Kategória: Közlekedési kultúra fejlesztés

  • Frontális balesetet okozott kis-híján a sietős kisbusz

    Frontális balesetet okozott kis-híján a sietős kisbusz

    Olvasónktól kaptuk a felvételt, amit a 18. kerületi Cziffra György utcában rögzített az egyik buszmegállónál.

    Nem számított neki a gyalogátkelő, már ott megkezdte az előzést, amit egy szembe jövő autótól befejezni már nem tudott.

    Csak a satuféken és a szerencsén múlott, hogy el tudták kerülni a résztvevők a frontális balesetet.

    Tudjuk jól, hogy az ilyen kisbuszok és áruszállítók időre dolgoznak, de amikor megtörténik a baj, akkor ez senkit nem fog érdekelni.

    Egy felelős munkáltató pedig nem hajszolja ilyen helyzetbe a sofőrjeit
    Szóval kifogás: No way…

    Gondolkodtató:

    VIDEÓ: Miért a puttonyos cégautó mindig a leggyorsabb, legagresszívabb?

    MEGOSZTOM:
  • Elütötték, beismerte hogy hibázott, bocsánatot kért és köszönetet mondott

    Elütötték, beismerte hogy hibázott, bocsánatot kért és köszönetet mondott

    Egy idős férfi igyekezett a buszmegálló felé a havas esőben, amikor egy érkező autó elütötte.A gyalogos azt mondta a sofőrnek, hogy nem sérült meg, és megy is tovább, de az autó vezetője inkább mentőt hívott. – írja az origo.hu

    Megkereste a 112press.hu szerkesztőségét az idős gyalogos fia. Kiderült, hogy az édesapját a kórházban megvizsgálták, megröntgenezték, de szerencsére nem szenvedett súlyos sérülést, a fején egy duzzanat emlékezteti a balesetre. A gyalogos egy másik vasi városba szeretett volna eljutni busszal, és mivel nagyon sietett, ezért nem ment el a kijelölt gyalogátkelőhelyig.

    A férfi fia elmondta, hogy édesapja tisztában van vele, hogy nagyot hibázott, és ezúton is szeretne elnézést kérni az általa előidézett szituációért. Egyben nagyon köszöni a Peugeot személyautót vezető orvosnak, hogy ennyire előrelátó volt.

    Az elütött gyalogos külön köszönetet mondott a mentőknek is, akik nemcsak gondosan bántak vele a kórházba menet, de megtalálták az idős férfi hallókészülékét is,amit később visszajuttattak neki, komoly költségtől kímélve meg ezzel a családot.

    Forrás: origo.hu
    Borítókép: 112press
    MEGOSZTOM:
  • VIDEÓ: Mivel és hogyan szednek ki a roncsból??? | A Tűzoltók kulisszatitkai…

    VIDEÓ: Mivel és hogyan szednek ki a roncsból??? | A Tűzoltók kulisszatitkai…

    A 3. kerületi tűzoltó parancsnokságnál jártunk,

    ahol elképesztő mennyiségű eszközt és a legújabb tűzoltó fecskendő autót ismerhettük meg.

    Ha megnézitek a videót, átélhetitek azt, amit mi.

    Megnyugvással töltött el minket forgatás és amit utána éreztünk,

    Ugyanis nagyszerű, kiegyensúlyozott és nagyon komolyan képzett embereket ismerhettünk meg, akik ereiben nagyon erősen lüktet a nagybetűs hivatástudat.

    Köszönjük Nektek Fiúk, tiszteljük a munkátokat és kitartást, valamint sok-sok megbecsülést kívánunk nektek, minden értelemben.

    Ha tetszik, iratkozz fel
    YouTube csatornánkra ITT!

    MEGOSZTOM:
  • Újabb kamionos „kalandról” küldött VIDEÓT olvasónk, a tegnapi sztori margójára

    Újabb kamionos „kalandról” küldött VIDEÓT olvasónk, a tegnapi sztori margójára

    Tegnap mutattunk egy videót, amit olvasónk küldött.

    Kérte, hogy a sztori margójára egy 2017-es esetet is mutassunk meg.

    Vigyázzatok magatokra és legyetek mindig résen…

    MEGOSZTOM:
  • Ma reggeli esethez keresnek szemtanúkat

    Ma reggeli esethez keresnek szemtanúkat

    Olvasónk, Szilvi fordult hozzánk segítségért:

    „Ma reggel 7.15 és 7.30 között a Budaörsi úton befelé, a BAH csomópont előtt, egy szürke Opel Agila, egy hirtelen sávváltással bevágott elénk (kék VW Jetta) és végighúzta az autó jobboldalát.

    A vétkes sofőr tovább hajtott,szinte üldözőbe kellett venni és az Alkotás utcai Shell kútnál tudtuk csak megállásra kényszeríteni.

    Sérült sajnos az első és a hátsó ajtó és mindkét sárhányó is 🙁

    Rendőri intézkedést kértünk, de a rendőr előtt is hazudozott a kedves 70 feletti idős hölgy.

    A rendőrnek egyértelmű volt a sérülés alapján, csak át kell adniuk a 11. kerületieknek az esetet, mivel ők oda az Alkotás utcába az 1. kerületből jöttek.

    Ezért kérjük, aki látta az esetet, írjon privátban!”

    „Segítségeteket, megosztásaitokat előre is köszönjük!

    Ha bárki látta, kérem írjon ide: [email protected]

    MEGOSZTOM:
  • Amikor „lúzerként” szívok az M0-son és jókor jön a rendőr

    Amikor „lúzerként” szívok az M0-son és jókor jön a rendőr

    2019.01.16 a dátum, amit nem felejtek el.

    Drága édesapám, akinek Székesfehérvártól ecseteltem, hogy az M7-ről nem jó ötlet lemenni az M0-ra, úgy általában egy jó ideje, nem hitt nekem.

    Ő megtette, majd kb. 10 másodperc múlva 0-ra álltunk meg a kamionok tengerében.

    Ezt egy laza 2,5 órás araszolás követte, állítólag a sávok újraragasztása miatt, amit egyébként csúcsidőn kívülre terveztek, legalábbis ezt hallottuk a hírekben.

    Miután leszögeztem, hogy többé nem ülök vele közös autóba, amennyiben szóba kerül az M0-ás és kezdett helyreállni a vérnyomásunk a megváltoztathatatlan tényt elfogadva, miszerint itt fogunk szenvedni órákat,

    jött a szokásos leállósávban való cselezés a renitensebb fajtájúaktól, amit megírom őszintén nem számoltam meg darabra, de csak heccből elindítottam a kamerát.

    Ekkor az össz, nyomorult, proletár kárörvendést, amit talán az egész lúzer kocsisor érzett, beteljesítette egy jókor megjelenő rendőrautó.

    Ettől függetlenül még egészen a 6-os útig szívtuk a f..t, tehát ettől nem lett jobb a sorsunk, de hát na…
    Köszönjük a szerveknek a minimál káröröm okozást, hiszen mi vagyunk úgyis az önkéntes rendőrök országa. Vagy nem???

    Üdv mindenkinek és fogadjátok el.
    M0-s volt, de jó ideje NINCS!!! Legalábbis nekem tuti… A kamionosokat, pedig szívből sajnáljuk…

    -Krisz-, főszerkesztő.

    MEGOSZTOM:
  • VIDEÓ: A táblák itt is teljesen feleslegesek voltak. Ráadásul lehet tetézni a bajt

    VIDEÓ: A táblák itt is teljesen feleslegesek voltak. Ráadásul lehet tetézni a bajt

    Itthon is nagyon gyakori az, hogy a kamionosok, teherautósok „lefejezik” a járművüket, viszont ritka, hogy tetézi a sofőr a bajt.

    Pánikhelyzetben hajlamosak a sofőrök megmagyarázhatatlan baklövéseket elkövetni.

    A videón az látszik, ahogy a baleset után a teherautó hátranézés nélkül letolatja a mögötte álló autót.

    Sajnos hazánkban is nemrég volt erre egy példa, amit szerencsére egy ipari kamera rögzített, ugyanis a teherautó sofőrje, a sértett szerint első körben megpróbálta letagadni azt, hogy ő tolatott volna bele az akkor néhány hetes Suzuki Vitarába.

    Ez a „döbbenet” sztori miatt vegyél azonnal fedélzeti kamerát a kocsidba. 975km volt benne

    MEGOSZTOM:
  • Elveszik a jogsiját annak, aki vezetés közben mobilozik Romániában

    Elveszik a jogsiját annak, aki vezetés közben mobilozik Romániában

    Drasztikus hírt közölt le a Transindex.ro hírportál.

    Napjaink legveszélyesebb cselekvése vezetés közben a mobilozás.
    Hozzánk nőtt, függés alakult ki…
    SAJNOS NEM TELEFONÁLUNK, HANEM PÖTYÖGÜNK, ami 100X durvább…
    Neki, az alább látható videón most szerencséje volt, a szemből jövőknek (ha lettek volna) meg pláne!

    Éppen ezért üdvözöljük a hírt, miszerint Román szomszédainknál

    30 napra bevonhatják annak a gépkocsi vezetőnek a hajtási jogosítványát, aki vezetés közben mobiltelefont, vagy bármilyen más, szöveg, fotó-, vagy videóanyag rögzítésére, vagy visszaadására alkalmas eszközt (például táblagépet) tart a kezében

    – írja az Agerpres. Egyebek mellett ezt tartalmazza az a törvénymódosító javaslat, amelyet pénteken bocsátottak közvitára a belügyminisztérium honlapján.

    A vétkes sofőrt 9-20 büntetőpontnak megfelelő bírsággal sújthatják.

    Az előírás a kerékpárosokra is vonatkozik.

    A módosítások 60 nappal az után lépnek érvénybe, hogy a jogszabály megjelent a Hivatalos Közlönyben. Ez alatt az időszak alatt a rendőrség tájékoztató kampányt szervez. (agerpres) 

    Forrás, – a Transindex.ro portálról

    MEGOSZTOM:
  • VIDEÓ: Na ezért foglalkozunk a rosszul hangolt lámpákkal

    VIDEÓ: Na ezért foglalkozunk a rosszul hangolt lámpákkal

    Olvasónk küldte a videót, amin látszik, hogy este 11-kor mi van a Kós Károly sétányon.

    Írja:

    Ma éjjel tizenegykor a következő látvány fogadott a Kós Károly sétányon a városból kifele vezető oldalon. Az autók a sétány teljes hosszában álltak, forgalmi akadály nem volt. A lámpa a Hermina úti kereszteződésben viszont 21 másodperc után váltott (mivel nem stopperrel mértem, ezért valószínűleg fél perc lehet(ett) a periódusidő). A kereszt- és kanyarodó forgalom a felüljáróról és a felüljáróra minimális volt, ahogy az egész városban gyér volt a forgalom. Nem kell mondani, elkezdődött az ügyeskedés, a szabálytalan előzés.

    Ezért indítottuk ezt a kezdeményezést:

    Rosszul hangolt lámpák Budapesten. Gyűjtsük össze…

    MEGOSZTOM:
  • VIDEÓ: Ez a közúton driftelgetés most nem végződött jól

    VIDEÓ: Ez a közúton driftelgetés most nem végződött jól

    A felvételt rögzítő busz szabályosan haladt, a relatív sebességhatárokat betartva, majd szemből jött az „áldás”.

    Elhisszük, hogy sok, magát kiváló sofőrnek tartó fiatalt vonz ilyenkor a csúszós út, de ez még a forgalomtól elzárt területeken is gyakran végződik lámpára felcsavarodással, vagy hasonló, első sorban vagyoni káros balesettel.

    Ez esetben egy busznak sikerült ütköznie a 22 éves lengyel sofőrnek, akinek állítólag bevonták a jogosítványát.

    MEGOSZTOM:
  • Fotók: Összetörték, elhajtottak. Szemtanúkat keresnek

    Fotók: Összetörték, elhajtottak. Szemtanúkat keresnek

    Az eset vélhetőleg szilveszter éjjelén, vagy január elsején történt a tulajdonos szerint, aki a következőben kér segítséget:

    „Kedves ismerőseim! December 31 én délután vagy január elsején a következő sajnálatos dolog történt velünk:

    a VIII., kerület Karácsony Sándor utca 16. előtt, utcán parkoló autónkat valaki összetörte.

    Sajnos mi már csak a tényeket tudtuk megállapítani, nem tudjuk pontosan mikor és ki okozta a balesetet.

    A kárt okozó autó kék színű festékmaradványt hagyott az autónkon.

    Remélem meglesz! Előre is köszönöm!”

    Ha valaki esetleg látta, írjon az eredeti poszt szerzőjének privát üzenetet, amit a nevében is köszönünk.

    „Kérlek minél többen osszátok meg, hátha valaki segítségünkre lehet!”

    MEGOSZTOM:
  • Videó – Az M5-ön síkosságmentesítést végző konvojjal kapcsolatban kérdezett olvasónk

    Videó – Az M5-ön síkosságmentesítést végző konvojjal kapcsolatban kérdezett olvasónk

    Az M5-ön dolgozó hótoló konvoj haladását rögzítette egy olvasónk és az alábbi kérdéssel fordult hozzánk:

    Szombat „Reggel 8-óra előtt pár perccel érkeztem az M5 autópálya Szeged felé vezető szakaszára.

    Amikor Pestről kiértem a pályára egyből beálltam kettő hókotró mögé, akik a képen és videón látható módon közlekedtek.

    Ami számomra felháborító volt az egészben, hogy így ment ez egészen Örkényig, amikor a kihajtónál én megtudtam őket előzni. Ekkorra már akkora volt a dugó hogy szinte Budapesten volt a sor vége, de a két hókotró továbbra is egymás mellett ment.

