Kategória: Közlekedési kultúra fejlesztés

  • VIDEÓ: Távirányítós rendszámtakaróval trükközött. Megfogták

    VIDEÓ: Távirányítós rendszámtakaróval trükközött. Megfogták

    Filmbe illő a szerkezet, amit ez a teherautó sofőr épített be a járművébe.

    El akarta kerülni az útdíj befizetését egy tehergépkocsi-vezető Csongrád megyében,

    aki egy távirányítóval működő szerkezet segítségével tette felismerhetetlenné az első rendszámtábláját.

    – írja a rendőrség a YouTube csatornáján.

    A rendőrök a teherautót megállították és megnézték hogyan működik a trükkös szerkezet. „Jutalmát” a kreativitásért vélhetőleg megkapta a sofőr.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Fogakat összeszorítani! Fél másodpercet adott neki a sors

    VIDEÓ: Fogakat összeszorítani! Fél másodpercet adott neki a sors

    Bár az a társadalmilag elvárható magatartás, hogy a szabályokat betartjuk, vannak azért olyanok, amelyeket feleslegesnek vagy túl szigorúnak tartunk. – szúrta ki a videót és írja a player.

    Hát, a vasúti átkelőre vonatkozó biztosan nem esik egyik kategóriába sem: azért kell megállni a jelzésnél, azért van a sorompó, hogy ne haljanak meg a figyelmetlen és/vagy szabálytalan emberek.

    De mindig van egy olyan ember, mint ez a cseh srác a biciklin.

    Hirdetés


    2 napja posztoltuk ezt a videót, ahol egy Pick-uppal tettek magasról a szabályra.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Annyira Fast food volt a Pacsirtamező úton, hogy majdnem gyalogos gázolás lett belőle

    VIDEÓ: Annyira Fast food volt a Pacsirtamező úton, hogy majdnem gyalogos gázolás lett belőle

    Az ételkiszállítók munkája a mostani helyzetben kiemelkedően fontos,

    de ennyit azért nem ér az az 1 perc!

    Olvasónk küldte a Pacsirtamező úton készült felvételt, amin

    jól látszik, hogy a lámpa már kb. 6-8 másodperccel korábban pirosra váltott, ennek ellenére a motoros átszáguldott a kereszteződésen.

    Ráadásul kis híján egy gyalogost is majdnem elsodort magával.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Videó róla, aki teljesen félreértelmezte a lehajtó fogalmát

    Videó róla, aki teljesen félreértelmezte a lehajtó fogalmát

    Olvasónktól kaptuk a már utómunkán átesett felvételt.

    Az eredeti zene kicsit horrorisztikus volt és jogvédett, ezért és mivel sajnos a történet egy hagyományos tahó viselkedését körvonalazza és nem lesz semmi hasfelmetszés vagy hasonló, így lecseréltük egy lightosabbra… (reméljük bejön nektek is)

    Emberünk teljesen, vélhetőleg tudatosan félreértelmezte a lehajtó fogalmát és kétsávossá alakította azt az agyában.

    Kb. kettő hete történt velem az M6-os ról százhalombattánál lehajtva a következő eset.

    A lehajtó sávban mentem egy személyautóval (természetesen lassítva, hiszen pályáról hajtottunk lefelé), előttem is ment valaki, majd amikor már majdnem a lehajtó végére értem, hirtelen bevágott elém balról a záróvonalon és a forgalomtól elzárt területen át egy versenyző (majdnem nekem jött), majd az előttem lévő autót is a forgalomtól elzárt területen megelőzve, a távolba tűnt…”
    – írja olvasónk, Péter.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Az ilyen manőverek után fogod a fejedet, mikor csatt van. K….ra megérte…

    Az ilyen manőverek után fogod a fejedet, mikor csatt van. K….ra megérte…

    Mindkét felvételen látható autó sofőrje idegbeteggé vált az előttük tötymörgő teherautótól.

    A Suzuki sofőrje egy sor szabályt áthágva padlógázzal kezdett előzésbe pont akkor, amikor az előtte haladó autós is előzésbe kezdett volna, szintén szabálytalanul.

    Kis híján meg is lett az eredménye.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Sokan kérdeztétek: Nem volt előzménye! Riport…

    Sokan kérdeztétek: Nem volt előzménye! Riport…

    Múlt héten tettük közzé a videót, ahol egy kamion leckéztetett egy autóst, aminek fedélzeti kamerája rögzítette az esetet:

    A TV2 Tények kikérte egy vezetéstechnikai szakértőt véleményét az esetről.

    Hirdetés

    A riportban is elhangzik, amit olvasónk küldött nekünk levélben:

    Bármennyire is hihetetlen ez egyeseknek, „NEM VOLT SEMMI ELŐZMÉNYE A TÖRTÉNTEKNEK”

    A riport:

    „Megdöbbentő videó került fel a világhálóra. Egy feldühödött kamionos próbált leszorítani és megleckéztetni egy autóst. Az esetet a kocsi fedélzeti kamerája rögzítette. A kamion többször alig pár centire közelítette meg az autót, villogott és szabálytalanul, a záróvonalon előzte meg. Amikor az autós kérdőre vonta a kamionost, a sofőr csak a bicepszét puszilgatta.” – írja a tenyek.hu


    MEGOSZTOM:

  • Posztolt a megdöbbentő cselekmény elkövetője a Facebookon. Leírta saját verzióját

    Posztolt a megdöbbentő cselekmény elkövetője a Facebookon. Leírta saját verzióját

    Néhány órája a police.hu-ra hivatkozva mi is leközöltük, hogy levillogta, majd megelőzte a szirénázó mentőt – ezután még volt pofája büntetőfékezni is egy törteli lakosnak, aki személygépkocsival közlekedett Martfű külterületén 2020. március 28-án 18 óra 30 perc körül.

    Most bukkantunk a posztra, amiben az állítólagos elkövető leírja, hogy szerinte hogyan történt az eset:

    ” Sziasztok!

    Én voltam az elkövető.

    Viszont a cikk nem fedi a teljes valóságot, és több apróbb részletet nem tartalmaz, de ez nem mentesít fel semmi alol.

    A mentős csak megkülönböztető fényjelzést használt, de tisztába vagyok vele, hogy így sem lett volna szabad megelőznöm.

    Viszont a legfontosabb, hogy büntető fékezés nem történt amivel gátoltam volna a mentő előrehaladását, és eszem ágában sem volt a mentőst hátráltatni.

    Az bosszantott fel leginkább, hogy miért haladt ilyen lassan (50-60 km/h) miközben sérültet visz. Viszont amit rendkívül szégyellek, hogy a kihalgatáskor közölték hogy beteg sérülséséből adódóan csak ilyen sebbességgel tudott közlekedni.

    Hirdetés

    Ez sokkolt, és szó szerint borzalmasan éreztem magam.

    Beismerő vallomást tettem, elismertem hogy hibáztam, viszont a cikk nem fedi a valóságot. Eszem ágában sincs kitérni a felelőség alol, vállalom a következményeket, hiszen Én hibáztam!

    Elfogadom Mindenki véleményét, mert ha az én hozzátartozóm ült volna abban a mentőben, én is hasonlóan vélekednék Hozzátok! Ilyet nem szabad csinálni, ezt megtanultam egy életre.

    Bocsánatot kértem minden érintettől, mert aki hibázott, az egyedül én voltam, és megédemlem a következményeket! ” – írja a posztjában az állítólagos elkövető.

    Az eredeti, nyilvános poszt itt!

    Mi egyelőre a police.hu által írt közlést tartjuk hivatalos információnak, forrásnak.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Úgy telibe verték a büntetőfékezőt, hogy a lezárt lehajtón ment ki

    VIDEÓ: Úgy telibe verték a büntetőfékezőt, hogy a lezárt lehajtón ment ki

    Néhány hete posztoltunk egy esetet, ami Pécelen történt. Ott olvasónk ment neki egy látszólag büntetőfékező autónak, amit fedélzeti kamera rögzített.

    Ma pedig egy másik, mentőautó előtt büntetőfékező esetről posztoltunk, ahol el is vették az elkövető jogsiját.

    Most meg rábukkanunk a YouTubeon erre, ami ugyan nem hazai, de igen tanulságos és megdöbbentően szánalmas eset.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: A bicepszét csókolgatta? :) Az ilyeneknek nem kamiont kéne vezetni, hanem egy pszichológust felkeresni

    VIDEÓ: A bicepszét csókolgatta? 🙂 Az ilyeneknek nem kamiont kéne vezetni, hanem egy pszichológust felkeresni

    Furcsa videó, kemény leírással. Ez jellemzi olvasónk tegnap rögzített videóját, amit az „év sofőrje” címmel küldött nekünk.

    Az esemény leírása:

    ” Megyünk kifele a városból, 50-60 között mutat az óra.

    A Mömaxnál persze a fehér Merciből mért a trafi, tehát a sebességre mindenki figyelt, kivéve a piros Man-nal közlekedőt.

    Dudál, villog, pedig a külsőben vagyok, neki nem volt elég, a záróvonalon kielőz, persze telefonál közben, majd ránk húzza a futót.

    Nem mellesleg a SZÜF-ben utána néztem a rendszámának és a forgalomból 2020.03.17.-én kivonták a kamiont ideiglenesen.

    A pirosnál utolértem és a lehúzott ablak mellet számon kértem, a kiváló manőverére, amire Ő úgy válaszolt, hogy

    jobban járok, ha nem szállok ki, és a bicepszét csókolgatta… szánalmas…

    Jah és még biztatott is, hogy jelentsem fel bátran! Hát meg is fogom tenni! Köszi…” – írja olvasónk.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • A dekor felirat minden értelemben tükrözte a szellemi színvonalát a gázolónak

    A dekor felirat minden értelemben tükrözte a szellemi színvonalát a gázolónak

    Ivott, jogsija nem volt, rendszám nem volt a kocsin. Majd gázolt és hátra hagyta az elütött nőt a 23 éves „férfi”.

    A baleset után kiszállt a sofőr a járműből, beszélt az elgázolt asszonnyal, majd a forgalmi rendszám nélküli személygépkocsival hazagurult a néhány méterre lévő otthonába. írta meg a hihetetlen szorit a 112press.hu

    Hirdetés

    Fotó: 112press.hu

    Szerencsen közlekedett 2020. március 24-én a kora délutáni órákban egy 23 éves helyi férfi autójával, amelynek során összeütközött egy szabályosan közlekedő kerékpárossal. A kétkerekűt kormányzó nő a baleset során elesett. A sofőr ezt észlelve megállt, majd utasaival kiszállt gépjárművéből és beszélt a sérülttel, ezt követően visszaült az autójába és a pár méterre lévő otthonához kormányozta gépjárművét.

    Fotó: 112press.hu

     

    Az eljárás során a rendőrök megállapították, hogy a balesetet okozó 23 éves sofőr vezetői engedéllyel nem rendelkezik, a nála alkalmazott alkoholszonda is pozitív értéket mutatott, továbbá a gépjárműve hatósági jelzéssel nem rendelkezett.

    Fotó: 112press.hu

    A biciklis hölgy a baleset során súlyos sérülést szenvedett, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

    Hirdetés

    Fotó: 112press.hu

    A férfival szemben a Szerencsi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

    Borítókép: 112press.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ő legalább megpróbálta, de nem sikerült… :(

    VIDEÓ: Ő legalább megpróbálta, de nem sikerült… 🙁

    Éppen vasárnap posztoltunk egy zöld Suzukit, amiből az utas folyamatosan dobálta ki a szemetet.

    Most Budapest szívében járunk. Az Alfa utasa legalább megpróbálta abba a zöld izébe beledobni a PET palackot, de az, hogy nem sikerült már nem igazán hatotta meg.

    A sofőr remélhetőleg büszke az utasára és valószínű „megmosta  fejét”, hogy többet ilyet ne tegyen. Biztos így volt :-((

    A dugóban egyébként simán belefért volna, hogy kipattan és bedobja, ekkor a nap hőse lett volna,

    de tény, hogy így „sokkal vagányabb” ezekben a körökben a jelenet :((

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Ha ez a holttér miatt történt, akkor miért nem korrigált azonnal a furgonos?

    Ha ez a holttér miatt történt, akkor miért nem korrigált azonnal a furgonos?

    Ma reggel 6.45, M3 autópálya, Hatvannál, Budapest irányába…

    Egy furgon mindenféle előjel nélkül sávot váltott mikor én mellette haladtam el a sorral… Az eszem megáll de komolyan. #maradjotthon te majom 😡

    -írja olvasónk, Lajos, a VIBER KÖZÖSSÉGÜNKBE.

    Ami érthetetlen, az a hibázó sofőr 0 reakciója.

    Ha valaki ész nélkül dudál, mert éppen eltiporni készülük az autópályán, akkor azt illik észrevenni és hárítani a balesetet. Érdekes sofőrök vannak…

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • A közúti versenyek ideje nem jött el az üres utak ellenére sem!

    A közúti versenyek ideje nem jött el az üres utak ellenére sem!

    Olvasónktól kaptuk a felvételt, amin látszólag két személyautó versenyez az egyébként adrenalinfüggő motorosokat, autósokat csábító Pilisben. Írja:

    „Autóverseny közúton, március 15-én 17:48-kor Pilisszentlászlón. Abszolúlt életveszélyes volt amiket csináltak. Felelőtlen huszonéves hülyegyerekek ültek a kocsiban.”

    Az üres utak sokakat csábíthatnak, látszólag veszélytelenebbül gyorshajtásra, vesenyzésre, de ez a látszólagos veszélytelenség illuzió, hiszen bármikor előkerülhet egy másik autó, vad, gyalogos, biciklis és mivel száguldasz, pláne nem tudod az ütközést elkerülni.

    Vegyetek vissza, ne tetézzétek a bajt! A videón ráadásul 30-as övezet is van :((((

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Sírunk: Megállította a vonatot, hogy kiugorjon egy kávéra – VIDEÓ

    Sírunk: Megállította a vonatot, hogy kiugorjon egy kávéra – VIDEÓ

    A Csernavodából Konstancára zötykölődő teherszállító vonat masinisztája igencsak tompán érezhette magát vezetés közben, mert amikor meglátta a sarki presszót Valul lui Traianban, kiugrott egy feketéért, az majd hátha rendbe szedi őt. – szúrta ki a player.hu

    Hirdetés

    A mester a Ctnews.ro beszámolója szerint néhány percet elidőzött a bódéban, talán huszonegyeztek is egyet a csapossal, fene tudja, a verda pedig közben épp jó helyen parkolt a vasúti átkelő előtt, onnan csak nem lopja el senki.

    Meg hát a sofőrök is hálásak lehetnek, hogy nem tartott épp itt nagybevásárlást, mert Romániában mától részleges kijárási tilalom van, be kell spájzolni, a vonaton pedig elég sok minden elfér.

    Pedig ha várt volna még egy állomást, Palasban akár kotlós tyúkot, bontott téglát és néhány süldőt is vehetett volna az egyik tatár piacon, és a vonatból megszívott gázolajjal fizetett volna érte. Bár igazából nem tudhatjuk, hogy vajon nem pont így történt-e.

    A masiniszta húzását a hatóságok nem értékelték túlságosan, ugyanis eljárást indítottak ellene.

    Hirdetés

    Forrás: player.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Folyamatosan dobálta ki a szemetet a 4-es úton a Suzuki utasa

    VIDEÓ: Folyamatosan dobálta ki a szemetet a 4-es úton a Suzuki utasa

    A felvétel a 4-es út Törökszentmiklóst elkerülő szakaszán készült.

    A felvétel készítője azt írta, hogy az autóból folyamatosan dobálta ki a szemetet annak utasa.

    Az ilyen formáktól eléggé felszökik az ember vérnyomása.

    Biztos nagyon komoly akaraterő lett volna szükséges ahhoz, hogy egy kukáig összegyűjtse a szemetet ő, aki számunkra a hét tahója!

    Hirdetés


    MEGOSZTOM: