A 2018-as felvételt most kaptuk olvasónktól és úgy döntöttünk, hogy kiposztlojuk, mert hordoz magában az eset tanulságot.
Egy normális közlekedési kultúrával rendelkező országban nem szorulna magyarázatra ez a videó, mert egész egyszerűen meg sem történhetne ilyen eset.
Viszont mivel sajnos szinte naponta tudunk olyan eseteket posztolni, ami egy normális világban nem kéne, hogy megtörténjen, ezért vetünk róla néhány sort.
A szürke BMW előtt haladó fekete autós gondolta, hogy megfordul az Árpád hídon. Azon az Árpád hídon, ahol az autósok egyébként is komolyabb sebességet szokta diktálni.
Gondolta, ha már megfordul, akkor legalább a villamosnak elsőbbséget ad, azt ugyanis láthatta, hogy érkezik, hiszen elhaladt mellette.
Ahogy kell, meg is állt, ám szerencsétlen BMW sofőrje (tök jogosan) nem tudta elképzelni, hogy mi a fog történni és komoly sebességgel nekiütközött.
Ennek következtében a fekete autó valósággal átrepült az Árpád híd túloldalára, ahol csodával határos módon nem ütközött egy másik, szemből érkező autóval.
MIT ÉRDEMEL AZ, AKIRŐL A FELVÉTEL A KEZEMBEN VAN? – kérdi olvasónk
Mi és hogyan történt Péter szerint, aki a látszólag büntetőfékező autóba szaladt bele múlt héten?
” A múlt hét közepén történt az eset, szerdai napon, este 8 óra magasságában, Pécel főútján, Pest felé haladva.
A felvételen látható, hogy kb 55km/órás sebességgel haladtam egy kisebb – 6-8 autóból álló – kocsisor elején. Már a tükörben is feltűnt, hogy az Octavia RS ezt a sort előzte, láthatóan sokkal nagyobb sebességgel, majd éppen vissza tudott sorolni a szemből érkező forgalom előtt.
Csak annyira bosszantott fel az egész esemény, hogy némi szitkozódás után, ráhúztam a reflektort.
Mivel ekkor folyamatosan a féken volt a lába, ami arra is utalhatott volna, hogy akár megállásra készül, azonban a körülmények egyértelműen nem tartották indokoltnak azt, így nem is számítottam rá.
De aztán mégis megtette, és állóra fékezett, majd felengedve a fékpedálról a lábát és újra fékezve, prognosztizálta az eset kimenetelét.
Hirdetés
Kétségtelen, hogy ezt a csatát akkor, ott, abban a pillanatban Ő nyerte.
Nyilván abban a hitben él, hogy megállja a helyét az általam még nem ismert tanúvallomása, mely szerint ez egy sima ráfutásos baleset, és Ő nem hogy nem követett el szabálysértést, de egyenesen áldozat.
Bár elsőre valóban ráfutásos balesetnek tűnik, a kiérkező helyszínelő rendőrtiszt, nem kételkedett az általam előadottakban, és közel másfél órás nagyon alapos helyszínelése és jegyzőkönyvezése, megnyugtatott arról, hogy az eset körülményei kétségeket kizáróan lettek rögzítve.
Miután hazaértem, konstatáltam, hogy a fedélzeti kamera jól működött, és rögzítette az eseményt.
Hirdetés
Sakk-matt. Sokan ilyenkor azt mondanátok, hogy jól telibe kell verni az ilyet. Nos, ha nem is önszántamból, de megtettem.” – írja olvasónk.
Bepánikolt a 75 éves nő a balesettől, végül 11 ember sérült meg miatta! – szúrta ki az automotor.hu
Bogotában, Kolumbia fővárosában történt egy egészen elképesztő baleset, amelyről a felvételek egy pillanat alatt elárasztották az internetet.
A helyi Noticias Caracol beszámolója szerint az egész azzal kezdődött, hogya BMW-t vezető, 75 éves nő nem tudott a fékre lépni egy kereszteződésnél, így pedig egymásba lökött két autót.
Ez önmagában is egy nagyobb balesetnek számított, de itt még nem voltak komolyabb sérülések, és „csak” három kocsi tört össze.
A probléma ezután jött, mikor a sofőr bepánikolt, és érthetetlen okokból hátramenetbe tette az autót, majd nyomott egy padlógázt. Ezzel ugyanis letarolt mindenkit maga mögött, és a mögötte jövő autókat is egymásba lökte.
Hirdetés
A végeredmény kilenc összetört autó, és tizenegy sérült, akiket kórházba kellett szállítani.
Hogy miért taposott a gázra a baleset után, arra nem tudott válaszolni az idős nő, aki szintén kórházba került.
A rendőrség valósággal zúdítja ránk a pofátlan(tan)ító videó részeket, aminek nagyon örülünk és többségében ti is egyetértetek azzal, hogy óriási szükség van a civil autós razziákra.
