Szerző: Kriszti

  • Egy autós 130-cal vágódott bele a csepeli házba

    Egy autós 130-cal vágódott bele a csepeli házba

    130 -cal csapódott egy háznak, kidöntötte a falat és a hálószobában állt meg kocsijával egy ámokfutó Csepelen -számolt be róla a Tények.

    Az egyik szemtanú azt mondta, hogy az autó körülbelül 130-140 kilométer per órával mehetett, amikor egy kanyarban megcsúszott, majd megdobta egy padka.

    A jármű előbb egy füves területre sodródott, és áthajtott egy szemétkupacon is, mielőtt a falba csapódott.
    Az ütközés következtében több száz kilónyi tégla omlott le. A házban élő idős nő és a fia otthon voltak.

    Szerencsére egy másik szobában tartózkodtak amikor a baleset megtörtént. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    A szemtanúk szerint az ütközés után többen is kiszálltak az autóból, és elmenekültek. A rendőrök azonban csak a sofőrt találták meg.

    Az illető elismerte, hogy hibázott, túl gyorsan ment.

    A kárt ki kell fizetnie, és meg is bírságolták, de eljárást nem indítottak ellene.

    A házfalon keletkezett rést egyelőre nejlonnal takarták be a ház lakói. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    Hirdetés

    Boritókép: tenyek.hu
  • VIDEÓ: Gondolta a gyerek majd elviszi helyette a balhét

    VIDEÓ: Gondolta a gyerek majd elviszi helyette a balhét

    Ittasan, eltiltás hatálya alatt vezetve okozott balesetet egy gépkocsivezető Nyírbátorban, majd mielőtt elhagyta volna a helyszínt, egy kiskorú utasát ültette a volán mögé, így akarta átverni a rendőrséget -adta hírül az ugyeszseg.hu

    A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki 2021 júliusában, Nyírbátorban ittasan, eltiltás alatt vezetett és nekiment egy álló autónak.

    A vétlen autó vezetője súlyosan megsérült, de a vádlott nem sietett segítségére. Helyet cserélt viszont kiskorú utasával, aki beült a volán mögé, a vádlott pedig beszállt a hátsó ülésre. Így kívánta a rendőröket megtéveszteni a balesetben betöltött szerepéről.

    Az ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével, segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével és eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés vétségével vádolja a férfit, és azt indítványozta a vádiratban, hogy

    amennyiben beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor a bíróság három év és két hónap börtönbüntetésre ítélje, négy évre tiltsa el a járművezetéstől, illetve három évre a közügyektől. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    Hirdetés

    Az alábbi videón azt látható, amikor a vádlott helyet cserél a kiskorú utasával a balesetet követően.

    A fotón a vádlott által vezetett jármű látható:

    Boritókép: ugyeszseg.hu

     

  • VIDEÓ: „Petőfi Sándor” segített a rendőröknek

    VIDEÓ: „Petőfi Sándor” segített a rendőröknek

    A Petőfi 200 emlékév kapcsán, Petőfi Sándor segítségével ellenőrizték a rendőrök Kecskeméten a közlekedőket.

    Boritókép: police.hu/Sebestyén István
    Hirdetés

  • Halálos baleset történt Monoron

    Halálos baleset történt Monoron

    Három személygépkocsi ütközött 2023. március 12-én 19 óra 23 perckor a 4-es főút 32-es kilométerszelvényében – írta közleményében a police.hu

    A Monor közigazgatási területén történt balestben egy ember meghalt, többen megsérültek.

    A baleset körülményeinek vizsgálatát a Monori Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya megkezdte. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    Hirdetés

    Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
    Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
    Boritókép: MTI/Mihádák Zoltán
  • Bosszút akart állni… de eltévesztette

    Bosszút akart állni… de eltévesztette

    A győri rendőrök egy 36 éves vági nőt hallgattak ki gyanúsítottként, aki egy haragosa gépkocsiján akart bosszút állni, azonban kiderült, hogy a jármű nem is a férfi tulajdonában volt -írta meg a police.hu

    A rendőrségre 2023. március 12-én 15 óra körül érkezett bejelentés, amely szerint Győrben, a Vörössipkás utcában parkoló egyik személygépkocsit egy fiatal nő megrongálta.

    A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy egy Volkswagen Sharan típusú autó szélvédőjét, és több ablaküvegét egy 36 éves vági lakos – a gépkocsi használójával fennálló nézeteltérése miatt – betörte,

    azonban később szembesült azzal, hogy a jármű nem is azé a férfié, akire megorrolt, mivel ő azt csak használatra kapta kölcsön. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    A rendőrök a feltételezett elkövetőt elfogták, és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol ellene rongálás vétség elkövetése miatt büntetőeljárást indítottak.

    Hirdetés

    Fotó: police.hu
    Hirdetés

    Fotó: police.hu
    Boritókép: police.hu
  • Videó: Lebontanák a Nyugati téri felüljárót is

    Videó: Lebontanák a Nyugati téri felüljárót is

    Eddig bírták a hetvenes, nyolcvanas években épített budapesti felüljárók. A népligeti felüljáró eltüntetését annak szerkezetének állapota, míg a Nyugati téri felüljáróét elsősorban közlekedésszervezési okok indokolják. A közlekedésfejlesztéssel foglalkozó civilek azonnal lebontanák mindkettőt, de a politika dönt -adta hírül az Index.

    A Könyves Kálmán körút feletti népligeti felüljáró állapota mára kritikussá vált. A Fővárosi Önkormányzat  idén február óta már vizsgálja, hogy egyáltalán érdemes-e felújítani az 1978-ban átadott, kétszer kétsávos  hatalmas monstrumot.

    A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) álláspontja egyértelmű, közösségi oldalukon azt írták:

    „A népligeti közúti felüljáróra sem forgalmilag, sem várospolitikailag nincs szükség, a csomópont szintben is megoldható, a főváros vezetésének pedig a bontási és csomópontépítési terveken kellene dolgoznia.”

    A népligeti felüljáró kora és műszaki állapota, illetve a sorsát övező vita azonban egy másik hasonló felüljáróra is ráirányította a figyelmet.

    Készülj: Ez fog történni a Népligeti felüljáróval

    Nincs sokkal jobb műszaki állapotban az 1982-ben átadott Nyugati téri felüljáró sem. Helyzeti előnye csupán annyi, hogy rajta soha nem vezetett keresztül autóbusz-forgalom, így az elmúlt évtizedekben kisebb terhelésnek volt kitéve.

    Gyalogosforgalom azonban igen, az útpálya melletti járdaszakaszt 2017-ben bontották le róla. Nyomai még jól láthatóak a Google térképén, mint ahogy a felüljáró aljának állapota is.

    Azóta annyi történt, hogy az alját bevakolták, de az alatta lévő betonvasak szörnyű állapotban vannak – magyarázza Dorner Lajos, a VEKE elnöke, hozzátéve, hogy:

    "Ettől statikailag még képes kiszolgálni a személygépkocsi-forgalmat, probléma tehát elsősorban nem a teherbíró képességével van."

    A felüljáróról már Demszky Gábor is úgy vélte, hogy lebontásra érett, később az Orbán-kormány még pénzt is biztosított volna hozzá Tarlós István második ciklusának idején. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa 2019 tavaszán a lebontás mellett foglalt állást, ám a Fővárosi Közgyűlés elé már nem került a javaslat.

    Budapest városszövetében ez a városközponthoz legközelebb lévő felüljáró, a Váci út kétszer háromsávos forgalmának jelentős részét ez „önti rá” a Bajcsy-Zsilinszky útra, torlódást okozva a Deák tér környékén . A felüljáró északi oldala előtt, a Nagykörútra forduló szintbeli sávok azonban már a Nyugati térnél bedugulnak.

    Elbontása melletti érvként Dorner Lajos egyfelől az alatta futó 3-as metró közlekedési alternatíváját említi, másfelől pedig azt, hogy lebontásával helyet lehet nyerni, így megfelelő forgalomtechnikai kialakítással megszüntethetőek vagy mérsékelhetők lennének a körútra kanyarodó sávokban a dugók.

    Arra is emlékeztet, hogy a Nyugati téri kereszteződés forgalomterhelési szempontból hasonló a Corvin negyednél lévő Üllői úti csomóponthoz, ott sem kellett felüljáró. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    A legnagyobb probléma azonban az vele, hogy megakadályozza a Bajcsy-Zsilinszky útra visszaépíteni tervezett villamosvonal megvalósítását, azaz a kiskörúti 47-es és 49-es villamosok Nagykörutat átszelő összekapcsolásának megteremtését a ma még csak a Lehel térig járó 14-es villamossal. Pedig a Főmterv a Nyugati téri csomópontra már forgalomtechnikai koncepciót is kidolgozott. (A kereszteződés felüljáró nélküli látványtervét az Építészfórum mutatta be.)

    A felüljáró elbontásával Karácsony Gergely fontos lépést tehetne a fenntartható város irányába, ugyanakkor ezzel érvet is adna az erős fővárosi autóslobbi kezébe, amivel igazolhatják „autósellenességét”.

    A bontás idején jelentős forgalomcsillapításra lenne szükség, és komolyabb dugókkal is járna. A felüljáró eltüntetését az is megnehezíti, hogy a művelet idejére is biztosítani kell a körúti villamos számára a csomópont átjárhatóságát.

    Hirdetés

    A döntést ugyanakkor nem a szakemberek, hanem politikusok hozzák. A Fővárosi Önkormányzatban a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes az MSZP-s Tüttő Kata. Hozzá tartoznak a felüljárókkal és egyéb műtárgyakkal kapcsolatos ügyek is.

    A hidak rekonstrukciójához komoly szakmai referencia szükséges, nem túl széles a piac, s lehetnek hídépítésben és felújításban járatos cégek részéről olyan lobbiérdekek, melyek a felüljárók megtartása felé orientálhatják a döntéshozókat.

    Az Index kérdéseket küldött a Fővárosi Önkormányzatnak, s bár arra nem válaszoltak, a mai napon Karácsony Gergely főpolgármester, és Terézváros polgármestere, Soproni Tamás egy Facebook-videóban részben megválaszolva a kérdéseiket bejelentette, hogy a felüljáró lebontását javasolják:

    "Bontsuk le ezt a felüljárót, és kössük össze a villamosokat, hogy egészen elérjen a Lehel tértől a Deák Ferenc térig. Ez tenné lehetővé, hogy az emberek valódi találkozóhelyként tekinthessenek a Puczi Béla térre és a Nyugati térre."

    A csomópont felszíne és a metrószint is akadálymentes lesz, három új gyalogátkelőhelyet is kialakítanak. A munkálatok már idén elkezdődnek. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    Boritókép: Karácsony Gergely Facebook oldal
  • VIDEÓ: Két motorost is letarolt a kamion

    VIDEÓ: Két motorost is letarolt a kamion

    Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Zalalövő irányában a 86-os főúton, a nádasdi körforgalom közelében -tudta meg a 112press.

    Egy horvát rendszámú kamion – eddig ismeretlen okokból- egy jobbra ívelő kanyarban, áttért  a szemközti sávba, ahol két motoros érkezett szemből.

    Az ütközéstől az  egyik motor kettészakadt, vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy az életét már nem lehetett megmenteni, a helyszínen meghalt. Társa is súlyosan megsérült, őt a mentők kórházba szállították.

    A kamion az ütközés után felugratott a szalagkorlátra, emiatt a műszaki mentéshez azt le kellett bontani egy szakaszon.

    Fotó: 112press

    A 112press munkatársai megtudták, hogy a kamiont vezető horvát fiatalembert, nagyon megviselte a balesett,
    elismerte a felelősségét és szeretne bocsánatot kérni a sérülttől és az elhunyt hozzátartozóitól.

    A lap értesülései szerint, a kamion egy lassan haladó dobozos jármű mögött haladt, amelynek a vezetője jobbra indexeléssel jelezte, hogy a kamionos előzhet.

    A jobbra ívelő kanyar miatt a kamionsofőr messze belátta az útszakaszt, ahol semmi nem érkezett, ezért belekezdett az előzésbe.

    Fotó: 112press

    A dobozos autó takarásából ekkor bukkant elő a két motor és szinte azonnal ütköztek.

    A sofőr munkaadójától pedig megtudták, hogy a fiatalember öt éve vezetett kamiont, balesetmentesen.

    Hetente háromszor szállított árut Ausztria és Horvátország között a saját kamionjával, amit azért vásárolt, hogy beindítsa a vállalkozását.

    Tavaly megnősült és a felesége gyermeket vár.

    A rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    Hirdetés

    Boritókép: 112press
  • VIDEÓ: Fura rakományt szállított egy teherautó az M7-esen

    VIDEÓ: Fura rakományt szállított egy teherautó az M7-esen

    Gyanús építőelemeket találtak egy lengyel teherautóban a NAV munkatársai – írják közleményükben. A különös szendvicspanelek tartalma még Harleyt, a szolgálati kutyát is meglepte.

    A teherautó lengyel nemzetiségű sofőrje már nem hagyhatta el az M7-es autópálya csörnyeföldi pihenőjét Olaszország felé, miután a pénzügyőrök átvizsgálták rakományát.

    A sofőrtől kapott papírok nem tisztázták az áru úticélját, ezért Harleyt is bevetették. Ő ugyan cigaretta- és kábítószerkereső kutya, mégis izgatottságával jelezte gazdájának, hogy valami nem stimmel az építőelemek körül.

    Szimata nem csalt, ugyanis kilenc illegális bevándorlót találtak a házilag átalakított, egymáshoz rögzített szendvicspanelekben. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    A sofőrt és „utasait” a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak átadták.

    ÚJ VIDEÓ: Videón az elmúlt napok legpofátlanabb sofőrjei. Repkedhetnek a bírságok

    Az utasok a rendőri intézkedéskor sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Az embercsempész ellen büntetőeljárást indítottak. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    Hirdetés

    Boritókép: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
  • VIDEÓ: Több utas életéért még mindig küzdenek

    VIDEÓ: Több utas életéért még mindig küzdenek

    Akár évekre is börtönbe mehet az a sofőr, aki a figyelmetlensége miatt okozott tömegbalesetet Szegeden hétfő délután -ismertette riportjában a Tények.

    Mint arról korábban mi is beszámoltunk, nem adta meg az elsőbbséget és busz elé kanyarodott egy férfi autójával. Összeütköztek, a busz pedig egy fának csapódott.

    A busz vezetőjét a tűzoltóknak kellett kivágni. A szakértők szerint valószínüleg az mentette meg az életét, hogy beszorult a vezetőfülkébe. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    Több utas is megsérült. Van akinek még mindig életveszélyes az állapota. Összesen 11 embert vittek kórházba, a rendőrség tömegszerencsétlenség okozása miatt nyomoz. A vétkes sofőr a balesetben könnyebben sérült.

    ÚJ VIDEÓ: Videón az elmúlt napok legpofátlanabb sofőrjei. Repkedhetnek a bírságok

    Hirdetés

    Boritókép: police.hu
  • VIDEÓ: 14 útellenőri baleset 6 hónap alatt

    VIDEÓ: 14 útellenőri baleset 6 hónap alatt

    Elkeserítő statisztikát tett közzé a MKIF Zrt. hivatalos facebook oldalán.
    A közleményükben az áll, hogy az elmúlt 6 hónap alatt 14 útellenőri baleset történt útjainkon, ennek harmada február 2. és március 2. között.

    Szeptember óta a 14 balesetből fakadóan 4 kollégájukat kellett kórházba szállítani, 18 db mérnökségi járműben keletkezett kár és 4 útellenőri autó vált totálkárossá. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    Hamarosan kezdetét veszik a tavaszi szintrehozási munkálatok.
    Kérik a közlekedők együttműködését, fokozott figyelmét, hogy kollégáik zavartalanul és biztonságban dolgozhassanak.

    Hirdetés

    Boritókép: MKIF Zrt.
  • Halálos balesetet okozott a figyelmetlen vasúti átkelés

    Halálos balesetet okozott a figyelmetlen vasúti átkelés

    A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki autóval úgy hajtott be egy vasúti átjáróba, hogy előtte nem győződött meg arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű közeledik-e -írta közleményében az ugyeszseg.hu

    Emiatt az átjáróban a vonattal összeütközött, és a baleset következtében utasa a helyszínen életét vesztette.

    A vádirat szerint a kecskeméti férfi a feleségével 2022. március 18. napján, este, személygépkocsijával Kecskemétről Hetényegyháza irányába haladt. A férfi egy földútra kanyarodott, amit vasútvonal keresztezett.

    A vasúti átjáró sem sorompóval, sem fényjelzővel nem volt biztosítva.

    A vádlott úgy hajtott be a sínekre, hogy nem győződött meg arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű közeledik-e, így nem észlelte a jobbról érkező, szabályosan közlekedő vonatot.

    A vonatvezető gyorsfékezése ellenére a vonat mintegy 57 km/h sebességgel a személygépkocsi jobb oldalának ütközött, majd az autót mintegy 60 méteren át maga előtt tolva állt meg. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    A baleset következtében a feleség olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, de a vádlott maga is súlyos, többszörös töréses sérüléseket szenvedett.

    Hirdetés

    Az elkövető a vonaton tartózkodó személyzet és utasok életét, testi épségét is veszélyeztette.

    A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azon KRESZ szabályokat, amelyek szerint a vasúti átjáró előtt meg kell állni, ha bármely irányból vasúti jármű közeledik, valamint biztosítatlan vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a vezetője meggyőződött arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű egyik irányból sem közeledik.

    A férfit az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével és közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolja. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    Boritókép: ugyeszseg.hu
  • Lovaskocsinak ütközött egy autó Ceglédnél

    Lovaskocsinak ütközött egy autó Ceglédnél

    Lovaskocsival ütközött egy autó hétfő este Cegléd külterületén -közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

    A tájékoztatás szerint egy 54 éves férfi közlekedett személyautójával a 46125-ös út 6-os kilométerszelvényében 2023. március 6-án este 6 óra körül, amikor hátulról nekiütközött egy ceglédi férfi által hajtott lovaskocsinak.

    Az ütközés következtében a szekeret hajtó férfi az árokba esett, sérüléseibe a helyszínen belehalt. Utasa nem sérült meg.

    A baleset körülményeit a Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    Hirdetés

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
  • VIDEÓ: Kiégett egy autó Debrecenben… és egy Érden is

    VIDEÓ: Kiégett egy autó Debrecenben… és egy Érden is

    Teljes terjedelmében égett egy autó Debrecenben, a Szordasi úton múlt vasárnap délután – számolt be róla a katasztrófavédelem. A debreceni hivatásos tűzoltók egy vízsugárral eloltották a tüzet.

    Az autóban csak a sofőr utazott, aki még időben kiszállt.

    Az autó tulajdonosa a HAON riporterének elmondta, a füstöt először a szivargyújtónál érzékelte, a lángok ezután csaptak fel. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    Csak idén, már 100 jármű gyulladt ki hazánkban.

    Hirdetés

    Videó/Boritókép: tenyek.hu
  • FOTÓK: Autó és busz ütközött Szegeden

    FOTÓK: Autó és busz ütközött Szegeden

    Tömegszerencsétlenség okozozása miatt indult eljárás a hétfő délutáni szegedi baleset ügyében. Több mint tízen megsérültek -írta közleményében a police.hu

    A baleset 2023. március 6-án 14 óra 40 perc körül történt Szegeden.

    Egy személygépkocsi a Dobó utcából érkezve nem adott elsőbbséget a Bem utcán, védett útvonalon haladó menetrendszerinti autóbusznak.

    A járművek összeütköztek, végül a busz fának csapódott.

    A baleset következtében az autó és a busz sofőrje mellett, a busz utasai közül kilenc embert szállítottak a mentők kórházba. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    Az ügyben tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset okozása vétsége miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.

    Hirdetés

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Hirdetés

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Boritókép: police.hu
  • Március 3-án megváltozik a forgalom Budapest egyik legforgalmasabb útján

    Március 3-án megváltozik a forgalom Budapest egyik legforgalmasabb útján

    Megváltozik a forgalom Budapest egyik legzsúfoltabb kereszteződésénél, az Üllői út és a Könyves Kálmán körút találkozásánál. Az intézkedés 15 ezer autós érint közvetlenül, de nem csak ők készülhetnek dugóra -értesült róla a Világgazdaság.

    Pénteken megkezdődik a népligeti felüljáró felújítása.  A felüljárón 20 órától forgalomterelés lesz érvényben, amely júliusig biztosan marad.

    A vg.hu értesülései szerint ezt követően, a hídon a centrum irányában csak egy forgalmi sávon közlekedhetnek majd az autósok, kifelé viszont továbbra is két sáv áll rendelkezésre (ez tehát nem változik).

    A városközpont felé vezető oldalon a külső sávot körülbelül 200 méter hosszban zárják le a Pénzverde előtti résznél. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    Előzetesen nem állapítható meg, hogy emiatt hogyan rendeződik majd át a közlekedés, mindenesetre az valószínűsíthető, hogy az Üllői úton észak felé tartó forgalom egy része a felüljáró helyett a Könyves Kálmán körúton folytatja útját. Az Üllői úton a reggeli és a délutáni csúcsban lehet számítani nagyobb sorképződésre, a forgalom lassulására.

    Hirdetés

    A Világgazdaság szerint az állapotfelmérés a lezárás után kezdődik majd meg, amelyben azt elemzik, hogy az érvényben lévő súlykorlátozások mellett biztonságosan lehet-e közlekedni a felüljárón.

    A vizsgálat befejeztével derül ki hogy el kell-e bontani a népligeti felüljárót vagy elegendő a felújítás.

    Az állapotfelmérést az A-Híd Zrt. végzi 185 millió forintért. Ez a cég nyerte el korábban a Lánchíd felújítását is. A vállalat a munka elvégzésével a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakembereit bízta meg, megbízásos szerződéssel.

    Borítókép: Google Maps (street view)