Szerző: bpiautosok.hu

  • Kétnapos buszsáv ellenőrzést tartottak a fővárosban, íme az eredmények

    Kétnapos buszsáv ellenőrzést tartottak a fővárosban, íme az eredmények

    A Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2022. október 19-én és 20-án ismét kiemelten ellenőrizte a budapesti buszsávok használatát. Az ellenőrzés kiterjedt az M1-es, az M5-ös, az M7-es autópályák bevezetői szakaszaira, valamint a V., VI., VII., VIII., IX., XI., XII., XIII., és a XIX. kerületekre.

    A két napos akció során a rendőrök egy embert vezetői engedély hiánya miatt előállítottak. Autóbusz forgalmi sáv jogosulatlan használata miatt 52 sofőrrel szemben intézkedtek, amelyből 44 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, négy esetben pedig szabálysértési feljelentéssel éltek a rendőrök.

    Hirdetés

    Egy sofőrt lejárt külföldi hatósági jelzésű járművel történő közlekedés miatt szintén feljelentettek, míg záróvonal átlépése, kézben tartott mobiltelefon használata, kötelező haladási irány be nem tartása és tilos jelzésen való áthaladás miatt összesen kilenc szabályszegőt szankcionáltak helyszíni vagy közigazgatási bírsággal. Egy túlsúlyos jármű sofőrjével szemben pedig közigazgatási feljelentés készült.

    A szabályokat be nem tartó vezetők kiszűrése mellett a rendőrök mentőt hívtak egy nőhöz, aki rosszul lett.

    Borítóképünk illusztráció, részlet egy korábbi ellenőrzésről, Forrás: police.hu
  • VIDEÓ: Fékezés nélkül rohant a kamionnak az M0-son egy autós – Drogot is találtak a járműben

    VIDEÓ: Fékezés nélkül rohant a kamionnak az M0-son egy autós – Drogot is találtak a járműben

    Nagy sebességgel, fékezés nélkül rohant bele egy személyautó egy kamionba szombaton az M0-s autóúton Diósd közelében. Az autóban 4 férfi utazott, közülük hárman a járműbe szorultak. Őket a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a roncsból. A balesethez két mentőhelikopter is érkezett, amivel két életveszélyesen megsérült férfit szállítottak kórházba. További egy személy súlyosan-, míg gy másik személy könnyebben sérült, őket mentővel szállították kórházba.

    A rendőrség az összetört személyautóban drogot is talált, ezért kábítószer birtoklás gyanúja miatt eljárás indult.

    Hirdetés

    Forrás: tenyek.hu
  • Rendőrautót lopott és másokat igazoltatott egy ittas gépkocsivezető Romániában

    Rendőrautót lopott és másokat igazoltatott egy ittas gépkocsivezető Romániában

    Ellopott egy rendőrautót és másokat igazoltatott péntek hajnalban Nagyszebenben egy ittas járművezető, aki így akart bosszút állni a rendőrökön, amiért felfüggesztették a vezetői engedélyét – írta az Adevarul című román lap nyomán az MTI.

    A 23 éves veresmarti fiatalembert egy közúti ellenőrzés során nem sokkal éjfél után szondáztatták meg a rendőrök, és 0,8 ezrelékes véralkoholszintet állapítottak meg nála. Mivel a gépkocsija sem volt forgalomba íratva, bekísérték az őrsre és bűnvádi eljárást indítottak ellene – közölte Elena Welter, a Szeben megyei rendőrség szóvivője.

    A jogosítvány nélkül maradt sofőr nem akart gyalog távozni, beült egy rendőrautóba, és elhajtott.

    Hirdetés

    A rendőrök csak akkor vették észre, hogy hiányzik egy járőrkocsijuk, amikor éjjel egy másik sofőr a 112-es sürgősségi segélyhívón panaszolta el, hogy egy rendőrautót vezető, de szemmel láthatóan ittas civil állította meg, és vezetői engedélyét követeli.

    Negyven perccel később a 15 kilométernyire lévő Vesztényben találták meg az álrendőrt, aki az Adevarul szerint egy szórakozóhelyen akarta kalandját megünnepelni. Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint Lucian Bode belügyminiszer egy aradi sajtóértekezleten később azt mondta az esetről: ha nem lenne siralmas, akár nevetni is lehetne rajta.

    Hozzátette: el nem tudja képzelni, hogyan fajult odáig a helyzet, hogy egy másik sofőr polgári felelősségérzetére volt szükség egy rendőrautó ellopásának felfedezéséhez, a „kínos” ügyben mindenesetre belső vizsgálat indult a nagyszebeni rendőrségen, mert ilyen eseteknek nem szabad megtörténniük az állami intézményekben.

    Forrás: MTI
  • VIDEÓ: Forgalmas budapesti csomópont felett vetették be a drónt a rendőrök a szabályszegők kiszűrésére

    VIDEÓ: Forgalmas budapesti csomópont felett vetették be a drónt a rendőrök a szabályszegők kiszűrésére

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya 2022. október 18-án délelőtt egy forgalmas belvárosi csomópontban ellenőrizte a szabályok betartását. A Bajcsy Zsilinszky út – Andrássy út kereszteződésében kamerás drón segítségével figyelték a szabálysértőket, akiket motoros és gépkocsizó járőrök emeltek ki a forgalomból.

    Másfél óra alatt harminc intézkedésre volt szükség: tizennégyen azért kaptak helyszíni bírságot kapott, mert az útburkolati jelet figyelmen kívül hagyva kanyarodtak az egyenesen haladó sávból, két ember ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek.

    Tizenketten a buszsáv szabálytalan használata miatt részesültek helyszíni bírságban, egy járművezető közigazgatási bírságot kapott, mert a tilos jelzésen hajtott át, egy embert pedig engedély nélküli vezetés miatt előállítottak.

    A fővárosi rendőrök nem először használtak drónt közlekedésrendészeti ellenőrzésre. Ilyenkor leginkább az olyan balesetveszélyes magtartásokra koncentrálnak, mint a tilos jelzésen áthaladás, a kanyarodási és elsőbbségi szabályok megszegése, a kötelező haladási irány be nem tartása, a záróvonal átlépése, a buszsáv jogosulatlan igénybevétele vagy a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata, de a levegőből az is jól látszik, ha valaki nem kapcsolja be a biztonsági övet.​ – írta meg a police.hu

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Fékezés nélkül hajtott egy kamionnak egy kisteherautós az M1-esen – A sofőr életét vesztette

    VIDEÓ: Fékezés nélkül hajtott egy kamionnak egy kisteherautós az M1-esen – A sofőr életét vesztette

    Meghalt egy 38 éves férfi, miután kisteherautójával fékezés nélkül egy kamionnak csapódott az M1-es autópályán Mosonszentmiklós közelében. Akkora erejű volt az ütközés, hogy szinte teljesen eltűnt a kisteherautó vezetőfülkéje. A balesethez mentőhelikoptert is riasztottak.

    A helyszínen sokáig küzdöttek a férfi életéért, többször is újraélesztették, de olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás után meghalt.

    Hirdetés

    Forrás: tenyek.hu
  • Újabb, motorosok által kedvelt útvonalak kapnak energiaelnyelő, alácsúszásgátló korlátokat

    Újabb, motorosok által kedvelt útvonalak kapnak energiaelnyelő, alácsúszásgátló korlátokat

    13 helyszínen 802 méternyi motorosbarát szalagkorlátot helyez ki a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az erről szóló ismertetést a 66-os úton, Mánfa térségében tartott sajtótájékoztatón adták, ahol elkezdték az első védőelem felszerelését. A HUMDA és a Dél-Dunántúli Motoros Egyesület kezdeményezésére indult programban telepítésre kerülő energiaelnyelő, alácsúszásgátló korlátok a motorkerékpárosok által kedvelt útvonalakat teszik esésbiztosabbá.

    A motorosbarát korlátot úgy alakították ki, hogy a fő korláttest és talaj között is fut egy védőlemez, amely meggátolja, hogy a motoros átcsússzon a korlát alatt.

    Hirdetés

    Attól is véd, hogy a korlát lábának csapódva szenvedjenek az eleső motorosok sérüléseket. Az első két védőelemet tavaly ősszel Bajna és Héreg között helyezték ki az 1119-es út két kanyarjában. A kedvező visszajelzések nyomán a munka idén is folytatódik: 12 Baranya megyei és egy borsodi szakaszon épült összesen 802 méternyi szalagkorlát.

    Forrás: kreszvaltozas.hu
  • Ismét levegőbe emelkedett a rendőrségi drón, hogy kiszűrje a szabálytalan közlekedőket

    Ismét levegőbe emelkedett a rendőrségi drón, hogy kiszűrje a szabálytalan közlekedőket

    A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai 2022. október 18-án célzott közlekedésrendészeti ellenőrzést hajtottak végre a 81-es számú főút több szakaszán.

    A rendőrök a szabálytalanul előző sofőrökre, valamint a tilos jelzésen áthaladókra kiemelt figyelmet fordítottak, azonban a kézben tartott mobil rádiótelefon és a biztonsági öv használatát is ellenőrizték, továbbá egyéb közlekedési jogsértések észlelése esetén is a jogszabályi előírásoknak megfelelően intézkedtek.

    Az egyenruhások munkáját nagyban segítette egy drón, amely a levegőből figyelte a forgalom részeseit. Az akció célja elsősorban a közúti közlekedési balesetek megelőzése, és a kiemelt közlekedési szabályszegések visszaszorítása volt.

    Hirdetés

    Forrás: police.hu
  • Több rendezvényt is tartanak a hétvégén a fővárosban, amelyek miatt közlekedési változásokra kell készülni

    Több rendezvényt is tartanak a hétvégén a fővárosban, amelyek miatt közlekedési változásokra kell készülni

    Október 22-én, szombaton délután fáklyás felvonulást rendeznek a Műegyetem és a Bem József tér között. Október 23-án, vasárnap a délelőtti órákban a Kossuth Lajos téren ünnepi rendezvényt tartanak, délután pedig vonulásos demonstráció lesz a Kálvin tér és a Műegyetem rakpart között. Az M3-as metró az ünnepi hétvégén (szombaton és vasárnap) is egész nap a munkanapi rend szerint jár: Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között metróval, a Kálvin tér és a Göncz Árpád városközpont között metrópótló autóbusszal lehet utazni. A Nagyvárad téren továbbra sem áll meg a metró.

    Október 22-én, szombaton előreláthatólag 16:00 és 19:00 között fáklyás felvonulást tartanak a Műegyetem–Műegyetem rakpart–Szent Gellért tér–Szent Gellért rakpart–Döbrentei tér–Várkert rakpart–Ybl Miklós tér–Lánchíd utca–Clark Ádám tér–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart–Csalogány utca–Nagy Imre tér–Fő utca–Bem József tér útvonalon.

    A vonulás miatt előreláthatólag 16:00 és 17:20 között korlátozzák a menet útvonalán a közúti forgalmat, majd 17:20 és 19:00 között lezárják a Bem József teret.

    Hirdetés

    Közösségi közlekedési változások október 22-én, szombaton a fáklyás felvonulás miatt

    A Szent Gellért tér és a Szent Gellért rakpart lezárásának idején, várhatóan 16:00 és 16:40 között:

    • az 56A villamos a Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között az Alkotás utcán és a Villányi úton, a 61-es villamos vonalán és megállóhelyeit érintve közlekedik;
    • a 19-es és a 41-es villamos két szakaszon: a dél-budai végállomások és a Szent Gellért tér – Műegyetem M között, valamint a Bécsi út / Vörösvári út és – a zárások helyszínétől függően – a Rudas Gyógyfürdő, a Clark Ádám tér, illetve a Batthyány tér között közlekedik;
    • a 48-as és a 49-es villamos csak a budai oldalon, a dél-budai végállomások és a Szent Gellért tér – Műegyetem M között jár;
    • a 7-es és a 133E busz a Szabadság hídon és a Kiskörúton közlekedik.

    A Várkert és a Bem rakpart lezárása idején, várhatóan 16:30 és 17:30 között:

    • a 105-ös busz módosított útvonalon, a Clark Ádám tér és Várkert Bazár érintése nélkül, a 178-as busz útvonalán és megállóhelyeit érintve az Attila úton és a Krisztina körúton jár;
    • a 11-es és a 111-es busz módosított útvonalon: a Batthyány tér helyett a Széll Kálmán térre közlekedik;
    • a 39-es busz rövidített útvonalon, a Batthyány tér helyett csak a Fazekas utcáig jár.

    A Bem József tér lezárása idején, várhatóan 17 és 19 óra között:

    • a 19-es és 41-es villamos módosított útvonalon: a Margit körút–Széll Kálmán tér–Krisztina körút útvonalon, a 17-es és az 56A villamos vonalán és megállóhelyeit érintve közlekedik;
    • a 109-es busz rövidített útvonalon: a Batthyány tér helyett csak a Margit híd, budai hídfőig közlekedik.

    Közösségi közlekedési változások október 23-án, vasárnap a délelőtti órákban

    Október 23-án, vasárnap előreláthatólag 8:00 és 10:00 között a zászlófelvonás miatt a 2-es, a 2B és a 2M villamos csak a déli végállomások és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között jár.

    Közlekedési változások október 23-án, a délutáni órákban

    Október 23-án, vasárnap előreláthatólag 16:00 és 21:00 között vonulásos demonstrációt tartanak a Kálvin tér–Vámház körút–Fővám tér–Szabadság híd–Szent Gellért tér–Műegyetem rakpart útvonalon. A Budapesti Közlekedési Központ a kötöttpályás járatok, elsősorban a sűrítve közlekedő M4-es metró, a Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér M között közlekedő M3-as metró, valamint a 4-es és a 6-os villamos igénybevételét javasolja.

    Hirdetés

    Közösségi közlekedési változások október 23-án, vasárnap délután

    Várhatóan 16:00 és 17:30 között lezárják a Vámház körutat, a Fővám teret és a Szabadság hidat. Ebben az időszakban:

    • a 48-as és a 49-es villamos csak a budai oldalon, a déli végállomások és a Döbrentei tér között jár;
    • a 15-ös és a 115-ös busz csak az északi végállomások és az Erzsébet tér között közlekedik;
    • a 83M trolibusz módosított útvonalon jár: nem érinti a Ráday utca és a Kálvin tér közötti megállókat;
    • Hogyha a hatóság a tömeg nagysága miatt korlátozza a Kálvin tér és a Múzeum körút forgalmát:
      az M3-as metrópótló busz csak az Astoria és a Göncz Árpád városközpont között jár;
    • a 9-es autóbusz és a 72M trolibusz két szakaszon: a Kálvin tér (Szabó Ervin tér) és a külső végállomások, valamint az Astoria és északi végállomások között jár;
    • a 100E busz csak a reptér és a Kálvin tér (Szabó Ervin tér) között közlekedik.

    A demonstráció miatt előreláthatólag 16:40 és 17:40 között korlátozzák a Szent Gellért tér forgalmát. Ebben az időszakban:

    • a 19-es, a 41-es, a 48-as, a 49-es, az 56A villamos a déli szakaszon csak a Szent Gellért térig, a 19-es, a 41-es és az 56A villamos az északi szakaszon a Rudas Gyógyfürdőig jár.
    • a 7-es és a 133E busz módosított útvonalon: a Villányi út–Budaörsi út–Hegyalja út–Döbrentei tér–Erzsébet híd útvonalon jár.

    A hétvégi valós idejű forgalmi változásokat a BKK oldalán lehet követni. A korlátozásokról és a lezárásokról a rendőrség oldalán érhető el bővebb információ.

    Forrás: BKK
  • FOTÓK: Szinte minden létező szabályszegést elkövetett a 23 éves sofőr

    FOTÓK: Szinte minden létező szabályszegést elkövetett a 23 éves sofőr

    A dombóvári járőrök 2022. október 19-én a késő esti órákban egy rendszám nélküli, hiányos karosszériájú autót állítottak meg a város egyik utcájában. A kocsiban ketten utaztak. A sofőr – egy 23 éves hajmási férfi – adatainak ellenőrzése során megállapították, hogy soha nem volt jogosítványa.

    Látszódott, hogy mind a sofőr, mind utasa erősen ittas.

    Megszondáztatták a járművezetőt, amely igen magas értéket mutatott, ezért további mintavételre előállították, mely megerősítette a korábbi gyanút.

    Fotó: police.hu

    Az autó adatainak ellenőrzésekor az is kiderült – azon felül, hogy jól láthatóan műszakilag alkalmatlan a közúti közlekedésre –, hogy azt korábban kivonták a forgalomból, műszaki érvényessége lejárt, és kötelező felelősségbiztosítás sem volt rá. A rendőrség emberei az engedély nélküli vezetés miatt, amely elzárással sújtható szabályszegés, a férfit őrizetbe vették, és gyorsított eljárásban bíróság elé vitték.

    A bíróság a mai napon az engedély nélküli vezetés miatt közmunkára ítélte, és nyolc hónapra eltiltotta a vezetéstől a sofőrt.

    Hirdetés

    Fotó: police.hu

    A 23 éves fiatallal szemben a dombóvári rendőrök ittas járművezetés elkövetése miatt büntetőeljárást indítottak, és az általa elkövetett számos szabályszegés miatt is feljelentették.

    Fotó: police.hu
    Hirdetés

    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu
  • Csaknem 18 ezer liter gázolajat adtak el külföldieknek kenőpénz ellenében egy hazai benzinkúton

    Csaknem 18 ezer liter gázolajat adtak el külföldieknek kenőpénz ellenében egy hazai benzinkúton

    Csaknem 18 ezer liter gázolajat tankoltak jogosulatlanul, hatósági áron egy Győr-Moson-Sopron megyei benzinkúton. Külföldi autókba és kannákba is több mint 400 alkalommal jutott üzemanyag. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói épp vásárláskor érték tetten a csalókat – adta hírül a NAV.

    A benzinkút alkalmazottjai főnökeik tudtával kenőpénz ellenében adták el az üzemanyagot külföldieknek. Rajtaütéskor a vevő éppen fizetett és kenőpénzt adott át.

    A pénzügyi nyomozók lefoglalták a helyszínen készült kamerafelvételeket és az online pénztárgépek adatait, illetve házkutatáskor 4 millió forint készpénzt is. Egy nap alatt tíz embert kihallgattak gyanúsítottként.

    A nyomozás üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt folyik. A büntetőeljárással párhuzamosan adóigazgatási és jövedéki eljárás is indult.

    Hirdetés

    A közös razziát a NAV Bevetési Igazgatóságának járőrei mellett, a Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóság kockázatkezelési és jövedéki szakemberei, valamint a Kiemelt Adó- és Vámigazgatóság informatikus szakemberei is segítették.


    KAPCSOLÓDÓ:

    Mindenki tankol!?- Az ársapka óta rekordszintre emelkedett a hazai töltőállomások forgalma


    Forrás: NAV
  • Zéró tolerancia! – Finn módszerrel vadásztak ittas vezetőkre a rendőrök

    Zéró tolerancia! – Finn módszerrel vadásztak ittas vezetőkre a rendőrök

    Sokszor volt és még többször lesz finn módszeres közlekedési akció Pest megyében – közölte a rendőrség. Ezerből egy ittas vezető is sok, legutóbb 5330-ból 12 fújt pozitívat. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra sem enged a zéró toleranciából. A megye 13 rendőrkapitányságának munkatársai 2022. október 18-án 6 és 8 óra között finn módszerrel ellenőrizték a forgalomban résztvevő járművezetőket. Az akció célja az ittas sofőrök kiszűrése volt.

    A rendőrök 5330 járművezetőt ellenőriztek, a szonda 12 sofőrnél mutatott pozitív értéket. Közülük öt ellen büntetőeljárást kezdeményeztek járművezetés ittas állapotban vétségének gyanúja miatt, heten közigazgatási bírságot kaptak.

    Fotó: police.hu

    Ugyan az akciót az ittas vezetők kiszűrésére, az ittasan okozott közlekedési balesetek megelőzésére szervezték, bónuszként a rendőrök egy elfogatóparancs alapján körözött embert is elfogtak.

    A legtöbb ellenőrzést a gödöllői autópályás rendőrök hozták, 721 sofőrt ellenőriztek két óra alatt.

    Hirdetés

    A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a jövőben is tervez hasonló, a közlekedésbiztonság javítása, az évek óta az egyik legfőbb baleseti okként számon tartott ittas vezetés visszaszorítása, megelőzése érdekében szervezett akciókat.

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu
  • FOTÓK: Házilag barkácsolt vontatóval húztak egy autót az M5-ös autópályán

    FOTÓK: Házilag barkácsolt vontatóval húztak egy autót az M5-ös autópályán

    A megyei rendőr-főkapitányság ügyeletére 2022. október 18-án 7 körül érkezett bejelentést arról, hogy a sztrádán Szatymaz közelében egy bolgár honosságú autó egy másikat veszélyes módon vontat, a vontatmány cikázik a sávok között. A kiérkező járőrök a sztráda 158-as kilométerszelvényében állították meg a szerelvényt.

    Megdöbbenésükre a két autót egy barkácsolt vontatórúd kötötte össze. A rendőrök a szerelvényt haladéktalanul lekísérték az autópályáról ezzel megszüntetve ott a balesetveszélyt, majd a járműveket szétkapcsoltatták.

    Hirdetés

    A járművezetőkkel szemben a rendőrök helyszíni bírságot szabtak ki.

    Fotó: police.hu

    A rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy:
    – Ha valakinek az autópályán romlik el járműve, a leállósávon haladéktalanul álljon meg, vegye fel a láthatósági mellényt és szálljon ki a gépjárműből!
    – Tegye ki az elakadásjelző háromszöget, majd a szalagkorláton túli területről hívjon segítséget (az autópálya kezelője, aki megfelelően biztosítani tudja a helyszínt, autómentő, illetve rendőrség)!
    – Autópályáról és autóútról az elromlott járművet vontató járművel a legközelebbi lehajtásra szolgáló úton, illetőleg útkereszteződésben le kell térni.
    – A vontatórudat, illetőleg a vontatókötelet a járműveken úgy kell rögzíteni, hogy az le ne szakadhasson. A vontatórúdnak, illetőleg a vontatókötélnek olyan hosszúnak kell lennie, hogy a két jármű kanyarodás közben össze ne érhessen; nem lehet azonban hosszabb, mint a vontatott jármű. Ha a vontatórúd, illetőleg a vontatókötél három méternél hosszabb, azt feltűnő módon (pl. zászlóval, lámpával) meg kell jelölni.
    – A vontatott jármű féklámpáját és irányjelző berendezését – kivéve ha a járművet emelve vontatják – működtetni kell, továbbá – éjszaka és korlátozott látási viszonyok között – a vontatott járművet is ki kell világítani.

     

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu
  • Videón, ahogy lassítás nélkül rongyol bele az álló sorba egy teherautós az M0-son

    Videón, ahogy lassítás nélkül rongyol bele az álló sorba egy teherautós az M0-son

    Nemrég az M0-s autóút M1-es autópálya csomópontja előtt történt egy súlyos baleset. Az autóúton torlódás alakult ki a csomópont előtt, az autósok szépen lassítottak, többen is igyekeztek megfelelő követési távolságot tartani az előttük haladóktól. Ezt nagyon jól tették, ugyanis a Magyar Közút kameráinak képén látszik, ahogy a külső sávban egy kamion fékezés nélkül rongyol bele az előtte állókba, akiket össze-vissza tolt, borogatott a pályán.

    A vétkes kamionos súlyosan megsérült, így egyelőre nem tudni, hogy miért nem lassított. Szerencsére a többi érintett kisebb sérülésekkel megúszta az esetet.

    Hirdetés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

    Forrás: Magyar Közút
  • VIDEÓ: Síneken ragadt autóbuszt tarolt le egy vonat

    VIDEÓ: Síneken ragadt autóbuszt tarolt le egy vonat

    Brutális balesetet rögzítettek hétfő reggel a hollandia Bergen op Zoomban. A felvételen látható, hogy egy autóbusz a két sorompó közt a vonatsíneken ragadt az érkező vonat pedig nagy sebességgel nekicsapódott és kettészelte azt.  A katasztrófavédelem nagy erőkkel vonult ki a helyszínre.Ugyan valaki a sínek közelében próbálta figyelmeztetni a mozdonyvezetőt, de az nem tudott időben lefékezni.

    A balesetben személyi sérülés szerencsére nem történt, mivel az autóbusz nem szállított utasokat. A mozdonyvezető és a buszsofőr azonban sokkos állapotba került.

    Hirdetés

    Forrás: itemfix.com
  • VIDEÓ: 2 óra, 1 STOP! táblás kereszteződés, 16 szabálysértő autós

    VIDEÓ: 2 óra, 1 STOP! táblás kereszteződés, 16 szabálysértő autós

    2022. október 14-én a Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai a város belterületén drón igénybevételével, kiemelten a személyi sérüléses balesetek egyik fő okára, az elsőbbségadási szabályok betartására fókuszálva végeztek ellenőrzést.

    A drónra szerelt kamera 16 járműről készített olyan légifelvételt, amin jól látható, hogy a sofőr szabálysértést követett el.

    A rendőrök a jogsértő gépjárművezetőket minden esetben megállították és intézkedés elé vonták, mert nem tettek eleget az Állj! Elsőbbségadás kötelező! közúti jelzőtábla utasításainak.

    A balesetmegelőzés érdekében az elkövetkezendő időszakban a megye területén továbbra is várható a dinamikus jogsértések felderítését célzó drónok használata. Az ellenőrzésekkel a rendőrség célja a baleseti kockázat valamint a balesetek számának csökkentése.

    Hirdetés

    Forrás: police.hu