Kategória: Közlekedési kultúra fejlesztés

  • VIDEÓ: Ha parkolóban csapatnád kilinccsel előre, akkor ezt gondold át

    VIDEÓ: Ha parkolóban csapatnád kilinccsel előre, akkor ezt gondold át

    Az audis, aki az üres parkolóban csapatott kicsit, elég kellemetlen helyzetbe került.

    Egy rövid ideig ment a móka, de aztán az élet megmutatta, hogy mégsem érzi annyira a járgányt és az útviszonyokat, mint amennyire kéne. A hatalmas területen képes volt telibe találni egy lámpaoszlopot.

    Ebből is látszik, hogy amennyiben a vezetői képességeidet fejlesztenéd, akkor érdemes igénybevenni az erre kitalált vezetéstechnikai pályákat, mert még egy ekkora üres parkoló is rejthet veszélyeket.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • VIDEÓ: A 8-as autóúton hajtott szembe a forgalommal a Peugeot Partner sofőrje

    VIDEÓ: A 8-as autóúton hajtott szembe a forgalommal a Peugeot Partner sofőrje

    Épphogy közzétettük vasárnap, hogy szembe hajtott a forgalommal a 21-es autóúton egy Suzuki Alto sofőrje, máris kaptunk egy másik, január 19-i felvételt, amin ugyanez történik,

    de ezúttal a 8-as autóúton és egy Peugeot Partner kisteher gépjárművel elkövetve.

    Ahogy azt a tegnapi cikknél is leírtuk,

    ezekben, a sajnos nagyon gyakori esetekben nyilván nem szándékosságról, hanem óriási mértékű fegyelmetlenségről van szó, amit NEM LEHET TOLERÁLNI.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • VIDEÓ: Szembe hajtott a forgalommal a Suzuki Alto sofőrje a 21-es autóúton

    VIDEÓ: Szembe hajtott a forgalommal a Suzuki Alto sofőrje a 21-es autóúton

    Olvasónktól kaptuk a január 18-án – fedélzeti kamera – által rögzített felvételt.

    A felvételen a kamerás autó sofőrje szerencsére időben észleli a nagy sebességgel, forgalommal szemben hajtó Suzuki Alto-t és az előtte haladó Mercedes melletti elhaladást szerencsére megszakítja.

    A felvétel a 21-es autóúton, Hatvan ás Pásztó között lett rögzítve.


    KAPCSOLÓDÓ:

    Felvételen, ahogy a rendőrök karjaiba futott tegnap egy, a 8-as úton forgalommal szembe hajtó ámokfutó


    Ezekben, a sajnos nagyon gyakori esetekben nyilván nem szándékosságról, hanem óriási mértékű fegyelmetlenségről van szó, amit NEM LEHET TOLERÁLNI.

    A felvétel sajnos csak most lát napvilágot.

    “ Egy órával korábban történt az eset. Nem állítottuk át az órát “ – írta meg olvasónk.
    Számítunk partnerünk, a rendőrség segítségére az ügyben.

    Tájékoztatunk titeket a fejleményekről. Vezessetek Figyelmesen!!!

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Majdnem egy gyalogost is elgázolt a sofőr, aki két pirosat vett semmibe a Könyves Kálmán körúton

    VIDEÓ: Majdnem egy gyalogost is elgázolt a sofőr, aki két pirosat vett semmibe a Könyves Kálmán körúton

    A minden szabályt semmibe vevő autósról szombat délelőtt készült egy fedélzeti kamerás felvétel, amelyet olvasónktól kaptunk.

    Szombati a felvétel, amin rossz a dátumbélyegző. Tehát (2021.01.30.) és az óra sincs átállítva, tehát 1 órával később történt az esemény, mint amit lehet látni. „ – írja olvasónk.

    A felvétel a Könyves Kálmán körúton – az Üllői út felé haladva – készült a Vajda Péter utcai kereszteződésben.

    Az autós először a jobbra kanyarodó sávot használva, a piros jelzésen áthajtva kikerülte a többi – lámpánál várakozó – autóst,

    majd egy gyalogost is veszélyeztetve ezzel, áthajtott a Vajda Péter utcai kereszteződésen, majd folytatva a manővert az azt követő piros jelzést is figyelmen kívül hagyta.

    A fedélzeti kamerának hála, a rendőrség vélhetőleg el tud majd járni az ügyben.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • VIDEÓ: Csúnyán összetörték autóját, pedig csak a STOP táblánál kellett volna megállnia

    VIDEÓ: Csúnyán összetörték autóját, pedig csak a STOP táblánál kellett volna megállnia

    Olvasónk fedélzeti kamerája a 17. kerületben, a városközpontot elhagyva – kifelé haladva – rögzítette az alábbi koccanást, a Pesti út – Bujákhida u. kereszteződésben, még január 19-én.

    Azt gondoljuk, hogy egy tanulságos eset látható a felvételen.

    A Bujákhida utcából kihajtó autós nem állt meg a STOP táblánál. A sietség miatt emiatt pont annyival hamarabb kanyarodott ki a Pesti útra, hogy

    a sávot váltó – kamerás jármű elé behajtó – Opel Insignia sofőrje már nem tudta elkerülni az ütközést.

    Ebben a kereszteződésben egyébként nem véletlenül helyeztek el STOP táblát, hiszen igen forgalmas és aránylag lendületesen haladnak a Pesti út ezen szakaszán az autósok, sőt…, mivel két sávos itt a Pesti út, ezért pláne balesetveszélyes a helyszín, valamint egy kerékpársáv is áthalad itt.

    A STOP tábla előtt még egy enyhe fekvőrendőr is van egyébként, nem véletlenül…
    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • VIDEÓ: Ismét becsapódott egy autó a Közút munkagépébe. Térfigyelő rögzítette

    VIDEÓ: Ismét becsapódott egy autó a Közút munkagépébe. Térfigyelő rögzítette

    Csütörtök délelőtt az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Tatabánya térségében az elválasztósávban dolgoztak a Magyar Közút szakemberei.

    A munkákat szerencsére ütközési energiaelnyelő modul fedezetében végezték.

    A munkaterület előtt két helyen is előjeleztük a terelést, két lépcsőben 100, illetve 80 km/órás sebességkorlátozás volt érvényben.

    Az energiaelnyelővel felszerelt narancssárga teherautón ráadásul külön fénytechnika figyelmeztette az autósokat, ezen kívül két változtatható jelzésképű, az autópálya felett található digitális kijelzőn is előre felhívtuk az autósok figyelmét a munkavégzésre.

    Sajnálatos módon mindezek ellenére egy autós nekihajtott a munkaterületen dolgozó kollégáinkat védő teherautóba. Az energiaelnyelő viszont ellátta funkcióját, így szerencsére nem történt személyi sérülés. – írta meg közleményében a Magyar Közút. Írják továbbá:

    2000 óta 17 kollégánkat vesztettük el munkavégzés közben, munkaterületen, figyelmetlen autósok miatt. Ráadásul gyakorlatilag hetente történik ehhez hasonló eset a gyorsforgalmi útjainkon. Ezért is kérjük, hogy a közlekedők figyeljék a fentebb is említett előjelzéseket, a munkaterületekre vonatkozóan nem véletlenül vannak kint ezek a táblák és információk, és ami fontos, időben kezdjék el a besorolást az elfogyó sávból.

    Hirdetés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Két bója okozott olyan balesetveszélyt az Andor utcán, amiből érdemes tanulni annak is, aki kitette őket

    VIDEÓ: Két bója okozott olyan balesetveszélyt az Andor utcán, amiből érdemes tanulni annak is, aki kitette őket

    Olvasónk készítette a 11.kerületi Andor utca egyik házának ablakából azt a felvételt, ami tökéletesen szemlélteti azt, hogy mennyire nem látják az autósok azt, hogy mi van az előttük haladó autós előtt közvetlenül.

    Ilyen esetekben nem segít túl sokat a követési távolság nem megfelelő megtartása sem, de a legnagyobb probléma az, ha a karbantartást végzők nem használnak előjelző táblát.

    Olvasónk – a felvétel készítője – szerint, ugyanis semmi nem jelezte előre az autósoknak a kihelyezett bójákat.

    ” Ma reggel kinéztem az ablakon és ez tárult a szemem elé…

    Nem hiszem el, hogy ennyi eszük van a közmunkásoknak… Mindegyik csak nézte a történéseket.

    Ők helyezték ki a bójákat, amit semmilyen előjelző tábla nem jelzett és valaki mögött haladva igen nehéz észrevennie bárkinek is azokat…

    ( Szerencsére nem lett baj, hamar visszavették a bójákat. ) ” – fűzte a veszélyes szituációkról készült videóhoz olvasónk.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • VIDEÓ: A szembe sávban előzte a sort a tahó, amire rákanyarodtak (volna) a zöldet kapó autósok

    VIDEÓ: A szembe sávban előzte a sort a tahó, amire rákanyarodtak (volna) a zöldet kapó autósok

    A felvételt még múlt hét csütörtökön rögzítette olvasónk fedélzeti kamerája.

    ” Autóval haladtam a IV. kerületi Megyeri úton az Óceánárok utca felé, majd a kereszteződésnél balra kanyarodtam.

    A szélső sávban lassú volt a forgalom, mivel sokan lekanyarodtak a útszélén levő szupermarketbe. A videó eleje 50 km/h-s zónában készült, a 70-es tábla után nem sokkal jött a piros lámpa ezért nem gyorsítottam, mint ahogy az előttem haladó 4-5 autó sem.

    A mögöttem haladó képtelen volt felfogni, hogy a délutáni csúcsforgalomban nem mindig lehet a megengedett maximális sebességgel haladni, ezért

    egy egyszerű mozdulattal átvágott a záróvonalon a 2×2 sávos út szembejövő oldalára, ahol majdnem összeütközött a szabályosan érkező keresztező forgalom járműveivel.

    Ezután áthajtott a piroson és elkanyarodott balra. A keresztező forgalom előtt takarásban volt a veszélyes szabálytalankodó a lámpánál várakozók miatt.

    Nagy részben a szerencsének és kis részben a szabályosan közlekedők gyors kitérésének köszönhető, hogy nem történt súlyos baleset. ” írta meg olvasónk, a felvétel készítője.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Nézd ezt meg és oldd meg a jég eltávolítását! Szerencsére nem egy gyalogátkelőnél történt

    VIDEÓ: Nézd ezt meg és oldd meg a jég eltávolítását! Szerencsére nem egy gyalogátkelőnél történt

    Sajnos minden évben téma kell legyen ez.

    Rengetegen felelőtlenül nem törődnek a hó / jég eltávolításával a téli időszakban, pedig komoly balesetet is okozhat egy nagyobb lezuhanó jégtömb.


    KAPCSOLÓDÓ:

    Kamionról lezuhant hatalmas jégdarab okozott balesetet


    Elsősorban a gyorsforgalmú utakon jelentenek a lezuhanó jégdarabok óriási veszélyt, főként kamionok esetében, de mint azt a felvételen láthatjuk

    megesik, hogy lakott területen zuhan le a tetőről az óriási mennyiségű jég, ami komoly személyi sérülést, jobb esetben pedig anyagi kárt okozhat.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • Felvételen, ahogy akcióba lendül a civil rendőr Skoda Debrecenben

    Felvételen, ahogy akcióba lendül a civil rendőr Skoda Debrecenben

    Mutattunk Nektek nemrég egy esetet, ami ugyanitt történt, vagyis Debrecenben, az Árpád-téren, kb. egy hónapja.


    KAPCSOLÓDÓ:

    VIDEÓ: Megint menekülnie kellett a gyalogosoknak, ezúttal Debrecenben


    Ma reggel ugyanott zajlott az alábbi videón látható civil rendőrautós akció, ahol gyanítjuk, hogy direkt, gyalogosbiztonsági célból figyelték meg a rendőrök a gyalogátkelőhelyet.

    Nem tudjuk mennyi ideig kellett arra várniuk, hogy kioszthassanak egy jogos büntetést, de a morált ismerve bizonyára nem ott őszültek meg az autóban.

    ” A reggeli csúcsban még eszetlenebbül mennek az emberek, a kedves autós (aki nem engedett el egy járdára lelépő gyalogost) pechére ezt most egy civil rendőr nézte végig. ” – tette hozzá olvasónk.

    1-2 hete alapítónk beszélt egy videóban arról, hogy mi számíthat a gyalogos zavarásának. Nos ezen, az alábbi videón nincs ezzel kapcsolatos kérdés. A gyalogos már régen elindult az átkelőn, amikor a szemből érkező autós nem adott neki elsőbbséget.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • A „Köszönet” kampány záróakkordja: Fényüzenetek a “rendőrpalotán”

    A „Köszönet” kampány záróakkordja: Fényüzenetek a “rendőrpalotán”

    A „Köszönet” kampány záróakkordjaként négy napon át sötétedéstől az ORFK budapesti központi épületén fényfestéssel üzen az autósoknak a rendőrség. Így szeretnék megköszönni az autósoknak, hogy 2020-ban jelentősen csökkent a balesetek száma.

    Az ORFK-OBB a “Köszönet” kampány zárásaként a Rendőrségi Igazgatási Központ (Budapest, XIII. kerület Teve utca) homlokzatát fényfestéssel díszíti, amely január 26-tól szombat estig minden nap látható lesz délután 5 órától este 8 óráig. A fényfestésen az OBB plakátjai elevenednek meg animált formában.

    Ezzel zárul az ORFK-OBB kampánya, amelyben megköszöni a közlekedőknek a pozitív hozzáállást és egyben felhívja a figyelmet a közlekedésbiztonság és a társadalmi felelősség kapcsolatára. Ugyanis 1956 óta nem volt olyen alacsony a közlekedési halálesetek száma, mint 2020-ban. Az előzetes adatok alapján 2020 folyamán 17,3 százalékkal kevesebb baleset történt, mint az előző évben. A 13 745 balesetben 454 ember vesztette életét, amely 24,6 százalékos csökkenést jelent a 2019-ben regisztrált 602 halálesethez képest.

    A kedvező baleseti adatok csak részben köszönhetők a koronavírus járvány miatti korlátozó intézkedéseknek.

    A csökkenés, már az év elejétől tapasztalható volt, valamint a nyári forgalomélénkülés ellenére is megfigyelhető volt – korábbi cikkeinkben összevetetttük a baleseti számok csökkenését az üzemanyagfogyasztási statisztikával, a VÉDA-kapuk által mért áthaladási forgalommal, valamint a környező országok statisztikáival.

    A szakértők szerint jelentősen hatott a közlekedőkre a megváltozott rendőri jelenlét az utakon.

    A civil jellegű rendőrautókból történő rejtett ellenőrzések elindításával a közlekedők bárhol, bármikor számíthatnak szabálytalanság esetén rendőri fellépésre, amely a tapasztalatok és az adatok szerint jelentős visszatartó erő.

    A fényfestés grafikáiról a fotók megtekinthetők a kreszvaltozas.hu képgalériájában.

    Az eseményen mi is részt vettünk, ahol bejelentettük a ORFK-OBB-vel való együttműködésünket.

    A bpiautosok.hu és az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság (kreszvaltozas.hu) célja nagyon nagy részben közös, ezért stratégiailag mostantól együttműködünk velük.

    Ennek kapcsán első számú célkitűzésünk lesz a balesetek visszaszorítása a jövőben.

    Továbbra is várjuk tőletek a – leginkább direkt szabályszegőkről készült, valamint tanulságos – fedélzeti kamerás felvételeket.

    A rendőrséggel együttműködve, a média és a közösség erejével reméljük még hatékonyabban tudjuk pofátlan(tan)ítani azt, aki erre rászolgál.


    MEGOSZTOM:

  • Három autó ütközött, ahol 7 gyermeket védtek meg a biztonsági felszerelések és azok helyes használata

    Három autó ütközött, ahol 7 gyermeket védtek meg a biztonsági felszerelések és azok helyes használata

    Három autó ütközött egy ma reggeli közlekedési balesetben a főváros 11. kerületében, a járművekben három anyuka és összesen hét különböző korú gyermek utazott.

    A biztonsági felszereléseknek is köszönhetően kisebb-nagyobb zúzódásokon kívül senki sem sérült meg igazán súlyosan.

    A kiérkező mentőhelikopter, gyermekrohamkocsi és más mentőegységek tagjai hamar ellátták és kórházba vitték a sérülteket, akik közül a legkisebb gyermek teljesen elvarázsolta a mentős szakembereket.

    A 7 hónapos, világítóan kék szemű kisfiú az ijedtség és a váratlan baj ellenére is mindvégig édesen mosolygott, miközben a 11 éves tesója a kórházba vezető úton érdeklődve nézegette a rohamkocsi felszerelését. Anyukáknak, gyerekeknek mielőbbi gyógyulást kívánunk!

    – írja Facebook posztjában az Országos Mentőszolgálat

    Borítókép: Szili Sándor
  • VIDEÓ: Szemből behajtott, nekiment egy autónak, majd elhajtott a kisbusz sofőrje

    VIDEÓ: Szemből behajtott, nekiment egy autónak, majd elhajtott a kisbusz sofőrje

    Olvasónktól kaptuk a megdöbbentő felvételt, amit fedélzeti kamerája rögzített 24-én, vasárnap, a délutáni órákban Gyöngyösön, a bevásárlóközponthoz közeli körforgalomban.

    Egy kisbusz menetiránnyal szemben hajtott be a gyöngyösi körforgalomba, nekihajtott a kamerás autó előtt -szabályosan – haladó kocsinak, majd elhajtott.

    A károsult autós az incident követően feltehetően a kisbusz után hajtott.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    FRISSÍTÉS:

    Az ütközés után még letarolt egy kukát is, majd besétált a rendőrségre

  • VIDEÓ: Tarolt a száguldó autós tegnap, mert elékanyarodtak

    VIDEÓ: Tarolt a száguldó autós tegnap, mert elékanyarodtak

    Olvasónk küldte a tegnap a Tiszaföldváron készült megdöbbentő felvételt.

    A fekete autó – lakott területen értve – hatalmas sebességgel csapódott bele az elékanyarodó autóba, valamint egy másik, parkoló autóba is, majd felhajtott a padkára.

    A parkoló autót akkora sebességgel találta el, hogy az megpördült.

    Személyi sérülésről egyelőre nincs információnk. (ezzel kapcsolatban hamarosan frissítjük cikkünk.)

    A baleset elkerülhető, vagy legalábbis a kimenetelének súlyossága minimalizálható lett volna, ha nem történik gyorshajtás, valamint a kanyarodó autós figyelmesebb.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • Videón egy kőbányai baleset. A STOP-nál jobb lett volna szabályosan megállni

    Videón egy kőbányai baleset. A STOP-nál jobb lett volna szabályosan megállni

    Olvasónk fedélzeti kamerája Budapest 10. kerületében, a Gergely utca – Kőér utca kereszteződésében rögzített egy elég komoly balesetet.

    ” Itt a nagy forgalom miatt rengeteg baleset történik. Lehet egy körforgalom vagy közlekedési lámpa kellene. A balesetben személyi sérülés nem történt, szerencsére. „

    – tudtuk meg tőle.

    A felvételen jól látszik, hogy a balesetet okozó autós amiatt lassít le a kereszteződésben, mert az előtte jobbra kanyarodó autós lefékezett.

    A kanyarodási manőver után azonnal a gázra lép és ekkor történik az ütközés, a jobbról érkező autóssal.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.