A Blaha Lujza térnél akart átkelni az úton egy gyalogos akkor, amikor piros volt számára a lámpa. Elütötte egy érkező motoros, aki később belehalt a sérüléseibe.
A baleset még 2019 júniusában történt, de az ügyészség most emelt vádat a 31 éves férfival szemben. Az illető akkor a Blaha Lujza téri villamosmegállónál lévő járdasziget felé indult, és akkor lépett le a zebránál az úttestre, amikor már pirosat jelzett neki a lámpa.
Ugyanebben az időben, a József körúton, a Rákóczi út felől érkezett egy motoros, aki ugyan a számára irányadó zöld lámpán haladt át, de a megengedettnél jóval gyorsabban, óránkénti 93 kilométeres sebességgel.
Az ügyészség közleménye szerint a gyalogos ittas volt, és nem nézett körül, mielőtt lelépett volna a zebrára, a tőle jobbról érkező motoros pedig ugyan észrevette őt, de fékezéssel és kormányzással sem tudta már elkerülni a balesetet.
Hirdetés
A gyalogos súlyos, több hónap alatt gyógyuló, részben maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedett. A motorosnak viszont olyan súlyos sérülései keletkeztek, hogy a folyamatos kórházi kezelés ellenére, több mint egy évvel később életét vesztette.
Az ügyészség a közleményében kiemelte, hogy a baleset, és azzal összefüggésben a motoros halála azért következett be, mert a gyalogos közlekedési szabályt szegett azzal, hogy a lámpa piros jelzése ellenére az úttestre lépett. Ugyanakkor, amennyiben a motoros a megengedett sebességgel közlekedett volna, a megkezdett fékezéssel még idejében meg tudott volna állni.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a gyalogost gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja, és vele szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.
A szörnyű balesetről kedden számolt be a police.hu.
Sopronban, a Csengery utcában közlekedett személygépkocsijával egy 64 éves férfi 2022. december 2-án 9 óra 30 perc körül.
A Batsányi utca kereszteződéséhez érve balra kívánt kanyarodni, azonban nem biztosított áthaladási elsőbbséget a kijelölt gyalogos átkelőhelyen szabályosan haladó, a kisgyermekét babakocsiban toló 22 éves nőnek, és őket elütötte.
A soproni asszony az eset során a földre esett, a babakocsi pedig – benne a 9 hónapos gyermekkel – felborult.
A balesetben az édesanya és gyermeke is megsérült, ezért őket a mentőszolgálat munkatársai őket kórházba szállították.
Az eset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a járművezetők figyelmét:
Közlekedésük során nagyon fontos, hogy mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, a buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet.
Mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék a gépjárművet!
Próbáljanak meg szemkontaktust felvenni az úttesten átkelni szándékozó gyalogossal annak érdekében, hogy ne alakuljon ki balesetveszélyes helyzet!
A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van.
Ugyancsak elsőbbsége van – kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is – az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad.
Őrizetbe vették egy dél-alföldi benzinkút üzemeltetőjét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, mert hatósági áras üzemanyaggal csalt– tudatta kedden a NAV.
Ezzel nemcsak az állami költségvetést, hanem saját cégét is megrövidítette.
Napi rendszerességgel, nyitvatartási időn kívül, hatósági áron szolgált ki egy dél-alföldi benzinkút üzemeltetője egy céget, amely nem jogosult a kedvezményes beszerzésre.
Az adóelkerülő vevő ezer literes, úgynevezett IBC-tartályokba tankolt, közvetlenül a kútfejről. A kutas még arra is odafigyelt, hogy az üzemanyagtartályok űrmérete szerint, részletekben töltse és papírozza le a tankolást. Az eladó minden megtöltött tartály után 30 ezer forint kenőpénzt fogadott el.
Az üzemanyag értékesítésére vonatkozó jogszabályok megszegésével az eladó, a jelenlegi adatok szerint több mint 9 ezer liter üzemanyagot adott el piaci ár helyett hatósági áron. Így csaknem 600 ezer forint áfával rövidítette meg a költségvetést, cége pedig 2,6 millió forint bevételtől esett el.
A hatósági áras üzemanyag illegális megcsapolására ráállt benzinkutat teljes ellenőrzés alá vonták a NAV járőrei, jövedéki szakterületének, Szakértői Intézetének munkatársai és pénzügyi nyomozói.
A kút üzemeltetőjét és egyik vevőjét gyanúsítottként hallgatták ki, majd a kutast őrizetbe vették. A NAV MERKUR Bevetési Egysége is megjelent a vevőnél, mert felmerült annak gyanúja, hogy fegyvert tart.
A bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalással, vesztegetés elfogadásával és hűtlen kezeléssel gyanúsított férfi akár tíz év szabadságvesztésre is számíthat.
Jelentősen korlátozzák az átmenő forgalmat Belső-Erzsébetvárosban a nem ott lakóknak, miközben a helyi lakosoknak több parkolási lehetőségük lesz – mondta Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere. Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke szerint inkább a mértéktartás lenne célravezető. – írja az Index
Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere elmondta, január másodikától végérvényesnek tekinthető forgalmi rend lesz érvényben a kerületben, amely miatt a nem ott lakó autósok átmentő forgalma még inkább csökkenni fog. Emellett úgynevezett áthajtási pontokat alakítanak ki, ahol a parkolási engedéllyel rendelkező kerületi lakosok áthajthatnak.
Mindebből az fog következni, hogy tovább csökken majd az autós forgalom, miközben a kerületi lakosoknak több parkolási lehetőségük lesz
A forgalomcsillapítás az egész Belső-Erzsébetvárost, tehát a Nagykörút és a Károly körút (Kiskörút), illetve a Király utca és a Rákóczi út közötti területet érinti. A polgármester elmondta, elsősorban a Dohány, a Dob és a Wesselényi utca átmenő forgalmát fogják korlátozni, ami részben már most is így van.
„A január másodikától érvényes forgalmi rendelet lehetőséget teremt a lakosoknak arra, hogy rövid utakon is hazataláljanak, nem ugyanaz lesz rájuk érvényes, mint az áthajtókra” – tette hozzá.
Hirdetés
Niedermüller Péter megerősítette, hogy sebességcsökkentésről jelenleg nincs szó, de a főváros napirenden tartja a kérdést, hogy egész Budapesten 30 kilométer per órás zónákat alakítsanak ki. Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke szerint az a gyakorlat, hogy egyes szakaszokat csak jelentős kerülővel lehet megközelíteni, nemcsak súlyosan kifogásolható, hanem kontraproduktív is.
A forgalomcsillapítás mint célkitűzés indokolt lehet, de a mértéktartás szintúgy
– fogalmazott a szakjogász.
A 30 kilométer per órás zónák tervével alapvetően egyetért, de úgy véli, azt nem egységesen minden útvonalra, hanem csak azokra a szakaszokra kell bevezetni, ahol nincs kellő lehetőség a biztonságos haladásra. „Viszont, ha az egyszerűsítés oltárán feláldozzák a célszerűséget, az mindenképpen rossz” – mondta Kovács Kázmér.
Forrás: index.hu / borítókép: Google Maps – Street view
Ha tudnék beszélni lehet, hogy akkor sem találnám a szavakat arra, ami most történt velünk.
Anyukám a tűzoltóautóban van, én meg itt melegedek. Csak tarts jó erősen, kérlek…
– kezdte mai posztját ezzel a három mondattal a Katasztrófavédelem.
Történt ugyanis, hogy három személygépkocsi ütközött össze hétfőn délelőtt az M3-as autópálya 37-es kilométerénél, Bag közelében.
Az aszódi hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, majd biztosították a helyszínt.
A balesetben résztvevő egyik autóban egy nő utazott a féléves gyermekével. A mentők megfigyelésre mindkettőjüket kórházba szállították.
A rendőrök megpróbálták újraéleszteni, közben mentőt hívtak, de a férfi a helyszínen meghalt- adta hírül honlapján a police.hu.
A rendelkezésre álló adatok alapján vasárnap 15 óra 30 perc körül érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy az Alsóörs külterületén található kerékpárúton egy futót személygépkocsi sodort el, majd a sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
A rendőrök nem sokkal később Balatonalmádi Káptalanfüred városrészében, a vasútállomásnál intézkedés alá vonták a feltételezett elkövetőt.
Az 55 éves budapesti lakos az intézkedés közben rosszul lett és összeesett.
Az egyenruhások azonnal megkezdték a férfi újraélesztését, amit a mentősök folytattak, azonban már nem lehetett megmenteni az életét.
Nyolc könnyű sérültet vittek kórházba, miután összeütközött két busz kedd reggel a XVII. kerületi Helikopter úton – tudatta az Országos Mentőszolgálat az MTI érdeklődésére.
A mentők azt írták, hogy a balesethez több mentőegységet is riasztottak.
Kedd reggel egy menetrend szerint közlekedő 168E Volvo csuklósbusz haladt a 17. Helikopter út elején, az Örs vezér tere felé. A budapestkornyeke.hu információi szerint a sofőr hirtelen rosszul lett és elvesztette uralmát a járműve felett, a busz emiatt áttért a bal oldalra.
A Helikopter út 16. számú ház előtt nekihajtott a padkának, emiatt a busz nem hajtott fel a járdára, hanem egyenesen haladt tovább a menetiránnyal szemben.
Hirdetés
MTI / Mihádák Zoltán
Sajnos éppen ekkor ért oda egy szintén menetrend szerint, a rákoshegyi végállomás felé közlekedő másik 168E járat, amelynek sofőrje, látván a közeledő csuklósbuszt állóra fékezte a saját buszát. Ám a balesetet így sem tudta elkerülni, a két Volvo a Helikopter ut 20. szám előtt hatalmas csattanással frontálisan egymásnak ütközött.
A fedélzeten tartózkodó utasok egymásnak estek vagy a padlóra zuhantak, a rosszul lett sofőr is kiesett az üléséből.
A vétlen busz poroltója az ütközés hatására szétrobbant, ezért elsőre úgy tűnt, mintha ki is gyulladt volna.
A két Volvo szinte összeragadt, mindkettő eleje és vezetőfülkéje súlyosan roncsolódott, az utasokat az első ajtók kifeszítésével a fővárosi hivatásos tűzoltóknak kellett kiszabadítani, majd a helyszínelést követően kamionmentővel tudták széthúzni a buszokat.
Összesen öt utas és a két sofőr sérült meg a csúnya karambol során, az okozó buszvezető súlyosan, a többiek szerencsére csak könnyebben. Egy ott lakó idősebb férfi, aki maga is buszvezető volt évtizedekig, elmondta, hogy épp az ágyában feküdt, amikor az óriási csattanást hallotta, először azt hitte, a vonat ütközött valamivel.
Hirdetés
MTI / Mihádák Zoltán. Borítókép: MTI / Mihádák Zoltán
Ezt mondta a bíróságon az a biciklis, aki végignézte, ahogy egy kanyarodó busz halálra gázolt egy rollerest Budapesten – hallható a Tények riportjában.
A tragikus baleset 2020. október 11-én, délelőtt, a XI. kerület, Fehérvári úton történt.
Akkor Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészsége a 46 éves sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.
Az ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt.
Az ügy tárgyalása azonban tovább folytatódik, mivel a gázoló buszsofőr azt állítja, az áldozat a mentés közben halt meg, ezért fellebbezett az első fokú ítélet ellen.
A múlt hétvégi próbaterhelés sikeresnek bizonyult, így a felújítás első nagy egysége, a híd útpályájának megújítása néhány héten belül befejeződhet.
„December közepétől szabad a Lánchíd a buszok, a taxik és a kerékpárosok számára!”- ismertette Karácsony Gergely Facebook oldalán.
„A felújítás eddig eltelt másfél évében a város forgalma hozzászokott ahhoz, hogy nélkülöznie kell a Lánchidat, a szomszédos hidak forgalma alig észrevehető mértékben változott- írta bejegyzésében a Főpolgármester.
Továbbá azt is hozzátette: a közösségi gyűlésen a forgalmi adatok bemutatása után, szakértőkkel való konzultációkat követően a részt vevő budapestiek több mint kétharmada a jobb levegőjű, élhetőbb város és a közlekedésbiztonság érdekében azt kérte, hogy a Lánchídon a közösségi közlekedés mellett a taxik, a kerékpárosok és a gyalogosok közlekedhessenek.
A hídon növelni fogják a buszok számát (16, 105, 178), új járatokat is indítanak, éppen azért, hogy a lehető legnagyobb mértékben ki legyen használva a Lánchíd.
A gyalogosok számára várhatóan 2023 őszén, a felújítás következő szakaszának lezárta után lesz mód a híd használatára.
Eddig tisztázatlan okból és körülmények között 2022. november 17-én 15 óra 37 perc körül Sásdon, a Temető utcai vasúti átjáróban egy személyautó és egy vonat ütközött össze- adta hírül a police.hu.
A baleset során az autót vezető nő, valamint egy gyermek a helyszínen életét vesztette, egy gyermek ellátása pedig folyamatban van.
A MÁVINFORM tájékoztatása szerint a balesetkor a fénysorompó jól működött, tilosat jelzett.
Az ütközés következtében a vonat első kocsija egyik tengelyével kisiklott. A vonaton senki sem sérült meg.
Három jármű érintett a Szent István hídon történt balesetben – adta hírül a police.hu.
Közúti közlekedési baleset történt 2022. november 16-án 15 óra 15 perc körül Szolnok lakott területén kívül, a 4-es számú főút 100. kilométerszelvényénél.
A rendelkezésre álló adatok alapján két tehergépjármű és egy személyautó ütközött össze a Szent István hídon, egy fő szenvedett sérülést.
Nem hivatalos információk szerint a képen látható autó sofőrje csodával határos módon csupán könnyebben sérült, ami a roncsot elnézve egészen hihetetlen.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség minősített emberölés kísérlete és embercsempészés miatt vádat emelt egy embercsempész bűnszervezetnek dolgozó férfival és élettársával szemben- adta hírül Magyarország Ügyészsége.
A vádirat szerint a 19 éves budapesti férfi és az élettársa 2021 februárjától szállítóként vettek részt a Szíriából az un. nyugat-balkáni útvonalon keresztül Szerbiába, majd „sétáltatók” segítségével Magyarországra érkező menekültek Ausztriába csempészését végző bűnszervezet tevékenységében.
A bűnözői csoport egyik szervezője és irányítója a férfi egyik gyerekkori ismerőse volt, aki az utasításait telefonon, közösségi alkalmazásokon, a sikeres szállításokért járó összegeket pénzátutalási rendszeren keresztül küldte meg a vádlottaknak.
Ez utóbbi feltétele az volt, hogy a vádlottak a migránsok beszállását és a végpontra érkezését videóval igazolják. A páros az első hónapban négy fuvar során több mint 40 határsértőt szállított le Kőszeg és Mosonmagyaróvár térségébe, amelyért közel 1,5 millió forintot kaptak.
2021. március 1-jén hajnalban a vádlottak nyolc szír állampolgárt – köztük egy gyermekkorút – vettek fel Katymár külterületén a bérelt furgon ülések nélküli rakterébe, majd bezárva a jármű hátsó ajtaját, az M9-es autópályán Szekszárd felé indultak.
Útközben műszaki hiba miatt a kisteherautó motorteréből füst szállt fel, ezért félreálltak, amikor a Tolna megyei járőrök igazoltatták őket.
A férfi vádlott a rendőrök kérdésére többször is határozottan tagadta, hogy lenne bármi a raktérben, sőt közölte, hogy a hátsó ajtók beszorultak és nem nyithatók.
Ekkor már erőteljes füst áramlott és lángok jelentek meg a motortérben, ezért a rendőrök felszólították a raktér kulcsának átadására, ő azonban egy határozott mozdulattal beletörte a kulcsot a zárba, számolva azzal, hogy a raktérben ragadt emberek a tűzben életüket vesztik.
A füst időközben átterjedt az utastérre, a jármű eleje lángolt, beterítette az utasfülkét, a szélvédő szétdurrant.
A raktérből ekkor kiabálás, dörömbölés hallatszott, ezért a járőrök megpróbálták kézi erővel kifeszíteni az ajtót.
Mindkét vádlott szem- és fültanúja volt mindennek, ennek ellenére a szalagkorlátnak támaszkodva közönyösen nézték végig a küzdelmet, sőt, a férfi vádlott ezalatt egy képüzenetet is küldött megbízójuknak az égő autóról.
Az ügyészség a férfit aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, emellett őt és élettársát bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett embercsempészés bűntettével vádolja.
Mindketten letartóztatásban várják, hogy ügyükben a Kecskeméti Törvényszék döntsön.
A fotók a bűncselekmény helyszínén készültek.
Egy embercsempész banda két tagját foghatták el a rendőrök ma reggel- adta hírül az origo.hu.
A két férfi előbb kilométereken keresztül menekült a szirénázó rendőrök elől, aztán amikor már kilátástalannak látták a helyzetüket, lövöldözni kezdtek. Tüzeltek, ahová csak gondolták.
Egyelőre nem tudni sérültekről, azonban cseppet sem lett volna meglepő, ha az ámokfutásuk tragédiával végződik.
Az Origo riporterének sikerült több szemtanúval is beszélnie. Az egyik szemtanú még azt sem tudta megmondani, hogy mennyi lövés dördült, olyan sokat hallott.
Egy férfit közvetlen közelről fenyegettek meg, csak azért, mert a közelükbe mert menni.
Az autóban, amivel menekültek, több mint húsz migráns is utazhatott.Egy férfi a lövöldözés közelében, egy autókereskedésben dolgozik. A gyerekét vitte az iskolába, amikor egy óriási dugóra lett figyelmes. Neki még szerencséje volt, pont le tudott hajtani.
Az autósok órákkal a történtek után is csak lépésben tudtak haladni, a lövöldözés után pedig hosszú időre minden megállt.
A helyszínelés 10 óra után is tartott még. Rengeteg rendőrautó lepte el a helyszínt, és folyamatosan érkeznek újabbak.
Végül a menekülők csak azért álltak meg, mert a reggeli forgalom, illetve a dugó megfogta őket. Ekkor már szemből is érkeztek rendőrautók.
„Nagyon sok lövést hallottam. Meg sem tudom mondani, hogy mennyit, olyan sok volt. Úgy láttam, hogy két vétlen autót is eltaláltak.”
Miután az autópálya bevezető szakaszán, a Nagykőrösi úton már nem tudtak továbbhajtani, a menekülők megálltak, és gyalog menekültek. A közeli használtautó-piacra futottak be. Közben a kommandósok is megérkeztek.
Az autópiacon egy nő azt mondta:
„Reggel, nyolc órakor szintén két férfit látott befutni a piacra. Szerinte külföldiek voltak. Nem sokkal később rengeteg autó érkezett. Olyan sok rendőrautó érkezett, hogy azt hittem, filmforgatás van. Ahogy kiszálltak, golyóálló mellényt vettek fel, és mentek is be a piacra. Az egyik autókereskedő meg akarta állítani az egyiket. Aztán látta, hogy fegyver van nála, ezért nem ment oda hozzá. Szerintem jól tette.”
Egy másik férfi, aki szintén az autópiacon dolgozik, azt is látta, ahogy a két férfi bokrokban bujkál.
„Odamentem hozzájuk, azok meg rám ripakodtak, hogy maradjak csöndben.
A mutatóujjukat a szájuk elé szorították, és közben fenyegettek, így jelezték, hogy meg ne merjek mukkanni. Aztán átugrottak a kerítésen. Ekkor hallottam meg a rendőrök szirénáit. Azonnal eléjük futottam, hogy megmutassam, merre menekültek. Szerintem embercsempészek lehettek. Úgy láttam, ott az erdőben elfogták őket.”
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a lövöldözők utáni hajszába bekapcsolódott a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége is, akik 8 óra 21 perckor a XIX. kerületben elfogták a feltételezett elkövetőket; két, magát iraki állampolgárnak valló férfit. A kisteherautóban 21 illegális migráns utazott, akik szír állampolgárnak vallották magukat, elszámoltatásuk megkezdődött. A lövések következtében az illegális migránsok, az embercsempészek és a rendőrök sem sérültek meg.
Embercsempészés bűntett miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hivatalos személy elleni erőszak bűntett miatt pedig a Központi Nyomozó Főügyészség indít eljárást.
Mozgássérült robogójához kötötte kutyáját egy birminghami nő, a szerencsétlen állat nem bírta a tempót, elesett, fekve csúszott a betonon- szúrta ki a Tények az interneten terjedő videót.
A nő kegyetlen tettét egy autóból vették fel. A videó készítője rá is szólt a nőre, hogy álljon meg, de az állatkínzó tovább húzta maga után a kutyát.
A sokkoló felvétel nagyon gyorsan elterjedt az interneten, rengetegen felháborodtak a nő kegyetlen tettén.
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.