elmondták a rendőröknek, hogy kilométerek óta követték a kamiont, megelőzni nem merték, mert össze-vissza haladt a sávok közt.

    Hirdetés

    Fotó: police.hu

    A 40 éves kamionsofőr alkoholszintje a szondáztatásnál meghaladta az 1,6 ezrelék légalkoholszintet, előállítást követően a mintavételt végző orvos megállapítása szerint is súlyosan ittas állapotban volt. 

    A Pest megyei rendőrök az intézkedés közben budapesti kollégáikkal egyeztettek, akik a férfit összefüggésbe hozták két autó összetörésével és egy vasúti fényjelző kidöntésével is.

    A rendelkezésre álló adatok alapján a 40 éves sofőr az elfogását megelőző órában a Szerencs utcánál kamionjával nekiütközött a vasúti átjáró fényjelzőjének, majd továbbhajtott és nekiment két parkoló autónak is; az egyik autó az ütközés erejétől egy villanyoszlopnak is nekicsapódott.  A férfi ezután az M3-as autópálya irányába hajtott el.

    Fotó: police.hu

    A balesetek során senki nem sérült meg, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya ittas vezetés és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást.

    Hirdetés

    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Jelentkezett a futárcég. Szeretnék megtéríteni olvasónk kárát

    Jelentkezett a futárcég. Szeretnék megtéríteni olvasónk kárát

    Tegnap írtuk és mutattuk meg nektek egy olvasónk, Dávid történetét, akinek autóját – egy szóváltást követően – megrongálta egy budapesti kerékpáros, aki egy ismert futárcég alkalmazottja.


    VIDEÓ: Olyat vert a bicikis futár dühében a motorháztetőre, hogy behorpadt. Majd bemutatott és elhajtott


    Már a tegnap, az esti órákban, nyilvánosan, kommentben jelezte a futárcég ügyvezetője, hogy sajnálja a történteket és előzményektől, szövegkörnyezettől függetlenül szeretnék kártalanítani Dávidot.

    Kép: Facebook

    Nem sokkal később érkezett, szintén tegnap este:

    Kép: Facebook

    Dávid megerősítette, hogy keresték őt ma reggel az ügyben.

    Azt gondoljuk, hogy ahogyan a tegnapi esetet is, úgy ezt is fontos a publikum elé tárni.

    Rendkívül szimpatikus a cég vezetőjének hozzáállása ehhez a sajnálatos esethez.

    Hirdetés

    Kürti Gábor kommentjéből kiderült, hogy utólag a biciklis is megbánta a történteket.

    Az ügy esetleges további fejleményeiről tájékoztatunk titeket.

    Jön a karácsony, a forgalom növekedni fog. Kérünk titeket – közlekedjetek bármivel is – maradjatok higgadtak minden fogalmi szituációban. Hidd el, 2 perc múlva már bánni fogod azt, amit az indulat hevében tettél!

    Békés „együtt” közlekedést kívánunk mindenkinek!


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ez történik veletek a megpakolt kocsiban 50-nél, pláne, ha nem vagytok bekötve

    VIDEÓ: Ez történik veletek a megpakolt kocsiban 50-nél, pláne, ha nem vagytok bekötve

    Nemrég posztoltunk egy különös crash tesztet, ahol egy bolgár csapat, a Bri4ka kipróbálta, hogy mi történik, ha egy autót 200-zal nekiküldenek egy álló busz oldalának.


    KAPCSOLÓDÓ:

    VIDEÓ: Ez történik, ha 200-zal busznak rohan egy autó. A legdurvább törésteszt


    Rengetegen láttátok ezt a videót nálunk akkor, így gondoltuk most megmutatjuk egy másik, friss videójukat, amiben a biztonsági öv használatának fontosságára, valamint a helytelenül, vagy egyáltalán nem rögzített rakományok veszélyeire helyezték a hangsúlyt.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: „Mr. Cabrio” érkezik, szemből meg jön a kamion

    VIDEÓ: „Mr. Cabrio” érkezik, szemből meg jön a kamion

    Előtte gyalogátkelő, mellette buszmegálló, de nem érdekli. A szemből érkező kamionnak állóra kellett fékeznie.

    Tükörből látva nagy sebességgel jött Mr. Cabrio…

    Félre is kellett rántani a kormányt mert majdnem belémjött hátulról. Szinte biztos vagyok benne, ha ezt nem hajtom végre, lezúzza az autóm.

    Szerintem simán 100 km/h-val jött. Mint a videón látszik, ezután csodás manővereket hajtott végre,

    a szemből érkező kamionnak is állóra kellett fékeznie. Kb. 100 méter múlva egy körforgalom jött, ahol kénytelen volt megállni.

    Nyert kb. 3 autóhossznyi előnyt…” – fűzte a videóhoz olvasónk.

    Az eset még szerdán, kb. 13 óra magasságában történt, Csepelen, a II. Rákóczi Ferenc úton, Szigetszentmiklós felé haladva.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Olyat vert a bicikis futár dühében a motorháztetőre, hogy behorpadt. Majd bemutatott és elhajtott

    VIDEÓ: Olyat vert a bicikis futár dühében a motorháztetőre, hogy behorpadt. Majd bemutatott és elhajtott

    Az alábbi videót – autókat szerető olvasóink esetében – csak erős idegzetűeknek ajánljuk.

    „A tegnapi napon sajnos én is áldozatul estem egy közlekedési szóváltásnak.

    Egy biciklis futár szerint kivágtam elé és ezt azzal torolta meg, hogy behorpasztotta a motorháztetőt.

    Az autón kár keletkezett, egyértelmű volt a szándékosság.”

    – írja olvasónk, Dávid dühösen, tehetetlenül és elkeseredetten.

    Ez az, ami miatt sok bringás azt érzi, hogy bármit megtehet, mert egy ilyen esetben nem lesz egyszerű megtalálni és felelősségre vonni, hiszen a futárcégen kívül – akit egyébként már megkeresett Dávid, de cikkünk publikálásáig nem kapott választ – gyakorlatilag jelen esetben semmit nem tudni a cselekmény elkövetőjéről az egyedi azonosító hiányában.

    Megkérdeztük, hogy mennyire vészes a sérülés:

    „Tudod, új autón minden horpadás nagy, de látványos, mert pont az ívet sértette meg. Rettenetesen dühítő, mert hibásnak se érzem magam, a sebességből látható, hogy szó nem volt arról, hogy kivágtam elé.” – fűzte hozzá olvasónk, Dávid.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    FRISSÍTÉS:

    A felvételen lévő hangot NEM mi kevertük le! Ahol nem volt hang, oda zenét tettünk. A felvételt már így kaptuk meg olvasónktól. Azt gondoljuk, hogy a szövegkörnyezettől függetlenül nem elfogadható más értéktárgyának a csapkodása. Amennyiben a kerékpáros rendelkezik felvétellel és megkeresne minket, azt természetesen az objektivitás miatt közzétennénk.

    Jelentkezett a futárcég: https://dev.bpiautosok.hu/jelentkezett-a-futarceg-szeretnek-megteriteni-olvasonk-karat/


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Robogós vs. autós csata a Lánchídon. Lehúzódni nem akart, sőt eléggé bepöccent a Citroen sofőrje

    VIDEÓ: Robogós vs. autós csata a Lánchídon. Lehúzódni nem akart, sőt eléggé bepöccent a Citroen sofőrje

    A sok renitens, vezetésre alkalmatlan autósról szóló posztunk között van jó pár robogóval közlekedő, őket sok esetben – szerintünk jogosan – ekéző irományunk is.

    Tény, hogy sok esetben nem szeretjük autóban ülve, hogy centizgetik a tükrünket és mindenhol furakodnak,

    viszont ezen a felvételen egyértelműen látszik, hogy lett volna helye a Citroen sofőrjének a lehúzódásra.

    Miután ezt nem történt meg, a robogós ezt szóvá tette, majd ami ezután következik, az már megint a nagyon nem fér bele kategória, ezúttal az autós részéről.

    Ma este a Lánchídon araszoltunk. Mindenki a szélére húzódott, hogy a motorosok és kerékpárosok elférjenek.  De itt volt egy p@r@szt is. A robogós mellé ment, nem igazán fért el. Dudált két rövidet és integetett neki, hogy egy kicsit húzódjon le. Na erre húzta fel magát és gyakorlatilag megpróbálta elütni. – írta meg a felvételhez csatolva olvasónk.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Átmászott az M5-ös autópálya sövényén, hogy a szemben lévő leállósáv segélyhívóját használja

    VIDEÓ: Átmászott az M5-ös autópálya sövényén, hogy a szemben lévő leállósáv segélyhívóját használja

    Sajnos ismét döbbenetes felvételt kaptunk egyik olvasónktól.

    Olyat tett a – vélhetően lerobbant – kishaszon gépjárműnek a sofőrje, AMIT SOHA NE CSINÁLJ UTÁNA!

    Őszintén szólva eleve nem tudjuk elképzelni azt, hogy 2020-ban valakinél ne legyen működő mobiltelefon, amivel szükség esetén tudna segítséget hívni.

    De tételezzük fel, hogy ez megtörténhet. Még mindig nem értjük, hogy hogyan jutott eszébe az illetőnek az, hogy a szemben lévő oldalon található segélyhívót célozza meg.

    (Amennyiben nem robbant le az autó és a segélyhívó – mint cél -, csak egy leleményes fikció lenne a részünkről, akkor mi kérünk elnézést……., bár nem sokkal jobb forgatókönyv az sem, ha esetleg csupán kedve szottyant egyet sétálni a jó levegőn.)

    „A videón szereplő esetet szeretném megosztani veletek, ugyanis egy „öngyilkos” jelölt feltehetően lerobbant az autópálya másik oldalán (bal), ami a felvételen látszik és átmászott az én jobboldali pályámra, ezzel keresztezve a haladó forgalmat.

    Se láthatósági mellény, se semmi nem volt a delikvensen és még fekete ruhába is volt. A szerencsének köszönheti, hogy nem ütötte el senki.

    Ugye eleve szigorúan tilos bármiféle ilyen manőver elkövetése az autópályákon, pláne a nagy forgalmú M5-ön.

    Az eset szerda délelőtt, az M5-ös autópályán, a 24-es km kőnél volt.

    A célom a videóval az, hogy senki ne próbálja meg ezt a manővert elkövetni, még ha nincs látható forgalom a pályán, akkor se!”

    – fűzte hozzá olvasónk.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.


    MEGOSZTOM: