A havas autó tisztogatása nem a legjobb buli. Hideg van, haladnánk, de még mindig azzal vagyunk elfoglalva, hogy autónkat kihámozzuk a hó alól.
Mutatunk egy gyors megoldást, ha a múltkor bemutatott tippünk esetleg nem nyerte el tetszésed…
A havas autó tisztogatása nem a legjobb buli. Hideg van, haladnánk, de még mindig azzal vagyunk elfoglalva, hogy autónkat kihámozzuk a hó alól.
Mutatunk egy gyors megoldást, ha a múltkor bemutatott tippünk esetleg nem nyerte el tetszésed…
Több mint 3 millió gumiabroncsot értékesítettek tavaly Magyarországon, az elért eredmény rekordnak számít – mondta Hunyadi Szabolcs, a Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöke.
A szövetség elnöke hozzátette: minden gumiabroncs-kategóriában jelentős volt a növekedés. Példaként említette, hogy
a motorkerékpár abroncsok eladása 5 százalékkal, a személygépkocsikra való gumik értékesítése pedig 9 százalékkal nőtt az előző évhez képest.
A nehézgépjárművek szegmensében az egy évvel korábbihoz képest a teherautó és autóbusz gumikból 21 százalékkal több, a földmunkagépekre való gumiabroncsokból 25 százalékkal több, a mezőgazdasági gépekre való gumiabroncsokból pedig 12 százalékkal több fogyott.
A gumiabroncsok évszak szerinti bontásánál kiemelte, hogy a
négy évszakos abroncsok eladása jelentősen, 48 százalékkal nőtt,
a szegmens részesedése pedig már lefedi a teljes magyarországi gumiabroncspiac 3,5 százalékát.
Hunyadi Szabolcs azonban arra is felhívta a figyelmet – pont az elmúlt időszakban tapasztalt havas, jeges útviszonyok miatt -, hogy a négy évszakos gumiabroncsok nem tudnak olyan fékutat biztosítani, mint a speciálisan a téli időjárásra fejlesztett téli abroncsok.
MEGOSZTOM:
A Hajdúnánási Autópálya Alosztály járőrei január 24-én 14 óra körül az M3-as autópályán ellenőrizték a járművezetőket – áll a police.hu-n megjelent közleményben.
A rendőrök Debrecen felől közlekedtek, amikor a 170. kilométerszelvényben, a leállósávban megláttak egy idős férfit, aki személyautója kerekét próbálta kicserélni.
Az egyenruhások megálltak a bajba jutott gépkocsi mögött, és segítettek biztonságosan kicserélni a kereket, így a jármű vezetője folytatni tudta útját.
MEGOSZTOM:
Általánosságban elmondható az, hogy idősebb korban könnyebben lankad a figyelem, a látásunk is romolhat, ezért kiemelten fontos az orvosi alkalmassági vizsgálat, amennyiben van jogosítványunk, és a volán mögé szeretnénk ülni.
Bejárta a világot a hír, hogy a brit uralkodó férje, a 98 esztendős Fülöp herceg balesetet szenvedett múlt héten csütörtökön, amikor terepjárójával a főútra kikanyarodott, és összeütközött egy személyautóval.
A szigetországban a lapok csaknem szenzációként tálalták az ügyet, ugyanis nem minden nap történik meg, hogy autóbalesetet szenved a brit királyi család egy tagja. Fülöp edinburgh-i herceg nem sérült meg, azonban a másik jármű utasa igen.
II. Erzsébet királynő férjét a helyszínre érkező többi autós segítette ki az oldalára dőlt kocsiból.
Kötelező az orvosi vizsgálat
A Kossuth Rádió Napközben című műsorában az ügy apropóján Pető Attila közlekedési szakoktató elmondta, Magyarországon is számos alkalommal felmerül, hogy korlátozni kellene, hány éves korig vezethet valaki autót, azonban a jogszabály jelenleg csak alsó határt ír elő.
Hazánkban kötelező orvosi vizsgálaton kell részt venni ahhoz, hogy valaki a jogosítványt megszerezhesse, hetven év felett pedig évente kötelező elvégeztetni az orvosi alkalmassági vizsgálatot – hangsúlyozta Pető.
Romlanak a testi képességek
Egy holland közlekedésbiztonsági kutatóintézet által kiadott kutatásból az derült ki, hogy Hollandiában az elmúlt évtizedekben a 65 éven felüliek lakosságon belüli aránya megnövekedett, ezért idősebbek körében egyre többen vezetnek autót. A kutatás azt írja: a kanyarodás és a parkolás okozza a legnagyobb gondot, illetve a baleseteket is – hangzott el a műsorban.
MEGOSZTOM:
Mint az megírtunk két autó ütközött össze 2019. január 24-én 10 óra 55 perckor Budapest 11. kerületében a BAH-csomópontnál.
A baleset következtében az egyik autó egy villamosmegállóban állt meg. A megállóban nem tartózkodott senki. A balesetben az egyik autó vezetője könnyű sérüléseket szenvedett.
A helyszínelés véget ért, a forgalom zavartalanul halad.
MEGOSZTOM:
Fellélegezhetnek Adyligeten, Solymáron és a II. kerületben, izgulhatnak viszont a 10-es út melletti településeken élők. Már biztosnak tűnik, hogy, hogy az M0-ás nyugati szakaszát nem a városhoz közeli területen építik meg, hanem kiviszik az M1-est Esztergommal összekötő M100-as útra. Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter erősítette meg egy Facebook bejegyzésben.
A még tavaly novemberben is élő, jogszabályokba foglalt tervek szerint az M0-ást az M1-es és a 10-es főút között építették volna tovább. Azonban a kivitelezés nem indult el, annak ellenére sem, hogy a nyomvonal már jó ideje megvolt.
A késlekedésnek részben az építőipari kapacitáshiány volt az oka. Ez pont kapóra jött a nyomvonallal érintett budai kerületeknek, hogy lobbizni kezdjenek a kormánynál a nyomvonal újragondolása miatt. A 2. kerület vezetése azt kifogásolta, hogy az ott lakók jóváhagyása nélkül épülne tovább az M0-ás, más települések a zaj és a szennyezés miatt emelték fel a szavukat.
Nemrég írt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál arról, hogy az M0-ás nyugati szakaszának építését ellenzők egyre hangosabban kérik, hogy a sztráda ne a város mellett épüljön meg, hanem a nemsokára megvalósuló M100-as út legyen az elkerülő. Ezzel sok milliárdot lehetne megtakarítani, azonban az M0-ás építésének a problémája nem oldódna meg, csak helyileg átkerülne a 10-es út menti területre, így az ott lévő települések várhatóan hamarosan bekapcsolódnak a vitába.
Varga Mihály legutóbb ezt írt a Facebookon: “Az M0-s Pesthidegkutat érintő szakaszáról szóló több évtizedes vita zárulhat le a kormány decemberi döntése értelmében. Az elfogadott tervek szerint az M1-es és Esztergom között épül új autópálya, ily módon bezárulhat a budapesti körgyűrű, de nem az eddig tervezett, a fővároshoz közeli, környezetvédelmi területeket – a Paprikás-patakot, a Remete-szurdokot vagy a Budakeszi Vadasparkot – érintő nyomvonalon. Hasonlóan, mint a bécsi Ringnél, amely neve ellenére nem kör-, hanem zsákalakú, ilyen lesz a Budapestet elkerülő útvonal is.”
A kormány időközben tehát egy új nyomvonal mellett tette le a voksát. Ennek lényege, hogy Esztergom felé épülne ki egy új szakasz, amellyel nem a klasszikus körgyűrű koncepciója valósulna meg, hanem inkább zsákszerűen venné körbe a fővárost az elkerülő út.
Vagyis véglegesnek tekinthető, hogy a Budán élők nem hallják majd a körgyűrű forgalmát, ellenben az Esztergom térségében és a 10-es út környékén élőknek meg kell barátkozniuk a gondolattal, hogy a tehergépjárművek abban az irányban haladnak majd.
Kérdés, hogy mit lépnek most azok a települések, amelyek a fővároshoz közeli szakasztól várták a közlekedési gondjaik megoldását. Ilyen Budakeszi is, amely szinte minden közlekedésfejlesztési koncepcióját erre építette, úgy tűnik, most alapvetően újra kell gombolni Budakeszi környékének közlekedését is.
MEGOSZTOM:
Egy elszabadult kerék hatalmas bajt tud okozni.
A lengyel kamionost szabálytalanul elhelyezett rakománya miatt állították meg a cseh rendőrök.
Azonban az átvizsgálás során más hibát is észrevettek. A kamion kerekét ugyanis szinte csak a lélek tartotta a helyén.
MEGOSZTOM:
Dupla előzést örökített meg egy autós fedélzeti kamerája.
Egyszerre ketten mentek el mellette, de nem ez volt pláne.
Hanem az, hogy a hátulról érkező skodás az előzés után jobbról (!) elment a BMW-s mellett is, aki nyilván nem számított erre a manőverre.
Nem sokon múlt egy súlyos karambol.
Forrás: Origo.hu
MEGOSZTOM:
A Készenléti Rendőrség Kutyás Alosztályának járőrparancsnoka éppen diósjenői otthonában tartózkodott szabadnapján 2019. január 21-én, amikor egy nagy csattanást hallott az utcáról.
Kiszaladt, ahol idős szomszédasszonya rémülten mesélte, hogy egy autó átszakította a kerítését.
A vezető nő mentéséhez azonnal hozzálátott, közben lekapcsolta az autóban a gyújtást, nehogy robbanás történjen. A nőt kisegítette és biztonságos helyre vitte, ekkor az időközben értesített társszervek munkatársai is megérkeztek.
A sofőr esetében a helyszínen megfújt alkoholszonda pozitív értéket mutatott.
MEGOSZTOM:
Egy kis tehergépkocsi nyíregyházi sofőrje 2019. január 22-én 9 óra 6 perckor Sajószögeden, az Ady Endre úton nekihajtott egy személygépkocsinak.
Az adatok szerint az anyagi káros közúti közlekedési baleset okozója nem tartott megfelelő követési távolságot, és így összeütközött az előtte, forgalmi okból lassító autónak.
A szabálysértésen tetten ért sofőrt előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol beismerte a szabálysértés elkövetését.
A hatóság – a még aznap meghozott – elsőfokú határozatában, az 39 éves sofőrt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.
MEGOSZTOM:
A gázoló férfi nem is tagadta a szándékosságot. A rendőröknek elmondta, hogy előző nap összeveszett az anyósával, és így kívánt bosszút állni rajta.
A felvételen az látható, ahogy egy pár sétál, majd megjelenik a bosszúvágytól vezérelt férfi egy VW Golf volánja mögött ülve.
A következő pillanatban a férfi hirtelen a sétáló pár felé kanyarodott, és nagy sebességgel elütötte a nőt. Ezután az autó vezetője kiszállt, az áldozatokhoz ment, az asszony fölé hajolt, majd mintha semmi sem történt volna, visszaült a gépkocsiba és távozott.
Az esetet egy térfigyelőkamera rögzítette. Az 57 éves nőnek eltört az egyik térde és összezúzódott a csípője, kórházba szállították. A rendőrség a térfigyelő kamera felvételének megtekintése után kihallgatta, majd őrizetbe vette a Golf sofőrjét. Emberölési kísérlettel gyanusítják.
MEGOSZTOM:
A legjobbakkal is megesik, hogy elmérik a féktávot, vagy simán csak későn fékeznek, és utolérik az előttük haladót, vagy az előttük megállót.
Van ilyen – Új-Zélandon is egy ilyen helyzetet rögzített az áldozattá vált autó hátrafelé néző fedélzeti kamerája.
Ami viszont utána történt, az nem átlagos – szerencsére.
Forrás: Player.hu
MEGOSZTOM:Jobbról akart előzni és agresszívan besorolni az autós, de nem engedték be, amint lehetősége nyílt bosszút állt.
A kamerás autó vezetője nem lépett a fékre, amikor jobbról előző delikvensünk sietősen beakart sorolni elé.
Természetesen autósunk ezt nem hagyhatta annyiban. Ahogy sikerül a kamerás autó közelébe kerülni már indul is a bosszú.
MEGOSZTOM:
Egy kamion sofőrje 2019. január 21-én 8 óra 50 perckor az M30-as autópályán haladt Miskolcról, Budapest felé, amikor nekihajtott egy szlovák felségjelezésű nyerges vontatónak.
Az adatok szerint az anyagi káros közúti közlekedési baleset okozója nem vette figyelembe az útszakaszon bevezetett rendőri forgalomkorlátozást, s nem tartott megfelelő követési távolságot, ezért ment neki az előtte lassító kamionnak.
A sofőrt előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol az beismerte a szabálysértés elkövetését.
A hatóság – a még aznap meghozott – első fokú határozatában az 53 éves kamionsofőrt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől, illetve pénzbírsággal sújtotta – írja a police.hu.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrség a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.
Forrás: Blikk.hu
MEGOSZTOM:
A hírek szerint még jóideig számíthatunk havazásra.
A hólapátolást nem sokan szeretjük, az utakon a hókotrókat annál inkább, de sajnos ritkán látjuk őket.
Ez a Csehországban élő férfi pedig gondolt egyet és összekötötte a kellemeset a hasznossal. Imádjuk a végeredményt
MEGOSZTOM: