Ígértük nektek, hogy új rovat formájában kedveskedünk nektek egy kis aprósággal, melynek keretén belül kis hazánk büszkeségeivel, a hazai autós élet ismertebb tagjaival, versenyzőkkel, neves szakkommentátorokkal készítünk riportokat.
Második riportalanyunk Wéber Gábor autóversenyző, televíziós szakkommentátor és újságíró, akit Laci faggatott szenvedélyéről és arról, hogy mit gondolt a budapesti közlekedésről, még szintén a karanténos időszak előtt.
Hogy alakult ki a motorsport szereteted?
Ahogy a férfiak többségéről, az én családom nagy részéről is elmondható, hogy imádjuk az autósportokat. Mindig is érdekeltek az autók, vonzott a sebesség, a közlekedés. A technika is foglalkoztatott és az egyik hozta a másikat.
Nagyon fiatalon, már az óvodában kezdődött el úgy igazán érdekelni a motorsport, rengeteg autós poszterem is volt a szobám falán.
Az autóversenyzők és versenyautók, Almási Tibor könyve a 70-es évekbeli kiadvány máig megvan.
A szimulátorozás közel állt hozzád, de hol szeretsz jobban versenyezni igazi pályán vagy gépen?
Már viszonylag keveset szimulátorozok. Régen versenyszerűen szimulátoroztam, 2001-ben meg is nyertem a GrandPix Legends világbajnokságát ám amikor elkezdtem a valós életben versenyezni, akkor ez a fajta versenyzés teljesen kimaradt az életemből és leginkább csak télen került elő, amikor volt egy kis plusz időm.
Ha nemzetközi szinten akarsz szimulátorozni, akkor az egy egész napos, de minimum napi több órás elfoglaltság.
A mai fiatal korosztályban (Bereznay Dániel vagy a M1ra Esports csapata) szinte éjjel-nappal ezt csinálják munka és iskola mellett, de ezt inkább iskola mellett lehet normálisan csinálni, mert folyamatosan kell finoman hangolni a technikát és próbálni a beállításokat. Nem adják ingyen a sikert, összességében mégis elérhetőbb dolog szimulátoron versenyezni, de sok szempontból az életben mégis egyszerűbb, mert bizonyos impulzusok nincsenek meg a szimulátorban, legyen bármilyen drága is a technika sosem lesz olyan, mint a valóságban.
Még egy Forma 1-es csapat több 10 millió dolláros saját fejlesztésű és folyamatosan karbantartott szimulátora sem tud teljesen valósághű lenni.
Hirdetés
Ezek a programok ma már sokkal fejlettebbek, de bizonyos mozgásokat G erőket nem érzel benne, ezért más érzékeket kell fejlesztened ahhoz, hogy az autó mozgását felfogd. Ehhez nyilván az is kell, hogy legyen jogosítványod, hogy legyen elképzelésed, hogy egy autó hogy mozog, míg ha csak hardcore szimulátoros vagy 15 évesen és még jogsid sincs, akkor nem zavarnak annyira azok a dolgok, hogy például a valóságban úgy nem lehetséges csupán a program engedi. Nyilván minél jobb programmal mész, annál kisebb ez az eltérés és aki a versenyzésből ül vissza a szimulátorba, az rögtön megérzi, kiszúrja és egyből azt mondja, hogy ez csalás, mert a valóságba így nem mozogna az autó. Át kell verned magad és akkor leszel gyors a szimulátorban, ha azt a szimulációt, amit játszol azt tökéletesen ismerd és tudod minden trükkjét.
Ezért van az, ha egy versenyző leül egy szimulátoros ellen játszani, akkor 10-ből 9-szer kikap azoktól a szimulátoros versenyzőktől, akik abban nagyon jók.
Szimulátorban nincs semmi félelem érzet, ott csak a sebességet lehet érezni ezért is vagyunk sokkal bátrabbak, max. a falban végezzük, ami nem jár sem anyagi sem egészségügyi kockázattal.
Hogy alakult a versenyzői pályafutásod?
Amikor Zengő Zoltán az Astra Kupa keretében meghirdette a Média Kupát, akkor bizonyos médiumoknak adott lehetőséget arra, hogy kipróbálják magukat és írjanak az autóversenyzésről és én indulhattam az Autó-Motor színeiben. Az első szezonban az összetett ötödik helyen végeztem (médiabajnok), ezért Zoli tanácsára 2003-tól már nála versenyeztem az új Clio kupába, amit 2003-ban és 2004-ben is megnyertem.
2007-től indult a Magyarországon a Seat Leon Kupa, amiben Kiss Norbival nagy csatában végül második lettem.
Ezt követően 2008-ban indult a Seat Leon Eurocup, egy kvázi márkakupa Európa-bajnokság, ahol Michelisz Norbi csapattársaként megszereztem első nemzetközi győzelmemet a pau-i versenyen, majd 2010-ben megnyertem a sorozatot is. 2012-ben volt még egy fél évem a WTCC-ben, ami szép volt és jó volt, de ma már másképpen csinálnék dolgokat. Egy futamot beáldoztam volna egy két napos tesztért, de akkor nem volt erre lehetőségem. Már tudtam, hogy ez lesz a BMW-vel az utolsó szezon, mert a következő évben már a Hondára váltottak és csak egy emberes büdzsé volt.
Ettől függetlenül WTCR szinten úgy érzem megállnám a helyem, persze nem úgy mint Norbi, hogy bajnok legyek, de vannak pályák és szituációk, amibe jól érzem magam.
Nyilván a korom és a tapasztalatomnál fogva a versenyszituációk mindig nekem kedveztek, ez persze nem jelenti,hogy az egykörös tempóm pocsék lenne, csupán ha megyek is egy jó időmérőt inkább a versenytempóm az, amivel tudok operálni.
Mit gondolsz a budapesti „közlekedésről”?
„Ne csak magunkra figyeljünk, hanem a körülöttünk lévőkre is”
Annyira nem vagyok kiborulva a hazai közlekedési kultúrától, mint az általános közvélekedés. Olyanok vagyunk az autóban, mint az életben, moziban, közértben vagy egy sorbaállásnál, ez a saját kultúránk része. Ha az ember elmegy Olaszországba főleg Nápolytól délebbre, akkor kicsit felülírja azt, hogy mit gondol a magyar közlekedésről.
Ami engem jobban zavar, az a forgalom felesleges lassítása és az ha valaki nem a vezetésre figyel, telefonál, eszik, pakolgat és szándékosan nagy követési távolságot tart és még annyival sem megy amennyi a megengedett sebesség.
Óvatos 42km/h-val halad és szinte vár, hogy mikor vált pirosra a lámpa, zöldnél meg nem indul el és akkor is belóg kereszteződésekbe, amikor látja, hogy pirosba fut, ezzel akadályozza a keresztbemenő forgalmat.
Ne csak magunkra figyeljünk, hanem a körülöttünk lévőkre is. Ha összedolgozunk, akkor a lehető legkönnyebben és leggyorsabban jutunk el A-ból B-be.
A forgalom folyamatosságának a fenntartása szerintem a legfontosabb és ha így közlekednék, akkor kevesebb lenne a dugó és a balesetek.
Én ezért is örülnék az önvezető autók elterjedésének, mert akkor kevesebb lenne a bizonytalan autós az utakon. Rengeteg olyan vezető ül ma a volán mögött az országban, akik valamilyen szinten stresszként élik meg a közlekedést és őket kivenné a forgalomból az, ha vezetne helyettük az autójuk. Amikor zöldre váltana a lámpa elindulna az autó, lefékezne amikor kell és nem hagyna óriási követési távolságot és betudna parkolni ahova kell stb.
Kíváncsi leszek, hogy mondjuk kb. 2030-ra ha kikerül mondjuk 100.000 olyan sofőr a forgalomból aki akár a kényelme okán is benyomná az önvezető gombot, mennyire változna a forgalom ritmusa. Szerintem sokkal élhetőbb, közlekedhetőbb lenne a város.
Másik nagy vesszőparipám,hogy kevés az amit a KRESZ ad. Amivel mi jogosítványt kapunk és kimehetünk az útra, az már egy halott tudás egy ponton túl. Már rég elavult. Változnak a szabályok, de attól mi még ugyan úgy vezetünk, ezért én kötelezővé tenném vagy ajánlottnak tartatnék 2-3 évente továbbképzéseket, elméleti és gyakorlati szinten is.
Legtöbben akkor kényszerülnek olyan megoldásra, amit sosem alkalmaztak, amikor már baj van és nem tudják a helyes megoldást.
Egy vészfékezéses kikerülését, egy ellenkormányzást vagy egy útpadkára sodródást – ezt az utánképzést tartanám iszonyú fontosnak. Ennek megreformálásán akár szívesen is dolgoznék, mert azt gondolom, erre óriási szükség lenne.
KAPCSOLÓDÓ:
Fotó/szöveg: Tóth László HIPStudio.hu/Bp-i Autósok Közössége
MEGOSZTOM:
