Szerző: bpiautosok.hu

  • A júliusi hétvégéken a gyalogosoké a Szabadság híd

    A júliusi hétvégéken a gyalogosoké a Szabadság híd

    Július 6-7-én, 13-14-én, 20-21-én és 27-28-án (szombatonként és vasárnaponként) a dunai átkelőt a közúti és a közösségi közlekedési forgalom elől is lezárják, azt kizárólag a gyalogosok használhatják – írja a nemzeti.net

    A lezárás idején Pesten a Fővám térig közlekedő 72-es trolibusz modern járműveivel, Pest és Buda között a 4-es metróval, illetve a 7-es és a 133E buszjárattal, a dél-budai szakaszon pedig a hosszabb útvonalon közlekedő 56A és 61-es villamossal utazhatnak a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos helyett.

    Hirdetés

    A lezárás ideje alatt – mind a négy hétvégén szombaton 0:30-tól vasárnap 24 óráig – a Fővám téri közlekedési jelzőlámpa sárga villogó üzemmódban működik,

    a Kálvin tér felől érkezők a híd előtt tudnak majd visszafordulni, illetve továbbhaladhatnak a Belgrád rakpart-Havas utca útvonalon is.

    Forrás: nemzeti.net
  • Jelzőlámpát tettek a kereszteződésbe, ahol M. Richárd karambolozott

    Jelzőlámpát tettek a kereszteződésbe, ahol M. Richárd karambolozott

    Két éve a kecskeméti maffiaper volt vádlottja egy Mercedesszel csapódott egy balra kanyarodó Citroënbe. A balesetben egy 27 éves fiatalember és egy 37 éves férfi halt meg – Írja az index.hu

    Néhány hete már jelzőlámpa és egy külön sáv is segíti a balra kanyarodást abban a kereszteződésben, ahol két éve M. Richárd egy Mercedesszel csapódott egy kanyarodó citroënesnek.

    A balesetben a Citroënben ülő 23 éves fiatalember a helyszínen, egy 37 éves férfi pedig a kórházba szállítást követően halt meg.

    Az idei évben  a csatorna-felújítást követően a forgalombiztonság  további növelése okán módosítottunk a csomópont kialakításán, így most már önálló balra kanyarodó sávról történhet a Dózsa György útról a balra kanyarodás – válaszolta az Index kérdésére a Budapest Közút Zrt.

    Hirdetés

    Kanyarodó sáv és jelzőlámpa híján, az autósok itt ugyanis sokáig csupán a józan ítélőképességükre hagyatkozhattak.

    Így a délutáni csúcs idején a sofőrök percenként sodródtak baleseti helyzetbe. 

    A Dózsa György úti balesetként emlegetett eset viszont valószínűleg nem csak a jelzőlámpa hiánya miatt történt. 

    Az igazságügyi szakvélemény szerint a kecskeméti maffiaper volt vádlottja ugyan zöld jelzésen haladt át, de a megengedett 50 km/órás sebesség helyett legalább 135-140 km/órás sebességgel hajtott, amikor nekicsapódott a balra kanyarodó Citroënnek. Utóbbi viszont szabálytalanul, kis ívben kanyarodott be a szemből, eltúlzott sebességgel érkező kocsi elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget.

    Hirdetés

    Az, hogy ki, milyen mértékben hibázott, a július 5-i tárgyaláson derül majd ki. 

    A tárgyalás már reggel elkezdődik, amin délelőtt orvosi, műszaki és informatikai szakértőket hallgatnak majd meg, és várhatóan a térfigyelő kamerák felvételei is előkerülnek.

    A tárgyalóteremben ott lesz a Citroënt vezető 47 éves sofőr és M. Richárd is, aki márciusban szívműtéten esett át. Az ügyészség mindkettőjüket halált okozó közúti baleset gondatlan okozásával vádolja.

    A Mercedes sofőrjének viszont egy korábbi ügye miatt is felelnie kell. 2015-ben a körúton ugyanis egy társával rátámadtak egy biciklisre. M. Richárdot így garázdaság és könnyű testi sértés miatt is elítélhetik.

    Borítókép és Forrás: index.hu

    MEGOSZTOM:

  • Videó – Ettől tuti leesik az állad, hihetetlen dolog történt a sztrádán

    Videó – Ettől tuti leesik az állad, hihetetlen dolog történt a sztrádán

    A cseh rendőrség közösségi oldalán „kuriózum baleset a sztrádán” címmel tett közzé bejegyzést a múlt hétvégén – írja az origo.hu

    A videófelvételen, amelyet az egyik közlekedő gépkocsi fedélzeti kamerája rögzített, az látszik ahogy egy menet közben laszakadt, azaz elszabadult lakókocsi elszáguld az autók között, majd beéri a tulajdonos sofőrt.

    A prágai rendőrkapitánysághoz szombaton koradélután futott be a riasztás, hogy a D1-es autópályán  egy elszabadult lakókocsi okozott komoly pánikot.

    A tulajdonos cseh sofőr csak egy-két kilométer után vette észre, hogy a lakókocsija leszakadt, ezért gyorsan lehúzódott és vészvillogóval leállt a lekanyarodó sáv betonfalához.

    Nem kis meglepetésére egy percen belül meg is érkezett a „szökevény”, igaza landolásban némileg összetörte, szerencsére csak a saját gazdájának személygépkocsiját.

    A cseh rendőrség gondatlanságból elkövetett közúti veszélyeztetés címen indított eljárást az ügyben. A nem mindennapi „szerencsés balesetről” készült felvételt itt nézheti meg.

    Hirdetés

    Policie ČR: Kuriózní nehoda, řidiče dohnal jeho vlastní přívěs.

    Kuriózní nehodu, kdy řidiče dohnal jeho vlastní přívěs, který mu navíc ještě naboural jeho vlastní auto, řešili v sobotu odpoledne pražští policisté.

    Forrás: origo.hu

    MEGOSZTOM:

  • Kisfiát vette ki az autóból Sváby, mikor egy őrült autós beléjük hajtott

    Kisfiát vette ki az autóból Sváby, mikor egy őrült autós beléjük hajtott

    Egy őrült autós hajtott bele az ATV-s műsorvezető autójába, miközben kisfiát vitte bölcsődébe. Az ismeretlen tettes elhajtott, Sváby András feljelentést tett – írta az atv.hu

    Ez a nap sem indult máshogyan Sváby András számára, mint a többi: annyiban mégis különbözött, hogy csaknem tragédia lett a vége egy őrült sofőr miatt.

    A Heti Napló műsorvezetője kisfiát vitte bölcsődébe, és vette ki őt rutinszerűen a hátsó ülésről, amikor olyan erővel hajtott neki egy sofőr a nagyjából 45 fokos szögben kihajtott ajtó szélének, hogy azt rágyűrte az előtte lévő kocsiajtóra.

    Bár az anyagi kár is jelentős, de ami igazán zavarja a televíziós műsorvezetőt, hogy az autós „gusztustalan módon” továbbhajtott, miközben még szemkontaktus is felvették pár pillanatra. A nagy csattanáson és az azt követő ijedtségen kívül azonban – tette hozzá –, szerencsére senkinek nem esett baja.

    Hirdetés

    Az eset után Sváby András azonnal kihívta a rendőröket, akiknek nem kellett sok idő, hogy rájöjjenek: forgalomból kivont gépjárművel utazott az ismeretlen elkövető.

    Nem volt nehéz dolguk, tekintve, hogy a műsorvezető a rendszámon túl az autó típusát és színét is megjegyezte.

    A műsorvezető feljelentést tett, a „segítségnyújtás elmulasztásával” ugyanis akár a bűncselekmény kategóriája is megállhat.

    Forrás: atv.hu

    MEGOSZTOM:

  • Várhatnak a családok a hétülésesre: több vevő lenne, mint ahány autó

    Várhatnak a családok a hétülésesre: több vevő lenne, mint ahány autó

    A kereskedők nem tudtak nagyobb készleteket felhalmozni július 1-ig, de az ígéretek szerint mindenkinek fog jutni autó, aki vásárolna. Idén tízezer is lehet azoknak a száma, akik a nagycsaládok autóvásárlási támogatásával keresik fel az autószalonokat – írja a penzcentrum.hu

    Ötezer szerződést köthetnek meg, és mintegy háromezer járművet fognak átadni a vevőknek – mondta a Magyar Nemzetnek Gablini Gábor a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke.

    A márkakereskedők nem tudtak nagyobb készletet felhalmozni: az év második felében várhatóan szigorodnak az uniós kibocsátási normák. Így azután eladhatatlanná válnának a korábbi motorral felszerelt autók.

    De ha nem is a 3 és fél éves támogatási időszak kezdetén, később lesz elég autó – ígérte Gablini Gábor. A kereskedők arra számítanak, hogy nagy számban három-négy hét múlva jelennek meg a leendő vevők az állami támogatásra jogosító igazolással.

    A vásárláshoz azonban más feltételeknek is teljesülni-e kell, például szükség lesz saját forrásra, vagy arra, hogy a vevő hitelképes legyen.

    Hirdetés

    A márkakereskedők már februárban megkeresték a Magyar Lízingszövetséget és a Magyar Biztosítók Szövetségét, hogy dolgozzanak ki akadálymentesített termékeket a nagycsaládosok részére: így mostanra elérhető családbarát casco, egyszerűsített hitelügyintézés és egyedi ajánlatok keretében kínált hétüléses modellek.

    Az új autók piacán meglehetősen széles a hétülésesek kínálata: olcsóbbak a kisáruszállítók személyautóvá átépített változatai, a Dacia Lodgy, a FIAT Doblo Panorama vagy Citroen, Peugeot és Opel családi modellek, melyek 4-6 millió forintba kerülnek.

    A vételárnak legfeljebb a felét teheteti ki a támogatás, és az ötmilliós határnál bő másfél millióval drágábban elérhetők az igazi személyautók egyterű változatai is: a legolcsóbb az Opel Zafira (6,7 millió forint). A VW Touran kilencmillió körül van, ahogy a Ford Galaxy és S-Max is.

    Forrás: penzcentrum.hu

    MEGOSZTOM:

  • Mától jár a 2,5 millió forintos állami támogatás a 7 üléses autókra

    Mától jár a 2,5 millió forintos állami támogatás a 7 üléses autókra

    A hvg.hu összegyűjtötte néhány pontba, hogy mit érdemes tudni röviden az autóvásárlási támogatásról, mely ma Magyarországon mintegy 150 ezer három vagy többgyermekes családot érint.

    Mint írják:

    A támogatás lényege:
    -legalább hétüléses új személyautóra állami kedvezmény
    -a több mint 70-féle autóra igényelhető támogatás maximum 2,5 millió forint
    -az összeg nem lehet nagyobb az autó bruttó listaárának felénél
    -az autó árának nincs felső értékhatára
    -a támogatást nem utólag térítik vissza, hanem már ennyivel kevesebbet kell eleve kifizetni
    -összevonható az 1,5 millió forintos villanyautó kedvezménnyel (egyedüli érintett: Nissan e-NV200)
    -a hitellel és lízinggel együtt is igénybe vehető támogatás 2019. július 1 és 2022. december 31. között igényelhető
    -a kérelmet kormányablaknál vagy az államkincstárnál kell leadni
    -a jogosultság megállapítását követően 6 hónapon belül meg kell vásárolni az autót.

    Hirdetés

    Feltételek:
    -legalább három gyermek (várandósságnál kettő) legyen a családban
    -a magyarországi lakcímű igénylőnek nem lehet köztartozása, büntetett előélete
    -a kocsira „Családbarát Magyország” matricának kell kerülnie, és ennek 3 évig ott kell maradnia
    -az autót 3 éven belül nem lehet eladni
    -a támogatást egy alkalommal lehet igényelni.

    Jelenleg a Dacia Lodgy a legolcsóbb olyan 7 személyes új autó hazánkban, melyre igényelhető az állami támogatás. Ez a 3,529 millió forintos kocsi kedvezményesen 1,764 millió forint ellenében lesz hazavezethető.

    Forrás: hvg.hu

    MEGOSZTOM:

  • Vége az ingyen áramnak, fizetős lesz a villanyautók hazai töltése

    Vége az ingyen áramnak, fizetős lesz a villanyautók hazai töltése

    Már tesztelik a rendszert, hogy a villámtöltőkön fix díjazást vezethessenek be. Szép lassan fizetőssé válik az e-autók töltése a közterületeken – írja a napi.hu

    Az 50 kW-os egyenáramú (DC) villámtöltőkön és a 43 kW-os AC-villámtöltőkön a jelenlegi tesztidőszakban a díjazás percenként 50 forint. A végleges ár a teszt eredményétől is függ – írta az oldal a Népszavára hivatkozva.

    A Nemzeti Kőzművekhez tartozó NKM Mobilitás Kft. megerősítette, hogy tervezik a fizetőssé tételt. Közölték azt is, hogy országosan eddig 86 nyilvános elektromosautó-töltőt telepítettek,

    Hirdetés

    ezek összesen 177 töltési pontot jelentenek. Az állomások közül 16 úgynevezett 50 kilowattos villámtöltő.

    Az elmúlt évek során a szintén állami, kifejezetten az e-autózásra alapított e-Mobi Kft. mintegy háromszáz e-töltőt telepített országszerte. Rajtuk kívül aktív a piacon például az Elmű-ÉMÁSZ, az E.ON, a Mol, az OMV és a Lukoil.

    A korábbi ingyenesség ugyanakkor már a múlté.

    Forrás: napi.hu

    MEGOSZTOM:

  • Videó – Szétdurrant a kamion kereke, ritka brutális, ahogy letarolt mindenkit

    Videó – Szétdurrant a kamion kereke, ritka brutális, ahogy letarolt mindenkit

    Borzalmas balesetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája Lengyelországban – tette közzé az origo.

    Egy kamion kereke pont a kanyar előtt robbant szét, emiatt irányíthatatlanná vált a szerelvény.

    Nem volt kegyelem senkinek, aki éppen a másik sávban volt, a csodával határos módon azonban senki nem halt meg.

    Az ütközés erejétől elrepülő Kia vezetője eszméleténél volt, amikor megérkeztek a tűzoltók, súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

    Hirdetés

    Wypadek na DK46 w miejscowości Laski – wystrzał opony 12.03.2019 ▪ polskiedrogiPLUS

    polskiedrogitv ► https://polskiedrogi-tv.pl/ kontakt ► [email protected] faszyzmbook ► https://youtu.be/YDO2Pp61GlA instagram ► https://bit.ly/2WAYpDe twitter ► https://bit.ly/2D2NzNz Autor: Adrian W wypadku ranna została jedna osoba. Więcej informacji oraz zdjęć znajdziecie tutaj ➡ https://bit.ly/2Ryf6NO Muzyka: Contact – The Tower of Light https://bit.ly/2J1fhgt

    Forrás: origo
  • Fotók – Szénné égett tegnap egy teherautó az M0-s autóút halásztelki lehajtójánál

    Fotók – Szénné égett tegnap egy teherautó az M0-s autóút halásztelki lehajtójánál

    Majdnem teljesen szétégett egy kamion Szigetszentmiklós térésgében szombaton – írja a Blikk

    A teherautó bútorokat szállított, amikor azok lángra kaptak az M0-s autóút halásztelki lehajtójánál.

    A szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltók azonnal intézkedtek, és két habsugárral körülhatárolták a tüzet, majd eloltották azt. A lehajtósávot lezárták, ezért állt a forgalom.

    Hirdetés

    Fotók: Mihádák Zoltán

    Forrás: Blikk.hu

    MEGOSZTOM:

  • Videó – Semmi extra, csak egy kígyó jelent meg útközben a szélvédőn

    Videó – Semmi extra, csak egy kígyó jelent meg útközben a szélvédőn

    A múltkor már mutattunk nektek egy lencsevégre kapott potyautast. Akkor egy ölyv utazott békésen egy autó motorháztetején.

    Most a 24.hu szúrt ki egy videót. Ezúttal egy kígyó töltötte be a potyautas szerepét.

    Mint írják:

    Az abc7-WJLA TV Facebook-oldalán közölt felvételen egy kansasi autót láthatunk menet közben, ott kapcsolódunk be a történetbe, amikor a kocsiban ülők észreveszik, hogy egy kígyó utazik velük – szerencséjükre a szélvédőn kívül.

    A sofőr és utas „beszélgetését” szinte végig kisípolták, hiszen a csodálkozó káromkodáson kívül más nem nagyon hagyta el a szájukat. Aztán a kígyót – mintha csak egy közepes méretű szétkenődött szúnyog lenne – megpróbálják az ablaktörlő segítségével eltávolítani.

    Hirdetés

    Forrás: 24.hu
  • Videó – Mintha ott se lenne a lámpa, úgy hajtanak át a piroson az autósok

    Videó – Mintha ott se lenne a lámpa, úgy hajtanak át a piroson az autósok

    A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai folyamatosan ellenőrzik a megye közútjain közlekedőket. A rendőrök a 471-es számú főúton több szabálysértővel szemben is intézkedtek 2019 májusában – írja a police.hu

    A járművezetők az útfelújításnál kihelyezett forgalomirányító fényjelző készülék tilos jelzését figyelmen kívül hagyják, ezáltal balesetveszélyes szituációkat, illetve forgalomtorlódást okoznak.

    A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy az útfelújításoknál kihelyezett ideiglenes forgalomirányító fényjelző készülékekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az útkereszteződésekben kihelyezettekre.

    Hirdetés

    Hiába az útépítés, a tilos az tilos

    A 471-es számú főút felújításánál kihelyezett forgalomirányító fényjelző készülék nem dísz!

    Forrás: police.hu
    MEGOSZTOM:
  • Videó – Rakétaként csapódott a kompnak egy lakóautó

    Videó – Rakétaként csapódott a kompnak egy lakóautó

    Át­ug­ra­tott a ki­kötő rám­pá­ján és egy au­tó­kat szál­lító komp­nak csa­pó­dott egy ha­tal­mas la­kó­ko­csi Ka­na­dá­ban a Tadoussac kikötően.

    A batár jár­mű­vet ve­zető  sofőr a hely­szí­nen éle­tét vesz­tette, de hős­ként em­le­ge­tik mégis.

    A szemtanúk elmondása szerint a lakókocsi egy lejtőn gyorsult fel, amelyet a sofőrje próbált megállítani, de nem sikerült neki, végül a lejtő alján ráment egy rámpára és a hajónak csapódott. 

    Az utasok elmondása szerint viszont csak a sofőr hősiességén múlt, hogy nem történt tömegkatasztrófa, ugyanis folyamatosan nyomta a dudát, hogy a becsapódáskor senki se legyen a hajó hátuljánál. 

    Szerencsétlenségére az elszabadult batár sofőrje életét vesztette – adta hírül a CBC News.

    Hirdetés

    Quebec man dead after RV crashes into ferry in Tadoussac, Quebec

    Warning: Video contains disturbing images. Viewer discretion is advised. A surveillance camera captured a terrifying accident on a ferry in Tadoussac, Quebec where an RV can be seen jumping the ramp and landing on the deck of the departed ferry. The driver of the RV later died of his injuries, while a female passenger is in critical condition.

    Borítókép: CBC News, Forrás: kanadavilaga.com
  • Videó – Kemény manőverrel kerülte el a gázolást az autós

    Videó – Kemény manőverrel kerülte el a gázolást az autós

    Az eredeti, kitakarás nélküli felvételen jobban látszik, hogy a gyalogos el sem néz az érkező VOLVO irányába, hanem „megörülve” a kamerás előzékenységének, meglódul a gyalogátkelőn. A kötelező kitakarások miatt ezt csak a testtartásán lehet észrevenni. Álláspontunk szerint itt mindegyik fél hibázott, és csak a szerencsének, illetve a jó reflexeknek és a jó állapotban lévő autónak köszönhető az, hogy nem történt tragédia.

    -írja a Györben közlekedünk csatorna.


    Portálunk szerint néhány gyalogos sajnos hajlamos elfeledkezni arról, hogy bár az autósnak a zebrát olyan sebességgel kell megközelíteni, hogy meg tudjon állni, ha szükséges,

    azonban ember legyen az ülésben, aki képes megállítani az autót időben, ha valaki az utolsó pillanatban a semmiből bukkan elő….

    Hirdetés

    Forrás: Győrben közlekedünk

    MEGOSZTOM:

  • Videón a tegnapi, M7-esen történt tömegkarambol

    Videón a tegnapi, M7-esen történt tömegkarambol

    Hét gépkocsi ütközött össze az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán, a 63-as kilométernél, Székesfehérvár térségében csütörtök reggel írta meg a nyugat.hu .

    Az egyik autó kigyulladt. A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik eloltották a lángokat.

    A lángokat a Fejér megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett a székesfehérvári hivatásos tűzoltók habosított vízsugárral fojtották el.

    Az oltást nehezítette, hogy a gépkocsi üzemanyagtartálya megrongálódott, és a benzin a jármű alá folyt.

    A mentők három könnyebb sérültet találtak, akiket ellátást követően kórházba szállítottak.

    Hirdetés

    Forrás: nyugat.hu

    MEGOSZTOM:

  • Fotók – Kiugrott a sofőr az égő autóból, küzdenek az életéért

    Fotók – Kiugrott a sofőr az égő autóból, küzdenek az életéért

    Egy ember életveszélyesen megsérült az 53-as főúton a Bács-Kiskun megyei Solt közelében történt balesetben pénteken délelőtt – hiros.hu

    A lap úgy tudja, a Solt irányába tartó jármű menet közben kigyulladt, ezt észlelte a sofőr, viszont nem állt meg rögtön, hanem a település felé hajtott, hogy segítséget kérjen.

    A lángok azonban nagyon gyorsan terjedtek, így a férfi menet közben kiugrott, a jármű pedig áttérve a másik oldalra kettétört egy akácfát, majd az árokba csapódott.

    Hirdetés

    Az eset során a sofőr életveszélyesen megsérült, információink szerint válságos állapotban szállították kórházba. A kiérkező tűzoltók eloltották a lángokat, majd visszahűtötték a teljesen kiégett kisteherautót.

    Forrás: hiros.hu