Szerző: bpiautosok.hu

  • Ismét fennakadt egy ellenőrzésen a kamionost, akinek járművét egy hete már kivonták a forgalomból

    Ismét fennakadt egy ellenőrzésen a kamionost, akinek járművét egy hete már kivonták a forgalomból

    Gyakorlatilag semmi nem volt rendben azzal a kamionossal, akit egy hete kaptak el a rendőrök az M7-esen. A járművet akkor kivonták a forgalomból a sofőr ellen pedig szabálysértési eljárás indult, de úgy tűnik ez kicsit sem hatotta meg a sofőrt.

    A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Hatóságának munkatársaival közösen tartottak közlekedésrendészeti ellenőrzést 2022. október 29-én éjszaka. A kitereléses ellenőrzés alkalmával, a jármű ellenőrzése során az egyenruhások megállapították, hogy egy pár nappal korábbi intézkedésből ismert sofőrről és az általa vezetett járműszerelvényről van szó.

    Az intézkedés során a járőröket meglepte, hogy a forgalomból kivont nyergesvontatóra, egy másik hasonló jármű rendszámát helyezték fel, a vontatott pótkocsi műszaki érvényessége lejárt, valamint a fedélzeti menetíró készülékbe ezúttal sem volt adatrögzítő lap behelyezve.

    Hirdetés

    Az átfogó vizsgálat során a közlekedési hatóság munkatársai ezúttal is megállapították, hogy a vontató első szélvédője be van törve, a jobb oldali ajtóból hiányzott az ablaküveg, a jármű kormánymű berendezését megbontották, valamint a vontató aláfutásgátló berendezését műanyag kötegelővel rögzítették, tehát a szerelvény pont olyan állapotban volt, mint a korábbi ellenőrzéskor.

    A járőrök a jármű hatósági jelzéseit a helyszínen elvették, a jármű továbbhaladását megtiltották. Az egyenruhások az elkövetett jogsértések miatt az 57 éves férfival szemben szabálysértési, közigazgatási és büntetőeljárást kezdeményeztek.


    KAPCSOLÓDÓ: (videó)

    FOTÓK: Az M7-esen csíptek nyakon egy kamionost, volt vele gond bőven


    Forrás: police.hu
  • VIDEÓ: Nagy sebességgel elgázolt egy gyermeket, majd továbbhajtott a vezetéstől eltiltott autós

    VIDEÓ: Nagy sebességgel elgázolt egy gyermeket, majd továbbhajtott a vezetéstől eltiltott autós

    Súlyos sérüléseket szenvedett az a 12 éves gyermek, akit egy autós hatalmas sebességgel elgázolt és magára hagyott Baktalórántházán. A gyermek súlyos combsérüléseket szenvedett, jelenleg is kórházban van. A család azt mondta, ismerik a gázolót, szerintük drogos állapotban vezetett.

    A férfiről kiderült az is, hogy sosem volt jogosítványa és már háromszor eltiltották a vezetéstől.

    A gyanusított tagadja tettét, azt mondta nem ő vezette az autót. Egyelőre szabadlábon védekezhet.

    Hirdetés

    Forrás: tenyek.hu

  • Videón, ahogy pillanatok alatt rombolják le az autósok a Közút által kihelyezett tereléseket

    Videón, ahogy pillanatok alatt rombolják le az autósok a Közút által kihelyezett tereléseket

    Elképesztő figyelmetlenségről árulkodik a Magyar Közút legújabb videója. Nemrég az M0-s autóúton és az M31-es autópályán a betontábla elemek cseréjének idejére építettek ki a dunakeszi szakemberek tereléseket. Az M31-esen a terelés kiépítése 1 órát élt meg, amikor a legbelső sávban egy autós nekiment a kihelyezett korlátozó elemek, ennek következtében rengeteg törmelék került az útra.

    Rá egy napra az M0 autóúton fele annyi ideig, csupán 30 percig tartott a terelés elkészítése után, hogy egy autós ott is taroljon.

    Egy figyelmetlen sofőr itt a sávos terelőtáblákból 4 darabot nullázott le.

    A gyorsforgalmi utakon a munkaterületekhez kapcsolódó terelések kiépítése nem hasraütésre és nem is pillanatok alatt megy. Forgalomtechnikai és üzemeltetési szempontokat épp úgy figyelembe kell venni a tervezésnél, mint ahogy azt is, hogy az ott dolgozók és a közlekedők is biztonságban legyenek ezeken a helyeken.

    A tereléseket adott esetben akár több óra is lehet kiépíteni, attól függ hol és milyen terelést kell bevezetni, viszont sokszor pillanatok alatt zúzzák le őket figyelmetlen autósok.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

    Forrás: Magyar Közút
  • Videón, ahogy porig ég egy autó Pécs belvárosában

    Videón, ahogy porig ég egy autó Pécs belvárosában

    Kétségbeesetten, tehetetlenül nézte végig egy sofőr, ahogy porig ég autója Pécs belvárosában. Az autó alig néhány perc alatt vált a lángok martalékává. A tüzet feltehetően egy elektromos hiba okozta, a füst először a motortérből szivárgott.

    Az autóban csak a sofőr utazott, ő azonnal kiszállt a járműből, ahogy észlelte a bajt, így szerencsére nem sérült meg.

    A tűzoltók szerint az ilyen esetben maximum egy percünk van megfékezni a tüzet, ha van erre alkalmas tűzltókészülék a járműben. A motorháztetőt csak résnyire szabad felnyitni és így befújni a tűzoltóhabot vagy port.

    Hirdetés

    Forrás: tenyek.hu
  • FOTÓK: Büntetőfékezéssel okozott balesetet az M7-esen, majd érdekes magyarázatot adott tettére

    FOTÓK: Büntetőfékezéssel okozott balesetet az M7-esen, majd érdekes magyarázatot adott tettére

    Az ügy adatai alapján 2022. november 1-jén 13 óra 30 perc körül az M7-es autópályán Letenye irányába személygépkocsival közlekedett egy sofőr. A 118. kilométerszelvényben – Kőröshegy magasságában – utolérte az előtte, szintén előzés miatt a belső sávban haladó személyautóst, akit fényszórója villogtatásával próbált kisorolásra ösztönözni.

    Az első autós az előzés befejeztével vissza is tért a külső forgalmi sávba, azonban a hátul haladó férfi megelőzte őt, elé sorolt, majd a fékre taposott. A vétlen sofőr vészfékezés mellett sem tudta elkerülni az ütközést.

    A balesetben személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett.

    A büntetőfékezőt a rendőrök a helyszínen elfogták és elállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

    A 38 éves budapesti lakos vallomása során úgy nyilatkozott, hogy nem leckéztetni próbált, csak rossz lelkiállapotban volt, és meg akart állni, hogy elszívjon egy cigarettát.

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu
  • Autójában egy körforgalomban szülte meg gyermekét az anya

    Autójában egy körforgalomban szülte meg gyermekét az anya

    A délelőtti órákban kezdődtek a fájások annál a Csongrád-Csanád megyei kismamánál, aki férjével indult el a kórházba vasárnap. Út közben azonban felgyorsultak az események és megindult a szülés -közölte Országos Mentőszolgálat.

    Az apa egy körforgalom biztonságos szegletében tudott félreállni, majd a mentők segítségét kérte.

    A Mentésirányítás azonnal több egységet, köztük a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat rohamkocsiját is a helyszínre riasztotta, miközben a rutinos mentésirányító az apukát nyugtatta és instruálta a teendőkre. A Bajtársak perceken belül helyszínre értek és még a személyautóban világra segítették a kis Áront, aki rögtön fel is sírt.

    Helyszíni ellátást követően a boldog édesanyát és újszülött gyermekét is stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Az újszülöttnek boldog, egészséges életet kívánunk, a szülőknek és a mentésben résztvevőknek gratulálunk!

    Hirdetés

    Forrás: Országos Mentőszolgálat
  • Az M1-esen szenvedett balesetet a Backstreet Boys kamionja

    Az M1-esen szenvedett balesetet a Backstreet Boys kamionja

    Egy ír rendszámú nyergesvontató balesetezett csütörtök reggel az M1-es autópályán és mint kiderült a jármű a Backstreet Boys hangfelszerelését szállította. A szerelvény a sztráda 169-es km-szelvénynél letért az útról, majd átszakította a kerítést, és a mezőn állt meg – közölte a Baleset-info.

    Nem megerősített információk szerint  a balesetet az okozhatta, hogy a sofőr elaludt vezetés közben.

    Az 1990-es évek egyik legsikeresebb fiúbandája három év után látogatott el újra Magyarországra egy turnésorozat részeként. A Backstreet Boys DNA World Tour elnevezésű világ körüli turnéjának európai koncertsorozata október 3-án Lisszabonban kezdődött, szerdán pedig a Papp László Budapest Sportarénában lépett fel az amerikai együttes.

    Hirdetés

    Fotó: Baleset-info
    Forrás: Baleset-info.
  • VIDEÓ: Mozgó autóból ugrott ki az M1-esen a rendőrök elől menekülő embercsempész

    VIDEÓ: Mozgó autóból ugrott ki az M1-esen a rendőrök elől menekülő embercsempész

    A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztály jelzése alapján 2022. november 1-jén az M1-es autópályán, Tatabánya közigazgatási területén az egyenruhások megpróbáltak megállítani és igazoltatni egy magyar honosságú kisteherautót. A sofőr azonban elmenekült az intézkedés elől.

    Az egyenruhások több autóval is követték, majd végül sikerült leszorítani az útról. A férfi még azonban a megállás előtt, kiugrott a járműből, és elszaladt.

    Az autóban 13, magukat afgán és iraki állampolgárnak valló külföldit találtak, akiket a hatályos jogszabálynak magyar jogszabályok értelmében visszakísérnek az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

    A 26 éves georgiai állampolgárságú sofőrt a közelben a rendőrök elfogták. Ellene a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak és őrizetbe vették.

    Hirdetés

    Forrás: police.hu
  • VIDEÓ: Elnézte a lámpát és balesetet okozott – Térfigyelő rögzítette az esetet

    VIDEÓ: Elnézte a lámpát és balesetet okozott – Térfigyelő rögzítette az esetet

    A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 46 éves gépkocsivezetővel szemben, aki 2020 januárjában, Ferencvárosban csak a mellette elindulókra figyelve, a rá vonatkozó piros lámpa ellenére behajtott egy kereszteződésbe, és karambolozott az ott szemből, szabályosan kanyarodó másik gépkocsival.

    A vádirat szerint a vádlott 2020. január 21-én este, a IX. kerületben közlekedett gépkocsijával, ahol a Kvassay úton a Soroksári utat keresztezve Csepel irányába kívánt tovább menni. A férfi az 5 sávos úton megállt a Soroksári út előtti piros lámpánál, az egyik egyenesen tovább haladó sávban. Neki bal kéz felől 2 olyan sáv volt, amelyből a gépkocsik balra, a Soroksári útra tudtak rákanyarodni. Amikor a balra kanyarodást engedő fényjelző készülékek zöldre váltottak, ebből a 2 sávból a járművek megkezdték a kanyarodást.

    A vádlott, aki csak a mellette elinduló járművekre koncentrált, nem észlelte, hogy egyenesen még mindig piros a lámpa, ezért behajtott a kereszteződésbe, és ekkor – féktávolságon belül – összeütközött az ott szemből, zöld jelzésre, szabályosan közlekedő sértett autójával.

    A baleset következtében a sértett keze több helyen eltört. A vádlott a figyelmetlenségével, így azzal, hogy az irányadó piros fényjelzés ellenére a kereszteződésbe behaladt, alapvető közlekedési szabályt sértett meg, és ezzel okozta a balesetet.

    A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfit közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. A kerületi ügyészség arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, és a férfival szemben büntetővégzéssel pénzbüntetést szabjon ki, továbbá határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől.

    A baleset előzménye és az ütközés a térfigyelő kamerák felvételét tartalmazó alábbi videón látható:

    Hirdetés


    Forrás: ugyeszseg.hu
  • VIDEÓ: Trükkös sebességmérők jelentek meg az utak mentén

    VIDEÓ: Trükkös sebességmérők jelentek meg az utak mentén

    Úgy tűnik a rendőrség újab módszert vet be a sebességet túllépők kiszűrésére. Több hazai út mellett bukkantak fel forgatható tárolódobozok, amelyekbe akár sebességmérő készüléket is elhelyezhet a rendőrség. Az új „készülék” valójában nem sebességmérő, csupán egy box, melybe a sebességmérőt el lehet helyezni– válaszolta az ORFK a Vezess.hu megkeresésére. N

    Az eszköz neve trafibox és a lényege abban rejlik, hogy bár az utak mellett álló Trafiboxokat látják ugyan az arra haladó autósok, azt viszont nem tudják – mert a közeledő járműből nem látszik pontosan -, hogy abban a konkrét dobozban éppen akkor van-e egyáltalán működő sebességmérő vagy sem.

    A fentiek miatt valószínűleg sok esetben már az üres doboz láttán is lassítani fognak az autósok, hiszen nem tudják, hogy épp mér-e., ezzel pedig amivel máris elérték céljukat az egyenruhások:

    lassul a járműforgalom, biztonságosabbá válik az adott útszakasz.

    A trafibox egyébként mindkét irányba forgatható. A dobozba a rendőrség időszakosan traffipaxot helyez el, így a sebességméréshez nincs szükség emberi jelenlétre.  A Vezess kérdésére az ORFK elárulta, hogy “az ARH CAM-S1 típusú készülékek rendelkeznek automata mérési üzemmóddal, amelynek használata esetén nem szükséges a folyamatos kezelői felügyelet”. Vagyis csak a készülék Trafiboxba helyezéséhez és üzembe állításához kell rendőr, utána magától méri a sebességet, készíti a fotókat és rögzíti a gyorshajtásokat.

    Hirdetés

    Forrás: vezess.hu
  • FOTÓK: Smarttal borult nagyot egy gördeszkaparkban a gyorsan hajtó férfi

    FOTÓK: Smarttal borult nagyot egy gördeszkaparkban a gyorsan hajtó férfi

    Nem ritka, ha valaki nagyot zakózik egy gördeszkaparkban, az már annál inkább, ha valaki ezt egy nem éppen odaillő eszközzel teszi. Ilyen eszköz lehet például egy autó. Történetünk főszereplője egy 29 éves férfi, aki száguldozása miatt tört rommá egy kis Smartot Máltán egy skateparkban.

    A helyi rendőrség vizsgálatot folytat az ügyben eset pedig az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának (ROADPOL) figyelmét sem kerülte el. Közösségi oldalán a szervezet azt írja, a baleset oka az első információk alapján gyorshajtás volt.

    Az autó sofőrje súlyos sérülésekkel került kórházba a történetben pedig hatalmas szerencse, hogy az eset a késő esti órákban történt és a pálya már üres volt. A helyszín ugyanis közkedvelt a fiatalok körében, napközben rengetegen sportolnak és bandáznak a pályán.

    Hirdetés

    Borítókép Fotó: Christian Fridell: pexels / Forrás: Roadpol – European Roads Policing Network
  • VIDEÓ: Drónos akció a közlekedésbiztonságért

    VIDEÓ: Drónos akció a közlekedésbiztonságért

    Az autópálya-rendőrök legutóbb 2022. október 27-én az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszát ellenőrizték fokozottan, ezúttal a nehéz tehergépkocsik előzési tilalma volt célkeresztben. A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében az egyenruhások drónnal is figyelik a közlekedésbiztonság tekintetében legkritikusabb pontokat. A drón biztonságos távolságból és helyzetből készít kiváló minőségű videófelvételeket az észlelt forgalmi szituációkról, szabályszegésekről.

    Az ellenőrzés időszakában a rendőröknek húsz esetben kellett intézkedniük, többek között szabálytalan előzés és követési távolság be nem tartása miatt.

    Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton 6 óra és 22 óra között – a 7500 kilogrammot – meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel!

    Hirdetés

    Forrás: police.hu
  • VIDEÓ: Elvakított a nap – kanyarodás közben ütött el egy robogóst az autós

    VIDEÓ: Elvakított a nap – kanyarodás közben ütött el egy robogóst az autós

    Elvakította a napfény azt a gépkocsivezetőt, aki Nyíregyháza belvárosában nagy ívben akart balra fordulni, és eközben elütötte a szemből szabályosan közlekedő segédmotorkerékpáros férfit, akinek a csigolyája is eltört.

    A nyomozás adatai szerint 2022. július 4-én, 19 óra után közlekedett egy nő személygépkocsijával Nyíregyháza belvárosában a Kígyó utcán, amikor is szeretett volna irányjelző használatával a Tompa Mihály utcára, balra, nagy ívben bekanyarodni. Vele szemben haladt az úttesten segédmotor-kerékpárjával a sértett.

    A nőt elvakította az erős napsütés, ezért kanyarodáskor elütötte a motoros férfit, aki a járművével az úttesten felborult. A férfinak nyolc napon túl gyógyuló csigolyatörése és más sérülései keletkeztek, melyek három-négy hónap alatt gyógyultak meg.

    A rendőrség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt hallgatta ki gyanúsítottként a nőt, hiszen megszegte a kanyarodásra vonatkozó KRESZ szabályt, mivel nem adott elsőbbséget a vele szemből érkező járműnek. Az ügyészség úgy ítélte meg, hogy nem szükséges az ügyet bíróság elé vinni, helye lehet közvetítésnek a felek között.

    A kifogástalan közlekedési előélettel rendelkező gyanúsított ugyanis vállalta, hogy jóváteszi a sértett kárát, amibe a sértett is beleegyezett.

    Erre tekintettel az ügyészség közvetítői eljárásra utalta az ügyet, ami azt jelenti, hogy hat hónapra felfüggesztette az eljárást, és a feleknek ez alatt az idő alatt lehetősége lesz arra, hogy a közvetítő előtt megállapodjanak a jóvátételről. A megállapodást – amennyiben megfelel a törvényeknek – az ügyészség jóvá fogja hagyni, majd ha az teljesedésbe ment, akkor az ügyész megszünteti az eljárást.

    Hirdetés

    A balesetet egy arra járó gépkocsi fedélzeti kamerája rögzítette:

    Forrás: ugyeszseg.hu
  • FOTÓK: Rendőrökkel ütközött egy migránsokkal teli kisbusz Szombathelyen

    FOTÓK: Rendőrökkel ütközött egy migránsokkal teli kisbusz Szombathelyen

    A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya Győri Osztályának információi alapján az egyenruhások 2022. október 28-án a hajnali órákban, egy Szombathely irányába közlekedő francia forgalmi rendszámú tehergépkocsit akartak intézkedés alá vonni.

    A tunéziai állampolgárságú gépkocsivezető haladása során eddig tisztázatlan körülmények között felhaladt a gyalogjárdára, majd az úttestre visszatérve egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

    Az ütközést követően a járműből a gépkocsivezető és több utasa is kiszállt és elfutott a helyszínről, őket a járőrök a környező utcákban elfogták. A balesetben személyi sérülés nem történt. A sofőrön kívül a tehergépkocsiban tizenhat személy utazott, akik marokkói és tunéziai állampolgárnak mondták magukat.

    Hirdetés

    Az utasok a rendőri intézkedés során sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

    A tunéziai állampolgárságú sofőrrel szemben – őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul.

    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu
  • VIDEÓ: Az M5-ös autópályán rollerezett az autók közt egy férfi

    VIDEÓ: Az M5-ös autópályán rollerezett az autók közt egy férfi

    Újabb elképesztő felvételt rögzített egy autós a napokban ezúttal az M5-ös autópálya egyik szakaszán. A felvételen látható, ahogy egy férfi elektromos rollerjével nagyjából 40 km/h sebességgel hajt az autósok között. A férfin természetesen semmilyen védőfelszerelés sem volt.

    Egy jogász szerint a felelőtlen rolleres komoly pénzbírságra is számíthat, ha valaki jelenti az esetet a rendőrségen.

    Azt mondanunk sem kell, hogy semmi keresnivalója nem volt ott azzal az eszközzel ráadásul tettével komoly veszélybe sodorta magát és egy esetleges eséssel a többi közlekedőt is veszélyeztette volna.

    Hirdetés

    Forrás: tenyek.hu