Kategória: Közlekedési kultúra fejlesztés

  • VIDEÓ: Képtelen volt kikerülni az álló Toyotát. Nekiment, majd lelépett a piros Peugeot sofőrje

    VIDEÓ: Képtelen volt kikerülni az álló Toyotát. Nekiment, majd lelépett a piros Peugeot sofőrje

    Olvasónk, Dani fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt a mai napon, délelőtt.

    A rakparton araszolt a sorban, ami megállt. A hátsó kamera képén jól látni, hogy a „tehetséges” sofőr a piros Peugeotban sávot akar váltani, de az álló kamerás autót nem sikerül úgy kikerülnie, hogy ne húzza azt meg.

    Ez persze bárkivel előfordulhat (na jó, azért kell hozzá valami „plusz”), de amit utána tett, arra nehéz magyarázatot találni, ugyanis szemrebbenés nélkül elhajtott. Tekintettel a kamerán is jól hallható puffanó hangra és Dani fülsüketítő dudálására, nehezen tudjuk elképzelni, hogy nem vette észre, hogy mit tett.

    Dani az esetet követően azonnal rendőrt hívott, akiknek elmagyarázta, hogy mi történt. A szondát biztonságképpen (valamint, mert ilyen esetben kötelező), megfújatták vele, majd a felvétel megtekintése után feljelentés történt. A rendőrök tájékoztatása szerint Daninak a károkozó biztosítójához kell fordulnia.

    Egy biztos, kamera nélkül nem lett volna ilyen egyszerű a procedúra, viszont még egyszerűbb lett volna, ha a károkozó „esetleg” megáll?! Friss híreink itt.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Driftelni próbáltak! Nagyobb volt az önbizalom, mint a tudás

    VIDEÓ: Driftelni próbáltak! Nagyobb volt az önbizalom, mint a tudás

    Három felvételt mutatunk nektek egy videóban.

    A közös bennük, hogy mindhárom felvételen BMW látható (elnézést kérünk már megint a BMW-s tulajoktól, tényleg nem direkt ilyeneket válogattunk be! Ez a hátsó kerék átka…)

    Az első videónál Debrecenben járunk:

    Május 19-én egy hirtelen jött eső végén egy BMW sofőr úgy gondolta, hogy csapat egy jót Debrecenben, a Nagyerdei körforgalomban.

    Nagyobb volt a gázfröccs, mint amit a technikai tudása elbírt, így keresztbe is állt az autó. Miután ezt sikerült összehoznia, szembe sávban hajtott ki a körforgalomból, csak hogy halmozza az élvezeteket.

    – írta meg olvasónk.

    A második eset már Veszprémben történt:

    „Veszprémben, a Wartha Vince – József Attila utca kereszteződésében történt. Szemből érkezik nagy sebességgel egy „driftelő” BMW.

    Nem adta ki az ívet a csúszás, így gyönyörűen felrakta a kocsi hátulját a járdára úgy, hogy ki is tört belőle egy darabot.”

    Végül pedig Alsónémediben történt egy hasonló eset. Technikailag talán a legkevésbé ebbe lehet belekötni, amellett, hogy nagyon nem közúton kéne ezt próbálhatni… Friss híreink itt.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Óriási hibát követett el a biciklis és talán még neki állt feljebb. Ráadásul nem egyedül ült a kerékpáron

    VIDEÓ: Óriási hibát követett el a biciklis és talán még neki állt feljebb. Ráadásul nem egyedül ült a kerékpáron

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt.

    Nem sokon múlott a minap egy baleset a 3. kerületben, a Szentendrei úton.

    A videón jól látszik, hogy a piros lámpánál álló autók zöldet kapnak, ami után egy – a Szentendrei úttal párhuzamosan közlekedő – kerékpáros úgy gondolta, hogy a gyalogátkelőre felhajtva – a kerékpárról nem leszállva – átteker az út túloldalára, keresztbe, a zöld jelzést kapó, 3 sávnyi autós előtt!

    A belső sávban elinduló Toyota szerencsére időben észrevette és meg tudott állni.

    Ami erősen elgondolkodtató a felvétel alapján, hogy nem tűnt úgy, hogy a hibáját elismerte volna a kerékpáros, ráadásul nem egyedül ült a biciklin. Friss híreink itt.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Fákat tarolt le, majd egy autón landolt

    VIDEÓ: Fákat tarolt le, majd egy autón landolt

    Több tíz méter hosszan letarolta az útszéli fákat egy 23 éves sofőr, aki Geszteréd környékén okozott súlyos balesetet.

    Egy másik kocsit előzött, de közben lecsúszott az útról a terepjáróval, kidöntött több fát majd visszasodródott az útra és maga alá gyűrte a szemből érkező kocsit.

    A hibázó autós súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel vitték kórházba.

    Hernádnémetiben pedig egy gyorshajtó döntötte ki a temető kerítését, a sofőr és az utasa azt állították, üldözték őket. – közölte a Tények. Friss híreink itt.

    Hirdetés

    Borítókép: Tények
  • VIDEÓ: „A szemüvegem a földön landolt, az autóm rugdosása sem maradt el” – írta meg olvasónk

    VIDEÓ: „A szemüvegem a földön landolt, az autóm rugdosása sem maradt el” – írta meg olvasónk

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt.

    „A Fiumei út, Keleti P.U. felé álltam a kanyarodó sávban. Hozzá kell tenni, hogy hivatalosan ez egy sáv, amelyről jobbra avagy balra lehet kanyarodni.

    Hogy a dugót kicsit enyhítsük, két felé osztják az autósok a sávot, logikusan aki bal oldalon áll az balra, aki pedig jobbra sorol be az jobbra fordul…egy szép világban.

    Sokan kihasználják ezt a kiskaput és pofátlankodnak ezerrel.Ráadásul ha én tartom az ívet akkor a másik szorul ki, balesetveszélyes.

    Ez történt a jobb oldali sáv második autó sofőrjével is aki úgy gondolta, neki jár az a sáv, Ő mindent jól csinált. Aztán mikor ezt úgy jeleztem volna neki emberi módon, akkor kezdett felmenni benne a pumpa.

    Elkezdett hezitálni, gondoltam akkor elenged. Némi haladás után megállt a sor, kiszállt, bekopogott és amit nem látni a felvételen, de hallani a reakciómból igen, hogy beütött az ablakon több alkalommal is amit igyekeztem hárítani. A szemüvegem a földön landolt Az autóm rugdosása nem maradt el, mikor végre elment.”

    – fűzte az esethez olvasónk.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Eldöntötte a volvós, hogy mindenáron megállítja a Renault sofőrjét az M0-son

    VIDEÓ: Eldöntötte a volvós, hogy mindenáron megállítja a Renault sofőrjét az M0-son

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt.

    Az M0–son járunk, a péceli felhajtónál, az M5 felé haladva.

    A kamerás autó mellett egyszer csak megjelent egy bordó Renault, amit egy fehér Volvo próbált meg egy sávval kintebb terelni a kamerás autó elé. Miután ezt megtette, nem hagyta annyiban, eldönthette, hogy meg is is állítja azt. Mindebben a tetemes forgalom sem zavarta és látszólag a Renault sofőrjének esze ágában sem volt megállni. A végén a volvós sikerrel járt. Azt, hogy utána mi történt, már nem láthatjuk a felvételen, de vélhetőleg nem bájcsevegni álltak meg.

    „Ma (2023.05.18), olyan 14:45 körül történt, hogy az M0 körgyűrűre hajtottam fel Pécelnél, az M5 felé. Egy fehér Volvo és egy Bordó Renault harcoltak egymással, nem kicsit balesetveszélyes helyzetet teremtve.”

    – fűzte az esethez olvasónk. Friss híreink itt.

    Hirdetés

  • Ez van, ha betartod a sebességhatárt – Előzmények a felvételen

    Ez van, ha betartod a sebességhatárt – Előzmények a felvételen

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az esetet, Székesfehérváron, a Pozsonyi úton, 2023.05.12 én 16 óra körül. (a dátumbélyegző nem pontos)

    „Videót küldenék Székesfehérváron történt türelmetlen teherautó sofőrről.

    30-as táblánál a teherautó sofőr bevág, lefékez, kiszáll és önbíráskodva, mocskolódva kiabál. Sajnos a videón levő dátum és idő nem pontos a kamera nem volt beállítva.”

    – írta meg olvasónk.

    A videó elején látható sebességkijelző mutatja, hogy abban a pillanatban a kamerás autó 22-24 km/h-val megy, tehát bőven 30 alatt, de valljuk be, ez nem igazán magyarázhatja a teherautó sofőrjének ilyen mértékű kirohanását. Friss híreink itt.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Amikor tolsz egy ilyet az Andrássyn és szemből egy rendőr jön

    VIDEÓ: Amikor tolsz egy ilyet az Andrássyn és szemből egy rendőr jön

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a szürreális esetet 2023.05.13-án, az Andrássy úton.

    „Andrássy út, szombat délután. Skoda és BMW versenyez egymással, szlalomozva az autók között a Hősök tere felé. Szemmel látható a gyorshajtás, de a GPS adatok a jobb alsó sarokban mutatják a sebességem.

    A BMW a Kodály körönd után a zebrán és záróvonalon átlépve a szembe sávban előzi a kocsisort. A poén az, hogy szembe vele pont egy rendőrautó jött, de az nem foglalkozott vele.”

    – írta meg olvasónk.

    Gondoltuk megosztjuk az esetet és nem nyugodnánk bele…, még ha nem is tudhatjuk biztosan, hogy a rendőrautóban lévő kamera nem rögzítette-e az eset minden mozzanatát és az alapján eljárnak a BMW sofőrjével szemben.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Nem fért ki a teherautó előtt a Tesla. Elsőbbséget kellett volna adni a Ferdinánd hídon

    VIDEÓ: Nem fért ki a teherautó előtt a Tesla. Elsőbbséget kellett volna adni a Ferdinánd hídon

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt.

    „Ferdinánd hídon, az Izabella utca felől jött a Tesla, megállás nélkül. Kisteherautó eltalálta.”

    -írta meg olvasónk.

    A Tesla sofőrje hibázott amikor nem adta meg az elsőbbséget az érkező teherautónak. Szörnyű érzés lehet egy ilyen szép autót összetörni, de annak lehet örülni, hogy a bosszúságon kívül szerencsére nem történt személyi sérülés. Friss híreink itt.

    Hirdetés

  • VIDEÓ – Időzített bombák a közlekedésben: Három elképesztő eset

    VIDEÓ – Időzített bombák a közlekedésben: Három elképesztő eset

    Három esetet mutatunk nektek egy videóban. Mindhárom esetet 1-1 olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette.

    A videó első részében az M4-esen haladt egyik olvasónk, amikor megtapasztalta élete első találkozását egy ámokfutó, forgalommal szemben hajtó autóssal.

    „2023. 05. 11-én 13:23-kor, az M4-es autóúton Budapestről tartottam a családommal Szolnokra, amikor is a 73-as kilométer szelvényben a ceglédi leágazás után pár száz méterrel egy fehér Seat típusú dobozos autóban, egy kb. „70 pluszos” sofőr, a forgalommal és velem szemben a belső sávban jött vagy 100-110-zel!”

    – közlte a videóval kapcsolatban olvasónk.

    Jól látszik, hogy nem volt éppen kicsi forgalom az M4-en ekkor.

    A második eset már Budapesten, az Árpád híd pesti hídfőnél lett rögzítve. Egy Suzuki Vitara sofőrje hajtott át a piros lámpán, konkrétan a gyalogosok közé hajtva. Óriási szerencse, hogy nem gázolt el senkit. Olvasónk levele szerint az eset 2023.05.03 15:54-kor történt.

    A harmadik eset pedig Zuglóban történt, a Csömöri úton, amit olvasónk a fronthatással magyarázott kínjában…

    „Úgy látszik a mai fronthatások ilyet okoztak: egy nagymami, a piros lámpa ellenére rohant át az autók között, hogy elérje a buszt. Sajnáltam, hogy ennyire kellett sietnie. Nem haragszom rá, inkább megijedtem, hogy ha nem tudok megállni, talán sosem ér a céljához! Remélem, a busz megvárta, ha már ennyire igyekezett…” Friss híreink itt.

    – írta meg olvasónk.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: „A furgon csikorgó abroncsokkal vágott be elém”

    VIDEÓ: „A furgon csikorgó abroncsokkal vágott be elém”

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, Fótfürdőn, 2023. 05. 11. 5:30-kor.

    Nehéz az esethez bármit hozzáfűzni, a furgonos nem elég, hogy a biztonságos előzés szabályaira magasról tett, de mindezt egy vasúti átjáróban követte el.

    „A vasúti átjáró előtt a visszapillantó tükörben láttam, hogy egy furgon ezerrel előz kettőnket és szemből jön a teherautó. A furgon csikorgó abroncsokkal vágott be elém, és száguldott keresztül a síneken.”

    – írta meg olvasónk. Friss híreink itt.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Egy Tesla kamerája rögzítette az érdi esetet

    VIDEÓ: Egy Tesla kamerája rögzítette az érdi esetet

    Olvasónk egy Teslával haladt, melynek kamerái rögzítették Érden, a veszélyes helyzetet.

    Nem volt elég a két veszélyes előzés, az esetet rögzítő Tesla mögötti Suzuki kis híján belement olvasónkba, aki elküldte az esetet szerkesztőségünknek.

    „Érden versenyzett a két Audi a szembejövő sávban”

    – írta meg olvasónk.

    Hirdetés

    VIDEÓ: Tesla oldalkamerája rögzítette, ahogy az M0-son egy autós lebontja a terelőelemeket

  • Videón Budapest legrafkósabb postása. A közraktár utcában pedig mindenkit meglepett egy autós

    Videón Budapest legrafkósabb postása. A közraktár utcában pedig mindenkit meglepett egy autós

    Két felvételt mutatunk nektek egy videóban, melyeket egy-egy olvasónktól kaptunk.

    Az első eset Csepelen, a II. Rákóczi Ferenc úton történt.

    „Csepeli dugóban, gyalog-kerékpárúton „kerüli ki” a forgalmat egy postás furgon.”

    – írta meg olvasónk.

    A második esetet pedig a 9. kerületben, a Közraktár utcában, a Bálnánál sikerült megörökíteni.

    Azt, hogy hogyan tudta a felvételen látható malőrt elkövetni a sofőr, arra tippünk sincs, de alaposan meglepte a közlekedőtársakat. Szerencsére nem történt baleset.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Íme egy bevállalós futár, aki időben kiviszi a kaját, amennyiben túléli a fuvart

    VIDEÓ: Íme egy bevállalós futár, aki időben kiviszi a kaját, amennyiben túléli a fuvart

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az alábbi videót.

    Egy sietős futár tökéletes példát mutatott arra, hogy mi az, amit a futárok ne tegyenek meg csak azért, hogy időben érkezzen meg a kaja.

    Helyszín a 3. kerület Nánási út és Emőd utca kereszteződése előtti útszakasz. Időpont: 2023 április 19, csütörtök, 16.30 körül

    Buszmegállóban megáll a busz, kocsisor torlódik mögötte, az én autóm közvetlen a busz mögött áll. Versenyzőnk jobbról előzi meg a busz mögött várakozó kocsisort, előttem kivágott balra, majd megkezdte a felvételen látható manőverét.

    Ez idő alatt a busz már jelezte, hogy kiáll a buszmegállóból, de ez lényegtelen részlet a motoros számára. Azért örülök, hogy sikerült neki neki épp bőrrel befejeznie…

    – fűzte az esethez olvasónk.

    Hirdetés

    Néhány napja mutattunk nektek egy másik videót, ahol elgázolták egy szabálytalan biciklis futárt, mert piroson ment át, a Blahán pedig egy gyalogost ütött el egy szabálytalan biciklis futár:

  • Akkora acsarkodást rögzített egy kamera az M0-son, hogy megfejteni sem könnyű

    Akkora acsarkodást rögzített egy kamera az M0-son, hogy megfejteni sem könnyű

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az acsarkodást, 2023.04.27- én, 17:10 környékén,  az M0-son, Maglód és Ecser között.

    A videó főszereplői: Két Volkswagen és egy Skoda.

    Hogy pontosan mik voltak az előzmények, azt nem látni, de az biztos, hogy alaposan kihúzták a gyufát egymásnál a sofőrök.

    Az alapkonfliktus vélhetőleg a Volkswagen Passat és a Skoda Octavia sofőrje között kezdődhetett. A videó alapján a Volkswagen Polo sofőrje az acsarkodást megelégelve szálhatott be és egy olyan manővert produkált, amivel kis híján magát sodorta a legnagyobb bajba.

    Hirdetés