     Amikor próbáltuk megelőzni akkor direkt úgy álltak be, hogy ne lehessen elférni tőlük….

    több autó is próbálta őket megelőzni a járható leállósávban, de amikor ezt megpróbálták megtenni a külső sávban közlekedő hókotró direkt lejjebb húzódott hogy ne férjen el mellette senki. Mi már Kecskeméten voltunk a pályán, de mögöttünk még nem jött semmi autó. Szóval kérdéses hogy meddig ment a két hókotró egymás mellett.”

     Ilyen mértékű hó volt az autópályán

    Szerintetek ez mennyire volt szabályos? – tette fel a kérdést olvasónk…

    Mi pedig most rátok bízzuk a kérdés megválaszolását és annyit fűznénk hozzá, hogy a lassan járj tovább érsz elvet preferáljuk.

    MEGOSZTOM:
  • VIDEÓ: Ilyen vontatást még nem láttál. Sofőr nuku.

    VIDEÓ: Ilyen vontatást még nem láttál. Sofőr nuku.

    Elképesztő vontatást vettek fel, aminek csúnya vége lett.

    A helyszín feltételezhetően Amerika.

    MEGOSZTOM:
  • Videó: Így húzzák meg az autód a béna sunyik, Budapesten

    Videó: Így húzzák meg az autód a béna sunyik, Budapesten

    Olvasónk, Gábor küldte a felvételt, amin látszik, hogy a Citroen tulaja mennyire „zseniálisan érzi” a járművét és húzza meg a Peugeot-ot.

    A beállni akaró Citroen nem fér be, nekimegy a Peugeot-nak, majd kitolat és szépen elmegy.

    Gábornál nem volt toll, meg papír, viszont legalább elküldte nekünk a felvételt, amit köszönünk a károsult nevében is.

    Amennyiben a Peugeot tulaja jelentkezik nálunk, mert komolyabb lett a kára, eláruljuk a rendszámot is neki.

    Elkeserítő egyébként a morál ezen a téren.

    Gábor autóját már többször húzták meg és hagyták cserben. Fotókat is küldött róla, hogy emiatt hogyan néz ki, az egyébként féltett gépjárműve.

    „az én autómnak teljesen fényezett a lökhárítója, és körbe van karistolva rendesen, valószínűleg ugyanilyen autóstársak miatt.

    És én már kaptam meg másik autóstól, aki ráb@szta az ajtaját a gyönyörű makulátlan autómra anno, hogy „most mit akadok ki egy horpadáson”…

    Így néz ki a kocsim most ugyanilyen trógerek miatt.
    Gondolom ők is úgy voltak vele hogy “jaj ez csak agy karcolás”

    Sajnos bele kell törődni, hogy az autóm így néz ki, mert a legtöbben sz@rnak mindenkire, csak a saját érdeküket tartják fontosnak.

    Igyekszem úgy felfogni, mintha Párizsban élnék, mert ott elfogadott az autók ide-oda lökdösése parkolás közben. Szóval a parkolás, mintha Párizsban lenne, a közlekedés mintha Moszkvában (a sok törtető tahó miatt) ??” – írja Gábor.

    És mennyire igaza van… 🙁

    Állítása szerint sokan ezért parkolnak két helyre a szűk helyeken, mert egyszerűen féltik a „sunyi bénáktól”, akik vagy az ajtót nyitják rá a másikra, vagy esetleg még komolyabb kárt okozva meghúzzák az autót.
    Olvasónk fotója autójáról
    Olvasónk fotója autójáról
    MEGOSZTOM:
  • A szállító: Megoldotta a Mazda sofőrje

    A szállító: Megoldotta a Mazda sofőrje

    Egy 18. kerületi nyilvános Facebook csoportba posztolták a képet,

    amin a Mazda 6 sofőrje elképesztő felelőtlen módon szállítja a rakományát.

    Járna a csekk…

    „Kilógó csomag szállítása
    Fenyőfa, bicikli, lapra szerelt szekrény – néhány gyakori tárgy, amely általában nem fér a karosszériába, ezért kilóg a csomagtartóból, amelynek ajtaját gumipókkal vagy hevederrel húzzák le. Persze, piros rongyot kell a végére kötni – gondolják sokan, rosszul. Valóban meg kell jelölni a legfeljebb a meghatározott hosszúságban túlnyúló holmikat, amelyeket viszont legfeljebb a tetőcsomagtartón szállíthatjuk, mivel utazás közben a jármű valamennyi ajtaját csukva kell tartani.” – olvasható az origo.hu -n

    47. § (2) A rakományt a járművön – annak belsejében, illetőleg rakfelületén – úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse. Gondoskodni kell különösen arról, hogy a rakomány (..)
    b) a jármű ajtajainak, illetőleg a rakfelület oldalfalainak lezárását ne gátolja.

    MEGOSZTOM: