Szerző: bpiautosok.hu

  • Videó – Egy bölcsőde előtt törtek fel autókat Budapesten

    Videó – Egy bölcsőde előtt törtek fel autókat Budapesten

    Fél év alatt két anya is pórul járt.

    Az egyik Gellért hegyi utcában táskákat, telefont, és készpénzt is zsákmányoltak a bűnözők – írja az RTL.hu

    A rendőrök azt tanácsolják, hogy egy pillanatra se hagyjon senki értékeket az autókban. Azokra a helyekre, ahol rövid idő alatt több autót is feltörnek, térfigyelő kamerák felszerelését javasolják.

    Az önkormányzatnál a csatorna megkeresésére azt írták, mostantól a közterület-felügyelők sűrűbben járnak az érintett utcák felé.

    Forrás: RTL.hu

    MEGOSZTOM:

  • Már készül a Magyar Közút az önvezető járművek megjelenésére

    Már készül a Magyar Közút az önvezető járművek megjelenésére

    Az osztrák és a szlovén autópálya-kezelő társaságokkal együtt.

    Technikailag nagyon hamar el fogunk jutni oda, hogy önvezető járművek közlekedhessenek az utakon – nagyobb kérdés, hogy a jogi szabályozás, az utak és az emberek mennyire veszik fel a ritmust – írja a player.hu

    Jó hír, hogy a különböző állami cégek is készülnek: együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Közút Nonprofit Zrt., valamint az osztrák és a szlovén autópálya kezelő társaságok vezetői, hogy segítsék egymás munkáját az együttműködő, hálózatba kapcsolt és önvezető járművek megjelenésére való felkészülésben.

    A Magyar Közút közleményében felidézték, hogy a zalaegerszegi járműipari próbapálya önvezető járművekkel kapcsolatos, határokon átnyúló tesztjeinek végrehajtása kapcsán ötszintű regionális együttműködés indult el.

    A kormányzati, a kutatóintézeti, valamint a szakmai szervezetek, illetve a tesztpályák közötti együttműködés mellett fontos, hogy a valós körülmények közötti teszteknek helyet biztosító közútkezelők is aktívan részt vegyenek a folyamatban, és fel tudjanak készülni az átalakuló igényekre, elvárásokra.

    A partnerek közötti együttműködés eddig is intenzív volt, és elsősorban a járművezetők számára nyújtott szolgáltatások fejlesztésére, illetve az országhatárokon átnyúló forgalmi események kezelésére koncentrált.

    Tavaly elindult az automatizált adatcsere és a webkameraképek cseréje a partnerek között, amelyek a társaságok információs felületein a közeljövőben meg fognak jelenni.

    A projektben részt vevő szakemberek megosztják tapasztalataikat, tevékenységüket összehangolják munkájuk során. A társaságok közötti együttműködés olyan területekre koncentrál, mint például a forgalomszabályozás, a kommunikációs technológiai megoldások vagy a tesztelésre vonatkozó jogi környezet kialakítása.

    Forrás: player.hu

    MEGOSZTOM:

  • Fotók – Szerintünk életveszélyes betonelemeket helyeztek ki terelés céljából a Váci úton

    Fotók – Szerintünk életveszélyes betonelemeket helyeztek ki terelés céljából a Váci úton

    Olvasónk, Attila hívta fel egy rendkívül balesetveszélyes megoldásra a figyelmünket.

    Fotóin jól látható, hogy a 13. kerületi Váci úton a Lehel tér felől haladva a Dózsa György út irányába, a Lőportár utcai kereszteződésnél beton terelőket helyeztek ki a szélső sáv és a buszsáv közé.

    A terelők funkciója feltehetően az autós forgalom elkülönítése a buszsávtól. Na de így?

    Az elemek belógnak az autósok sávjába, ráadásul csak egy, az első terelőre kihelyezett villogó figyelmeztet arra, hogy ott kerülendő tárgy van.

    Érdemes még megemlíteni, hogy épp ezen a részen kell kisorolnia annak, aki a benzinkútra szeretne bekanyarodni.

    Az egy szem villogót egy erősebb vihar szerintünk simán feldöntheti, ezután pedig éjszaka, vagy egy esősebb napon, amikor a látási viszonyok romlanak, szinte észrevehetetlenek lesznek a beton tömbök.

    Ugye mindenki el tudja képzelni mi történhet, ha valaki benézi, akár csak 20-30 km/h sebességgel…

    Azon töprengünk értetlenül, hogy juthat bárkinek ilyen megoldás az eszébe és hogy fordulhat elő, hogy valaki engedélyezte a fotón látható elemek elhelyezését így, ebben a formában?

    Kérünk titeket, hogy az említett útszakaszon mindenki nagyon óvatosan és körültekintően vezessen, reméljük nagyon hamar eltűnnek ezek a veszélyes terelők, mielőtt bárki balesetet szenvedne miattuk.

    MEGOSZTOM:

  • Videó – Az autobotok már Oroszországban vannak – Beindult, majd nekiment egy autónak a sofőr nélküli kisbusz

    Videó – Az autobotok már Oroszországban vannak – Beindult, majd nekiment egy autónak a sofőr nélküli kisbusz

    Szikrázni kezdett, majd megindult és egy parkoló autónak gurult egy régi Mercedes kisbusz Oroszországban.

    Ezután egy ház falának is nekihajtott az „életre kelt jármű”, ott kigyulladt és hatalmas lángokkal kiégett.

    A házban hatalmas kár keletkezett, ugyanis a földszint teljesen kiégett. Szerencsére a fura eset végül nem követelt halálos áldozatot, de az eset alatt több ember is veszélyben volt. 

    Forrás: Russian Times
    MEGOSZTOM:
  • Videó – Rendőri felszólítás ellenére sem állt meg a vezetéstől eltiltott férfi

    Videó – Rendőri felszólítás ellenére sem állt meg a vezetéstől eltiltott férfi

    A Győri Rendőrkapitányság járőrei egy Volkswagen típusú személyautót akartak közlekedési ellenőrzés alá vonni.

    A sofőr a rendőri megkülönböztető fény- és hangjelzés ellenére nem állt meg, hanem növelte sebességét és Győrság irányába menekülni próbált. A rendőrök követték a nagy sebességgel haladó gépkocsit és többször megállásra szólították fel a benne ülő két férfit.

    A vezető ennek ellenére szabálytalanul és többször veszélyes manőverekkel haladt tovább.

    Töltéstavánál egy útkereszteződésbe érve megcsúszott az autó és kisodródott az út menti árokba.

    A sofőr és utasa ezután futva próbált a szántóföldön át elmenekülni. A járőrök utolérték őket, a két férfit elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították.

    Megállapítást nyert, hogy a sofőr járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll, ezért őt kihallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették. Utasát személyazonosságának megállapítása után szabadon bocsátották.

    Nem álltak meg a rendőri felszólítás ellenére

    Megpróbáltak elmenekülni, a győri rendőrök elfogták a két férfit.

    Forrás: police.hu
    MEGOSZTOM:
  • 2019. Budapest: Senki földje, javítsd meg magadnak

    2019. Budapest: Senki földje, javítsd meg magadnak

    Egyik olvasónk, Zoltán, egy kb. másfél éve húzódó problémával, kétségbeesésében fordult hozzánk

    2. kerületi otthonuk kapubejárója előtt borzalmas állapotban van a vízelvezető.

    A történetben szereplő útszakaszon autóbuszok is közlekednek melyeknek, Zoltán állítása szerint, épp ezen a részen van lehetőségük félrehúzódni, hogy biztonsággal kitérhessenek egymás elől.

    A helyzet az, hogy a főút aszfaltjának szélén elhelyezkedő beton vízelvezető árok lapjai feltörtek a helyükről és jelen állapotukban már anyagi kárt és balesetveszélyt is nap mint nap okoznak.

    Budapest, II. kerület, Budaliget-Honfoglalás utca 41. szám előtti útszakasz

    Számos olyan BKK buszról tud, amiben a feltört kövek kárt tettek és sajnos saját autója is megrongálódott már, miközben az udvarról próbált vele kiállni.

    Gyakorlatilag minden lehetséges társaságot megkeresett a problémával, de mindenki egymásra mutogat, a panaszos pedig mindeddig csupán egy jó tanáccsal lett gazdagabb:

    Javítsa meg önköltségen!

    Betelt a pohár:

    „Egy évig tartó telefonálást követően ma megsérült az autónk, ahogy az utcára próbáltunk kiállni az udvarunkról. A kárunk kb. 100 ezer forint. Ki fogja ezt nekünk megtéríteni?”


    Megtehetné, hogy megjavítja, de miért önköltségen és mitől lesz az szakszerű???


    Jogosan merül fel a kérdés, ha Zoltán rendes polgárként minden ráeső terhet megfizet, miért lenne az ő feladata egy ilyen probléma elhárítása? Ki fogja megtéríteni az autójában esett kárt?

    Sajnos olyan esetről is hallottunk, ahol a lakó végzett el hasonló javításokat, majd hirtelen mégis meglett az illetékes, aki felszólította a tulajt az eredeti állapot visszaállítására, mert nem lett szakszerű az elvégzett munka.

    Zoltánnak erre érthetően se pénze se megfelelő szaktudása nincs jelen pillanatban, bár már megélhetése forog kockán, mivel így az autókölcsönzőjét sem tudja üzemeltetni, ami a családja megélhetési forrása.

    Az eset felháborító, a kérdés egyszerű!

    …hogyan fordulhat elő 2019-ben, hogy sehol, senki nem tud pontos tájékoztatást adni legalább arról, hogy egy adott úthiba kijavítása kihez tartozik? A bejelentő hol tehet panaszt, illetve hol kaphat információt, választ kérdéseire?

    Miért kell egy egyszerű állampolgárnak küzdenie azért , hogy egy nyilvánvalóan megrongálódott, balesetveszélyes közterületi részt az illetékes záros határidőn belül kijavítson és hogyan fordulhat elő, hogy egy hivatalnál elhajtanak valakit azzal a válasszal,

    hogy újítson fel önerőből egy olyan útszakaszt, melynek kijavítása nyilvánvalóan nem az ő feladata?

    Kérdéseket feszegetünk egy olyan ügyben, ami bizonyára nem egyedi eset és várjuk a 2. kerületi önkormányzat, adott esetben a Fővárosi Önkormányzat álláspontját az ügyben, (mert tudomásunk szerint az ügy nem a közút kezelőhöz tartozik) lehetőleg addig, amíg az anyagi káron felül nem történik még komolyabb baleset is, ebből kifolyólag.

    MEGOSZTOM:

  • Videó – „Nem hiszem el, hogy ezt túlélte” – házuk kertjében gázoltak el egy 9 éves amerikai kislányt

    Videó – „Nem hiszem el, hogy ezt túlélte” – házuk kertjében gázoltak el egy 9 éves amerikai kislányt

    A család hozta nyilvánosságra a brutális gázolásról készült videót. Remélik, így elkapják a cserbenhagyó gázolókat.

    „Sokat foglalkozok gondatlanságból elkövetett emberölésekkel, és hihetetlennek tartom, hogy ezt túlélte. Ha nem hisz a csodákban, akkor most elkezdhet hinni.”

    Így nyilatkozott az ABC News-nak egy amerikai család ügyvédje a Georgia állambeli Lithonia városában történt cserbenhagyásos gázolásról, amiről a YouTube-oldalán tett közzé egy videót. Chris Stewart

    hozzátette:

    Ezt látva el kezd hinni istenben.

    A pénteken készült felvételen azt lehet látni, ahogy egy nagy sebességgel száguldó autó fékezés nélkül becsapódik egy családi házba, elgázolva a ház kertjében lévő 9 éves  LaDerihanna Holmest – írja a 24.hu

    A kislány az autó látva megpróbált elszaladni, de akkor már késő volt, nekicsapódott az autó, ami a ház falát áttörve állt meg.

    A kislányt súlyos sérülésekkel, köztük többször csonttörésekkel szállították kórházba. Anyja elmondása szerint a koponyája és a medencecsontja is több helyen eltört, de várhatóan fel fog épülni.

    A helyi rendőrség még keresi a sofőrt, aki a baleset után segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről. A család a balesetről készült felvételt megosztotta a helyi sajtóval, abban reménykedve, a nyilvánosság hatására önként feladja magát. Elmondásuk szerint a sofőr mellett még valaki volt az autóban, de ő is elszaladt.

    A rendőrség közlése szerint azonosították az autó tulajdonosát, egy nőt, aki elmondta, dolgozott a baleset idején, és az autót barátjának adta kölcsön. Ennél többet a hatóságok nem mondtak a lehetséges gyanúsítottról.

    A család ügyvédje ugyanakkor közölte, hogy a nő barátja a 30-as éveiben jár, az autóban pedig kamaszok ültek, és azt kellene kideríteni, hogyan jutottak hozzá a járműhöz.

    Figyelem, az alábbi videót csak erős idegzetű, felnőtt olvasóink nézzék meg!

    Miracle! 9yr old survives horrific crash! LaDerihanna Holmes survived

    Miracle! My client LaDerihanna Holmes survived! Driver and passenger flee the scene on foot! God truly protected this child. https://www.gofundme.com/laderihanna-holmes

    Forrás: 24.hu
    MEGOSZTOM:
  • Ma 10.30 és 14.00 között rendezvény miatt lezárják az Andrássy utat

    Ma 10.30 és 14.00 között rendezvény miatt lezárják az Andrássy utat

    Tavaszköszöntő promenád címmel rendezvényt tartanak szombaton 10.30 és 14.00 között az Andrássy út teljes hosszúságában,

    ezért szakaszosan lezárják az utat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)  az MTI-vel.

    A közlemény szerint a lezárások miatt a 105-ös busz az említett időpontok között nem érinti a Bajcsy-Zsilinszky úti metró és a Hősök téri metró közötti megállókat. Terelt szakaszán a Podmaniczky utcában a Dózsa György út kereszteződése előtt, valamint a Podmaniczky utcán és a Bajcsy-Zsilinszky úton a 72-es trolibusz és a 9-es buszjárat érintett megállóiban lehet majd felszállni a 105-ös buszra.
     
    Borítóképünk illusztráció, Forrás: MTI

    MEGOSZTOM:

  • Hirtelen nem tudta, hogy az út rossz oldalán vezet- Súlyos balesetet okozott Angliában egy magyar sofőr

    Hirtelen nem tudta, hogy az út rossz oldalán vezet- Súlyos balesetet okozott Angliában egy magyar sofőr

    A 41 éves Sz. Gábor érvényes jogosítvánnyal hajtott a munkahelyére a nyugat-angliai Worcester és Harford között.

    Pár percre megállt a leállósávban, hogy a GPS-t beállítsa. Mikor azonban újra be akart sorolni, már a rossz sávba ment és hatalmasat ütközött egy Mercedes Sprinter furgonnal.

    Utóbbi sofőrje villogott rá, hogy vegye észre, de nem járt sikerrel: a férfi, Richard L. úgy összetört, hogy a tüdeje átszúródott, medencéje eltörött, és a fogai is bánták. Mentőhelikopterrel kellett kórházba vinni – írja a Bors

    Az eset még tavaly februárban történt, a korábban éppen mentősofőrként dolgozó Sz. Gábort pedig bíróság elé állították közúti baleset okozása miatt.

    Ügyvédje szerint Gábor nem bírt az itteni viszonyokhoz szokott rutinnal, csak két hónapja vezetett Angliában, még nem szokta meg teljesen a fordított közlekedést, hisz Magyarországon másképp van.

    – Ez nem is lenne akkora gond, de isteni gondviselés nélkül ez a baleset még súlyosabb lett volna – magyarázta a bíró, kiemelve, hogy Gábor 300 métert vezetett rosszul az úton, mire az ütközés megtörtént.
    A másik sofőr azt hitte, hogy a férfi részeg, de nem volt az. Fékezett ugyan, amit az úton talált nyomok bizonyítanak, de későn.

    Gábort végül hat hónap börtönre ítélte a worcesteri bíróság, 15 hónapra felfüggesztve, két évre pedig eltiltották a vezetéstől, továbbá 180 óra közmunkára is kötelezték.

    Ha a tiltás letelik, újra le kell tennie a jogosítványt – számolt be a Worcester News.

    Forrás: borsonline.hu

    MEGOSZTOM:

  • Neked is ilyen gyerekülés van az autódban? Ne használd, életveszélyes lehet!

    Neked is ilyen gyerekülés van az autódban? Ne használd, életveszélyes lehet!

    Két autós gyerekülés komoly biztonsági kockázatot rejt – derült ki a nemzetközi fogyasztóvédő szervezetek legutóbbi biztonsági tesztjén.

    Az egyik gyártó azonnal reagált, és visszahívja a terméket. Habár egyik termék sem kapható a hazai piacon, külföldi webáruházakból vásárlóknak érdemes körültekintőnek lenniük – írja a pénzcentrum

    Az ICRT (International Consumer Research & Testing) nemzetközi fogyasztóvédelmi hálózat, amelynek a Tudatos Vásárlók Egyesülete is tagja, legújabb tesztjében autós gyerekülések biztonságát vizsgálta. A fogyasztóvédők biztonsági tesztje a hivatalos standardnál szigorúbb követelményeket állít a termékek elé. 

    A legújabb tesztben a Chicco Oasys i-Size Bebecare + i-Size Base és a Babystyle Oyster Carapace Infant + Duofix i-Size Base autós gyerekülés elbukott -írja az egyesület közleményében.

    Mindkettőnél nagy a veszélye annak, hogy frontális ütközésnél a benne ülő gyerek kiesik, megsérül, ezért a fogyasztóvédők nem javasolják a termékek használatát.

    A Chicco termékénél a gyerekülést a bázistalphoz rögzítő csat törött el, a Babystyle-nál szintén az volt a gond, hogy a gyerekülés kioldódott a Duofix -i-Size bázistalpról. 

    A fogyasztóvédők tesztelték a BabyStyle Oyster Carapace Infant gyerekülést i-Size bázistalp nélkül is, így viszont jó eredményt ért el a biztonsági teszten, ezért javasolják, ha valakinek ilyen gyerekülése van, inkább a bázistalp nélkül használja, és felnőtt, 3 pontos biztonsági övvel rögzítse a gyerekülést.

    A Chicco azonnal reagált az ICRT megkeresésére, és közölte, hogy a kérdéses termék csak kis mennyiségben került piacra. A gyártó visszavonja a terméket a piacról, és segíti azokat a fogyasztókat, akik már megvásárolták. A Chicco a gyerekülés biztonsági szempontból kockázatos részét költségtérítés nélkül kicseréli. Az érintett fogyasztók a gyártó ügyfélszolgálatán tájékozódhatnak.

    Másként reagált a BabyStyle gyártója, aki elhatárolódik attól, hogy a tesztelt termék ne lenne biztonságos. Kijelentette, annak ellenére, hogy az említett termék megfelel az európai szabvány előírásainak, ahol szükséges, igyekszik mindent megtenni a termékfejlesztés során, hogy termékek biztonsága megfeleljen a fogyasztóvédők szigorúbb követelményeinek is.

    Borítóképünk csupán illusztráció: IIHS news, Forrás: pénzcentrum.hu

    MEGOSZTOM:

  • 90 km/h megengedett legnagyobb sebesség helyett 204 km/h-val száguldott el a  motoros a traffipax előtt

    90 km/h megengedett legnagyobb sebesség helyett 204 km/h-val száguldott el a motoros a traffipax előtt

    A rendőrök a 4-es számú főúton, Székelynél dokumentálták a kirívó jogsértést.

     Az ellenőrzés alatt egy motorkerékpáros az adott útszakaszra vonatkozó 90 km/h megengedett legnagyobb sebesség helyett 204 km/h-val közlekedett.

    A járművezető 200 ezer forint közigazgatási hatósági bírság kiszabására számíthat.

    Forrás: Origo

    MEGOSZTOM:

  • Fotók – Kigyulladt egy Porsche az M1-esen, Győrnél

    Fotók – Kigyulladt egy Porsche az M1-esen, Győrnél

    Az autópálya Ausztria felé vezető irányában gyulladt ki az autó, amit – a kisalfold.hu információ alapján- csupán egy-két hete vásárolt a tulajdonos.

    A lap úgy tudja, magyar rendszámú volt a Porsche, s a sofőr időben ki tudott szállni, tehát nem történt személyi sérülés. 

    Ruskáné Takács Anita tűzoltó főhadnagy, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint vezetés közben felvillant az autó műszerfalán egy hibajelzés, emiatt állt félre a sofőr, és így tudta időben elhagyni a járművet.

    Forrás: kisalfold.hu

    MEGOSZTOM:

  • Videó – Felborított a szél egy pótkocsit az M7-esen

    Videó – Felborított a szél egy pótkocsit az M7-esen

    Az eset még februárban történt.
    Döbbenetes jelenetsort rögzített egy autós fedélzeti kamerája az M7-esen:

    az előtte haladó kocsi utánfutójába olyan erővel kapott bele a szél, hogy szó szerint kifordította azt. Csak a rögzítőszerkezet akadályozta meg a felborulását.

    Szerencsére ezt a vezető is érzékelte, ezért a lehető leggyorsabban lehúzódott az útról, az őt követő autósok pedig még időben meg tudtak állni.

    „Körülbelül olyan 90-100 kilométeress sebességgel haladtunk. Az első mozdulatom, ugye, az elakadásjelző volt, hogy jelezzek a mögöttem lévőnek, hogy hirtelen fogunk megállni, vagy legalábbis meg fogunk állni. Gondolom, utána kézi erővel visszaállították” – mondta a videót készítő férfi a Tényeknek.

    A szakértő szerint az érintett autó sofőrje jól kezelte a helyzetet, egy esetleges fékezéssel ugyanis nagyobb baj is történhetett volna. Emellett szerencséje is volt, hiszen láthatóan üres volt az utánfutó, valószínűleg ezért kaphatta fel a szél.

    Forrás: TV2 Tények

    MEGOSZTOM:

  • Fotók – Ellopta kollégája autóját, majd részegen nekihajtott egy falnak miközben üldözték a rendőrök

    Fotók – Ellopta kollégája autóját, majd részegen nekihajtott egy falnak miközben üldözték a rendőrök

    Az egyenruhások 2019. április 3-án 1 óra körül Debrecenben, a Petőfi téren észrevettek egy egyirányú utcában megforduló autót. A rendőrök az Opel után mentek, bekapcsolták a megkülönböztető fény- és hangjelzést, majd a gépkocsi sofőrjét megállásra szólították fel.

    A rendőri jelzésre a járművezető gázt adott és megpróbált elmenekülni a járőrök elől.

    A 20 éves férfi több közlekedési szabályt is megszegve próbálta a szirénázó rendőrautót maga mögött hagyni, azonban a Tevékenység Irányítási Központ közreműködésének köszönhetően további járőrautók kapcsolódtak be az Opel követésébe.

    A menekülő autó nem sokkal később defektet kapott, de a sofőr ennek ellenére továbbhajtott a Vörösmarty utca irányába, ahol elvesztette az uralmát a gépkocsi irányítása felett és egy betonfalnak ütközött.

    A rendőrök elfogták a rudabányai lakost és alkoholszondát alkalmaztak vele szemben, ami pozitív értéket mutatott. Az egyenruhások előállították a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy munkatársa autóját vitte el, annak tudta nélkül.

    A Debreceni Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást vele szemben.

    Forrás: police.hu

    MEGOSZTOM:

  • Videó – Autókat hágott meg egy férfi Pécsen

    Videó – Autókat hágott meg egy férfi Pécsen

    Megdöbbentő történet Pécsről: autóval fajtalankodott egy férfi, a videót egy szerviz térfigyelő kamerája rögzítette.

    2017 novemberében készült a felvétel, de a kocsi tulajdonosa most töltötte fel közösségi oldalára – írja az RTL.hu

    A videót feltöltő férfi nem akart nyilatkozni, és a szervizben is csak annyit mondtak,

    „korábban már tucatnyi kocsi tanknyílását tette tönkre valaki a környéken, ezért szerelték fel a kamerát, ami aztán rögzítette, hogy mi történik”

    A fajtalankodó ellen eljárás indult, beismerte tettét. Kiderült, hogy az elmúlt években több mint 20 autót rongált meg így.

    Forrás: RTL.hu

    MEGOSZTOM: