Szerző: Kriszti

  • Haragosa bosszúból felgyújtotta az autóját

    Haragosa bosszúból felgyújtotta az autóját

    A salgótarjáni rendőrök elfogták azt a férfit, aki Litke belterületén bosszúból felgyújtotta haragosa gépkocsiját- írta meg a police.hu
    A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nagyobb kárt okozó rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 36 éves férfi ellen.

    A gyanúsított 2023. január 19-én az éjszakai órákban a Litke belterületén parkoló személygépkocsit üzemanyaggal lelocsolta és a nála lévő öngyújtóval felgyújtotta, amelynek következtében a jármű – a benne lévő tárgyakkal együtt – teljes egészében kiégett.

    Fotó: police.hu

    A sértett elmondása szerint a kesztyűtartóban volt a pénztárcája, a nevére kiállított személyes irataival, bankkártyájával együtt, valamint a gépkocsi csomagtartójában munkavégzéshez használt szerszámai, többek között flex, fűrész, lézer és egyéb vésőgépek. A jármű felgyújtása miatt az eszközök szintén megsemmisültek.

    A 36 éves litkei lakos cselekményével a sértett részére közel 2 millió forint kárt okozott.

    A salgótarjáni rendőrök a széleskörű adatgyűjtés eredményeként a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható férfit azonosították, elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során beismerő vallomást tett. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

    Hirdetés

    Fotó: police.hu
    Hirdetés

    Fotó: police.hu
    Boritókép: police.hu
  • Árokba borult a busz, amit rendőrök üldöztek

    Árokba borult a busz, amit rendőrök üldöztek

    A jászberényi nyomozók őrizetbe vettek egy jászapáti férfit, aki az éjszaka során elkötött egy autóbuszt, majd 4 vármegyét megjárva egy árokba borulva ért véget az útja- írta meg a police.hu

    Bejelentés érkezett a rendőrségre 2023. január 19-én este, miszerint Jászapáti területéről 20 óra körül eltulajdonítottak egy 40 millió forint értékű autóbuszt.

    Tekintettel arra, hogy a jármű GPS nyomkövetővel volt ellátva annak útvonalát hamar sikerült meghatározni.

    A jászsági rendőrök megkezdték a busz követését, mely több megyén keresztül zajlott. A tolvaj ugyanis járt Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyék területén is.

    A sofőr a rendőri jelzéseket figyelmen kívül hagyva folytatta útját, míg Hajdú-Bihar vármegyében a 4-es számú főúton, Kaba és Püspökladány között áttért a menetirány szerinti baloldalra, majd az útárokba hajtott, ahol fának ütközött.

    Az ismeretlen férfi kipattant a buszból és a szántóföld felé menekült futva, de a rendőrök utolérték és elfogták.

    A rendőrök megállapították, hogy az önjelölt buszsofőr rovásán több is van, mivel két nappal ezelőtt egy személygépjárművet tulajdonított el Jászapátin, melyet azonnal értékesített, de a nyomozók megtalálták a kocsit és lefoglalták.

    A lopást követően a jogsértő megkísérelt elrejtőzni a hatóság elől, így ellene elfogatóparancsot adtak ki.
    A 22 éves jászapáti férfit a nyomozók lopás bűntett elkövetésével gyanúsítják, és őrizetbe vették.

    A terhelt jogosítvánnyal nem rendelkezik, és el is van tiltva a vezetéstől, ezért járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett miatt is felelnie kell.

    Hirdetés

  • Lezárják hétvégére a Kékestetőre vezető mellékutakat

    Lezárják hétvégére a Kékestetőre vezető mellékutakat

    Az elmúlt napokban jelentős mennyiségű csapadék hullott Heves vármegyében is. A Mátra legmagasabb pontjain nemcsak számottevő eső, hanem helyenként 10-20 centiméternyi friss, magas víztartalmú, úgynevezett tapadó hó is hullott- adta ki tájékoztatásában a Magyar Közút.

    Az intenzív esőzések és havazások nyomán a hegyvidéki szakaszokon is olyan mértékben átázott a talaj, hogy több fakidőlés is nehezítette és veszélyeztette a közlekedést a héten.

    A már említett nagyobb tömegű tapadó hó és éjszakai, hajnali jegesedés miatt pedig szintén voltak fakidőlések és ágleszakadások.

    Az előrejelzések alapján hétvégén további jelentős mennyiségű csapadék és erős széllökések várhatóak a Mátra térségében, amelyek további fakidőléseket, ágleszakadásokat eredményezhetnek.

    Az élet- és vagyonvédelmi okok miatt, illetve az utak járhatóságának fenntartása érdekében a következő napokban ezért korlátozzák a behajtást a Kékestetőre vezető mellékutakon.

    Ez azt jelenti, hogy a Magyar Közút a társszervekkel, hatóságokkal való egyeztetés alapján a kékestetői bekötőúton és az adótoronyhoz vezető mellékúton 2023. január 20-án, pénteken 19 órától egészen 2023. január 22., vasárnap 19 óráig teljes útzárat vezet be.

    Ezen alsóbbrendű utakat így kizárólag a megkülönböztető jelzést használó járművek és az autóbuszok használhatják majd a következő időszakban. A rendőrség és a polgárőrség pedig folyamatosan ellenőrzi majd a lezárás idején, hogy mely járművek használhatják nagyon indokolt esetben a bekötőutakat.

    Hirdetés

    A fenitek alapján a Magyar Közút arra kér mindenkit, hogy a teljes lezárás ideje alatt mindenképpen kerüljék el ezeket az útszakaszokat és semmiképpen se tervezzenek utazást az érintett utak igénybevételével.

    A közútkezelő arra is felhívja a figyelmet, hogy a Mátra más útjain is előfordulhatnak ágleszakadások, fakidőlések az időjárási helyzet miatt, így valamennyi útszakaszon érdemes az autósoknak fokozott óvatossággal, körültekintéssel vezetniük.

    A közútkezelő a közlekedők megértését kéri, az útlezárásokra az autósok biztonsága, testi épsége érdekében kerül sor. Az érvényben lévő korlátozásokról érdemes folyamatosan tájékozódni még indulás előtt a www.utinform.hu oldalon.

  • A lopott kocsival próbált elmenekülni a rendőrök elől

    A lopott kocsival próbált elmenekülni a rendőrök elől

    Egy patakmederben kuporogva fogták el a rendőrök azt a 28 éves férfit, aki az elmúlt egy hónapban vagyon, emberi méltóság, valamint az emberi szabadság elleni bűncselekményeket követett el – a gyanú szerint – Érd környéki településeken, valamint a fővárosban- tájékoztatott a police.hu

    Az érdi rendőrök Heves vármegyei kollégáikkal együttműködve bilincselték meg az érdi G. Tibor Richárdot 2023. január 12-én délután, miután egy utcán parkoló kocsi ellopása miatt kezdeményezett intézkedéskor kövér gázt adva elmenekült a rendőrök elől – az érdiek utána, egészen Heves vármegyéig.

    Mivel a menekülő Gyöngyösön autójával lepadkázott, kitört az egyik kereke, gyalog próbálta lerázni az őt követő rendőröket.

    Átugrott egy korláton és néhány pillanatra eltűnt a szemük elől, azt hihette, lerázta üldözőit.

    Esélytelen volt, a mintegy 8 méter mély és öt méter széles beton-partfallal körülvett patakmederben guggolt, amikor bekerítették. Önmagában a rendőrök előli menekülése is megerősítette a bűncselekmények gyanúját, de ennél jóval több bizonyíték volt ellene a rendőrök birtokában – megbilincselték, elfogták, majd kórházba vitték a lábát fájlaló férfit.

    Az érdi nyomozók akkor már több hete G. Tibor Richárd nyomában voltak, aki a városban és a környező településeken bűnös eszköztárának használatával próbált javítani anyagi helyzetén a gyanú szerint.

    Több gépkocsit is ellopott; egy mozgásában idős koránál fogva korlátozott férfitől két kutyát és 90.000 ezer forintot vitt el; egy érdi nőt vélt sérelme miatt házának felgyújtásával fenyegetett meg; egy 85 éves nyugdíjast nem engedett ki a kocsijából, miután hazavitte és a fuvarért pénzt kért tőle, de attól sem riadt vissza, hogy ellopja egy autópályán lerobbant utánfutó mentését végző férfinek táskáját, miközben azt színlelte, ő is segíteni akar.

    A 28 éves férfi a kihallgatásán a vallomástételt valamint a jegyzőkönyv aláírását megtagadta, a gyanúsítás ellen panasszal élt.
    G. Tibor Richárd ellen jelenleg nyolc másik büntetőeljárás van folyamatban főként vagyon elleni bűncselekmények, valamint garázdaság gyanúja miatt.

    Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az azóta letartóztatott férfi ellen lopás bűntettének, személyi szabadság megsértése bűntettének, csalás bűntette kísérletének, kifosztás bűntettének, lopás vétségének, valamint zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást.

    Hirdetés

    Boritókép: police.hu
  • Peter Srámeknek összetörték álmai autóját

    Peter Srámeknek összetörték álmai autóját

    Nem indult jól a hét Peter Srámek számára, aki hétfőn egy közúti balesetbe keveredett és amiben álmai autója is összetört- írta meg a Ripost.

    A kocsi számára óriási érzelmi értékkel bír, ugyanis korábban  Zámbó Jimmy-é volt.

    Az énekesnek 10 éve sikerült megvásárolnia példaképe luxuskocsiját, amelyet Zámbó Krisztián adott el.

    A baleset, amiben összetört az autó, nem az ő hibája volt egyébként, hanem egy figyelmetlenül kanyarodó másik sofőré.

    „Hétfőn épp vásárlásból hazafelé tartottam a főúton, majd egy csattanásra lettem figyelmes. A bal oldalról figyelmetlenül kanyarodott ki egy autó, és belém jött. A gumi szétrobbant, leszakadt a lökhárító és a sárvédő behorpadt. Nem sérültem meg, viszont a károm óriási, több száz ezer forintba fog kerülni a javítás”

    – mesélte az énekes a Ripostnak. Szerencsére azonban akadt egy barátja, aki segítségére sietett:

    „Van egy autószerelő jó barátom, ő sietett a segítségemre, mert nem tudtam lábon hazavinni az autót. A vétkes sofőr azonnal elismerte a hibáját, kitöltöttük a megfelelő papírokat, már folyamatban van az ügyintézés. Szeretném, ha minél hamarabb elkészülne, hiszen az autó nekem is létszükség, a mindennapokban használom. A menedzseremnek van autója, így meg tudjuk oldani, ha fellépésre kell menni. De nem szeretek senkitől függeni, így átmenetileg az autó hiánya problémát okoz.”

    Hirdetés

    Fotó: Peter Srámek (Ripost)
    Boritókép: TV2
  • Tűzoltóautó és busz ütközött a Ferihegyi úton

    Tűzoltóautó és busz ütközött a Ferihegyi úton

    XVII. Ferihegyi úton a XVIII. utcai jelzőlámpás kereszteződésben megkülönböztető jelzéssel vonuló tűzoltóautó ütközött a menetrend szerint közlekedő, zöld jelzésen érkező 276E busz oldalának, csütörtökön este.

    Személyi sérülés szerencsére nem történt.

    Borítókép: MTI / Mihádák Zoltán
  • HÉV-vel ütközött egy kisbusz Budapesten

    HÉV-vel ütközött egy kisbusz Budapesten

    Kisbusz ütközött HÉV-vel Budapest 9. kerületében, a Soroksári úton, a Pesterzsébet felső rendezőnél- tudta meg a kekvillogo.hu

    Úgy tudni négyen súlyosan megsérültek.

    A balesethez riasztották a fővárosi hivatásos tűzoltókat és a mentőket is.

    A balesetnél forgalmi akadályra lehet számítani. A MÁV-HÉV közlése szerint a pótlóbuszok elindultak a helyszínre, a HÉV-pótlás indulásáig a párhuzamos buszjáratokat javasolják.

    Hirdetés

    FRISSÍTÉS: A Katasztrófavédelem közzétett egy videót a mentésről

    Fotó: kekvillogo.hu/G.K.
    Fotó: kekvillogo.hu/G.K.
    Fotó: kekvillogo.hu/G.K.
    Hirdetés

    Fotó/borítókép: kekvillogo.hu/G.K.

    ÚJ VIDEÓ:
    Ez az autó okozhatta a tegnapi borulást az M7-esen

  • Buszba csapódott a piroson átrohanó Volkswagen

    Buszba csapódott a piroson átrohanó Volkswagen

    Kedden késő este, a szakadó esőben baleset történt a fővárosban, személyi sérülés szerencsére nem történt, de a járművek alaposan összetörtek- írta a budapestkornyeke.hu

    A helyszínen ott volt tudósítójuk is, így beszámolhattak arról mi történt pontosan.

    A 13. kerületi Váci úton a Petneházy utcánál egy M3-as metrópótló busz a végállomást elhagyva szeretett volna megfordulni, hogy beálljon az indulási oldalra.

    A jelzőlámpa szabad jelzésére el is kezdte a kanyarodást, azonban a Váci út befelé vezető belső sávjában érkező Volkswagen Multivan férfi vezetője figyelmetlen volt, így a piroson áthajtva éppen a busz elejének rohant.

    Fotó: BudaPestkörnyéke/G.K.
    Hirdetés

    Fotó: BudaPestkörnyéke/G.K.

    A Volkswagen csúnyán összetört, a bal első futóműve ki is tört, de a sofőr nem sérült meg, utasokat pedig nem szállított.

    Szerencsére a busz vezetőjének sem esett baja, sértetlenül megúszta a karambolt.

    Érdekesség, hogy a Volkswagen kék villogó használatára jogosult jármű volt, ám a sofőr ezt nem használta a baleset pillanatában.

    A fővárosi hivatásos tűzoltókat is riasztották a helyszínre, áramtalanították a két járművet.

    Fotó: BudaPestkörnyéke/G.K.
    Hirdetés

    Fotó, borítókép: BudaPestkörnyéke/G.K.

    ÚJ VIDEÓ:
    Felborult miatta egy autó, mert szembe hajtott a forgalommal. Lelépett!

  • Rendőrautó fedélzeti kamerája rögzítette a szabálytalan előzést

    Rendőrautó fedélzeti kamerája rögzítette a szabálytalan előzést

    Csak a szerencsén múlott, hogy nem lett tragédia abból a szabálytalan előzésből, amelyet egy rendőrautó fedélzeti kamerája rögzített- tette közzé police.hu

    Baranya megye közútjain 2023. január 2-a és 8-a között összesen 51 baleset történt. Közülük tíz személyi sérüléssel járt. Ez ötször annyi, mint az előző év hasonló időszakában.

    A sérüléses balesetek közül hét eset könnyű, míg három eset súlyos sérüléssel járt. Ittasság gyanúja egy balesetnél merült fel.

    Az elmúlt héten a sérüléses balesetek legfőbb okai között ismét szerepelt a sebesség nem megfelelő megválasztása, valamint a szabálytalan kanyarodás és előzés is.

    A rendőrök a szolgálati gépkocsiba szerelt fedélzeti kamerával rögzítették azt a szabálytalan előzést, amelyből szerencsére nem lett tragédia.

    Az elmúlt évben Baranya vármegyében 16 esetben történt személyi sérüléssel járó baleset szabálytalan előzés miatt. Mivel az előzés az egyik legbalesetveszélyesebb manőver, különösen fontos, hogy a gépjárművezetők mindig szabályosan, körültekintően, az arra alkalmas útszakaszon, a megfelelő irányjelzések használata mellett kezdjék meg.

    A baleset kapcsán a rendőrség ismételten felhívja a figyelmet a szabályok betartásának fontosságára.

    Előzni akkor lehet, ha az előzéshez használt forgalmi sáv olyan távolságban szabad, hogy az előzés a szembejövő forgalmat nem zavarja.

    A manőver megkezdése előtt mindenképpen gondosan fel kell mérni a távolságot és a járművek közötti sebességkülönbséget is!

    Hirdetés

  • Megszólalt a gyászoló édesanya: Muszáj volt kimennem, hiszen az én kisfiam halt meg a helyszínen

    Megszólalt a gyászoló édesanya: Muszáj volt kimennem, hiszen az én kisfiam halt meg a helyszínen

    Húga életét mentette meg a hétvégén Debrecenben karambolozó 21 éves létavértesi férfi azzal, hogy valamiért úgy döntött, kivételesen nem ülhet be mellé. Mintha előre érezte volna a tragédiát- írta meg a haon.hu

    Szombatra virradó éjszaka két személygépkocsi ütközött a debreceni Vágóhíd utcai felüljárón. A 21 éves Attila a helyszínen életét vesztette.

    Egy luxusautó ismeretlen okokból áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba, majd Attila gépjárművébe rohant. A létavértesi áldozat 45 km/órával haladt a saját sávjában 25 éves, de masszív autójával. A Volkswagen Golf 3-as kabriót a család fél évvel ezelőtt vásárolta. A balesetben annyira összetört, hogy nem lehetett felismerni.

    Olyan erővel ütköztek, hogy a sofőr üléssel együtt kizuhant az autóból.

    Amire a fiatal édesanyja kiért a helyszínre, Attila holttestét elszállították – olvasható a Bors cikkében.

    Muszáj volt kimennem, hiszen az én kisfiam halt meg a helyszínen. A vasúti sín korlátján maradt egy kis szövetdarab a gyermekemből, azt én szedtem össze. – zokogott Anna, Attila édesanyja.

    – A fiam mindenhová magával vitt az autóval. Mondogattam is neki, hogy ha ott ül mellette egy ősz hajú asszony, azt fogják hinni, hogy ő a barátnője, de ő közölte, hogy „anya, ez engem nem érdekel, mert szeretlek” – mesélte a gyászoló asszony.

    – A gyermekemet még nem láttam, de mindenképpen szeretném megnézni. A család erről megpróbál lebeszélni, de nem hagyom magamat. Sajnos azt sem mondták meg nekem, hogy ki értesítette a mentőket, és nem tudom, mikor halt meg – nyilatkozta.

    A Bors információi szerint Attila elektrotechnikusnak tanult, majd fegyveres biztonsági őrként helyezkedett el. Volt, hogy a határt is őrizte. Rendőrségi alkalmazottként szeretett volna a hivatásos állományba átmenni, ezért most készült elvégezni a rendészeti szakközépiskolát. A fiúnak barátnője nem volt, a haverjai ugratták is azzal, hogy neki az autója a szerelme. Extrákkal nem szerelte fel, ám új felnivel és téli-gumival igen.

    Hirdetés

    Azon a napon úgy volt, hogy  a húga is ott ül Attila mellett a kocsiban. A fiatal férfi azonban valamiért nemet mondott neki. A tini lány ennek köszönheti az életét.

    – Nem akarjuk hagyni, hogy a vétkes sofőr megússza. Nem hagyhatjuk annyiban. Nem lehet feldolgozni, hogy a fiamat soha többé nem ölelhetem meg. Ő volt a mindenem. Rajta kívül egy 17 éves lányom van. A baleset előtt is menni szeretett volna a bátyjával, ám Attila határozottan megmondta, hogy most nem mehet. Hogy miért, nem tudjuk. Máskor soha nem utasította vissza a testvérét. – emlékezett vissza Anna.

    ÚJ VIDEÓ:
    Amikor az Isten veled van! Mutatjuk, hogy mit úszott meg ennyivel olvasónk

    Attila az őt ismerők szerint soha nem ivott, pláne vezetés előtt. Rendszeresen találkozott a barátaival a benzinkutakon, hogy az autókat körbeállva megbeszéljék, hogy kivel mi történt. A végzetes napon is egy összejövetelről tartott hazafelé. A baleset előtt két perccel még intett egy barátjának az autóból.

    Fotó: Tóth Imre/ Hajdu-Bihari Napló
    Fotó: Tóth Imre/ Hajdu-Bihari Napló
    Boritókép: Tóth Imre / Hajdu-Bihari Napló
  • Ittas motorost üldöztek a rendőrök Pécs belvárosában

    Ittas motorost üldöztek a rendőrök Pécs belvárosában

    Pécs történelmi belvárosának szűk utcáin menekült motorral a rendőrök elől, hogy ne derüljön ki ittassága. A Pécsi Járási Ügyészség most vádat emelt ellene- olvasható Magyarország Ügyészségének bejegyzésében.

    A vád szerint a vádlott idén szeptember 11-én ittasan vezette a segédmotor-kerékpárját Pécs belvárosában, és több közlekedési szabályt is megszegett eközben.

    Felfigyeltek rá a gépkocsival járőröző rendőrök, és a vádlott után indultak, hogy igazoltassák.

    A férfi, amikor észrevette, hogy a rendőrök igazoltatni akarják, menekülni kezdett.

    A rendőrök követték a Pécs történelmi belvárosában cikázó vádlottat, aki végül nekiütközött egy járdaszegélynek, és elesett a motorral.

    A balesetben a férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
    A Pécsi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja a férfit.

    Hirdetés

  • Szörnyethalt, miközben a rendőrök elől menekült

    Szörnyethalt, miközben a rendőrök elől menekült

    Szörnyethalt egy 45 éves lengyel férfi, miután autójával lesodródott az útról és felborult hétfőn hajnalban Jászszentlászló közelében- adta hírül a Tények riportjában.

    A rendőrök igazoltatni akarták a sofőrt, a férfi azonban nem állt meg, gázt adott, ekkor történt a tragédia.

    Kiderült, hogy nyolc szír migránst csempészett, ezért menekült el a rendőrök elől.

    A sofőr a roncsba szorult és meghalt.

    A nyolc utas közül mindenkit kórházba vittek.

    Hirdetés

    Boritókép: tenyek.hu
  • Videón, ahogy frontálisan a kamerás autónak ütközik. Előtte egy parkoló autót is lezúzott. Részeg volt

    Videón, ahogy frontálisan a kamerás autónak ütközik. Előtte egy parkoló autót is lezúzott. Részeg volt

    Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki súlyos fokú ittas állapotban vezetett gépkocsival okozott balesetet- írta tájékoztatásában az ugyeszseg.hu

    A vádirat szerint a férfi 2022. február 1-jén, Tatabányán, súlyos fokban ittas állapotban vezette a személygépkocsit.

    Az elkövető vezetés közben a jármű középkonzolján lévő digitális klímát állította. Az ittas férfi eközben a járművet nem az útviszonyoknak és az út vonalvezetésének megfelelően vezette, ezért a forgalmi sávról jobbra lehaladt, és egy parkoló gépkocsi hátuljának ütközött.

    Az ütközéstől a járműve áthaladt az ellentétes forgalmi sávba, ahol a bal első részével nekiütközött egy másik, szemből érkező gépkocsinak.

    A baleset során a vétlen sofőr és utasa is nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

    Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság a büntetlen férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetést, pénzbüntetést szabjon ki, valamint hosszabb időre tiltsa el a közúti járművezetéstől.

    Hirdetés

  • Menet közben cserélt helyet utasával

    Menet közben cserélt helyet utasával

    Amint meglátta a sofőr a rendőröket, menet közben helyet cserélt utasával. Egyikőjüknek sem volt érvényes jogosítványa; így őket a budapesti rendőrök őrizetbe vették- adta hírül a police.hu

    A XVIII. kerületi járőrök 2023. január 2-án 14 óra 20 perc körül arra lettek figyelmesek, hogy az egyik gépkocsi vezetője, amint meglátta őket, menet közben a hátsó ülésre mászik, majd az anyós ülésen ülő utas átveszi a kormányt.

    Az újdonsült gépkocsivezető néhány méter után megállt és leparkolt a kocsival.

    Az egyenruhások azonnal ellenőrzés alá vonták a járművet és az abban utazó férfit, valamint későbbi vezetőjét.

    Ennek során kiderült, hogy az autót eredetileg vezető férfinak, R. Richárdnak és a későbbi sofőrnek, R. Ibolyának sem volt érvényes vezetői engedélye.

    Hirdetés

    Mivel a 28 éves R. Richárd és a 41 éves R. Ibolya is elzárással is sújtható szabálysértést követtet el, így őket a járőrök elfogták és a kerületi rendőrkapitányságra előállították.

    Meghallgatásukat követően őrizetbe vették, majd gyorsított bírósági eljárás keretein belül a bíróság R. Ibolyát pénzbírsággal és három hónap, míg R. Richárdot szintén pénzbírsággal és hat hónap közúti járművezetéstől eltiltással sújtotta.

  • Zsákot húzott, rúddal hadonászott és közben énekelt is Szombathelyen az út közepén

    Zsákot húzott, rúddal hadonászott és közben énekelt is Szombathelyen az út közepén

    A szombathelyi Bartók Béla körút és a Rohonci út kereszteződésébe, sűrű ködben, éjszaka, meglepő látványt nyújthatott az a férfi, aki egy zsákot húzott maga után, egy rudat lóbált és az út közepén énekelt.

    Miközben kisétált az út szélére, hogy az ott parkoló autókba benézzen furcsa fémes csikorgás is hallatszott.

    Valószínüleg a zsákjában összegyűjtött és laposra taposott konzervdobozok adhatták ezt a kissé félelmetes hangot.

    Az esetről a 112press.hu számolt be részletesen, miután olvasójuk értesítésére ők is a helyszínre értek. Természetesen azonnal tárcsázták a 112-t. A hívásfogadó nem lepődött meg, rögzítette a részleteket, majd jelezte, hogy továbbította a bejelentést az illetékes kapitányságra.

    Fotó: 112press.hu

    -Úgy fááááj, a búcsúzás! Jó reggelt! – köszönt rájuk, majd elmondta, hogy Bécsben lakik és éppen Zámbó Jimmy sírjához tart, azért keresi a vonatot, de a meccset még megnézi. -Hulla nincs a zsákomban, de akár lehetne, mert azért is jól fizetnek. Sárbogárdon vettem az autómat, rá van írva, hogy „TEMETKEZÉS”. Maga egyébként biztonsági őr? Nem? Újságíró? Akkor írja meg, hogy a házunk előtt áll-e még a nyárfa?

    Elköszöntek a férfitől és visszamentek az utcára, ahol két irányból két járőrautó érkezett. A bejelentésben szereplő zsákos embert keresték.

    Addigra már a különös figura egy nyitott ajtajú személyautó mellett állt a parkolóban. Az autóban egy meglepődött fiatal pár ült.

    Valószínűleg romantikázni tértek be a parkolóba, de az édeskettes helyett egy zsákos, botos ember énekelt nekik, a „Csipkés kombiné” dallamára.

    Hirdetés

    -Ne félj kislány, nem lesz baj, sofőrpokróc betakar, a sofőrpokróc mindent eltakar! Nem baj, hogy ha hat gyerek, sofőrpokróc mindent eltakar! C4-es, ez ugye?

    – érdeklődött rendhagyó módon az autó típusáról. A két rendőrautó ekkor állt meg a jármű mögött.

    -Jó estét! Mit csinál, János? – kérdezte az egyik járőr és a kérdésből kiérződik, hogy nem először találkoztak. – Mi az a bot magánál? Vigyázzon, nehogy nekiüsse az autónak!
    -Ja, ez semmi. Önvédelemre kell – válaszolt a férfi, majd megadóan átadta a rendőrnek a legallyazott fenyőtörzset. A járőr feltette azt a sövény tetejére.
    -Kivisznek a vasútállomásra? El kell érnem a vonatomat. Adok egy ezrest! – fordult János a fiatal párhoz és már be is ült volna a hátsó ülésre.
    -Nem viszik ki – válaszolt a sofőr helyett a rendőr, aki jobban láthatta, milyen szennyeződések vannak az illető ruházatán. – Ha van pénze, akkor hívjon taxit! De szedje össze a szemetet is, ami kihullott a zsákból!
    A férfi gyorsan összekapkodta a laposra taposott konzervdobozokat -ezek adhatták a horrorisztikusan nyikorgó, csikorgó hangot a ködben- és a papírfecniket.
    -Ismerem ezeket a rendőröket. Haverok. Már találkoztunk valahol

    – magyarázta a férfi, akiről kiderült, hogy két napja bolyong a városban és már a Paragvári utcában is kihívták rá a rendőröket.

    Mint később kiderült a parkolóba mentőautó érkezett, így feltehetőleg a Zámbó Jimmy sírját a Haladás stadionnál kereső férfi védett helyen tölthette az éjszakát.

    Boritókép és forrás: 112press.hu