Szerző: bpiautosok.hu

  • VIDEÓ: Becsapódás, borulás. Tarolt a részeg autós Tápiógyörgyén

    VIDEÓ: Becsapódás, borulás. Tarolt a részeg autós Tápiógyörgyén

    A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve nekihajtott egy kerítésnek.

    A vádirat szerint az elkövető 2023. szeptember 3-án, a reggeli órákban közlekedett gépkocsijával Tápiógyörgye területén úgy, hogy előtte szeszes italt fogyasztott.

    Haladása során balra kívánt kanyarodni egy kereszteződésben, de mivel túl gyorsan hajtott az útról lehaladt és az egyik ingatlan kerítésének ütközött.

    Az autó az ütközés során a kerítést megrongálva az oldalára fordult. Az elkövető ezután még ki tudott mászni belőle, majd a helyszínre érkező rendőrök intézkedni kezdtek vele szemben. A baleset során a férfi nem sérült meg, de szervezetében a véralkohol koncentrációja a bűncselekményi határt meghaladta.

    A Nagykátai Járási Ügyészség az ügyben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen.

    Hirdetés

  • Nem sokáig figyelhette Pityke őrmester Kern Andrást, hogy ne parkoljon a pékség elé

    Nem sokáig figyelhette Pityke őrmester Kern Andrást, hogy ne parkoljon a pékség elé

    Mint arról a Telex beszámolt szerdán, A Margit körúti „Kern” pékség előtti hirdetőoszlopra felkerült Pityke őrmester, aki ezentúl szemmel tarthatja Kern Andrást, hogy ne parkoljon szokása szerint tilosban, erről közölt fotót posztjában az elkövető 0036mark:

    Csütörtökig tartott a szigor. 🙂 Cenzúrázták ugyanis a művészt!

    Hirdetés

    „Nem sokáig figyelt Pityke őrmester Kern András kedvenc budai péksége előtt. A Margit körút és a Frankel Leo út sarkán lévő hirdetőoszlopot csütörtök délután már le is ragasztották. Olvasónk képet is küldött a durva cancel culture-ről.”

    – közölte a Telex csütörtökön, akik fotót is megosztottak a letakarásról.

    Aki nem ismerné a sztorit, és hogy Kern Andrásnak ehhez az egészhez mi köze van:

    VIDEÓ: Kern nyilatkozott a „tahó parkolásról”, Győzikét pedig kiosztotta a 6. kerületi polgármester

  • 600 sebességtúllépés – 50 helyett a 128 km/h nem volt olcsó

    600 sebességtúllépés – 50 helyett a 128 km/h nem volt olcsó

    A közlekedési balesetek egyik legfőbb oka a gyorshajtás, ennek ellenére számos jogsértést tapasztalni közútjainkon.

    Az elmúlt napokban több településen üzemelték be a sebességmérő készülékeket a rend őrei, mutatjuk a negatív rekordereket.

    Lakott területen belül a megengedett 50 helyett 97 km/h-val hasított Tápióbicskén egy sofőr, míg egy másik 112-vel Üllőn, egy harmadik pedig 128-km/h-val Maglódon.

    A három sofőr száguldozása összesen 676 ezer forintos közigazgatási bírságot jelent.

    A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetek megelőzése és a közlekedésbiztonság erősítése érdekében a jövőben is minden lehetséges eszközzel igyekszik kiszűrni a forgalomból a legfőbb baleseti okokként számon tartott szabályok megszegőit.
    Minden esetben tartsák be az előírt sebességhatárokat! – írja a police.hu

    Hirdetés

    police.hu
    police.hu
  • Óratekerés 2.0 – Aljas módszer, ami mindent és mindenkit átver

    Óratekerés 2.0 – Aljas módszer, ami mindent és mindenkit átver

    Az új, szégyenteljes találmány az autó agyához megérkező jelet már menet közben meghamisítja, vagyis az autó sosincs teljesen tisztában a valóságban megtett távolsággal. Beállítástól függően regisztrálhat akár egyfolytában nullát is, de a feltalálók jóvoltából állítgatni is lehet, hogy a megtett távolság hány százalékát regisztrálja az autó. – hívja fel cikkében a figyelmet a Totalcar.

    „Később már ugyanez az elcsalt adat megy tovább a különböző perifériákra is, vagy a felhasználó applikációjába (ha van), a márkaszerviz adatbázisába, meg a holdra is. A gond, hogy sem az autóban, sem máshol nem lesz nyoma a valós kilométernek, hiszen az sosem kerül rögzítésre sehol.”

    – tették hozzá.

    Hirdetés

    Sőt, ez nem minden. Elkeserítő tény, hogy a beszerelés, ahogy a beszerzés is pofon egyszerű:

    Csupán néhány vékony kábelt kell csatlakoztatni az autó elektronikájához, és egy utólag felprogramozott gyári kapcsoló megnyomását követően nem mér többet a számláló, vagy nem annyit, amennyit haladt az autó. Amikor pedig ellenőrzés vagy műszaki vizsga van, senki sem szúrja ki, ráadásul eladás előtt sima ügy kiszereltetni is, ezután a „rend” azonnal visszaáll.

    Eddig csupán egyetlen esetről tudunk – írja a Totalcar -, amikor a vásárló észrevette, hogy az autójába korábban már valaki beszerelte a kilométerfutást meghamisító találmányt. Ő a névre írást követően indult a forgalmazó műhelyébe ugyanezt a csaló eszközt berakatni, ahol közölték vele, hogy valaki már megelőzte. Az ember ezután felháborodva hívta az eladót, mert úgy érezte, hogy átverték. A karma ezúttal győzött, csalni akart, ehelyett ő szívta meg. Megérdemli. A teljes cikk itt olvasható el.

  • Az Árpád hídi gázolót kiengedték a börtönből

    Az Árpád hídi gázolót kiengedték a börtönből

    Szabadon engedték a börtönből a 34 éves férfit, aki július elején halálra gázolt egy kerékpárost az Árpád hídon. A rendőrség korábban bűnismétlés veszélye miatt tartotta letartóztatásban a tragédia elkövetőjét.

    Megszüntette a rendőrség az Árpád hídi tragédia elkövetőjének letartóztatását – számolt be a 24.hu.

    A lap megkeresésére Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője megerősítette, hogy a 34 éves férfit kiengedték a börtönből és jelenleg házi őrizetben van, vagyis a hatóságok október óta nyomkövető eszközzel figyelik a gyanúsítottat.

    Hirdetés

    A Fővárosi Törvényszék augusztusban indítványozta, hogy hosszabbítsák meg a férfi letartóztatását legalább novemberig. Az Árpád hídi tragédia elkövetőjét július 9-én tartóztatta le a rendőrség, majd a Fővárosi Főügyészség elrendelte, hogy a bűnismétlés veszélye miatt börtönben maradjon a férfi. Az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt büntetőeljárást indítottak, de a jogerős ítéletre még várni kell.

    A baleset okozója elismerte, hogy gyorsan hajtott, ám tagadta, hogy versenyzés történt volna. A rendőrség sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a Mercedes sofőrje azt állította: azért növelte a sebességét, mert a BMW-s rátapadt.

    A történtekről korábban egy videót is megosztott a rendőrség. (alább látható)

    Hirdetés

  • VIDEÓ: A sofőr nem vette észre a vonatot és elé hajtott

    VIDEÓ: A sofőr nem vette észre a vonatot és elé hajtott

    Életveszélyesen megsérült egy férfi, miután autójukat letarolta egy vonat csütörtök reggel Győr-Moson-Sopron vármegyében, Bakonygyiróton, az egyik vasúti átkelőben.

    Ketten utaztak a kocsiban, egy dióültetvényre mentek dolgozni. Az átkelő előtt nincs lámpa és félsorompó sincs, csak egy STOP-tábla.

    A sofőr nem vette észre a vonatot és elé hajtott. A helyiek szerint a bokrok miatt nem belátható a sínpálya. – közölte a Tények.hu

    Hirdetés

  • Utcán parkoló gépkocsikat hirdetett meg sajátjaként eladásra

    Utcán parkoló gépkocsikat hirdetett meg sajátjaként eladásra

    Egy férfi utcán parkoló gépkocsikat hirdetett meg eladásra, amelyek sose voltak a tulajdonában.

    A szécsényi rendőrök csalás gyanúja miatt kezdtek nyomozásba és a szálak egy 25 éves férfihoz vezettek, aki éppen börtönbüntetését tölti más bűncselekmény miatt.

    A gyanúsított a büntetés letöltésének megkezdése előtt, még 2023 nyarán regisztrált egy gépkocsik értékesítésére létrejött weboldalon. Ebben még semmi törvényellenes nincs,

    azonban az eladó úgy gondolta, hogy utcán parkoló, általa ismeretlen személyek autóit kínálja eladásra. Egy kis idő elteltével jelentkeztek is vásárlók.

    Hirdetés

    A jászfényszarui lakos félrevezette a hívó feleket, azt állítva, hogy a sok érdeklődő miatt csak akkor tartja fenn nekik az autót, ha előleget utalnak. A megtévesztett vevőkkel megegyezett egy bizonyos összegben, amelyeket többen el is utaltak az általa megadott számlaszámra. Mivel a férfi a gépkocsik tulajdonjogával nem rendelkezett, így azokat a vevőknek átadni sem tudta, az átutalt pénzekkel együtt eltűnt és elérhetetlenné vált.

    A szécsényi nyomozók a férfit csalás bűntett miatt kihallgatták, beismerő vallomást tett. A rendőrség az ügyben további sértettek jelentkezését várja. Amennyiben az Ön sérelmére hasonló módszerrel követtek el bűncselekményt, kérjük, hívja a 112-es segélyhívó telefonszámot vagy jelentkezzen személyesen a Szécsényi Rendőrkapitányságon! – írja a police.hu

  • Akkorát mentett olvasónk, hogy nem hittük el! – VIDEÓ

    Akkorát mentett olvasónk, hogy nem hittük el! – VIDEÓ

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az elképesztően szerencsés felvételt.

    „Kaposvárt elhagyva a szembe sávban egy csomagszállító cég autója kanyarodott le, neki jobbra a főútról, mely mögül hirtelen kivágott egy autó, valószínűleg azért, hogy elkerülje az ütközést. Én erőteljes fékezéssel és balra kormányzással kerültem el az ütközést, ami valószínűleg centiken múlott. Az elém vágó autó megállt a benzinkúthoz bekanyarodó sávban a forgalommal szemben, de már elment mire én megálltam.”

    – írta meg olvasónk, aki előtt le a kalappal.

    Hozzátette:
    „Azért nagy szerencsém is volt, arról nem is beszélve, hogy ott ült az autóban velem a feleségem és a 22 hónapos fiam.

    A fogunkat összeszorítva néztük meg többször a felvételt. A fehér kisteher mögött – a kamerás autó szemszögéből – gyakorlatilag a semmiből tűnt elő a fekete Fiat Punto. Nem túlzás, hogy tizedmásodperceken múlott a csattanás.

    Olvasónk a kamerás autó sofőrje higgadt, minimális balra kormányzással és fékezéssel, centikre suhant el a Fiat mellett, a két jármű között.

    Hirdetés

  • Olyan elvetemült budapesti motorozás került fel a netre, hogy „behánysz” – VIDEÓ

    Olyan elvetemült budapesti motorozás került fel a netre, hogy „behánysz” – VIDEÓ

    1. Nem nagyon lehet túl sokat hozzáfűzni az alábbi, nyilvánosan feltöltött felvételhez.

    A kommentek sokatmondóak:

    Az eredeti Facebook poszt alatti kommentek közül válogattuk ki. Nem volt nehéz dolgunk.
    Hirdetés

    Borítóképünk illusztráció (police.hu)
  • Meghalt a kisbaba is, akit császármetszéssel emeltek ki a balesetet szenvedő édesanyjából

    Meghalt a kisbaba is, akit császármetszéssel emeltek ki a balesetet szenvedő édesanyjából

    Az RTL Híradó több forrásból is úgy értesült, hogy a koraszülött kisbaba életét vesztette a kórházban.

    Ahogy arról szerdán az RTL Híradó beszámolt, egy várandós nő életét vesztette, amikor kocsijával árokba hajtott és fának ütközött Kecskemét határában.

    A helyszínre két mentőhelikopter és egy koraszülöttmentő is érkezett. A terhessége utolsó harmadában járó kismama akkor már nem élt. A mentők megpróbálkoztak az újraélesztéssel, de egy idő után úgy döntöttek, kiemelik a magzatot.

    A helyszínen elvégezték a császármetszést. Az újszülöttet szintén újra kellett éleszteni, de ez sikeres volt.

    A Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat szerda este még örömmel tudatta a hírt, mint írták, gyakorlott csapatuk egy szerencsés véletlennek köszönhetően egy neonatológiai képzésben résztvevő veszprémi kollégával is kiegészült, így a lehető legoptimálisabb feltételek teljesülhettek a koraszülöttek újraélesztésének speciális kihívásaira.

    „Hosszas küzdelem után sikerült a 33. hétre 1700 grammal született baba szívét elindítani, a keringést helyreállítani, a hiányzó légzést lélegeztetőgéppel pótolni és a koraszülöttet szállítható állapotba hozni. A szállítás ezután a kritikus kórélettani helyzet ellenére is sikerrel járt” – írták.

    Az RTL Híradó csütörtökön több forrásból is úgy értesült, hogy a kisbaba meghalt. Hivatalos megerősítést az eljáró hatóságoktól nem kapott.

    Hirdetés

    További részleteket az esti RTL Híradóból tudhatnak meg.

    Borítókép: RTL
  • Inkább felszállni kéne rá, nem eléhajtani! Sajnos a második ilyen eset a hónapban

    Inkább felszállni kéne rá, nem eléhajtani! Sajnos a második ilyen eset a hónapban

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt.

    „Ma reggeli eset (8E busz) és személyautó találkozása a Thököly úton.”

    – írta meg olvasónk.

    Sajnos ebben a hónapban ez a második ilyen, általunk publikált eset. 2023.11.03-án a XX. kerületben hajtott egy busz elé egy Toyota. Azt az esetet rendkívül részletesen ki is elemeztük jogi szempontból, dr. Herpy Miklós ügyvéddel. Ha nem láttad, itt megtekintheted.


    KAPCSOLÓDÓ:


    A mostani, mai eset a XIV. kerületben, a Thököly úton történt.

    Ezúttal egy látszólag teljesen újszerű fehér autó nem adott elsőbbséget a menetrend szerinti Arriva BKK buszjáratnak és eléhajtott.

    A busz gyakorlatilag fékezés nélkül csapódott az autó elejének, amit meg is pördített. A kamerás autó előtti és a jobbról kanyarodni szándékozó autó sofőrjei látszik, hogy kiszállnak segítséget nyújtani. Köszönjük!

    Hirdetés

  • Ebből soha nem jössz ki jól, hiába volt más a gyökér! Tanulj belőle…

    Ebből soha nem jössz ki jól, hiába volt más a gyökér! Tanulj belőle…

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt.

    „Előttem haladó Lexus elé egy fekete Toyota kombi bevágott és vészfékezésre kényszerítette őt, amiből sajnos balesett lett.”


    Pont a minap egy – az eredmény szempontjából – nagyon hasonló szituációt mutattunk Nektek.
    KAPCSDOLÓDÓ:

    VIDEÓ: Két autót rendezett le az alfás, aki persze megúszta


    Sajnos ott is két autó tört össze más gyökérsége miatt, aki aztán nyilván röhögve továbbment, hiszen ilyenkor mindig előkerül a jól csengő "követési távolság" mantra. Bármennyire is fájó, sajnos pedig tényleg a követési távolság betartásával tudod kivédeni ezeket - az egyébként elképesztően bosszantó - szituációkat.

    Reméljük más kárán sokan tanulnak, okulnak belőle!

    Hirdetés

  • Jelzőlámpa forradalmasítás – Amerikában már bevezették néhány helyen

    Jelzőlámpa forradalmasítás – Amerikában már bevezették néhány helyen

    Magyarországon is számos helyen lehet látni olyan jelzőlámpákat – becsületes nevén: forgalomirányító fényjelző készülékeket – melyek az adott jelzésből hátralévő időt is mutatják.

    Ez egy hasznos kényelmi megoldás, amelyet a közlekedők túlnyomó része kedvezően fogad.

    Ám ezen is túlmutat az a koncepció (legalábbis az esztétikum, a látványosság tekintetében), mely digitális homokórát használ az egyes jelzések bemutatására. A „Sand Glass” jelzőlámpa létrehozása Thanva Tivawong tervező nevéhez fűződik, aki a megoldáshoz a világszerte általánosan alkalmazott „háromégős” fényjelző készülék színeit használta fel, azaz a vöröset, a sárgát és a zöldet.

    Hirdetés

    Az viszont speciális, hogy az adott jelzés megjelenítése egyetlen lámpatestben történik, és a homokórában lefelé pergő LED „homokszemek”, valamint az utolsó másodpercekben megjelenő számok a hátralévő időt mutatják. A kreatív ötlet az Egyesült Államok több városában is gazdára talált (Oklahoma City, Dallas, stb.). – közölte a kreszvaltozas.hu Facebook oldalán.

    Hozzátették: Ugyanakkor, mint általában minden technikai eszköznek, így ennek a megoldásnak is vannak támogatói, valamint ellenzői. Utóbbiak súlyos tervezési és biztonsági hiányosságként róják fel, hogy a jelzőlámpa nem színvakbarát, azaz a színvakok és színtévesztők nem tudhatják pontosan, milyen színben jelenik meg a homokóra (ezzel szemben a hagyományos lámpáknál a fényjelzés megjelenési helye – azaz fent, középen, vagy alul – önmagában is tájékoztat az érvényben lévő jelzésről).

    A másik probléma abból adódik, hogy nem lehet tudni, milyen jelzés következik a sárga után, zöld, avagy piros, és a helytelen értelmezésből adódó korai indítás baleseti kockázattal járhat. Neked mi a véleményed erről a megoldásról?

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Botot rántott a kisteher sofőrje, lesújtott a motorháztetőre, majd ráhúzkodta a kormányt a Skodára

    VIDEÓ: Botot rántott a kisteher sofőrje, lesújtott a motorháztetőre, majd ráhúzkodta a kormányt a Skodára

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt „Pécsett, az 57-es út és a Siklósi út találkozásánál, 2023.11.22-én, reggel 7:21-kor. (a kamera órája nem állt át téli időszámításra)

    A piros lámpánál Volkswagen kisteher sofőrje az ablakon kihajolva egy bottal hadonászott a Skodás felé, majd néhányszor rácsapott az autó elejére.

    Zöld jelzésnél továbbhajtott, de a kereszteződésben bevárta a Skodát és kétszer ráhúzta a kormányt. Az előzmények nem ismertek.”

    – írta meg olvasónk

    Hirdetés

  • Kamera rögzítette: Két autót összetört, majd elhajtott. Segítséget kér a károsult

    Kamera rögzítette: Két autót összetört, majd elhajtott. Segítséget kér a károsult

    Olvasónk fordult hozzánk segítségért.

    „Az éjszaka folyamán belement az autómba egy autó. A futóműve teljesen kitört, akkora sebességgel ment a lakó-pihenő övezetben. A mögötte parkoló szintén saját autónkat másfél méterrel lökte arrébb és szintén megsérült.

    A rendőrség rendszám hiányában sajnos semmit sem tud tenni, így mindkét autó javítása saját költségre megy. Jócskán sérült az az autó is, az ott maradt darabokból sikerült megállapítani, hogy egy 2022-től gyártott piros színű Kia Niro volt.

    Mindez 2023.11.22-én éjjeli 1 óra 13 perckor történt a 11. kerületi Halmi utcában. Az okozó tovább hajtott a Tétényi út felé. Szeretnék segítséget kérni, hogy megtaláljuk az autót.

    Ha bárki esetleg látott bármit, akkor abban bízva, hogy önökkel felveszi a kapcsolatot, kérem publikálják a videót.”

    – írta meg olvasónk.

    Hirdetés