Ezúttal egy olvasóntól kaptunk egy felvételt, ahol külső nézetből láthatunk végre egy esetet.
A buszsávban megy át a piroson egy fekete SUV, amikor lecsapnak rá a civil rendőrök.
A piroson áthajtás sajnos mindennapos jelenség. Sok ilyet küldtök, de csak a komolyabbakat tesszük már ki, ahogy ezt is most.
Főhősünk kielőzte a sort a villamossínen, majd szépen komótosan (szerencsére) kivárta az „útjában” közlekedő autósokat, majd mint aki jól végezte dolgát hajtott tovább, át a piroson.
A pofátlanítás nagyon ráférne, jó vastag bőr lehet a képén. Ilyenkor persze mindig benne van a pakliban, hogy valami egészségügyi vészhelyzet volt a manőver oka. Ebben az esetben egy utólagos eljárás esetén ezt bizonyítva lehet majd tisztázni a helyzetet egy esetleges meghallgatáson.
A történet úgy indult, hogy gyorshajtót bírságoltak a rendőrök egy útöbölben, amikor az orruk előtt ütközött megálló Volkswagennel egy Renault Nemeskeresztúrnál. – írja a 112press.hu
A baleset előtt nem sokkal a 84-es főút vasi szakaszának hírhedt rendőrségi Mercedese bemért egy gyorshajtót, aki autójával jelentősen túllépte a megengedett sebességet. (Ez azt jelenti, hogy gyorsabban haladt, mint a megengedett sebesség másfélszerese, azaz 135 km/óra feletti sebességgel közlekedett.)
Fotó: 112press.hu
A rendőrök egy útöbölnél állították meg az autót és már intézkedtek a sofőrrel szemben, amikor egy Sümeg felé tartó Volkswagen vezetője hirtelen fékezett a pirosra váltó fénysorompó miatt. Az autó a még nyitott állapotban lévő félsorompó alatt állt meg és a sofőr vissza akart tolatni a sorompó elé.
Fotó: 112press.hu
Ekkor érkezett a Volkswagennel egy irányba tartó Renault, amelynek vezetője ráfeledkezett a rendőri intézkedésre és csak az utolsó pillanatban nézett vissza az útra és annyira volt ideje, hogy balra elrántsa a kormányt. A Renault jobb eleje „kiütötte” a VW bal hátsó kerekét és előre lökte az autót a sínek felé.
A Renault átszáguldott a vasúti átkelőn, nekihajtott egy alaposan lebetonozott jelzőtáblának, majd az árokban, a tetején állt meg.
Hirdetés
A félsorompó ekkor ereszkedett le, az egyik oldalon a személyautó tetejének ütközve. Emiatt azonnal hibajelzést küldött a rendszer, jelezve, hogy a sorompó nem képes végállásig lecsukódni. A rendőrök először a Volkswagenhez szaladtak, hogy ha kell kiszabadítsák a sofőrt a vonat érkezése előtt, de erre nem volt szükség, mert ki tudott szállni.
A Volkswagen nem lógott rá arra a zónára, ahol a vonattal ütközhetett volna. (Nem úgy, mint egy Mercedes Vasvárnál, a múlt héten.) A tetőre borult Renault vezetőjét információnk szerint könnyű sérüléssel szállították a mentők a szombathelyi Markusovszky kórházba.
Fotó: 112press.hu
A személyszállító- és tehervonatok csökkentett sebességgel közelítették meg az átkelőt és hangjelzés után haladtak át. Az autómentő érkezése után a GYSEV helyszínen lévő szakemberei egyeztettek a vasúti forgalomirányítókkal a vonatok érkezéséről.
Ezután megvártak egy tehervonatot, majd az autómentő elkezdhetett dolgozni a síneken, hogy a sérült Volkswagent elszállítsa. A művelet végén a vasúti szakemberek jelezték, hogy a sín felszabadult, majd egy teszt következett, hogy a félsorompó megfelelően működik-e? Működött, így a vasúti közlekedés zavartalanul haladhatott tovább. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
A felvételek látszólag nem maiak, de mindenképpen tanulságosak, sőt kifejezetten szürreálisak.
A első felvételen egy Skoda sofőrje művel olyat figyelmetlenségből a Könyves Kálmán körúton, hogy majdnem egy teljesen röhejes baleset lett a dolog vége.
A másik eset pedig abból a szempontból szerencsésnek mondható, hogy nem egy, a tréler mögött haladó autóra zuhant rá a szállított autó. Érthetetlen, hogy miért volt nehéz feladat megfelelően rögzíteni a szerencsétlen járművet…
A pennsylvaniai East Berlinben – tényleg, van ilyen település – történt egy baleset, ami torlódást okozott, ahogyan ez a világban mindenhol szokásos ilyenkor. A dugóban várakozók közül néhányan inkább megfordultak a kettős záróvonal ellenére, ahogyan az esetet rögzítő kamion előtti fehér Chevrolet SUV is. Nem kellett volna. – szúrta ki a player.hu
Baleset esetén a bámészkodás és a türelmetlenség miatti forgolódás szokott újabb baleseteket okozni, úgyhogy ajánljuk figyelmetekbe…
Az elektromos rollerek vírusként lepték el a várost. Hatékony és gyors közlekedési eszköz lenne az e-roller, de sajnos sokan felelőtlen módon használják és szerintünk ez akkor sem változna ha végleges szabályozásszületne a rollerek esetében.
Egyszerűen maga a roller egy olyan eszköz, ami tipikusan arra sarkall, hogy bárholközlekedj vele. Akár járdán, gyalogátkelőn, a város főútjain, de még azon sem lepődnénk meg, ha valaki autópályára tévedne ki vele.
Szívből reméljük, hogy ezen balesetszámok nem fognak drasztikusan növekedni és egy élhető szabályozás születik majd, ahol a biztonság lesz a fő szempont.
A videón látható 2×3 sávos Üllői út közepén rollerező idiótát legszívesebben atyai pofonokkal jutalmaznánk.
melyben egy érdekes momentumra hívta fel olvasónk a figyelmünket 🙂
A sors viccének éljük meg, de valójában komolyan rámutat a véletlenül elkapott képsor a sajnálatos valóságra, ami a közlekedési morál alacsony szintjét jelzi.
A videó első képkockáin, a gyalogátkelőn, a szabad átkelést jelző zöld jelzés ellenére suhan át, a képen keresztül egy szürke Mercedes SUV. Szerencsére nem történt baleset 🙂
Minden esetre ezúton is kívánunk Boldog Nőnapot Minden Kedves Hölgy olvasónknak!
Tudod, hogyan működik az intelligens sebességszabályzó?
Az EU tavalyi döntésének megfelelően 2022 májusától csak olyan gépjárművek gördülhetnek le a szerelőszalagokról, melyek – egyéb újdonságok mellett – intelligens sebességszabályzóval vannak felszerelve.
Az intelligent speed assistance (röviden: ISA) alapvetően a gépjármű navigációs rendszerére, valamint a beltérben elhelyezett, előre tekintő kamerára épít.
A GPS beazonosítja a gépjármű pontos helyzetét és automatikusan társítja a hozzá tartozó sebességértéket, míg a kamera a táblákat és a közúti jelzéseket felügyeli.
Amennyiben az infók alapján a sofőr gyorsabban hajt a megengedettnél, a rendszer hangjelzést ad, és gázelvétellel, azaz a beáramló üzemanyag mennyiségének csökkentésével, s nem pedig fékezés útján lassítja majd a járművet. Ez finom, kezelhető lassulást jelent mindenki számára.
Hirdetés
Persze, ha a sofőr mindenképpen gyorsabban akar haladni, mint amennyit a technika „javasol”, akkor ezt könnyen megteheti, például úgy, hogy erőteljesebben a gázpedálra lép.
Az EU szabályozás alapján ugyanis az ISA „nem akadályozhatja a járművezetőket annak lehetőségében, hogy a járműnek a rendszer által beállított sebességét túllépjék”. Alaphelyzetben – tehát amikor elindulunk az autóval – a sebességszabályzó automatikusan be lesz kapcsolva, ugyanakkor a rendszer kikapcsolható.
Történt ugyanis, hogy valaki – minden bizonnyal tévedésből – A Dobó utcából behajtott a Céhmesterek udvarába ott, ahol elvileg csak a gyalogosok közlekednek.
Eddig még nem is lenne semmi különös a történetben, de ezt követően az ott álló, meredek lépcsősorra is ráhajtott a sofőr, és ez jelentette a végállomást.
Egy éppen ara járó olvasónk este 10 óra környékén látta a lépcsőn ragadt autót. – írja az egriugyek.hu
Hirdetés
Hozzátették: „Azt azért szívből reméljük, hogy nem sérült meg senki, és hogy az autót is sikerül helyrehozni. ”
De, ha egyszer áll a sor, akkor tiszteld már meg a másikat azzal, hogy nem vagy „paraszt”!
Neki is ugyanolyan fontos az ideje, mint neked és a nagybevásárlásnál sem állsz elé a kasszánál.
„A héten kétszer jártam az M0-áson az M6-tól az M5 felé. Mindkét alkalommal találkoztam olyan autóssal, aki úgy gondolta, a bólyákkal, terelőoszlopokkal lezárt terület (a belső sáv) neki lett kialakítva. Szerintem a civl autós rendőrök itt bármikor tudnának ilyen pofátlanokat elkapni.” – írja olvasónk.
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.