Szerző: bpiautosok.hu

  • Hétfőtől drágul a parkolás Budapesten

    Hétfőtől drágul a parkolás Budapesten

    Hétfőtől drágul a parkolás Budapesten, a főváros belső részein hatszáz forintot kell majd fizetni óránként, 8 és 22 óra között.

    A Fővárosi Közgyűlés június 29-én döntött arról, hogy a 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, világos, négy zónatípusból álló, egységes parkolási rendszert vezetnek be, és megemelik a parkolási díjakat.

    Az A-jelű zónában 600 forintba kerül majd óránként a parkolás, és 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni, a B-jelűben 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között, a C-zónában 300 forint, 8-18 óra között, a D-zónában pedig 200 forint, 8-18 óra között. Az A-B-C zónákban legfeljebb három órát lehet parkolni, a D-zónában ez nincs korlátozva.

    Hirdetés

    Az új parkolási rendszer részeként egységes információs táblák is megjelennek az utcákon, amelyek egyértelművé teszik az egyes parkolási zónák jellemzőit. Emellett körülbelül 10 százalékkal nő a parkolási díjas zónák területe.

    Forrás: MTI
  • VIDEÓ: Mennyiségi korlátozás nélkül értékesítik az üzemanyagot a Kis benzinkutak

    VIDEÓ: Mennyiségi korlátozás nélkül értékesítik az üzemanyagot a Kis benzinkutak

    Mennyiségi korlátozás nélkül árulhatják a benzint a kis kutak – legalábbis erről döntött a szövetségük. Szolidaritást hirdetnek az autósokkal, pedig mostanáig arra panaszkodtak, hogy nincs elég üzemanyag a kiszolgálásukhoz – tudta meg az RTL.

    A nagy hálózatok úgy számolnak, akár napokon belül elfogyhat a benzin a kis kutak egy részén, ezért többfelé átmeneti készlethiánytól, újabb fennakadásoktól kell tartani.

    Egy a balassagyarmati kisvállalkozás például a három kútoszlopból továbbra is csak egyet tart nyitva, annál az egynél viszont mostantól korlátlanul lehet literenként 480 forintért tankolni.

    „A roham miatt van csak egy, ha megrohannak minket, akkor tudjuk tartani az iramot. De hogyha ezt tudjuk tartani, akkor több kútoszlopot is felszabadítunk” – mondta a Híradónak Tóth Gábor, a kutat üzemeltő Xhénia Kft. vezetője.

    A mintegy 2000 hazai töltőállomásból nagyjából 600-at üzemeltetnek a Független Benzinkutak Szövetségének tagjai. A többségük eddig legfeljebb 10 liter üzemanyagot adott el egyszerre

    Két hete még több üzemanyagot követeltek a kis kutasok. Mert azt mondták, minden korábbinál kevesebb benzint kapnak, ha rendelnek.

    Egyelőre csak a Mol szállít nekik a nagykereskedők közül, de a magánbenzinkutak néhány napja azt a tájékoztatást kapták a cégtől, hogy az addigi 50 százalék helyett benzin esetében már csak a megrendelt mennyiség 35 százalékát szállítják.

    Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke azt mondta, hogy a kis benzinkutak most megpróbálják eladni, ami a csövön kifér. Utána pedig az ellátás függvénye, hogy hogyan tovább.

    Ha elfogy, ami a töltőpisztolyon kifér, és nem érkezik időben megfelelő mennyiségű utánpótlás, a kiskutakon átmenetileg egyáltalán nem lehet majd tankolni.

    Az akció miatt napokon belül elfogyhat az üzemanyag a kiskutakon. Emiatt a nagy hálózatok megugrott forgalomra, fennakadásokra számítanak a saját kútjaik egy részén is, jellemzően a kisebb településeken.

    „A maradék kutakra fog a forgalom átterelődni, nagyobb terhelésnek lesznek kitéve azok a töltőállomások, amelyeken ha korlátozással is, de még elérhető üzemanyag. Ezeknek a kutaknak a forgalma biztos, hogy jelentősen növekedni fog. Ez pedig azt hozza majd magával, hogy ezeken a kutakon is előfordulhat átmeneti termékhiány

    – vázolta a valószínű forgatókönyvet Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.

    Hirdetés

    Forrás: RTL Híradó
  • Most hétvégén mossák az Erzsébet Hidat

    Most hétvégén mossák az Erzsébet Hidat

    2022. szeptember 3-án, szombaton és 4-én, vasárnap

    A Budapesti Közművek keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió tájékoztatja a lakosságot, hogy munkatársaik

    • 2022. szeptember 3-án, szombaton 06:30 és 13:30 között az Erzsébet híd déli (Budáról Pestre vezető) oldalát
    • 2022.szeptember 4-én, vasárnap 06:30 és 13:30 között az Erzsébet híd északi(Pestről Budára vezető) oldalát

    tisztítják meg környezetkímélő technológiával, kézi és gépi erővel, elsődlegesen a külső buszsáv részleges lezárása mellett. Az FKF kéri a gépjárművel közlekedőket, hogy segítsék a BKV autóbuszokat a besorolásban, sávváltásban.

    Hirdetés

    A Társaság kéri továbbá a gépjárművezetőket és a járdán kerékpározókat, hogy a munkaterületek mellett fokozott figyelemmel közlekedjenek, ezzel is segítve az FKF munkatársainak biztonságos feladatellátását.

    A hídmosások részei az éves, előre tervezett köztisztasági munkáknak. Az FKF munkatársai évi két alkalommal, tavasszal és ősszel tisztítják meg Budapest nyolc kiemelt forgalmú hídját.

    Forrás: FKF
  • VIDEÓ: Magyarországon kapták el a rendőrök elő menekülő, ámokfutó külföldi kamionost

    VIDEÓ: Magyarországon kapták el a rendőrök elő menekülő, ámokfutó külföldi kamionost

    A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség befejezte a nyomozást a 39 éves georgiai férfi ügyében és vádat emelt ellene a Mosonmagyaróvári Járásbíróságon.

    A vádirat szerint a 39 éves férfi 2021. december 14-én, Szlovákia területén Magyarország irányába haladt a D2-es autópályán nyerges vontatójával és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló, gumiabroncsokat szállító járműszerelvénnyel, amikor a Rajka–Dunacsún határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő szlovák rendőrök intézkedés alá akarták vonni.

    A kamionos a jelzésre nem állt meg és sebességét nem csökkentve közeledett a rendőr felé, akit ezzel a jármű előli elugrásra kényszerített.

    Később, már Magyarország területén kikerülte az üldözésébe bekapcsolódó és a járműszerelvényt szintén megállítani szándékozó szlovák rendőrautót, amelyet a videón látható módon egy újabb megállításra irányuló szándéknál nekiütközve meg is rongált, újabb rendőrt kényszerítve elugrásra.

    Hirdetés

    A szlovák rendőrök az M15-ös úton megkülönböztető fény- és hangjelzés alkalmazásával próbálták megállítani a teherautót, amely több mint tíz kilométert tett meg Magyarország területén, mielőtt a leállósávban megállt. A férfi néhány percig nem szállt ki a járműből, majd amikor kinyitotta annak ajtaját, menekülni próbált, többször meglökte a szlovák rendőrök egyikét, végül az intézkedésnek aktívan ellenálló elkövetőt a hivatalos személyek megbilincselték és az időközben a helyszínre érkező, magyar járőröknek átadták.

    A szándékos ütközés miatt a szlovák szolgálati gépkocsiban 870.000 Ft kár keletkezett.

    A nyomozó ügyészség külföldi hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés, továbbá nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével vádolja a férfit.

    Vádiratában az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság a jelenleg is letartóztatásban lévő terheltet ítélje halmazati büntetésül végrehajtandó börtönbüntetésre, és határozott ideig tartó járművezetéstől eltiltásra.

     

    Magyarország és a Szlovák Köztársaság közötti, a határokat átlépő bűnözés megelőzésében és a szervezett bűnözés elleni harcban folytatott együttműködés alapján a bűnüldöző szerveknek „megengedett olyan személy határon átnyúló üldözése, aki kivonja magát az idegenrendészeti, határrendészeti vagy egyéb rendőrségi ellenőrzés alól, amennyiben ennek során figyelmen kívül hagyja a megállásra felszólító egyértelmű jelzéseket, vagy utasításokat”.

    Forrás: ugyeszseg.hu
  • Az autósok helyett ismét a mozogni, sétálni vágyóké lesz a pesti alsó rakpart hétvégétől

    Az autósok helyett ismét a mozogni, sétálni vágyóké lesz a pesti alsó rakpart hétvégétől

    Hétvégétől ismét megnyílik a mozogni vágyók előtt a pesti alsó rakpart a Margit híd és a Közraktár utca közötti szakaszon – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

    A 105-ös és a 178-as autóbuszok a Gyöngyösi utca végállomás felé a Petőfi Sándor utcán át közlekednek, nem érintik az Eötvös tér és a József nádor tér megállóhelyeket, megállnak azonban a 15-ös és a 115-ös buszok Erzsébet téri megállójánál. A társaság arra kéri a kerékpárral, rollerrel vagy gördeszkával közlekedőket, hogy a megnyitott rakpartszakaszon is fokozottan figyeljenek a gyalogosokra.

    A BKK közleménye szerint az útszakaszra péntekről szombatra virradó éjszakától egészen vasárnap 23 óráig nem lehet behajtani gépjárművel.

    Hirdetés

    Emlékeztettek, a rakpart idén először a húsvéti hosszú hétvégén, április 15-től 18-ig nyílt meg az érdeklődők előtt a Margit híd és a Közraktár utca között.A Lánchíd felújításához kapcsolódó munkák miatt június végén ideiglenesen lezárták a Halász utca és a Döbrentei tér közötti budai rakpartszakaszt a közúti forgalom elől, ezért a pesti alsó rakparton a hét minden napján lehetett gépjárművel közlekedni, így szünetelt hétvégi megnyitás.

    Forrás: MTI
  • FOTÓK: Tömegszerencsétlenség Kapuvárnál – A hídról a folyómederbe zuhant egy autó

    FOTÓK: Tömegszerencsétlenség Kapuvárnál – A hídról a folyómederbe zuhant egy autó

    Négy ember meghalt és többen megsérültek csütörtök reggel Kapuvár külterületén, miután egy személygépkocsi a Répce-hídról a folyómederbe hajtott – közölte a rendőrség honlapján a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az MTIvel.

    A közlemény szerint a sofőr a 8529-es út 10-es kilométerénél ismeretlen okból a Répce-hídról a folyómederbe hajtott, majd a jármű elmerült az iszapos vízben.

    A balesetben négyen súlyos sérüléseik miatt a helyszínen meghaltak, további nyolc embert kórházba vittek.

    A rendőrök megállapították, hogy valószínűleg embercsempész szállított eddig ismeretlen állampolgárságú migránsokat.

    Hirdetés

    Csillag Zoltán, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy a balesetben 12 fiatal férfi sérült meg, akik közül négyen a helyszínen meghaltak. Egy embert újraélesztettek, őt mentőhelikopterrel vitték kórházba.  További egy ember súlyos, hat pedig könnyű sérülésekkel került a soproni és a győri kórházba.

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    TV2 Tények (@tenyektv2) által megosztott bejegyzés

    Forrás: MTI
  • Elütött egy kerékpárost, majd elhúzta az útból a biciklit és továbbhajtott

    Elütött egy kerékpárost, majd elhúzta az útból a biciklit és továbbhajtott

    Göd, Szent István utcán közlekedett a Rákóczi út irányába az akkor még ismeretlen autós 2022. augusztus 27-én délután, amikor egy kereszteződéshez érve az „Elsőbbségadás kötelező” táblát figyelmen kívül hagyva egy kerékpárost ütött el.

    A sofőr kiszállt az autóból, a roncsolódott biciklit arrébb vonszolta, visszaült kocsijába és továbbhajtott. A földön fekvő sértetthez mentőt nem hívott, segítségnyújtás nélkül hagyta el a helyszínt.

    A 45 éves bonyhádi férfit a mentők súlyos nyak, fej és térdsérülésekkel vitték kórházba.

    Hirdetés

    A baleset helyszínén a rendőrök csak elenyésző információhoz jutottak. Mit sem hátráltatott ez a munkán, a járőrök a helyi körzeti megbízottakkal együtt a településen házról házra jártak, minden lehetséges szemtanút felkutattak, mindenkit kikérdeztek. Rövid időn belül tudták, hogy kit kell keresniük, augusztus 29-én délelőtt épp érte indultak, amikor az asszony besétált a rendőrségre, feladta magát.

