Szerző: bpiautosok.hu

  • Fotók – Őzzel, majd a szemközti sávban haladó gépkocsival ütközött

    Fotók – Őzzel, majd a szemközti sávban haladó gépkocsival ütközött

    Négy súlyos sérültje van annak a balesetnek, ami szombaton éjszaka történt Kőszeg és Horvátzsidány között. Egy őzet gázoló személyautó tért át a szemközti sávba, ahol félfrontálisan ütközött az érkező járművel.

    Horvátzsidány felől Kőszeg irányába tartott a Ford személyautó, amikor őz szaladt a jármű elé. A sofőr nem tudta elkerülni az ütközést és elütötte az állatot, ami a helyszínen kimúlt. A Ford ezután áttért a szemközti sávba, ahol félfrontálisan ütközött a szemből érkező Peugeot-val.
    Hirdetés

    A karambol után mindkét autó árokba sodródott. A Peugeot-ból tűzoltók szabadítottak ki egy embert.
    Mindkét autóban ketten-ketten ültek, mindenki súlyos sérülést szenvedett. A lap Információi szerint egy ember állapota életveszélyes.
    Forrás: 112press.hu
  • Videó – Tragédia: árokba hajtottak, túlélték, de utána elgázolták az utasokat

    Videó – Tragédia: árokba hajtottak, túlélték, de utána elgázolták az utasokat

    Árokba csúszott egy autó a Borsod megyei Múcsony településen, amikor a család egy ünnepségről hazafelé tartott – olvasható a Blikk oldalán.

    Az utasok szerencsével határos módon épségben ki tudtak mászni a felborult autó roncsából, de később a hattagú családból négyüket elgázolták a kivilágítatlan úttesten.

    A gázolás során életveszélyesen megsérült egy kisfiú, akinek betört a koponyája, egy női utas pedig a kezét vesztette el. A baleset során egy férfi meghalt, egy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

    Hirdetés

    Forrás: Blikk.hu

    MEGOSZTOM:

  • Videó – A betonkorlát életet menthet

    Videó – A betonkorlát életet menthet

    Ez az amerikai videó tökéletesen szemlélteti, hogy az autópályán mennyire fontos az elválasztó korlát megléte – írja a speedzone.hu

    Az sem árt, hogyha masszív elemről van szó, hiszen egy szemből átcsúszó autó bizony életeket onthat ki.

    Jelen esetben egy a dugóban várakozó autóst mentett meg a beton, amikor megállította a szemből érkező és megcsúszó járművet.

    Hirdetés

    Truck Slides into Median || ViralHog

    Occurred on May 1, 2019 / Salt Lake City, Utah, USA „As I was driving to work on the morning of May 1st, 2019, it was raining and the traffic on my side of I-215 was at a slow down.

    Videó: ViralHog youtube, Forrás: speedzone.hu
  • Őrült autóvásárlásba kezdtek a németek – Úgy vitték a dízeleket, mintha ingyen adnák

    Őrült autóvásárlásba kezdtek a németek – Úgy vitték a dízeleket, mintha ingyen adnák

    Németországban a dízelmotorral szerelt autók eladása 16 százalékkal növekedett májusban, 2018 azonos időszakához képest – olvasható a portfolio.hu-n

    A látványos megugrásban, a korábbi alacsony bázis mellett, valószínűleg az is szerepet játszott, hogy ezeket az autókat sokszor nagyobb kedvezménnyel értékesítik a kereskedők.

    A növekedésnek köszönhetően a dízelautók részaránya az összértékesítésen belül 33,3 százalékra emelkedett májusban. A benzines autók 59 százalékos részét adták az eladásoknak, míg az alternatív meghajtású járművek 7,7 százalékos részarányt képviseltek.

    A KBA statisztikái szerint májusban a céges vásárlások 62,9 százalékát adták a teljes piacnak, míg a magánszemélyek vásárlásai 37,1 százalékos részarányt képviseltek.

    Hirdetés

    Az egyes márkák eltérően teljesítettek, a nagy vesztesek között volt az Alfa Romeo (-54%), a Honda (-33%) és a Mini (-17%) is múlt hónapban. Ugyanakkor a legtöbb autógyártó jól szerepelt májusban, a Tesla (+117%), a Volvo (+77%), a BMW (+42%), a Smart (+36%), a Seat (+35%), a Ford (+18%) és az Opel (+15%) is érdemben növelte eladásait 2018 azonos időszakához képest.

    A múlt havi közel 333 ezer darabos eladásnak köszönhetően a német autópiacon idén már több mint 1,5 millió autó került értékesítésre, amely 1,7 százalékos növekedést jelent 2018 első öt hónapjához képest.

    Forrás: portfolio.hu
  • Videó – Lassabban nehezen tudott volna menni a mentő – az autósnak így is sikerült telibe vágnia

    Videó – Lassabban nehezen tudott volna menni a mentő – az autósnak így is sikerült telibe vágnia

    Az eset Németországban történt. A felvételen láthatjuk, ahogyan egy megkülönböztető jelzést használó mentő próbál áthaladni a kereszteződésen.

    A mentő sofőrje nem száguld be a kereszteződésbe, próbál óvatosan, lassan átérni, ám jobbról egy nagy sebességgel érkező autós már nem tudott megállni. 

    Hirdetés

    No Title

    Als ich diese Aufnahme beendet hatte, habe ich mit Anwohner Erste Hilfe geleistet und den Notruf abgesetzt–!! Am Abend des 31.05.2019 kam es auf dem Willy-Brandt-Ring in Leverkusen zu einen Schweren Unfall. Ihr findet mich auch hier bei: Instagram: https://www.instagram.com/blaulicht__duesseldorf/ Facebook: https://www.facebook.com/Blaulicht-D%C3%BCsseldorf-1705296959700240/timeline/?ref=bookmarks Kamera: Panasonic HC- V777 Personen sind laut §§23 und 57 des Kunsturhebergesetz(KunstUrHG) nur rechtliches Beiwerk.

  • Elkezdődhet az új körforgalom építése a budapesti repülőtéren

    Elkezdődhet az új körforgalom építése a budapesti repülőtéren

    Hamarosan elindulhat az új körforgalom kivitelezése a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a T2 terminál közelében több mint 3 millió euró, vagyis mintegy 960 millió forint értékben az ÁR-LA Kft. munkájával – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból.

    A Budapest Airport a költségek 85 %-át uniós támogatásból finanszírozza.

    A körforgalmat a 4-es számú főútról a 2-es terminálhoz vezető bekötőúton, a Holiday Parkoló és az Aeropark jelenlegi leágazásának környékére tervezi az üzemeltető.

    Hirdetés

    A nagy területen elhelyezkedő, új közlekedési csomópontból ágazik majd le a kettes terminál mellett épülő Cargo City bekötőútja is. A leendő körforgalom segíteni fogja a 2-es terminál közlekedését, valamint a parkolók biztonságosabb megközelíthetőségét is.

    A kivitelezés mennyiségi adatai közt szerepel többek közt:

    • 6 730 mhumuszleszedés,
    • közel 2000 m3 alkalmatlan fedőréteg leszedése és elszállítása,
    • 3 707 maszfaltburkolat bontása közúton,
    • 12 m magas kúpos körkeresztmetszetű talpas oszlop, lehorgonyzó szerkezettel, alapozással.
    Forrás: magyarepitok.hu
  • A hosszú hétvégén ingyenes a parkolás a főváros nagy részén

    A hosszú hétvégén ingyenes a parkolás a főváros nagy részén

    A pünkösdi hosszú hétvégén nem kell fizetni a parkolásért Budapest nagy részén.

    Ez azt jelenti, hogy június 7-én (pénteken) üzemzárástól június 11-én (kedd) üzemkezdetig, azaz 08.00 (egyes helyeken 08:30) óráig a közterületi parkolás ingyenes.

    Az alábbi 0-24 órás várakozási övezetekben nem érvényes a szabályozás, vagyis az alábbi helyeken az ünnepek alatt is fizetni kell a parkolásért:

    Hirdetés

    • az I. kerületben, a Dísz tér, a Hunyadi János úton (Szabó Ilonka utca és Dísz tér közötti szakasza), a Palota út (Dísz tér és Lovas utca közötti szakasza), a Szent György utca és a Színház utca;
    • az I. kerületben a Szirtes út 32. és 34. szám alatti terület;
    • a Margitsziget északi fizető parkolója és a szállodák várakozóhelyei;
    • a II. kerületben a Szilágyi Erzsébet fasor (Pázsit utca és Házmán utca közötti szakasza);
    • a III. kerületben a Flórián tér 18075/13 helyrajzi számú területe;
    • értelemszerűen a fizetős, őrzött parkolókban is fizetni kell ünnepnapon is.
    Forrás: 20.kerület.ittlakunk.hu
  • Szeptemberig lezárják az M0 autóút szigetszentmiklósi csomópontjának északi le- és felhajtóját

    Szeptemberig lezárják az M0 autóút szigetszentmiklósi csomópontjának északi le- és felhajtóját

    Megkezdődik a szigetszentmiklósi csomópontban az M1 fele vezető oldal felújítása az M0 autóút főpályáján, így

    2019. június 11-től megszűnik a kihajtási lehetőség a csomópontnál. A felújítás ideje alatt az M1 fele vezető irányból a halásztelki csomópont biztosítja a fel- és lehajtás lehetőségét.

    Az M0 autóút fejlesztése a következő szakaszához érkezett, melynek során a szigetszentmiklósi csomópont környezetében is megkezdik az M1 autópálya felé vezető oldal beton burkolatának kialakítását.

    A munkálatok miatt ezen az oldalon várhatóan 2019 szeptemberéig megszűnik a lehajtási lehetőség, vagyis a csomópontban az M1 autópálya felé vezető irányt érintő fel és lehajtás is szünetel. Ez idő alatt Szigetszentmiklós és az M0 autóút is a halásztelki csomóponton keresztül érhető el.

    Hirdetés

    Az M0 autóút rekonstrukciós munkái során a NIF Zrt. és a Magyar Közút Nzrt. kiemelt figyelmet fordít a Csepel-szigeten lévő csomópontok zárásának ütemezésére annak érdekében, hogy a térségben élők a lehető legkisebb akadályoztatással tudják igénybe venni azokat a mindennapi utazásuk során.

    A forgalomterelések kialakításánál fontos szempont az M0 autóúton keresztülhaladó jelentős átmenő forgalom is.

    Mindezek figyelembevételével a csomópont zárására a pünkösdi hosszú hétvégét követően kerül sor, 2019 szeptemberétől, a tanítási időszakban pedig már zavartalanul használhatják majd a közlekedők.

    A munkálatok során a kivitelező az aszfalt burkolatot beton burkolatra cseréli az M1-es autópálya felé vezető oldalon, melynek megvalósításához a lezárt pálya területén megkezdte a burkolat és pályaszerkezet bontását.

    Az új pályaszerkezet helyének kialakításához a teljes meglévő aszfaltburkolat elbontása szükséges.

    Ezt követően a betonburkolatnak megfelelően kialakított új pályaszerkezetre fogják megépíteni a 26 cm vastag beton burkolati réteget. Az új burkolat néhány hetes szilárdulás után éri el a terhelhetőségét, mely időtartamát ki kell várni mielőtt a forgalomból adódó terhelés igénybe veszi, így ebben az időszakban nem folyik majd látható munkavégzés az érintett területeken.

    A korlátozás az M5 autópálya irányába történő fel-, és lehajtást nem érinti.

    A pihenőhely belső útján továbbra is elérhető az 51101 j. út, az üzemanyagtöltő állomás, és a Gastland M0 Hotel Étterem megközelítése.

    A terelések kiépítéséről a szakemberek folyamatosan tájékoztatást adnak, az egyes tervezett ütemek és a várható korlátozások, illetve az autóút aktuális forgalmi helyzetéről a közlekedők a www.utinform.hu oldalon tájékozódhatnak.

    A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásból a NIF Zrt. beruházásában STR M0 Konzorcium (STRABAG Építő Kft. és STRABAG AG) kivitelezésében valósul meg.

    Forrás: nif.hu
  • Autós és motoros ütközött a 11. Kerületben

    Autós és motoros ütközött a 11. Kerületben

    VIBER közösségünkben kaptuk az infót, miszerint

    Egy autós és egy motoros ütközött a 11. kerület Galvani út 6. szám előtt a Szerémi út irányába.

    Hirdetés

    Olvasónk elmondása alapján bár az eset olyan szerencsétlenül végződött, hogy az autó a motoron állt meg, a motoros és az autós is feltehetően megúszta sérülés nélkül.

    MEGOSZTOM:

  • Egy terhes anyuka beperelte a Teslát, mert a gyereke elütötte őt a kocsival

    Egy terhes anyuka beperelte a Teslát, mert a gyereke elütötte őt a kocsival

    Bármilyen őrültségnek is hangzik, a per pontosan arról szól, amiről a cím árulkodik.

    Kaliforna államban, az Egyesült Államokban ugyanis egy 31 éves anyuka azért perelte be a Teslát, mert a 2 éves fia elütötte őt – írj az automotor.hu 

    Mint írják:

    Az anyuka leparkolt a három napja, a férjétől kapott Teslával a házuk előtt, majd elkezdett kipakolni belőle. Addig pedig beültette a kisfiát a vezető ülésre, hogy ott várjon. Azt ne kérdezze senki, miért…

    Állítása szerint a 2 éves gyermeke pedig elindította a kocsit, ami őt a falhoz szorította.

    A per lényege a hölgy szerint, hogy a Tesla tudtára hozzák, túl könnyű elindítani a kocsit, ami szerintük életveszélyes.

    Hirdetés

    Amilyen őrültségnek hangzik a per, olyan korrekt választ adott erre egyébként a Tesla.

    A gyártó közölte, nagyon sajnálják az esetet, de olyan még soha nem fordult elő, hogy egy autójukat egy gyermek beindítson, sebességbe rakjon, majd gázt is adjon, és erősen kétlik, hogy ez egy visszatérő probléma lenne, így a közeljövőben nem szeretnék áttervezni az összes autójukat csak emiatt.

    Ettől függetlenül az ügyet kivizsgálják, és mivel az Egyesült Államokban járunk, egyáltalán nem kizárható, hogy ebből tényleg hosszú pereskedés lesz…

    Forrás: automotor.hu 
  • A Baleseti központnál és a Heim Pál kórháznál is ingyenes lesz a parkolás

    A Baleseti központnál és a Heim Pál kórháznál is ingyenes lesz a parkolás

    A képviselő-testület úgy döntött, hogy az egészségügyi intézmények előtt ingyenes legyen a parkolás. A Péterfy Kórház – Rendelőintézet és Országos Traumatológiai Intézeténél, a Gázláng utca teljes szakaszán, valamint a Heim Pál Gyermekkórháznál, a Delej utca egy részén – az Üllői út és Szenes Iván tér között – eltörlik a parkolási díjat – írta a hivatali oldal.

    Mindkét helyen sorompóval érik el, hogy ezeket a szakaszokat csak a kórházba érkezők használják.

    Hirdetés

    Mindkét intézményben sürgősségi ellátás folyik, ezért is fontos, hogy a kórházba érkezőknek ne a parkolóhely keresése vigye el az idejét.

    A Heim Pál kórház vállalta, hogy sorompót létesít. A bevezetés pontos időpontjáról egyelőre nincs pontos információ.

    Forrás: 8.kerület.ittlakunk.hu

  • Videó – Nem fog várni, bekanyarodik – mindegy melyik sávba érkezik

    Videó – Nem fog várni, bekanyarodik – mindegy melyik sávba érkezik

    Olvasónktól kaptuk a felvételt, amelyen tipikus példája látható annak, hogy milyen is az, amikor valaki nem képes pár másodpercet várni,

    inkább megoldja a szituációt teljesen szabálytalanul.

    Persze, értjük, mi hogy mindenki rohan, de azért ne kezdjünk már el keresztbe- kasul autózni, ahogyan épp kedvünk tartja.

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • A kedd sem telt el veszélyes vontatás nélkül

    A kedd sem telt el veszélyes vontatás nélkül

    Kedd reggel, az M3-as autópálya hejőkeresztúri pihenője előtt állítottak meg egy autóst a rendőrök – írja a player.

    A Volvóra kapcsolt utánfutón egy kombájn gigantikus vágóasztala volt.

    Hirdetés

    A szerelvény így több mint ötszáz kilóval volt nehezebb volt megengedettnél, a sofőrnek pedig nem volt meg a szükséges B + E kategóriás jogsija.

    A tetten ért sofőrt még aznap három hónapra eltiltották a vezetéstől, és pénzbírsággal sújtották.

    Forrás: player.hu

    MEGOSZTOM:

  • Internetről rendelt hamis jogsit – persze, hogy lebukott

    Internetről rendelt hamis jogsit – persze, hogy lebukott

    Közúti ellenőrzés során bukott le az a gépkocsivezető, aki hamis brit vezetői engedéllyel közlekedett Harkány térségében – olvasható a police.hu oldalán.

    A rendőrök még 2019. április 23-án Harkány közelében igazoltatták a személygépkocsival közlekedő férfit, aki az ellenőrzés során átadott a rendőröknek egy, a saját nevére kiállított brit vezetői engedélyt.

    Hirdetés

    Az okmánnyal kapcsolatban felmerült a gyanúja annak, hogy az hamis, ezért az egyenruhások a gépkocsivezetőt előállították a rendőrkapitányságra.

    Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, és a rendőröknek azt is elmondta, hogy a hamis jogsit az interneten vásárolta 350 fontért.

    Az ügyben a Siklós Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

    Borítóképünk illusztráció, Forrás: police.hu

    MEGOSZTOM:

  • 237 km/h-nál robbant fel a kerék – Ez okozta  Reyes halálát

    237 km/h-nál robbant fel a kerék – Ez okozta Reyes halálát

    A gyorshajtás és egy felrobbanó kerék okozta szombaton José Antonio Reyes, korábbi spanyol válogatott labdarúgó halálát – írja az origo

    A 35 éves játékos a rendőrségi vizsgálat szerint 237 kilométer/órával száguldott otthona, Utrera közelében az autópályán, amikor Mercedesének az egyik gumija kidurrant.

    Hirdetés

    A kocsi letért az útról, felborult és kigyulladt. A szélső edzésről tartott hazafelé, a balesetben meghalt egy családtagja is, egy másikat pedig súlyos sérülésekkel kórházban ápolnak. 

    Forrás: origo

    MEGOSZTOM: