Szerző: bpiautosok.hu

  • Eladó a Tesla, ami nemrég még a Dunában úszkált

    Eladó a Tesla, ami nemrég még a Dunában úszkált

    Mint arról még szeptemberben beszámoltunk, olvasónktól kaptunk pár szomorú képet, amiken sajnos egy Tesla úszott a Dunában, a Tököli komp lehajtója mellett. A fotók készítője azt írta, hogy a Tesla magától gurult bele a Dunába a komplehajtóról, tehát nem ült benne senki.

    Végül a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai tudták kiemelni a vízből a tulaj pedig kifizette a teljes mentési költséget. Az eset során szerencsére senki nem sérült meg.

    Az autó most fellelhető az egyik legnagyobb hazai használtautók eladására szakosodott portálon, tulaja ugyanis megválna tőle – szúrta ki a Budapestkornyeke.hu. Úgy tudni, a tulaj eredetileg is azért vásárolta az autót, hogy túladjon rajta bár a tervei közt valószínűleg nem szerepelt, hogy előtte megúsztassa a Dunában az autót.

    A hirdetésben egyébként nem titkolják, hogy vízkáros lett a járgány és azt is leírják, hogy enyhén sérült.

    Hirdetés

    Forrás:Budapestkornyeke.hu
  • Egy óra alatt 68 sofőrt szondáztattak a bajai rendőrök

    Egy óra alatt 68 sofőrt szondáztattak a bajai rendőrök

    A Bajai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály állománya 2022. október 26-án 20 és 21 óra között közlekedésrendészeti ellenőrzést tartott az Attila utcában.

    A cél az ittas sofőrök kiszűrése volt. Az akcióban 68 gépjárművezetővel szemben alkalmaztak alkoholszondát. Közülük egy sofőrnél pozitív értéket mutatott a szonda, így előállították őt. Vele szemben 30.000 forint közigazgatási bírságot és 6 közúti közlekedési előéleti pontot szabtak ki.

    Hirdetés

    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu
  • FOTÓK: Az M7-esen csíptek nyakon egy kamionost, volt vele gond bőven

    FOTÓK: Az M7-esen csíptek nyakon egy kamionost, volt vele gond bőven

    A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság M7 Autópálya Alosztályának járőrei 2022. október 26-án 10 óra 15 perc körül az M7-es autópálya, Budapest irányába vezető oldalán figyeltek fel egy teherautóra, aminek nem megfelelően rögzítették a szállítmányát.

    A rendőrök a tehergépjárművet megállították, amin az ellenőrzés során számtalan hiányosságot tapasztaltak. Az egyenruhások megállapították, hogy a tehergépjárművön levő P jelű rendszámot a sofőr jogosulatlanul használta, valamint érvényes menetlevéllel és a szállítmányozáshoz szükséges dokumentumokkal sem rendelkezett.

    A pótkocsi műszaki érvényessége 2 éve lejárt, arra a rakományt nem megfelelően rögzítették, a vontató szélvédőjének a jobb oldala be volt törve, fényszórói mosószivaccsal voltak kitámasztva, továbbá a fedélzeti menetíró készülékbe sem volt adatrögzítő lap behelyezve.

    Hirdetés

    A járőrök a jármű hatósági jelzését a helyszínen elvették, a sofőrt elfogták és a Gárdonyi Rendőrkapitányságra előállították. Az elkövetett jogsértések miatt az 57 éves férfival szemben szabálysértési, közigazgatási és büntetőeljárást kezdeményeztek.

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu
  • Több kerületben is drágul a parkolás Budapesten

    Több kerületben is drágul a parkolás Budapesten

    A közgyűlés 29 igen szavazattal, egy ellenszavazattal módosította a parkolási rendeletet, ennek alapján a II. kerület kezdeményezésére január 1-től „C” várakozási övezetbe sorolják a Gábor Áron utca – Szilágyi Erzsébet fasor – Lotz Károly utca – Pasaréti út – Gábor Áron utca – Pusztaszeri út (beleértve a Felső Zöldmáli szervizútszakaszát is) – Alsó Zöldmáli út – Pusztaszeri út – Csejtei utca – Józsefhegyi utca – Szemlőhegy utca – Áldás utca – Eszter utca – Alsó Törökvész út – Bimbó út – Alvinci út – Lévay utca – Fillér utca – Lórántffy Zs. utca – Hermann Ottó utca – Radna utca – Pasaréti út által határolt területet, beleértve a határoló utakat és tereket, valamint „B” várakozási övezetbe sorolják a Szépvölgyi út 52-66 szám alatti szakaszokkal körülhatárolt területet.

    László Imre XI. kerületi polgármester kezdeményezésére az Etele tér környéke – a bevásárlóközpontra tekintettel – a „D” övezetből „C” övezetbe került át, így ott a parkolás óránként 100 forinttal kerül majd többe.

    Erre – mint írták – azért van szükség, mert a bevásárlóközpontban magasabb a parkolási díj, mint a közterületen, így a közterületi telítettség a lakossági várakozást nehezíti. A VIII. kerületben pedig megemelik a Rákóczi téri mélygarázsban alkalmazott várakozási díjakat, mert az ottani parkolás fele annyiba kerül, mint a környező közterületi várakozóhelyeken.

    Hirdetés

    Döntöttek arról, hogy a Margitszigeten nem lesz érvényes az ingyenes közösségi autóbérleti várakozás és arról, hogy a megfelelő döntések előkészítése után a Kelenföldi P+R parkolók őrzött, fizetős P+R várakozóhelyként működjenek.

    Forrás: MTI
  • Jön a négynapos ingyenes parkolás

    Jön a négynapos ingyenes parkolás

    A négynapos hosszú hétvégén – október 29. és november 1. között – nem kell fizetni a parkolásért Budapest parkolási övezeteinek nagy részén. Ez azt jelenti, hogy pénteken üzemzárástól szerda üzemkezdetig, azaz 08.00 (egyes helyeken 08:30) óráig a közterületi parkolás ingyenes.

    Az alábbi 0-24 órás várakozási övezetekben nem érvényes a szabályozás, vagyis az alábbi helyeken az ünnepek alatt is fizetni kell a parkolásért:

    Hirdetés

    • az I. kerületben, a Dísz tér, a Hunyadi János úton (Szabó Ilonka utca és Dísz tér közötti szakasza), a Palota út (Dísz tér és Lovas utca közötti szakasza), a Szent György utca és a Színház utca;
    • az I. kerületben a Szirtes út 32. és 34. szám alatti terület;
    • a Margitsziget északi fizető parkolója és a szállodák várakozóhelyei;
    • a II. kerületben a Szilágyi Erzsébet fasor (Pázsit utca és Házmán utca közötti szakasza);
    • a III. kerületben a Flórián tér 18075/13 helyrajzi számú területe;
      értelemszerűen a fizetős, őrzött parkolókban is fizetni kell ünnepnapon is.
    Forrás: 13.kerulet.ittlakunk.hu
  • Lángra lobbant a rendőrök elől menekülő motoros, miután sokkolóval rálőttek

    Lángra lobbant a rendőrök elől menekülő motoros, miután sokkolóval rálőttek

    Elképesztő videót töltöttek fel nemrég a Twitterre. A felvételen látható motorost igazoltatni próbálták, mert nem volt járművén rendszámtábla, ám a férfi menekülni kezdett a rendőrök elől. A menekülő motoros időnként 160 kilométer/órás sebességnél is gyorsabban hajtott Little Rock utcáin. Az üldözés elképesztő véget ért, miután a motoros leugrott a járműről és gyalog próbált tovább menekülni.

    Az őt üldöző járőrök sokkolóval lőttek a menekülőre, aki ettől azonnal lángra kapott. Kiderült ugyanis, hogy a férfi hátizsákjában egy kanna volt, teletöltve benzinnel, ezt lobbantotta be a sokkoló szikrája.

    A gyanúsított súlyosan megsérült, két héttel az október 13-án, hajnalban lezajlott események után még mindig kórházban ápolják. Ha felépül, bíróság elé állítják. Gaylor azért menekülhetett, mert felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett, a motorja nem volt regisztrálva és nem volt biztosítása sem.

    Hirdetés

    Forrás: Twitter
  • Semmi extra, csak egy mobilházat húzott maga mögött a román autós – Több százezres bírságot kapott

    Semmi extra, csak egy mobilházat húzott maga mögött a román autós – Több százezres bírságot kapott

    Az ártándi közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2022. október 19-én 22 óra 45 perckor egy román állampolgár az általa vezetett román honosságú személygépkocsival, melynek utánfutóján egy mobilházat szállított.

    A rendőrök az ellenőrzés alatt megállapították, hogy a járműszerelvény súlya meghaladja a megengedett legnagyobb össztömeget. A rendőrök a járművezetővel szemben 350 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki.

    Forrás: police.hu
  • FOTÓK: Nem tartott megfelelő követési távot, ezért rohant bele az előtte haladóba az ukrán kamionos az M1-esen

    FOTÓK: Nem tartott megfelelő követési távot, ezért rohant bele az előtte haladóba az ukrán kamionos az M1-esen

    A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja annak a balesetnek a körülményeit, ami 2022. október 25-én 13 óra 20 perc körül történt az M1-es autópálya, Budapest felé vezető oldalán, a 134. kilométerszelvényben.

    A rendelkezésre álló információk szerint egy 45 éves ukrán férfi tehergépkocsival közlekedett az autópályán, amikor a börcsi szakaszon nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó, szintén bolgár járműszerelvény mögött, ami forgalmi okból lassított. A kamion az előtte haladónak hátulról nekiütközött, amely a szalagkorlátnak csapódott.

    Hirdetés

    Az ukrán sofőr ezt követően szerelvényével a bolgár kamionok előtt álló, lengyel tehergépkocsi hátuljának ütközött. Az okozó járművezető megsérült, őt a mentők kórházba szállították.

    – írta meg a police.hu.

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
  • Videón a végzetes baleset – Hatalmas sebességgel csapódott egy motoros a szalagkorlátnak az M30-ason

    Videón a végzetes baleset – Hatalmas sebességgel csapódott egy motoros a szalagkorlátnak az M30-ason

    Szalagkorlátnak csapódott egy motoros az M30-as autópályán 2022. október 24-én 14 óra körül. A férfi hatalmas sebességgel közlekedett motorkerékpárjával, amikor elvesztette felette az uralmat, miután – eddig nem megerősített információk alapján – egy terepjárót próbált kikerülni, aki szembe ment a forgalommal – közölte a tenyek.hu.

    A becsapódás után a kétkerekű azonnal lángra kapott, a motort vezető férfi pedig métereket repült. Olyan súlyos, az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett, hogy életének megmentése esélytelen volt.

    A becsapódásról videófelvétel is készült.

    Hirdetés

    Az alábbi videót egy autós rögzítette, a felvételén jól látszik, hogy a motor hatalmas lángokkal égett a becsapódás után.

  • Drón buktatta le a férfit, aki miután észrevette a rendőröket félreállt és gyalog akarta folytatni útját

    Drón buktatta le a férfit, aki miután észrevette a rendőröket félreállt és gyalog akarta folytatni útját

    2022. október 21-én a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai a város belterületén drón igénybevételével, kiemelten a személyi sérüléses balesetek egyik fő okára, az elsőbbségadási szabályok betartására fókuszálva végeztek ellenőrzést. A drónra szerelt kamera 9 járműről készített olyan légifelvételt, amin jól látható, hogy a sofőr szabálysértést követett el. A rendőrök a jogsértő gépjárművezetőket minden esetben megállították és intézkedés alá vonták, mert nem tettek eleget az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” közúti jelzőtábla utasításainak.

    Drónfelvételen látható két gépjárművezető, akik vétettek az elsőbbségi szabályok ellen. Közülük az egyik szabálysértő észlelte a tőle 200 méterre posztoló kollégákat, a járművel egy kapubejáróban megállt, kiszállt a gépkocsiból és gyalogosan akarta elhagyni a helyszínt.

    A drónkezelő ezt észlelte, és rádión tájékoztatta a leállítást végző egységeket a férfi útvonaláról. A rendőrök intézkedés alá vonták a szabálysértőt, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak.

    Az alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért további mintavételre előállították, majd az ittas sofőr részére 100.000 forint közigazgatási bírságot szabtak ki.

    A balesetmegelőzés érdekében az elkövetkezendő időszakban a megye területén továbbra is várható a dinamikus jogsértések felderítését célzó drónok használata. Az ellenőrzésekkel a rendőrség célja a baleseti kockázat valamint a balesetek számának csökkentése.

    Hirdetés

    Forrás: Police.hu
  • VIDEÓ: Elhibázott sávváltás után bukott óriásit a pickupos

    VIDEÓ: Elhibázott sávváltás után bukott óriásit a pickupos

    Csúnya balesetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája, amit a népszerű Dash Cam Owners Australia youtube csatornájára töltöttek fel. A felvételen látható Hilux sofőrje elvesztette az uralmat járműve felett sávváltás közben és lesodródott az útról.

    A füves részen egy bukkanó úgy megdobta az autót, hogy hatalmas bukfenc lett az eset vége. Csodával határos módon a rommá tört autóban senki sem sérült meg komolyabban.

    Az biztos, hogy egy ilyen borulás sokunk legrosszabb rémálmai között szerepel.

    Hirdetés

    Forrás: Dash Cam Owners Australia
  • Újabb város vonta meg a zöld rendszámos autóktól az ingyenes parkolást

    Újabb város vonta meg a zöld rendszámos autóktól az ingyenes parkolást

    November elsejétől már Zalaegerszegen sem parkolhatnak ingyen a zöld rendszámú autók. Az önkormányzat döntését a 6,6 tized milliárd forintos jövő évi plusz kiadás indokolta – tudta meg az ATV. Ezzel ismét nőtt azon települések száma, ahol eltörölték vagy korlátozták a zöld rendszámú autók ingyenes parkolását. Ezek közt van például Ajka, Siófok, Nagykanizsa, Hódmezővásárhely és Szentendre. Továbbá Pécsen és Miskolcon csak a zöld rendszámos hibridektől vonták meg az ingyenes parkolást. Itt a tisztán elektromos autókat a helyieknek és az odautazóknak is regisztrálniuk kell, hogy a parkolóőr tudja, hogy a jármű hibrid vagy tisztán elektromos.

    A főváros asztalán egyelőre nincs ilyen előterjesztés.

    Szentendrén április elsejével szűnt meg a zöld rendszámú autók ingyenes parkolása. A városvezetés döntését többek között azzal is indokolta, hogy túl sok ilyen kocsi fordult meg a településen, ami gyakran forgalomtechnikai nehézségeket okozott.

    Egyébként a szentendreiek az egyes és a kettes zónában továbbra is díjmentesen parkolhatnak, egy ügyfélszolgálati regisztrációt követően.

    Hirdetés

    Az ATV megkereste az önkormányzatot, hogy a több, mint fél éve működő parkolási rendszer mennyire sikeres, de a polgármester nem kívánt nyilatkozni. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke megérti az önkormányzatok lépését, mivel hatalmas anyagi gondokkal küzdenek.

    Gémesi György Gödöllő polgármestereként hozzátette: nem elképzelhetetlen, hogy Gödöllőn is módosítják a parkolási rendeletet. A Főváros az ATV megkeresésére úgy reagált, a zöld rendszámú autók ingyenes parkolásának eltörlésére vonatkozó előterjesztés egyelőre nincs napirenden.

    Forrás: ATV
  • Ittasan, gyógyszer hatása alatt belerongyolt egy ház kerítésébe, majd később előadta, hogy ellopták tőle az autót

    Ittasan, gyógyszer hatása alatt belerongyolt egy ház kerítésébe, majd később előadta, hogy ellopták tőle az autót

    A Pécsi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki ittasan, gyógyszer hatása alatt vezette gépkocsiját.

    A vád szerint a férfi vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett, ennek ellenére többször vezetett személygépkocsit. 2022 márciusában baráti társaságával Komlón szórakozott, ahonnan hajnalban jöttek haza gépkocsijával. A gépkocsit Pécsre a férfi egy ismerőse vezette.

    A városba érve a sofőr az autóból kiszállt, majd miután elment, az ittas, gyógyszer hatása alatt álló férfi a gépkocsiba ült, majd az autóval elindult.A gépkocsival azonban egy zsákutcába hajtott, ahol nekiütközött az utca végét lezáró ingatlan vaskapujának.

    Hirdetés

    A gépkocsival a kaput áttörve behajtott az ingatlan udvarára, majd a telket elválasztó téglafalnak ütközött. A baleset után a vádlott és barátnője, aki az autóban tartózkodott, az adataik hátrahagyása nélkül a járművet otthagyva távoztak a helyszínről.

    Nem sokkal a baleset után a férfi a barátnőjével visszatért az autót korábban vezető sofőr lakhelyére, ahol azt adták elő, hogy a gépkocsit az utcából ellopták.

    Ezt követően elindultak az autót keresni, melynek során visszatértek a helyszínre, ahol az ittas sofőrrel szemben a rendőrök intézkedtek. Az elkövető cselekménye az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének a megállapítására alkalmas.

    Forrás: ugyeszseg.hu
  • Izgalmas videón mutatják meg a motoros rendőrök, hogy mi zajlik előttük az utakon

    Izgalmas videón mutatják meg a motoros rendőrök, hogy mi zajlik előttük az utakon

    Figyelem felsőfokon, együttműködés a négyzeten! Ezt kérik a motorral közlekedő rendőrök, amikor megkülönböztető jelzéssel haladnak. A motorosok egyébként is a közlekedés fokozottan veszélyeztetett résztvevői, a kéklámpa-sziréna használata sokak számára plusz stresszhelyzetet teremt, pedig higgadt cselekvéssel, józan belátással számukra is biztonságossá tehető a munkavégzés – olvasható a BRFK l Budapesti Rendőr-főkapitányság bejegyzésében.

    Egy izgalmas videón betekintést is nyújtanak számunkra, hogy mit is élnek át, hogyan reagálnak a közlekedők a kéklámpások láttán.

    A közlekedők részéről pár másodperc türelem, egy apró kormánymozdulat – nekik ez már elég, hogy haladhassanak. Segítsétek őket, hogy ők is segíteni tudjanak.

    Hirdetés

    A videót készítették: Dobrocsi Gábor és Horváth Péter József r. törzsőrmesterek, a BRFK KLFO Motoros Alosztályának járőrvezetői.

    Forrás: BRFK l Budapesti Rendőr-főkapitányság
  • A kötelező gépjárműbiztosítási díjak 10 % körüli átlagos emelkedésére számítanak szakértők

    A kötelező gépjárműbiztosítási díjak 10 % körüli átlagos emelkedésére számítanak szakértők

    Csaknem egymillió gépjárműnek, köztük több mint félmillió személygépkocsinak esik még mindig január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulója, esetükben a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) közel 100 ezer szerződésváltásra számít az év végi váltási időszakban, és mintegy 10 százalékos átlagdíj-emelkedésre.

    A szövetség az MTI-nek elküldött tájékoztatásában felhívta a figyelmet, hogy az érintett 12 biztosító legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki tarifáit, ezzel kezdetét veszi az év végi kgfb-kampány. Az érintett ügyfelek ezt követően tudják összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postai úton, vagy e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben.

    A meglévő szerződés felmondására legkésőbb december elsején éjfélig van lehetőség.

    A FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke rámutatott: a kárkifizetések az idén is jelentősen, csaknem 20 százalékkal nőttek, emiatt a biztosítók nem kerülhetik el a díjemelést.

    Papp Lajos jelezte: arra számítanak, hogy a díjemelés mértéke a tavalyi díjakhoz képest átlagosan 10 százalék körüli lesz, így az újonnan megkötött év végi évfordulós szerződések éves átlagdíja személygépkocsik esetében 32-33 ezer forint körül alakul majd. Az előző évek tapasztalatai alapján az érintettek körülbelül 10 százaléka él a biztosításváltás lehetőségével, ennek alapján még a jelenlegi kampányban is megközelítheti a 100 ezret a lecserélt szerződések száma – tette hozzá.

    Hirdetés

    A közleményben kiemelték, hogy az év végi átlagdíj jelentősen elmarad az év más időszakaiban tapasztalható 48-49 ezer forintos átlagdíjtól. Az eltérés elsődleges oka az érintett járműpark speciális összetétele.

    Az év végi kampány ugyanis idősebb, 2010 előtt vásárolt autók biztosítására vonatkozik, ezek jelentős része pedig a legkedvezőbb, B10 bónuszfokozattal rendelkezik, és az üzemeltetők magasabb átlagéletkorához is kedvezőbb díjszorzók kapcsolódnak.

    Az új biztosítás kiválasztásának határideje december 31-e, de a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke szerint az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötését célszerű a meglévő szerződés felmondásával egyidejűleg intézni.

    Az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári év kezdőnapja, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van a biztosítót váltani, 2010 óta tehát évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya.

    Forrás: MTI