    Gyanúsítotti kihallgatásán felelősségét elismerte, tettére magyarázatot nem tudott adni a rendőröknek.

    A Dunakeszi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a gödi illetőségű, 51 éves nő ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

    Forrás: police.hu

     

  • BUSZ-sávokat ellenőrzött a rendőrség – Röpködtek a bírságok ezúttal is

    BUSZ-sávokat ellenőrzött a rendőrség – Röpködtek a bírságok ezúttal is

    A buszsávok szabályos használatát ellenőrizte a Budapesti Közlekedési Központ szakmai támogatásával a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Ellenőrizték a II., Szépvölgyi út, VI., Andrássy út, Izabella utca, Szondi utca, Vörösmarty utca, Bajcsy-Zsilinszky út, VII., Rákóczi út, Damjanich utca, VIII., Üllői út, XIII., Váci út, Nyugati tér, Göncz Árpád városközpont, Árpád út, Szent István körút, Dózsa György út, IX., Soroksári út, X., Vajda Péter utca, XI., Budaörsi út, Alkotás utca, Hegyalja út, XIX., Nagykőrösi út buszsávjait.

    Az egynapos razzia alatt 46 járművezetővel szemben intézkedtek, 39 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, leginkább a buszsáv jogosulatlan használata miatt, de volt, akit vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata vagy záróvonal átlépése miatt büntettek meg.

    Hirdetés

    Négy járművezető ellen feljelentést tettek, két alkalommal a buszsáv jogosulatlan használata, szintén két alkalommal a kötelező felelősségbiztosítás hiánya és a vezetői engedély-, illetve a forgalmi engedély hiánya miatt. Közigazgatási bírságot kapott két autós, mert átment a piroson, illetve egy másik, amiért nem kötötte be a biztonsági övét.

    Borítóképünk illusztráció! Forrás: kreszvaltozas.hu

     

  • Nem tankolhatnak hatósági áron – Üzemanyagra gyűjt a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány

    Nem tankolhatnak hatósági áron – Üzemanyagra gyűjt a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány

    Közleményben kér segítséget a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány, ugyanis már nem tudják finanszírozni a járműveik tankolását. A taxisokkal ellentétben a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány nem tankolhatja autóit hatósági áras üzemanyaggal, ami óriási többletköltséget jelent az alapítványnak.

    Évente 240 ezer kilométert tesznek meg mentőautóik, miközben 3800 kisbaba életét mentik meg.

    „Érzékenyen érintett minket, hogy a kormány döntése értelmében piaci áron tudjuk csak beszerezni az üzemanyagot. Éves szinten több, mint 9 millió forint többletköltséget okoz ez az intézkedés, melyet plusz állami támogatás hiányában csak adományokból tudunk fedezni – olvasható a közleményben.

      Számítunk minden jóérzésű állampolgár, kisgyermekes szülő és cég segítségére. Kis betegeink nevében is nagyon köszönjük támogatásukat”

    -tették hozzá.

    Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány az Országos Mentőszolgálattal kötött szerződés alapján egész Magyarország területén (Budapest és a közép-magyarországi régió kivételével) végzi a koraszülöttek mentését és őrzött szállítását.

    Tíz mentőautó napi 24 órás szolgálatban vesz részt a kicsik életének megmentésében, 150 kolléga segítségével.

    Hirdetés

    Évente átlagosan 4500 csecsemőt mentenek/szállítanak, nyolc, a tevékenységben részt vevő alapítvány segítségével.

    Segítenél nekik? Erre a linkre kattintva, az alapítvány honlapján tudsz közvetlenül nekik adományozni.

    Borítókép és forrás: koraszulottmento.hu
  • VIDEÓ: Görcsöt kapott a lába, ezért hajtott házfalnak autójával egy sofőr Szolnokon

    VIDEÓ: Görcsöt kapott a lába, ezért hajtott házfalnak autójával egy sofőr Szolnokon

    Teljesen letarolta egy családi ház oldalát autójával egy férfi Szolnokon hétfő délután. A kocsiban egy házaspár és 4 éves gyermekük utazott, mindhárman megsérültek az ütközéskor. A házban, aminek nekicsapódtak egy édesanya tartózkodott két kisgyermekkel, ők nem sérültek meg.

    Az autót vezető férfi azt mondta, görcsöt kapott a lába, nem tudta elkerülni a balesetet.

    Hirdetés

     

    Forrás: Tenyek.hu
  • FOTÓK: A Fehérvárcsurgói- víztározóba gurult egy személyautó

    FOTÓK: A Fehérvárcsurgói- víztározóba gurult egy személyautó

    A partról a Fehérvárcsurgói-víztározóba gurult egy személyautó augusztus 28-án a tározó Kincsesbánya felőli oldalán – közölte a Katasztrófavédelem. A járműben nem tartózkodott senki, a parttól nagyjából húsz méterre a kerekein állt meg, a teteje kilátszott a vízből. A székesfehérvári hivatásos tűzoltók a fővárosi tűzoltóság búváraival közösen nyújtottak segítséget.

    A búvárok kötelet rögzítettek az autóra, amelyet a tűzoltók kézi erővel kihúztak a vízből.

    Fotó: székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság
    Hirdetés

    Fotó: székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság
    Fotó: székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság
    Forrás:Katasztrófavédelem

     

  • VIDEÓ: Kivilágítatlanul kerékpározni korom sötétben az M4-esen? – Ne csináld!!

    VIDEÓ: Kivilágítatlanul kerékpározni korom sötétben az M4-esen? – Ne csináld!!

    Hatalmas szerencséjére nem gázolták el a bringást, de ez nem rajta múlt. A Magyar Közút kamerái rögzítettek ismét egy elképesztő jelenetet, ezúttal az M4-esen. Soha, de soha ne kövessétek a példáját, meg se forduljon a fejetekben ilyen! Az életetek múlhat rajta!

    A felvételen látható – legalábbis, azok számára, akik sasszemmel rendelkeznek és nagyon figyelnek – , hogy egy kerékpáros teljesen kivilágítatlanül közlekedik este a forgalmas úton.

    A manőver veszélyességét nyilvánvalóan nem kell magyarázni.

    Hirdetés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

    Forrás: Magyar Közút
  • Vizsgálatot indított a tankoláskor beolvasott forgalmik miatt az adatvédelmi hatóság

    Vizsgálatot indított a tankoláskor beolvasott forgalmik miatt az adatvédelmi hatóság

    Több magánszemély is a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult, miután a benzinkutak a hatósági áron rögzített tankolás esetén elkezdték beszkennelni a gépjárművek forgalmi engedélyén lévő vonalkódot – tudta meg a szabadeurópa.hu.

    A fő kérdés az, hogy a forgalmin található vonalkód beolvasása után a benzinkutak betartják-e a szigorú adatvédelmi szabályokat.

    A NAIH szerint a hatósági árat rögzítő kormányrendelet értelmében az üzemanyagtöltő állomás üzemeltetője vagy annak képviselője „jogosult ellenőrizni a gépjármű forgalmi engedélyének segítségével legalább a töltött gépjármű rendszámát, gyártmányát, típusát, színét és üzemben tartóját annak érdekében, hogy tőle elvárható gondossággal meggyőződjön a töltött gépjármű hatósági áron való töltésének jogszerűségéről”.

    A töltőállomások arra is jogosultak, hogy a hatósági áron való töltés esetén a forgalmi engedélyen lévő vonalkódot leolvassák, a gépjármű rendszámát feljegyezzék, és számítógépes rendszerükben a hozzá tartozó bizonylattal visszakereshető módon tárolják.

    Az adatkezeléssel kapcsolatosan az érintettek részére az üzemanyagtöltő állomásokon viszont tájékoztató nem állt rendelkezésre, illetve az egyik kút munkatársai szóban sem tudtak érdemi tájékoztatást adni.

    Hirdetés

    Habár a forgalmi engedélyek beolvasása a NAIH szerint nem jogsértő, a GDPR-szabályok a töltőállomásokra is vonatkoznak, vagyis nem mindegy, hogyan tárolják az adatokat. Emellett megfelelő tájékoztatást is adni kell az autósoknak arról, hogy mi célból történik az adatgyűjtés.

    „adatkezelés jogszerűségének elengedhetetlen feltétele, hogy az adatkezelő valamennyi adatkezelési célra kiterjedően összeállított, közérthető nyelvezetű és teljes körű tájékoztatást nyújtson az érintettek részére az őket érintő adatkezelések kapcsán”.

    – tájékoztat  a NAIH

    Az adatkezelőt azonban nem terheli tájékoztatási kötelezettség, ha az érintett az információk egy részével vagy azok összességével már rendelkezik.

    „A kormányrendelet rendelkezései nem helyettesítik, illetőleg nem váltják ki az érintettek részére adandó tájékoztatási kötelezettséget jelen adatkezelés esetében sem, hiszen abból nem minden, az adatkezelési tájékoztatóban rögzítendő jellemzőt ismerhet meg az érintett, és azt nem is ismerte meg feltétlenül” – közölték.

    Az adatkezelőnek figyelembe kell vennie az adatgyűjtés és adatkezelés valamennyi körülményét, amikor az információ rendelkezésre bocsátását megkönnyítő, megfelelő intézkedéseket és a formáját meghatározza.

    Hirdetés

    A NAIH szerint a GDPR rendelkezéseinek megfelelő adatvédelmi tájékoztatás az adatkezelés helyszínén, például az üzemanyagtöltő állomás fizetőhelyén vagy a töltőállomás kútjainál, továbbá az adatkezelő honlapján közzétéve – amennyiben rendelkezik weboldallal –, de más igazolható módon is megtörténhet.

    A NAIH a benzinkutak adatkezelésével és a tájékoztatás nyújtásával kapcsolatban nem foglalt egyértelműen állást, viszont beszédes, hogy Péterfalvi Attila hivatalból vizsgálatot indított „az adatkezelés jogszerűségének, valamint a nagyszámú érintett személyes adatainak védelme érdekében”.

    Forrás: szabadeurópa.hu
  • VIDEÓ: Annyi autós hajtott szembe a forgalommal az elmúlt hetekben, hogy a Magyar Közút még egy válogatást is tudott belőle csinálni

    VIDEÓ: Annyi autós hajtott szembe a forgalommal az elmúlt hetekben, hogy a Magyar Közút még egy válogatást is tudott belőle csinálni

    Kezdenénk azzal a bevezetőt, hogy elképzelni sem tudjuk, hogy történnek azok az esetek, amikor egy autós szembe hajt fel egy gyorsforgalmi útra, de a képzelőerőnkre nincs is szükség. A Magyar Közút kamerái elképesztő mennyiségű ilyen esetet rögzítettek idén, ami lássuk be igencsak félelmetes, tudva, hogy ezek a sofőrök közöttünk közlekednek.

    Az igazság az, hogy annyi eset történt csak az elmúlt hetekben, hogy a Közút munkatársai egy összeállítást is tudtak készíteni, így most egy csokorba gyűjtve csodálhatjuk meg a sofőrök elképesztő manővereit.

    Hirdetés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

    Forrás: Magyar Közút
  • VIDEÓ: Ne csak lassíts, állj is meg a STOP táblánál – Újabb drónos felvétel a rendőrségtől

    VIDEÓ: Ne csak lassíts, állj is meg a STOP táblánál – Újabb drónos felvétel a rendőrségtől

    A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a Zalaegerszegi Rendőrkapitánysággal együttműködve 2022. augusztus 23-án célzott ellenőrzést hajtottak végre a közlekedésbiztonság javításának érdekében

    Az akció célja elsősorban a közúti közlekedési balesetek megelőzése, és a kiemelt közlekedési szabályszegések visszaszorítása volt.

    Az akció során az egyenruhások Zalaegerszegen a Belső Elkerülő utca és a Malom utca kereszteződésében kiemelten az „ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasításának betartását ellenőrizték pilóta nélküli állami légijármű segítségével. A rendőrök 9 járművezetővel szemben intézkedtek, 6 helyszíni bírságot szabtak ki összesen 65 ezer forint összegben, 2 esetben szabálysértési feljelentést tettek, míg 1 esetben figyelmeztetéssel éltek.

    Hirdetés

     

    Forrás: police.hu